A mindennapi kenyerünket Add meg nekünk ma

 „A jótevésben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk majd, ha el nem lankadunk. Azért amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, kiváltképpen pedig azokkal, akik hozzátartozóink a hitben.” (Gal 6:9-10)

Isten gondoskodik

Isten jobban törődik velünk, mint mi a saját gyermekeinkkel. Ő megígéri, hogy kenyerünket megadja (Ésa 33:16). Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy. De figyeljük meg a mi szót ebben a versben: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Jézus egyértelműen arra utal, hogy ne csak magunkért kérjünk, hanem a körülöttünk élőkért is. Sőt, a Biblia egyértelműen kijelenti, hogy másokat ugyanúgy kell szeretnünk, mint magunkat (Mk 12:31),A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. Imádkoznunk kell másokért (Jak 5:16) Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.. „Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be Krisztus törvényét.” (Gal 6:2). Az első századi tanítványok ezt tették. Egyek voltak mindenben, amit tettek (ApCsel 4:32). A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy volt; és senki semmi marháját nem mondta magáénak, hanem nékik mindenük közös volt.

„Imánk ne legyen önző könyörgés, amelyben csupán önmagunknak kérünk. Azért kérjünk, hogy adhassunk. Tegyük magunkévá Krisztus életelvét... Kérjük Isten áldásait, hogy továbbíthassuk őket másoknak! Csak az áldások továbbítása képesít újabb áldások befogadására. Csak akkor kapunk mennyei kincseket, ha e kincseket továbbadjuk környezetünknek” (EGW: Krisztus példázatai.93. o.).

Figyeljük meg, hogy Miatyánk nem beszél a holnapi kenyérről, csak a mai napról. Izrael csak egy-egy napra gyűjthetett mannát (2Móz 16:4).És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esőképpen bocsátok néktek kenyeret az égből; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-é az én törvényem szerint járni, vagy nem? Isten nem akarja, hogy a holnapért aggódjatok (Mt 6:34).Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja. Kérjetek a mai napra. Kérjetek, hogy adhassatok. Keressétek az áldást. Mielőtt Krisztus követői prédikálnának, Isten iránti szeretetüket azzal kell bizonyítaniuk, hogy áldássá válnak a körülöttük élők számára. 

Legyen meg a Te akaratod

(Jer 29:11) Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kivánatos véget adjak néktek.

Ő a Mester 

Mindannyiunknak vannak tervei, hosszú távú tervek és napi tervek. Az imádságban általában Isten segítségét és áldását kérjük terveinkhez, ahelyett, hogy Isten terveit keresnénk. Isten azt mondja: „Tudom, mi a tervem veletek” (Jer 29:11). Ahhoz, hogy Isten áldásait és erőforrásait megkapd, az Ő tervét kell követned. 

Imáinkban úgy mondjuk meg Istennek, hogy mit tegyen, mintha mi lennénk az úr, és Ő a szolga. Ne feledd, Ő Isten, Ő a Mester. Neki kell megmondania nekünk, hogy mit tegyünk. „Minden egyes reggel újból szenteljétek magatokat az Úrnak. Összes terveiteket néki rendeljétek alá, hogy megvalósítsátok vagy feladjátok, ahogy gondviselése akarja. Így adjátok át, ajánljátok fel Istennek napról napra életeteket” (EGW: Jézushoz vezető út. 53. o.)

Emlékezz erre a mondatra az Úr imájában: „legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”(Mát 6:10) A mennyben angyalok szolgálnak Istennek. Ő ad nekik egy feladatot, ők pedig elvégzik azt. A válaszuk: „Igen, Uram”, és már el is tűnnek. Egyikük sem mondja meg neki, hogy mit tegyen; egyikük sem vitatkozik, vagy mondja, hogy „elfoglalt vagyok” vagy „majd később megcsinálom”. Egyikük sem érvel azzal, hogy „nincsenek hozzá eszközeim” vagy „van egy jobb ötletem”. Amikor azt mondja egy angyalnak, hogy tegyen meg valamit, akkor az megteszi, mert tudja, hogy Ő minden szükséges eszközt rendelkezésre bocsát.  

„Nagyon sokan, miközben ragyogó jövőt terveznek maguknak, kudarcra ítélik az életüket. Engedd, hogy Isten tervezzen részedre!... Isten sohasem vezeti gyermekeit másképpen, mint ahogy ők maguk is választanák, ha látnák kezdettől a véget, és fel tudnák fogni, hogy milyen dicső az a cél, amit Isten munkatársaiként megvalósíthatnak” (EGW: A Nagy Orvos lábnyomán. 346. o.). 

Ahhoz, hogy Isten akaratát teljesítsd, ismerned kell azt, ezért imádságban is hallgatnod kell rá. Sokkal fontosabb, amit Ő mond neked, mint amit te mondasz neki. Nekünk „személyes tapasztalatból kell megismerniük Isten akaratát. Személy szerint kell meghallanunk, amint szívünkhöz szól. Amikor minden más zaj elül, és elcsendesülten várunk az Úrra, a lélek ebben a csendben jobban megérti Isten szavát.” (EGW: A Nagy Orvos lábnyomán, 34. o.). 

Az ima által beszélünk Istenhez, és Ő az Ige által beszél hozzánk. Az imádság és az Ige tanulmányozása mindig együtt jár; soha nem szabad elválasztani őket egymástól. „A Biblia Isten hangja, amely hozzánk szól, ugyanolyan biztosan, mintha a fülünkkel hallanánk” (Testimonies for the Church, 6. köt, 393. o.). 

Jöjjön el a Te Országod

 „Mert az Isten országa bennetek van.” (Lk 17:21b)

Lukács 19-ben Jézus meglátogatja Zákeus otthonát és ezt mondja: „Ma lett üdvössége ennek a háznak.” (Luk 19:9. vers). Amikor Jézus nálad lakik, ott van a mennyország. És mielőtt beléphetnél Isten országába, Isten országának be kell lépnie a szívedbe. János 17-ben Jézus nem azért imádkozott, hogy követői fizikailag elkülönüljenek a világtól, hanem azért, hogy ne legyenek a világból valók (Jn 17:15-16). Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok.

Meg kell szoknunk, hogy már itt úgy éljünk, ahogyan a mennyben fogunk. Ha a világ dolgaira összpontosítunk, olyanok leszünk, mint a világ. „Mert ahol a te kincsed van, ott van a szíved is.” (Mt 6:21). De ha Istenre és az Ő országára összpontosítunk, akkor az Ő országa fog belénk és a mi környezetünkbe költözni. „Az Istennel beszélgető férfiak és nők arca, akik számára a láthatatlan világ valóság, Isten békéjét fejezi ki. Magukban hordozzák a menny szelíd és barátságos légkörét” (Medical Ministry, 252. o.).

Jézus hamarosan eljön! De ahhoz, hogy készen állj belépni az Ő országába, amikor eljön, most kell, hogy az Ő országának élni benned. Naponta így kell imádkoznod: „Uram, kérlek, jöjj el ma a Te országoddal a szívembe”. Isten arra hív téged, hogy az Ő országát ma valósággá tedd. A naponkénti ima, az Ige tanulmányozása és az örömteli szolgálat által élj itt úgy, ahogyan a mennyben fogsz majd. Hagyd, hogy a menny éljen benned. Legyetek itt Isten kezei, ahogyan a hit emberei az Ő kezei voltak a múltban.

Isten ma és minden nap be akarja költöztetni az Ő országát a szívedbe és az otthonodba. Azt akarja, hogy hozzászokjatok ahhoz, hogy az Ő jelenlétében éljetek, mint mennyei polgárok. Naponta hívd meg a mennyet a szívedbe, és hagyd, hogy az Ő szeretete a tetteid által átáradjon másokra is

Szenteltessék meg a Te Neved

„Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:16)

Az Úr imája így kezdődik: (Máté 6:9)„Mi Atyánk ki vagy a mennyekben”. Isten nemcsak a világegyetem Istene, hanem szoros, bensőséges kapcsolatban áll velünk. Aztán azt mondja: „szenteltessék meg a Te neved”. A görög szó nem a hagios, aminek a jelentése „szent, odaszentelt, méltó” -, hanem a hagiazo, ami azt jelenti „megszentelni”. Hogyan tudjuk megszentelni vagy szentté tenni Istent, ha Ő maga szent?

 Pál azt mondja, hogy mi egy nyílt levél vagyunk, amelyet minden ember olvas (2Kor 3:2).A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember; (1Korinthus 4:9)-ben ezt írja, hogy „látványosságára lettünk a világnak”. Mert úgy vélem, hogy az Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek.

Az emberek nem Istent látják, hanem minket látnak. Mindennapi viselkedésünk dicsőítheti Istent és tisztelheti Őt, vagy meggyalázhatja az Ő nevét, félrevezetheti a gyülekezetet, és negatívan befolyásolhatja annak munkáját (Mt 5:13-16). Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

Dicsérettel lépj be Isten jelenlétébe, majd ismerd el Őt szerető Atyádnak. Ahelyett, hogy magadra és a szükségleteidre koncentrálnál, először Istenre, az Ő nevére és az Ő tiszteletére összpontosíts. „Isten azt szeretné, ha azokat a dolgokat keresnénk, amelyek az Ő nevét tisztelik. Semmiképpen se dicsőítsük magunkat; Istentől kegyelmet és lelki áldásokat kell kérnünk, hogy jellemünkben dicsőítsük az Ő nevét. Isten akkor dicsőül meg, az Ő neve akkor szentelődik meg, ha gyermekei életében Krisztus jelleme tükröződik vissza” (Kézirat 34, 1903, 15. bek.).

Imádkozzatok valahogy így: „Atyám, segíts, hogy ma mindenben, amit teszek, téged tiszteljelek. Segíts, hogy megfelelően képviseljelek téged és hordozzam nevedet, hogy amikor az emberek meglátnak, dicsérjenek téged. Engedd, hogy úgy viselkedjek, hogy az emberek minden cselekedetem és szavam által Jézus jellemét lássák.”

Imádságodban is csak olyan dolgokat kérj, amelyek Istent tisztelik és szolgálják. 1 János 5:14 azt mondja, hogy „ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket.” 

 Jézus nevében kell imádkoznunk, de ez többet jelent annál, hogy az ima vége felé azt mondjuk, hogy „a Te nevedben”. A bibliai időkben a név a jellemet jelentette. Jézus nevében imádkozni azt jelenti, hogy az Ő akarata szerint imádkozunk, olyan dolgokat kérünk, amelyek Őt és az Ő jellemét képviselik. Jakab 4:3 azt mondja: „Kéritek, de nem kapjátok, mert rosszul kéritek.” „Krisztus nevében imádkozni azonban sokat jelent. Azt jelenti, hogy elfogadjuk magatartását, megmutatjuk lelkületét és végezzük munkáját.” (EGW: Jézus élete. 574. o.).

Jézus megígérte, hogy meghallgatja imáinkat, ha az Ő nevében, az Ő akaratának keretein belül és olyasmiért imádkozunk, ami Istent dicsőíti és tiszteli (Jn 14:13-14). És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.  (1Jn 5:14) És ez az a bizodalom, amelylyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket:

És amikor Isten válaszol, ügyelj arra, hogy dicsőítsd és tiszteld Őt. Nem szabad magunknak keresni a dicsőséget. Sátán megpróbálja magának elvenni Isten dicsőségét. Alázattal, hálával ismerd el és dicsőítsd Istent szavaid, tetteid és imáid által.

Amikor panaszkodunk, rossz üzenetet közvetítünk Istenünkről. Bizonyos értelemben azt mondjuk, hogy Isten nem jó, nem törődik, nem tartja be az ígéreteit. Mindenkor örüljetek (1Thessz 5:16) Mindenkor örüljetek. (Fil 4:4). Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! Imádkozzatok, beszéljetek és viselkedjetek úgy, hogy Istent dicsőítsétek. Hogyan tudsz hitet ébreszteni másokban, amikor te is kételkedsz? Hogyan kérhetsz másokat arra, hogy dicsérjék Istent, amikor te panaszkodsz?

Szívből jövő imánk legyen: „Mennyei, szerető Atyám, segíts nekem ma úgy beszélni és viselkedni, hogy megfelelően képviseljelek Téged mások előtt. Csak olyan dolgokat adj nekem, amelyek Téged tisztelnek, és segíts, hogy úgy használjam azokat, hogy Téged szolgáljanak. Hadd dicsőítsem ma a Te nevedet”.

Felülről vagy alulról származó gondolatok

 (Ján:46-54). Azután ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia. (47) Amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van. (48) Erre Jézus ezt mondta neki: Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek. (49) A királyi tisztviselő kérte őt: Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem! (50) Jézus így válaszolt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult. (51) Még hazafelé tartott, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él. (52) Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Ezt mondták neki: Tegnap délután egy órakor hagyta el a láz. (53) Megértette tehát az apa, hogy abban az órában történt ez, amikor ezt mondta neki Jézus: A te fiad él. És hitt ő, valamint egész háza népe. (54) Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdeából Galileába. /RÚF/

Ez a férfi Jézushoz, a világ Világosságához fordult segítségért, de eldöntötte magában, hogy csak akkor hisz benne, ha meggyógyítja a gyermekét. Azt mondhatjuk a gondolkodásáról, hogy „alulról” jövő. Az ilyen szemlélet szabályokat és előírásokat akar megszabni Isten és Igéje számára. Isten Szava magyarázatakor az emberi elgondolásokat tartja legfőbb tekintélynek, bármilyen hibás, korlátozott és szubjektív legyen is az. Ez roppant veszélyes csapda.

A „felülről” származó gondolkozás azonban hittel válaszol, először is bízik Istenben és az Igében. [Jn 4:48; Jn 6:14-15. Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. (15) Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában. /RÚF/; 

(2Tim 3:16). A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre /RÚF/] A Biblia önmagát magyarázza, ha hittel elfogadjuk. Az Írás megértésének és magyarázásának vezetője a Szentírás világnézete, ne a kor filozófiája legyen! Az emberi elgondolásokat Isten Igéjének kell alávetni, alárendelni, nem fordítva.

 El kell hinnünk a Szentírás kijelentéseit, ha hinni akarunk Jézus szavában. (Jn 5:46-47). Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert ő énrólam írt. (47) Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek? /RÚF/]

 „Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok.” (Jn 8:31) Ha kételkedünk Isten Szavában, nem marad meg bennünk Igéje. (Jn 5:38). Az ő igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek. /RÚF/ 

„Aki megvet engem, és nem fogadja be az én beszédeimet, van annak ítélőbírája: az a beszéd, amelyet szóltam, az ítéli el majd az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam, hanem az Atya, aki elküldött engem, ő parancsolta nekem, hogy mit mondjak, és mit szóljak”. (Jn 12:48-49), /ÚRK/  

Isten Igéjének hallgatása több a passzív információgyűjtésnél, mert Isten akaratát cselekedni kell. Ez a tevékeny válasz az Ige hallására. „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti erről a tanításról, hogy Istentől van-e, vagy én magamtól szólok.” (Jn 7:17), /ÚRK/

Isten Szavának hallgatása és annak cselekvése fejezi ki szeretetünket iránta. „Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.” (Jn 14:23.)

Az „alulról” jövő gondolkodásmód emberi érveléssel kezdi meghatározni és vizsgálni Isten létének és természetének kérdéseit. A hibás, bűnös, előítéletekkel terhelt emberi nézőpont előnyt élvez a szent, tökéletes, mindentudó isteni szemlélettel szemben. Az „alulról” származó teológia garantáltan félrevezeti az embert, amint ez megtörtént a múltban, és a jövőben is így lesz. (Lásd Jel 14:1-12.) Amikor az emberi bölcselkedés próbálja felülbírálni az isteni gondolatot, igyekszik hamis imádatot ráerőltetni a világra.

A titok az, hogy kapcsolatban kell maradni Jézussal. Ő az Ige, az élet kenyere, a világ világossága, a juhok ajtaja, a Jó Pásztor, a feltámadás és az élet, az út, az igazság és az élet, az igazi szőlőtő. 

 Szentháromság három személye és az Ige, a Biblia olyanok, mint a mágnes. Ha nem állunk ellen, magukhoz vonzanak bennünket. „Isten hangja szól hozzánk Igéje által, de sok hangot fogunk hallani. Krisztus azonban figyelmeztetett, hogy óvakodjunk azoktól, akik ezt mondják: Itt a Krisztus, vagy ott a Krisztus. Honnan tudnánk, hogy nem igaz, amit állítanak, ha nem vetünk össze mindent a Szentírással?” (Ellen G. White)

White idézet: Ő, aki Kapernaumban megáldotta a királyi embert, éppúgy minket is meg akar áldani. A bánatos apához hasonlóan azonban mi is gyakran földi javakra vágyakozva keressük Jézust, s csak akkor vagyunk hajlandóak bízni szeretetében, ha kérésünket teljesíti. A Megváltó nagyobb áldásban szeretne részesíteni, mint kérhetnénk; késlekedik kérésünkre válaszolni, hogy megmutassa szívünk gonoszságát, és nagy szükségünket kegyelmére. Arra vágyik, hogy lemondjunk az önzésről, mert így hozzá juthatunk. Valljuk meg tehetetlenségünket, nagy szükségünket, és bízzuk magunkat teljesen az Ő szeretetére. 

 A királyi ember látni akarta imájának beteljesülését, mielőtt hisz, de el kellett fogadnia Jézus szavát, hogy kérését meghallgatta, és az áldásban része sítette. Ezt a leckét nekünk is meg kell tanulnunk. Bíznunk kell ígéreteiben. Ha hittel megyünk hozzá, Isten minden kérést szívébe zár. Amikor áldását kérjük, higgyük, hogy megkapjuk, és köszönjük meg, hogy megkaptuk. Azután végezzük a dolgunkat, és legyünk biztosak abban, hogy az áldás akkor teljesül, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Ha ezt megtanultuk és tesszük is, tudni fogjuk, hogy imáink meghallgatásra találnak. Isten cselekedni fog érettünk „véghetetlen bőséggel”, „az Ő dicsősége gazdagságáért”, és „az Ő hatalma erejének ama munkája szerint”. (Ef 3:20, 16; 1:19.) – Jézus élete, 200./old.

A fény és a sötétség

 

(Jn 3:19-21). Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. (20) Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. (21) Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat. /RÚF/ 

 (Jn 5:35). Ő volt az égő és világító fáklya, de ti csak egy ideig akartatok az ő világosságában örvendezni. /RÚF/ 

 (Jn 8:12). Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. /RÚF/ 

 (Jn 9:5). Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. /RÚF/ 

 (Jn 11:9-10) Jézus így válaszolt: Nem tizenkét órája van a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát, (10) de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága. /RÚF/

 (Jn 12:35). Jézus ezt mondta nekik: Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. /RÚF/

A világ sötétségben van, menekül a világosságtól, egyedül nem találhatja meg az utat az igaz Istenhez, a személyes Teremtő Istenhez, aki kinyilatkoztatást ad és megvált.

 „Az ember önmagától sohasem juthat el az istenismeretre. »Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?« (Jób 11:8.) Egyedül a fiúság lelke jelentheti ki nekünk Isten mélységes dolgait, melyeket »szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt… Nekünk azonban az Isten kijelentette az Ő Lelke által«. (1Kor 2:9-10.)” (Ellen G. White: Jézus élete. 348./old.)

Csak Jézus Krisztus „jelentette ki” az Atyát. (Jn 1:18). Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. /RÚF)  János úgy mutatja be Jézust, hogy Ő a mennyei küldött, aki megmagyarázza, mit jelent megismerni Istent. Egyedül általa ismerhetjük meg Istent igazán. 

Mit mond Jézus arról a hamis alapról, amelyre Izrael vallási vezetői építették a hitüket?

(Jn 8:42-44). Jézus így szólt hozzájuk: Ha Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem. (43) Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet. (44) Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. /RÚF/

Aki nem az igazságban áll, a saját forrásából ítél, a bibliaszövegek jelentését csakis emberi szemszögből „látja”. Ezzel szemben el kell fogadnunk, hogy Krisztus a világ világossága, és amikor Igéjét magyarázzuk, Őt kell követnünk. Az ördög viszont „a sajátjából szól”. (Jn 8:44.) Ha nem vigyázunk és nem adjuk át magunkat Istennek hittel és engedelmesen, bennünket is az a veszély fenyeget, hogy csak a saját vágyaink, kívánságaink és szempontjaink szerint olvassuk az Igét, ami sokkal könnyebben megtörténik, mint gondolnánk!  

White idézet: A zsidó vezetők tanulmányozták a Messiás királyságára vonatkozó prófétai tanításokat, de ezt nem az igazság megismerése iránti őszinte vágyból tették, hanem azért, hogy bizonyítékot találjanak nagyravágyó reményeik fenntartására. Amikor Krisztus várakozásaikkal ellentétes módon jött el, nem fogadták be Őt, és saját igazolásukra csalónak próbálták beállítani. Amikor már rátették lábukat erre az ösvényre, Sátánnak könnyű volt Krisztussal szembeni ellenállásukban megerősíteni őket. Azokat a kifejezéseket, amelyek Istenségét bizonyíthatták volna, ellene fordították. Így Isten igazságát hazugsággá változtatták, s minél közvetlenebbül szólt hozzájuk a Megváltó irgalmasságának cselekedetei által, annál csökönyösebben álltak ellen a világosságnak. – Jézus élete, 212./old.

Krisztust emeljük magasba, mint az erő egyedüli forrását, és bemutatjuk páratlan szeretetét az emberi bűnök büntetésének kiegyenlítésében, valamint az embernek tulajdonított igazságosságát. Sőt, ilyenkor a törvény olyan helyre kerül, ahol az azt megillető fény világíthatja és ragyoghatja körül. Ez egyedül a Kálvária keresztjéről származó világosság fényében lehetséges. A törvénynek egyedül a megfeszített és feltámadt Üdvözítőtől származó világosság fényében van csorbítatlan szerepe és helye a megváltási tervben. Ez csak lelkileg érthető meg. Krisztus nekünk tulajdonított igazságossága tüzes hitet, reményt és örömet gyújt az Őt szemlélő szívében. Ebben az örömben egyedül azok részesülhetnek, akik szeretik és megtartják Jézus szavait, melyek az Isten szavai. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 176./old. 

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők

 (Ján 15:1-11). Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. (2) Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. (3) Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. (4) Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. (5) Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. (6) Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik. (7) Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. (8) Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek. (9) Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben! (10) Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. (11) Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen. /RÚF/

A titok az, hogy kapcsolatban kell maradni Jézussal. Ő az Ige, az élet kenyere, a világ világossága, a juhok ajtaja, a Jó Pásztor, a feltámadás és az élet, az út, az igazság és az élet, az igazi szőlőtő. A Szentháromság három személye és az Ige, a Biblia olyanok, mint a mágnes. Ha nem állunk ellen, magukhoz vonzanak bennünket. „Isten hangja szól hozzánk Igéje által, de sok hangot fogunk hallani. Krisztus azonban figyelmeztetett, hogy óvakodjunk azoktól, akik ezt mondják: Itt a Krisztus, vagy ott a Krisztus. Honnan tudnánk, hogy nem igaz, amit állítanak, ha nem vetünk össze mindent a Szentírással?” (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald, 1888. április 3.) A nézeteinket alá kell vetni annak, amit Isten kinyilatkoztatott az Igében. 

  White idézet: „Én vagyok a szőlőtőke, ti a szőlővesszők” – olvashatjuk Jézus szavait János evangéliumában (Jn 15:5.) Elképzelhetünk-e ennél mélyebb, szorosabb kapcsolatot Krisztussal? A szőlővessző rostjai majdnem azonosak a szőlő tőkéjével. Az élet, az erő áramlása a törzsből az ágakhoz akadálytalan és állandó. A gyökértől mindenhová eljut a táplálék az ágakon át. Ilyen az igazi hívő kapcsolata is Krisztussal, mert Krisztusban lakozik, és tőle nyeri táplálékát.

Azt kérdezed: „Hogyan maradhatok meg Krisztusban?” Azon módon, ahogy elfogadtad Őt. „Azért amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok őbenne.” (Kol 2:6) „Az igaz pedig hitből él.” (Zsid 10:38.) Ti átadtátok magatokat Istennek és tulajdonai lettetek, hogy neki szolgáljatok és engedelmeskedjetek, és vettétek Krisztust, az Üdvözítőt. Bűneitekért jóvátételt nem adhattok, önmagatok nem tudtátok volna szíveteket megváltoztatni; átadva magatokat Istennek, elhittétek, hogy Ő Krisztusért mindezt megtette érettetek. Hitben lettetek Krisztus tulajdonaivá, és hit által kell benne folyton növekednetek odaadás és elfogadás folytán. Mindent oda kell adnotok: szívet, akaratot, szolgálatot és saját éneteket is, hogy parancsait mindenekben teljesíthessétek. Hasonlóképpen kell mindent vennetek: Krisztust, mint az áldások összességét, hogy szívetekben maradjon, és erősségetek, igazságotok és segítőtök legyen, hogy adjon erőt engedelmeskedni! – Jézushoz vezető út, 69./old.

Krisztus megjelenése a Genezáret tavánál

(Jn 21:1-19) Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg: (2) együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából meg Zebedeus fiai és a tanítványok közül még kettő. (3) Simon Péter így szólt hozzájuk: Elmegyek halászni. Ők erre ezt mondták: Mi is elmegyünk veled. Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. (4) Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. (5) Jézus megkérdezte tőlük: Fiaim, nincs valami ennivalótok? Így válaszoltak neki: Nincs. (6) Ő pedig ezt mondta nekik: Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok. Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt. (7) Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: Az Úr az! Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe. (8) A többi tanítvány pedig a hajóval jött, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal. (9) Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és még kenyeret is. (10) Jézus így szólt hozzájuk: Hozzatok a most fogott halakból! (11) Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló. (12) Jézus ezt mondta nekik: Jöjjetek, egyetek! A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: Ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő. (13) Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanúgy a halat is. (14) Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül. (15) Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő pedig így felelt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én bárányaimat! (16) Másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő ismét így válaszolt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus erre ezt mondta neki: Őrizd az én juhaimat! (17) Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: Szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat! (18) Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. (19) Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem! /RÚF/

A 21. fejezet azzal kezdődik, hogy több tanítvány is visszament Galileába, Péter pedig éjszakai halászatra hívta őket. Mintha visszatértek volna a régi idők, a tanítványok újból a szakmájukat – a halászatot – gyakorolták. Aznap éjjel viszont semmit nem fogtak. Reggel odaszólt nekik a partról egy titokzatos idegen, hogy vessék a hálójukat a csónak jobb oldalára. Ezek után olyan sok halat fogtak, hogy képtelenek voltak beemelni a hálót a hajóba. Hasonlít az eset arra, ami szolgálatuk kezdetén történt.

János azonnal felismerte Jézust, el is mondta Péternek, aki rögtön a vízbe ugrott és kiúszott a partra. Jézus háromszor kérdezte meg Pétert, minden alkalommal az iránta való szeretetéről. Még a kereszt előtt Péter erősködött, hogy az életét is odaadná Jézusért

 A galileai találkozás alkalmával azonban Péter már nem önmagára hivatkozott, hanem Jézusra: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged” (Jn 21:17)  Péter még nem ért el a szeretet magasabb fokára. Valójában Péter felelete inkább alázatot mutat. Folyton maga előtt láthatta a tagadás jelenetét, ezért valószínűleg tudatosan használt „visszafogottabb szót”, nem mert túl sokat állítani önmagáról. Jézus éppen ezt erősítette meg, ez lett a döntő elem Péter visszaállításában.

Vitathatatlan, hogy a szolgálatra való alkalmasság egyik legfőbb jellemzője az alázat, ha az ember nem önmagára, hanem Jézus Krisztusra összpontosítja a figyelmét. Jézus feltámadásának egyik legerősebb bizonyítéka az, hogy megbocsátott Péternek, akiből a korai egyház vezetője lett. Nehéz volna magyarázatot találni kimagasló szerepére, ha Jézus nem fogadta volna vissza a szolgálatba a többi tanítvány jelenlétében. 

A szolgálatba való visszaállításakor Jézus megjövendölte Péternek, hogyan fog meghalni (Jn 21:18). Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. /RÚF/), aki pedig kíváncsi lehetett János halálára is. Jézus vissza akarta terelni a figyelmét: Őt kövesse, ne azzal foglalkozzon, hogy mi lesz a másik tanítvánnyal.

(Jn 21:23-25). Elterjedt tehát a testvérek között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? (24) Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele. (25) De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket. /RÚF/

Nem értették jól, hogy mire gondolt Jézus, amikor ezt mondta: „Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!” (Jn 21:22) /RÚF/ Azt hitték, hogy Jézus visszatér, mielőtt János meghalna. Telt-múlt az idő, János megöregedett, és válsághelyzetet teremthetett volna, ha Jézus visszajövetele előtt meghal (természetesen meg is halt). János azzal igazította ki a félreértést, hogy jelezte: ez nem prófécia volt arról, ami történni fog, hanem kijelentés, hogy a döntés Jézus kezében van. 

White idézet: Jézus egyedül akart beszélni Péterrel, mert volt valami, amit csak vele akart közölni… Azért, hogy megerősödhessék hite végső próbájára, az Üdvözítő feltárta előtte a jövőjét. Megmondotta neki, hogy egy aktív élet leélése után, mikor már túljut élete delén, valóban követheti majd Urát… 

Jézus így egészen nyilvánvalóvá tette Péter számára halálának a módját. Sőt még kezeinek a kereszten való kiterjesztését is megjövendölte neki. Jézus ismét azt parancsolta tanítványának: „Kövess engem!” (Jn 21:19.) Pétert nem bátortalanította el halála módjának a kinyilatkoztatása. Felkészültnek érezte magát arra, hogy Uráért bármiféle halált elszenvedjen.

 Hajdan Péter test szerint ismerte Krisztust úgy, mint ma is sokan ismerik. Többé azonban nem kellett neki egy ilyen korlátozott ismerettel megelégednie. Péter többé nem úgy ismerte Krisztust, mint ahogy akkor ismerte, mikor emberi, földi közösségben volt vele. Akkor és ott Péter emberként, mennyből küldött tanítóként szerette Jézust. Most azonban már Istenként szerette. Péter megtanulta a leckét, hogy számára Krisztus volt „minden mindenben”. (1Kor 15:28.) Péter most már kész volt arra, hogy részt vegyen Ura szolgálatában, amelyhez az áldozat is hozzátartozott. Mikor végül keresztre feszítették, akkor saját kérésére fejével lefelé függesztették, mert azt gondolta, hogy túl nagy megtiszteltetés lenne számára, ha ugyanazon a módon szenvedné el a halált, mint Mestere. – Jézus élete, 815./old.

"Jézus Krisztus feltámadt"

(Jn 20:1-7). A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. (2) Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. (3) Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. (4) Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. (5) Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. (6) Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, (7) és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. /RÚF/

Jézus péntek délután halt meg és vasárnap kora hajnalban támadt fel. A szombat közeledte miatt (Jn 19:42. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust. /RÚF/) A temetési szertartást sietve végezték, nem fejezték egészen be. A követői nagyon szerették Jézust, de meg akarták tartani a szombatot, így aznap nem mentek ki a temetőbe. (Mk 16:1) Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét. /RÚF/; Lk 23:56. Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint. /RÚF/] A szombat után, vasárnap reggel több asszony is fűszereket vitt a sírhoz. Megdöbbenve látták az elhengerített követ és az üres sírt. 

A korán érkezők egyike Mária Magdaléna volt, aki aztán elszaladt Péterhez és Jánoshoz, hogy elmondja nekik, mit látott. A két férfi erre a sírhoz futott, János megelőzte Pétert, előbb ért oda. Lehajolt, benézett a sírboltba, de nem lépett be. Látta a gyolcsot, amibe Jézus testét tekerték. Péter még be is ment, és megnézte a sírboltban a lepedőket, majd észrevette a kendőt is, amivel Jézus fejét takarták le. Nem a lepedőkkel volt együtt, hanem külön, összehajtva.

(Jn 20:8-10). Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. (9) Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. (10) A tanítványok ezután hazamentek. RÚF/

Miután Péter belépett a sírboltba, János is utánament. (Jn 20:8) versében az áll, hogy János bement, látott és hitt. Vajon mi miatt hitte el, hogy Jézus valóban feltámadt, amikor látta a gyolcslepedőt és a külön összehajtott kendőt? 

Ahhoz, hogy erre felelni tudjunk, gondolkozzunk kicsit azon, miért is volt üres a sír. A legegyszerűbb válasz az volna, hogy a sírrablók miatt, ez azonban három okból sem lehetséges. Először is, Máté leírja, hogy a sírt őrizték (Mt 27:62-66) Másnap pedig, szombaton, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, (63) és így szóltak: Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! (64) Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, azután azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél. (65) Pilátus azonban ezt válaszolta: Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok! (66) Ők pedig elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt. /RÚF/], ezért nem lehetett szó a sír kirablásáról. Másodszor, a sírrablók jellemzően értékes dolgokat lopnak el, nem oszlásnak indult holttesteket. Harmadszor pedig, a sietség miatt nem lett volna idejük összehajtani a kendőt. Tehát nem csoda, hogy amikor János látta az összehajtogatott kendőt, hitt Jézus feltámadásában. 

 (Jn 20:11-13). Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, (12) és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. (13) Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. /RÚF/

Máriára az volt az utolsó utalás ezt megelőzően, amikor Péternek és Jánosnak beszélt az üres sírról. (Jn 20:2). Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. /RÚF/). A férfiak a sírhoz szaladtak, Mária pedig egy kicsivel később ment vissza oda. Péter és János benézett a sírba, majd elment, Mária pedig még tovább maradt ott. Az utóbbi néhány nap alatt bizonyára sokat sírt. Most pedig még ez is? Lehajolt és benézett a sírboltba. Meglepetésére két fehérbe öltözött angyal ült ott, ahol korábban Jézus teste feküdt. Megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz”? (Jn 20:13) ÚRK Fájdalmában azt felelte, hogy azért, mert elvitték az Urat, és nem tudja, hová tették.

(Jn 20:14-18). Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. (15) Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. (16) Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester. (17) Jézus ezt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. (18) Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki. /RÚF/ 

Mária könnyes szemmel megfordult, és látta, hogy áll mögötte valaki. Az angyalokhoz hasonlóan kérdezte az Idegen is: „Asszony, miért sírsz”? (Jn 20:15) ÚRK Mária azt hitte, a kertésszel beszél, és kérte, hogy segítsen neki megtalálni Jézus testét. 

Az Idegen csak egy szót szólt: „Mária”. Az egyetlen szavas kinyilatkoztatás után az egész világ megváltozott számára. Meglepetten ismerte fel, hogy a feltámadott Jézus beszél vele, ekkor ráismert és köszöntötte. Jézus azt mondta neki, hogy ne tartóztassa, mert fel kell mennie az Atyához, de Mária menjen, és közölje a tanítványokkal: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez”. (Jn 20:17.) Mária teljesítette a feladatot, elmondta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és részletesen beszámolt mindarról, amit mondott neki. (Jn 20:18) 

(1Kor 15:12-20) Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? (13) Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. (14) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. (15) Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (16) Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. (17) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. (18) Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. (19) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. (20) Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. /RÚF/ 

White idézet: A kertben Mária sírva állt, amikor Jézus már egészen szorosan ott volt mögötte. Szemeit annyira elborították a könnyek, hogy nem ismerte fel Őt. A tanítványok szíve annyira megtelt bánattal és fájdalommal, hogy nem hitték el az angyalok üzenetét sem, de még magának Krisztusnak a szavait sem. 

 Milyen sok keresztény cselekszik ma is úgy, miként a tanítványok tettek! Milyen sokan visszhangozzák Mária kétségbeesett kiáltását: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették Őt.” (Jn 20:13.) Milyen sok embernek lehetne elmondani azokat a szavakat, amelyeket az Üdvözítő mondott el: „Mit sírsz? Kit keresel?” (Jn 20:15.) Az Úr pedig szorosan mellettük vagy előttük áll. Könnytől megvakított szemeik azonban nem tudják meglátni, nem tudják felismerni Őt. Az Úr beszél hozzájuk, de ők nem értik azt, amit mond nekik. – Jézus élete, 794./old.

"Elvégeztetett!"

(Jn 19:17-22) Ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. (18) Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. (19) Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. (20) A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. (21) A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. (22) Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam. /RÚF/] 

E szakaszából megtudjuk, hogy Pilátus latinul, görögül és héberül is felíratta: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Jn 19:19.) A vallási vezetők azt akarták, hogy ezt megváltoztassa, de Pilátus hajthatatlan volt. A felirat maradt, az igazság néma tanújaként. Jézus trónra lépését jelezte a kereszten. Köztörvényes bűnözőként függött a kereszten, aki valóban a Királyuk, a zsidók Királya volt!

Pilátusnál és a zsidóknál nagyobb hatalom irányította a felirat elhelyezését Jézus feje fölé. Isten gondviselésében ennek az volt a szerepe, hogy a Szentírás megfontolására és tanulmányozására késztessen”. (Ellen G. White: Jézus élete. 654./old.)  

(Jn 19:25-27). Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. (26) Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! (27) Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. /RÚF/

A kereszt lábánál állók között volt János, a szeretett tanítvány és Mária, Jézus anyja is. Évekkel korábban, amikor József és Mária bemutatni vitte Jézust a templomba, Simeon éppen ezt a helyzetet jövendölte meg. (Lk 2:34-35) Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak (35) – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata. /RÚF/] Most a haldokló Jézus az anyjához szólt: „Asszony, íme, a te fiad.” Jánosnak pedig ezt mondta: „Íme, a te anyád!” (Jn 19:26-27), ÚRK 

(Jn 19:28-30). Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. (29) Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. (30) Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. /RÚF/

 Rettenetes az itt leírt jelenet, de minden beteljesedett, teljessé lett, elvégeztetett.  

White idézet: Jézus tekintete végigfutott a tömegen, amely összegyűlt halálának szemlélésére, és meglátta a kereszt lábánál anyját, Máriát, akit János támogatott. Mária visszatért a rettenetes jelenet helyére, mert nem volt képes tovább távol maradni fiától. Jézus utolsó tanítását a fiúi szeretetről adta. Anyjának bánattól lesújtott arcára, majd Jánosra tekintve így szólt anyjához: „Asszony, ímhol a te fiad.” (Jn 19:26.) Majd tanítványához fordult: „Ímhol a te anyád!” (Jn 19:27.) János megértette Jézus szavait és a rá bízott szent megbízatást. Azonnal elvezette Krisztus anyját a kálváriai félelmetes jelenettől. Attól az órától fogva gondot viselt róla, mert kötelességének tartotta, azért otthonába fogadta őt. Jézus fiúi szeretetének példája elhomályosulatlanul ragyog elő a századok homályából. Legnagyobb szenvedéseiben sem feledkezett meg anyjáról, hanem minden szükségletéről gondoskodott jóléte érdekében. – A megváltás története, 224./old.  

A nép néma csendben várta ennek a félelmetes jelenetnek a végét… Később a homály hirtelen eloszlott a keresztről, és Jézus hangja úgy zengett, mint a harsonáké: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30), „Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet.” (Lk 23:46.) Ekkor fény ragyogta körül a keresztet, és a Megváltó arca olyan dicsőségben ragyogott, mint a Nap. Majd fejét lehajtva, meghalt…  

Jézus addig nem áldozta fel életét, amíg el nem végezte a munkát, amelyért jött… Öröm töltötte be a mennyet, hogy Ádám gyermekei engedelmes életük által most már feljuthatnak Isten színe elé. Sátán vereséget szenvedett, és rádöbbent, hogy országát elvesztette. – A megváltás története, 226./old.