Elfedezés - engesztelés

 

(János 1:29) "íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét."  A vérbe mártott madár - A megölt társa vérébe mártott, majd az örömteli életre szabadon eresztett madár csodálatos jelképe a mi számunkra az engesztelés, elfedezés jelképe. Az élet és a halál találkozott itt össze, rejtett kincset tárva az igazság után kutató elé. A megbocsátó vérnek Megváltónk föltámadásával és életével való egységét. Az egyik madarat forrásvíz fölött ölték meg; a forrásvíz Krisztus, a Bárány örökké folyó, őrökké tisztító vérének jelképe volt - annak a forrásnak, mely nyitva áll Júda és Jeruzsálem előtt, hogy megmosódjanak és megtisztuljanak a bűn minden szennyétől. Mi is hozzájuthatunk Krisztus elfedező véréhez. Ezt a legbecsesebb előjognak kell tekintenünk, a legnagyobb áldásnak, melyben Isten a bűnös embert valaha is részesítette. Mi mégis mily kevésre becsüljük e roppant ajándékot! Milyen mély, milyen széles és állandó ez a patak! Megnyugvást, pihenést talál itt minden szentség után vágyó lélek. A Szentlélek éltetésére, majd pedig Krisztussal való szent, boldog, békés járásra és drága közösségre. S akkor, ó, akkor tudjuk elmondani értelmesen Jánossal: íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. (1894, 87. levél.)

Az üdvösség értékének teljes megértéséhez át kell gondolnunk, mibe is került. Sokaknak csak szűkös fogalmuk van Krisztus szenvedéséről, ezért kevésre becsülik az elfedezés fontos munkáját. Az ember megmentésének dicső tervét az Atyaisten végtelen szeretete hozta létre. Ez isteni tervben nyilvánul meg legcsodálatosabban Isten szeretete a bukott emberiség iránt. Az Isten szeretett Fiának odaadásában megmutatkozó szeretet ámulatba ejtette a szent angyalokat. „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jan 3:16) A Megváltó volt az Atya dicsőségének tündöklése, és személyének pontos mása. Benne élt az isteni fenség, tökéletesség és kitűnőség. Üdvözítőnk egyenlő volt Istennel. Úgy tetszett az Atyának, hogy „benne lakjék az egész teljesség”. „Aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak (olyan valaminek, amihez feltétlenül ragaszkodjék) azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén fel, emberekhez hasonlóvá lévén. És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.

(Jelenések 13:8) "Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett, e világ alapítása óta." A halálbüntetés nem lett azonnal végrehajtva - Ádám hallgatott a kísértő szavára, s engedve burkolt célzásainak, bűnbe esett. Az Úr mért nem hajtotta végre azonnal a halálos ítéletet Ádám esetében? Mivel váltságdíjat talált, Isten egyszülött Fia vállalta, hogy magára veszi az ember bűnét és elfedezi az emberi fajért. Ha nem találták volna ezt a jóvátételt, nem lett volna bűnbocsánat. Ha Isten elfedezés nélkül megbocsátotta volna Adám bűnét, halhatatlanná tette volna a bűnt, mégpedig kihívón, korlátlanul. (Advent szemle és szombat hírnök 1902 április 23

Alapozzuk meg életerős elvként értelmünkben és szívünkben azt a komoly igazságot, hogy az értünk hozott áldozat elégséges, Isten meg tud menteni, és meg is ment a legvégsőkig mindenkit, aki Őhozzá jön, és eleget tesz az igében meghatározott feltételeknek. A mi dolgunk az, hogy átvigyük akaratunkat Isten oldalára. Így az elfedezés vére által részeseivé leszünk Isten természetének. Krisztus által Isten gyermekei vagyunk. Miénk a bizonyosság, hogy Isten úgy szeret bennünket, mint Fiát. Egyek vagyunk Jézussal, arra megyünk, amerre előttünk járt. Hatalmában áll elűzni a sötétséget, amelyet az ellenség vet ösvényünkre. A sötétség és csüggedés helyett dicsőségének napsugara ragyog szívünkbe.

Részletesebben kell ismernünk az elfedezés munkáját, amely most folyik a mennyei szenthelyen. Ha szemléljük és meg is értjük ezt a komoly igazságot, akkor Krisztussal összhangban tudunk tevékenykedni. (EGW: Bizonyságtételek 5. kötet) 

Keserű pohár - Jézus Krisztus lelki gyötrelme

És egy kissé előre menve, arcra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár  Mindazonáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen meg. (Máté 26:39)

A Gecsemáné-kertben Jézus az ember helyett szenvedett, és Isten Fiának emberi természete roskadozott a bűntudat szörnyűséges borzalma miatt, míg csak vértelen, reszkető ajkáról fel nem hangzottak a szavak: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár…” Az emberi természet meghalt volna a bűntudat borzalma alatt, ha a mennyei angyal meg nem erősítette volna a gyötrelem elhordozására… Krisztus az Isten törvénye megrontói felett elhangzott halálos ítéletet szenvedte el.

Amikor Isten Fia leborulva imádkozott a Gecsemánéban, lelki gyötrelme következtében nagy vércseppekhez hasonló nedv ütött ki a bőrén. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. (Luk 22:44) Itt vette Őt körül a sűrű sötétség rémülete. Az egész világ bűne nehezedett rá. Az ember helyett szenvedett, úgy, mintha Ő szegte volna meg Isten törvényét. A kísértés színhelye volt ez. Isten világossága visszavonult a szeme elől, és így a sötétség hatalmas urának kezébe került. Lelki gyötrelmében elterült a hideg földön. Magán érezte Atyjának rosszallását. Elvette a bűnös kezéből a szenvedés poharát, és kész volt azt kiinni, hogy helyette majd az áldások poharát nyújthassa az embernek. Az a harag, amely az emberre sújtott volna le, most Krisztust sújtotta. Ekkor remegett meg kezében a titokzatos pohár.

Jézus gyakran járt a Gecsemánéba, hogy elmélkedjen és imádkozzon a tanítványaival… Az Üdvözítő még soha nem érkezett erre a helyre ilyen fájdalommal telt szívvel. Isten Fia nem a testi kínoktól riadt vissza… Az elveszett világ bűne elsöprő erővel nehezedett rá. Az Atyától való elidegenedés, amely a bűn következménye volt, hasító fájdalommal repesztette meg szívét, és nagy vércseppeket fakasztott a homlokából…

Csak halvány fogalmunk lehet Isten Fiának a Gecsemánéban elszenvedett kimondhatatlan gyötrelméről. Jézus valósággal megtapasztalta, hogy az ember bűnének felvállalása elválasztja Őt az Atyától. Urunk bűnné lett az elbukott emberiség érdekében. Az Atya szeretetének visszavonása ezeket a gyászos szavakat hívta elő gyötrődő lelkéből: „Szomorú az én lelkem mindhalálig…” (Mt 26:38)

Isten dicsőséges Fia elveszítette az eszméletét, és haldoklott. Az Atya hírnököt küldött a Mennyből, hogy megerősítse gyötrődő Fiát, és előkészítse Őt véres ösvényére. Ha halandó emberek láthatták volna az angyalok seregének döbbenetét és bánatát, amikor az Atya visszavonta a fény, a szeretet és a dicsőség sugarait egyszülött, szeretett Fiától, akkor megértenék, hogy Isten szemében milyen visszataszító a bűn. (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

 Megváltója fáradozott, és szenvedett értünk, akkor ő megtagadta magát. Egész élete egyetlen, örökös fárasztó munka és nélkülözés volt. Ha úgy akarta volna, könnyű körülmények közt, bőségben tölthette volna földi életét. Megszerezhette volna magának az élet összes élvezetét és örömét. Mégsem ezt választotta; nem kereste a maga kényelmét. Nem földi kielégülésre tört, hanem, hogy jót tegyen, s megóvja az embereket a szenvedéstől, hogy segítsen a leginkább segítségre szorulókon. Urunk mindvégig állhatatos maradt. A mi békességünkért érte őt utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Hiszen nekünk ítélték meg a keserű poharat; a mi bűneink elegyítették azt össze. Drága Megváltónk azonban elvette ajkunktól a kelyhet, s maga ürítette ki. S a keserű pohár helyett a bűnbocsánat, áldás és üdvösség kelyhét nyújtja nekünk. Jaj, mily kimondhatatlan áldozat volt ez! Milyen szeretet, mily csodálatos, páratlan szeretet is ez! Miután mindezt a szenvedést elviselte értünk, mi talán riadjunk vissza, hogy elviseljük a ránk háruló kicsiny próbákat? Szerethetjük-e Krisztust, ha nem vagyunk hajlandók felvenni keresztünket? Kívánkozhatunk-e vele lenni a dicsőségben, ha a bíróságtól a Kálváriáig sem követjük őt? Ha Krisztus bennünk a megdicsőülés reménye, akkor úgy járunk majd, amint ő járt. Követni fogjuk mások áldására áldozott életét; akkor iszunk a kehelyből és megkeresztelkedünk a keresztséggel; a Krisztus kedvéért jókedvvel elviseljük az odaadás, próba, lemondás életét. A menny így is olcsónak tűnik majd, ha mégakkora áldozatot hozunk is érte. (EGW írásai)

Kísértés - megtévesztés

 

„Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme, és énbennem nincsen semmije.” (Jn 14:30)

Krisztusnak Földünkre jövetele pillanatától kezdve a sátáni eszközök teljes tömörülése munkába kezdett Krisztus megtévesztésére és hatalmának leküzdésére, mint ahogyan Ádám is a megtévesztés és legyőzetés áldozata lett.

Amikor Krisztus megszületett Betlehemben, Isten angyalai éjjel megjelentek a nyájaikra vigyázó pásztoroknak, és isteni kijelentést tettek az újszülött gyermek hatalmáról. Sátán tudta, hogy valaki isteni küldetésre jött el a Földre, hogy elvitassa tőle a hatalmát. Hallotta az angyal szavát: „Született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában” (Lk 2:10–11).

A mennyei hírnökök Sátán zsinagógájának minden haragját felszították. Sátán követte a gyermek Jézusra felvigyázók lépteit. Hallotta Simeon próféciáját a templom udvarában… „Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben, mert látták az én szemeim a te üdvösségedet” (Lk 2:29–30). Sátán bőszült haragra gerjedt, amikor meglátta, hogy Simeon felismerte Krisztus istenségét.

A Menny fejedelmét körülvette a kísértő… A sátáni eszközök már csecsemőkorában, a féltékeny Heródesen keresztül megpróbálták elpusztítani Jézust. A gonosz szüntelen el akarta ejteni ettől az időtől kezdve egészen a Kálvária keresztjéig. Sátán követői eltökélték, hogy Jézust le kell győzni. Egyetlen olyan ember sem született még erre a világra, aki megmenekülhetett volna az őscsaló hatalmától. A gonosz sereg minden erejét latba vetették Jézus ellen… Sátán tudta, hogy vagy győz, vagy őt fogják legyőzni. A siker vagy vereség kérdése túl súlyos volt ahhoz, hogy bármely gonosz alattvalójára bízhatta volna a munkát. A gonoszság fejedelme személy szerint állt ütközetbe…

Krisztus élete szüntelen harcot jelentett a sátáni eszközökkel szemben. Sátán a hitehagyás minden energiáját felsorakoztatta Isten Fia ellen. 

Krisztus egyetlen alkalommal sem állt szóba a kísértések sokaságával. Egyetlen egyszer sem lépett Sátán területére, hogy ezzel előnyös helyzetbe juttassa a nagy csalót. 

Alámerítkezése után Isten Fia a pusztába ment, hogy ott megkísértse az ördög… Negyven napig nem evett, nem ivott… Önmagán tapasztalta az étvágy hatalmát az ember felett. A bűnös ember érdekében elszenvedte a legsúlyosabb próbát ezen a területen. Olyan győzelmet aratott, amit kevesen értékelnek. E böjt hosszúságából látszik, hogy milyen nagy hatalma van a megromlott étvágynak, és hogy milyen nagy bűn annak kielégítése. A Megváltó azért állta ki ezt a próbát, hogy ezáltal megtörje az étvágynak az emberek felett gyakorolt hatalmát… Azért jött a Földünkre, hogy isteni erejét a mi emberi törekvéseinkkel egyesítve, mi is győzelmet arathassunk az általa nyert erő és erkölcsi hatalom révén.

„Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.” (Zsid 4:15) 

Nem egyedül az éhség gyötrelmei voltak azok, amelyek az Üdvözítő szenvedéseit oly leírhatatlanul keserűvé tették. A Megváltó átérezte mindazt a bűnt, amely az étvágy kielégítése által keletkezett, és amely oly sok bajt hozott a világra, és ez súlyos teherként nehezedett a lelkére… 

A mértéktelenség képezi az alapját minden olyan erkölcsi romlásnak, amely az embert veszélyezteti. Krisztus éppen ott kezdte el a megváltás munkáját, ahol a romlás elkezdődött. Ősszüleink bukását az étvágyuk kielégítése okozta. Ennek megfelelően a megváltás munkájában Jézus első dolga az étvágy megtagadása volt. Milyen csodálatos szeretetet nyilatkoztatott ki Jézus azáltal, hogy eljött világunkba bűnünk és gyengeségünk elhordozására! A szenvedés ösvényét járva és szeplőtelen élete által megmutatta nekünk, hogy miként járhatunk és győzedelmeskedhetünk úgy, ahogyan Ő járt és győzedelmeskedett. (EGW: Isten csodlatos kegyelme)

A spiritizmus leleplezése

 „Mert maga az Úr fog leszállni a mennyből riadóval, főangyal szózatával és Isten harsonájával, és feltámadnak először azok, akik Krisztusban meghaltak, azután mi, akik élünk, akik megmaradtunk, velük együtt elragadtatunk a felhőkben az Úrral való találkozásra a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk!” (1Thessz 4:16-17), ÚRK)

Évtizedekkel ezelőtt kezdtek beszélni a halálközeli élményekről, arról, hogy akik meghaltak, majd újraélesztették őket, állítólag fantasztikus dolgokat láttak, amíg „halottak” voltak. Milliók hite szerint ezek az esetek bizonyítják, hogy a halottak valójában nem is halottak. Ez az alapvető spiritiszta hiedelem Sátán egyik legelterjedtebb és legsikeresebb csalása. Valójában a spiritizmus az Édenből indult, amikor a kígyó azt hazudta Ádámnak és Évának, hogy „Bizony nem haltok meg” (1Móz 3:4). Ez a gondolat áll a 19. század nagy hamis vallási mozgalmának a hátterében is, ugyanis a Fox nővérek azt állították – noha később bevallották a csalást –, hogy a holtak lelkeitől választ kapnak a kérdéseikre. A föld végső küzdelmében Sátán milliókat fog megtéveszteni spiritiszta jelenségekkel. A jelenések könyve szerint ez lesz az egyik módja, ahogyan megpróbálja uralma alá vonni az egész világot. Ennek a tanulmánynak a célja, hogy bemutassuk: Sátán végidei megtévesztései ellen az az egyedüli biztos védelmünk, ha személyes kapcsolatot ápolunk Krisztussal, és szilárdan meggyökereződünk a Biblia tanításaiban, így a halállal kapcsolatos tanításban, bármilyen következtetésre próbáljon is vezetni a szemünk vagy a fülünk. 

White idézet: A halottakkal való kapcsolatban, a velük való érintkezés lehetőségében való hitet mind a mai napig megtartották még az úgynevezett keresztény országokban is. A spiritizmus neve alatt széles körben elterjedt az olyan lényekkel való érintkezés gyakorlata, akikről állítják, hogy a meghaltak szellemei. A spiritiszták azok rokonszenvét nyerik el, akik elvesztették a szeretteiket. Lelki, szellemi lények néha megjelennek egyes embereknek elhalt barátaik alakjában, és olyan eseményekről számolnak be nekik, amelyek egykor kapcsolatban voltak velük földi életük folyamán, és olyan cselekedeteket hajtanak végre, amelyeket akkor is megtettek, amikor még éltek. Ezen az úton arra a hitre vezetik az embereket, hogy az ő elhunyt barátaik valójában angyalok, akik felettük lebegnek, és velük is érintkeznek. Azokat, akiket így az elhunytak szellemeinek feltételeznek, bizonyos bálványimádásban részesítenek, és azok szavainak nagyobb súlya van, mint Isten szavának. – Pátriárkák és próféták, 684./old.

Tagadhatatlan tény, hogy a halálkor megkapható halhatatlan boldogság reménye sok embert arra késztetett, hogy mellőzze a feltámadás bibliai tanítását. Ezt az irányzatot dr. Adam Clarke így észrevételezte: „Úgy tűnik, hogy a feltámadás tanának az őskeresztények sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítottak, mint napjaink keresztényei. Ez, hogy lehet? Az apostolok állandóan ismételgették ezt a tant, és Isten gyermekeit ezzel szorgalomra, engedelmességre és jókedvre lelkesítették. De korunkbeli utódaik csak ritkán említik! Hirdették ezt az apostolok, és hitték az őskeresztények. Mi is ezt prédikáljuk, és így hiszik a hallgatóink is…

  Pedig amikor Jézus távozni készült tanítványai köréből, nem azt mondta nekik, hogy nemsokára ők fognak hozzá menni. „Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek – mondta. – És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket.” (Jn 14:2– 3) Pál pedig… az Úr eljövetelére hívja fel hittestvérei figyelmét, amikor majd a sír béklyói lehullanak, és azok, „akik meghaltak volt Krisztusban”, feltámadnak örök életre. – A nagy küzdelem, 547-548./old.

Krisztus magáénak vall mindenkit, aki hitt az ő nevében. A halandó testben lakó Lélek éltető ereje minden hívő lelket összeköt Jézus Krisztussal. A Jézusban hívők: szentek az ő szívének, mert életük el van rejtve Krisztussal Istenben. Az életadó parancsa így szól majd: „Serkenjetek föl és énekeljetek, akik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!” (Ésa 26:19)  

Az életadó az első feltámadáskor elő fogja hívni megvásárolt tulajdonát. Addig a dicsőséges óráig, amikor az utolsó trombitaszó felhangzik, és az óriási sereg előjön az örök győzelemre, Isten drágakőként és biztonságban őriz minden alvó szentet, akiket név szerint ismer. A Megváltó bennük lakozó hatalma által, és mert az isteni természet részeseivé lettek, Isten előhívja őket a halottak közül. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 271./old.  

A fehér ruha - a jellem tisztasága

A trónhoz legközelebb azok állnak, akik egykor Sátán ügyéért buzgólkodtak, de aztán tűzből kikapott üszökként mélységes, lelkes odaszentelődéssel követték Megváltójukat. Majd azok következnek, akiknek a jelleme hazug és hitetlen környezetben jutott el a keresztény tökéletességre, akik tisztelték Isten törvényét, amikor a keresztény világ érvénytelennek mondta; és azok az embermilliók, akik a korszakok hosszú során mártírként szenvedtek hitükért. Mögöttük pedig a „nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból és népből és nyelvből... a trón előtt és a Bárány előtt... fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak” (Jel. 7:9). Harcuknak vége. A győzelmet kivívták. A versenyt megfutották és megnyerték. A pálmaág a kezükben győzelmüket szimbolizálja; a fehér ruha pedig Krisztus makulátlan szentségét jelképezi, amely most már az övék. (EGW: A nagy küzdelem)

A fehér ruha a jellem tisztasága, Krisztus igaz élete, életszentsége, melyet a bűnösre ruház. Ez valóban mennyei szövésű öltözék, melyet csak Krisztustól vásárolhatunk, a készséges engedelmesség. A szemkenőcs a bölcsesség és kegyelem, mely képesít különbséget tennünk a gonosz és a jó közt, hogy bármily álcázásban fölismerjük a bűnt. Isten szemet adott gyülekezetének, mely felől elvárja, hogy kenjük meg bölcsességgel, hogy éleslátású legyen. Sokan mégis, ha tudnák, megtévesztenék a gyülekezetet; mert nem szeretnék, ha tetteik napvilágra jönnének, nehogy megrovás érje őket. Az Istentől nyert szemkenőcs éleslátást ad. Krisztus a letéteményese minden kegyességnek. Ö mondja: „Végy tőlem.” 

Hiányzó erényeink - Krisztus olyan aranyat kínál nekünk, mely tűzben megpróbált. A hit és szeretet aranyát, melyhez nem elegyedik szennyező salak. A fehér ruha a Krisztus igazságossága, isteni jelleme; a mennyegzős ruha, melyet egyedül Krisztus adhat. A szemkenőcs az igaz lelki látás, melyre oly igen szükség van közöttünk, hiszen lelki dolgokat lelkileg lehet megítélni. (Szemle és hírnök 1890 április 1) 

Tűzben megpróbált arany - szeretet által munkálkodó hit

 Az Úr ezt mondja: "Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss" (Jel 3:17.18). A tűzben megpróbált arany a szeretet által munkálkodó hit. Csak ez a hit hozhat minket összhangba Istennel. Szorgalmas munkával, de szeretet - krisztusi szeretet - nélkül, nem lehetünk a mennyei család tagjai. (EGW:  Krisztus példázata)

 A próbákkal Isten arra vezeti őket, hogy tökéletesebben bízzanak benne. Tekintetét soha le nem veszi róluk, s ha bizonytalanságiakban hittel néznek rá, kifinomultan és megtisztultan hozza ki őket a kemencéből, mint.tűzben megpróbált aranyat. Azért engedi meg a próbákat, hogy közelebb vonja őket magához, de nem helyez rájuk súlyosabb terhet, mint amilyet elbírnak. Kijelenti, hogy „nem hagylak cserben.” (Zsidók 13:5) Az Úr mindenkor kész megszabadítani a benne bízókat. A súlyos terhet hordó, fájón megpróbált tanítók szóljanak így: „Ha megöl is bízok benne.” „Még ha a fügefa nem is fog virágozni, a szőlőben nem lesz gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek nem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból és nem lesz ökör az istállóban, én akkor is örvendezni fogok az Úrban és vigadok szabadító Istenemben.” (Jób 13:15; Habakuk 3:17–18.) (EGW: Bizonyságtételek 7. kötet) 

A hit és a szeretet tűzben megpróbált arany. Sokaknál az arany megfakult, a drága kincs elveszett. Az ilyeneknek Krisztus igazsága egy soha fel nem vett ruha, érintetlen kútforrás. Róluk mondja az Írás: „Az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz” (Jel 2: 4-5). „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet, óh Isten nem veted te meg!” (Zsolt 51:19) Az embernek meg kell üresítenie magát énjétől, mielőtt a szó igazi értelmében Jézus híve lehetne. Ha az ember megtagadja énjét, az Úr újjáteremti. Az új edényekbe újbor kerülhet. Krisztus szeretete új életre kelti a hívőt. Aki hitünk Fejedelmére és Bevégzőjére tekint, abban meg fog nyilvánulni Krisztus jelleme. (EGW: | Jelenések könyve)

A szemgyógyító ír - lelki tisztánlátás

Végy tőlem tűzben megpróbált aranyat…fehér ruhákat…szemgyógyító írt. (Jel 3:18) – Ki kell űznünk szívünk templomából a vevőket és az árúsokat, hogy Jézus költözhessék szívünkbe. Jézus most szívünk ajtajánál áll mennyei kereskedőként: „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő én velem.” (Jel 3:20) Nyissátok meg az ajtót, vegyetek tőle mennyei javakat. „Végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy.” (Jel 3:18) Végy hitet, szeretetet, Megváltónk drága, szépséges tulajdonságait, amely képesít megtalálni az utat azok szívéhez, akik nem ismerik őt, akik hidegek és elidegenedtek tőle a hitetlenség és bűn által. Végy tőle fehér ruhát, ami az ő dicső jelleme, igazságossága, és szemgyógyító írt, hogy felismerd a lelki dolgokat. Nyisd, ó nyisd meg szíved ajtaját a mennyei látogató előtt (Biblia visszhangja 1892. jan. 15).

A lelki gazdagság nagy árusa ismerteti velünk drágaságait (Jel 3:18.v.)… Az Üdvözítő közeleg az igazság legnagyobb értékű ékköveivel, mely különbözik minden hitványtól, mesterségestől és hamisítványtól. Eljön minden házhoz, kopogtat az ajtón, kínálja kimondhatatlan értékű kincsét. Sürget. Végy tőlem! (1894, 66. levél) 

 Az fogadja el ezt az üzenetet, akinek szól. Egyeseknek szüksége van rá. Aki így érvelsz, bizonyos lehetsz, hogy éppen neked szól az üzenet. Amíg nyitva állnak előtted a menny drága javai, jöjj közelebb és vedd meg, amit elvesztettél. A szeretet és a hit aranyát, a fehér öltözetet, ami a Krisztus igaz jelleme (1892, 30/a levél).

 Jézus olyan aranyat kínál nekünk, amely tűzben megpróbált. A hit és a szeretet aranyát, amelyhez nem elegyedik szennyező salak. A fehér ruha a Krisztus igazságossága, isteni jelleme; a menyegzői ruha, melyet egyedül Krisztus adhat.A szemgyógyító ír az igazi lelki látás, amire olyan nagy szükségünk van, hiszen lelki dolgokat lelkileg lehet megítélni (RH 1890. ápr. 1).

A hű bizonyság mondja: „végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága.”  (Jel 3:18) Mi is a mezítelenség és a szegénység szégyene? Az önigazultságba öltözködés és az Istentől való elkülönülés szégyene, mikor az Úr jól gondoskodott mindenkiről, hogy áldásaiban részesüljenek (Történelmi vázlatok 139)

A színarany, a hit és a szeretet, a fehér ruha Krisztus igazságos tettei, a szemgyógyító ír a lelki tisztánlátás, amely megnyitja szemeteket, hogy észrevegyétek, s messzire elkerüljétek a Sátán csapdáit; hogy felismerjétek és gyűlöljétek a bűnt; hogy látván lássátok az igazságot és engedelmeskedjetek is annak.

Az igaz Tanú tanácsa tele van bátorítással és megnyugtatással. A gyülekezetek még mindig szert tehetnek az igazság, hit és szeretet aranyára, és gazdagok lehetnek mennyei kincsekben. „Végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága.” (Jel 3:18) A fehér ruha a Krisztus igazságossága, melynek a jellem részévé kell válnia. A szív és az indulat tisztasága fogja jellemezni azt, „aki megmossa ruháját és megfehéríti azt a Bárány vérében” (Jel 7:14)     (RH 1888. jún. 24).

Kegyelem trónja - Kegyelem királyi széke

 

Isten megadta Mózesnek a frigyláda mintáját, és a különleges utasításokat, hogyan készítsék el azt. A frigyládát azért készítették, hogy beletegyék a kőtáblákat, amelyekre Isten saját ujjával véste rá a tízparancsolatot. Alapja szekrényhez hasonlított, kívül - belül is tiszta arannyal volt bevonva. Tetejét köröskörül arany koronák díszítették. Ezen szent frigyszekrény fedele volt a kegyelem trónja, amely tömör aranyból készült. A kegyelmi trón mindkét végén egy tömör aranyból készült kérub állt. Arcukat egymás felé fordították, és tisztelettel tekintettek le a kegyelmi trónra, amellyel az összes mennyei angyalokat ábrázolták, amint érdeklődéssel és tisztelettel tekintettek le a mennyei szenthelynek szentek szentében elhelyezett isteni törvényre. Ezeknek a kéruboknak szárnyai voltak. Az egyik szárnyát mindegyik angyal a magasba terjesztette ki, míg a másik szárnyával mindegyik angyal a testét takarta be. A földi szentsátor frigyszekrénye a mennyei templom igazi frigyszekrényének mása volt. Ott a mennyei frigyszekrény mellett igazi angyalok állnak, a frigyszekrény mindkét oldalán. Az egyik szárnyával az angyal beárnyékolja a kegyelmi trónt, és szárnyát a magasba terjeszti, a másikkal testét fedi be az alázat és tisztelet jeleként. (EGW: A megváltás története)

A szentek szentjét a főpap kivételével egyetlen halandó ember sem láthatta. A főpap is csak évente egyszer léphetett be a szentek szentjébe, mégpedig a leggondosabb és legünnepélyesebb előkészületek után. Remegve ment be az Isten elé. A nép pedig tiszteletteljes csendben várta visszatérését. Istenhez felemelt szívükkel komoly imában könyörögtek Isten áldásáért. A főpap a kegyelem trónja előtt végezte el az engesztelést Izraelért. Itt a dicsőség felhőjében Isten találkozott vele. A főpap itt tartózkodása a megszokott időn túl félelemmel töltötte el az izraelitákat. Attól féltek ugyanis, hogy az ő bűneik vagy a saját bűnei miatt az Úr dicsősége megölte a főpapot. (EGW: Pátriárkák és próféták)

A frigyládában kegyelettel őrzött törvény az isteni igazság és ítélet zsinórmértéke volt. Ez a törvény halált mondott a bűnösre, a törvény áthágójára. A törvény felett azonban ott volt a kegyelem trónja, amelyen láthatóvá vált Isten jelenléte, és amelyből - a megengesztelődés által - Isten bocsánatot adott a bűneit megbánt bűnösnek. Krisztus munkáját, amelyet megváltásunkért végzett el, így jelképezte a szentély szolgálata: "Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást" (Zsolt 85:11). (EGW: Pátriárkák és próféták)

A  kegyelem trónja felett volt a "Sechina", vagyis az Isten jelenlétének szimbóluma. Az Úr a két kérub közül hirdette ki akaratát. Isten néha üzeneteit a felhőből hallható hangon közölte a főpappal. Néha fény esett a jobb szélen lévő angyalra, hogy Isten így jelezze jóváhagyását; máskor árnyék vagy felhő nyugodott meg a bal szélen levő angyalon és Isten ezzel nyilvánította ki nemtetszését vagy elvetését valamivel kapcsolatban. (EGW: Pátriárkák és próféták)

Krisztus mennybemenetele után Üdvözítőnknek főpapként kellett elkezdenie munkáját. Pál ezt mondja: "Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk" (Zsid 9:24). Amint Krisztus szolgálata két nagy részből állt, amelyek közül mindegyiknek meg van a rendelt ideje, és megkülönböztető helye a mennyei szentélyben, úgy a jelképes szolgálat is két részből állt, a naponkénti és az évenkénti szolgálatból, amelyeket a szentély két helyiségében végeztek. (EGW: Pátriárkák és próféták)

Amint Krisztus mennybemenetele után megjelent Isten színe előtt, hogy a bűnbánó hívőkért felvitt vérére hivatkozzék, úgy a pap is naponkénti szolgálatában az áldozat vérét elhintette a szent helyen a bűnösökért, hogy bűnbocsánatot nyerjenek. (EGW: Pátriárkák és próféták)

Krisztus vére megszabadította a bűnbánó bűnöst a törvény kárhoztatásától, de a bűnt nem törölte el. A bűn feljegyezve áll a szentélyben a végső engesztelésig. Így jelképesen az áldozat vére eltávolította a bűnt a bűnbánóról, de a bűn ott maradt a szentélyben az engesztelés napjáig. (EGW: Pátriárkák és próféták)

Ha imalelkület él bennünk, akkor a kegyelem trónja elé visszük kéréseinket. S ha többet imádkozunk és szorgalmasabban kutatjuk az írásokat, Isten nem tagadja meg az ígért áldásokat.

A manna - a földi létet tarthatta fent

Az emberek a mannára hivatkoztak Krisztusnak, amit atyáik a pusztában ettek, mintha annak az eledelnek a biztosítása nagyobb csoda lett volna, mint a Jézusé. Ő azonban rámutat, hogy milyen csekélység volt az az ajándék azokhoz az áldásokhoz képest, amelyeket Ő kíván nyújtani. A manna csupán a földi létet tarthatta fönn, nem akadályozhatta meg a halál közeledtét, nem biztosíthatott halhatatlanságot, viszont a mennyei kenyér örök életre táplálja a lelket. A Megváltó így szólt: "Én vagyok az életnek kenyere. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon. Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké" (Jn 6:48-51). Ehhez a képhez Krisztus most hozzátesz egy másikat. Csakis halála által adhat életet az embernek, s a következő szavakkal halálára mutat, az üdvösség eszközére. Így szól: "Az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért" (Jn 6:51). (EGW: Jézus élete)

A manna adásával összekapcsolt körülmények között döntő bizonyítékunk van arra, hogy a szombatot Isten nem akkor rendelte el, - mint ahogy sokan állítják - amikor a törvényt adta a Sinai hegyen. Mielőtt az izraeliták eljutottak a Sinai hegyhez már tudták, hogy a szombat megtartása kötelező. A szombat szentségére állandóan emlékeztette őket az, hogy minden pénteki napon kétszer annyit gyűjtöttek a szombatra való előkészület céljából, mivel akkor semmi manna nem hullott. A nyugalom napjának szent jellege folyamatosan mély benyomást tett rájuk. Amikor pedig a nép közül néhányan szombaton is kimentek mannát gyűjteni, akkor az Úr azt kérdezte: "Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet?" (2Móz 16:28). (EGW:  Pátriárkák és próféták)

Amanna egészen eddig hullot t, de most, amikor az izraeliták kezdték birtokukba venni Kánaánt, és ettek az ország gyümölcséből, többé nem volt rá szükségük, ezért megszűnt a manna hullás. (EGW: A megváltás története)

Jézus bizonyságtétele - prófétaság lelke

 Isten parancsolatai és Jézus bizonyságtétele az az üzenet, melyet hirdetnünk kell a világban. Isten Igéje nem elmélet, hanem a gyakorlatba ültetendő igazság. Világossága a napsugarakhoz hasonlóan mindenhová behatol. Megvilágosít minden embert, aki olvassa, érti és gyakorolja tanításait. „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki” (Jk 1:5). (103. levél, 1894.)

Krisztus volt az, aki a próféták által szólt népéhez. Péter apostol a keresztény kor gyülekezetéhez írva levelét azt mondja, hogy a próféták az „irántatok való kegyelem felől jövendöltek, nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelentette ki azt a Krisztusnak ő bennök levő Lelke, aki előre bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről” (I. Pt. 1:10–11). Az egész Ószövetségből Krisztus hangja szól hozzánk, "Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke” (Jel. 19:10). (EGW: Pátriárkák és próféták)

Mindazok, akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek. – Azok a próbák, amelyek Isten népét Eszter korában sújtották, nemcsak arra a korra jellemzőek. A pátmoszi látnok végigtekintette a korokat az idők végéig, és ezt mondta: „Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan a Jézus bizonyságtétele” (Jel 12:17). A föld jelenlegi lakói közül egyesek e szavak teljesedésének tanúi lesznek. Az a lelkület, amely a letűnt korokban az igaz egyház üldözésére késztette az embereket, a jövőben hasonló eljárást fog kiváltani Isten hűséges gyermekeivel szemben. Már folynak az előkészületek erre az utolsó nagy küzdelemre. Isten maradék népe elleni végső rendelet nagyon fog hasonlítani ahhoz, amelyet Ahasvérus adott ki a zsidók ellen. Az igaz egyház ellenségei ma a szombat parancsát megtartók kis csoportjában Márdokeust látnak a kapuban. Isten népének a menny törvénye iránti tisztelete állandó szemrehányást jelent azok számára, akik nem félik az Urat, és lábbal tiporják szombatját.(EGW: Jelenések könyve)

"Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon" (Mt 24:20), - mondotta Krisztus. Ő, aki a szombatot elrendelte nem érvénytelenítette azt kereszthalálával. Nem tette a szombat parancsát érvénytelenné. Krisztus keresztre feszítése után negyven esztendővel még mindig szentnek tekintették ezt a napot. Negyven évig a tanítványoknak kellett imádkozniuk, hogy a menekülésük ne szombatnapon legyen.

Az első kőtáblán a négy első parancsolat fényesebben ragyogott a többinél, de a negyedik, a szombat parancsolat, a legfényesebb volt mind között, mert Isten a szombatot szent nevének dicsőségére választotta el. A szent szombat dicsőségesnek látszott, fényes gyűrű vette körül ezt a parancsolatot. Láttam, hogy a szombat parancsolata nem volt a keresztre szegezve. Ha úgy lett volna, akkor a többi kilenccel sem lenne másként, ami azt jelentené, hogy a többi kilenc parancsolatot is éppúgy áthághatnánk, mint ahogy a negyediket, a szombatot megszegik. Láttam, hogy Isten sohasem törölte el vagy változtatta meg a szombat parancsát, mert Isten nem változik. Ellenben az egyház helyezte át a szombatot a hetedik napról a hét első napjára, mert az Írások szerint az egyház megváltoztatja az időket és a törvényt. (EGW:Tapasztalatok és látomások)

Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia. (Mát 12:8)