A pusztító utálatosság

(Mk 13:14-18). (14) Amikor pedig meglátjátok, hogy a „pusztító utálatosság” ott áll, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, (15) aki a ház tetején lesz, ne szálljon le, és ne menjen be, hogy kihozzon vala mit a házából, (16) és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját! (17) Jaj a terhes és a szoptatós anyáknak azokban a napokban! (18) Imádkozzatok, hogy ne télen legyen ez /RÚF/

Jézus (Mk 13:14) versében jut el mondandójának lényegéhez Jeruzsálem vesztével kapcsolatosan. A „pusztító utálatosságra” utal. Az Úr azt mondja, hogy aki olvassa, értse meg. Ezekkel a szavakkal Jézus Dániel próféta könyvére irányítja a tanítványok figyelmét. Ez a szófordulat (Dán 9:27) Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. /RÚF/; (Dán 11:31). Parancsára előállnak csapatai. Meggyalázzák a megerősített szentélyt, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják az iszonyatos bálványt. /RÚF/; (Dán 12:11). Attól fogva, hogy megszüntették a mindennapi áldozatot, és felállították az iszonyatos bálványt, ezerkétszázkilencven nap telik el. /RÚF/] verseiben jelenik meg, párhuzamosan (Dán 8:13). Azután hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett, egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál? Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg? /RÚF/ versével. 

(Dán 9:24-27) [Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szent jét. (25) Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét telik majd el a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és bár viszontagságos idők jönnek, a terek és a falak újjáépülnek. (26) A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. (27) Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. /RÚF/

Miután gondosan áttanulmányoztuk (Dán 9:24-27) verseit, világossá válik, hogy ez Jézus Krisztus eljövetelére vonatkozik. Viszont ki a „kö vetkező fejedelem”, aki Jeruzsálem pusztulását okozza? A várost a római hadvezér, Titusz rombolta le. Ez alapján az tűnik logikusnak, hogy ő a következő fejedelem, akire (Dán 9:26 27) utal. A két személy azért kapcsolódik össze, mert a város végzetét vetítette előre az a mód, ahogyan a Messiással bántak.

Mit jelent a „pusztító utálatosság”, amit Jézus említett, Dániel szavait idézve? Sajnos sok teológus úgy hiszi, hogy ez az utálatosság utalás arra, amikor Antiokhus Epiphanes a Kr. e. 2. században megszentségtelenítette a templomot. Ez nem állja meg a helyét. Jézus elmondása szerint a „pusztító utálatosság” olyasmi, ami az Ő földi tartózkodása után következik, tehát aligha utalhat arra, ami két évszázaddal korábban történt.  

Az utálatosság valószínűleg a pogány római zászlókra utal, amelyeket Jeruzsálem ostroma idején, a Kr. u. 60-as évek végén bevittek Izraelbe a hódítók. A keresztények számára ez volt a jel, hogy fussanak ki, amit meg is tettek.

 White idézet: Jézus kinyilatkoztatta a tanítványoknak a hitehagyó Izraelt sújtó ítéletet, különösen azt a megtorló büntetést, amely a Messiás elutasítása és megfeszítése miatt éri őket. Félreérthetetlen jelek fogják megelőzni a félelmetes, végső eseményeket. A rettegett óra hirtelen és szélsebesen jön. A Megváltó figyelmeztette követőit: „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg), akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre.” (Mt 24:15-l6; Lk 21:20-21) Amikor a bálványimádó rómaiak kitűzik hadijelvényeiket a szenttérségen, amely több száz méteres sávban vette körül a város falait, akkor Krisztus követői meneküljenek. Amikor az intő jel feltűnik, akik meg akarnak menekülni, ne késlekedjenek! Látva a menekülésre intő jelet, azonnal engedelmeskedjenek egész Júdeában és magában Jeruzsálemben is. Aki éppen a háztetőn van, ne menjen be a házba, még azért se, hogy a legértékesebb kincseit megmentse! Aki a mezőn vagy a szőlőben dolgozik, ne időzzön azzal, hogy visszatér a felsőruhájáért, amelyet levetett arra az időre, míg a nap hevén dolgozik! Egy pillanatigse tétovázzon, nehogy a többiekkel együtt elpusztuljon! – A nagy küzdelem, 25./old.

Jézus prófétál az utolsó időről

(Mk 13:1-13). Amikor Jézus kiment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek! (2) Jézus ezt mondta neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának. (3) Amikor az Olajfák hegyén ült, a templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András: (4) Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek, és mi lesz annak a jele, hogy mindez beteljesedik? (5) Jézus pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Vigyázzatok, hogy senki meg ne tévesszen titeket! (6) Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – és sokakat megtévesztenek. (7) Amikor pedig háborúkról és háborús hírekről hallotok, ne rémüljetek meg: ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég. (8) Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé földrengések és éhínségek lesznek: ez csak a vajúdás kínjainak kezdete. (9) Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, tanúbizonyságul nekik. (10) Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot. (11) Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, ha nem azt mondjátok, ami megadatik nektek abban az órában, mert nem ti vagytok, akik szól tok, hanem a Szentlélek. (12) Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megölik őket, (13) és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül. /RÚF/

A templom épületegyüttese lenyűgöző volt. Josephus írja, hogy a királyi oszlopcsarnoknak, amely az építmény déli oldalán húzódott, százhatvankét oszlopa volt, és mindegyik olyan vastag, hogy három ember érte csak körül (Antiquities, 15.11.5 413-414.). Jézus pedig azt mondta: ezt mind-mind földig fogják rombolni. A bámulatos épületre vonatkozó prófécia a hallgatóság számára bizonyára a világ végét idézte. „Vajon milyen kifejezhetetlen gondolatai kellett, hogy támadjanak az Elvetettnek, mikor figyelmét lebilincselte a templomépület nagyszerűsége! A Jézus előtt feltáruló látvány valóban gyönyörű volt, de szomorúan mégis azt mondotta: Én ezzel kapcsolatban mindent látok. Az épületek valóban csodálatosak. Úgy mutattok rá ezekre a falakra, mint lerombolha tatlanokra. Figyeljetek azonban szavaimra: Eljön az a nap, mikor »Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik« (Mt 24:2)” (Ellen G. White: Jézus élete. 531./old.).

 A tanítványok tudni akarták, mikor teljesedik Jézus jövendölése. Ezért egy kisebb csoport, Péter, Jakab, János és András az időpontról kérdezte Őt. (Mk 13:4)/RÚF/) Tudni akarták, mikor lesznek meg ezek az események, és mi lesz a bekövetkezésük jele. (Mk 13:5-13) szakaszában nem is az a megdöbbentő, hogy Jézus ideje nagy részét nem Jeruzsálem elestének ecsetelésével tölti, hanem inkább arra figyelmezteti tanítványait, mit várhatnak szolgálatuk során, miközben megalapítják a korai keresztény egyhá zat. Az sem tűnik könnyű útnak. Sőt, üldözés, kihallgatás vár rájuk, némelyiküknek az életét is kioltják. Jézus azonban azt hangsúlyozta, hogy ennek még nem akkor volt az ideje. Ne csapják be őket a közben zajló események. Ráadásul a Szentlélek megadja nekik a megfelelő szavakat a maga idejében, még ha a rokonaik és a barátaik el is hagyják őket. Jézus próféciájának e bevezető szavaiból az a tanulság, hogy Isten népének nem szabad félnie az üldözések viharától és a próbáktól. Legyenek éberek, és Isten Lelke átsegíti őket a nehézségeken. 

White idézet: A tanítványok félelemmel vegyes csodálkozással hallgatták Krisztus jövendölését a templom lerombolásáról, és szerették volna jobban megérteni, mit jelentenek szavai. Több mint negyven éven át sok-sok kincset, munkát, építészeti szaktudást fordítottak a templom pompájának emelésére, Nagy Heródes bőven adott erre a célra római vagyont és zsidó kincset, sőt, még a világ császára is gazdagította ajándékaival. Szinte mesébe illő méretű, súlyos fehér márványtömböket építettek be a templomba, amelyek erre a célra érkeztek Rómából. A tanítványok ezekre a kövekre hívták fel Mesterük figyelmét, amikor ezt mondták: „Nézd, milyen kövek, és milyen épületek!” (Mk 13:1) 

Jézus válasza ünnepélyes és lesújtó volt: „Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” (Mt 24:2) – A nagy küzdelem, 24-25./old.

 És amikor [a tanítványok] az Olajfák-hegyén körülvették a Megváltót, megkérdezték: „Mi kor lesznek meg ezek? És micsoda jele lesz a te eljövetelednek és a világ végének?” (Mt 24:3) 

 Isten irgalmasan eltakarta a jövőt a tanítványok elől. Ha akkor teljesen felfogták volna azt a két rettenetes dolgot: a Megváltó szenvedését és halálát, valamint városuk és templomuk elpusztulását – porigsújtotta volna őket a rémület. Krisztus csak a vázát adta meg azoknak a kiemelkedő eseményeknek, amelyek a történelem lezárulása előtt bekövetkeznek. Szavait akkor még nem értették meg teljesen; de később fény derült rájuk, mert népének szüksége van a bennük rejlő eligazításra. A prófécia, amit Krisztus mondott, kettős jelentéstartalmú volt. Miközben előrevetítette Jeruzsálem pusztulásának árnyékát, az utolsó súlyos napok félelmetes eseményeit is jelezte. – A nagy küzdelem, 25./old.

A szegény özvegy két fillére

 (Mk 12:41-44) Jézus pedig leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, (42) egy szegény özvegyasz szony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz a legkisebb pénzt. (43) Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasz szony mindenkinél többet dobott a perselybe. (44) Mert mindannyian a fölöslegükből dob tak, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije csak volt, az egész vagyonát. /RÚF/

Jeruzsálem városának látképét a Templom-hegy uralta. Az építményt alkotó masszív köveket még ma is csodáljuk, vannak közöttük több száz tonna súlyúak is. A templom átalakítása és bővítése Nagy Heródes idején, Kr. e. 20 körül kezdődött, ám az építkezés és díszítés a Kr. u. 60-as évekig folytatódott. Sokan vittek nagy összegű adományokat a tizenhárom perselybe, a templom mellett, a nők udvarába. Ott ült Jézus, amikor meglátott egy özvegyasz szonyt, aki a perselyhez lépett, és bedobott két fillért (egy negyed pénzt). Ez a dénár 1/32 része volt, egy napszámos szokásos bére. Az asszony adománya tehát igen csekélynek számított. Jézust azonban különösen meghatotta ez a tett. Sok gazdag ember nagy összegeket adományozott, de Jézus egyetlen szót sem szólt, amikor látta, hogy bedobják. Az özvegy adományát azonban nagyon megdicsérte. Kijelentette, hogy senki sem adott nála többet. Hogyan lehetséges ez? Jézus kifejtette, hogy a többiek a fölöslegükből adtak, de ez az asszony mindenét adta. Nekik még sok maradt, az asszony mindent odaadott, ami a megélhetésére lett volna. Ez teszi olyan mérhetetlenül nagy értékűvé az adományát, még ha pénzbeli értéke csekély volt is. A történet komoly tanulságot tartalmaz arra nézve, hogyan kezeljük anyagi forrásainkat. Az, hogy miként adakozunk Isten ügyére, nem függhet attól, hogy a vezetők hitelesek-e. A templom vallási vezetése korrupt volt, Jézus mégsem hagyta jóvá azt, hogy az emberek visszatartsák az adományaikat. Ha valaha voltak korrupt vallási veze tők (Kajafás? Annás?), akkor az Ő idejében tisztségben lévők a legrosszabbak közé tartoz tak, és ezt Jézus is tudta. Igaz, a vezetőknek szent kötelességük Isten akarata szerint felhasználni az anyagi forrásokat, de még ha nem is így tennék, akik Isten ügyére adakoznak, odaadó lelkületük miatt ugyanúgy áldásban részesülnek, mint ez az asszony.  

White idézet: A perselybe két fillért hozó özvegyasszony szeretetről, hitről és jóindulatról tett bizonyságot. Mindenét odaadta, és hittel bízta bizonytalan jövőjét Istenre. Megváltónk kijelentette, hogy kicsiny ajándéka nagyobb volt az aznap begyűlt összes adománynál. Mértékét nem a pénz értéke adta, hanem a szándék, amivel felkínálták.  

Az őszinte szívvel felkínált adományt Isten áldása hatalmas eredmények forrásává tette. Az özvegyasszony fillére kis patakként folyt végig a korszakokon, medre egyre mélyebb és szélesebb lett, s így járult hozzá az igazság terjedéséhez és a rászorulók megsegítéséhez.

  E szerény ajándék hatása továbbra is befolyássalhat emberek ezreinek szívére minden kor szakban és minden országban. Eredményeként nagyon sok ajándék folyt be az Úr tárházába az önmegtagadó, adakozó lelkületű szegényektől. Példája sok esetben késztetett jó cseleke detre különben kényelmet szerető, önző és kételyekkel küzdő emberek ezreit, akik így csat lakozva az özvegyasszony adományához gyarapították annak értékét. – Reflecting Christ, 268./old.

A legnagyobb parancsolat

(Mk 12:28-34). Ekkor odament az egyik írástudó, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól felelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül? (29) Jézus így válaszolt: A legfőbb ez: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” (30) és: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!” (31) A második ez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat. (32) Az írástudó ezt mondta neki: Úgy van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; (33) és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő- és véresáldozatnál. (34) Jézus pedig látva, hogy okosan felelt, ezt mondta neki: Nem vagy messze Isten országától. És többé senki sem merte őt megkérdezni. /RÚF/

Néhány kivételtől eltekintve Márk evangéliumában egészen eddig a pontig a legtöbb vallási vezető ellenségesen viszonyult Jézushoz. Különösen így volt ez Jeruzsálemben, ahol Jézus a judaizmus központi kérdése, a templomi szolgálat miatt lépett fel velük szemben. Tehát a Jézus iránti általános rosszindulat ellenére az igazi őszinteség és bátorság jele volt az, hogy a viták ismeretében valaki pozitívan értékelte a válaszait. Könnyebb lett volna csak állni és szemlélni a történéseket, még ha valaki szimpatizált is Jézussal, de ez az ember nem ezt tette.  

Ez az írástudó a vallás lényegére tapintott a kérdésével, hogy melyik a legfontosabb paran csolat. Jézus egyszerűen és világosan felelt, (5Móz 6:4-5.) [Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! (5) Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lel kedből és teljes erődből! /RÚF/] verseiből idézte a Semát, a judaizmus hitvallását. A legna gyobb parancsolat: szeretni Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, vagyis egész lényünkkel. Majd hozzáfűzött egy másik, lényeges parancsolatot, ismét az Ószövetség egy szakaszát idézve, ezúttal (3Móz 19:18) Ne légy bosszúálló, se haragtartó néped fiaival szemben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr! /RÚF/) versét, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

Sokan tűnődnek azon, hogyan lehet szeretetet parancsolni. (5Mózes) kulturális összefüggése segít ezt magyarázni. A szóhasználat itt az ősi szerződéseket idézi, amelyeket két fél kötött, és a „szeretet” a szerződéshez való hűségre, annak teljesítésére utalt. Így, bár nem zárja ki a felek közötti mély érzelmet, inkább a hűséget bizonyító tettekre összpontosít.

Az írástudó nyitott volt, és látta, milyen világosan és egyszerűen felelt Jézus. Ezt vissza is igazolta. Elképzelhetjük, hogyan gúnyolta a többi vallási vezető az őszinte írástudót, aki helyesnek ítélte Jézus válaszát. Ezt más nem merte megtenni. Jézus szintén elismerte őt őszinte válaszáért, és kijelentette, hogy nincs messze Isten országától. A „nem messze” nem jelenti azt, hogy „bent van”. Az írástudónak még fel kellett ismernie, kicsoda Jézus, és kö vetnie kellett Őt, ami további lépés a hit útján.

White idézet: Az írástudó, aki megkérdezte Jézust, sokat olvasta a törvényt, és megdöbbent e szavakon. Nem várta volna, hogy Jézus ilyen mélyen és alaposan ismeri az Írásokat. Látóköre tágult a szent parancsolatok alatt rejlő elvek tekintetében. Az összegyűlt papok és vezetők előtt őszintén bevallotta, hogy Krisztus helyesen értelmezi a törvényt. Ezt mondta: „Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más. És szeretni Őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből és teljes erőből, és szeretni embernek felebarát ját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.” (Mk 12:32-33)  

Krisztus válaszának bölcsessége meggyőzt e az írástudót. Tudta, hogy a zsidó vallás inkább külső ceremóniákból áll, mint belső kegyességből. Volt némi fogalma a pusztai ceremoniális áldozatok és a bűnért való engesztelés céljából hit nélkül történő vérontás értelmetlenségéről. Az Isten iránti szeretet és engedelmesség, az emberek iránti önzetlen megbecsülés ezeknél a rítusoknál értékesebbnek tűnt a szemében. Ennek a férfinak a készsége, amivel elismerte Krisztus gondolkodásmódjának helyességét, határozott és azonnali válasza a nép előtt merőben más lelkületet igazolt, mint a papoké és a főembereké. Jézus szíve megindult ennek az őszinte írástudónak a láttán, aki fel merte vállalni a papok rosszallását és a főemberek fenyegetését: elmondta szíve meggyőződését. „Jézus pedig látván, hogy bölcsen fe lelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától.” (Mk 12:34) – Jézus élete, 607-608./old.

Földi kötelességek mennyei eredménye

 (Mk 12:13-27). Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. (14) Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük? (15) Ő pedig ismerve képmu tatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lás sam! (16) Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré. (17) Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta. (18) Szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle: (19) Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem marad gyermek utána, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő test vérének. (20) Volt hét testvér. Az első megnősült, de utód nélkül halt meg. (21) A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy tőle sem maradt utód. Ugyanígy történt a harmadikkal is, (22) és a hét testvér egyikétől sem maradt utód. Végül meghalt az asszony is. (23) A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. (24) Jézus ezt mondta nekik: Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát? (25) Mert amikor majd az emberek feltá madnak a halálból, nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. (26) Ami pedig a halottak feltámadását illeti, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, a csipkebokorról szóló részben, hogy mit mondott neki Isten? „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.” (27) Isten nem a holtak Istene, ha nem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek. /RÚF/

A vallási vezetők olyasmin akarták rajtakapni Jézust, amit felhasználhatnak ellene, amivel bevádolhatják akár a római kormányzó, akár a nép előtt. Ebben a vitában az adófizetés volt a téma. Az adott korban és helyen az adófizetés megtagadása a római uralom elleni láza dásnak, súlyos vétségnek minősült. Jézus azt válaszolta, hogy adják meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami Istené. Ezzel ismét kikerülte a csapdát, ugyanakkor alapvető útmutatást adott arra nézve, hogy milyen kötelességgel tartoznak a hívők a kormányzatnak. „[Jézus] kijelentette, hogy mivel a római hatalom védelme alatt élnek, kötelesek megadni ennek a hatalomnak a kért támogatást egészen addig, amíg az nem ütközik magasabb köte lezettségükkel. Az ország törvényeinek békeszeretően alá kell vetniük magukat, de elsődlegesen mindenkor Istenhez kell hűségesnek lenniük” (Ellen G. White: Jézus élete. 507./old.). 

Utána a holtak feltámadásával kapcsolatos kérdés következik. A szadduceusok a papok egy csoportját alkották, akik a Szentírásból csak Mózes öt könyvét fogadták el. Nem hittek a halottak feltámadásában. Valószínűleg csak egy képzeletbeli jelenetet vázoltak fel. A történetben hét fiútestvér és egy asszony szerepelt. Mózes törvénye szerint, azért, hogy a családban maradjon az ingatlan vagyon, ha egy férfi fiú utó dok nélkül halt meg, a fiútestvérének kellett elvennie az özvegyet, és az abból a házasságból született gyerekek jogilag az elhunyt utódainak számítottak. 

(5Móz 25:5-10). Ha testvérek laknak együtt, és közülük az egyik meghal fiúgyermek nélkül, akkor az elhunytnak a felesége ne menjen hozzá idegen férfihoz, aki nem a családhoz tartozik. A sógora menjen be hozzá, vegye feleségül, sógorházasságot kötve így vele. (6) A születendő első gyermek viselje az elhunyt testvér nevét, hogy netöröljék ki annak a nevét Izráelből. (7) De ha annak a férfinak nincs kedve elvenni a sógornőjét, akkor a sógornője menjen el a vénekhez a város kapuba, és mondja ezt: A sógorom nem akarja fenntartani a testvére nevét Izráelben, nem akar velem sógorházasságot kötni. (8) A város vénei hívják oda a férfit, és beszéljenek vele. És ha állhatatosan azt mondja, hogy nincs kedve elvenni, (9) akkor lépjen oda hozzá a sógornője a vének szeme láttára, húzza le a sarut a férfi lábáról, köpje szembe, és ezt mondja: Így kell bánni azzal az emberrel, aki nem akarja építeni a testvére háza népét! (10) És ne vezzék őt és háza népét Izráelben mezítlábasnak. /RÚF/

A szadduceusok a feltámadás tana ellen akartak érvelni, ezért erkölcsi dilemmaként kérdezték, hogy a feltámadás után vajon kinek a felesége lesz ez az asszony. Jézus két lépésben cáfolta az érveiket, először a Szent írásra, majd Isten hatalmára utalt. Ecsetelte, hogy Istennek hatalma van feltámasztani, és arról is beszélt, hogy a mennyben nem lesz házasodás.

 (Mk 12:26b-27) „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.” (27) Isten nem a holtak Istene, ha nem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek. /RÚF/ Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Jézus arra utalt, hogy ezek szerint a pátriárkák fel fognak támadni, nem maradnak a sírban, hiszen az Örökkévaló Ábrahám, Izsák és Jákób Istene – akik azonban még halottak.

White idézet: Emberi elméletekből és feltevésekből soha nem fogjuk megérteni Isten Igéjét. A maguk bölcsességét túlértékelők azt képzelik, hogy csak az ő bölcselkedésük nyitja meg az ismeretek kincsestárát, és védi meg a gyülekezetet az eretnekségtől. Pedig éppen ezekkel a magyarázatokkal visznek be a gyülekezetbe hamis elméleteket és eretnekséget…  

A papok és farizeusok azt gondolták, hogy mint tanítók nagyszerű dolgokat művelnek, ha saját magyarázatukat fűzik Isten Igéjéhez. Krisztus azonban ezt mondta róluk: „Nem isme ritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát.” (Mk 12:24) Azzal a bűnnel vádolta őket, hogy „oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai” (Mk 7:7). Jóllehet Isten kinyilatkoztatásainak tanítói voltak, és állítólag értették az Igét, de nem cselekedték. Sátán elvakította őket, hogy ne lássák valódi értelmét. – Krisztus példázatai, 110./old. 

Krisztus minden csodatettének az volt a célja, hogy áldást szerezzen azoknak, akiket a zsidó elöljárók elhanyagoltak, megvetettek, és akiknek nem voltak hajlandók segíteni. Szerette az egyszerű embereket, hiszen Ő volt a Megváltójuk, a nagy Orvosuk. Tulajdonságai mennyei fényt árasztottak. Minden jótettével igyekezett arra késztetni az embereket, hogy fogadják el Őt személyes Megváltójuknak. Élete jó illatot, az élet illatát árasztotta. Fényt hozott az emberek szívébe és otthonába. Sírva jöttek hozzá, és örömmel telten, dicséneket énekelve távoztak. Ő mindent kész volt odaadni, hogy cserébe felkínálhassák a szívüket.

  A zsidó elöljárók azonban nem akarták befogadni Őt. Noha azt állították, hogy tisztelik a törvényt, a cselekedeteikkel mégis megvetették a parancsolatokat. Bár volt szemük, még sem láttak, mivel a közöny megkeményítette a szívüket. Tisztátalan szívük, gonosz cselekedeteik, az önzés, az irigység, a féltékenység, az álnok gondolatok, Isten törvényének áthágása, amiről váltig állították, hogy megtartanak, szüntelenül elárulta igazi jellemüket. Gyümölcseiről ismertetik meg a fa. És Krisztus rámutatott igazi jellemükre. – This Day With God, 275./old.

Kitől származik Jézus hatalma?

 (Mk 11:27-33). Ismét bementek Jeruzsálembe. És amikor Jézus a templomban volt, odamentek a főpapok, az írástudók és a vének, (28) és így szóltak hozzá: Milyen hatalommal cselekszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél? (29) Jézus pedig így válaszolt nekik: Kérdezek tőletek valamit, feleljetek rá, és akkor megmondom nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket. (30) Vajon János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? Válaszoljatok nekem! (31) Azok pedig így tanakodtak egymás között: Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja mondani, akkor miért nem hittetek neki? (32) Vagy talán mondjuk azt: emberektől? De féltek a sokaságtól, mert Jánosról mindenki úgy gondolta, hogy valóban próféta volt. (33) Ezért így feleltek Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus pedig ezt mondta nekik: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket. /RÚF/

A templom megtisztítását követő napon a vallási vezetők találkoztak Jézussal a templom udvarán, és felelősségre vonták. Nekiszegezték a kérdést, hogy milyen hatalommal cseleke dett előző nap. Nem az igazságot keresték, hanem csapdába akarták csalni. Amennyiben azt állítja, hogy Istentől származik a hatalma, akkor tiltakozni fognak, hogy nem lehet ilyen tekintélye egy egyszerű ács fiának. Ám ha azt mondja, hogy emberi tekintéllyel lépett fel, őrültnek nyilvánítják.

  Jézus azonban átlátott a mesterkedésükön. Azt mondta: felel a kérdésükre, ha előbb ők válaszolnak neki. Majd megkérdezte, hogy Keresztelő János keresztsége vajon Istentől vagy emberektől volt-e. A vezetők azonnal megértették, hogy ők kerültek csapdába. Ha azt válaszolják, hogy Istentől, akkor Jézus azt fogja mondani: „Miért nem hittetek hát neki?” Ám ha azt mondják, hogy emberektől volt, akkor félhetnek a nép haragjától. Így hát hazudtak, azt felelték, hogy nem tudják. Jézusnak ezzel lehetősége nyílt arra, hogy Ő se válaszoljon a kérdésükre.

(Mk 12:1-12) Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: Egy ember szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott. (2) Majd, amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja tőlük a részét a szőlőterméséből. (3) De azok megragadták a szol gát, megverték, és elküldték üres kézzel. (4) Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt pedig agyba-főbe verték, és megalázták. (5) Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is; némelyeket megvertek, másokat pedig megöltek. (6) Volt még egy szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. (7) A munkások azonban ezt mondták egymás között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség! (8) Megragadták, megölték őt, és kidobták a szőlőn kívülre. (9) Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt. (10) Vajon nem olvastátok a Szentírásban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő; (11) az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”? (12) Ekkor elakarták őt fogni, de féltek a sokaságtól. Mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért ott hagyták őt, és elmentek. /RÚF/  

Jézus elmondott egy példázatot egy szőlőskertről, egy gazdáról és a bérlőkről, akik bérbe vették a földet. Ez a történet sok hasonlóságot mutat Ézsaiás 5. fejezetében a szőlőskert példázatával, amelyben Isten a hűtlen Izraelt vádolja. Mindenki felismerhette a párhuzamot, különösen a vallási vezetők.

(Ézsaiás 5:1-30). Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről. Szőlője volt kedvesem nek kövér hegyoldalon. (2) Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot emelt, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen, de az vad szőlőt termett! (3) Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és a szőlőm között! (4) Mit kellett volna még a szőlőmmel tenni, amit meg nem tettem? Azt vártam, hogy jó szőlőt terem majd, miért termett mégis vadszőlőt? (5) Megmondom én nektek, most mit teszek szőlőmmel: kerítését lerombolom, hogy lelegeljék, kőfalát kidöntöm, hogy összetiporják! (6) Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt! (7) A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság! (8) Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé szereznek, míg hely sem marad másnak, és csak ti laktok ebben az országban! (9) Ezt hallottam a Seregek Urától: Az a sok ház romba dől majd, a nagyok és szépek lakatlanná lesznek. (10) Tíz hold szőlő csak egy bat bort terem, tíz véka vetőmag csak egy vékát terem! (11) Jaj azoknak, akik már reggel is ital után járnak! Estig elmulatnak, bor hevíti őket. (12) Citera és lant, dob, fuvola és bor mellett lakmároznak, de az Úr tetteit nem veszik észre, kezének munkáját nem látják meg. (13) Ezért megy fogságba népem, bár még nem tudja. Éhen halnak előkelői, a köznép pedig szomjan eleped. .... folytatás a 30-versig./RÚF/

A történet különös fordulatot vett, hiszen a bérlők nem hajlandók átadni a termést a földterület tulajdonosának. Bántalmazták, sőt meg is ölték a szolgáit. Végül a tulajdonos elküldte szeretett fiát, mert arra számított, hogy őt már csak tisztelni fogják, de nem így történt. Fel tűnő a logikátlanság, ami igazolja is a rájuk kirótt büntetést.

Jézus ezzel a történettel komolyan figyelmeztette a vallási vezetőket, hogy merre tartanak. Ennek fényében a példázat szeretetből fakadó figyelmeztetés. Még nem volt túl késő számukra, hogy megváltozzanak és elkerüljék a biztos ítéletet. Egyesek később valóban meg is tértek, megváltoztak és elfogadták Jézust, mások azonban nem.  

White idézet: A papok látták, hogy olyan dilemmába kerültek, amiből semmilyen okoskodás nem húzhatja ki őket… Ha a papok elhitték János bizonyságát, hogyan tagadhatták meg Krisztus Messiás-voltát? Ha elmondták volna, amit valójában hittek, hogy János szolgálata emberektől van, akkor a nép haragjának viharát zúdítják magukra, mert ők prófétának tartották Jánost. 

A sokaság élénk érdeklődéssel várta a döntést. Tudták: a papok hitvallásukban elfogadták János szolgálatát, s elvárták, hogy minden további nélkül Isten küldöttjének ismerjék el őt. Miután a papok titkon tanácskoztak, elhatározták, hogy nem járatják le magukat. Képmutatóan tájékozatlanságot színlelve így szóltak: „Nem tudjuk.” „Én sem mondom meg néktek – felelte Krisztus –, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.” (Mt 21:27) – Jézus élete, 593 594./old.  

Megátkozott fügefa és megtisztított templom

 

(Mk 11:12-26.) Másnap pedig, amikor Betániából elindultak, megéhezett, (13) és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, sem mit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje. (14) Megszólalt, és ezt mondta a fának: Senki ne egyen rólad gyümölcsöt soha többé! A tanítványai is hallották ezt. (15) Azután Jeruzsálembe értek. Bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak és vettek, felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit, (16) és nem engedte, hogy bármit is átvigyenek a templomon. (17) Azután így tanította őket: Nincs-e megírva: „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára”? Ti pedig rablók barlangjává tettétek. (18) Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert az egész sokaság álmélkodott a tanításán. (19) És amikor beesteledett, Jézus és a tanítványai kimentek a városból. (20) Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt. (21) Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt. (22) Jézus így válaszolt nekik: Higgyetek Istenben! (23) Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak megadatik az. (24) Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek. (25) És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami pa naszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. (26) Ha pedig ti nem bocsátotok meg, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a vétkeiteket. /RÚF/

Mivel egy szem fügét sem talált rajta, így szólt a fához: „Soha többé ne egyék rólad gyümölcsöt senki!” (Mk 11:14) ÚRK) Ez igen furcsa, egyáltalán nem volt jellemző Jézusra, de ami utána következett, az még meg döbbentőbb.  

Ami később történt, az valószínűleg a pogányok udvarában zajlott, ahol az áldozati állatokkal kereskedtek (Kajafás által, akkortájt bevezetett szokás volt). Jézus kiűzte az árusokat, hogy helyreállhasson az istentisztelet csöndes, méltóságteljes volta. Ezzel a tettével közvetlenül fellépett a templomi rendszer vezetői ellen.  

Jézus két ószövetségi szakaszt idézve, éles szavakkal bírálta a szentségtelen kereskedést. Kijelentette, hogy a templom imádság háza legyen minden ember számára (Ézs 56:7) elviszem szent hegyemre, és örömet szerzek nekik abban a házban, ahol hozzám imádkoznak. Égőáldozataik és véresáldozataik kedvesek lesznek oltáromon, mert az én házamat imádság házának fogják majd nevezni, minden nép számára! /RÚF/), ezzel bevonta a körbe a pogányokat is. Majd azt mondta, hogy a vezetők rablók barlangjává tették a templomot. (Jer 7:11). Hát rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet rólam neveztek el? Majd én is annak nézem! – így szól az Úr. /RÚF/). A különös nap végén aztán tanítványaival elhagyta a várost (Mk 11:19). Amikor másnap reggel visszatértek (lásd Mk 11:20-26), a tanít ványok döbbenten látták, hogy a fügefa gyökerestől elszáradt. A történteket magyarázva Jézus az imáról és a megbocsátásról tanította őket. Mit jelent ez az egész?

  White idézet: Küldetésének végén [Krisztus] újból a templomba jött, és ugyanolyan szentségtelen kép fogadta, mint azelőtt… A templom méltóságai maguk is adásvétellel, pénzváltással foglalatoskodtak. Olyan tökéletesen irányította őket a nyereségvágy, hogy Isten szemében nem voltak különbek a tolvajoknál…

Jézus átható tekintete újból végigpásztázta a templom megszentségtelenített udvarát. Minden szem felé fordult. Pap és főember, farizeus és pogány döbbent tisztelettel meredt rá, aki a mennyei király fenségével állt előttük. Egész lényén átvillant istensége, s olyan méltósággal és dicsőséggel ruházta föl Krisztust, amilyet még sohasem nyilvánított ki… Krisztus olyan erővel szólalt meg, hogy viharként rázta meg az embereket: „Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.” (Mt 21:13)… 

Senki sem merészelte megkérdőjelezni hatalmát. A papok és kereskedők állataikat maguk előtt hajtva menekültek színe elől. – Jézus élete, 589-591./old.

 A fügefa természetéhez tartozik, hogy még a levelek kibomlása előtt megjelennek a növekedő gyümölcsök. Ezért ez a tökéletes lombozatú fa érett gyümölcsöt ígért. A látszat azonban csalóka volt. Jézus végignézte az ágakat a legalsótól a legfölső gallyig, de „levélnél egyebet semmit sem talála” (Mk 11:13). Csak egy kérkedő lombsátor volt, semmi más.

Krisztusnak a fügefára szórt átka megdöbbentette a tanítványokat, nem egyezett korábbi eljárásaival és cselekedeteivel. Gyakran hallották tőle, hogy nem kárhoztatni jött a világot, hanem megmenteni. Visszaemlékeztek szavaira: „Az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa.” (Lk 9:56) Csodáival helyreállított, sohasem pusztított. A tanítványok kizárólag építőnek, gyógyítónak ismerték. Ez a tette egyedülálló volt. Milyen célt szolgált? – kérdezték. – Jézus élete, 581-582./old.

Sokan érzékelik ugyan az igazság elméletét, mégsem érzékelik lelkükben a hatalmát. A meddő fügefa a menny arcába rázta kétkedő ágait; hanem amikor a Megváltó gyümölcsöt keresett rajta, akkor, íme, nem talált rajta mást, csak levelet. Ha egyénenként és az egész gyülekezetért alapos, belső lelki munkát nem végeznek értetek, akkor Isten átka olyan bizonyosan megnyugszik rajtatok, mint a gyümölcstelen fán. – Bizonyságtételek, 4. köt., 613 614./old. 

Krisztus bevonulása Jeruzsálembe

(Mk 11:1-11). Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél Jézus elküldött tanítványai közül kettőt, (2) és így szólt hozzájuk: Menjetek be az előttetek lévő faluba, és amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el, és hozzátok ide! (3) Ha pedig valaki szólna nektek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi. (4) Azok elmentek, megtalálták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán, és eloldották. (5) Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: Mit csináltok, miért oldjátok el a szamárcsikót? (6) Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta, és elengedték őket. (7) Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá. (8) Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat; (9) az előtte haladók és az őt követők pedig ezt kiáltották: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében! (10) Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban! (11) Jézus bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel. /RÚF/ 

 Krisztus a hét első napján (vasárnap) vonult be diadalmasan Jeruzsálembe. A tömegek, melyek Bethániába sereglettek, hogy lássák Őt, most kíváncsian várták fogadtatását, s kíséretéhez szegődtek. Rengeteg ember haladt a város felé húsvétra, ezek is csatlakoztak a Jézust követő sokasághoz. Az egész természet örült. A fák zöldbe öltöztek, virágaik csodálatos illata betöltötte a levegőt. Új élet és öröm lelkesítette az embereket. Ismét kizsendült az új ország reménye. Jézus be akart vonulni Jeruzsálembe, ezért előreküldte két tanítványát, hogy hozzanak neki egy nőstényszamarat vemhestől… Jézus olyan csikót választott, melyen még senki sem ült. A tanítványok kitörő lelkesedéssel terítették rá ruháikat az állatra, és ráültették Mesterüket. Eddig Jézus mindig gyalog utazott, s a tanítványok először csodálkoztak, amiért most egy állatot választott. Szívükben felcsillantotta a reményt az örömteli gondolat, hogy Ő a fővárosba megy, királlyá kiált ják, majd érvényesítik királyi hatalmát. Útközben elmondták fényes várakozásaikat Jézus barátainak, az izgalom közel s távol egyaránt terjedt, és a népben tetőfokára hágott a várakozás. – Jézus élete, 569. o.

Jézus keleti irányból vonult be, az Olajfák hegyéről ereszkedett alá, a Templomhegyre az Aranykapun át ment fel (ez a kapu jelenleg be van falazva). Az egész város felbolydult ér kezésének hírére, mindenki felismerte a szimbolikus tett jelentőségét. A Jézust kísérő tömeg hozsannát kiáltott, aminek eredeti jelentése „ments meg most”, idővel viszont már azt jelentette, hogy „Dicsőség Istennek!” Véget ért a titoktartás ideje, amihez Jézus Márk evangéliumának egész eddigi részében ragaszkodott. Ezen a napon nyilvánosan vonult be Jeruzsálembe, királyokra jellemző, jól ismert, szimbolikus módon. Belépett a templomba, de mivel elég későre járt, miután körülnézett, visszavonult tizenkét tanítványával Bethániába. A bevonulás, ami felkelésbe vagy forrongásba is torkollhatott volna, azzal végződött, hogy Jézus csöndben visszavonult. A következő nap azonban már másképp alakult.  

 Krisztus a zsidó királyi bevonulási szokás szerint járt el. Azon az állaton ült, melyen Izrael királyai is, és melyről a prófécia megjövendölte, hogy így fog a Messiás eljönni országába. Ahogy felültették a csikóra, hangos diadalkiáltás remegtette meg a levegőt. A sokaság éltette a Messiást, királyát. Jézus most fogadta a hódolatot – ezt azelőtt soha sem engedte meg –, s tanítványai ezt bizonyítékként fogták fel, hogy boldog reményeik teljesülnek: láthatják trónra lépni Őt. A sokaság meg volt győződve róla, hogy eljött a felszabadulásuk órája. Képzeletben már látták a római seregek kiűzését Jeruzsálemből, Izraelt újból független nemzetté válni. Mindenki boldog volt, és izgatott, az emberek egymást fölülmúlva fejezték ki hódolatukat neki… Nem nyújthattak át drága ajándékokat, de felsőruháikat eléterítették szőnyegül, s az utat lombos olaj- és pálmaágakkal hintették tele. Nem vihettek királyi zászlókat a diadalmenet élén, hanem óriási pálmaágakat vágtak – a győzelem természetadta jelképeit –, és üdvrivalgás, hozsánnák közepette fenn lobogtatták azokat. – Jézus élete, 570. o.  

(Zak 9:9-10). Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. (10) Mert kiirtom a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből – mondja az Úr. Kivész majd a harci íj, mert békét hirdet a népeknek; uralma tengertől tengerig ér, az Eufrátesztől a föld hatá ráig. /RÚF/ 

 (Zak 9:9-10) szakaszára utal vissza, ami arról szól, hogy a király szamárháton vonul be Jeruzsálembe. Ez arra emlékeztet, amikor Salamon vonult be Jeruzsálembe szamárháton. (1Kir 1:32-48.) miután Adónija próbálta megkaparintani a trónt, és Dávid megparancsolta, hogy azonnal koronázzák királlyá Salamont. „Így jövendölte meg Zakariás próféta ötszáz évvel Krisztus születése előtt Izrael királyának eljövetelét. Most teljesedett ez a jövendölés. Ő, aki oly sokáig elutasította a királyt megillető tiszteletet, most Jeruzsálembe jő, mint Dávid trónjának megígért örököse”. (Ellen G. White: Jézus élete.

A világegyetem álmélkodott azon, hogy Krisztus megalázza magát az ember megmentéséért. Hogy Ő, aki az általa alkotott hatalmas teremtés mindenféle lényeinek szükségleteiről gondoskodva járt csillagról csillagra, egyik világból a másikba, és igazgatta mind, kész elhagyni dicsőségét és magára venni az ember természetét – ez olyan titok, amelyet más világok bűntelen értelmes lényei vágytak megérteni. – Pátriár kák és próféták, 69. o. 

Gyümölcs - emberi jellem

"A Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség" (Gal 5:22). Ez a gyümölcs soha nem romlik meg, hanem megtermi a maga gyümölcsét az örök életre. 

A Lélek gyümölcsei a szeretet, öröm és béke. A veszekedés és széthúzás Sátán művei és a bűn gyümölcsei. Ha népünk békének és szeretetnek akar örvendezni, akkor el kell hagynunk bűneinket. Összhangba kell kerülnünk Istennel, s akkor összhangban élünk majd egymással is. 

A szőlőtő élete a vesszőkön lévő ízes gyümölcsökben mutatja eredményét: "Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Jn 15: 5). Mikor hittel az Isten Fiában élünk, akkor a Lélek gyümölcsei láthatóvá lesznek életünkben, és egyetlen egy gyümölcs sem fog hiányozni. 

Ahol Krisztussal való egység van, ott szeretet van. Bármilyen gyümölcseink is vannak, azoknak semmi hasznuk nem lesz, ha a szeretet hiányzik életünkből. Vallásunk lényege az Isten és embertársaink iránti szeretet. Senki nem szeretheti Krisztust, ha nem szereti gyermekeit. Ha egyesülünk Krisztussal, akkor az Ő értelme lesz bennünk. Tisztaság és szeretet ragyog jellemünkben, életünket pedig szelídség és igazság uralja. Még az arckifejezésünk is megváltozik. A lélekben lakozó Krisztus kiárasztja átalakító erejét, és a külső megjelenés a belül uralkodó békéről és örömről tesz bizonyságot. Úgy iszunk Krisztus szeretetéből, mint ahogyan a szőlővessző veszi táplálékát a szőlőtőből. Ha Krisztusba oltattunk, ha rostról rostra egyesültünk az élő szőlőtővel, akkor azt élő gyümölcsök gazdag fürtjeivel fogjuk igazolni. Ha kapcsolatban vagyunk a világossággal, akkor a világosság csatornáivá válunk, és szavainkkal és tetteinkkel fényt fogunk árasztani a világban. Az igaz keresztények össze vannak kapcsolódva a mennyel, a földdel; és a véges embert a végtelen Istennel összekötő szeretet kötelével. A Krisztus arcán ragyogó világosság követőinek szívében is világít - az Atya dicsőségére. 

A kert egyetlen fügefáján sem volt gyümölcs, a lomb nélküli fák azonban nem keltettek várakozást, nem okoztak csalódást. Ezek a fák jelképezték a pogányokat. Éppúgy hiányzott róluk a gyümölcs, mint a zsidóknál az istenesség, de ők nem is állították, hogy Istent szolgálják. Nem tettek dicsekvő kijelentéseket jóságukról. Vakok voltak Isten műveivel és útjaival szemben. Számukra még nem jött el a fügeérés ideje. Még mindig várták a napot, amely elhozza nekik a reményt és a világosságot. A zsidók nagyobb áldásokat kaptak Istentől, elszámolással tartoztak, amiért visszaéltek ezekkel az ajándékokkal. A kiváltságok, melyekkel dicsekedtek, csak növelték bűnüket.

A zsidó nép minden előnye, lehetősége és előjoga dacára is elmulasztotta teljesíteni Isten tervét. Kevés gyümölcsöt teremtek, egyre kevesebbet, mígcsak az Úr a terméketlen fügefa átokkal egybeszőtt példázatát nem alkalmazta rájuk, hogy leírja a valamikor kiválasztott nemzet állapotát Az Úr szőlőjének meg nem művelt részére is gondolva kell végeznünk munkánkat. Ne csupán kevés helyen ruházzunk be és gondoskodjunk előnyökről. Az Úr azt akarja, hogy mindkettőt egyenlőbben osszuk el, hogy számos, ma még meg nem művel helyről gondoskodjunk. (E. G. White írásaiból)

A tanítványok nem értették Krisztus küldetését

 (Mk 10:32-45). Mikor pedig a Jeruzsálembe vezető úton mentek, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak, akik pedig követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: (33) Íme, felmegyünk Jeruzsálem be, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak, (34) kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de a harmadik napon feltámad. (35) Hozzálépett Jakab és János, Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk. (36) Jézus megkérdezte tőlük: Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek? (37) Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben. (38) Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én ki iszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem? (39) Ők pedig így feleltek neki: Meg tudjuk tenni. Jézus ezt mondta nekik: Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, (40) de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett. (41) Amikor ezt a többi tíz meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. (42) De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. (43) De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; (44) és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! (45) Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. /RÚF/

Jézus egyre közelebb ért Jeruzsálemhez, és már kezdett beszélni a tanítványainak arról, hogy mi fog ott történni, de ezt nem hitték el, nem is akarták hallani. Jézus feltűnő pontossággal vázolta fel halálát és feltámadását, de az ember könnyen elengedi a füle mellett, amit nem akar hallani. Jakab és János is ezt tette, amikor magánjellegű kéréssel fordult Jézushoz. Jézus kérdésére azt felelték, hogy a jobb és a bal keze felől szeretnének ülni, amikor majd eljön dicsőségben. Igen, könnyen elítélhetjük őket rangéhségük miatt, de ez a két férfi oda szánta magát Jézus szolgálatára, és valószínűleg nem csupán önzés motiválta a vágyukat. Jézus rá akart világítani, hogy valójában mit is kértek. Megkérdezte tőlük, hogy kiihatják-e az Ő poharát, vagy megkeresztelkedhetnek-e az Ő keresztségével. Az Ő pohara a Gecsemáné kertben és a kereszten való szenvedése, keresztsége pedig a halála és a temetése. 

Hogyan reagált a többi tanítvány Jézus válaszára? Nem túl jól. (Mk 10:41) Amikor ezt a többi tíz meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. /RÚF/  (Mk 10:14)Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. /RÚF/), amikor Jézus azért haragudott, mert nem engedték hozzá a gyerekeket. Majd Jézus összehívta a csapatot, és elmondta az egyik legmeghatározóbb tanítását. Kifejtette, hogy a pogány uralkodók a saját előnyük érdekében gyakorolják a hatalmukat, Isten országában azonban mások felemelésére és áldására kell azt használni. Isten országának Királyaként Jézus vezet az úton. Hogyan? Úgy, hogy a saját életét adta váltságul – tehát nem éppen úgy, ahogy azt a követői hallani akarták.  

White idézet: Jézus Krisztus a tanításaival és példaadásával tökéletes képet nyújtott arról az önzetlen szolgálatról, amely Istentől ered. Isten nem önmagának él. A világ teremtése és minden dolog fenntartása bizonyítja, hogy állandóan másoknak szolgál. „Aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisak nak.” (Mt 5:45) A szolgálat ezen eszményét az Atya bízta a Fiúra. Jézust állította Isten az emberiség élére, hogy példaadása által tanítsa, mit jelent a szolgálat! Egész életét a szolgálat törvénye alá rendelte. Mindenkinek szolgált, és mindenkinek segített. Jézus mindig és újból arra igyekezett, hogy ezt az alapelvet tanítványai lelkébe vésse. Ami kor Jakab és János elétárták kívánságukat az elsőbbségért, Ő így felelt nekik: „Aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok. Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” (Mt 20:26-28) – Az apostolok története, 359./old.