A hitről és a tanítványság áráról

(Mk 10:17-31). Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? (18) Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. (19) Tudod a paran csolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” (20) Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartot tam ifjúságomtól fogva. (21) Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiá nyosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! (22) A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. (23) Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok! (24) A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! (25) Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. (26) Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet? (27) Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges. (28) Péter ezt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. (29) Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, (30) az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. (31) De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első. /RÚF/

A férfi magatartása a Jézus iránti őszinteségről és tiszteletről tanúskodik. Odafut hozzá, le borul előtte és felteszi a kérdést, ami elengedhetetlen mindenki végső sorsa szempontjából: „Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerhessem?” (Mk 10:17) Válaszában Jézus a Tízparancsolat második kőtáblájára utal. A férfi újra bizonyítja idealizmusát, amikor azt mondja, hogy ezeket gyermekségétől fogva mind megtartotta. A négy evangélium közül egyedül Márk jegyzi meg, hogy Jézus megkedvelte az ifjút. Volt valami megkapó az idealizmusában. Azonban próbára tette az őszinteségét, amikor arra kérte, hogy adja el mindenét, és kövesse Őt. A férfi letörten távozott, mert nagy vagyona volt. Valójában nem tartotta meg a parancsolatokat, az elsőt biztosan megszegte azzal, hogy valamit Isten elé helyezett az életében. A vagyona volt a bálványa. Jézus kifejtette: a gazdagság rendkívül megtévesztő, annyira, hogy még egy nagytermetű állat, például a teve is könnyebben átférne a tű piciny lyukán, mint ahogy egy gazdag ember bejuthat a mennyek országába.

  A tanítványokat megdöbbentették Jézus szavai, eltöprengtek azon, hogy vajon ki üdvözülhet. Jézus ekkor mondta el a csattanót: „Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges” (Mk 10:27)

Mk 10:27 gyönyörű gondolatával zárulhatna is a történet, vagyis, hogy saját erődből nem juthatsz be a mennybe, az üdvösséghez Isten kegyelmére van szükséged. Ám ekkor Péter ből kirobbant, hogy ő és a barátai mindent elhagytak Jézusért. Jézus azt felelte, hogy amit az ember elhagy az Ő követéséért, az mind semmi ahhoz képest, amit megnyer már most és „a jövendő világban” (ÚRK)

A lényeg az, hogy Krisztus halála törli el az ember bűnét, majd pedig kegyelme és feltámadása ad erőt a parancsolatainak való engedelmességhez.  

A zsidók majdnem szem elől tévesztették az Isten ingyen kegyelmét hirdető igazságot. A rabbik azt tanították, hogy Isten pártfogását ki kell érdemelni; és azt remélték, hogy saját cselekedeteikkel megszerezhetik az igazak jutalmát. Istentiszteletük mögött nyerészkedő, haszonleső lelkület húzódott. Ettől a lelkülettől még Krisztus tanítványai sem voltak telje sen mentesek, és a Megváltó minden alkalmat kihasznált arra, hogy ráébressze őket tévedé sükre…

 Jézus nem csökkentette a törvény követelményeit, hanem félreérthetetlenül kijelentette, hogy megtartása az örök élet feltétele. Isten ezt a feltételt szabta meg Ádámnak a bukás előtt is. Az Úr most sem kíván kevesebbet, mint amit az Édenben várt el az embertől: tökéletes engedelmességet, feddhetetlen, igaz életet. A kegyelem kínálta szövetség ugyanazt igényli az embertől, mint az Édenben felállított követelmény: összhangot Isten törvényével, amely szent, igaz és jó. – Krisztus példázatai, 390-391./old. 

Jézus és a gyermekek

(Mk 10:13-16) Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. (14) Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: En gedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. (15) Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kis gyermek, semmiképpen sem megy be oda. (16) Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket. /RÚF/

Az ókori világban kívánatosnak tartották, hogy sok gyermek szülessen a családokban (kü lönösen fiúk – a férfiak uralta kultúrában), de a szülés és a gyermekkor egyáltalán nem volt egyszerű. Modern orvosi ellátás nélkül nagy volt az egészségügyi kockázat az anyák számá ra a szülésnél, majd az újszülöttek, csecsemők és kisgyermekek esetében. Sok kultúrában tradicionális gyógymódokkal, amulettekkel próbálták az érintetteket megvédeni az ellenséges erőktől. Fontosnak tartották a nagy családot, a gyerekek társadalmi státusza mégis alacsony volt, lényegében, mint a rabszolgáké. 

(Gal 4:1-2) Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, (2) hanem gyámok és gondozók felügyelete alatt áll az apa által megszabott ideig. /RÚF/) 

A görög-római világban kitették, magukra hagyták, vagy a folyóba dobták a testi hibával születetteket vagy a nem kívánt gyerekeket. A fiúkat többre tartották a lányoknál; előfordult, hogy a lánygyermekeket kint hagyták a szabadban, hogy a természet erői végezzenek velük. Néha a magukra hagyott kisbabákat megmentették, de csak azért, hogy rabszolgának neveljék, vagy eladják őket. 

Márk 9. fejezetében a tanítványok valószínűleg nem értették Jézus tanítását arról, hogy úgy fogadják Isten országát, mint egy kisgyermek. (Mk 9:33-37). Meg érkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztatok útközben? (34) Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb. (35) Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha va laki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája! (36) És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik: (37) Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem be fogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött. /RÚF/] 

Rászóltak azokra, akik Jézushoz vitték a gyermekeiket, hogy áldja meg őket. Talán arra gondoltak, hogy a Mesternek nincs ideje ilyen apró-cseprő dolgokra. Tévedtek. Jézus ezt rossz néven vette. Márk evangéliumában sok helyen olvassuk, hogy meglepően reagált az emberek szavaira vagy tetteire. Fontos tanítás rejlik abban, hogy szigorúan rászólt azokra, akik távol akarták tartani tőle a gyerekeket. Határozottan szólt, hogy a tanítványok ne álljanak a gyerekek út jába. Miért? Mert övék a mennyeknek országa, amit gyermeki lelkülettel, szemlélettel kell befogadni – valószínűleg így utalt az Istenbe vetett egyszerű, fenntartás nélküli hitre. „Ne tüntessétek fel hamis színben Jézust keresztényietlen jellemetekkel! Hideg, kemény maga tartásotokkal ne tartsátok távol a kicsinyeket tőle! Sose érezzék azt, hogy a menny kellemetlen hely lenne számukra, ha ti is ott lennétek! Ne adjatok okot erre! Ne beszéljetek a vallásról úgy, mint a gyermekek számára érthetetlen dologról! Ne tegyetek úgy, mint a gyermekek számára érthetetlen dologról! Ne tegyetek úgy, mintha tőlük nem volna elvárható, hogy Krisztust gyermekkorukban elfogadják! Ne keltsétek bennük azt a hamis benyomást, hogy Krisztus vallása örömtelen vallás, és hogy a Megváltó mellett le kell mondaniuk mindarról, ami az életet örömteljessé teszi!” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 26./old.  

White idézet: Krisztus idejében az anyák hozzá vitték a gyermekeiket, hogy kezét rájuk téve áldja meg őket. E cselekedetük által nyilvánították ki hitüket Jézusban és szívük szorongó félelmét a gondjaikra bízott kicsinyek jelenlegi és jövőbeli jólétéért… Amikor az anyák előrehaladtak a poros országúton, és a Megváltóhoz közeledtek, Ő látta akaratlanul kicsorduló könnyeiket és remegő ajkukat, miközben halk imát rebegtek gyermekeikért. Hallotta tanítványainak dorgáló szavait is, és azonnal visszavonta a rendelkezésüket. Szerető, hű szíve nyitott volt a gyerekek fogadására. Egyiket a másik után vette karjába, és megáldotta őket, miközben az egyik gyermek keblére dőlve mélyen elaludt. Jézus bátorító szavakat szólt az édesanyákhoz munkájukkal kapcsolatban. Ó, mily nyugalom szállt a lelkükre! Milyen örömmel gondoltak Jézus jóságára és kegyelmére, mikor vissza gondoltak erre az emlékezetes alkalomra! Kedves szavai eltávolították a terhet a szívükből, és új reményt és bátorságot ébresztettek bennük. Így minden fáradtságérzetük elmúlt. – Boldog otthon, 273./old.  

A házaság Istentől eredő terve

 (Mk 10:1-12.) Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. (2) Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania? (3) Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes? (4) Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást. (5) Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, (6) mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert. (7) Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, (8) és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. (9) Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! (10) Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről. (11) Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben; (12) és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el. /RÚF/

(1Móz 1:27). Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. /RÚF/ (1Móz 2:24). Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik felesé géhez, és ezért lesznek egy testté. /RÚF/ 

Ebben a szakaszban a farizeusok megkérdezték Jézust, szabad-e a férfinak elbocsátani a fe leségét. A farizeusok törvényesnek tartották a válást. A kérdés igazából az volt, hogy milyen alapon lehet elválni. Sámmáj iskolája szigorúbb volt: csak meddőség, anyagi természe tű elhanyagolás, érzelmi elhanyagolás vagy házasságtörés esetét tekintették jogalapnak. Hillél iskolája elnézőbben, szinte bármiért engedélyezte a válást, noha annak kimondása bonyolultabb volt, ami lassította a folyamatot. Tehát kicsit furcsa, hogy miért ilyen burkoltan tették fel a kérdést: Szabad-e elválni? A kérdés mögött tulajdonképpen az a terv húzódott meg, hogy Jézust szembeállítsák Heródes Antipással, a Jordántól keletre lévő régió kormányzójával, ahol Jézus akkor tartózkodott. Antipás elvált ember volt, később Heródiást, a fivére feleségét vette el. Heródes azért fejeztette le Keresztelő Jánost, mert megfeddte törvénytelen viszonyáért.

 Mt 14:1-12. Abban az időben Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta, hogy mit beszélnek Jézusról, (2) és ezt mondta szolgáinak: Ez az ember Keresztelő János, ő támadt fel a halottak közül, és ezért vannak benne a csodatevő erők. (3) Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe záratta, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt. (4) János ugyanis azt mondta neki: Nem szabad együtt élned vele! (5) Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották. (6) Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt a társaság előtt, és ez kedvére volt Heródesnek; (7) ezért esküvel fogadta, hogy bármit kér, megadja neki. (8) Ő pedig anyja tanácsára így szólt: Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét. (9) A király elkomorodott, de esküje és a vendégek miatt megparancsolta, hogy teljesítsék kérését. (10) Elküldte embereit, lefejeztette Jánost a börtönben. (11) Elhozták a fejét egy tálon, átadták a leánynak, ő pedig odavitte anyjának. (12) Azután eljöttek tanítványai, elvit ték a holttestet, és eltemették. Majd elmentek, és hírül adták ezt Jézusnak. /RÚF/]

Jézus elhárította a támadást, amikor megkérdezte a farizeusoktól, hogy mit hagyott meg Mózes ezzel kapcsolatban. A farizeusok válaszukban (5Móz 24:1-4). [Ha valaki feleségül vesz egy lányt, és a férje lesz, de később nem találja kedvére valónak, mert valami ellen szenveset talál benne, akkor írjon válólevelet, adja azt az asszony kezébe, és úgy bocsássa el a házától. (2) Ha az elmegy a házától, majd hozzámegy feleségül valaki máshoz, (3) de a második férje is meggyűlöli, válólevelet ír neki, a kezébe adja, és elbocsátja a házától, vagy ha meghal a második férj, aki feleségül vette, (4) akkor az első férje, aki elbocsátotta, nem veheti újra feleségül, mert az ő számára tisztátalanná vált az asszony. Utálatos dolog az ilyen az Úr előtt. Ne kövess el ilyen vétket azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked örökségül! /RÚF/] szakaszára utaltak, amely egy konkrét esetet taglalt a válás utáni újrahá zasodás kérdésében. Az izraeliták között Mózes napjaiban már gyakorlat volt a válás. Az 5Mózes 24. fejezetében említett törvény védelmet nyújtott a nőknek, Jézus korában viszont Hillél iskolája már elferdítette ezt a rendelkezést, szinte bármilyen okkal megkönnyítve a válást. Így a nők védelmére alkotott törvény már inkább a férfiaknak segített, hogy könnyedén eldobhassák a feleségüket. 

Ahelyett, hogy megvitatta volna velük 5Mózes 24. fejezetének esetjogát, Jézus visszautalt Isten eredeti tervére a házassággal kapcsolatban  (1Mózes 1-2). Megjegyezte, hogy kezdetben Isten férfit és nőt (1Móz 1:27.), két személyt teremtett. Azután idekapcsolta (1Móz 2:24) versét, miszerint a férfi elhagyja atyját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Az egységnek ez a fogalma az alap, Jézus erre utalva erősítette meg és ismerte el a házassági köteléket. Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember ne válassza el.  

Jézus azért jött e világra, hogy helyreigazítsa a hibákat, és visszaállítsa Isten erkölcsi kép mását az emberben. A házassággal kapcsolatban rossz felfogás alakult ki Izrael tanítóinak elméjében. A házasság intézményét eredménytelenné tették. A férfiak szíve annyira meg keményedett, hogy már a legjelentéktelenebb ürüggyel is el akartak válni a feleségüktől, vagy ha úgy döntöttek, akkor a feleséget elszakították a gyermekeitől, és elküldték. Ezt nagy megszégyenítésnek tekintették, mely a legnagyobb szenvedést jelentette az eltávolított nő számára. Krisztus eljött, hogy a gonoszságokat helyreigazítsa. Az első csodáját egy menyegző alkalmával tette. Ezáltal jelentette ki a világnak, hogy a házasság, ha tisztán és szeplőtlenül megőrizzük, szent intézmény. – Boldog otthon, 341./old.  

Kéréseinkre várva

 „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben; kérjetek, és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.” Jn 16:24 

Az ima a Menny elrendelt eszköze, hogy a bűn ellen sikeresen küzdjünk, és keresztényi jellemet fejlesszünk. Az isteni befolyás, amely az imánkra válaszként érezteti a hatását, véghezviszi a kérelmező lelkében mindazt, amiért Istenhez könyörög. Kérhetjük bűnünk bocsánatát, a Szentlélek erejét; kérhetünk Krisztushoz hasonló lelkületet, bölcsességet és erőt, hogy művét munkálhassuk; kérhetünk minden, általa megígért adományt, mert ígérete így szól: „Kérjetek, és megadatik néktek!”

Jézusban találunk segítséget, benne juthatunk győzelemre… Krisztus kegyelme arra vár, hogy fejezzük ki az iránta való igényünket. Krisztus kegyelmet és erőt ad szükségleteiteknek megfelelően, ha kéritek tőle… Krisztus vallása megkötöz és elfojt minden megszenteletlen vágyat, serkenti a tetterőt, önfegyelmet és szorgalmat. A hétköznapi élet dolgai terén is takarékosságra, tapintatra és önmegtagadásra nevel, és arra, hogy még a szegénységet is panaszhang nélkül viseljük el. Krisztusnak az emberi szívet uraló Lelke megmutatkozik a jellemben, és nemes vonásokat és képességeket fejleszt. „Elég néked az én kegyelmem” (2Kor 12:9) – mondja Krisztus.

Minden erőnket feszítsük meg, hogy fenntartsuk a közösséget Jézussal… Imádkozzunk családi körben; de mindenekfelett ne hanyagoljuk el a titkos imát, mert ez lelkünk lehelete, élete. Lehetetlen, hogy lelkünk fejlődjék, ha az imát mellőzzük. A családi légkörben és nyilvánosan mondott ima nem elegendő. Csendben és egyedüllétben öntsd ki a szívedet; imád csak annak füléhez jusson, aki meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg kéréseidet. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól és izgalomtól… Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, amelyek erőt és kitartást biztosítanak a Sátán elleni küzdelemben…

Imádkozzatok kamráitokban; mindennapi munkátok és hivatásotok gyakorlása közben is gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Így járt Énókh is Istennel. A jó illatú áldozathoz hasonlóan száll fel az ilyen ima a kegyelem trónjához. Akinek szíve Istenben nyugszik, azt Sátán soha le nem győzheti. (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

Ki a legnagyobb?

(Márk 9:30-41). Onnan elindulva keresztülmentek Galileán, és nem akarta, hogy valaki megtudja, (31) mert tanította a tanítványait, és ezt mondta nekik: Az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de miután megölték, a harmadik napon feltámad. (32) Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek megkérdezni őt. (33) Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztatok útközben? (34) Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb. (35) Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája! (36) És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik: (37) Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött. (38) János ezt mondta neki: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ minket. (39) Jézus azonban ezt mondta: Ne akadályozzátok őt! Mert senki sem fog csodát tenni az én nevemben, hogy azután gyalázhasson engem, (40) mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van. (41) Aki inni ad nektek egy pohár vizet azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, hogy el nem marad a jutalma. /RÚF/

Az első jövendölésben Jézus azokra utalt, akik majd megvetik és megölik Őt, a másodikban viszont arra, hogy valaki el fogja árulni. Az áruló neve ekkor nem hangzik el, de az olvasó már tudja, ki az, mert Mk 3:19. [És Júdás Iskáriótest, aki el is árulta őt. /RÚF/] verse megnevezi Júdást. Az Úr ismét említést tett arról, hogy megölik, majd harmadnapra feltámad, de ekkor mintha kevésbé érdekelték volna a jövendölés részletei a tanítványokat, mint előzőleg. A kellemetlen hírek nem igazán táplálják a beszélgetést.

(Márk 8:27). [Jézus pedig elindult tanítványaival együtt a Cézárea Filippi mellett levő falvakba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: Kinek mondanak engem az emberek? /RÚF/] verse szerint Jézus a Galileai-tengertől északra, Cézárea Filippi közelében tartózkodott. Mk 9:30▲ leírja, hogy áthaladt Galileán, Mk 9:33▲ pedig arról tudósít, hogy Kapernaumba ért, tehát északról délnek tartott. Kapernaumba egyedül érkezett meg, a tizenkét tanítvány valahol lemaradt. A házban azután Jézus megkérdezte tőlük, hogy miről beszélgettek az úton. Senki nem szólalt meg, ami biztos jele annak, hogy kellemetlen volt számukra a kérdés, mint amikor gyerekeket rajtakapnak valami rosszaságon. Ezt tudták is magukról. Azon vitatkoztak, hogy ki a nagyobb. Bár nagyon kevesen hajlandóak bevallani, de a ki a nagyobb kérdésről mindenki elgondolkodik. Isten országában azonban fordított a helyzet 

Jézus két lépésben reagált a problémára. Először is világosan kijelentette, hogy aki első (a legnagyobb) akar lenni, annak szolgálnia kell, majd ezt a gyakorlatban is szemléltette. Bizonyára ott állt a közelükben egy gyerek, hallgatta a beszélgetést, Jézus pedig a csoport közepére állította. Ez ijesztő lehetett számára, ezért aztán a karjába vette és megnyugtatta. Majd elmondta a tanítását: ha valaki befogad egy kisgyermeket, Őt fogadja be, ha pedig befogadjuk Őt, befogadjuk az Atyát is. Tehát a legkisebb gyermeket is Istennel hozta kapcsolatba. 

 János feltett egy kérdést azokra vonatkozóan, akik nem tartoztak hozzájuk. Jézus ekkor mondta el azt a fontos igazságot, hogy aki nincs ellenünk, az mellettünk van. Az Úr megerősítette, hogy a mennyben nem felejtik el azt, aki segít a keresztény szolgálatot végzőknek, még ha csak apró dolgokkal is.

White idézet: Egy alkalommal János a testvéreivel vitába keveredett, hogy közülük vajon ki a legnagyobb. Nem akarták, hogy szavaik a Mester fülébe jussanak, ám Krisztus a szívükben olvasva felhasználta az alkalmat, hogy igazi alázatosságra oktassa őket. Utasításai nem csupán ama kisded seregnek szóltak, mely figyelt a tanításaira, hanem örök értékkel bírnak minden követőjére az idők végezetéig. „És leülvén odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között az utolsó és mindeneknek szolgája.” Akiket Krisztus Lelke hatja át, azokat nem késztetheti arra a becsvágy, hogy uralkodni akarjanak testvéreik felett. Akik saját szemük előtt csekélyek, csak azok lesznek nagynak tekintve Isten színe előtt. „És előfogván egy gyereket közéjük állítá azt; és ölébe vévén azt monda nékik: Aki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott.” Milyen drága tanítás ez Krisztus minden egyes követője számára! Akik azokat a kötelezettségeket, amelyek közvetlenül adódnak életük útján, elhanyagolják, és elmulasztják az udvariasság, nyájasság, szeretet és irgalmasság gyakorlását akár csak egyetlen kisgyerekkel szemben is, azok a Krisztus iránti kötelezettségeiket hanyagolják el. – Megszentelt élet, 55- 56./old.

Megdicsőülét hegye és a démontól megszállott fiú

(Márk 9:1-13). Azután így szólt hozzájuk: Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal. (2) Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. (3) Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyet a földön ruhafestő nem tud fehéríteni. (4) És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. (5) Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni; hadd készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. (6) Nem tudta ugyanis, hogy mit beszél, mert nagy félelem fogta el őket. (7) De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok! (8) És amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül. (9) Amikor jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, csak, amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül. (10) Engedelmeskedtek a parancsnak, de azon tanakodtak egymás között, mit jelent a halottak közül való feltámadás. (11) Ezért megkérdezték tőle: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie? (12) Ő pedig így válaszolt: Illés valóban előbb jön el, hogy helyreállítson mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része? (13) De mondom nektek, Illés már eljött, és azt tették vele, amit csak akartak, amint meg van írva róla. /RÚF/

Néhány napon belül teljesedett Jézus jövendölése, amiről (Mk 9:1) verse ír, hogy a mellette állók közül valaki nem hal meg, amíg nem látja Isten országát hatalommal eljönni. Akkor történt ez, amikor Péterrel, Jakabbal és Jánossal felment egy hegyre. Ott Jézus a szemük láttára megdicsőült, a mennyország fényessége borította. 

Másnap reggel, miután leértek a hegyről, a három tanítvány arról kérdezte Jézust, hogy előbb el fog-e jönni Illés. Ez a gondolat valószínűleg ahhoz a várakozáshoz kapcsolódik, hogy a Messiás előtt újra megjelenik Illés. Jézus azt felelte, hogy Illés már eljött, így utalt Keresztelő Jánosra. Jánost megölték, és ugyanúgy megölik majd Őt is, de harmadnapra feltámad.

White idézet: Jézus kijelentette tanítványainak, hogy közülük néhányan nem ízlelik meg a halált mindaddig, amíg meg nem látják eljönni Isten országát hatalommal és dicsőséggel. Ez az ígéret a megdicsőüléskor teljesült. Jézus arca elváltozott és a naphoz hasonlóan ragyogott. Ruhája fehér és fényes volt. Mózes jelen volt, hogy azokat képviselje, akik Jézus második eljövetelekor a halálból támadnak fel. Illés, aki anélkül változott el, hogy meghalt volna, azokat képviselte, akik az Úr második eljövetelekor változnak el halhatatlanságba, és élve ragadtatnak el a mennybe. A tanítványok tiszteletteljes félelemmel szemlélték Jézus nagyszerű fenségét, látták az őt magába záró felhőt, és hallották a mennyei hangot: „Ez az én szerelmes Fiam; Őt hallgassátok.” – Tapasztalatok és látomások, 164./old.

A dicsőséges este után a hegy lábánál szomorú, (kaotikus) nagy zűrzavar jelenet fogadta őket.

(Márk 9:14-29). Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük. (15) Amint meglátták Jézust, az egész sokaság felbolydult, és eléje futott, hogy köszöntse őt. (16) Ő pedig megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztok velük? (17) A sokaságból így felelt neki valaki: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van; (18) és ahol hatalmába keríti, földhöz vágja őt, habzik a szája, és megmerevedik. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták. (19) Jézus így válaszolt nekik: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém! (20) Odavitték hozzá, és amikor meglátta Jézust a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett, és habzott a szája. (21) Jézus megkérdezte a fiú apjától: Mióta gyötri ez a betegség? Ő pedig ezt válaszolta: Gyermekkora óta. (22) Gyakran vetette tűzbe is meg vízbe is, hogy elpusztítsa. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk! (23) Jézus pedig ezt mondta neki: Ha tehetsz?! Minden lehetséges annak, aki hisz. (24) A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen! (25) Amikor látta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan lélekre ezt mondva neki: Te néma és süket lélek, én parancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé! (26) Az pedig felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt mondták: meghalt. (27) Jézus azonban kezét megragadva felemelte, és az felkelt. (28) Amikor azután Jézus bement egy házba, a tanítványai megkérdezték tőle maguk között: Mi miért nem tudtuk kiűzni? (29) Ő pedig ezt mondta nekik: Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal. /RÚF/] 

A kilenc tanítvány nem tudott meggyógyítani egy démontól megszállott fiút. Amikor Jézus odaért, mindenki hozzá szaladt. Kibontakozott előtte a történet: egy démon a hatalmába kerítette a gyermeket. Jézus hosszasan érdeklődött az eset részleteiről. Az apának mintha elfogyott volna a türelme, felemelte a hangját: „ha valamit tehetsz, légy segítségül nekünk, könyörülj rajtunk” (ÚRK)! Hirtelen, villámcsapásként született meg a gondolat az apában, hogy nemcsak a fiának, hanem neki is van gondja, mégpedig a hitetlenség, és talán az ő hitetlensége miatt nem gyógyult meg a fia. Kétségbeesésében ezzel az emlékezetes mondattal kérte Jézus kegyelmét: „Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek” (Mk 9:24). Jézus ekkor meggyógyította a fiút.

„Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.” (Mk 9:23) A hit köt össze a mennyel, ez ad erőt, hogy megbirkózzunk a sötétség erőivel. Krisztusban Isten eszközökről gondoskodott minden bűnös jellemvonásunk féken tartására, hogy ellent tudjunk állni bármilyen erős kísértésnek. Sokan úgy érzik, nincsen hitük, és ezért távol maradnak Krisztustól. Az ilyen gyámoltalanok méltatlanságukban vessék alá magukat az irgalmas Megváltó kegyelmének. Ne önmagukra, hanem Krisztusra nézzenek, aki meggyógyította a betegeket, és kiűzte a démonokat, amikor az emberek között járt, és ma is ugyanaz a hatalmas Üdvözítő. A hit Isten Igéje által jön. Ragadd meg az ígéretét: „Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.” (Jn 6:37) Vesd magad a lábához, és kiáltsd: „Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.” (Mk 9:24) Ha ezt cselekszed, sohasem veszhetsz el, soha. – Jézus élete, 429./old.  

Jézus felfedi a tanítványoknak küldetésének célját

 

És tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. (32) Jézus nyíltan beszélt erről. Péter ekkor félrevonva őt feddeni kezdte; (33) ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint. (34) Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! (35) Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. (36) Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete veszendőbe megy? (37) Mert mit is adhatna az ember váltságdíjul az életéért? (38) Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.(Márk 8:31-38) /RÚF/

A tanítványok döntő ponthoz érkeztek a Jézussal való kapcsolatukban. Ekkor már tudták, hogy Ő a Messiás. Márk evangéliumának olvasója már a könyv elejétől tisztában van ezzel (Mk 1:1. Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. /RÚF/), így előnyt élvez a sokszor tétovázó, bukdácsoló tanítványokkal szemben. Amikor Jézus elhívta a tanítványokat, azt ígérte nekik, hogy emberhalászokká teszi őket. (Mk 1:17. És így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket. /RÚF/) Nem beszélt problémákról. Amikor azonban már tudják, hogy ki Ő, felfedi előttük küldetésének célját: azt, hogy sokat kell szenvednie, elárulják, megölik, majd harmadnapon feltámad. Ez sokkoló hír. Péter, aki éppen azelőtt vallotta meg, hogy Jézus a Messiás, félrevonta, elmarasztalta, amiért ilyeneket mondott. Eddig közvetett az elbeszélés, ekkor azonban az evangélium írója közvetlenül idézi Jézus szavait, amelyek Péter elevenébe vághattak, miközben hallgatta. Jézus Sátánnak nevezte Pétert, arra szólította, hogy távozzon tőle, mert az ilyen gondolatok nem Isten akarata szerint valók.  

„A tanítvány szavai nem segítették vagy vigasztalták Jézust az előtte álló nagy próbában. Nem álltak összhangban Isten kegyelmi szándékával az elveszett világ iránt, sem az önfeláldozás leckéjével, melyet Jézus saját példájával tanított.” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989) 

Isten ugyanazzal a céllal hívta el Jézus követői, mint a Mestert: vegyék fel keresztjüket és kövessék Őt. A keresztre feszítés volt a legkegyetlenebb, legmegalázóbb, legfélelmetesebb római kivégzési mód, mindenki el akarta kerülni. Miért akarná tehát bárki is felvenni a keresztet a Jézus iránti odaadása jeléül? Jézus kifejtette, hogy a tanítványságnak nemcsak nagy ára, hanem hatalmas értéke is van. A keresztény hit látszólagos ellentmondása, hogy aki elveszti az életét Jézusért, megtalálja azt. Ellenben aki megnyeri az egész világot, de elveszíti az örök életet, az teljesen értelmetlen dolgokért élt.

 Jim Elliott misszionárius olyan szépen fogalmazta ezt meg 1949. október 28-án kelt naplóbejegyzésében: „Nem bolond, aki odaadja, amit úgysem tarthat meg, hogy megnyerje azt, amit nem veszíthet el.” 

 Megváltónk, mielőtt keresztre feszítették, elmondta a tanítványainak, hogy meg fogják ölni, de újra életre kel. Angyalok is jelen voltak e beszélgetésnél, hogy Jézus szavait bevéssék a tanítványok elméjébe és szívébe. De a tanítványok földi szabadságot, Róma igája alóli szabadulást vártak, és nem tudták elviselni azt a gondolatot, hogy az, akiben minden reményük összpontosult, megalázó halált szenvedjen. Nem lett volna szabad elfelejteniük Jézus szavait, ők mégis elfelejtették. És amikor jött a próba, készületlenül találta őket. Jézus halála minden reményüket romba döntötte, mintha a Megváltó nem is figyelmeztette volna őket rá. A próféciák nekünk is éppoly világosan mutatják a jövőt, miként Krisztus szavai a tanítványoknak. Az Ige tisztán feltárja a kegyelemidő lezárulásához fűződő eseményeket, és azt, hogy miként kell a nyomorúság idejére felkészülnünk. De a tömegek nem értik ezeket a fontos igazságokat, mintha Isten ki sem nyilatkoztatta volna őket. Sátán résen áll, hogy elragadjon minden benyomást, amely az embert bölccsé teheti az üdvösségre. És a nyomorúság idején sokan felkészületlenek lesznek. – (EGW:A nagy küzdelem, 594./old.)  

Világos látás

(22) Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. (23) Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: Látsz-e valamit? (24) Az felnézett, és így szólt: Látom az embereket, amint jönnekmennek, de mintha fákat látnék. (25) Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent. (26) Jézus ekkor hazaküldte őt, és azt mondta: Még a faluba se menj be! (27) Jézus pedig elindult tanítványaival együtt a Cézárea Filippi mellett levő falvakba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: Kinek mondanak engem az emberek? (28) Ők így feleltek: Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül. (29) Jézus tovább kérdezte őket: Ti kinek mondotok engem? Péter így válaszolt neki: Te vagy a Krisztus. (30) Jézus pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek se beszéljenek őróla. (Márk 8:22-30)RUF

Az evangéliumok több esetről is beszámolnak, amikor Jézus vakokat gyógyított meg. A 8. fejezetben elbeszélt történeten kívül ott van még vak Bartimeusé, amint azt Mk 10:46-52 szakasza írja le. Máté két vak emberről tesz említést (Mt 20:29-34), János 9. fejezete pedig elmondja azt a történetet, amikor Jézus egy vakon született embert gyógyított meg, majd elküldte, hogy mosakodjon meg a Siloám tavában. A 8. fejezetben található történet azonban egészen különleges. Csak Márk evangéliumában szerepel, és az egyetlen csodája Jézusnak, ami két lépésben vezetett teljes gyógyuláshoz. Igen megkapó részlet, amikor kézen fogja az embert és kikíséri a faluból. Láthatjuk, mennyire együttérzett vele a fogyatékossága miatt. Vajon miért kellett két érintés? Ez az egyetlen csoda, ami két lépésben történt, és nyilván nem azért, mert Jézus ereje "kevés" lett volna, nem lett volna "elég". Inkább az életben bemutatott példázat volt, azt szemléltetve, hogy a lelki látás kitisztulása gyakran időigényes folyamat. Ezt a magyarázatot erősíti Márk evangéliumában ennek a résznek az irodalmi szerkezete, ahol Jézus a haláláról és a feltámadásáról tanít, és beszédének az elejét meg a végét egy-egy vak ember meggyógyítása keretezi. A látás helyreállítása a lelki látást nyert tanítványság hasonlata.

 Márk 8. fejezetének ebben a szakaszában érkezünk el a könyv fordulópontjához. Három elem bizonyítja ezt az állítást. Először, Jézus megkérdezi a tanítványait, hogy kinek gondolják Őt, amit korábban nem tett. Másodszor, Péter az első személy, aki nem megszállott, és kijelenti, hogy Jézus a Messiás. Harmadszor, ezek után Jézus magyarázni kezdi, hogy merre vezet az útja: a kereszthez.

31) És tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. (32) Jézus nyíltan beszélt erről. Péter ekkor félrevonva őt feddeni kezdte; (33) ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint. (34) Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! (35) Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. (36) Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete veszendőbe megy? (37) Mert mit is adhatna az ember váltságdíjul az életéért? (38) Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal. (Márk 8:31-38)/RÚF/ 

Márk 8. fejezetének utolsó részétől egészen a 10. fejezet végéig Jézus a rá váró útról beszél a tanítványainak. Jövendöléseket közöl a keresztről, majd különleges utasításokat ad nekik a tanítványsággal kapcsolatban. Ezek az erőteljes tanítások ma is időszerűek. 

Miért kéri Jézus a tanítványaitól: ne árulják el senkinek, hogy Ő a Messiás? Ez ellentétesnek tűnik a céllal, vagyis Isten országának megalapításával. Azonban abban a korban a "Messiás" szónak politikai színezete volt, úgy gondoltak rá, mint aki majd letöri a római igát. Jézus nem ilyen messiásként jött, ezért kérte kilétének elhallgatását.

Két nagy tévedés - a lélek halhatatlanság, vasárnap szentsége

 „E két nagy tévedéssel – a lélek halhatatlanságával és a vasárnap szentségével – csalja csapdába Sátán az embereket. Míg az előbbi a spiritizmus elképzeléseivel, az utóbbi Rómával hozza közös nevezőre az embereket. Az Egyesült Államok protestánsai elsőként lépik át a szakadékot, hogy kezet fogjanak a spiritizmussal és a római hatalommal is. E hármas szövetség hatására ez az ország követni fogja Rómát a lelkiismeret jogainak sárba tiprásában… Katolikusok, protestánsok és a világ fiai egyaránt elfogadják a kegyesség formális megnyilvánulásait (2Tim 3,5)"Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld". a valódi isteni erő nélkül, és ebben a szövetségben a világot megtérítő és régóta várt millennium nagyszerű mozgalmának kezdetét látják.” (A nagy küzdelem, 588–589. o., Korszakok nyomában, 523–524. o.) 

A fenevad…a hamis próféta, aki a csodákat tette. – A rendelettel – mely Isten törvényének sértésével a pápaság intézményét (a vasárnapot) kényszerítik az emberekre – nemzetünk (USA) teljesen megtagadja az igazságot. Amikor a protestantizmus átnyújtja kezét a szakadékon, hogy megragadja a római hatalom kezét; mikor a feneketlen mélységen átnyújtja kezét, hogy kezet fogjon a spiritizmussal; mikor e hármas szövetség nyomása alatt országunk letiporja az alkotmány minden elvét s ezzel megszűnik protestáns és köztársasági kormány lenni; mikor helyet engednek a pápai hamisságok és csalások gyakorlásának, akkor majd tudni fogjuk, hogy elérkezett a Sátán csodatevésének ideje és elközelgett a vég (5T 451). E két nagy tévedéssel – a lélek halhatatlanságával és a vasárnap szentségével – fogja a Sátán az embereket csalásának foglyává tenni. Míg az előbbi a spiritizmus alapját rakja le, az utóbbi Rómával hozza közös nevezőre az embereket. Az Egyesült Államok protestánsai elsőnek fognak a szakadékon át kezet nyújtani a spiritizmusnak; és átnyúlnak a mélység felett is, hogy a római hatalommal kezet fogjanak. E hármas szövetség hatására ez az ország követni fogja Rómát a lelkiismeret jogainak sírba tiprásával. Katolikusok, protestánsok és a világ fiai egyaránt elfogadják a kegyesség formáját a kegyesség ereje nélkül, és ebben a szövetségben a világot megtérítő és a régóta várt millennium nagyszerű mozgalmának kezdetét látják (EGW: Jelenések könyve)

„A rendelettel, amely Isten törvényét megsértve a pápaság által alapított intézményt kényszeríti az emberekre, nemzetünk teljesen elszakad majd az igaz tettektől. Amikor a protestantizmus átnyújtja kezét a szakadékon, hogy megragadja a római hatalom kezét, amikor átnyúl a feneketlen mélység felett, hogy a spiritizmussal fogjon kezet, amikor e hármas szövetség nyomása alatt országunk eltiporja majd az alkotmány minden elvét, s amikor helyet adnak a pápai hamisságok és csalások gyakorlásának, akkor megtudjuk, hogy elérkezett Sátán csodatevéseinek ideje, és elközelgett a vég.” (Bizonyságtételek V., 451. o., magyar kiadás: 330. o.) 

Az évszázadok a tévelygés állandó előrehaladásáról tanúskodtak a Róma által hirdetett tantételek következtében. Már a pápaság megalapítása előtt figyelmet szenteltek a pogány bölcsészek tanításainak, és befolyást gyakoroltak a gyülekezetben. Sokan, akik megtérteknek vallották magukat, még mindig ragaszkodtak pogány bölcseletük elveihez, és nemcsak önmaguk tanulmányozták ezeket, hanem másokra is ráerőltették, mint annak eszközét, hogy kiterjeszthessék hatásukat a pogányokra. Ily módon súlyos tévelygéseket hoztak be a keresztény hitbe. Ezek közül kiemelkedik az ember természetes halhatatlanságának és a halálban való öntudatának tantétele. Erre a tanra alapozta Róma a szentek segítségül hívását és szűz Mária imádását. Ebből eredt az örök gyötrelem tévtana a teljes megátalkodottak részére, amit korán behoztak a pápai hitvallásba. (EGW: A megváltás története) 

A bűn embere - pápaságot jelképezi

Pál apostol figyelmeztette a gyülekezetet, hogy Krisztus eljövetelét ne saját korában várja. „Nem jön el az addig – mondta –, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere” (II. Thessz. 2:3). A nagy hitehagyás, azaz „a bűn embere” hosszú uralkodása előtt nem várható Urunk adventje. A „bűn embere”, aki „a törvényszegés titkos bűne”, „a veszedelemnek fia” és „a törvénytaposó” néven is ismert, a pápaságot jelképezi, amelyről a próféta megjövendölte, hogy 1260 évig fenntartja uralmát. Ez az időszak 1798-ban ért véget. Krisztus ezt megelőzően nem jöhetett el. Pál figyelmeztetése egészen 1798-ig érvényes. Krisztus második eljövetelének hirdetése ezután vált esedékessé. (EGW: A nagy küzdelem)

Pál apostol a Thessalonikabeliekhez írt második levelében előre megmondta a nagy hitehagyást, amely a pápai hatalom megalapításának következtében fellép. Kijelentette, hogy Krisztus napja „nem jön el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia. Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát… Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne, csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.” (II. Thess. 2:3–4, 7) Már abban a korai időszakban látta, hogy tévelygések lopóznak be a gyülekezetbe, amelyek előkészítik majd a pápaság kialakulásának útját. (EGW:  A megváltás története)

Az emberek hajlamosak visszaélni Isten hosszútűrésével, és elnézésére számítanak. Van azonban az emberi bűnnek egy olyan határa, amikor eljön az idő Isten közbelépésére, melynek szörnyű következményei lesznek. „Hosszútűrő az Úr és nagyhatalmú, és nem hagy büntetlenül” (Náhum 1:3). Isten hosszútűrése csodálatos, mert egy ideig féken tartja saját tulajdonságait, de a büntetés ennek ellenére is bizonyosan eljön. Minden egyes feslett évszázad haragot gyűjtött a harag napjára. Amikor az idő elérkezik, és a bűn kiteljesedik, Isten elvégzi szokatlan munkáját. Az isteni türelem határának átlépése szörnyű következményekkel fog járni, mert Isten haragja olyan jelleggel és erővel tör majd ki, amelyet a Biblia kegyelemmel elegyítetlennek nevez, és amely hatására pusztává lesz az egész föld. A nemzeti hitehagyás idején, amikor az ország vezetői Sátán irányelvét követve a bűn embere oldalán sorakoznak fel - a bűn mértéke be fog telni. A nemzeti hitehagyás a nemzeti romlás előjele lesz. (Szemelvények E. G. White írásaiból 2. kötet)

Ha figyelmeznek rá, akkor ez az üzenet minden nemzet, ágazat, nyelv és nép figyelmét fel fogja hívni az Ige alapos megvizsgálására és valódi világosságot nyújt majd azt a hatalmat illetően, mely a hetedik napi szombatot egy hamis szombattal cserélte fel. A bűn embere elvetette az egyedül igaz Istent, megvetette törvényét és porba taposta a szent szombat intézményét. Az oly tiszta és egyértelmű negyedik parancsolatot figyelmen kívül hagyták. A szombat mint emlékünnep, mely bemutatja az élő Istent, az egek és föld teremtőjét, ki lett törölve és helyette hamis szombatot adtak a világnak. Rés keletkezett Isten törvényében. Egy hamis szombat nem lehetett valódi mérték.(Szemelvények E. G. White írásaiból 2. kötet)

Isten hat nap alatt teremtette a világot és megpihent a hetediken, megszentelte ezt a napot és szentként különítette el a többitől magának, hogy népe nemzedékeken keresztül megtartsa. De a bűn embere felmagasztalva magát Isten fölé, Isten templomába ülvén Istenként mutatva magát, véli, megváltoztatja az időket és a törvényt. Ez a hatalom azt állítja, hogy nemcsak egyenlő Istennel, de Isten feletti, s megváltoztatta a nyugalomnapot; a hét első napját helyezte oda, ahol a hetediknek kell lennie. és a protestáns világ elfogadta a pápaságnak eme gyermekét, és szentnek tekinti. Isten Szava ezt paráznaságnak nevezi [Jel 14:8]."És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek." (EGW: Az utolsó napok eseményei)