Kozmikus küzdelem jellege

 

Jn 8:44-45. Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. (45) Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem. /RÚF/ 

 Jel 12:7-9. Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/

Kezdettől fogva az volt az ördög terve, hogy megpróbálja elhitetni a teremtményekkel: valójában Isten nem igazságos és szeretettel teljes, a törvénye az elnyomás eszköze, ami ártalmukra van. Nem is csoda, hogy Jézus ezt mondta róla: „hazug és hazugság atyja”. (Jn 8:44) Önmagáról azonban így vallott: „azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról”. (Jn 18:37)

Az volt a célja, hogy nyíltan szembeszálljon Sátán hazugságaival és rágalmaival, legyőzze, majd pedig végleg elpusztítsa az ördögöt, minden hatalmát. 

(Zsid 2:14) Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt /RÚF/; 

(1Jn 3:8). Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. /RÚF/ 

(Jel 12:9-10). És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hív nak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. (10) Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. /RÚF/

 Szentírás verseinek azonosítása szerint Sátán a 

1) „régi kígyó”, 

 2) aki a mennyben vádolja Isten népét, és 

 3) ő a sárkány, aki elhiteti az egész földet. Az „ördög” szó görög megfelelője azt jelenti, hogy „rágalmazó”. Ez is mutatja: a küzdelem akörül forog, hogy ki mit hisz – még Isten jelleméről is.

Megnéztünk olyan bibliai szakaszokat, amelyek az Isten és Sátán közötti kozmikus küzdelemről szólnak. Hogyan lehetséges egyáltalán ez a küzdelem? Hogyan szállhat bárki szembe a végtelen hatalmú Istennel? Amennyiben csupán erő kérdése volna, a harc már azelőtt véget ért volna, hogy elkezdődött. Ezért másfajta konfliktusról lehet szó. A Szentírás kinyilatkoztatja, hogy a küzdelem Isten jelleme körül dúl – hiszen az ördög súlyos rágalmakat terjeszt Istenről, hogy például Ő nem csak jóságos és szeretettel teljes. Az ilyen állításokat nem lehet erővel vagy brutális hatalommal cáfolni, hanem csak a két fél jellemének össze hasonlításával. „Isten igazságosan kezelte a bűnt. Sátán viszont azt a módszert alkalmazta, ami Istentől távol állt: a hízelgést és a csalást. Meg akarta hazudtolni Isten szavát, és az angyalok előtt hamis színben tüntette fel kormányzási módszereit. Azt állította, hogy Isten nem jár el igazságosan, amikor törvényeket és szabályokat ró a menny lakosaira; hogy a meghódolás és engedelmesség megkövetelésével csupán a maga dicsőségét keresi. Ezért bekellett bizonyítani a menny lakói és az egész világegyetem előtt, hogy Isten kormányzása igazságos, törvénye tökéletes. Sátán úgy tüntette fel, hogy egyedül ő akarja a világegyetem javát szolgálni. Mindenkinek meg kellett azonban látnia a bitorló jellemét és valódi céljait. Időt kellett adni ahhoz, hogy gonosz cselekedeteivel leleplezze önmagát”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 428./old.)  

White idézet: Mivel Isten kormányzatának alapja a szeretet törvénye, az összes teremtett lény boldogsága azon múlt, hogy tökéletes összhangban vannak-e a törvény nagyszerű elvével, az igazságossággal. Isten szeretetből fakadó szolgálatot kíván minden teremtményétől – olyan hódolatot, amely Isten jellemének megértéséből fakad. A Teremtő nem talál örömet a kikényszerített engedelmességben. Mindenkinek szabad akaratot ad, hogy önként szolgálhasson neki. – A nagy küzdelem, 493./old.  

Ha engem leborulva imádsz

 Sátán el akarta foglalni Isten trónját, ami kitűnik (Máté 4) és (Lukács 4) fejezetében a megkísértésről szóló leírásból. Sokat megtudhatunk erről a küzdelemről Jézus és a kísértő megdöbbentő találkozásának történetéből. Itt megmutatkozik a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem valósága, élesen és drámai erővel.

(Máté 4:1-25). Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. (2) Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. (3) Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! (4) Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (5) Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, (6) és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” (7) Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (8) Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, (9) és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. (10) Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (11) Ekkor el hagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki. (12) Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. (13) Majd elhagyta Názáretet, elment, és letelepedett a tengerparti Kapernaumban, Zebulon és Naftáli területén, (14) hogy beteljesedjék az, amit Ézsaiás prófétált: (15) „Zebulon földje és Naftáli földje, a Tenger melléke, a Jordánon túl, pogányok Galileája! (16) A nép, amely sötétségben él, nagy világosságot lát, és akik a halál árnyékának földjén élnek, azoknak világosság tá mad.” (17) Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! (18) Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint hálójukat a tengerbe vetették, mivel halászok voltak. (19) Így szólt hozzájuk: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. (20) Ők pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt. (21) Miután továbbment onnan, meglátott két másik testvért, Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hajóban apjukkal, Zebedeussal együtt rendezgették hálóikat, és őket is elhívta. (22) Ők pedig azonnal otthagy 9 ták a hajót és apjukat, és követték őt. (23) Azután bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget a nép körében. (24) El is terjedt a híre egész Szíriában, és hozzá vitték a sokféle betegségtől és kíntól gyötört szenvedőket, a megszállottakat, holdkórosokat és bénákat, és meggyógyította őket. (25) Nagy sokaság követte Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. /RÚF/  

Lukács 4:1-44. Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott (2) negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett sem mit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett. (3) Az ördög pedig így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré. (4) Jézus így válaszolt neki: Meg van írva, hogy „nem csak kenyérrel él az ember”. (5) Ezután felvitte őt az ördög, megmutatta neki a földkerekség minden országát egy szempillantás alatt, (6) és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. (7) Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez. (8) Jézus így válaszolt neki: Meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” (9) Ezután elvitte őt az ördög Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le innen magad, (10) mert meg van írva: „Megparancsolja angyalai nak, hogy őrizzenek téged, (11) és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” (12) Jézus így válaszolt neki: Megmondatott: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.” (13) Amikor mindezek a kísértések véget értek, eltávozott tőle az ördög egy időre. (14) Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába, és elterjedt a híre az egész környéken. (15) Tanított a zsinagógáikban, és dicsőítette mindenki. (16) Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és felállt, hogy felolvasson. (17) Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvtekercset, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva: (18) „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, (19) és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (20) Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a tekintete rajta függött; (21) ő pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára. (22) Mindnyájan egyetértettek vele, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, és azt kérdezgették: Nem József fia ez? (23) Ő pedig így szólt hozzájuk: Biztosan azt a közmondást mondjátok rám: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiről hallottuk, hogy megtörtént Kapernaumban, tedd meg itt is, a saját hazádban! (24) Majd így folytatta: Bizony mondom nektek, hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában. (25) Igazán mondom nektek, hogy sok özvegyasszony élt Izráelben Illés napjaiban, amikor bezárult az ég három esztendőre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett azon az egész vidéken, (26) de egyikükhöz sem küldetett Illés, csak a Szidónhoz tartozó Sareptába egy özvegyasszony hoz. (27) És sok leprás volt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán. (28) Amikor ezt hallották, a zsinagógában mindenki megtelt haraggal, (29) felkeltek, kiűzték őt a városból, és elvitték annak a hegynek a szakadékáig, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák; (30) ő azonban átment közöttük, és eltávozott. (31) Jézus le ment Kapernaumba, Galilea egyik városába, és tanította őket szombaton; (32) ők pedig álmélkodtak tanításán, mert szavának hatalma volt. (33) A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi lélektől megszállott ember, aki hangosan felkiáltott: (34) Ah! Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten Szentje! (35) Jézus azonban ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! Erre az ördög odavetette az embert közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem tett benne. (36) Rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: Miféle beszéd ez, hogy hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?! (37) És elterjedt a híre mindenütt a környéken. (38) A zsinagógából eltávozva elment Simon házába. Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és kérték Jézust, hogy segítsen rajta. (39) Jézus ekkor fölé hajolva ráparancsolt a lázra, mire az elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik. (40) Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket. (41) Sok emberből ördögök is kimentek, és ezt kiáltozták: Te vagy az Isten Fia! De rájuk parancsolt, és nem engedte őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. (42) Napkeltekor pedig elindult, és kiment egy lakatlan helyre. De a sokaság meg kereste őt, odamentek hozzá, és marasztalták, hogy ne menjen el tőlük. (43) Ő azonban ezt mondta nekik: Más városokban is hirdetnem kell az Isten országának evangéliumát, mert ezért küldettem. (44) És hirdette az igét Júdea zsinagógáiban. /RÚF/  

A Lélek „vitte” Jézust a pusztába, azzal a kifejezett céllal, „hogy az ördög megkísértse”. (Mt 4:1), ÚRK) A találkozás előtt Jézus negyven napon át böjtölt. Amikor az ördög megérkezett, kísértésével arra akarta rávenni Jézust – nagy éhségére játszva –, hogy a köveket változtassa kenyérré. Ő azonban a Szentírást idézve fogadta a kísértést, és Sátán terve kudarcba fulladt.  

Ezután az ördög elbizakodott tettre akarta rávenni Jézust, amikor azt mondta neki, hogy vesse le magát a templom tetejéről. A Szentírást elferdítve sugalmazta, hogy ha Jézus való ban Isten Fia volna, megóvnák az angyalok. Jézus ismét kivédte a kísértést, helyesen idézve a Szentírást.  

A harmadik kísértésből világosan látszik, hogy mit is próbált elérni az ördög. Azt akarta, hogy Jézus imádja őt. Sátán az egyedül Istennek járó tiszteletet akarja bitorolni.

 Megmutatta Jézusnak „a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulsz előttem és imádsz engem”. (Mt 4:8-9), /ÚRK/ Lukács evangéliuma párhuzamos igehelyén ezt is állította: „Neked adom mindezt a hatalmat és annak dicsőségét, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom”. (Lk 4:6), /ÚRK/

Jézus ismét a Szentírást idézve szállt szembe a kísértéssel, és Sátán megint csak kudarcot vallott.

 Jézus mindhárom esetben a Szentírással védte ki az ellenség támadását.

White idézet: „Majd elvitte őt az ördög egy igen magas hegyre, és onnan megmutatta neki a föld minden birodalmát egy szempillantás alatt és így szólt hozzá: Néked adom mindezt a hatalmat és gazdagságot, mert nekem adatott az s én annak adom, akinek akarom. Ha tehát engem leborulva imádsz, mindez a tied lesz.” Jézus így felelt neki: „Távozz el Sátán, mert meg van írva: az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.” Sátán a legvonzóbb megvilágításban tárta Jézus elé a világ minden birodalmát; felajánlotta, hogyha Jézus hajlandó őt imádni, akkor lemond a föld birtoklásának igényéről. Sátán jól tudta, hogyha Jézus végrehajtja a megváltás tervét, s meghal az emberiség megmentése érdekében, akkor hatalma korlátozódik, s végül teljesen el is veszíti azt, sőt még az életét is. Ezért jól megfontolt tervét az képezte, hogy meghiúsítsa – ha lehetséges – Isten Fiának nagy művét, amit éppen megkezdett. Ha az emberiség megváltásának terve elbukik, akkor Sátán megtartaná uralmát, melyet igényelt. Azzal áltatta magát, hogyha terve sikerül, akkor a menny Istenének akarata ellenére is uralkodni fog a világ felett… Ámde Jézus így feddi meg a kísértőt: „Távozz tőlem Sátán!” Ő csak mennyei Atyja előtt borul le. – Tapasztalatok és látomások, 157./old.  

A mennyei küzdelem kezdete

 

(1Mózes 1-3). fejezete is rámutat, hogy a gonoszság létezett már Ádám és Éva bűnesete előtt. Noha még nem volt konkrét valóság az Édenben, de elvileg már feltűnt „a jó és gonosz tudásának fája” (1Móz 2:9, 17) névben is. Azután a kígyó hazugsággal vádolta Istent, amikor valójában ő hazudott. A kígyó létezése (Jel 12:9. És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/), valamint a hazugsága is azt mutatja, hogy a gonoszság ott volt. Tehát az Édenben már a bűneset előtt megmutatkozott a gonoszság.

(Ez 28:12-19). Emberfia! Kezdj siratóénekbe Tírusz királyáról, és mondd róla: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Te voltál a mintakép, tele bölcsességgel, tökéletes szépség. (13) Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd. Aranyból készültek foglalataid, és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek. (14) Kiterjesztett szárnyú, fölkent kerúb voltál. Isten szent hegyén helyeztelek el, tüzes kövek közt járkáltál. (15) Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva, míg álnokság nem találtatott benned. (16) Bősz kufárkodásod közben megteltél erőszakkal, és vétkessé lettél. Azért száműztelek Isten hegyéről, és elkergettelek, te kiterjesztett szárnyú kerúb, a tüzes kövek közül. (17) Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért. Ledobtalak hát a földre, látványossággá tettelek a királyok számára. (18) Sok bűnöddel, álnok kufárkodásoddal meggyaláztad szentélyeidet. Azért tüzet gyújtottam benned, és megemésztett téged, hamuvá tettelek a földön mindenki szeme láttára. (19) Akik csak ismertek a népek között, szörnyülködnek rajtad. Rettenetes véged lett, nem lesz belőled soha semmi! /RÚF/ 

(2Móz 25:19-20). Az egyik kerúbot az egyik végére készítsd, a másik kerúbot a másik végére, a fedél két végére készítsétek a kerúbokat! (20) Legyen a kerúbok szárnya kiterjesztve fölötte úgy, hogy takarják be szárnyukkal a fedelet! Egymás felé forduljanak, de a kerúbok arca a fedél felé nézzen! /RÚF/ 

E szakasz szerint a mennyben kezdődött a gonoszság és a kozmikus küzdelem. Mielőtt bűnössé lett, a most Sátánként ismert lény oltalmazó kérub volt. Még azt olvashatjuk róla, hogy „Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, tele bölcsességgel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál”. (Ez 28:12-13, ÚRK) Ez nem mondható el Tírusz királyáról (sem más emberről). Innen tudjuk, hogy itt Lucifer bukásának a történetébe pillanthatunk bele.  

(Ézsaiás 14:1-32). Bizony, megkönyörül az Úr Jákóbon, és továbbra is Izráelt választja magának. Nyugalmat ad nekik földjükön, jövevények társulnak hozzájuk, és Jákób házához csatlakoznak. (2) Fölkarolják és hazaviszik őket a népek, Izráel pedig tulajdonává teszi azokat az Úr földjén mint szolgákat és szolgálóleányokat. Fogságba vivőiket foglyul ejtik, és uralkodnak volt sanyargatóikon. (3) Amikor majd nyugalomra fordítja az Úr fájdalmaidat, nyugtalanságodat és azt a kemény munkát, amit végeztettek veled, (4) ezt a gúnydalt fogod énekelni a babiloni királyról: Jaj, hogy vége lett a sanyargatónak, vége lett az erő szaknak! (5) Összetörte az Úr a gonoszság vesszejét, a zsarnokság botját, (6) amely népeket vert dühében szüntelen veréssel, és nemzeteket tiport haragjában, kegyetlenül üldözve őket. (7) Megnyugodott, békés az egész föld, ujjongásba törtek ki az emberek. (8) Még a ciprusok is így örülnek, meg a Libánon cédrusai: Mióta elterültél, nem jön favágó ellenünk! (9) Megrendült odalent a holtak hazája, amikor meglátta jöttödet. Felkölti miattad az árnyakat, a föld összes hatalmasát, fölkelti trónjukról a népek királyait. (10) Rákezdik mindnyájan, és ezt mondják neked: Te is erőtlen lettél, mint mi, hozzánk hasonlóvá lettél! (11) Sírba omlott gőgöd, lantjaid zengése! Férgek a derékaljad, pondrók a takaród! (12) Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! (13) Pedig ezt mondtad magad ban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. (14) Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! (15) De a sírba kell leszállnod, a gödör legmélyére. (16) Akik csak meglátnak, rád csodálkoznak, elámulnak rajtad: Ettől az embertől reszketett a föld, ettől remegtek az országok? (17) Ez az, aki pusztává tette a világot, lerombolta a városokat, és nem engedte haza a foglyokat? (18) A népek királyai mind tisztességben nyugszanak, mindegyik a maga sírboltjában. (17) Téged azonban temetetlenül dobnak el, mint valami hitvány gyomot; elborítanak a legyilkoltak, akiket karddal öltek meg, mint egy eltaposott hullát. Nekik kőhalom alatt lesz a sírjuk, (20) de téged nem temetnek el velük, mert pusztítottad országodat, saját nemzetedet gyilkoltad. Nem emlegetik soha többé a gonosztevők ivadékát! (21) Állítsatok vágóhidat fiainak őseik bűne miatt, hogy talpra állva el ne foglalják a földet, és be ne töltsék városokkal a világot! (22) Rájuk támadok – így szól a Seregek Ura –, és kiirtom Babilon nevét és maradékát, még az írmagját is – így szól az Úr. (23) Bölömbikák tanyájává teszem, vadvizes mocsárrá, és elsöpröm pusztító seprűvel – így szól a Seregek Ura. (24) Megesküdött a Seregek Ura: Úgy lesz, ahogyan elterveztem, az következik be, amit elhatároztam. (25) Országomban töröm össze Asszíriát, hegyeimen taposom el. Lekerül róluk igája, lekerül vállukról a teher. (26) Ezt terveztem el az egész földdel szemben, így nyújtom ki kezemet minden nép ellen. (27) Ha így határoz a Seregek Ura, ki hiúsíthatja meg? Ha kinyújtja kezét, ki fordít hatja vissza? (28) Áház király halála esztendejében hangzott el ez a fenyegető jövendölés: (29) Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréről vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz. (30) A legszegényebbek jól élnek, és a szegények bizton heverésznek, a te gyökeredet azonban éhhalállal sújtom, maradékodat meggyilkolom. (31) Jajgass, kapu, kiálts, város, rettegjetek, ti filiszteusok! Mert füstgomolyog északról, senki se hagyja el a kijelölt helyét! (32) Mit szólnak majd ehhez a népek követei? Azt, hogy az Úr vetett a Sionnak alapot, és oda menekülnek népe szegényei! /RÚF/ 

Ézsaiás 14. fejezete szerint Lucifer elhatározta, hogy felmagasztalja magát és olyan lesz, mint Isten. Ez a vers kiegészíti az Ezékiel 28. fejezetében olvasottakat, vagyis, hogy szépsége miatt szíve „felfuvalkodott” (Ez 28:17), pedig ennek inkább Isten dicsőítésére kellett volna késztetnie, hiszen Ő gyönyörűnek teremtette. Lucifer azonban felfuvalkodott, sőt Is ten helyére tört, rágalmazni kezdte. (Ez 28:16) versében az a héber szó, ami a fordításban „kereskedés” még azt is jelenti, hogy „rágalmazás”. Ez is jelzi, Sátán hogyan lép fel Isten ellen – és ellenünk. 

 Hogyan értsük azt, hogy Lucifer, aki elbukott, eredetileg „feddhetetlen” (tökéletes) volt, „attól a naptól fogva”, amelyen teremtetett, „míg gonoszság nem lett található” benne? (Ez 28:15,) /ÚRK/ Hogyan bukhatna el egy feddhetetlen teremtmény, ha tökéletességéhez nem tartozna hozzá az igazi erkölcsi szabadság?

White idézet: De volt valaki, aki visszaélt ezzel a szabadsággal. Benne – akit Krisztus után Isten a legjobban kitüntetett, és aki a menny lakói közül a leghatalmasabb és legdicsőségesebb volt – fogant meg a bűn. Bukása előtt Lucifer volt az első oltalmazó kerub. Szent volt és makulátlan. „Így szól az Úr Isten: Te valál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel.” „Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen valál utaidban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtaték benned.” (Ezék 28:12-15) – A nagy küzdelem, 493./old.

A küzdelem eredete a Földön

 Miért van rossz mag a szántóföldben, ha a gazda csak jó magot vetett? A példázat kérdésé vel párhuzamban van egy másik kérdés is: Isten csak jónak teremtette a világot, akkor hogyan indult el itt a rossz?

(1Móz 1:31). És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap. /RÚF/  

Amikor Isten befejezte a világ teremtését, 1Móz 1:31 szerint minden „igen jó” volt. 1Mózes 1. fejezetében semmi nem utal arra, hogy bármi rossz lett volna az Isten által megteremtett bolygón. Hogyan tört be mégis a gonoszság?  

(1Móz 3:1-7). A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (2) Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, (3) csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! (4) A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy hal tok meg! (5) Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. (6) Az aszszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. (7) Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. /RÚF/ 

(Jel 12:7-9). Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/  

A történetben az áll, hogy a kígyó – Jel 12:7-9 szerint maga az ördög „az ősi kígyó” /ÚRK/ – hazugságokat hintett el Isten jelleméről. Először egy kérdéssel keltett kétséget Évában Isten parancsát illetően, annak szinte épp az ellenkezőjét mondta, majd pedig nyíltan kétségbe vonta Isten kijelentését azzal, hogy „Bizony nem haltok meg” (1Móz 3:4)  

Valaki, vagy a kígyó vagy Isten hazudott Évának, akinek ekkor el kellett döntenie, hogy Isten, vagy a kígyó szavának fog-e hinni?!

 Itt, mint ahogy a Szentírásban másutt is, a küzdelem elsődlegesen arra irányul, hogy kinek lehet hinni, és ez szervesen kapcsolódik a szeretethez. Ez pedig azért van, mert amilyennek tartunk valakit, hogy meg lehet-e bízni benne, nagy mértékben befolyásolja, hogy szeretni fogjuk-e, megbízunk-e benne, és ebben az esetben hallgatunk-e arra, amit mond. 

 (1Móz 3:15). Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/

White idézet: A bűn keletkezése előtt béke és boldogság uralta az egész világegyetemet. Minden tökéletes összhangban volt a Teremtő akaratával. Az Isten iránti szeretet mindent túlszárnyalt, az egymás iránti szeretet pedig tiszta volt. Krisztus, az Ige, Isten egyszülöttje egy volt az örökkévaló Atyával – természetben, jellemben és szándékban. Az egyetlen lény volt az egész világegyetemben, aki tanácskozhatott Istennel, és osztozhatott szándékaiban. Krisztus által teremtette Isten a mennyei lényeket. „Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben… akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmassá gok” (Kol 1:16); és Krisztusnak éppúgy, mint az Atyának, az egész menny a hódolatát fejezte ki. – A nagy küzdelem, 493./old.  

Sok embert a bűn eredete és oka nagyon elbizonytalanít. Látják a gonoszság munkáját, és rettenetes következményeit: a szenvedést, a pusztulást, és azt kérdezik, miként lehetséges mindez annak a lénynek az uralma alatt, akinek a bölcsessége, hatalma és szeretete végtelen. Ez olyan titok, amelyre nem találnak magyarázatot. Bizonytalanságuk és kétkedésük vakká teszi őket, és nem veszik észre az Isten Igéjében világosan kinyilatkoztatott és az üdvösség szempontjából nélkülözhetetlen igazságokat. Vannak olyanok is, akik – miközben a bűn létezéséről kérdezősködnek – azt is meg akarják tudni, amit Isten nem nyilatkoztatott ki. Ezért nem találnak megoldást problémáikra. S mivel hajlanak a kételyre és az akadékoskodásra, mentségül hozzák fel ezt Isten Igéjének elvetésére. – A nagy küzdelem, 492./old.

 Abban a percben, amikor az ember behódolt az ellenfél csábításainak, s azt követte el, amiről Isten megmondta, hogy nem szabad megtennie, Krisztus állt az élők és holtak közé azt mondván: „Sújtson engem a büntetés. Én állok az ember helyébe. Még egy lehetőséget nyújtok neki.”

Milyen mérhetetlen szeretet ez! Milyen csodálatos ez a leereszkedés! A dicsőség Királya fölajánlja, hogy a bukott emberi fajig alázza meg magát! Hogy Ádám lábnyomába fogja helyezni lábát. Hogy magára fogja venni az ember bukott természetét, s harcba bocsátkozik az erős ellenféllel, aki diadalt aratott Ádámon. Hogy majd legyőzi Sátánt, s ezzel utat nyit az Ádám bukása miatti gyalázat megváltásához, jóvátételéhez azoknak, akik hajlandók benne bízni. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1085./old.  

Az ellenség tette

Mt 13:24-27. Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. (25) De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. (26) Amikor a vetés szárba szökkent, és kezdett kalászt hozni, látható lett a konkoly is. (27) A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát bele a konkoly? /RÚF/

Jézus egy gazda történetét beszéli el, aki csak jó magot vet a földjébe, mégis konkoly nő a búza között. Amikor a szolgái ezt észreveszik, megkérdezik tőle: „Uram, nemde tiszta magot vetettél a földbe? Honnan van azért benne konkoly” (Mt 13:27, ÚRK)? Sokan hasonló kérdést feszegetnek ma is a gonoszság problémájával kapcsolatban: Ha Isten csak jónak teremtette a világot, miért van annyi rossz?  

(Mt 13:28-30, 37-40). Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt? (29) Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. (30) Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe! (37) Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, (38) a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, (39) az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. (40) Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. /RÚF/ 

A gazda azt feleli a szolga kérdésére, hogy „Valamelyik ellenségem cselekedte ezt”. (Mt 13:28, ÚRK) Jézus később elmondta: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia” (Mt 13:37, ÚRK), vagyis Ő maga. „A szántóföld pedig a világ”. (Mt 13:38, ÚRK) „Az ellenség, aki a konkolyt veti, az ördög”. (Mt 13:39, ÚRK) Minden félreértést kizáróan a Krisztus és Sátán közötti kozmikus küzdelemre utal. Miért van gonoszság a világon? Az ellenség (az ördög) műve, aki szembeszáll a gazdával. „Valamelyik ellenségem cselekedte ezt.” (Mt 13:28, ÚRK)  

A válasz elvezet a következő kérdéshez: „Akarod-e, hogy nekilássunk, és kigyomláljuk azokat” (Mt 13:29, ÚRK)? Ám a gazda azt felelte, hogy „Nem, mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt esetleg a búzát is kiszaggatjátok. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig” (Mt 13:30, ÚRK;. (Mk 4:29). Amikor pedig a termés engedi, azonnal neki ereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje. /RÚF/) A példázat szerint Isten egyszer majd véget vet a gonoszságnak, de ha idő előtt kitépnék a konkolyt, helyrehozhatatlan kárt okoznának a jónak. 

White idézet: Ennek a példázatnak a tanulsága szemlélteti, hogy miként jár el Isten az em berekkel és az angyalokkal. Sátán egy csaló. Amikor a mennyben vétkezett, még az Istenhez hűséges angyalok sem értették meg teljes mértékben a jellemét. Ezért nem pusztította el azonnal Isten. Ha Sátán akkor megsemmisül, a szent angyalok nem értették volna meg Isten igazságosságát és szeretetét. Az Isten jóságával kapcsolatos kételyük a gonoszság magvához hasonlóan a bűn és a nyomorúság keserű gyümölcseit teremte volna meg. Következés képpen Isten megkímélte a gonoszság szerzőjének életét, és hagyta, hogy jelleme kibontakozzék. Isten korszakokon át tűrte a gonoszság munkálkodását. Azt azonban nem akarta megenged ni, hogy az általa teremtett lények közül bárkit is becsapjanak a törvénytelenség atyjának hazug állításai, ezért inkább felkínálta a golgotai áldozat végtelen ajándékát, mivel fennállt annak a veszélye, hogy a konkollyal együtt az értékes búzát is kitépik. Vajon nem kellene mi is türelmet tanúsítsunk embertársaink iránt, ahogy a föld és a menny Istene tanúsított Sátán iránt? – The Upward Look, 77./old. 

 Krisztus… a jellem és az indítékok megítélését nem reánk bízta. Annál sokkal jobban ismer minket. Ha megpróbálnánk a gyülekezetből kiszakítani azokat, akiket álkeresztényeknek vélünk, biztosan követnénk el hibákat. Sokszor éppen azokat tartjuk reménytelen eseteknek, akiket Krisztus magához vonz. Ha gyarló ítélőképességünkre hallgatva járnánk el velük, talán reményük utolsó szikrájától is megfosztanánk őket. Számos olyan embert fog Isten elmarasztalni, aki ma hívőnek tartja magát. Sokan pedig ott lesznek a mennyben, akikről felebarátaik nem is feltételezték. Az ember a látszatból ítél, Isten pedig a szív alapján. A konkoly és a búza együtt nő az aratásig. Az aratás a kegyelemidő vége. A Megváltó szavai nagy türelemre és mélységes szeretetre tanítanak. A konkoly és a jó mag gyökereinek összefonódása példázza azt a szoros kapcsolatot, amely a látszathívők és a hű tanítványok között fennállhat a gyülekezetben. E látszathívők valódi jelleme nem mutatkozik meg teljesen. A gyülekezetből kizárásukkal megtántoríthatunk más, egyébként hűséges tagokat. – Krisztus példázatai, 71-72./old. 

Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem

„ Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: ő a fejedre tapos, te pedig a sarkát mardosod” (1Móz 3:15.) ÚRK

A Szentírás kiemelkedő témája a kozmikus harc Isten, valamint a bűnbe süllyedt, ellene fellázadó mennyei lények között 

(Mt 13:24-30, 37-39). Más példázatot is mondott nekik: Hason ló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. (25) De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. (26) Amikor a vetés szárba szökkent, és kezdett kalászt hozni, látható lett a konkoly is. (27) A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a föl dedbe. Honnan került hát bele a konkoly? (28) Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt? (29) Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. (30) Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe! (37) Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, (38) a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, (39) az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. /RÚF/;

 Jel 12:7-10. Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. (10) Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. /RÚF/].

 Noha ez része a keresztény tradíciónak, mégis sok keresztény elvetette, nem veszi figyelembe ezt a gondolatot.  A Biblia nézőpontjából azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni az Isten országa meg az ördög és angyalai közötti kozmikus konfliktus témáját anélkül, hogy nagy részét elveszítenénk a bibliai elbeszéléseknek. Ha csak az evangéliumokat vesszük, ott is számos utalást találunk az Istennel szembeforduló ördögre és démonokra.

White idézet: A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami megindokolná létezését. De eleget tudhatunk mind a bűn eredetéről, mind végleges megszüntetéséről ahhoz, hogy világosan lássuk: Isten igazságosan és jóakarattal kezeli a bűnt. Semmit sem tanít a Szentírás világosabban, mint azt, hogy Isten semmiképpen sem felelős a bűn létrejöttéért; hogy Ő nem vonta vissza önkényesen kegyelmét; hogy nem volt hiba kormányzatában, ami alkalmat adott volna a lázadásra. A bűn „betolakodó”, amelynek jelenlétét nem lehet meg indokolni. A bűn titokzatos, érthetetlen; mentegetése egyenlő volna igazolásával. Ha mentséget lehetne találni rá, vagy okot létezésére, akkor megszűnne bűn lenni. A bűnre egyetlen meghatározás van, amelyet Isten Igéje ad: „a bűn pedig a törvénytelenség”; egy olyan elv testet öltése, mely harcban áll Isten kormányzatának alapjával: a szeretet nagyszerű törvényével. – A nagy küzdelem, 492./old.  

Lucifer irigy és féltékeny volt Jézus Krisztusra. Mégis, mikor az angyalok meghajoltak Jézus előtt, hogy elismerjék felsőbbségét, nagy tekintélyét és jogos uralmát, Lucifer is meghajolt velük, de szíve tele volt irigységgel és gyűlölettel. Isten bevette Jézust terveinek külön leges tanácsába, de Lucifer nem ismerte tervét. Nem értette meg és nem is kapott engedélyt Isten szándékainak megismerésére. Krisztust azonban a menny legfőbb hatalomnak ismerte el, akinek hatalma és tekintélye ugyanaz, mint az Atyáé. Lucifer azt gondolta, hogy köz kedveltségnek örvend a menny angyalai előtt. Rendkívül felmagasztalták őt, ami azonban nem indította Teremtője iránti hálára és dicséretre. Magának Istennek a magasságára törekedett. Dicsőséget talált saját fenségében. Tudta, hogy az angyalok tisztelik. Egy különleges küldetést kellett végrehajtania. Közel volt a nagy Teremtőhöz, és az örökkévaló Istent körülvevő dicső fényesség szüntelenül ragyogó sugarai különösen reá áradtak. Arra gon dolt, hogy milyen nagy örömmel engedelmeskedtek neki az angyalok. Ruhái nem ragyogóan szépek? Miért kell így tisztelnie Krisztust önmaga felett? – A megváltás története, 14./old.

Krisztus legyőzte a világot

 Amennyiben minden Isten ideális akarata szerint történt volna, soha nem lett volna semmi rossz, csak a szeretet és harmónia tökéletes boldogsága. Végül majd helyreállítja a világ egyetemet tökéletes, ideális akarata szerint. Mindeközben úgy viszi végbe akaratát, hogy tekintetbe veszi teremtményei szabadon meghozott döntéseit.

Mivel Isten elkötelezte magát, hogy tiszteletben tartja teremtményeinek a szeretethez kellő szabadságát, a világtörténelem sok „hozzávaló ját” nem Ő választotta, azok homlokegyenest ellentétesek azzal, amit szeretett volna.  

Így nézve az isteni gondviselés nem csupán egydimenziójú, mintha Isten egyoldalúan irányítana mindent, ami történik. A gondviselésnek (legalább) kétdimenziójú nézete szükséges. A világban bizonyos dolgok Istentől erednek, mások pedig (ezek mind rosszak) a teremtmények szabadon meghozott döntéseinek a következményei. Sok minden történik, amit Isten nem akar. 

(Jn 16:33) Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. /RÚF/ 

Emberek hite meginoghat, különösen a szenvedés vagy megpróbáltatás idején, ha az a téves nézet él bennük, hogy Isten megmenti (meg kell, hogy mentse) őket az élet szenvedéseitől és megpróbáltatásaitól. Jézus azonban egészen más történetet mond, figyelmezteti a követő it, hogy számítsanak megpróbáltatásokra, nehézségekre, ugyanakkor van remény, mert Ő legyőzte a világot. (Jn 16:33, ÚRK)  

Érnek szenvedések és megpróbáltatások, ami nem azt jelenti, hogy ez volna Isten ideális akarata ránk nézve. Mindig látnunk kell a teljes képet: a nagy küzdelmet! Abban azonban bízhatunk, hogy bár a gonoszság nem jó célt szolgál, Isten képes még a rossz dolgokból is jót kihozni! Isten – ha bízunk benne – még a szenvedéseinket is felhasználhatja arra, hogy közelebb vonjon magához, és másokkal való együttérzésre, törődésre késztessen.

White idézet: Krisztus tudta, hogy az ellenség minden emberi lényt megkeres, kihasználja az öröklött gyengeségeket, és hamis hízelgéssel tőrbe csalja azokat, akik nem Istenben bíz nak. Urunk azáltal készítette elő győzelmünket, hogy végig járta az utat, amelyen az embernek is haladnia kell. Nem akarja, hogy hátrányos helyzetbe jussunk a Sátánnal folytatott küzdelemben. Nem akarja, hogy a kígyó támadásai megijesszenek vagy elcsüggesszenek. „Bízzatok: – mondta – én meggyőztem a világot.” (Jn 16:33) … 

 Milyen eszközökkel győzött Jézus a Sátánnal szembeni küzdelemben? Isten szavával. Csak az Ige által tudott ellenállni a kísértésnek. „Meg van írva” (Mt 4:4) – mondta. Minket pedig megajándékozott „igen nagy és becses ígéretekkel; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon”. (2Pt 1:4) Isten Igéjének minden ígérete a mienk. Élnünk kell minden egyes Igével, amely Isten szájából származik. Ha kísértés ostromol, ne tekintsünk a körülményekre vagy saját gyengeségünk re, hanem az Ige hatalmára! Annak minden ereje a tiéd. – Jézus élete, 122-123./old.  

Isten ideális akarata és helyreállító akarata

Mit mond (Ef 1:9-11) szakasza a predesztinációról? Vajon Isten egyeseket előre üdvösségre rendel el, míg másokat kárhozatra szán? 

 (Ef 1:9-11). Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne (10) az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybe foglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. (11) Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; /RÚF/

A görög prooridzó szó itt és a Szentírásban másutt is alapvetően nem azt tanítja, hogy Isten határozza meg a történelmet. A görög kifejezés egyszerűen azt jelenti, hogy „előre eldönt”

  Természetesen lehetséges egyoldalúan előre meghatározni valamit, de mások szabad akara tát figyelembe véve is meg lehet előre határozni a dolgokat. A Szentírás tanítása szerint Isten ez utóbbit teszi.

Egy görög kifejezés itt és másutt is [pl. (Róm 8:29-30). Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő sok testvér között legyen elsőszülött. (30) Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. /RÚF/] úgy szerepel a fordításban, hogy „eleve elrendel”. Ez Istennek a jövővel kapcsolatos terveire vonatkozik – miután figyelembe veszi, amit előre tud a teremtményei szabadon meghozott döntéseiről. Tehát gondviselésében a mindenki számára kívánatos, jó végkimenetel felé irányítja a történelmet, miközben tiszteletben tartja teremtményei szabadságát, ami szükséges az őszinte szeretetkapcsolathoz.  

(Ef 1:11) verse kijelenti, hogy Isten „mindent az ő akaratának tanácsából munkál”. (ÚRK) Vajon ez azt jelenti, hogy eldönti: minden pontosan az Ő kívánsága szerint legyen? A szövegkörnyezetéből kiragadva úgy tűnhet, hogy (Ef 1:9-11) ezt a nézetet erősíti. Azon ban ez a magyarázat ellentmondana sok eddig vizsgált szövegnek, amelyek szerint az emberek időnként elutasítják „Isten akaratát” Lk 7:30, ÚRK;  (Zsolt 81:12-15) De nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem. (13) Ott hagytam azért őt szívöknek keménységében, hogy járjanak a magok tanácsa szerint. (14) Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izráel az én utaimon járna! (15) Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem. /RÚF/; (Lk 13:34) Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki meg ölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam össze gyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! /RÚF/] Ha a Biblia nem mond ellent önmagának, hogyan érthetjük ezeket a szakaszokat egymással összeférő módon?  

A szakasz tökéletesen érthető, ha felismerjük a különbséget aközött, amit Isten „ideális akaratának”, illetve „helyreállító akaratának” nevezhetünk. Isten „ideális akarata” az, amit szeretne, hogy megtörténjen. Ez akkor valósul meg, ha mindig mindenki pontosan azt teszi, amit Ő szeretne. „Helyreállító akarata” pedig az, amelyben már számításba vett minden egyéb tényezőt, a teremtményei saját – az Ő akaratától időnként eltérő – döntését is. (Ef 1:11) Isten „helyreállító akaratára” látszik utalni.  

White idézet: Wesley kora előtt Angliában… sokan azt állították, hogy Krisztus eltörölte az erkölcsi törvényt, ezért a keresztényeknek nem kötelező betartani; hogy a hívő megszabadult „a jó cselekedetek szolgaságából”… 

 Mások, akik szintén azt vallották, hogy „a választottak nem eshetnek ki a kegyelemből, és nem veszthetik el Isten kegyét”, arra a még megdöbbentőbb következtetésre jutottak, hogy „a gonosz cselekedetek, amelyeket elkövetnek, valójában nem bűnösek, és nem kell őket Isten törvénye áthágásának tekinteni; következésképpen a választottaknak nincs okuk arra, hogy megvallják bűneiket, sem pedig arra, hogy megtérés útján szakítsanak velük”. Ezért kijelentették, hogy még a legsúlyosabb bűn „sem bűn Isten szemében, amely különben az isteni törvény áthágásának minősül”, ha a választottak egyike követte el… 

 Lényegében ugyanezeket az ellenszenves dogmákat… ezt az elgondolást ugyanaz a mesteri szellem sugallja, aki már a menny bűntelen lakói között elkezdte munkáját, mert meg akarta dönteni az isteni törvény jogos korlátozásait. – A nagy küzdelem, 260-261./old.  

A test és a lélek kölcsönhatása

 

"A test és a lélek között nagyon szoros kapcsolat van. Amikor az egyiket valamilyen hatás éri, a másik is megérzi. A lélek állapota sokkal nagyobb hatással van az egészségre, mint ahogy azt sokan gondolják.

A testi-lelki beteg lássa meg Krisztusban a helyreállítót. "Mert én élek - mondja Jézus -, ti is élni fogtok" (Jn 14:19). A Szentírás így tanítja azokat, akik szeretnék visszanyerni, ill. megőrizni egészségüket: " meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van, hanem teljesedjetek be Szentlélekkel" (Ef 5:18).

"Békességet hagyok néktek ...Jn 14:27. Ez a békesség Krisztusban rejlik, és csak akkor kaphatjuk meg, ha magát Krisztust is elfogadjuk.

A mi világunk a szenvedés világa. A mennyei hazánk felé vezető úton véges-végig nehézségek, próbák és gyötrelmek várnak reánk. Isten minden próbában gondoskodik segítségről. Ne engedjük, hogy a jövő a maga súlyos problémáival és nyugtalanító kilátástalanságával elcsüggessze szívünket, remegővé tegye térdeinket, kezünket pedig erőtlenné. Akik Isten vezetésére bízzák és szolgálatára szentelik életüket, sohasem kerülhetnek olyan helyzetbe, ami Isten gondviselésén kívül esik.

Bármi legyen is a helyzetünk, ha Igéjének cselekvői vagyunk, van vezetőnk, aki igazgatja utunkat;
bármilyen bonyolult is a problémánk. Biztos Tanácsadónk van; bármi a bánatunk, veszteségünk, vagy bármilyen elhagyatottak vagyunk is, együttérző Barátunk van.

Nem bölcs dolog önmagunkat figyelni és érzéseinket elemezgetni. Ha ezt tesszük, az ellenség olyan nehézségeket és kísértéseket támaszt, amelyek gyengítik hitünket, és elbátortalanítanak bennünket. Ne önmagunkra tekintsünk, hanem Krisztusra! Ha kísértések ostromolnak, ha elborít a gond, a kétség és a sötétség, tekint arrafelé, ahol utoljára láttad a fényt! Nyugtasson meg az a tudat, hogy Krisztus szeret és megoltalmaz! Gondolj arra, hogy Krisztus kegyelme elég a bűn legyőzéséhez, a sötétség eloszlatásához. A Megváltóval közösségbe lépve a béke birodalmába lépünk.

Akkor hát neveljük szívünket és nyelvünket Isten páratlan szeretetének dicsőítésére! Szoktassuk lelkünket bizakodásra, és maradjunk mindig a Golgota keresztjéről sugárzó fényben! Terheinket, bajainkat elfeledve dicsőítsük Istent, amiért nevének dicsőségére élhetünk!

Amikor valaki hogyléted felől érdeklődik, ne próbáld valami szomorú dologgal sajnáltatni magad! Ne beszélj hited kicsiségéről, fájdalmaidról, szenvedéseidről!

"Mindenkor hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok" (I Thessz 5: 18). Ez a parancs egyben biztosíték is. Szavatolja, hogy még a látszólag ellenünk szóló dolgok is javunkra szolgálnak. Isten nem kéri, hogy legyünk hálásak azért, ami árt nekünk.

Ha a betegségben szenvedőkkel a másokért való szolgálat elfeledtetné önmagunkat, ha az Úr parancsát követve a nálunk nyomorultabbaknak szolgálnának, akkor megtapasztalnák, hogy mennyire igaz a prófétai ígéret: "Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik" (Ésa 58:8)."

 E.G.W. A nagy orvos lábnyomán c.

Szeretni Istent

 

Isten mindenható, ez azonban nem jelenti, hogy azt is megteheti, ami logikailag lehetetlen. Így például nem határozhatja meg, hogy valaki önként szeresse Őt. Az önkéntes cselekvés azt jelenti, hogy valaki kényszer nélkül teszi, amit tesz, tehát a meghatározás természetéből adódóan lehetetlen kötelezni az önkéntes cselekvésre. Amint tehát láttuk, és ezt újból meg kell erősíteni, Isten senkit sem kényszeríthet arra, hogy szeresse Őt, mert kikényszerített szeretet nem létezik.

(5Móz 6:4-5). Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! (5) Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! /RÚF/

 (Mt 22:37). Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” /RÚF/  

Az Isten szeretetére szólító nagy parancsolat is bizonyítja, hogy Isten vágyik mindenkinek a szeretetére, mégsem szereti Őt mindenki. Miért nem hat oda, hogy mindenki szeresse? Megint csak azért, mert a szeretetnek önkéntesnek kell lennie, hogy szeretet legyen.

  (Tit 1:2). Az örök élet reménységére, amelyet Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért /RÚF/

 (Zsid 6:17-18). Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. (18) Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. /RÚF/

„Nem ember az Isten, hogy hazudjék.” (4Móz 23:19) Isten nem hazudik (Tit 1:2), tartja a szavát, nem szegi meg az ígéretét. (Zsid 6:17-18) Ebből következik, hogy ha megígért vagy vállalt valamit, további cselekvése az ígérete által megszabott erkölcsi korlátok között mozog. Vagyis mivel Isten a legtöbb esetben megadja teremtményeinek a szabad akaratot, hogy másként döntsenek, mint ahogy Ő szeretné, az emberek választása nem Istenen múlik. Elkötelezte magát a szabad akarat biztosítása mellett, így az embernek lehetősége van Isten ideális elvárásával is szembemenve élni a szabadságával. Tragikus módon sokan így gyakorolják a szabadságukat, amiből következik, hogy sok minden megtörténik, amit Isten nem szeretne, ami a szó szoros értelmében nem rajta múlik. 

White idézet: Az Úr senkit sem kötelez arra, hogy kövesse az igazságot, szeresse az irgalmasságot, és járjon alázatosan Isten előtt, de az ember elé helyezi a jót és a rosszat, és érthetően tudtára adja, mi lesz választásának a következménye. Krisztus hív: „Kövess engem!” De sosem kényszerít arra, hogy a lábnyomában járjunk. Csak saját döntésünk alapján követhetjük Őt. Miközben megértjük Krisztus életét és jellemét, egyre erősebb vonzalmat érzünk arra, hogy olyanok legyünk, mint Ő, és törekszünk még jobban megismerni. Ezután pedig megértjük, hogy miért van az, hogy „az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig”. – Counsels on Stewardship, 138./old.