A minden háborút kiváltó harc

Ha Isten jó, akkor miért olyan rossz a világ? Hogyan engedheti meg a szeretet Istene, hogy ennyi gonoszság létezzen? Miért történnek szörnyű dolgok jó emberekkel? Lucifer mennybéli lázadásától kezdődően megvizsgáljuk, honnan eredt a gonoszság, illetve milyen türelmet gyakorol Isten a bűn problémájával kapcsolatban. 

„Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is hadakozott, és az ő angyalai is. De nem tudtak győzni, és többé nem volt helyük a mennyben” (Jel 12:7-8, ÚRK) 

Isten a mérhetetlen szeretet Istene, ez a természetéből fakad. [1Jn 4:7-8. Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; (8) aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. /RÚF/] Minden tette erről árulkodik. (Jer 31:3. A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. /RÚF/) Szeretetet nem lehet erőltetni, kikényszeríteni, előírni. „Szeretetet csak szeretet ébreszthet” (Ellen G. White: Jézus élete. A választás szabadságának megtagadása a szeretet lehetőségét veszi el, ezzel pedig eltörli a valódi boldogság lehetőségét. Isten a szeretetével nyer meg bennünket szövetségeseiül. Úgy fáradozik a jó és a rossz közötti nagy küzdelem megoldásán, hogy a bűn soha többé ne üthesse fel a fejét a világegyetemben. Célja, hogy az egész világegyetem előtt bemutassa, Ő mindig is a teremtményei érdekeit, javát szolgálta. Isten szeretet-szemüvegén keresztül, a világra a jó és a rossz közötti nagy küzdelem fényében tekintve arról bizonyosodunk meg, hogy a jó végérvényesen győzni fog a gonoszság felett.  

A mennyei háború

Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/Jel. 12:7-9)

 Ezek a versek a jó és a rossz közötti kozmikus konfliktust írják le. Sátán és angyalai Krisztus ellen küzdöttek, míg végül kivetették őket a mennyből. Kifejezetten furcsa, hogy háború tört ki a menny tökéletes légkörében. Hogyan történhetett? A szerető Isten egy ördögi angyalt teremtett volna, aki elindította a háborút? Volt benne valamilyen végzetes hiba, ami lázadásra vezette? A Biblia egyértelműen szól a gonosz eredetéről. Elgördíti a függönyt a jó és a rossz közötti konfliktus elől. 

 Ézsaiás 14:12-14. Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! (13) Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. (14) Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! /RÚF/

Isten nem ördögöt teremtett, hanem Lucifert, aki káprázatos, ragyogó, tökéletes volt. Tökéletességéhez tartozott a választási szabadság is, ami Isten szereteten, nem pedig kényszeren alapuló uralmának alapvető elve. A bűn Luciferrel kezdődött a mennyben. Nincs észszerű magyarázat arra, miért engedte ez a tökéletes angyal, hogy a büszkeség és a féltékenység gyökeret verjen a szívében, ami aztán a Teremtő elleni lázadássá nőtt.  

Lucifer teremtményként olyan imádatra vágyott, ami egyedül a Teremtőt illeti meg. Az Úr trónjára tört, megkérdőjelezve hatalmát. Lázadása nyílt háborúhoz vezetett a mennyben. 

 Bár Isten hosszan tűrt Luciferrel kapcsolatban, azt mégsem engedhette, hogy lázadásával megrontsa a menny légkörét. „A mennyei tanácskozó testületek kérlelték Lucifert. Isten Fia elétárta a Teremtő nagyságát, jóságát és igazságosságát, valamint törvényének szentségét és változatlanságát. A menny rendjét Isten állapította meg, és ha Lucifer eltér attól, meggyalázza Alkotóját, magát pedig romlásba dönti. De a végtelen szeretettel és irgalommal adott figyelmeztetés csak ellenállást keltett. Lucifer hagyta, hogy a Krisztussal szembeni féltékenység eluralkodjék rajta, és még elszántabb lett.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 425./old.) 

Elizeus hűséges volt a Mindenhatóhoz

 

Az Úr Illés segítőjének választotta ki, miután próbákon, kísértéseken keresztül bizonyságot szerzett hitéről. Elizeus kész volt azt tenni, amire Isten utasította, nem próbált menekülni a legalázatosabb szolgálat elől sem, hanem hűséggel vállalta a kisebb megbízatásokat, csakúgy, mint a nagyobb felelősséget. Kész volt mindig szolgálni Őt minden tekintetben, melyet az Úr kijelölt számára, még ha az természetes hajlamaival ellenkezett is. Lépésenként megtanulta az alázat és a szolgálat leckéjét...

"És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a tebenned való léleknek kettős mértéke énrajtam." (2Kir 2:9) Nem kért földi megbecsülést vagy nagy emberek közötti magas tisztséget. A Lélek kettős mértékéért könyörgött, hogy a dicsőséget Istennek adhassa. Tudta, hogy csak az Illésen megnyugodott Lélek kétszeres ereje teheti alkalmassá elődje helyének betöltésére, mert Illés koránál fogva rendelkezett azzal a bölcsességgel, amit az ifjúság semmilyen módszerrel nem pótolhat...

Elizeus apja jómódú gazdálkodó volt. Családja azok közé tartozott, akik a csaknem egyetemes hitehagyás idején sem hajtottak térdet a Baál előtt. Otthonukban tisztelték Istent, és köznapi életükben hűen követték az ősi Izráel hitet. Ilyen környezetben telt el Elizeus kora ifjúsága. A vidék csendjében Isten és a természet volt a tanítómestere, a hasznos munka pedig fegyelmezte. Ebben az iskolában megszokta az egyszerűséget, megtanulta a szülei és Isten iránti engedelmességet. Mindez növelte alkalmasságát arra a szent hivatásra, amelyet később be kellett töltenie.

Ameddig Elizeus helyről helyre utazott Izráel országában, élénken részt vett a prófétaiskolák fejlesztésében. Ahova csak eljutott, Isten vele volt, szavakat adott, hogy szólja azokat, és hatalmat, hogy csodát műveljen. Egy alkalommal „azt mondták a prófétatanítványok Elizeusnak: Nézd csak, szűk nekünk ez a hely, ahol mi veled lakunk. Hadd menjünk el a Jordánhoz, ott mindegyikünk kivág egy szál fát, és készítünk magunknak helyet, ahol lakjunk” (2Kir 6:1–2). Elizeus elment velük a Jordánhoz. Jelenlétével bátorította a próféták fiait; oktatta őket, sőt még csodát is tett, hogy segítse munkájukat. „De amikor az egyik ledöntött egy szálfát, a fejsze vasa beleesett a vízbe. Akkor felkiáltott, és ezt mondta: Jaj, uram! Pedig ezt is kölcsönkértem! Az Isten embere megkérdezte: Hová esett? Az megmutatta neki a helyet; ő pedig levágott egy darab fát, és odadobta. A fejszevas ekkor úszni kezdett. Elizeus így szólt: Emeld ki! Az pedig kinyújtotta a kezét, és kivette” (2Kir 6:5–7).

„Sok leprás volt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán” (Lk 4:27). Isten sok izráeli bélpoklost hagyott betegen, mert hitetlenségük elzárta őket attól, ami javukat szolgálta volna. Isten úgy látta, hogy ez a pogány főember, aki hű ahhoz, amit helyesnek hisz, és érzi tehetetlenségét, méltóbb áldásaira, mint Izráel nyomorultjai, akik semmibe vették és lebecsülték Istentől kapott kiváltságaikat. Isten munkálkodik azokért, akik értékelik kegyelmi ajándékait, és felfogják a mennyből kapott világosságot.

 Elizeus munkája lezárult a Joásnak adott tanáccsal és bátorítással. Elizeus élete végéig hűségesnek bizonyult, sohasem ingadozott. Sohasem veszítette el a Mindenható erejébe vetett bizalmát. Mindig hitben ment előre, akkor is, amikor úgy tűnt, hogy zsákutcába jut. Isten pedig megtisztelte őt, és megnyitotta előtte az utat. Mindig maga körül látta a vigasztaló és békét hozó mennyei követeket. Egész életén át erős volt a hite. Amint mindjobban megismerte Isten gondviselését és irgalmas jóságát, hite megingathatatlan bizalommá érett. Amikor pedig a halál szólította, kész volt letenni munkáját és megpihenni »Az igaznak halála idején is reménysége van« (Péld 14,32). »Tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll« (Jób 19,25)." (EGW: Próféták és királyok, Elizeus szolgálatának záró szakasza c. fejezetből)

Ezsdrás, a pap és írástudó - Nehémiás reformátor

 Hetven évvel azután, hogy a foglyok első csoportja Zorobábel és Jósua vezetésével hazatért, Artaxerxes Longimanus lépett Médó-Perzsia trónjára. A király nevét Isten különös intézkedése kapcsolja össze a szent történelemmel. Uralkodása alatt élt és munkálkodott Ezsdrás és Nehémiás. Ő adta ki Kr.e. 457–ben a harmadik és egyben utolsó rendeletet Jeruzsálem helyreállítására. Uralkodása alatt tért haza a zsidók egy csoportja Ezsdrás vezetésével; Nehémiás és társai fejezték be Jeruzsálem falainak építését; szervezték ujjá a templomi szolgálatot. Ezsdrás és Nehémiás nagy vallási reformációt indított. Artaxerxes hosszú uralkodása alatt sokszor tanúsított jóindulatot Isten népe iránt. Bizalmas és szeretett zsidó barátaiban – Ezsdrásban és Nehémiásban – Isten által különleges munkával megbízott embereket ismert meg.

Ezsdrás óvatossága, amellyel az Úr kincsének szállításáról és biztonságáról gondoskodott, valamire tanít, amivel érdemes komolyan foglalkozni. Ezsdrás csak azokat választotta ki, akiknek megbízhatósága kiállta a próbát, és világos eligazítást adott nekik felelősségükről. Azzal, hogy megbízott becsületes tisztviselőket – kincstárosokat – az Úr javainak kezelésével, Ezsdrás elismerte az Isten munkájával kapcsolatos rend és szervezés szükségességét és fontosságát.

Nehémiás nem volt pap. Próféta sem volt. Nem tartott igényt rangos címre. Nehémiás reformátor volt, akit Isten e fontos időre támasztott. Nehémiás azt akarta, hogy a nép megbéküljön Istennel. Nemes céltól lelkesítve, minden energiáját ennek megvalósítására összpontosította. Igyekezetét mély és töretlen becsületesség jellemezte.

Az a helyreállítási munka és reformáció, amelyet a hazatért foglyok Zorobábel, Ezsdrás és Nehémiás vezetésével végeztek, a lelki helyreállításnak olyan példáját tárja elénk, amit a föld történelmének záró napjaiban kell véghezvinni. Izráel maradéka gyenge, esendő nép volt, kitéve ellenségei rontásának. Isten azonban velük akarta megőriztetni a földön a maga és törvénye ismeretét. Ők voltak az igazi istentisztelet és szent kinyilatkoztatások őrei. Különböző tapasztalatokban volt részük Jeruzsálem falai és a templom építése közben. Heves támadásokat kellett kivédeniük. Súlyos terhet hordtak a munka vezetői, de megingathatatlan bizalommal és alázatos lélekkel mentek előre. Szilárdan bíztak Istenben és hitték, hogy diadalra viszi igazságának ügyét. Ezékiás királyhoz hasonlóan Nehémiás is „ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait... ezért vele volt az Úr” (2Kir 18:6–7)

Ezsdrás és Nehémiás – miközben dolgoztak – megalázták magukat Isten előtt; megvallották a maguk és népük bűneit; bocsánatért könyörögtek, mintha ők vétkeztek volna. Türelmesen fáradoztak, imádkoztak és szenvedtek. Nem a pogányok nyílt ellenségeskedése nehezítette munkájukat, hanem az állítólagos barátok rejtett ellenszegülése, akik befolyásukat a gonoszság szolgálatába állítva, tízszeresen súlyosbították Isten szolgáinak terhét. Ezek az árulók olyan anyagot szolgáltattak az Úr ellenségeinek, amelyet felhasználhattak a népe elleni harcban. Gonosz indulataik és lázadó szándékaik állandó harcban álltak Isten világos kívánalmaival.

Júda népe ünnepélyesen és nyilvánosan megfogadta, hogy engedelmeskedik Isten törvényének. De amikor Ezsdrás és Nehémiás befolyása nem volt közvetlenül érezhető, sokan elfordultak az Úrtól. Nehémiás egy időre visszatért Perzsiába. Míg távol volt Jeruzsálemtől, bűnök lopództak be, és félő volt, hogy megrontják a nemzetet. A bálványimádók nemcsak a városban vetették meg lábukat, de jelenlétükkel még a templom körzetét is megfertőzték. (EGW: Próféták és királyok)

Három hűséges héber ifjú

 „A mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből és a te kezedből is, óh király, kiszabadít minket, de ha nem tenné is, legyen tudtodra, óh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállítottál, nem imádjuk"(Dániel könyve 3,17–18) 

Súlyos próba várt ezekre a fiatalokra, Hanániás, Misáel és Azariás (más néven Sidrák, Misák és Abednegó)  amikor Nabukodonozor király kiadott egy rendeletet, amelyben felszólította a birodalom tisztviselőit, hogy gyűljenek össze a nagy szobor felavatására, s a hangszerek megszólalásakor hajoljanak meg és imádják a bálványt. Aki ezt elmulasztja, azt azonnal be kell vetni az égő, tüzes kemencébe. Ennek a szobornak az imádatát Babilon bölcsei találták ki, hogy rábírják a héber ifjakat: csatlakozzanak a bálványok tiszteletéhez. A káldeusok azt akarták, hogy a nagyszabású ünnepség feledtesse el a héber fiatalokkal Istent, és fogadják el a babiloni bálványok imádatát.A kijelölt napon, amikor megszólalt a zene, a hatalmas tömeg leborulva imádta az aranyszobrot. A hűséges ifjak azonban nem akartak leborulni egy bálvány előtt. Ekkor a király megparancsolta, hogy a kemencét hétszer erősebben fűtsék be, és amikor ezt megtették, a három héber ifjút beledobták. A lángok olyan vadul lobogtak, hogy azok a férfiak, akik az ifjakat a tűzbe vetették, halálra égtek. A király arca hirtelen elsápadt a félelemtől. Hangja izgalomtól remegett, amikor megszólalt: „Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tűz közepében, és semmi sérelem nincs rajtuk, és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami istenek fiáé.” (Dániel könyve 3,25) 

A hithősöket minden korszakban Isten iránti hűség jellemezte – a világ felfigyelt rájuk, s világosságuk felragyogott a sötétségben. Dániel és társai a Krisztus-követő hősiesség példái. Babilon királyi udvarában szerzett tapasztalatukból megtanulhatjuk, mit akar tenni Isten azokért, akik szívük legőszintébb szándékával szolgálják Őt. (Youth’s Instructor, 1907. október 29.)

Eszter királynő

A fogság utáni évek múlásával azonban megváltoztak a körülmények. Sok új felelősség nehezedett Izráel vezetőire. A jeruzsálemi templomot újjáépítették és felszentelték. Több pap kellett a szolgálatok végzéséhez. Sürgetően szükség volt istenfélő emberekre, akik a népet tanítják. Ezenkívül a Babilonban maradt zsidókat vallásszabadságuk korlátozásának veszélye fenyegette. Zakariás próféta, valamint a nemrégiben – Eszter és Márdokeus korában – átélt nyugtalan idők is világosan intették a Médó-Perzsiában élő zsidókat, hogy térjenek vissza saját földjükre. Eljött az idő, amikor már veszélyes volt pogány hatások között élniük. E megváltozott körülmények láttán a Babilonban élő papoknak hamar fel kellett volna ismerniük a rendeletben Isten üzenetét, amely Jeruzsálembe szólítja őket. (Próféták és királyok 613.)

 „Ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?” (Eszter könyve 4,14)

Egy bizonyos napot jelöltek ki, amelyen a zsidókat megsemmisítik és tulajdonukat elkobozzák. A király nem volt tudatában a messze terjedő következményeknek, amelyek kísérték volna a rendelet teljes végrehajtását. A terv titkos sugalmazója, Sátán igyekezett kiirtani a földről azokat, akik megőrizték az igaz Isten ismeretét.

Azonban az ellenség fondorlatait legyőzte egy Hatalom, amely az emberek között uralkodik. Isten az Ő gondviselése által Esztert, a zsidó nőt, aki félte Őt, királynővé választották Médó-Perzsiában. Közeli rokona volt Márdokeus. Válságos helyzetükben elhatározták, hogy fellebbeznek a királyhoz népük érdekében. Tervük az volt, hogy Eszter a király elé merészkedik mint közbenjáró. Márdokeus így szólt: „Ki tudja, talán a mostani időért jutottál királyságra.”

A válság, amivel Eszter szembenézett, gyors és komoly cselekvést követelt, azonban Márdokeussal együtt felismerték, hogy ha Isten nem munkálkodik érdekükben hatalmasan, saját erőfeszítéseik semmit sem érnek. Így Eszter időt szakított az Istennel való kapcsolatra, ami az ő erejének forrása volt. Majd így szólt nagybátyjához, Márdokeushoz: „Menj el és gyűjts egybe minden zsidót, aki Susánban találtatik, és böjtöljetek értem, ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel, se nappal, én is és leányaim így böjtölünk, és ekképen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére, ha azután elveszek, hát elveszek.” (Próféták és királyok, 600-601.)

Eszteren, a királynőn keresztül csodálatos szabadítást vitt véghez az Úr az Ő népén. Amikor úgy tűnt, hogy nincs mód és hatalom megmentésükre, Eszter és azok az asszonyok, akik társául álltak mellé, böjttel, imával és azonnali cselekvéssel megoldást hoztak nemzetüknek. 

A gyorsan pergő események – Eszter megjelenése a király előtt, az iránta tanúsított feltűnő jóindulat, a király és királyné lakomái Hámánnal mint egyetlen vendéggel, a király nyugtalan álma, Márdokeus nyilvános kitüntetése, valamint Hámán gonosz mesterkedésének leleplezése utáni megalázása és bukása – mind a jól ismert történet összetevői voltak. Isten csodálatosan cselekedett bűnbánó népe érdekében. A király ellenrendeletet adott ki, amely megengedte a zsidóknak életük védését. „A futárok királyi postalovakra ülve lázas sietséggel” juttatták el a birodalom minden részébe a királyi rendeletet, amely megengedte a zsidóknak, hogy védjék életüket. „Minden egyes tartományban, minden egyes városban és helységben, ahova a király törvényes parancsa eljutott, örültek, vigadtak, lakomáztak és ünnepeltek a zsidók. Az ország lakossága közül sokan zsidókká lettek, mert elfogta őket a zsidóktól való rettegés” (Eszt 8:14, 17).(EGW: Próféták és királyok)

Felsarúzva lábatokat - igazságot eljuttatni embertársainkhoz

"És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével;"(Efézus 6:15)

A bűn járványként pusztít, s a gondolkodó, istenfélő emberek megdöbbenve állnak előtte. Az eluralkodó romlottságot emberi toll nem képes leírni. Minden nap új politikai viszály, megvesztegetés és csalás híreit hozza. Naponta hallunk a szívszorító erőszakosságokról, törvénytelenségekről, az emberi szenvedések iránti közömbösségről, és az élet durva, démoni megsemmisítéséről. Minden nap bizonyságot tesz az egyre terjedő őrültségről, gyilkosságokról és öngyilkosságokról. Ki kételkedhet benne, hogy a sátáni eszközök növekvő mértékben rombolnak, hogy megzavarják és megrontsák gondolkodásunkat, megfertőzzék és elpusztítsák testünket-lelkünket?

Az evangélium a békesség üzenete. A kereszténység olyan életforma, amely - ha elfogadják és követik - békét, összhangot és boldogságot teremt az egész Földön. Krisztus vallása szoros testvéri közösségbe von ja mindazokat, akik elfogadják tanításait. 

Krisztus békéje az igazságból fakad, és Istennel áll összhangban. A világ ellenségeskedik Isten törvényével, a bűnösök az Alkotójukkal, ennek eredményeként egymással is... Az ember nem tud békét teremteni. Az egyén vagy a társadalom felemelésére szolgáló emberi tervek nem hozhatnak békét, mert nem hatnak a szívre. Az egyetlen erő, amely az igazi békét fenntarthatja, Krisztus kegyelme. Ha ez meggyökerezik a szívben, kiveti onnan a gonosz szenvedélyt, amely zavart okoz.

Az Istennel együtt munkálkodó férfiak és nők arca mennyei békességet fejez ki. A Menny légköre veszi körül őket. Számukra már eljött Isten országa.

Az Úr hamarosan eljön. Ez legyen beszédünk és imádságunk tárgya. Higgyünk ebben! Tegyük ezt életünk részévé... Övezzük fel magunkra a keresztény fegyverzetet, és tegyünk róla, hogy lábaink útrakészek legyenek "a békesség evangéliumának" hirdetésére.

Kiadványaink terjesztése házról házra. — Testvérem, vajon felveszitek-e a keresztény fegyverzetet? "Felsaruzván lábatokat a békesség evangéliumának készségével” képesek lesztek házról házra járva az igazságot eljuttatni embertársaitokhoz. Néha nehéznek találjátok majd ezt a munkát, de ha hitben indultok, az Úr előttetek jár, s ösvényetekre világosságát hinti. Amikor szomszédaitok otthonait felkeresitek, hogy eladjátok vagy elajándékozzátok kiadványainkat, s alázatosan tanítjátok az igazságot, akkor a menny világossága lesz kísérőtök, amely azután e hajlékokban is marad (Review and Herald, 1906. V. 24.). (EGW)

Rossz kovász - amely képmutatás, önzés

 

„Oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, amely a képmutatás” Lk 12:1

A zsidók egymás között néha a kovásszal szimbolizálták a bűnt. A pászkaünnep táján a nép parancsot kapott, hogy távolítson el otthonából minden kovászt, miként szívükből is ki kellett minden bűnt vetniük. Krisztus így intette tanítványait: "Oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, mely a képmutatás" Pál apostol a "rosszaságnak és gonoszságnak kovászá"-ról beszél (Lk 12:1; 1 Kor 5:8). A Megváltó pedig a mennyek országát ábrázolja példázatában a kovásszal. Isten kegyelmének megelevenítő, átalakító erejét szemlélteti vele.

A farizeusok képmutatása önzésükből eredt. Életük célja az önfelmagasztalás volt… A tanítványok, bár külsőleg mindent elhagytak Jézus kedvéért, azonban nem szűntek meg nagy dolgokat igényelni maguknak… Ha a kovász teljesen kifejtheti hatását, romlást, pusztulást okoz, ugyanezt teszi az önző lelkület is; beszennyezi és tönkreteszi a lelket. Urunk mai követői között is, csakúgy, mint régen, mennyire elterjedt ez az alattomos, leplezett bűn! Milyen gyakran beszennyezi Krisztusért végzett szolgálatunkat, egymással való közösségünket az önfelmagasztalás titkos vágya!… Krisztus figyelmeztető szavai saját tanítványaihoz szólnak: „Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától!” (Mk8:15)… Csakis Isten ereje képes száműzni az önzést és a képmutatást

Amikor Júdás a tanítványokhoz csatlakozott, még nem volt érzéketlen Krisztus jellemének szépsége iránt. Érezte az isteni erő befolyását, amely embereket vonzott a Megváltóhoz… Jézus olvasott Júdás szívében. Ismerte a bűn mélységét, ahova Júdás süllyed, ha Isten kegyelme nem szabadítja meg. Amikor kapcsolatba lépett ezzel a férfival, oda helyezte, ahol nap mint nap érintkezésbe kerülhet az Ő túláradó, önzetlen szeretetével. Ha megnyitja szívét Krisztusnak, az isteni kegyelem száműzi az önzés démonát, és Júdás is Isten országának alattvalója lehet.

Még egyszer megismétlődött, hogy Isten szolgájának a zsidók vakbuzgóságából és önigazultságából eredő gyűlölete miatt, a pogányoknál kellett védelmet keresnie. Ugyanez a gyűlölet kényszerítette Illés prófétát, hogy védelmet keressen a szareptai özvegynél; az evangélium hírnökeit is ez késztette, hogy elforduljanak a zsidóktól és a pogányoknak hirdessék üzenetüket. Ezzel a gyűlölettel kell majd szembenéznie korunkban is Isten népének. Krisztus hitvalló követői között is ugyanolyan gőg, képmutatás, önzés, az elnyomás ugyanazon lelkülete látható, mint amely az akkor élő zsidók szívét uralta. Magukat Krisztus követőinek tartó férfiak, a jövőben ugyanazt az eljárást fogják követni, mint amelyet a papok és főemberek követtek Krisztussal és az apostolokkal szemben. A válság közelgő nagy óráját Isten hűséges szolgáinak át kell élniük; el kell szenvedniük ugyanazt a keményszívűséget, ugyanazt a kegyetlen határozottságot és ugyanazt a megátalkodott gyűlöletet. (EGW)

A csatamező - jó és gonosz közötti nagy harc

„Nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, amelyek a magasságban vannak." Ef 6:12 

Az elbukott világ a legnagyobb csatamező, amelyet a mennyei világegyetem és a földi hatalmak valaha is megismertek. A mi Földünk az egész világ színpada; a jó és gonosz, a Menny és pokol közötti nagy harc csatatere. Minden egyes ember részt vesz ebben a küzdelemben. Senki nem állhat semleges oldalra. Vagy elfogadják, vagy visszautasítják a világ Megváltóját. Mindenki tanúbizonyságot tesz vagy Krisztus mellett, vagy ellene. Krisztus felszólítja a zászlaja alatt állókat, hogy hűséges katonáiként vegyenek részt mellette a harcban, hogy elnyerhessék az élet koronáját.

Minden nap csatákat kell vívnunk. Hatalmas harc folyik minden egyes lélekért a sötétség ura és az élet fejedelme között... Adjátok át magatokat Istennek, hogy együttműködésetekkel megtervezhesse, irányíthassa és megvívhassa a csatákat értetek. Az élet fejedelme a kezében tartja ügyét. Veletek lesz mindennapos harcaitok során az énetekkel vívott küzdelemben, s így az elsőbbségre törekvő szenvedélyt Krisztus kegyelme által megtörhetitek, és győztesként kerülhettek ki az által, aki szeretett minket. Jézus már megjárta ezt a Földet. Ismeri minden kísértés erejét. Tudja, hogyan kell leküzdeni az akadályokat, és hogyan kell átvezetni benneteket minden veszélyes ösvényen.

Istennek mégis lesz jó tettekben buzgólkodó népe, amely romlott korunk szennyáradata közepette is tántoríthatatlanul helytáll. Olyan nép lesz ez, amely annyira ragaszkodik Isten erejéhez, hogy Ő menedék lesz számukra mindennemű kísértés ellen. A mindenki figyelmét megragadni igyekvő reklámok aljas közleményei ugyan fel akarják korbácsolni érzékeiket, és megrontani gondolataikat, mégis, annyira közel élnek majd Istenhez és angyalaihoz, hogy olyanok lesznek, mint akik vakok és süketek ezekre a dolgokra. Olyan feladat vár rájuk, amelyet senki sem végezhet el helyettük, megvívni a hit harcát, és elnyerni az örök életet...

A fiataloknak lehetnek olyan szilárd elvei, hogy az ördög leghatalmasabb csábításai sem csalogathatják el őket elkötelezettségüktől.  (EGW Isten csodálatos kegyelme)

A Lélek kardja - Isten Igéje

„Az üdvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde." Ef 6:17

Isten bőségesen gondoskodott eszközökről, hogy sikerrel küzdjünk meg a gonoszsággal, amely a világban van. A Biblia az a fegyvertár, . amelyből a küzdelemre felvérteződhetünk. Derekunkat az igazság övezze körül. Mellvértünk az életszentség legyen. A hitnek pajzsát tartsuk a kezünkben, az üdvnek sisakját pedig hordjuk a fejünkön. A Lélek kardjával, amely Isten Igéje, törjünk utat magunknak a bűn kötelei közül.

Noha az első Ádám elbukott, a második Ádám a legmegpróbálóbb körülmények ellenére is kitartott Isten és az Ő szava mellett. Atyja jóságába, irgalmába és szeretetébe vetett hite egy pillanatra sem ingott meg. Fegyvere a "meg van írva" vezérelve volt, ami nem más, mint a Lélek kardja, amely minden ember számára elérhető. 

Ezekben a romlással és veszedelemmel teli napokban a fiatalok sok próbának és kísértésnek vannak kitéve. Sokan veszélyes vizeken hajóznak. Navigátorra van szükségük, de megvetik a szükséges segítséget, mert alkalmasnak érzik magukat hajójuk vezetésére. Nem veszik észre a rejtett sziklát, amelybe beleütközve, hitük és boldogságuk hajótörést szenvedhet... Sokan hajlanak az akaratos és heveskedő viselkedésre. Nem figyelnek a Szentírás bölcs tanácsára. Nem vívnak harcot önmagukkal, és nem aratnak értékes győzelmet. Büszke és hajthatatlan akaratuk letéríti őket a kötelesség és engedelmesség útjáról.

Isten nagy dolgokat vár el fiaitól és leányaitól. Ahogy rátekintek az ifjúságra, szívem csordultig megtelik érzésekkel. Micsoda lehetőségek állnak előttük! Ha őszintén vágyakoznának tanulni Krisztustól, Ő Dánielhez hasonlóan nekik is adna bölcsességet... „Az Úr félelme a bölcsesség kezdete”... „Minden utadban megismered őt, és ő igazgatja lépteidet” (Zsolt 111:10; Péld 3:6).

A fiatalok törekedjenek értékelni azt a hatalmas kiváltságot, hogy Isten tévedhetetlen bölcsessége vezérelheti őket. Tegyék az igazság Igéjét tanácsadó társukká, és váljanak szakértővé a Lélek kardjának forgatásában. Sátán bölcs hadvezér, de Jézus Krisztus alázatos és odaadó katonája győzelmet arathat felette. (EGW Isten csodálatos kegyelme)

Az üdvösség sisakja - tiszta gondolatokkal

„Az üdvösség sisakját is fölvegyétek" Ef 6:17 

Isten arra szólít fel, hogy foglalkozzunk nagyszerű és tiszta gondolatokkal. Azt akarja, hogy elmélkedjünk szeretetén és irgalmán; hogy tanulmányozzuk azt a csodálatos munkát, amelyet a dicső megváltási tervben végez. Akkor egyre jobban megértjük az igazságot, mélyebb és megszenteltebb vággyal sóvárgunk szívünk és gondolataink megtisztulására. Miközben az Ige kutatásával ápoljuk az Istennel való közösséget, lelkünk a szent gondolatok tiszta légkörében átformálódik.

Gondolatainkat a tisztaság szeretetére kell szoktatnunk és nevelnünk. Ha növekedni akarunk kegyességben és az igazság szeretetében, feltétlenül ápolnunk kell magunkban a lelki dolgok szeretetét... A jó szándék is helyes, de mit sem ér, ha nem valósítjuk meg azt eltökélt tettekkel. Sokan el fognak veszni, mert miközben reménykednek és vágyakoznak a keresztény magaviselet elérésére, nem tesznek komoly erőfeszítést ennek érdekében. A megméretéskor híjával találtatnak az Úr előtt. Akaratunkat a helyes irányban kell gyakorolnunk. Teljes szívből keresztény akarok lenni. Meg akarom ismerni a tökéletes szeretet hosszúságát, szélességet, magasságát és mélységét. Figyeljünk oda Jézus szavaira! „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert megelégíttetnek” (Mt 5:6). Krisztus mindenről gondoskodott annak érdekében, hogy kielégítse a szentségre vágyók éhségét és szomját.

Elmélkedjünk az Írásokon! Gondolkodjunk józanul és mélyen az örök üdvösségünkkel kapcsolatos kérdésekről! Jézus végtelen irgalma és szeretete, értünk hozott áldozata komoly és ünnepélyes gondolkodásra késztet. Időzzünk el drága Megváltónk és közbenjárónk jellemének nagyszerűségén! Törekedjünk megérteni a megváltási terv értelmét! Gondolkodjunk el annak küldetése felől, akik eljött, hogy megszabadítsa népét a bűnétől! Hitünk és szeretetünk növekedni fog, ha szüntelenül a mennyei dolgokról elmélkedünk. Imánk egyre kedvesebb lesz Isten előtt, mert egyre inkább megtelik hittel és szeretettel. Kéréseink egyre értelmesebbek és odaadóbbak lesznek. Jézusba vetett bizodalmunk növekedni fog. Naponkénti és élő tapasztalatot fogunk szerezni arról, hogy Krisztusnak hatalma van mindazok üdvözítésére, akik Istenhez jönnek általa. (EGW Isten csodálatos kegyelme)