Benjámin törzs - 12-törzsből való

 

... meghallá Izráel. Valának pedig a Jákób fiai tizenketten. Lea fiai: Jákób elsőszülötte Rúben, azután Simeon, Lévi, Júda, Izsakhár és Zebulon. Rákhel fiai: József és Benjámin. A Rákhel szolgálójának Bilhának fiai: Dán és Nafthali. A Lea szolgálójának Zilpának fiai: Gád és Áser. Ezek a Jákób fiai, akik születtek néki Mésopotámiában. (1Móz 35:22-26)

Az izraeliták kánaáni honfoglalásakor, a Jordántól nyugatra, Júda és Efraim törzseinek területe közötti részt kapták, a kánaáni jebuzi nép területét, Jeruzsálem környékén. Jeruzsálemen túl a Benjámin törzsének kijelölt fontosabb kánaáni városok között Jerikó, Béthel, Gibeon, Gibea volt, ebből Béthel végül Efraim törzséé lett.

A honfoglalás után, a bírák korában ez a törzs megtagadta, hogy kiadja a Gibea városában történt bűntett elkövetőit. Ezért háború tört ki közte és a többi izraelita törzs között, és azok majdnem kiirtották Benjámin törzsét.

Izrael első királya, Saul, továbbá Pál apostol is ebből a törzsből származott. Salamon király halála után Benjámin törzse Júdával együtt alkotta meg a Júdai Királyságot. (Wikipédia)

„Azután Salamon pihenni tért őseihez, és eltemették apjának, Dávidnak a városában. Utána fia, Roboám lett a király” (1Kir 11:43).És elaluvék Salamon az ő atyáival, és eltemetteték az ő atyjának, Dávidnak városában. És Roboám, az ő fia uralkodék helyette.

A meghasonlás, amelyet Roboám meggondolatlan szavai támasztottak, helyrehozhatatlannak bizonyult. Izráel kettészakadt. Júda és Benjámin törzséből tevődött össze Júda déli birodalma, amelyen Roboám uralkodott. A tíz északi törzs pedig Jeroboám uralkodásával külön kormányzatot alakított. Az utóbbi Izráelként lett ismert. Így teljesedett a próféta jövendölése, amit az ország kettészakadásáról mondott. „...az Úr rendelte így...” (1Kir 12:15). És nem hallgatá meg a király a népet; mert ezt az Úr fordította ekként, hogy megerősítse az ő beszédét, amelyet szólott volt az Úr a Silóbeli Ahija által Jeroboámnak, a Nébát fiának.

Jeruzsálemben „...összegyűjtötte Júda egész házát és Benjámin törzsét, száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy megtámadják Izráel házát, és visszaszerezzék az országot Roboámnak, Salamon fiának. De így szólt az Isten igéje Semajához, az Isten emberéhez: Mondd meg Roboámnak, Salamon fiának, Júda királyának, és Júda meg Benjámin egész házának, a megmaradt népnek: Így szól az Úr: Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel, Izráel fiaival! Térjen haza mindenki, mert én akartam ezt így! Ők hallgattak is az Úr szavára, és hazatértek az Úr szava szerint” (1Kir 12:21–24) És mikor megérkezett Roboám Jeruzsálembe, összegyűjté Júda egész házát és Benjámin nemzetségét, száznyolcvanezer válogatott hadra való férfiút, hogy hadakozzanak az Izráel házával, és visszanyerjék az országot Roboámnak, a Salamon fiának. De az Isten beszéde lőn Sémajához, az Isten emberéhez, mondván: Ezt mondjad Roboámnak, a Salamon fiának, a Júda királyának, és az egész Júda és Benjámin házának, és a többi népnek, mondván: Azt mondja az Úr: Fel ne menjetek, és ne hadakozzatok a ti atyátokfiai ellen, az Izráel ellen; térjetek meg kiki a maga házába, mert én tőlem lett e dolog. És ők engedének az Úr beszédének, és visszatérvén, elmenének az Úr beszéde szerint.

Júda és Benjámin törzse azért jutott előnyös helyzetbe, mert Istent legfőbb uralkodójuknak ismerte el. Az északi törzsekből sok istenfélő ember csatlakozott hozzájuk. „...Izráel valamennyi törzséből azok is, akiket szívük arra indított, hogy keressék Izráel Istenét, az Urat, és áldozzanak őseik Istenének, az Úrnak. Ezek erősítették Júda országát, támogatták Roboámot, Salamon fiát három évig, mert csak három évig jártak Dávid és Salamon útján” (2Krón 11:16–17). És utánuk Izráel minden nemzetségei közül azok, akik szívök szerint keresték az Urat, Izráelnek Istenét, menének Jeruzsálembe, hogy áldoznának az Úrnak, az ő atyáik Istenének. És megerősíték Júda országát, és megerősíték Roboámot, a Salamon fiát három esztendeig; mert három esztendeig járának Dávidnak és Salamonnak útján.

Amikor Júda és Benjámin győztes serege visszatért Jeruzsálembe, „Isten lelke szállt Azarjáhúra, Ódéd fiára, kiment Ászá elé, és ezt mondta neki: Hallgassatok rám, Ászá és egész Júda, meg Benjámin! Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek. Ha keresitek őt, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket. ...Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meglesz a jutalma!” (2Krón 15:1–2, 7) És Azáriást, az Obed fiát felindítá az Isten lelke: Most azért küldj hozzám tudós mesterembert, aki tudjon készíteni aranyból, ezüstből, rézből, vasból, bíborból, karmazsinból és kék bíborból; aki tudjon metszéseket metszeni az én mesterembereimmel együtt, akik Júdában és Jeruzsálemben vannak, akiket az én atyám, Dávid szerzett.

E szavak nagyon felbátorították Asát, és újabb reformációt kezdett Júdában. „...eltávolította az utálatos bálványokat Júda és Benjámin egész földjéről, meg azokból a városokból, amelyeket elfoglalt Efraim hegyvidékén. Ezután megújította az Úr oltárát, amely az Úr csarnoka előtt volt. 

Az északi királyság sohasem heverte ki ezt a rettenetes csapást. Az erőtlen maradék formailag megmaradt államnak, de hatalma már nem volt. Csak egy uralkodó – Hóseás – követte még Pékát. A birodalmat nemsokára végleg elsöpörték. Isten azonban e szomorú és gyötrelmes időben is megemlékezett irgalmáról, és utolsó lehetőséget adott a népnek arra, hogy megtérjen bálványimádásából. Hóseás uralkodásának harmadik évében az igaz Ezékiás király lépett trónra Júdában, és amilyen gyorsan csak lehetett, fontos reformokat foganatosított a jeruzsálemi templomszolgálatban. Intézkedett a húsvét megünnepléséről. Erre az ünnepségre nemcsak Júda és Benjámin törzsét hívta meg – melyeknek Ezékiás volt a felkent királya –, hanem az északi királyság minden törzsét is. Kihirdették „egész Izráelben Beersebától fogva Dánig, hogy jöjjenek Jeruzsálembe, és tartsanak páskát Izráel Istenének, az Úrnak a tiszteletére, mert ilyen nagy tömegben még nem tartották meg, pedig meg van írva.

A törzsek közül tíz szétszóródott a pogányok közé. Csak Júda és Benjámin törzse maradt meg, és most úgy tűnt, hogy ők is az erkölcsi és nemzeti romlás határán vannak. A próféták kezdték megjövendölni annak a gyönyörű városnak pusztulását, ahol a Salamon által épített templom állt, és ahova nemzeti nagyságuk minden földi reménysége összpontosult

„...Júda és Benjámin családfői, meg a papok és a léviták. Mindnyájuk lelkét arra indította az Isten” – ez volt az a hűséges maradék, szám szerint mintegy ötvenezren a számkivetésük földjén élő zsidók közül, akik úgy döntöttek: kihasználják a csodálatos lehetőséget – „...menjenek el, és építsék fel az Úr házát Jeruzsálemben.” Barátaik nem engedték el őket üres kézzel. „Egész környezetük segítette őket ezüsttárgyakkal, arannyal, különféle javakkal, állatokkal és kincsekkel...” Ezekhez és sok más önkéntes ajándékhoz kapták még „az Úr házának az edényeit, amelyeket Nabukodonozor vitt el Jeruzsálemből... Előhozatta ezeket Círus perzsa király, Mitredát kincstárnok felügyeletével... ötezernégyszáz” edényt szám szerint, hogy használják a templomban, amelyet újra felépítenek (Ezsd 1:5–11).Fölkelének azért Júda és Benjámin családfői és a papok és a Léviták, és mindnyájan, akiknek felindítá az Isten lelköket, hogy felmenjenek az Úr házának építésére, mely Jeruzsálemben van. Minden arany és ezüst edényeknek száma ötezernégyszáz. Mindezt magával vivé Sesbassár, mikor a foglyok kijövének Babilóniából Jeruzsálembe.

Még volt egy fontos feladat, amelyben minden hazatérőnek tevékenyen részt kellett vennie. E munka végrehajtása tanúsította, hogy igazi reformáció történt. A feljegyzésben ez áll: „Amikor mindezek befejeződtek, egész Izráel, amely ott tartózkodott, kivonult Júda városaiba, és összetörték a szent oszlopokat, kivagdalták a szent fákat, és lerombolták az áldozóhalmokat és oltárokat egész Júdában, Benjáminban, Efraimban és Manasséban. Azután visszatértek Izráel fiai, mindenki a maga városában levő birtokára” (2Krón 31:1). Amint mindezeknek vége lőn: kiméne az egész Izráel, akik Júdának városaiban találtatának, s a bálványokat széttörték, az Aserákat kivagdalák, s leronták a magaslatokat és oltárokat egész Júdában, Benjáminban, Efraimban és Manasseban, mígnem befejezték; azután visszatérének az Izráel fiai mind, kiki az ő örökségébe és városaiba.  (EGW- írásai: Pátriárkák és próféták)

Az armageddoni csata - világméretű lelki küzdelem

Az armageddoni csata nem nemzetek közötti katonai összeütközés, amire valahol a Közel-Keleten kerül sor, hanem egy globális lelki küzdelem, amelyben Krisztus határozottan fellép a sötétség erőivel szemben (2Kor 10:4) Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására;. A kimenetele hasonló lesz a kármeli ütközetéhez, csak nagyobb méretekben: Isten győzedelmeskedik a sötétség erői fölött.

A megtévesztő sátáni csodák sikere világszéles lesz. A bibliai tanításokat elutasító emberek megtévesztő csodákkal kísért hazugságot hisznek el (2Thessz 2:9-12) Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre. És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak;  Összefognak egy közös cél érdekében, aminek szimbóluma egy "hely", héberül Armageddon (jelentése - Megiddó hegye). Megiddó nem hegy, hanem megerősített város volt Jezréel völgyében, a Kármel-hegy lábánál, és fontos stratégiai helynek számított. Izrael történelmében több döntő csata miatt vált ismertté. (Bír 5:19) Királyok jöttek, harcoltanak; Akkor harcoltak a Kanaán királyai Taanaknál, Megiddó vizénél; De egy darab ezüstöt sem vettenek. (Bír 6:33) És mikor az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybegyűlének, és általkeltek a Jordánon, és tábort jártak a Jezréel völgyében:(2Kir 9:27) Akházia pedig, a Júda királya, mikor látta ezt, futni kezde a kert házának útján; de Jéhu utána menvén, monda: Ezt is vágjátok le a szekérben és megsebesíték őt a Gúr hágójánál, amely Jibleám mellett van; és ő Megiddóba menekülvén, ott meghalt.(2Kir 23:29-30).Az ő idejében jött fel Faraó-Nékó, az égyiptomi király Assiria királya ellen az Eufrátes folyóvize mellé. És Jósiás király eleibe ment, de az megölte őt Megiddóban, amint meglátta őt.  És az ő szolgái szekérre tévén őt, halva vitték el Megiddóból és Jeruzsálembe hozván, eltemeték őt az ő sírboltjába. A föld népe pedig vevé Joákházt, a Jósiás fiát, és felkenvén őt, királylyá tevé az ő atyja helyett.

A jelenések könyve ennek a történelmi hátterén mutatja be az utolsó nagy harcot Krisztus és a gonosz seregei között, ezt nevezi Armageddonnak. A világ népeit a sátáni liga vezetését követő, egyesített seregként mutatja be a könyv. A "Megiddó hegye" elnevezés nyilvánvaló utalás a Kármel-hegyre, ami az ókori Megiddó városának a völgye fölé magasodik. Ott zajlott Izrael történelmének egyik legjelentősebb csatája Isten igaz prófétája, Illés és Baál hamis prófétái között (1Királyok 18. fejezete).

 Az ütközet arra a kérdésre adta meg a választ, hogy ki az igaz Isten. A mennyből érkező tűz bizonyította, hogy az Úr az egyedül igaz Isten, csak Ő méltó az imádatra. 

Az armageddoni csata lelki kérdése az lesz, hogy Istennek vagy embereknek engedelmeskedünk-e. Aki a sárkány, a fenevad és a hamis próféta oldalára áll (Jel 16:13) És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijőni, a békákhoz hasonlókat; azt teljes egészében az ördög fogja irányítani (mint ahogyan Júdással is tette Krisztus keresztre feszítése előtt (Luk 22:3)Beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala. Akik a vesztes oldalt választják, majd a hegyeknek fognak kiáltani, hogy rejtsék el őket 

(Jel 6:16)És mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától: lásd még 2Thessz 1:7-8). Jel 13:13-14 bemutatja, hogy a földből feljövő fenevad még a csapások kitöltetése előtt tüzet hoz alá a mennyből. Ezzel akarja elhitetni a világgal, hogy Isten műve volna a sátáni hamisítvány, aminek része a más lélek által keltett, hamis ébredés.

Csak azok fognak az utolsó nagy küzdelemben végig kitartani, akik felvértezték értelmüket a Biblia igazságaival. Egyszer mindenki fel fogja tenni magának ezt a súlyos kérdést: Istennek engedelmeskedjem-e vagy embereknek? Pál apostol a végső idő felé tekintve kijelentette: "Lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik" (2Tim 4:3). Ez az idő már itt van. A tömegeknek nem kell a Biblia igazsága, mert keresztezi bűnös, világot szerető szívük vágyait, Sátán pedig gondoskodik a nekik tetsző tévedésekről. De Istennek lesz egy népe a földön, amely minden más tanítás normájának és minden reform alapjának a Bibliát és csakis a Bibliát tartja. A tudósok nézetei, a tudomány következtetései, a többség hangja, az egyházi zsinatok hitvallásai és határozatai  "amelyekből oly sok és sokféle van, mint az általuk képviselt egyházakból" külön-külön és együttvéve sem tekinthetők bizonyítéknak egyetlen hitpont mellett, sem ellen. Mielőtt bármilyen tantételt vagy előírást elfogadnánk, kérdezzük meg, hogy mit szól hozzá az Úr?

A csalás nagy drámájának tetőfokán Sátán meg fogja személyesíteni Krisztust. Az egyház régóta hirdeti, hogy reményei a Megváltó adventjével fognak beteljesülni. A nagy csaló ekkor azt a látszatot fogja kelteni, hogy Krisztus eljött. Sátán a föld különböző részein káprázatos, csillogó, fenséges lényként jelenik meg az embereknek. Hasonlítani fog ahhoz a képhez, amit János A jelenések könyvében Isten Fiáról festett (Jel 1:13-15) És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása.. Emberi szem nem látott még nagyobb dicsőséget annál, mint ami őt körülveszi. Ez a győzelmi kiáltás harsog bele a levegőbe: "Krisztus eljött! Krisztus eljött!" Az emberek leborulnak előtte és imádják. Nyájas, kedves hangon elmond néhányat a Megváltó ajkáról elhangzott, drága mennyei igazságokból. Betegeket gyógyít, majd Krisztustól bitorolt szerepében azt állítja, hogy a szombatot áttette vasárnapra, és megparancsolja mindenkinek, hogy szentelje meg azt a napot, amelyet ő megáldott. Kijelenti, hogy azok, akik a szombat szentségét makacsul vallják, az ő nevét káromolják, ha nem hajlandók meghallgatni angyalait, akik által fényt hint és igazságot tanít. Ez a súlyos csalás szinte leleplezhetetlen! (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 509-510. és 534. o.).

Az élet könyve - akik valaha is Isten szolgálatába léptek

Mózes imájában figyelmünket a mennyei könyvekre irányítja, amelyekbe minden ember neve be van írva, jó és rossz cselekedetével együtt. Az élet könyve mindazok nevét tartalmazza, akik valaha is Isten szolgálatába léptek. Ha valaki ezek közül elfordul Istentől, elhagyja őt, és makacs kitartással megmarad a bűn szolgálatában, az végül annyira megkeményedik bűnében, hogy ellenszegül a Szentlélek befolyásának. Az ő nevüket az ítéletben kitörlik az élet könyvéből és átadják őket a pusztulásnak. Mózes felfogta, hogy milyen borzalmas sorsa lenne a bűnösnek. Ha azonban az Úr mégis elvetné Izrael népét, akkor Mózes azt kívánta, hogy Isten az ő nevét is törölje ki az élet könyvéből Izrael gyermekeinek nevével együtt. Mózes nem tudta volna végignézni azt, hogy Isten ítélete azokra sújt le, akiket ugyanaz az Isten olyan kegyelmesen megszabadított. Mózes közbenjárása Izrael érdekében jelképezi Krisztus közbenjárását a bűnös emberért. Az Úr azonban nem engedte meg Mózesnek, hogy elhordozza a vétkes bűnét, amiképpen Krisztus tette. "Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből" mondta Isten. (2Móz 32:33).

 Az élet könyve azoknak a nevét tartalmazza, akik valaha is Isten szolgálatába léptek. Jézus azt mondta tanítványainak: „Örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben” (Lk. 10:20). Pál beszél hűséges munkatársairól, „akiknek neve benne van az élet könyvében” (Fil. 4:3). Dániel, bepillantva abba a „nyomorúságos idő”-be, „amilyen (még) nem volt”, kijelenti, hogy Isten népe, „aki csak beírva találtatik a könyvben”, megszabadul. A Jelenések könyvének írója pedig azt mondja, hogy csak azok lépnek be Isten városába, „akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé” (Dn. 12:1; Jel. 21:27).  (EGW: A nagy küzdelem) 

Az élet könyve - Mikor Isten gyermekeivé válunk, beírják nevünket a Bárány életkönyvébe, s ott marad a vizsgálati ítéletig. Akkor minden egyén nevét szólítani fogják és az vizsgálja meg cselekedeteit, aki így szól: Ismerem tetteidet. Ha kiderül, hogy nem bántuk" meg teljesen összes gonosz cselekedetünket, nevünket kitörlik az élet könyvéből s bűneink rovásunkon maradnak. (Idők jelei 1885 augusztus 6)

Mennyei könyvekben - írva vannak tetteink, cselekedeteink

 

A vizsgálati ítélet idején az emberiség még a földön él. Mindazok élete, akik hitet tettek Krisztus mellett, elvonul Isten előtt. Isten a mennyei könyvek alapján megvizsgál mindenkit, és cselekedeteik szerint eldönti örök sorsukat.

Ezek az angyalkövetek pontosan feljegyzik az emberek szavait és cselekedeteit. A mennyei könyvek számon tartják az Isten népével szemben elkövetett kegyetlenséget és igazságtalanságot, a gonosz hatalmaktól elviselt szenvedést. Krisztus példázatai

Sok embert Isten egészen másként lát, mint ahogy ők gondolják. Sokan gratulálnak maguknak a bűnökért, amiket nem követtek el, és elfelejtik számba venni azokat az elmulasztott jó és nemes tetteket, amiket Isten elvárt volna tőlük. Nem elég csupán fának lenni Isten kertjében. Gyümölcsöt is kell teremni. Isten számon kér tőlük minden elmulasztott jót, amit kegyelme erejével véghez vihettek volna. A mennyei könyvek nyilvántartása szerint hiába foglalják a helyet. De még az ő helyzetük sem teljesen reménytelen. Az Isten irgalmát semmibe vevőket és a kegyelmével visszaélőket a türelmes Szeretet még mindig védelmébe veszi. „Annakokáért mondja: Serkenj föl, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus. Meglássátok annakokáért, hogy mi módon okkal járjatok... Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok” (Ef. 5:14–16) (EGW: A nagy küzdelem)

A mennyei könyvek felfedik az eltitkolt önzést. A mások iránti kötelességek elmulasztásáról is feljegyzés készül, és arról is, ha megfeledkezünk a Megváltó kívánalmairól. Az ember látni fogja, milyen sokszor fordította Sátán szolgálatára idejét, gondolatait és erejét, ami pedig Istent illette volna meg. Szomorú az a feljegyzés, amit az angyalok a mennyben készítenek. Értelmes lényeket, Krisztus állítólagos követőit leköti a világi javak szerzése és a földi örömök élvezete. Pénzt, időt, erőt áldoznak hivalkodásra és önző élvezetekre. De imádkozásra, a Szentírás kutatására, lelkük megalázására és bűneik megvallására csak rövid pillanatokat fordítanak. (EGW: A nagy küzdelem)

Az ítélkezők az emberek nevét és cselekedeteit nyilvántartó mennyei könyvek alapján döntenek. Dániel próféta ezt mondja: „Ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg”. Amikor János leírja ezt a jelenetet, hozzáteszi: „Majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel. 20:12).

A mennyei könyvek megörökítették mindazt, amit Isten népe a Róma hatalomra jutása utáni sötét századokban átélt. Nem sokat írtak róluk. Üldözőik vádiratain kívül nem sok nyomát találjuk létezésüknek. Kómának az volt az elve, hogy a tantételeitől és rendelkezéseitől való eltérés minden emlékét fel kell számolni. Róma minden eretnek személyt és írást igyekezett megsemmisíteni. Ha gazdag vagy szegény, nagy vagy kicsi kétségbe vonta vagy megkérdőjelezte a pápai dogmák létjogosultságát, ez elég volt ahhoz, hogy életével fizessen érte. Róma minden olyan feljegyzést el akart tüntetni, ami a kiszakadtakkal szembeni kegyetlenségéről tanúskodott. Pápai zsinatok intézkedtek arról, hogy a tűz martaléka legyen minden ilyen feljegyzést tartalmazó könyv vagy írás. A nyomtatás feltalálása előtt kevés könyv volt, és azokat is nehéz volt megőrizni; ezért nem sok akadálya volt annak, hogy a katolicizmus megvalósítsa szándékát. (EGW: A nagy küzdelem)

A mennyei könyvek mindkettőtöket mint világiakat tartanak nyilván. Olykor nyugtalankodik ugyan a szívetek, de ez nem elég ahhoz, hogy megbánásra s tetteitek megváltoztatására bírjanak. A világ tartja fogva az érzelmeiteket. A világ szokásai kellemesebbek számotokra, mint a mennyei tanító iránti engedelmesség. (Bizonyságtételek 5. kötet)

Amikor a mennyei könyvek megnyittatnak, a Bíró már nem szavakban sorolja fel az ember előtt a bűneit, hanem csupán egy pillantást vet rá, és ennek hatására életének minden cselekedete, tette megelevenedik a gonosztevő emlékezetében. Akkor majd nem kell, mint Józsué napjaiban, felkutatni a vétkest, hanem ki-ki saját ajkaival vallja meg szégyenét. Az emberek előtt eltitkolt bűnöket az egész világnak hirdetik majd azon a napon. (EGW: Pátriárkák és próféták)

Jézus Krisztus vére - által történő megváltásunk

 A zsidók az áldozati szertartásokban Krisztus szimbólumát látták, akinek vére kiontatott a világ megváltására. A Krisztust jelképező áldozatok azt a nagy igazságot mélyítették el szívükben, mely szerint egyedül Jézus Krisztus vére tisztíthat meg a bűnökből, és hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Némelyek csodálkoznak azon, hogy Isten olyan sok vérző áldozat felajánlását igényelte a zsidó társadalomban ( Szemelvények E. G. White írásaiból)

Amiképpen Krisztus vére felmenti a bűnöst a törvény kárhoztatása alól, de nem törli ki a bűnt, hanem a szenthely feljegyzésében marad a végső engesztelésig, úgy a jelképes szolgálatban a bűnért való áldozat vére eltávolította ugyan a bűnbánó bűnösről a bűnt, azonban a szent hajlékban maradt az engesztelés napjáig.  (Szemelvények E. G. White írásaiból)

Amiképpen régente az emberek bűneit jelképesen áthárították a földi szenthelyre, a bűnért való áldozati állat vére által, úgy a valóságban a mi bűneinket is áthárítja a mennyei szenthelyre Krisztus vére által. Ahogy a földi szenthely megtisztítását a bűn eltávolítása által végezték el, amely megfertőzte azt, úgy a mennyei szenthely megtisztítását is az ott feljegyzett bűnök eltávolítása vagy kiirtása által kell elvégezni. Ez szükségessé teszi a feljegyzések könyveinek átvizsgálását, hogy megállapíthassák, ki tarthat igényt Krisztus engesztelő szolgálatának áldásaira bűnbánata és Krisztusban való hite által. A szenthely megtisztítása ennél fogva magában foglalja a vizsgálati ítélet munkáját. Ezt a munkát Krisztus eljövetele előtt kell elvégezni, hogy megváltsa népét, mert amikor eljön, már „jutalma vele van, hogy megfizessen mindenkinek az ő cselekedete szerint.” (Jel. 22:12) (EGW: A megváltás története)

„Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.” (1Kor 11:26) 

Krisztus az emberért hozott nagy áldozatának emlékezetét hagyta egyházára, amikor az úrvacsora szent intézményét a húsvét helyett elrendelte. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – mondta. Ez volt az átmenet a két rendtartás és a két nagy ünnep között. Az egyik mindörökre megszűnt, és helyébe lépett a másik, amelyet éppen akkor létesített, és amely mindenkor halálának emlékezete marad… 

Krisztus ezzel az utolsó tettével, hogy tanítványaival együtt részesült a kovásztalan kenyérből és erjedetlen borból, Megváltójukként kötelezte el magát az új szövetség által. Ez a szövetség írásba foglalja, és pecséttel igazolja, hogy mindazok, akik hittel elfogadják Krisztust, a Menny minden áldásában részesülnek, mind ezen a Földön, mind pedig az eljövendő életben. Ezt a szövetséget Krisztus saját vérének kellett megerősítenie, és a régi áldozati szertartások célja is az volt, hogy ezt a tényt állandóan a választott nép szeme előtt tartsa. Krisztus szándéka, hogy ezt a vacsorát gyakran ünnepeljük meg, hogy emlékezetünkbe hozhassa áldozatát, amely során életét adta mindazok bűnéért, akik hisznek benne, és befogadják Őt. 

A Megváltó halálával a sötétség hatalmai látszólag felülkerekedtek, és örvendeztek győzelmükön. De arimathiai József kölcsönadott sírjából Jézus jött ki győztesen.

Jézus nem akarta elfogadni övéinek hódolatát mindaddig, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy az Atya elfogadta áldozatát. Felemelkedett a mennyei udvarokba, és ott maga bizonyosodott meg arról, hogy az emberek bűnéért hozott áldozata elégséges az egész emberiség számára, és így vére által mindenki elnyerheti az örök életet. Az Atya jóváhagyta, és törvénybe iktatta azt az új szövetséget, amelyet Krisztussal kötött, aminek értelmében Isten bűnbánó és engedelmes embereket kapna, akiket éppen úgy szeretne, mint ahogy Fiát szereti. Krisztusnak be kellett fejeznie a munkáját, és teljesítenie kellett fogadalmát, miszerint „Drágábbá teszem az embert a színaranynál és a férfit az Ofir kincsaranyánál” (Ésa 13:12). (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

A mennyei szentély

A korai hívők az 1844 utáni hónapokban egészen belemerültek a Szentírás tanulmányozásába. Így értették meg, hogy a Biblia két templomot említ: az egyik, amit Mózes épített, az eredeti pedig a mennyben van. Az Igében a „szentély” szó először is a Mózes által, a mennyei mintájára épített szent sátorra utal, másodszor pedig az „igazi sátorra”, a mennyeire, amire a földi szentély mutatott. Krisztus halálakor jelentőségét vesztette az a szolgálat, amit a földön, előképként végeztek. Az „igazi sátor” a mennyben az új szövetség temploma. Mivel (Dán 8:14.) "És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága." próféciája ebben a korszakban teljesedett, szükségképpen az új szövetség sátora az a szentély, amire utal.

A 2300 nap végén – 1844-ben – már hosszú századok óta nem volt szentély a földön. Tehát ez a prófécia: »Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága« – kétségtelenül a mennyei templomra vonatkozik.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem.)

A pusztai szent sátor a mennyei szentély mintájára készült. A földi szentélyszolgálatok előre vetítették Isten megváltási tervét. Jézus golgotai kereszthalálát jelképezte minden áldozat, amit bemutattak benne (Jn 1:29. Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! /RÚF/), ennek az árán szabadulunk meg a bűn kárhoztatásától, ezért kapunk bűnbocsánatot. Amint elfogadjuk Jézus értünk vállalt áldozatát és megvalljuk bűneinket (1Jn 1:9) Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. /RÚF/), bűnterhünk eltűnik. Jézus nemcsak Bárány, aki meghalt értünk, hanem Pap is, aki értünk él! 

White idézet: Mi is a szentély megtisztítása? Az Ótestamentum szerint ez a szertartás már a földi szentélyben is létezett. De vajon a mennyben is szükség van tisztítási ceremóniára? A Zsidókhoz írt levél 9. fejezetében határozottan be van mutatva mind a földi, mind pedig a mennyei szentély megtisztításának folyamata. 

A megtisztítás mind az előképi szolgálatban, mind pedig a mennyben vért követelt: előbbi állatok vérét, utóbbi pedig Krisztus vérét.

  Megtítás nem fizikai szennyeződések eltávolításából áll, ha nem a bűntől való megtisztítás a célja, aminek vérrel kell megtörténnie. – The Faith I Live By, 206./old.

Krisztus volt az egész zsidó üdvrend alapja. A zsidó papság szolgálata szüntelenül Krisztus áldozatára és közbenjárására emlékeztet. Aki ma Krisztushoz jön, ne feledje, hogy az ő érdemei az a jó illat, mely a bűnbánók imájával elegyedik, és bűnbocsánatot, könyörületet és kegyelmet nyer. Állandó szükségünk van Krisztus közbenjárására. Napról napra, reggel és este az alázatos szívnek imát kell felajánlania, melyekre a kegyelem, béke és öröm feleletei érkeznek. „Őáltala vigyünk dicsőítő áldozatot mindenkor Isten elé, az ő nevéről vallást tevő ajkak dicséretét.” „A jó cselekedetekről és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten…”  

Igen. Krisztus lett az ima közvetítője ember és Isten között. Ő lett az áldás közvetítője is. Ő olvasztja össze az istenit az emberivel. Az embernek Isten munkatársának kell lennie lelkük megmentésében, majd komoly, kitartó, fáradhatatlan erőfeszítéseket kell tenniük a pusztulásra készek megmentéséért. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1078./old. 

A bűnbeesés után Krisztus lett Ádám tanítómestere. Isten helyett munkálkodott az emberekért, megmentve az emberiséget az azonnali haláltól. A közbenjárói szolgálatot Ő vállalta magára. Ádám és Éva próbaidőt kapott, hogy visszatérhessen a hűséges élethez, és ez az isteni terv a leszármazottiakra is vonatkozott. 

Isten Fiának engesztelő áldozata nélkül nem lett volna lehetőség arra, hogy az ember elnyerje az isteni áldásokat és az üdvösséget. Az Úr féltékenyen őrködik törvényének becsülete fölött. A törvény áthágása félelmetes szakadékot okozott Isten és ember között. Feddhetetlen állapotában Ádám közvetlenül találkozhatott Teremtőjével, szabadon és örömmel beszélgetett vele. Bukása után azonban csak Krisztus és az angyalok révén tarthatta a kapcsolatot Istennel. – Conflict and Courage, 20./old.  

Mivel Krisztus a világ összes vétkének büntetését elszenvedte, ezért Ő lett a közbenjáró Isten és az ember között, hogy visszavezesse Isten kegyelmébe a megtérő bűnöst azáltal, hogy kegyelmesen segít neki megtartani a Magasságos törvényét. Krisztus nem azért jött, hogy lerontsa a törvényt vagy a próféták szavait, hanem hogy az utolsó betűig betöltse. A golgotai áldozat igazolta, hogy Isten törvénye szent, igaz és jó; s nemcsak a bukott világ előtt, hanem a menny és az el nem bukott világok előtt is. Krisztus azért jött, hogy naggyá és dicsőségessé tegye a törvényt. – Hit, remény, cselekvő szeretet, 118./old.

Mikor Jézus kilép a szentek szentjéből, leveti közbenjáró ruháját, és magára ölti a bosszúállás öltözékét. Elhangzik a parancs: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen förtelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is. És íme eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz.” (Jelenés 22:11-12.)

Az eljövendő ítélet

 

Az ítélet témája fontos a Biblia egészében. „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az” (Préd 12:16). Jézus az eljövendő ítéletre irányította a hallgatói figyelmét: „minden haszontalan beszédért számot adnak majd az emberek az ítélet napján” (Mt 12:36, ÚRK). Pál apostol még hozzáteszi, hogy Isten „világosságra hozza a sötétség titkait, és megjelenti a szívek szándékait” (1Kor 4:5, ÚRK). Az angyal kijelentette Jánosnak: „eljött az ő [Isten] ítéletének órája.” (Jel 14:7)

Mivel Krisztus azért jön el, hogy mindenkinek megadja végső jussát, korábban lennie kell egy ítéletnek, ami eldönti, ki mit fog kapni. Visszajövetele után nem lesz újabb esély. Minden ember rendelkezik elég információval ahhoz, hogy meghozza végső, visszavonhatatlan döntését Krisztus mellett vagy ellen.  

„Amikor a vizsgálat véget ér, amikor Krisztus megvizsgálta és eldöntötte azoknak az ügyét, akik a korszakok során követőinek vallották magukat, akkor – és nem előbb – a kegyelemidő lejár, és a kegyelem ajtaja bezárul. Ez az egyetlen rövid mondat tehát: »Akik készek valának, bemenének Ővele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó« – elvezet bennünket a Megváltó végső szolgálatán át ennek a nagy munkának, az ember megváltásának befejezéséig.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem.) 

Nem kell félnünk az ítélettől. Krisztus által bűnbocsánatunk van, megszabadulunk a bűntehertől, erőt nyerünk az istenfélő élethez és miénk a végső győzelem! 

White idézet: Az ítéletkor az emberek meg fogják látni, hogy mivé válhattak volna Krisztus hatalma révén… Bár megismerték Isten elvárásait, nem akartak eleget tenni az Igében előírt felételeknek… 

A déli napfényhez hasonló tisztaságban látja meg majd minden ember, hogy mivé válhatott volna, ha ellenszegülés helyett Isten munkatársa lett volna. De már semmin sem változtathatnak. Ügyük örökre eldőlt. Együtt kell elveszniük a kísértővel, akinek az útját és a ténykedését követték.

 Vakító villámlás csap le az elveszettekre. Tisztán láthatják meg a kegyesség titkát, amit életük során megvetettek és gyűlöltek. A bukott angyalok pedig, akik az embernél magasabb szintű intelligenciával voltak felruházva, rájönnek, hogy mit okoztak, amikor az embereket becsapták és hazugságokkal áltatták. Mindazoknak, akik egyesültek a csalóval, akik tanulmányozták az ő útját, és az ő álnokságait gyakorolták, immár el kell pusztulniuk a kísértővel együtt. Az Úr Jézus szánalommal tekint rájuk, és így szól: „Távozzatok tőlem!” – The Upward Look, 203./old

Senkinek sem elkerülhetetlen, hogy félrevezessék. Isten törvénye olyan szent, mint az Úr királyi széke, és Ő a törvénnyel fog megítélni minden embert. Nincs is más mérték, mellyel a jellemet le lehetne mérni. „Ha nem eszerint szólnak, nincs bennük világosság.” Mármost Isten Igéje szerint lesz-e eldöntve a kérdés, vagy az emberek ámításának adjunk hitelt? Krisztus mondja: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1099./old.

Isten senkit sem kényszerít, hogy szeresse és tisztelje törvényét. A megváltási terv révén leírhatatlan szeretetet mutatott be az emberiségnek. Bölcsességének kincseit ajándékozta nekünk, és a menny legdrágább ajándékát felkínálva próbált arra késztetni, hogy szeressük Őt, és éljünk összhangban akaratával. Ha ezt a szeretetet visszautasítjuk, és nem hívjuk meg Őt, hogy irányítsa az életünket, akkor tudatosan haladunk a megsemmisülés felé, végül pedig örök halálban lesz részünk…

 Amikor minden ember ügye Isten elé kerül, nem az a kérdés merül fel velük kapcsolatosan, hogy milyen meggyőződésekkel rendelkeztek, hanem ez: „Mit cselekedtek ők? Az Ige beöltői voltak-e? Önmaguknak éltek, vagy megtanulták a jóság és a szeretet cselekedeteit, és embertársaikat többre tartották önmaguknál, hogy így mások is áldásban részesülhessenek?”  

Ha a jelentés arról számol be, hogy ilyen volt az életük, hogy szelídség, önmegtagadás és jóság jellemezte őket, akkor elnyerik Krisztus áldott jóváhagyását: „Jól vagyon, jó és hű szolgám”; „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ alapítása óta.” – Counsels on Stewardship, 127, 129./old.

Egyiptom - önhitt, magabízás, istentagadás

 

„Ama nagy város”, amelynek utcáin a tanúbizonyságokat megölték, és ahol holttestük feküdt, „lélek szerint” Egyiptom. A bibliai történelemben jelentkező nemzetek közül a legvakmerőbben Egyiptom tagadta az élő Isten létezését, és szállt szembe parancsaival. Egy uralkodó sem mert Egyiptom királyánál nyíltabban és fölényesebben fellázadni a menny tekintélye ellen. Amikor Mózes az Úr nevében átadta az üzenetet, a fáraó kevélyen válaszolt: „Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam az Izraelt? Nem ismerem az Urat, és nem is bocsátom el Izraelt.” (II. Móz. 5:2) Ez istentagadás. Az Egyiptommal jelképezett nemzet hasonlóképpen megtagadta az élő Isten kívánalmait, és hasonló hitetlen és kihívó magatartást tanúsított. „Ama nagy város”-t „lélek szerint” Sodomához is hasonlítja a próféta. Sodorna törvényrontó romlottsága különösképpen erkölcstelenségében mutatkozott meg. Ez a bűn annak a nemzetnek is kiemelkedő jellemvonása volt, amelyre ráillik e szentírási minősítés. (EGW:  A nagy küzdelem)

Annak idején Mózesnek is megtanították Egyiptom iskoláiban az erő alkalmazásának törvényét, és ez a tanítás olyan erőteljesen formálta jellemét, hogy negyven évet kellett az Istennel való közösségben és a természetben töltenie ahhoz, hogy megtanulja a szeretet törvényével kormányozni Izraelt. Ugyanezt a leckét kellett elsajátítania Pálnak is.

 Isten szól az izraeliták történelméből is, akiktől, az ő javukra, igyekezett megvonni a húsételeket. Mennyei kenyérrel etette őket, „angyalok kenyerét ette az ember”, Ők azonban földies étvágyukat melengették, s minél inkább Egyiptom húsos fazekaira gondoltak, annál inkább gyűlölték az ételt, melyet Isten adott nékik, hogy egészséges legyen a testük, szellemük és erkölcsük. Vágytak a húsos fazék után, s ezzel azt tették, amit sokan a mi időnkben tesznek.

Izráel gyermekeinek történetét a keresztények tanítására és okulására írták meg. Mikor az izraelitákat veszélyek s nehézségek fenyegették, s útjuk mintha elzártan állt volna előttük, akkor elhagyta őket a hitük, és az Isten által kijelölt vezető ellen zúgolódtak. Azzal vádolták, hogy veszedelemre hozta ki őket, mikor csupán Isten hangjának engedelmeskedett.

Dicsekszünk könyveink széleskörű terjesztésével, de a könyvek szaporodása, még a magukban véve ártatlan könyveké is, kimondottan ártalmas lehet….A folyóiratok és könyvek jó része, akár Egyiptom békái, ellepve a földet, nem csupán közönségesek, hiábavalók és elpuhulttá tevők, hanem tisztátalanok és rombolók. Hatásuk nem csupán részegítő az értelemnek, hanem pusztító a léleknek. (EGW:  Értelem, jellem, egyéniség 1. kötet)

Az önhitt megaláztatása. Akik azt hiszik, hogy ezen a tanácskozáson énjük megalázása nélkül Isten áldásában részesülhetnek, úgy fognak távozni innét, ahogy jöttek. Olyan tanácstalanok lesznek, mint eddig. Testvéreim, ezt nem engedhetjük meg magunknak. Alázzuk meg hát magunkat Isten előtt. Engedjünk Krisztusnak, hogy megkenjen a szemkenőccsel, hogy lássunk. Nem akarunk vakok lenni; mindent tisztán akarunk látni. Nem akarunk egyik nap Kánaán felé menetelni, másnap meg vissza Egyiptom iránt. Naprólnapra haladjunk kitartóan előre. Megfájdítja a szívemet, s a legélesebb bánattal tölt el a gondolatra, hogy drága áldásokat veszítünk, mert mesze a fény mögött késlekedünk. (1904, 56. kézirat.)

Kegyelemidő - felkészülés az örökkévalóságra.

Megváltónk, mielőtt keresztre feszítették, elmondta tanítványainak, hogy meg fogják ölni, de újra életre kel. Angyalok is jelen voltak e beszélgetésnél, hogy Jézus szavait bevéssék a tanítványok elméjébe és szívébe. De a tanítványok földi szabadságot, Róma igája alóli szabadulást vártak, és nem tudták elviselni azt a gondolatot, hogy az, akiben minden reményük összpontosult, megalázó halált szenvedjen. Nem lett volna szabad elfelejteniük Jézus szavait, mégis elfelejtették. És amikor jött a próba, készületlenül találta őket. Jézus halála minden reményüket romba döntötte, mintha a Megváltó nem is figyelmeztette volna őket rá. A próféciák nekünk is éppoly világosan mutatják a jövőt, miként Krisztus szavai a tanítványoknak. Az Ige tisztán feltárja a kegyelemidő lezárulásához fűződő eseményeket, és azt, hogy miként kell a nyomorúság idejére felkészülnünk. De a tömegek nem értik ezeket a fontos igazságokat, mintha Isten ki sem nyilatkoztatta volna őket. Sátán résen áll, hogy elragadjon minden benyomást, amely az embert bölccsé teheti az üdvösségre. És a nyomorúság idején sokan készületlenek lesznek. (EGW:  A nagy küzdelem)

Isten nem akarja, hogy bárki is elpusztuljon. "Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útitokról! hiszen miért halnátok meg?" (Ez 33:11.) A kegyelemidő alatt Lelke állandóan kérleli az embereket, hogy fogadják el az élet ajándékát. Csak azokat hagyja elpusztulni, akik nem hallgatnak könyörgésére. Isten kinyilatkoztatta, hogy a bűnnek - a világegyetem veszedelmének - meg kell semmisülnie. Vele pusztulnak mindazok, akik ragaszkodnak hozzá. (EGW:  Krisztus példázatai)

Mi kételkedés nélkül hisszük, hogy Krisztus nemsokára eljön. Ez nem mese számunkra, hanem valóság. Midőn Krisztus eljön, akkor már nem tisztít meg bennünket bűneinkből, nem távolítja el jellemhibáinkat. Nem tisztít meg vérmérsékletünk és természetünk gyengeségeiből. Ha egyáltalán megteszi értünk ezt a munkát, akkor az Ő eljövetele előtt teszi meg (a kegyelemidő lejárta előtt).

A vizsgálati ítélet lezárulásakor mindenkinek eldől a sorsa – életre vagy halálra. A kegyelemidő röviddel az előtt ér véget, hogy az Úr megjelenik az ég felhőiben. Krisztus – miként a Jelenések könyve ismerteti – előre látva korunkat, kijelentette: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is. És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz” (Jel. 22:11–12). (EGW:  A nagy küzdelem)

Nem lesz több kegyelemidő, amelyben felkészülhetnénk az örökkévalóságra. Ebben az életben kell magunkra ölteni Krisztus igazságosságának palástját. Csak most van lehetőségünk arra, hogy jellemünket formáljuk a mennyei otthon számára, amelyet Krisztus készített parancsolatai engedelmes követőinek. (EGW:  Krisztus példázatai)

A föld sója - Krisztus munkatársai

 „Ti vagytok a föld sója” – mondta Krisztus tanítványainak, s ezzel mai munkásaihoz is szólt. Ha só vagy, megmentő tulajdonságaid vannak, és jellemed erényei is megmentő hatást gyakorolnak. 

Mindazok, akik Istentől születtek, Krisztus munkatársaivá válnak. Ők a föld sója. „Ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg?” – ha vallásunk nem újítja meg szívünket, nem szenteli meg életünket, akkor hogyan gyakorolhatna megmentő hatást a hitetlenekre? „Nem való más egyébre, mint hogy kidobják és széttapossa az ember.” (Mt. 5:13) Értéktelen az a vallás, amelynek nincs megújító befolyása a világra. A magunk üdvösségét sem bízhatjuk rá. Minél hamarabb elvetjük, annál jobb, mert erőtlen és hazug.

Krisztus mondja: „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg?” A só íze az isteni kegyelem. Az igazság terjesztésére tett minden erőfeszítés alig ér valamit, ha Isten Lelke nem járul az erőfeszítéshez.

Minden ember közül az utolsó időknek szóló ünnepélyes igazságokat hirdető Krisztus szolgái legyenek menteseknek az önzéstől. Legyenek magától értetődőn jótékonyak. Szégyelljenek úgy bánni testvéreikkel, hogy önzés íze lenne. Legyenek az istenfélelem példaképei, élő levelek, amelyeket ismer és olvas minden ember. Teremjék meg a megszentelődés gyümölcseit. Lelkületük legyen a világi lelkület ellentéte. Az isteni igazság elfogadása által Isten szolgái lettek; nem a sötétség gyermekei, sem világ szolgái többé. Krisztus kiválasztotta őket a világból. A világ nem érti meg az istenfélelem titkait; ezért indítékait sem ismeri, amelyek cselekvésre késztetik. Ennek ellenére a bennük levő lelkület és élet, mely mennyei ízű viselkedésükben, lemondásukban, önfeláldozásukban, kifogástalan, rendezett életükben nyilvánul meg, meggyőző erejével elvezeti a világiakat a teljes igazságra, a Krisztus iránti engedelmességre. Élő példaképek ők, mivel olyanok, mint Krisztus. Ők a világ világossága, a föld sója, és megmentő hatást gyakorolnak másokra. Ők Krisztus képviselői a földön. Nem földi dolgok ihletik céljaikat és kívánságaikat; nem csörtetnek haszon után, s a nyereség önző szeretetét sem melengetik. Az örök szempontok elégségesek nekik, hogy közömbösen vegyék a világ vonzalmait. Az igazi keresztény csakis azon van, hogy Istennek tessék, csakis Isten dicsőségére törekszik, és az Úr akarata teljesítése jutalmának örvendezik. (EGW:  Bizonyságtételek 2. kötet)