A háló- "Hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz"

 "Hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz, amely mindenféle fajtát összefogott; melyet, minekutána megtelt, a partra vontak a halászok, és leülvén, a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványakat pedig kihányták. Így lesz a világ végén is: Eljőnek majd az angyalok, és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül, és a tüzes kemencébe vetik őket; ott lészen sírás és fogcsikorgatás." (Máté 13,47-50)

A háló kivetése: az evangélium hirdetése. A háló begyűjt a gyülekezetbe mind jókat, mind rosszakat. Amikor az evangélium munkája lezárul, az ítélet elvégzi a szétválogatást. Krisztus látta, miként fogják a gyülekezet álhivő tagjai rossz hírbe hozni az igazságot. A világ az álnok hitvallók ellentmondásos élete miatt gyalázza az evangéliumot. Még hivő keresztények is megbotránkoznak, amikor látják, hogy sokan, akik Krisztus nevét vallják, nincsenek Lelke befolyása alatt. Mivel ezek a bűnösök ott vannak a gyülekezetben, az emberek hajlamosak azt hinni, hogy Isten elnézi bűneiket. Krisztus ezért fellebbenti a jövő fátyolát. Szeretné, ha mindenki meglátná, hogy nem a rang, hanem a jellem dönti el az ember sorsát.

Mind a konkolyról, mind a hálóról szóló példázat világosan tanítja, hogy soha nem lesz olyan idő, amikor minden gonosz Istenhez tér. A búza és a konkoly együtt nő az aratásig. A rossz halakat a jókkal együtt húzzák ki a partra, hogy ott osztályozzák őket.

Ezek a példázatok azt is tanítják, hogy az ítélet után már nem lesz kegyelemidő. Amikor az evangélium munkája lezárul, a jókat és a gonoszakat különválasztják; és akkor mindkét osztály sorsa örökre eldől

Isten nem akarja, hogy bárki is elpusztuljon. "Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útitokról! hiszen miért halnátok meg?" (Ez 33:11.) A kegyelemidő alatt Lelke állandóan kérleli az embereket, hogy fogadják el az élet ajándékát. Csak azokat hagyja elpusztulni, akik nem hallgatnak könyörgésére. Isten kinyilatkoztatta, hogy a bűnnek - a világegyetem veszedelmének - meg kell semmisülnie. Vele pusztulnak mindazok, akik ragaszkodnak hozzá. (E.G.W)

Az igazgyöngy után kutató kereskedő

Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres; Aki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván amije volt, megvevé azt. (Máté 13: 45-46)

A megváltó szeretet áldásait Üdvözítőnk az értékes igazgyöngyhöz hasonlította. Tanítását azzal a kereskedővel szemléltette, aki igazgyöngyök után kutatott, és amikor talált egyet, "elméne, és mindenét eladván, amije volt, megvevé azt". Az értékes igazgyöngy: Krisztus. Magába gyűjti az Atya minden dicsőségét, az Istenség teljességét. Ő az Atya dicsőségének visszatükröződése, valóságának képmása. A Fiú jellemében megmutatkozik Isten tulajdonságainak szépsége. A Szentírás minden egyes lapja Krisztus fényét sugározza. Az Ő igaz lénye hibátlan, makulátlan, mint a fehér, tiszta igazgyöngy. Isten nagy és drága ajándékát az ember nem teheti tökéletesebbé. Nincs szépséghibája. Krisztusban van "a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve". Ő "bölcsességül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul" (Kol 2:3; 1 Kor 1: 30). Krisztusban az ember megtalálja mindazt, amire a jelen és az eljövendő élethez szüksége van. Megváltónk a nagy értékű igazgyöngy. Hozzá mérten minden mást "kár"-nak ítélhetünk. 

A példázat, amely az igazgyöngy után kutató kereskedőről szól, kétféleképpen értelmezhető. Nemcsak az Isten országát kereső emberekre vonatkozik, hanem Krisztusra is, aki elveszett örökségét keresi. Krisztus, az igazgyöngy után kutató kereskedő az elveszett emberiségben értékes igazgyöngyöt látott. Felismerte a bűntől beszennyezett és megrontott ember megváltásának lehetőségét. A szeretet hatalmával megmentett emberi szív, amely egykor a Sátánnal vívott küzdelem csatatere volt, drágább a Megváltónak, mint az, amely soha nem bukott el. Isten nem az értéktelen bűnöst látta az emberben, hanem azt, amivé megmentő szeretete a Krisztusban elrejtett embert formálhatja. A világ minden kincsét odaadta, hogy az igazgyöngyöt megvásárolja. Jézus - megtalálva a gyöngyöt - koronájába helyezi. "Mint korona-kövek ragyognak az Ő földén." "Azon a napon, azt mondja a Seregek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek" (Zak 9:16; Mal 3 :17).

 Krisztusról, mint drágagyöngyről, és arról a kiváltságunkról, hogy mienk lehet a mennyei kincs, nagyon sokat kellene elmélkednünk. A Szentlélek világítja meg, milyen nagy értékű az igazgyöngy. A Szentlélek hatalma mutatkozik meg akkor, amikor az ember odaadóan keresi a mennyei kincset és megtalálja. Krisztus korában sokan hallották az evangéliumot, de a hamis tanítások elhomályosították értelmüket, és nem ismerték fel az egyszerű galileai Tanítóban Isten küldöttjét. Krisztus mennybemenetele után a Szentlélek kitöltetése jelezte, hogy Jézus közbenjárói munkája megkezdődött. Pünkösd napján Isten elküldte Lelkét. Krisztus tanúi a feltámadt Megváltó hatalmát hirdették. A menny fénye áttörte a sötétséget azok lelkében, akiket Krisztus ellenségei félrevezettek. Meglátták Krisztust, akit Isten "fejedelemmé és megtartóvá" emelt, "hogy adjon az Izraelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát" (Acs 5 : 31 ). Látták Őt a menny dicsőségétől övezve, kezében tartva a végtelen kincset, hogy azokra árassza, akik lázadásukból megtértek. Amikor az apostolok az Atya Egyszülöttjének dicsőségét hirdették, háromezer lélek hitt nekik. Az emberek olyannak látták magukat, amilyenek a valóságban; bűnösnek, szennyesnek. Felismerték, hogy Krisztus a barátjuk, a Megváltójuk. Krisztust magasztalták és dicsőítették, mert a Szentlélek ereje megérintette szívüket. E hivők hitükkel látták meg azt a Krisztust, aki azért viselte el a megaláztatást, a szenvedést és a halált, hogy ők el ne vesszenek, hanem örökké élhessenek. A Lélek kinyilatkoztatásából felismerték Krisztus hatalmas és fenséges voltát. Bizalommal nyújtották felé kezüket, és ezt mondták: "hiszek!" (E.G.W)

Elrejtett kincs

Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet. (Máté 13:44)

 Aki engedelmes szívvel, készségesen cselekszi Isten akaratát, nemcsak hogy örömmel fogadja az igazságot, hanem komolyan kutat is utána, mint elrejtett kincs után. Alázatos és befogadó lelkülettel nyitja ki a Szentírást, keresi, hogy hogyan járhatna a világosságban, és azt kérdezi: "Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?" (ApCsel 9:6) Hajlandó feláldozni - ha kell - bármit, és mindent annak érdekében, hogy összhangba kerüljön Isten akaratával.

Az Úr arra int bennünket, hogy úgy kutassunk az igazság után, mint az elrejtett kincs után. Az Úr megnyitja az értelmét annak, aki valóban az igazságot keresi, s a Szentlélek képessé teszi őt arra, hogy megragadja az igazság kinyilatkoztatását. Erről beszél a zsoltáros, amikor azt kéri, hogy nyissa meg szemeit, hogy szemlélje a törvény csodálatos voltát. Ha a Lélek Jézus Krisztus csodái után vágyódik, akkor elméje képes lesz arra, hogy megragadja egy jobb világ dicsőségét. Csakis a mennyei Tanító segítségével érthetjük meg Isten Igéjének igazságait. Krisztus iskolájában megtanulhatjuk, hogyan lehetünk szelídek és alázatosak, mert ott kaphatunk betekintést az istenfélelem titkaiba.

Jézus szó szerint értette amikor úgy utasította tanítványait, hogy "kutassák az Írásokat". A kutatás azt jelenti, hogy igét igével, lelki dolgokat lelkiekkel kell összevetni. Nem szabad megelégednünk felületes tudással. Kutatnunk kell az elrejtett kincs után, mely a mélyben rejtőzik, ahogy a kereskedő is kutat a drága gyöngyök után. Az igazság szorgalmas kutatójának fény, ragyogó fény lesz a jutalma.

A mennyei kincs értékét szemlélteti, és azt, hogy milyen erőfeszítést kell tennünk megszerzéséért. A földbe rejtett kincs megtalálója hajlandó volt megválni mindenétől és lankadatlanul dolgozni, hogy hozzájusson az elrejtett vagyonhoz. A mennyei kincs keresője sem tart semmilyen munkát túl soknak, és semmilyen áldozatot túl nagynak az igazság kincsének megszerzéséhez. 

 Az emberek fölismerik az Istennel való élő kapcsolatot - Aki élő hit által fogadja Krisztust, az élő kapcsolatban áll Istennel, és tisztességes edény. Az ugyanis a menny légkörét hordozza magával, ami az Isten kegyelme, olyan kincs, amilyet a világ nem tud megvásárolni. Aki élő összeköttetésben áll Istennel, alacsony helyzetben lehet bár, erkölcsi értéke mégis olyan nagy, mint Józsefé, Dánielé, akikben a pogány királyok fölismerték, hogy velük az Isten Lelke. (1894, 54. kézirat) (E.G.W)

Konkoly a búza között

Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, aki az ő földébe jó magot vetett; de mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is." (Máté 13:24-25-26)

 A példázat Isten országáról és a megváltás munkájáról szól. Ezt a munkát Isten az egyház által végzi. Jóllehet a Szentlélek az egész világon jelen van, és mindenütt munkálkodik az emberi szívekben, de a gyülekezetben kell növekednünk, és az aratás idejére beérnünk.

"Aki a jó magot veti, az az embernek Fia ... a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai." A jó mag azokat jelképezi, akiket Isten Igéje: az igazság szült. A konkoly azt a csoportot példázza, amely a tévelygés, a hamis elvek megtestesítője, gyümölcse. "Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög." Sem Isten, sem angyalai soha nem vetnek egyetlen olyan magot sem, amely konkolyt terem. A konkolyt mindig Sátán - az Isten és ember ellensége - veti.

Krisztus szolgáit elkeseríti, ha észreveszik, hogy a gyülekezetben álhivők keverednek az igazak közé. Szeretnék megtisztítani a gyülekezetet. A gazda szolgáihoz hasonlóan kiszakítanák a konkolyt. De Krisztus ezt mondja nekik: "Nem. Mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig."(Máté 13-29)

Krisztus világosan megmondta, hogy a köztudottan vétkezőket ki kell zárni a gyülekezetből; de a jellem és az indítékok megítélését nem reánk bízta. Annál sokkal jobban ismer minket. Ha megpróbálnánk a gyülekezetből kiszakítani azokat, akiket álkeresztényeknek vélünk, biztosan követnénk el hibákat. Sokszor éppen azokat tartjuk reménytelen eseteknek, akiket Krisztus magához vonz. Ha gyarló ítélőképességünkre hallgatva járnánk el velük, talán reményük utolsó szikrájától is megfosztanánk őket. Számos olyan embert fog Isten elmarasztalni, aki ma hivőnek tartja magát. Sokan pedig ott lesznek a mennyben, akikről felebarátaik nem is feltételezték. Az ember a látszatból ítél, Isten pedig a szív alapján. A konkoly és a búza együtt nő az aratásig. Az aratás a kegyelemidő vége.

Krisztus példázata nem mások elítélésére és kárhoztatására tanít, hanem alázatra, és arra, hogy ne bízzunk önmagunkban. Nem minden mag jó, amit a földbe vetnek. Az a tény, hogy valaki a gyülekezet tagja, még nem bizonyítja kereszténységét.

Az éretlen, zöld konkoly kalásza nagyon hasonlított a búzáéhoz. Amikor azonban a szántóföld már fehérlett az aratásra váró kalászoktól, az értéktelen gyomnövények nem hasonlítottak a teli, érett kalászok súlya alatt hajladozó búzához. A kegyességet színlelő bűnösök egy ideig keverednek Krisztus igaz követőivel, és Sátán számít arra, hogy a kereszténység látszata sok embert megtéveszt. De a világ aratásakor semmi hasonlóság sem lesz a jó és rossz között. Lelepleződnek azok, akik a gyülekezet tagjai lettek ugyan, de nem léptek közösségre Krisztussal. 

Isten hagyja, hogy a konkoly a búza között nőjön, és élvezze a napsugár és az eső áldásait. De az aratáskor "megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, aki nem szolgálja Őt" (Mal 3:18). Krisztus maga dönti el, hogy ki méltó a mennyei családhoz. Szavaink és cselekedeteink alapján ítél meg minket. A hitvallásnak semmi súlya sincs a mérlegen. Jellemünk dönti el örök sorsunkat. (E.G.W)

A szombat, helyesen értelmezve

Ha a nem jársz kedvteléseid után a szombat napján, az én szent napomon, ha a szombat napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. Az Úr maga mondja ezt” (Ézs 58:13–14).

Azonosságunk jele Az egyik áldás, amely valóban fontos az emberi élet számára, a szombati pihenés. A szombatnap emlékeztet bennünket eredetünkre és arra, hogy Isten a Teremtőnk "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt."(2Móz 20:8–11). Emellett Isten kegyelméről is tanúskodik, mint szerető Megváltóról, aki megszabadította népét a rabszolgaság terhétől "Vigyázz a szombatnak napjára, hogy megszenteld azt, amiképpen megparancsolta néked az Úr, a te Istened. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminémű barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad;És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Égyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad." (5Móz 5:12–15). Mint ilyen, a szombat megünneplése emberi azonosságtudatunk erőteljes jele. Ez az identitás nem a gazdasági sikerből vagy a termelékenységünk szintjéből ered. Azonosságunkat az sem határozza meg, hogy munkaadók vagy munkavállalók vagyunk-e. 

A szombat Isten meghívása, hogy benne megpihenjünk és élvezzük azt, amit kegyelmesen biztosított. A szombat, helyesen értelmezve, a rohanás nélküli nyugalom gyakorlása. Arra tanít minket, hogy pihenjünk meg a rohanástól, a teljesítménykényszertől és a megvalósítástól. Ez a szívem és az elmém heti kijelentése arról, hogy Isten fontosabb, mint a teendőim listája és a teljesítményem. Elismeri az értékrendem eltolódását, és láthatóvá teszi a hűségemet. A szombat lehetővé teszi számomra, hogy lelassuljak és megpihenjek Isten jelenlétében. Engedi, hogy élvezzem az Ő ígéretét, hogy Ő elég számomra. Bár az, hogy szombaton nem veszünk részt világi üzleti tevékenységekben, fontos kifejezése az Isten iránti hűségünknek, az Isten szeretetében és gondoskodásában való pihenés sokkal több, mint a munkától való tartózkodás. A szombati pihenés a Teremtőnkkel való tudatos és tartalmas közösségben teljesedik ki. Amikor megtanulunk megpihenni Isten kimeríthetetlen szeretetének valóságában, és amikor az Ő jósága kerül figyelmünk középpontjába, örömöt, békét tapasztalunk, és vágyat érzünk arra, hogy egész lényünkkel imádjuk Istent.

 Így a szombat örömteli és hűséges megtartása fontos jele annak, hogy kik vagyunk és kikhez tartozunk. A szombati lelkiség gyakorlása a béke, az öröm és a nyugalom pillanataival sokkal többet igényel, mint a hetedik napi munkától való tartózkodás. Ez tudatos tervezést foglal magában, amely a hét folyamán felkészít bennünket a szombati béke csúcspontjára. Mint ilyen, a szombat értelmes ellenkultúrát hoz létre, amely egy határozottan más életmódban válik láthatóvá. A szombat megvéd minket attól, hogy a fogyasztás vezéreljen bennünket. Ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy egyre többet és többet szerezzünk a hatalomért és uralomért folytatott végtelen versenyben, arra kapunk meghívást, hogy megálljunk és tiszteljük Istent, az Ő jóságát és kegyelmét. Ez szöges ellentétben áll büszkeségünkkel és önzésünkkel. A szombat megünneplésével Jézus Krisztus tanítványai leszünk, aki szokása szerint megtartotta a szombatot "És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni". (Lk 4:16). A szombat megszentelése, elkülönítése és Isten különleges céljaira szentelése segít nekünk abban, hogy arra öszszpontosítsunk, ami igazán számít a Jézussal való lelki járásunkban. A szombat nem csak egy nap, amikor aludhatunk, és nem teszünk semmit; ehelyett az egyetlen igaz Isten imádására szolgáló nap, és így értelmes jelévé válik annak, hogy életünk immár a Szentírás élő Istenéhez igazodik. (E.G.W)

"Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz"

 

„Más példázatot is mondott nékik. Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz, amelyet vévén az asszony; három mérce lisztbe elegyítette, mígnem az egész megkelt.” (Mt 13:33)

A Megváltó ebben a példázatában a mennyek országát ábrázolja a kovásszal. Isten kegyelmének megelevenítő, átalakító erejét szemlélteti vele.., 

A bűnösnek el kell fogadnia Isten kegyelmét, hogy a dicsőség országába beleilleszkedhessen. A világ semmilyen kultúrája vagy iskolája nem képes a bűnbe süllyedt embert a Menny polgárává formálni. A megújító erő Istentől származik.., Amiképpen a liszttel összekevert kovász belülről kifelé hat, Isten kegyelme is a szív megújításával alakítja át az ember életét... 

A lisztbe rejtett kovász láthatatlanul megkeleszti az egész tésztát. Az igazság kovásza is titokban, csendben és állandóan alakítja a lelket. Az ember természetes hajlamait megszelídíti, és foglyul ejti. Új gondolatokat, új érzéseket, új indítékokat ébreszt benne, A jellem új mércéje tárul elé, Krisztus élete. A gondolkodása megváltozik, képességeit más irányban hasznosítja... A lelkiismerete felébred... 

Aki elfogadja Isten kegyelmét, annak szívében túlárad a szeretet Isten iránt és azok iránt, akikért Krisztus meghalt. Nem harcol az elismerésért. Kedves és figyelmes. Nem tartja sokra önmagát, de tele van reménységgel. Szüntelenül bízik Isten irgalmában és szeretetében... 

Krisztus kegyelme fékezze indulatainkat, irányítsa beszédünket! Munkájáról tanúskodik udvariasságunk, a testvérnek testvér iránti figyelmessége, a kedves, bátorító beszéd. Angyalok jelenléte érezhető az otthonunkban. Életünk kedves illatot áraszt, amely szent tömjénként száll fel Istenhez. A szeretet kedvességben, szelídségben, béketűrésben és engedékenységben fejeződik ki. Arckifejezésünk is más lesz. A bennük lakozó Krisztus fénye sugárzik azok arcán, akik szeretik öt, és megtartják parancsolatait... E változást látva, az angyalok elragadtatott örömmel éneket zengenek. A Menny örül, amikor az emberekben kirajzolódik Isten képmása. (E.G.W)

„Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz"

„Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz... amely kisebb ugyan minden magnál; de a mikor felnő, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz, annyira, hogy reá szállanak az égi madarak, és fészket raknak az ágain.” (Mt 13:31-32)

A magban levő csíra az Isten által belehelyezett törvényszerűséget követve növekszik. Fejlődése nem emberi képességektől függ. Ez érvényes Krisztus országára is. Ez az ország új teremtés. Fejlődésének elvei ellentétesek az evilági országokat szabályozó elvekkel. A földi hatalmak nyers erőszak útján győznek, és uralmuk fenntartásának eszköze a fegyver. Az új birodalom alapítója a béke Fejedelme... Krisztus olyan elvet vés az emberi lélekbe, az igazság és igazságosság elvét, amellyel meghiúsítja a tévelygés és a bűn kialakulását... 

Krisztus országa is gyengének és jelentéktelennek látszott az indulásakor. Földi birodalmakhoz viszonyítva a legkisebbnek tűnt. A világ uralkodói szemében nevetséges volt, hogy Krisztus királynak mondja magát. A követőire bízott nagyszerű igazság azonban mennyei erővel ruházta fel azt a birodalmat, amelyről prédikáltak. És micsoda rohamosan nőtt, milyen messzire terjedt a befolyása! Amikor Krisztus ezt a példázatot elmondta, csak néhány egyszerű galileai képviselte az új birodalmat. Újra meg újra elhangzott, hogy az emberek ne társuljanak a Jézust követő, egyszerű lelkivilágú halászokhoz, mert szegények, és számuk nagyon kevés. De a mustármagnak fejlődnie kellett, és ágait az egész világra kiterjesztenie. Amikor a földi birodalmak, amelyeknek dicsősége elkápráztatta az embereket, elpusztulnak, Krisztus országa – a csodálatos, a mindent átfogó hatalom - akkor is megmarad.

A kegyelem is ilyen kicsiben kezdi munkáját az emberi szívben. Elhangzik egy szó, belevilágít egy fénysugár a lélekbe; olyan hatás éri, amely új életet sarjaszt. Ki mérheti fel a kegyelem munkájának gyümölcseit?!

Ma, az utolsó nemzedék idején a mustármagról szóló példázat diadalmas és teljes megvalósuláshoz jut. A parányi magból fa lesz. Az utolsó intő és kegyelmet hirdető üzenetet „minden nemzetségnek és ágazatnak és nyelvnek” (Jel,,14:6-14) meg kell hallania, „hogy a pogányok közül vegyen népet az Ő nevének” (ApCsel 15:14). És a Föld fényleni fog Isten dicsőségétől (lásd Jel 18:1). (E.G.W)

Igényeljük Isten ígéreteit!

 

Mivégből imádkozunk is mindenkor ti érettetek, hogy a mi Istenünk méltóknak tartson titeket az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel, és a hitnek hathatós munkálásával. (Thess. 1-11)

Amikor imádkozunk, nagyon könnyű szükségleteinkre, nehézségeinkre vagy kihívásainkra összpontosítani, nyafogni és sajnáltatni magunkat a helyzet miatt. De az imának nem ez a célja! Az ima arra való, hogy erősítse a hitünket. Ez segít abban, hogy ne magatokra figyeljetek és saját gyengeségetekre, hanem tekinteteteket Jézusra irányítsátok. Őt szemlélve, hozzá hasonlóvá válhatunk.

 „Isten Igéjében minden ígéret számunkra íratott le. Imáinkban ismételjük el a Mindenható szövetséges igéit, és hittel igényeljük ígéreteit! Az Ő szava a biztosíték arra, hogy megkaphatunk minden lelki áldást. Kérjünk kitartóan, és sokkal többet kapunk annál, mint amennyit kérnénk vagy elgondolnánk” (Ellen G. White: In Heavenly Places [Mennyei helyeken], 71. o.).

 Hogyan igényelhetjük ígéreteit? 

Például, amikor békességért imádkozunk, igényeljük Jn 14:27 ígéretét, és mondjuk el Istennek: „Uram, Te azt ígéreted nekünk a Bibliában: »Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!« Add nekem, kérlek ezt a békességet!” Köszönd meg Istennek, hogy Ő békességet ad, még akkor is, ha nem érzed ott és akkor. 

Böjt 

 Tanácsoljuk, hogy tarts egy dánieli böjtöt ez alatt a tíz nap alatt. Imával és böjttel kezdeni az évet, nagyszerű módja annak, hogy Istennek szenteljük életünket az elkövetkező évre. Ellen White ezt mondja nekünk: „Most és a jövőben, az idők végezetéig Isten népe legyen sokkal igyekvőbb, sokkal éberebb, nem saját bölcsességükben bízva, hanem Vezetőjük bölcsességében. Különítsenek el időt a böjtre és imára. Az ételtől való teljes tartózkodást nem biztos, hogy elvárhatjuk, de fogyasszanak egyszerű ételeket, és azokból is keveset” (Counsels on Diet and Foods, 188–189. o.).

 Dánielről tudjuk, hogy gyümölcsöt és zöldségfélét fogyasztott 10 napig. Hasonlóképpen javasoljuk, hogy éljünk egy nagyon egyszerű étrenden ez alatt a tíz nap alatt. Ha szeretnénk tisztább elmét, hogy így jobban halljuk Isten hangját, s ha közelebb szeretnénk húzódni hozzá, akkor vigyázzunk, hogy táplálkozásunk ne gátoljon ebben!

 A böjt nem csupán az ételtől való tartózkodás. Arra is bátorítunk, hogy a böjtöd terjedjen ki a tévénézésre, filmekre, számítógépes játékokra, még a Fecebookra és a YouTube-ra is. Néha olyan dolgok, amelyek nem rosszak önmagukban, mint a Facebook és a YouTube, sok időt el tudnak rabolni tőlünk. Minden lehetséges dolgot tegyél félre, hogy több időt tölthess Istennel! A böjt nem egy eszköz arra, hogy minél gyorsabban csodát kényszerítsünk ki Istentől. A böjt megalázkodás annak érdekében, hogy Isten munkálkodni tudjon bennünk és általunk.

 A Szentlélek

 Mindig kérjétek a Szentlelket, hogy Ő mutassa meg, hogyan és mit kell kérni egy személy életében, vagy konkrét helyzetében! A Biblia emlékeztet minket arra, hogy mi magunktól nem tudjuk, miért kell imádkoznunk, de a Szentlélek az, aki közbenjár értünk. „Imáinkat ne csak Krisztus nevében mondjuk el, hanem a Szentlélek sugallata szerint is. Ez a magyarázata annak, hogy a »Lélek esedezik miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal« (Róm 8:26). Az ilyen imára Isten örömmel felel. Amikor buzgósággal és mélységes áhítattal Krisztus nevében imát rebegünk, ez az áhítat, amelyet Isten ébresztett, biztosítja a választ imánkra, – »véghetetlen bőséggel… feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk« (Ef 3:20)” (Krisztus példázatai.). 

 Hit

 A Prófétaság Lelke azt mondja, hogy „az ima és a hit megvalósítja azt, amire a földön semmilyen hatalom nem képes” (A nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 368. o.). Ellen White ezt is mondja: „Kérhetjük bármelyik ajándékot, amit Ő megígért. Aztán hinnünk kell, hogy megkapjuk, és meg kell köszönnünk Istennek, amit kaptunk” (Nevelés).

 Tehát tegyük szokásunkká, hogy előre hálát adunk Istennek hit által azért, amit tenni fog értünk, és ahogyan válaszolni fog imáinkra. Imádkozzunk másokért! Arra bátorítunk, hogy imádkozz folyamatosan azokért az emberekért, akiket Isten a szívedre helyezett! Lehetnek ők rokonok, barátok, munkatársak, szomszédok vagy ismerősök. Szánj rá időt, és kérdezd meg Istentől, kik legyenek azok, akikért imádkozol! Kérd azt is, hogy Isten adjon szívedbe égő szeretetet ezen személyek iránt! Írd le a nevüket egy papírra, és tartsd jól látható helyen, mint például a Bibliádban. Csodálattal fog téged eltölteni, ahogyan Isten munkálkodik imáid által.

A csüggedéstöl a reménységig

 

Valószínűleg mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor úgy éreztük, mintha Isten nagyon távol lenne tőlünk. Ugyan ki ne gondolt volna valamikor ilyesmit: Hogyan történhetett ez?

A zsoltárírók emberek voltak, mint mi, és bizonyára velük is megesett hasonló. Időnként valóban a saját bűneink miatt kerülünk bajba, máskor azonban annyira igazságtalannak tűnik a helyzet. Úgy érezzük, hogy nem azt érdemeljük, ami velünk történik. Ki ne tapasztalta volna már ezt?

Zsoltár:1-6. A karmesternek: Dávid zsoltára. (2) Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem? (3) Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém ellenségem? (4) Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom! (5) Ne mondhassa ellenségem: Végeztem vele! Ne ujjonghassanak ellenfeleim, hogy ingadozom! (16) Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem. /RÚF/ 

„Uram, meddig felejtkezel el rólam végképpen? Meddig rejted el orcádat tőlem?” (Zsolt 13:2) Mégis ki ne értené meg ezeket az érzéseket, ha mégoly helytelenek is? (Elfeledkezik e valaha Isten bármelyikünkről?)  

 Nem hozza meg a kívánt eredményt, ha egyszerűen csak elismételjük a Zsoltárok szavait anélkül, hogy komolyan megértenénk azok jelentését. A Zsoltárokkal imádkozva kérnünk kell a Szentlelket, hogy segítsen a zsoltár által javasolt módon cselekedni. A Zsoltárok Isten Igéjének részét képezik, átformálják a hívők jellemét és tetteit, nem pusztán információt közvetítenek. Isten kegyelméből az ígéretei láthatóvá váltak a hívők életében. Vagyis engedjük, hogy az Ige Isten akarata szerint formáljon át bennünket és egyesítsen Krisztussal, aki tökéletesen bemutatta Isten akaratát! Isten Fiaként Ő maga is imádkozott a Zsoltárokkal.  

Mikor teljesen Istennek adod át magad, mikor összetörve zuhantál Jézusra, olyan győzelem lesz a jutalmad, melynek még sosem tapasztaltad meg az örömét. Amikor tisztánlátással vizsgálod fölül a múltat, fölismered, hogy épp amikor egész életed bizonytalanság és teher volt, Jézus akkor volt hozzád közel, akkor törekedett a világosságra vezetni téged. Mennyei Atyád melletted állt, és kimondhatatlan szeretettel hajolt föléd. Javadra vitt téged a gyötrelembe, amint az aranyfinomító egyre tisztogatja a becses ércet. Mikor azt képzelted, hogy elhagyatott vagy, akkor is közel állt hozzád, hogy vigasztaljon és támogasson. Ritkán látjuk úgy Jézust, amint van, és sosem fogadjuk olyan készségesen a segítségét, mint amilyen készségesen Ő akar segíteni rajtunk. – Bizonyságtételek, 4. köt., 220./old.

Sátán a füledbe súghatja: „Te sokkal bűnösebb vagy, semhogy Krisztus megmenthetne!” Bár elismered, hogy bűnös és méltatlan vagy, mégis nekiszegezheted a kísértőnek: „Krisztus engesztelő áldozatának érdeme által Ő az én Üdvözítőm. Nem saját érdemeimben bízom, hanem a Megváltó drága vérében, amely megtisztít engem. Most is rajta csüng a gyenge lelkem.” A keresztény élete az állandó, élő hit élete legyen. A megingathatatlanul erős hit hoz békét és biztonságot. – Üzenet az ifjúságnak, 111-112./old. 

A kétségbeesés zsoltára

 Zsoltárokkal imádkozva a hívő nemcsak szabadon fejezheti ki az imáját, hanem Isten mércéje szerint vizsgálhatja meg a tapasztalatát, amit az Úr jelenlétéből fakadó reménység és megerősítés elviselhetővé is tesz.

 (Zsoltár 22:1-32.) A karmesternek: „A hajnali szarvas” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára. (2.) Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok! (3) Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni. (4) Pedig te szent vagy, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei. (5) Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. (6) Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg. (7) De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép. (8) Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: (9) Az Úrra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte! (10) Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin. (11) Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem. (12) Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen! (13) Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok. (14) Föltátották rám szájukat, mint a marcangoló, ordító oroszlán. (15) Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. (16) Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. (17) Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. (18) Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám. (19) Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek. (20) Ó, Uram, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre! (21) Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából! (22) Szabadíts meg az oroszlán szájából és a bivalyok szarvai közül engem, nyomorultat! (23) Hirdetem nevedet testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben. (24) Kik az Urat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle, Izráel utódai, mind! (25) Mert nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja. (26) Rólad szól dicsére- 7 tem a nagy gyülekezetben, teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt. (27) Esznek az alázatosak, és jóllaknak, dicsérik az Urat, akik őt keresik. Szívetek legyen vidám mindenkor! (28) A föld legvégéig mindenkinek eszébe jut az Úr, és megtérnek hozzá, őelőtte borul le a népek minden nemzetsége. (29) Mert az Úré a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken. (30) Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani. (31) Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úrról a jövő nemzedéknek. (32) Jönnek, és a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz. /RÚF/  

A Zsoltárokat imádságként elmondva a hívő új lelki magasságokba emelkedik, kifejezheti érzéseit, gondolatait, de nem marad ott, ahol éppen van. Isten előtt hagyhatja fájdalmának, csalódottságának, haragjának és kétségbeesésének terheit, bízva benne, bármilyen körülmények között is legyen.

Tápláljuk és ápoljuk a próféták és apostolok hitét – a hitet, amely megragadja Isten ígéreteit, és várja, hogy szabadulást hozzon, akkor és ahogyan jónak látja. A biztos prófétai beszéd végső beteljesülése a mi Urunk és megváltó Jézus Krisztusunk dicsőséges adventje lesz, amikor eljön, mint királyok Királya és uraknak Ura. A várakozási idő talán hosszúnak tűnik, és az embert lesújtják a csüggesztő körülmények. De bizakodóan mondjuk a prófétával együtt, aki a példátlan hitehagyás idején bátorította Júdát: „Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!” (Hab 2:20) Tartsuk mindig emlékezetünkben ezt a vigasztaló kinyilatkoztatást: „Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg: ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el... Az igaz ember a hite által él.” (Hab 2:3-4) – (Próféták és királyok, 387./old.)