Élő víz- élő kenyér: Krisztus beszéde és tanítása

Az Üdvözítő azért rendelte ezt a jelképes szertartást, hogy a nép figyelmét az általa adott áldásokra irányítsa. Az ünnep utolsó nagy napján az Ő szava volt hallható, a templom udvarát is átható hangon: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta,élő víz folyamai ömlenek annak bensejéből… Ezt pedig mondta a Lélekről, amelyet veendők voltak” – írja János (Jn. 7:37–39). Sivár és terméketlen földön feltörő üdítő víz, amely virágzóvá teszi a pusztaságot és új életet ad a szomjazónak – az isteni kegyelem jelképe, amelyet egyedül Krisztus adhat. Az élő vízhez hasonlóan megtisztítja, felüdíti és megerősíti a lelket. Akiben Krisztus megmarad, az magában hordozza az erő és a kegyelem soha el nem apadó forrását. Jézus felvidítja az életét és megvilágítja az útját mindenkinek, aki híven keresi Őt. Szeretete a szívbe fogadva jó cselekedetekben hajt ki az örök életre. Nemcsak annak a léleknek jelent áldást, akiből a forrás ered: az élő víz kiárad az igazság szavaiban és tetteiben, hogy felüdítse a körülötte lévő szomjazókat.

A felüdítő víz, amely kibuggyant, a kiszáradt és kopár földön kivirágoztatta a pusztát és folydogálva életet adott a már-már szomjan halóknak. Ez az isteni kegyelem jelképe, amellyel egyedül Krisztus tud megajándékozni mindenkit, és mely mint élő víz, egyedüli megtisztítója, felüdítője és erősítője az emberi léleknek. Az, aki Krisztusban lakozik, megtalálja és megkapja benne a kegyelem és erő soha ki nem apadó forrását. Krisztus vidámítja meg azok életét és tisztítja meg mindazok életútját, akik valóban keresik őt. Krisztusnak a szívbe befogadott szeretete az örök életre szóló jó cselekedetekben mutatkozik meg. Nemcsak azt a lelket áldja meg, amelyben fakad, hanem élő folyam árad ki az igazságosság szavaiban és tetteiben, mely felüdíti a körülötte levő szomjazókat.

Ez az élő víz mely égető szomjúságotokat csillapítja; ez a mennyei élő kenyér. Jézus kijelenti: "Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek"(Jn 6:53); ennek magyarázatául pedig: "A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet"(Jn 6:63). Testünk abból épül fel, amit eszünk és iszunk; ugyanez a dolog természetes rendje a világban is: amin elmélkedünk, amin gondolkozunk, az ad lelki, szellemi lényünknek erőt és színt

Élő kenyér

Azt szimbolizálták, hogy az ember testi és lelki tápláléka egyaránt Istentől függ, és hogy ezeket csak Krisztus közbenjárása által nyerheti el. Isten mennyei kenyérrel táplálta Izraelt a pusztában, és még mindig az ő jóságától függtek, mind a testi táplálék, mind a lelki áldások tekintetében. A manna és a szent kenyerek Krisztusra mutattak előre, azélő kenyérre, aki mindenkor Isten előtt áll érettük. Ő maga mondta: „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá.” (Jn. 6:48–51)

Ez a tapasztalat a Biblia isteni ihletettségének legfőbb bizonyítéka. Úgy táplálja Isten Igéje a lelkünket, ahogy a kenyér a testünket. A kenyér táplálékul szolgál a testünknek, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy tápanyagaiból épül a vérünk, a csontunk, az agyunk. Alkalmazzuk ezt a tesztet a Bibliára! Mi lett annak az eredménye, amikor alapelvei beépültek jellemünkbe? Milyen változások következtek be életünkben? „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden” (2Kor 5:17). Az Ige hatalma által férfiak és nők törték le magukról a bűnös szokások láncait. Megtagadták az önzést. A közönségesből tisztelettudó, a részegesből józan, a kicsapongóból tiszta erkölcsű személy lett. Akik korábban Sátán eltorzult vonásait hordozták, átalakultak Isten képmására. Ez a változás önmagában is a csodák csodája. Az Ige által létrehozott átalakulás a világ egyik legmélységesebb titka. Nem érthetjük a folyamatot, csak hihetjük, mert ahogy a Szentírás kijelenti: „Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége” (Kol 1:27). 

Szegletkő, kőszikla maga Jézus Krisztus

Krisztus az az összekötő láncszem és aranykapocs, mely összeköti a hívőket Istenben. Nem szabad, hogy ebben a hatalmas próbaidőben elkülönülés legyen! Isten népéről így szól a Szentírás: „Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban” (Ef 2:19-21). Isten gyermekei egységes egészet képeznek Krisztusban, aki a figyelem központjába helyezi keresztjét. Mindazok, akik hisznek, egyek Őbenne. 

"Mert Őáltala van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által." (Ef 2:18-22)

Tartsd emlékezetedben, hogy itt e földön Sátán pokoli árnyékát mindenkor utunkra veti, hogy hitünket gátolja, hogy eltakarja előlünk a Jézus színétől, az Igazság Napjának fényétől áradó világosságot. Hitünk sose ingadozzék, hanem törjön keresztül ezen az árnyékon. Olyan tapasztalatot tettünk, amit a kétségek homálya el nem takarhat, temethet. Hitünk nem érzelgés, hanem az igazságban van. Az ihletett apostol mondja, hogy mi az apostolok és a próféták alapkövén építettük fel, Jézus Krisztus lévén a szegletkő. Úgy tárja elénk Krisztus egyházát, mint Istennek lakhelyét a Lélek által. Ha a szeretetben meggyökereztünk és megalapozódtunk, akkor megérthetjük "minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága, és mélysége és magassága az Isten jó voltának. És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülmúló szeretetét." Oh, drága lehetőségek és buzdítások! Az erkölcsi tisztátalanságtól megtisztult ember szívében lakozik a drága Üdvözítő, nemesbíti, megszenteli egészen lényét, s az embert a Szentlélek templomává avatja.

Kőszikla

Mózes elhamarkodott cselekedetével elvette annak a tanításnak az erejét, amelyet Isten szándékozott adni a népnek. A kőszikla, amely Krisztus jelképe volt, egyszer lett megütve, mint ahogy Krisztus egyszer lett megáldozva. Másodszor csak szólni kellett volna a sziklához, mint ahogy nekünk csak kérni kell az áldásokat Jézus nevében. 

A megütött kőszikla Krisztus egyik jelképe volt. E jelkép segítségével Isten a legdrágább lelki igazságokat tanítja velünk. Amiként az életet adó víz sugárban ömlött ki a megütött kősziklából, éppen úgy Krisztusból, - aki verettetett, aki "Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. " (Ésa 53:4-5),- az üdvösség vízsugara árad az elveszett nemzetségre

Krisztus volt az, aki szava hatalmával üdítő forrást fakasztott Izrael számára. „Mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket; e kőszikla pedig a Krisztus volt.” (I. Kor. 10:4) Ő volt mind a testi, mind a lelki áldások kútforrása. Krisztus, a kőszikla, velük volt minden útjukban. „Nem szomjaznak, bárha pusztaságon vezeti is őket; kősziklából vizet fakaszt nékik, és meghasítja a sziklát és víz ömöl belőle.” „Megnyitotta a kősziklát, és víz zúdult ki, folyóként futott a sivatagon.” (Ésa. 48:21; Zsolt. 105:41) 

Krisztus a kőszikla és Krisztus az élő víz is. Ezek a szép és kifejező képek fellelhetők az egész Bibliában. „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom” (Zsolt 18:3).

Az ördög, mint ordító oroszlán

 

Sátán nem kontár, hanem a lehető legügyesebb mestermunkás. Nagyon sikeresen veti latba pokoli éleselméjűségét. Készségesen és nagy hozzáértéssel tanítja azokat, akik elvetik Isten tanácsát, de örök üdvösségük rovására. A csalétek, melyet feltalált, elégnek bizonyul hálójába keríteni az embereket, hogy rájuk verhesse pokoli bilincsét. Felruházza minden jóval, és amennyire lehet, vonzóvá teszi csalétkét. Akiket így csapdájába ejtett, ijesztő áron tanulják meg annak dőreségét, hogy olyan csalásért kerüljék el a mennyet és a halhatatlanságot, amelynek végzetes a következménye. Ellenfelünk, az ördög, nem szűkölködik az éleselméjűségben és az erőben. Mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el. Sátán a „hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival” működik, „ és a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. És ezért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak, hogy kárhoztassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.”(II. Thessalonika levél:2:9-12) Mivel elvetették az igazságot, Isten megengedi, hogy súlyos tévedésbe essenek és higgyenek a hazugságnak. Így akik nem hajlottak az igazságra, hanem a gonoszságban telt kedvük, ítéletben lesz részük. Hatalmas, ámító ellenféllel állunk szemben, azért abban rejlik egyedüli biztonságunk, aki eljövendő, aki szájának leheletével és jövetelének tündöklésével semmisíti meg a főcsalót

Az Úr eljövetelére készülődők legyenek óvatosak s éberek, mert ellenségünk, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit nyeljen el. Szálljatok vele szembe keményen, a hit erejével. „Mert aki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkát, hogy ne szóljanak álnokságot. Forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békességet és kövesse azt Mert az Úr szeme az igazakon vannak, és az ő füle azoknak könyörgésein.” (I. Péter levél:3:10-12) (EGW)

Az oroszlán, az erdők királya

Az oroszlán, az erdők királya ennek a törzsnek nagyon találó jelképe, mert ebből a törzsből származott Dávid, és Dávid Fia, Siló, az igazi "Oroszlán Júda törzséből", aki előtt végül meghajolnak az összes hatalmasságok és minden népek és nemzetek hódolatukat fejezik ki előtte.

Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak előtted atyáidnak fiai. Oroszán kölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyugodott, mint a hím-oroszlán, és mint nőstény oroszlán; ki veri őt fel? Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljő Siló, és a népek néki engednek" (1Móz 49:8-10)

Minden, amit Isten a próféciai történelemben a múltra nézve meghatározott, be is következett, ami pedig még előttünk áll, az is be fog következni a megfelelő időben. Isten prófétája, Dániel, a saját helyén áll, s úgyanígy János. A Jelenések könyvében a Júda törzséből való oroszlán megnyitotta a próféciát tanulmányozók előtt a Dániel könyvét, s így Dániel a saját helyén áll. Bizonyságot tesz arról, amit az Úr látomásban feltárt előtte a nagy és ünnepélyes események kapcsán, amelyeket beteljesedésük küszöbén állva ismernünk kell.

Júda nemzetségéből való oroszlánt”, és mint „egy Bárányt, mintegy megölettet” (Jel, 5, 5; 13, 8). Ezek a szimbólumok jelképei a mindenható hatalom és az önfeláldozó szeretet egyesülésének. A júdabeli Oroszlán, Aki olyan rettenetes a kegyelmét megvetők számára, engedelmes és hűséges híveinek: Isten Báránya. A tűzoszlop, mely Isten törvénye áthágóinak Isten haragja félelmetességéről beszél, a világosság, irgalom és szabadítás jelképe azok számára, akik parancsolatait megtartották. Isten karja, mely elég erős, hogy a lázadókat szétzúzza, elég erős arra is, hogy a hűségeseket megszabadítsa. Akik hűek, valamennyien megmenekülnek. „És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig” (Máté 24, 31). (EGW)

Krisztus, Isten Báránya

 Az Újszövetség ígérete így szól: „Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat” (Zsid 10:16). Azok a jelképek, amelyekKrisztus, Isten Báránya — aki elveszi a világ bűneit — mutattak, halálával mind megszűntek. Az igazság alapelvei azonban — amelyeket a Tízparancsolat fogalmaz meg — olyan szilárdak és változtathatatlanok, mint Isten örökkévaló uralkodása. Egyetlen törvény sem vesztette el hatályát, egyetlen vessző vagy betű sem változott meg. Azokat az alapelveket, amelyeket Isten már a paradicsomban az élet törvényeként adott át az emberiségnek, a helyreállított Édenben is változatlanul megtartja. Mikor a föld ismét Édenné válik, mindenki a szeretet isteni törvénye szerint fog élni a nap alatt.

Az ősi korokban az Úr utasította népét, hogy évente háromszor jöjjenek össze, tartsanak istentiszteletet. Ilyenkor Izráel gyermekei összegyűltek, és magukkal hozták tízedeiket, bűn és hálaáldozataikat. Összejöttek, hogy felsorolják Isten kegyeit, hogy hirdessék csodálatos tetteit, s hogy dicsérettel és hálával áldozzanak nevének. Egyesülniük kellett az áldozat szolgálatában, mely Krisztus, Isten Bárányára mutatott, aki elveszi a világ bűnét. Ébren kellett tartaniuk szívükben a hitet, szeretetet és hálát. S a szent szolgálatban való közös részvétellel szorosabban kötötték magukat Istenhez és egymáshoz.

Sokan szeretnék ezt a két törvényrendszert egybeolvasztani, a szertartási törvényre vonatkozó íráshelyeket idézve, az erkölcsi törvény érvénytelenségének bizonyítására, de ez a Szentírás meghamisítása. A két törvény közötti különbség világos és érthető. A szertartási törvény Krisztusra mutató jelképekből áll, melyek megáldoztatását és főpapi szolgálatát ábrázolták. Ezt a rituális törvényt, áldozataival és rendeléseivel együtt addig kellett gyakorolniuk a hébereknek, amíg az előkép találkozott a valósággal,

Krisztus, Isten Báránya halálában, aki elveszi a világ bűneit. Ezután az összes áldozat véget ért. Ez az a törvény, amelyet Krisztus „eltett az útból, odaszegezvén azt a keresztfára” (Kol. 2:14). De a Tízparancsolatról így szól a zsoltáros: „Uram! örökké megmarad a te Igéd a mennyben.” (Zsolt. 119:89) Krisztus maga mondja: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek… eltörlésére… Mert bizony mondom néktek – hangsúlyozza a kijelentést, amennyire csak lehet – míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik.” (Mt. 5:17–18) Itt nem csupán azt tanította, hogy melyek voltak Isten törvényének követelményei akkor és azelőtt, hanem hogy ezek a követelmények érvényben maradnak, amíg az ég és a föld el nem múlnak. Isten törvénye ugyanolyan állandó, mint a trónja. Kötelező érvényű minden idők minden emberére. (EGW)

Szentlélek jelképei: Galamb, víz, szél, tűz-láng, eső.

  Galamb

Jézus alámerítkezésekor mennyei angyalok lebegtek felette; a Szentlélek galamb képében leszállott s megnyugodott Fölötte és miközben a nép csodálkozva figyelte Őt, a mennyei Atya hangja hallatszott: „Te vagy az én szerelmes Fiam; benned kedvem lelik.”

Isten angyalai lebegtek keresztségének jele felett. A Szentlélek galamb alakjában leszállt, és beragyogta Őt, és amikor az emberek nagy csodálkozással álltak ott, rászegezve szemüket, az Atya hangja hallatszott a mennyből, mondván: „Te vagy az én szerelmes Fiam, te benned gyönyörködöm.” (Lk. 3:22) 

Víz

A Krisztustól származó élő víz nem sekélyke forrás, mely csobog egy ideig, majd kiszárad; az élő víz örök életre buzog. 

A víz gyógyulása maradandó volt. „És a víz meggyógyult, így van ez még ma is, Elizeus szava szerint, amelyet kimondott” (2Kir 2:22). A víz ömlött korszakról korszakra, és a völgynek ezt a részét gyönyörű oázissá tette.

 „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta, élő víz folyamai ömlenek annak bensejéből… Ezt pedig mondta a Lélekről, amelyet veendők voltak” – írja János (Jn. 7:37–39).

Sivár és terméketlen földön feltörő üdítő víz, amely virágzóvá teszi a pusztaságot és új életet ad a szomjazónak – az isteni kegyelem jelképe, amelyet egyedül Krisztus adhat. Az élő vízhez hasonlóan megtisztítja, felüdíti és megerősíti a lelket. 

Ugyanezt a képet alkalmazta Jézus a samaritánus asszonnyal Jákób kútjánál folytatott beszélgetésében: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víz kútfeje lesz őbenne.” (Jn. 4:14) Krisztus összekapcsolja a két hasonlatot : Ő a szikla, Ő az élő víz. 

Szél

Nikodémusnak ez még mindig zavaros volt, és Jézus a szél segítségével világította meg mondanivalóját: "A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született" (Jn 3: 8)

A szél zúgása a levelek és virágok zizegésében hallható a fák ágai között, de maga a szél láthatatlan. Senki sem tudja, hogy honnan jön és hová megy. Ilyen a Szentlélek munkája is az emberi szívben. Ez a lelki folyamat éppoly kevéssé magyarázható meg, mint a szélzúgása. Van, aki egyáltalán nem tudja meghatározni megtérése pontos idejét, helyét. Amilyen láthatatlanul hozza létre az Úr a szél mozgása, éppolyan láthatatlanul gyakorol állandó hatást az emberi szívre is.

Illésnek a pusztában, amikor "megyen vala nagy erős szél, amely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem. És a földindulás után tűz jőve, de nem volt az Úr a tűzben sem." A tűz után pedig Isten egy "szelíd hang" által szólt a prófétához (lKir 19:11-12). Jézusnak így kellett végeznie munkáját, nem fegyvercsörgés, trónok, országok megdöntése közepette, hanem úgy, hogy az emberek szívéhez szóljon irgalmas és önfeláldozó élete által.

Tűz-láng

Tűznek a jelképe, amelyben az istentelenek örökre elégnek. fordító) „készen van a szörnyűt tűzhely régen, készen áll az már a királynak is, mélyen és szélesen csinálta azt, máglyájában tűz és fa bőven; az Úr fuvallata nyújtja meg azt, mint kénköves patak.” (Ésa. 30:33) A föld felszíne megolvadt tömeghez hasonló, olyan mint egyetlen roppant nagy lángtenger. Ez az „ítéletnek és a istentelen emberek romlásának napja.” (II. Pt. 3:7)

„Mert bosszúállás napja ez az Úrnak, a megfizetés esztendeje Sionnal ügyéért.” (Ésa. 34:8)

Közönséges és szent tűz. Isten igazsága nem dicsőül meg hívő népében, mert nem ültették át lelki életükbe. A világhoz igazodnak, és a világra támaszkodnak tekintélyért. Hagyják, hogy a világ magához édesgesse őket, s behozzák a közönséges tüzet, hogy elfoglalja a szent tűz helyét; hogy munkájukban a világ mértékét üssék meg.

Isten népének tisztulása nem érhető el, valósítható meg szenvedés nélkül. Isten engedi, hogy a szenvedés, a nyomorúság tüze megeméssze a salakot, hogy elválassza az értéktelent az értékestől, hogy előragyoghasson a tisztult nemesfém. Egyik tűz után a másikon visz át bennünket, egyre vizsgálva valódi értékünket. Ha most nem bírjuk elviselni e próbákat, mi lesz velünk a nyomorúság idején? Ha a jólét vagy a balszerencse hamisságot, büszkeséget vagy önzést leplez le szívünkben, mi lesz velünk, mikor Isten mintegy tűz által próbálja meg mindenki cselekedeteit, teszi nyilvánvalóvá minden szív titkait?

Eső

A Lélek kitöltése az apostolok napjaiban a "korai eső" volt, amely dicsőséges eredményt hozott. A késői eső azonban bőségesebb lesz. Milyen ígéret szól azoknak, akik az utolsó napokban élnek?

"Térjetek vissza az erősséghez, reménységnek foglyai! Ma is azt hirdetem néktek: kétszeresen megfizetek néked!" (Zak 9:12).

 "Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr villámlást szerez, és zápor esőt ad nékik, és kinek-kinek füvet a mezőn" (Zak 10:1) [8T 20-21]

Nem kell aggódnunk a késői eső miatt. Mindent tegyünk meg, hogy tisztán és a helyes oldalon tartsuk edényünket, és készen legyünk a mennyei eső fogadására, imádkozván: "Engedd, hogy a késői eső edényembe hulljon. Engedd, hogy a dicsőséges angyal fénye, amely egyesít a harmadik angyallal, rám ragyogjon; adj részt a munkában; engedd szózatodat hirdetnem; engedd, hogy Jézus Krisztus munkatársa legyek!" Így keresvén Istent, mondom néked, Ő felkészít, minden időben adván kegyelmét. - UL 283 (1891). (EGW)

Olaj - A Szentlélek jelképe

A két olajfából az arany színű olaj arany csöveken keresztül áradt a gyertyatartó olajtartójába,majd onnan a szentélyben világító arany lámpákba. Isten szentjeitől tehát, akik az ő jelenlétében élnek, kiárad a Lélek az ő szolgálatára szenteltetett emberi eszközökbe. A két felkent küldetése az, hogy világosságot és erőt közvetítsen Isten népének. Ahogy az olajfák olaja az arany csövekbe árad, úgy szeretnék megosztani a mennyei követek is mindazt, amit Istentől kapnak. Az egész mennyei kincsestár arra vár, hogy kérjünk és elfogadjunk; és ha megkapjuk az áldást, akkor már rajtunk a sor, hogy továbbadjuk azt. Így töltődnek meg a szent lámpások, s így válik az egyház a világ fényhordozójává. (Review and Herald, 1897. március 2.) 

 A Bibliában az olaj gyakran a Szentlélek jelképe, mint például a bölcs "Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben".(Máté 25:4) és balga szüzek "A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak".(Máté 25:8) példázatában (Máté 25:1-13).  A kenet mindig rendelkezésünkre áll a Lélek által, aki minden igazságra elvezet minket, és folyamatosan megken kegyelmével és vigasztalásával.

Mikor a mennyei kenet megérkezik hozzánk, meg fogjuk tanulni a szelídség és alázatosszívűség leckéit, melyek mindig megnyugvást hoznak lelkünknek.(Szemle és hírnök 1900 október 23)

Add át magad az Úrnak, szolgálatára való megszentelés végett. Az istenfélő példamutatás többet szól az igazság mellett, mint a legnagyobb ékesszólás, melyet nem kísér jól rendezett élet. Igazítsátok meg a lélek lámpását, töltsétek föl a Szentlélek olajával. Keressétek Krisztustól azt a kegyelmet, fölfogás-tisztaságot, mely képesít az eredményes munkásságra. Tanuljátok meg tőle, mit jelent azokért fáradozni, akikért életét adta. A legtehetségesebb munkás keveset érhet el, hacsak Krisztus nem alakul ki benne az örök élet reménye és erejeként. (Szemle és hírnök 1902 augusztus 19)

 Ne halasztgassuk az előkészület napját! Ne szenderegjünk felkészületlenül, mint akiknek nincs olaj a lámpásukban! Ne maradjunk veszélyes bizonytalanságban! Komolyan kérdezzük meg magunktól: az üdvözülendők között vagyok-e, vagy sem? Megállok-e Isten előtt? Csak akinek tiszta a keze, az tud megállni ama napon.

A gonoszság minden formája működésbe lép. Gonosz angyalok fognak össze gonosz emberekkel, s nem adják fel a végső nagy küzdelmet elkeseredett harc nélkül. A világon mindenki az egyik vagy a másik oldalon áll majd… Ébren kell lennünk, s mint okos szüzeknek, legyen olaj az edényeinkben lámpásunk számára.

Olajág 

Olyan becsvágyat ápolj, mely Istennek szerez dicsőséget, mivel a Szentlélek megszentelte. A két olajág ról áradó szent olaj égjen szent tündökléssel lelked oltárán. A két olajág szerepe jelképezi a Szentlélek leggazdagabb kiárasztását. (1904, 125. levél) (EGW)

Lámpás - Isten igéje

A Szentírás pontosan megfelel szükségleteinknek. Ez a kezünkbe helyezett lámpás, hogy a mennyei otthonba vezessen bennünket. Megmondja, hogy ha Isten örökösei és Krisztus örököstársai szeretnénk lenni, föltétlen engedelmeskednünk kell Isten utasításainak. A menny nem hagyhat jóvá semmilyen csoportot, bármi legyen is tisztségük, bármilyen magasztos a hitvallásuk, ha Istentől tiltott dolgokat gyakorolnak. Isten nem fogadhatja el azok szolgálatát, akik ugyanúgy maguknak markolók, önzők az igyekezetükben, mint az Isten dolgait nem ismerő világiak.

 Az élet megváltozik a szemléléssel. Isten igéje lámpás a lábunknak, világosság az ösvényünknek. „Szívembe rejtettem igédet, hogy ne vétkezzek ellened.” (Zsolt 119:11) Az Isten igéjével elfoglalt lélek megerősített vár lesz a Sátán ellen. Akik Krisztust teszik meg mindennapos társuk nak és benső barátjuknak, tapasztalni fogják, hogy a láthatatlan világ hatalmasságai veszik körül őket; hogy Jézust szemlélve, ők is az ő mására változnak el. Szemlélet által az isteni mintára alakulnak; jellemük meglágyul, kifinomul, megnemesül a mennyei ország számára.

Amint a nap is keletről támad és nyugatra halad az égen, fénnyel töltve be a világot, úgy lesz Krisztus igaz követője is a világ világossága. Elindul majd a világban, mint fényes, ragyogó lámpás, hogy fényt vigyen a sötétben veszteglőknek, hogy melegedjenek a belőle tündöklő sugaraktól. Krisztus mondja követőiről. „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.”(Máté 5:14)

Mi a helyzetünk a világban? A várakozás idejét éljük. Ezt az időszakot azonban nem elvont szemlélődéssel kell töltenünk. A várást a figyeléssel és az éber munkálkodással kell ötvöznünk. Életünknek nem a világ dolgainak tervezése körül kell forognia, nem irányulhat rá, miközben elhanyagoljuk a személyes vallást és az Isten által megkívánt szolgálatot. Eközben nem lehetünk nemtörődömök az üzleti dolgainkban sem, de az Urat odaadó lélekkel kell szolgálnunk. A lélek lámpását meg kell tisztogatnunk, és a kegyelem olaját oda kell készítenünk az edényeinkbe a lámpás mellé. Tegyünk meg minden óvintézkedést, hogy elejét vegyük a lelki hanyatlásnak, nehogy az Úrnak napja tolvaj módjára lepjen meg bennünket. (Testimonies, V, 276.)

Isten Igéje sötét helyen világító lámpás. Amikor olvassuk, világosság árad a szívünkbe, és fényénél meglátjuk, milyenné kell lennünk.(EGW)

„Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.” (Mt 25:4)

A várakozók két csoportja [a tíz szűz példázatában] azt a két csoportot ábrázolja, amely vallja, hogy várja Urát. Krisztus azért nevezi őket szüzeknek, mert tiszta hitet vallanak. A lámpák Isten Igéjét jelképezik. A zsoltáros ezt mondja: „Az én lábamnak szövétneke a te Igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt 119:105). Az olaj a Szentlélek szimbóluma.

A példázatban mind a tíz szűz kiment a vőlegény elé. Mindegyiknek volt lámpája és olajosedénye. Egy ideig nem látszott, hogy különbség van köztük. Így van ez a közvetlenül Krisztus második eljövetele előtt élő egyházban is. Tagjai ismerik a Szentírást. Mindnyájan hallották, hogy Krisztus hamar eljön, és hisznek eljövetelében. De mint ahogy a példázatban történt, úgy van ma is. Várniuk kell, és ez próbára teszi hitüket. Az „Ímhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe!” kiáltás sok várakozót készületlenül ér. Nincs tartalék olajuk. Hiányzik az életükből a Szentlélek… A Lélek világossága nélkül az ember nem tudja megkülönböztetni az igazságot a tévedéstől, és elbukik Sátán mesteri kísértései nyomán… 

Isten mindenkinek ingyen felkínálja kegyelmét… A jellem azonban nem ruházható át. Egy ember sem hihet a másik helyett. Egy ember sem adhatja át a másiknak azt a jellemet, amely a Lélek munkájának gyümölcse…

Nem leszünk készen Urunk fogadására, ha csak az „ímhol jő a vőlegény” kiáltásra próbáljuk üres lámpásainkat megtölteni… A példázatbeli okos szüzek tartalék olajat is hoztak a lámpájukhoz. Ezért az a várakozás egész ideje alatt fényben égett… Krisztus követőinek is fényt kell árasztaniuk a sötét világban. A Szentlélek Isten Igéjéből fényt sugároz, és ez a világosság átformálja annak életét, aki befogadja. A Szentlélek az emberi szívekbe plántálja az Ige elveit, és kialakítja bennük Isten tulajdonságait. Krisztus dicsősége fényének, vagyis Krisztus jellemének vissza kell tükröződnie követőiben. 

A gazdag ifjú

 Az Isten ingyen kegyelmét hirdető igazságot a zsidók majdnem szem elől tévesztették. A rabbik azt tanították, hogy Isten pártfogását ki kell érdemelni; és azt remélték, hogy saját cselekedeteikkel megszerezhetik az igazak jutalmát. Istentiszteletük mögött nyerészkedő, haszonleső lelkület húzódott. Ettől a lelkülettől még Krisztus tanítványai sem voltak teljesen mentesek, és a Megváltó minden alkalmat kihasznált arra, hogy ráébressze őket tévedésükre. Mielőtt példázatot mondott a munkásokról, olyan eset történt, amellyel alkalma nyílt a helyes elvek bemutatására. 

Amint Jézus az úton ment, egy fiatal főember szaladt hozzá, leborult előtte, és tisztelettel köszöntötte. "Jó Mester - mondta -, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek?"(Máté 19:16)

E főember úgy szólította meg Krisztust, mintha csupán köztiszteletben álló rabbi lett volna. Nem ismerte fel benne az Isten Fiát. A Megváltó így szólt: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten."(Máté 19:17) Milyen alapon nevezel engem jónak? Csak Isten jó. Ha elismered, hogy jó vagyok, azt is el kell ismerned, hogy Isten küldöttje, Isten Fia vagyok.

"Ha pedig be akarsz menni az életre - tette hozzá -, tartsd meg a parancsolatokat."(Máté 19:17) Isten jelleme törvényében fejeződik ki; és ha összhangban akarsz lenni Istennel, kövesd minden cselekedetedben Isten törvényét.

Krisztus nem csökkentette a törvény követelményeit, hanem félreérthetetlenül kijelentette, hogy megtartása az örök élet feltétele. Isten ezt a feltételt szabta meg Ádámnak a bukás előtt is. Az Úr most sem kíván kevesebbet, mint amit az Édenben elvárt az embertől: tökéletes engedelmességet, feddhetetlen, igaz életet. A kegyelem kínálta szövetség ugyanazt igényli az embertől, mint az Édenben felállított követelmény: összhangot Isten törvényével, amely szent, igaz és jó.

A "tartsd meg a parancsolatokat" (Máté 19:17) szavakra az ifjú ezt kérdezte: "Melyeket?" (Máté 19.18) Azt hitte, hogy Jézus valamilyen ceremóniális előírást ért a parancsolatokon. Krisztus azonban a Sínai-hegyen adott törvényről beszélt. Megemlített néhány rendelkezést a Tízparancsolat második táblájáról, és ebben az egy parancsolatban foglalta össze őket: "Szeresd felebarátodat, mint temagadat." (Máté 19:19)

Az ifjú tétovázás nélkül válaszolt: "Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?"(Máté 19:20)  Az ifjúnak a törvényről alkotott fogalmai felszínesek voltak. Emberi normák szerint jellemét feddhetetlenül megőrizte. Élete kívülről nézve szinte bűntelen volt. Igazán azt gondolta, hogy engedelmességében nem lehet semmi hibát találni. Titokban mégis attól félt, hogy nincs minden rendben közte és Isten között. Ezért kérdezte: "Mi fogyatkozás van még bennem?" (Máté 19:20)

"Ha tökéletes akarsz lenni - mondta Krisztus -, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem. Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala." (Máté 19:21) 

Az önimádó ember törvényszegő. Ezt akarta Jézus az ifjúval megértetni, és azért próbálta meg, hogy leleplezze szívének önzését. Rátapintott jellemének gyenge pontjára. Az ifjú nem igényelt további felvilágosítást. Bálványt dédelgetett lelkében. A világ volt az istene. Állította, hogy megtartotta a parancsolatokat, de nem ismerte azt az elvet, amely az egész törvény lényege. Nem szerette Istent igazán, sem embertársait. Ezzel a fogyatkozásával egyszersmind hiányzott belőle mindaz, ami Isten országára alkalmassá tehette volna. Az "én"-nek és a világ kincseinek szeretete nincs összhangban a menny elveivel.

Amikor ez az ifjú főember Jézushoz fordult, nyíltságával és komolyságával megnyerte a Megváltó szívét. "Rátekintvén, megkedvelé őt" (Márk 10:21) Jézus ebben az ifjúban olyan valakit látott, aki az igazság hirdetője lehetne. E tehetséges, előkelő ifjút éppoly szívesen magához fogadta volna, mint szegény halász követőit. Ha ez az ifjú a lélekmentésre szentelte volna képességeit, Krisztus igyekvő és eredményes munkása lehetett volna.

Az ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: "Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk van!" (Máté 19:23) A tanítványok elcsodálkoztak e szavak hallatára. Úgy tanulták, hogy a gazdagokat a menny kegyeltjeinek kell tartani. Ők maguk is remélték, hogy világi hatalmat és gazdagságot kapnak a Messiás országában. Ha a gazdagok nem jutnak Isten országába, mit remélhet a többi ember!?

"Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, milyen nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni. Azok pedig még inkább álmélkodnak vala." (Márk 10:23-26) A tanítványok most értették meg, hogy nekik is szól a komoly figyelmeztetés. Krisztus szavainak fényénél a saját titkos hatalom- és gazdagságvágyuk is lelepleződött. Nyugtalankodva kiáltották: "Kicsoda üdvözülhet tehát?"(Márk 10:26)

"Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges."(Márk 10:27) (Máté 19:26)

KI VOLT MELKISÉDEK?

Jacques Doukhan, adventista írásmagyarázó szerint „ez a titokzatos király a szó szoros értelmében kilóg a szövegösszefüggésből. Sálem városából azaz a későbbi Jeruzsálemből érkezett, de ez a város nem volt érdekelt a háborúban. A város neve szerint a békesség városa, ami szintén nem illik a történet eddig leírt folyamatába (1Móz 14,1-17), ami lényegében egy sikeres hadjáratról szóló beszámoló. Nem is szólva a király nevéről, ami egy összetett szó, azt jelenti, hogy „igaz király” vagy az „igazság királya”. Neve tökéletes ellentéte Sodoma királyának (Bera) a nevével, és Gomora királyának (Birsa) a nevével. Ez utóbbiak nevében a gonosz, illetve a gonoszság fogalma jelenik meg. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a történetben rejlő iróniát sem, mert amikor Ábrám a kiszabadított néppel és a hadizsákmánnyal visszatért, Sodoma királya azért vonul ki elé, hogy osztozkodjon a kiszabadított nép és a zsákmány fölött (1Móz 14,17,21-24). Melkisédeket azonban más szándékok vezérelték, ő a történetnek istentiszteleti jelleget adott: „Melkisédek, Sálém királya kenyeret és bort vitt ki eléje. Ő a Felséges Isten papja volt, megáldotta, és ezt mondta: Áldott vagy, Ábrám, a Felséges Isten előtt, aki az eget és a földet alkotta! És áldott a Felséges Isten, mert kezedbe adta ellenségeidet! Ábrám pedig tizedet adott neki mindenből” (1Móz 14,18-20).

A pap (héber: kohen) szó itt fordul először elő a Bibliában. Ennek később nagy jelentősége van, de azért a fantáziánkat ne engedjük szabadjára, mert Melkisédek a Messiás előképe volt ugyan, de ő maga hozzánk hasonló ember volt. Személye arról árulkodik, hogy a Felséges Istent, azaz a világ Teremtőjét más népek fiai is imádták. Ábrahám elismerte, hogy Sálem királya az ő hittestvére, és annak ellenére, hogy idegenek voltak egymás számára, tizedet adott neki a zsákmányból (1Móz 14,20). Sőt, van itt még egy momentum, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül: bár állatáldozatról nincs szó a szövegben, áldozati lakomáról igen. Értelmezhetnénk ezt úgy is, hogy Sálem királya megvendégelte a győztes katonákat, de a „kenyér és a bor” nevesítése is azt sugallja, hogy istentiszteleti cselekményről van szó. Jacques Doukhan szerint a történet jellegzetes vallási elemekkel megrakott volta amellett szól, hogy a kenyér és a bor, valamint a tized olyan szövetségi étkezésre utal, ami kifejezésre juttatta, hogy Melkisédek és Ábrám hálát adott a Teremtő Istennek, aki a kenyeret és a bort adta (Seventh-day Adventist International Bible Commentary, Genesis, Pacific Press, 2016, 214-215.p).

Melkisédek – eltekintve e történettől – csak egyszer szerepel az Ószövetségben, nevezetesen a zsoltárokban. Izráelben a királyok nem lehettek papok, és nem mutathattak be áldozatot. Dávid azonban a 110. zsoltárban arról énekelt, hogy késői leszármazottja, a Messiás, pap és király lesz egy személyben: „Megesküdött az Úr, nem bánja meg: Pap vagy te örökké Melkisédek módján. Az Úr van a jobbodon: királyokat zúz össze haragja napján. Ítéletet tart a népek felett…” (Zsolt 110, 4-5).

Az idézett szövegben az Úr esküje a Dáviddal kötött szövetség egy új elemét mutatja be, miszerint Melkisédekhez hasonlóan a Pap Király is lesz. A királyok részt vettek az istentiszteleti szertartásokon, elhozták az áldozati állatot, amit a pap aztán feláldozott, részt vettek a liturgiában, megáldották a népet, nyilvános imát mondtak, de soha nem nevezték papoknak őket. Ezért az Úr esküjével megerősített ígéret arról tanúskodik, hogy a Messiás király egyedi, minden más izraeli királytól eltérő módon nemcsak uralkodik, hanem közbenjáró szolgálatot is végez. A Melkisédek rendje szerinti papság valami egyedi dolog, aminek Melkisédek csupán előképe volt, de ami a Messiás szolgálatában fog beteljesedni.

Az ó- és az újszövetségi kor között keletkezett zsidó irodalomban számos elképzelésről olvashatunk erről a papkirályról. Érdekes módon az Újszövetségben azonban csak A zsidókhoz írt levél érinti a kérdést, összekapcsolva azt a krisztológiával. A levél írója részben Ábrám történetét, részben a 110. zsoltárt magyarázva mondja el, hogy Jézus papi, főpapi szolgálatának egyszer s mindenkorra szóló, és egyedülálló jelentősége van: Krisztus „nem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: az én fiam vagy te, ma nemzettelek téged. Ahogyan másutt mondja: Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint.” (Zsid 5,5-6). „Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerinti főpap lett örökké” (Zsid 6,19-20; vö.: 7,1-25). „Mert ilyen főpapra volt szükségünk, aki szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és az egek fölé emeltetett…, aki örökre tökéletes” (Zsid 7,26-28).

Ki volt Melkisédek? Egy ókori városi uralkodó, aki az élő Istent imádta, és akit Ő azzal tüntetett ki, hogy mennyei Főpapunk előképe lett. (Dr Szilvási József)

Az összes reakció:

2424