A világ nagy birodalmai

„A cselekvés színterére lépő nemzetek azért foglalhatják el helyüket a földön, hogy megmutatkozzék, betöltik-e a »Vigyázó« és a »Szent« szándékát. A prófécia felvázolta a világ nagy birodalmainak – Babilónia, Médó-Perzsia, Görögország és Róma – emelkedését és útját. Mindegyiküknél – mint a kevésbé hatalmas nemzeteknél is – a történelem megismételte önmagát. Mindegyiknek volt próbaideje; mindegyik kudarcot vallott, dicsőségük meg fakult, hatalmuk elmúlt.  (Ellen G. White: Próféták és királyok. „A láthatatlan vigyázó” c. fejezetből 331-334./old.

A nemzetek elutasították a mennyei elveket, és ezzel saját pusztulásukat munkálták. De az isteni, a mindent legyőző akarat megnyilvánult minden korszakban”. (i. m. 331./old.)

 (Jeremiás 18:1-23). Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak: (2) Indulj, menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet. (3) Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen a korongon dolgozott. (4) De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta. (5) Ekkor így szólt hozzám az Úr igéje: (6) Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? – így szól az Úr. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében. (7) Megtörténik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. (8) De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá. (9) Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom. (10) De ha azt műveli, amit rossznak látok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni. (11) Most azért mondd meg Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak, hogy ezt mondja az Úr: Én most veszedelmet készítek, és tervet szövök ellenetek! Térjetek meg azért mindnyájan gonosz útjaitokról, jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket! (12) De ők ezt mondták: Ne fáradj! Mert mi csak a magunk feje után megyünk, és megátalkodott, gonosz szívünk szerint élünk! (13) Azért ezt mondja az Úr: Kérdezzétek csak meg a népeket: ki hallott ilyesmit? Nagyon borzalmas, amit elkövetett Izráel szűz leánya. (14) El tűnik-e a hó a Libánon sziklás tetejéről? Kiszáradnak-e a másoktól érkező, hűsvizű patakok? (15) De az én népem elfelejtett engem, és a hitvány bálványoknak tömjénezik! Eltántorították őket útjukról, a régi ösvényről, hogy más csapásokon járjanak, egyenetlen úton. (16) Így teszik pusztává országukat, mely iszonyatos marad örökre; aki csak arra jár, meg borzad, és a fejét csóválja. (17) Keleti szélként szórom szét őket az ellenség előtt. A hátamat mutatom nekik, és nem az arcomat a pusztulásuk napján. (18) Akkor ezt mondták: Gyertek, találjuk ki, mit tehetnénk Jeremiás ellen! Mert nem igaz, hogy nincs már a papnál tanítás, a bölcsnél tanács és a prófétánál ige! Gyertek, győzzük le vitában, hogy ne kelljen többé figyelnünk soha a szavára! (19) Figyelj rám, Uram, halld meg, mit beszélnek ellenfeleim! (20) Szabad a jóért rosszal fizetni? Hiszen vermet ástak nekem! Emlékezz rá, hogy eléd áll tam, és szót emeltem értük, hogy elfordítsam róluk haragodat. (21) Büntesd azért fiaikat éhínséggel, és tedd őket fegyver martalékává! Asszonyaik legyenek meddők és özvegyek, férfiaikat terítse le a halál, ifjaikat háborúban a fegyver vágja le! (22) Jajkiáltás hangozzék házaikból, ha portyázó csapatokat hozol rájuk hirtelen! Mert vermet ástak, hogy megfogjanak, és csapdákat raktak lábam elé. (23) De te, Uram, ismered ellenem szőtt gyilkos tervei ket. Ne bocsásd meg bűnüket, ne töröld el színed elől vétküket! Roskadjanak össze előtted, bánj el velük haragod idején! /RÚF/

Jeremiás próféta könyve 18. fejezetében Jeremiás figyeli, amint egy fazekas edényeket formáz, alakít. Isten ezzel a képpel, az agyagot formázó fazekas hasonlatával magyarázza a feltételesség elvét a próféciában, és hogy biztosan megértsük, Jeremiás által kifejti: „Ha szólok egy nép ellen vagy egy ország ellen, hogy kigyomlálom, megrontom és elvesztem, de megtér az a nép gonoszságából, amely ellen szóltam, akkor én is megbánom a gonoszt, amelyet rajta véghez vinni gondoltam. És ha azt mondom egy népről vagy egy országról, hogy fölépítem, beültetem, de gonoszul cselekszik előttem, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom azt a jót, amelyet tenni akartam vele” (Jer 18:7-10) /ÚRK/ 

Círusz perzsa király a „Szabadító” előképe

Círus Perzsa király, az achamenida dinasztia megalapítója. Kr. e. 559-529 között uralkodott. (Wikipédia)

 Miután Círusz elfoglalta Babilon városát, Isten népének fogsága véget ért. A perzsák engedélyezték, hogy visszatérjenek az ígéret földjére és újjáépítsék a templomot. A Perzsa Birodalom területe Círusz uralkodása alatt volt a legnagyobb a történelem során, erről Tom Hol land történész így ír: „a területek leghatalmasabb egybecsatolása volt ez, amit a világ vala ha látott” (Tom Holland: Dominion Basic Books. Kindle Edition, 25./old.)

Perzsa szokás szerint úgy nevezték Círuszt, hogy „a nagy király” vagy „a királyok királya”.

 Círusz előrevetíti, ami akkor történik majd, amikor Krisztus visszatér egyházáért: Ő a napkeletről jövő Király (Mt 24:27). Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is. /RÚF/), aki megküzd Babilonnal, és szabaddá teszi népét, hogy végül Babilonból megmenekülve visszatérhessenek az ígéret földjére.  (Jel 19:11-16). És láttam a megnyílt eget: íme, egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, (12) szeme tűz lángja, és fején sok korona, és ráírva egy név, amelyet senki sem ismer rajta kívül; (13) és véráztatta ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. (14) A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. (15) Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és ő tapossa majd a mindenható Isten búsult ha ragjának borsajtóját. (16) Ruhájára és derekára ez a név van írva: királyoknak Királya és uraknak Ura. /RÚF/] 

Ezért utal Isten Círuszra úgy, hogy az Ő „felkentje”. (Ézs 45:1). Ezt mondja az Úr fölkentjének, Círusnak, akinek erősen fogom a jobb kezét, népeket terítek le előtte, és királyok övét oldom meg, kitárulnak előtte az ajtók, nem maradnak zárva a kapuk: /RÚF/) A híres perzsa király egyrészt szabadságot adott Isten népének, de azon túlmenően a Babilon elleni hadjárata Krisztus második adventjének az előképeként is szolgál.

(2Krón 36:22-23). Círus perzsa király uralkodásának első esztendejében, azért, hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott igéje, arra indította az Úr Círus perzsa király lelkét, hogy egész birodalmában kihirdettesse szóban és írásban a következőket: (23) Ezt mondja Círus perzsa király: A föld minden országát nekem adta az Úr, a menny Istene. Ő bízott meg engem azzal, hogy felépíttessem templomát a Júdában levő Jeruzsálemben. Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene, az Úr, és menjen el! /RÚF/  

A mi korunkra már megváltozott az ószövetségi könyvek sorrendje, ami most Malakiás próféta könyvével végződik. Eredetileg azonban Círusz rendelete zárta az Ószövetséget. A Szentírás kánonjában a változtatás nélkül a következő epizód Máté evangéliuma lenne, ami Krisztus születésével kezdődik. Círusz Krisztus előképe volt. A perzsa uralkodó rendelkezett a földi templom újjáépítéséről, Jézus pedig megkezdte szolgálatát a mennyei szentélyben, és majd visszatér, hogy elhozza a szabadságunkat. Círusz természetesen nem tökéletesen jelképezte Krisztust; a kép és az előkép soha nem egyezik teljesen, és vigyáznunk kell, nehogy túl sokat képzeljünk bele minden apró részletbe. Tágabb értelemben véve azonban Círusz a „Szabadító” előképe volt.  

White idézet: Épp hetven év telt el azóta, hogy Nabukodonozor Babilonba hurcolta az első zsidó foglyokat, amikor Círusz átvette a hatalmat a méd Dáriusztól. Dániel – aki jól ismerte Jeremiás és Ésaiás jövendöléseit a fogság időtartamára vonatkozóan, valamint Ésaiásnak a círuszi rendeletre vonatkozó próféciáit – még életben volt, és fontos pozíciót töltött be a médó-perzsa udvarban. Mivel hitt ezekben a próféciákban, Istenhez imádkozva járt közben nemzetéért, és amikor elérkezett a jeruzsálemi templom helyreállításának ideje, Isten Círuszt választotta követéül, hogy szabadon bocsássa a zsidókat. Sőt, Círusz még a templom építéshez is hozzájárult. …  

A hódító perzsa hadsereg váratlanul vonult be a babiloni főváros központjába a folyó medrén át, amelynek a vizét elvezették, és a belső kapukon keresztül, amelyeket gondatlan biztonságérzetből minden védelem nélkül nyitva hagytak. Mindez bőségesen bizonyította a zsidóknak az elnyomóik hirtelen bukásáról mondott ésaiási prófécia szó szerinti teljesedését. Ebben félreérthetetlen jelét kellett volna látniuk annak, hogy Isten a nemzetek ügyeit az ő érdeküknek megfelelően alakítja; mert a Babilon elfoglalásának és bukásának módját vázoló próféciával szoros összefüggésben íródtak a következő szavak: „Én mondom Círuszt pásztoromnak, és ő minden kívánságomat teljesíti, amikor azt mondja: Építsék föl Jeruzsálemet, és rakják le a templom alapját!” „Én indítottam el őt győzelmesen, egyengetem az útját mindenütt. Ő építi föl városomat, és hazaküldi foglyaimat, nem fizetségért és nem ajándékért – mondja a Seregek Ura.” (Ésa 44:28; 45:13) – Próféták és királyok, 552./old. 

Az Eufrátesz kiszáradása

 

Babilon egyik erőssége volt, hogy a falai alatt folyt át az Eufrátesz, korlátlan mennyiségű ivóvízzel látva el a várost. Ugyanakkor ez jelentette a gyengeségét is. Nitocris, ókori babiloni királynő földmunkákat végeztetett a folyó mentén, hogy a vizet a városba vezessék. Az építkezés idejére a vizet egy mocsárba terelték, hogy a munkások zavartalanul dolgozhassanak. Círusz arra gondolt, hogy ezt ők is megtehetik: kiszáríthatják az Eufrátesz medrét, hogy a csapatai kényelmesen bevonulhassanak a városfal alatt. Amikor a falon belülre értek, a folyó mentén épített belső védőfalakat őrizetlenül találták, és a város egyetlen éjszaka leforgása alatt elesett. Hérodotosz, ókori görög történetíró beszámol róla, hogy „azoknak, akik Babilon városának központjában éltek, fogalmuk sem volt róla, hogy a külvárosokat már elfoglalták, mert a nagy ünnepség forgatagában mindenki táncolt, elmerültek az élvezetekben”. (Herodotus: The Histories. Tom Holland, ford., New York, 2015, Penguin, 94./old.) 

Volna okunk kételkedni abban, hogy ez ugyanaz az ünnepség volt, mint amiről Dániel 5. fejezete ír?

(Dán 5:18-31). Ó, király! A felséges Isten királyi uralmat, nagyságot, méltóságot és dicsőséget adott apádnak, Nebukadneccarnak. (19) Olyan nagy hatalmat adott neki, hogy remegtek és rettegtek tőle a különböző nyelvű népek és nemzetek. Megölte, akit akart, és életben hagyta, akit akart; fölemelte, akit akart, és megalázta, akit akart. (20) De amikor szíve föl fuvalkodott, és gőgösen megkeményedett, letaszították királyi trónjáról, és méltóságát elvették tőle. (21) Száműzték az emberek közül, és csak annyi értelme maradt, mint az állatok nak. A vadszamarak között tanyázott, füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét, míg el nem ismerte, hogy az emberek királyságán a Felséges Isten uralkodik, és ő azt ülteti trónra, akit akar. (22) De te, Bélsaccar, aki a fia vagy, nem aláztad meg magadat, bár mindezt tudtad. (23) A menny Ura fölé helyezted magad, mert az ő házának edényeit hozták eléd, és te bort ittál azokból főrangú embereiddel, feleségeiddel és ágyasaiddal együtt, mi közben dicsőítetted az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket, amelyek nem látnak, nem hallanak, és semmit sem tudnak. De azt az Istent, akinek a kezében van az életed és a sorsod, nem dicsőítetted. (24) Ezért küldte ő ezt a kezet, és íratta föl ezt az írást. (25) Az írás, amely oda van írva, így hangzik: mené mené tekél ú-parszín. (26) A szavak magyarázata pedig ez: A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten királyságodat, és véget vet annak. (27) A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált. (28) A perész azt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsák nak adta. (29) Akkor Bélsaccar parancsára Dánielt bíborba öltöztették, nyakára aranylán cot tettek, és kihirdették, hogy rang szerint ő a harmadik az országban. (30) Még azon az éjszakán megölték Bélsaccart, a káldeusok királyát. /RÚF/ 

(Jel 16:12-19). A hatodik is kiöntötte a poharát a nagy folyamra, az Eufráteszre, és kiszáradt a vize, hogy megnyíljék a napkeletről jövő királyok útja. (13) És láttam, hogy a sárkány szájából, a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lélek jön ki: olyanok, mint a békák, (14) mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket tesznek, és elmennek az egész földkerekség királyaihoz, hogy összegyűjtsék őket a mindenható Isten nagy napjának harcára. (15) Íme, eljövök, mint a tolvaj: boldog, aki vigyáz, és őrzi ruháját, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét. (16) És összegyűjtötték a földkerekség királyait arra a helyre, amelyet héberül Harmagedónnak neveznek. (17) A hetedik angyal is kiöntötte a poharát a levegőbe, és hatalmas hang szólalt meg a szentélyből, a trón felől: Megtörtént. (18) Ekkor villámlás, zúgás és mennydörgés támadt, és olyan nagy földrengés, amilyen nem volt, amióta ember született a földre: olyan nagy volt a földrengés. (19) A nagy város három részre szakadt, és a pogányok városai összeomlottak. A nagy Babilon is sorra került Isten színe előtt, hogy neki adják Isten haragos indulata borának a poharát. /RÚF/  

Jézus így figyelmeztette a tanítványait, amikor azt magyarázta, hogyan ismerhetik fel az idők jeleit: „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, melyik órában jön el a ti Uratok! Azért pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakaszában jön el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy házába betörjön”. (Mt 24:42-43), ÚRK 

Amint Babilon elestekor történt, úgy a mai Babilont is meglepetésként fogja érni Krisztus váratlan megjelenése. Persze nem szükségszerű, hogy ez velünk is így legyen. Kaptunk elég bizonyítékot, részletes próféciák sokaságát arról, hogy Jézus hamarosan visszatér. 

A világra nem azért tör hirtelen a meglepetés, mintha nem tudnának arról, amit Isten előre megjelentett. Azért fognak meglepődni, mert eldöntötték, hogy nem hiszik el azt, aminek a bekövetkezéséről Isten előre szólt. 

White idézet: Nekünk is szól a nemzetek történelme. Minden népnek és minden egyes embernek megvan a helye Isten csodálatos tervében. Most zajlik az egyének és nemzetek megméretése. A mérleg annak kezében van, aki soha nem téved. Mindenki maga határoz a sorsáról, Isten pedig mindent kézben tartva megvalósítja szándékát. A próféciák, amelyeket a nagy VAGYOK adott Igéjében, az eseményeket – a múlt örökké valóságától a jövő örökkévalóságáig – láncszemekként kapcsolják egymáshoz, és meg mondják, hol állunk ma a korszakok folyamatában, és mit várhatunk az eljövendő időben. Mindazt nyomon követhetjük a történelem lapjain, aminek a prófécia szerint napjainkig be kell következnie, és biztosak lehetünk abban, hogy mindaz, ami még hátra van, be fog teljesedni a maga idejében. – Próféták és királyok, 536./old.  

Belsazár lakomája

 

Miután a médek és a babiloniak szövetséges seregei (Nabukodonozor apja vezetésével) le győzték Ninivét (Kr. e. 612), Babilon városa újból felemelkedett, olyan mértékben, amihez foghatót a nagy törvényadó, Hammurapi napjai óta nem tapasztalt. Nabukodonozor király dolgát már nem nehezítették az asszír támadások, így Babilon gazdagsága és befolyása annyira megnőtt, hogy a szomszédos népeknek nemigen volt más választása: ha vonakodva is, de el kellett fogadniuk fölényét. Babilon volt a világ királynője, és a prosperálni kívánó népek hűséget fogadtak neki.

Amennyire tudjuk, Nabukodonozor hívőként halt meg, megvallotta, hogy Dániel Istene minden nép jogos uralkodója. (Dán 4:31-34). Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre. (32) A föld minden lakóját semminek tekinti, tetszése szerint bánik az ég seregével és a föld lakóival. Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: Mit csinálsz? (33) Abban az időben értelmem visszatért, és királyi uralmamhoz méltóan vissza tért tündöklő dicsőségem is. Az udvari emberek és a főurak fölkerestek engem, visszahelyeztek királyságomba, és még nagyobb hatalomra jutottam. (34) Most azért én, Nebukadneccar, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei Királyt, mert minden tette helyes, eljárása igazságos, és meg tudja alázni azokat, akik kevélyen élnek. /RÚF/ 

A következő történet, amiről Dániel beszámol, már Nabukodonozor utódjáról, Belsazárról szól.  

(Dániel 5:1-30). Bélsaccar király nagy lakomát rendezett ezer főrangú emberének, és az ezer emberrel együtt itta a bort. (2) A bor hatására megparancsolta Bélsaccar, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket apja, Nebukadneccar hozott el a jeruzsálemi templomból. Azokból akart inni a király főrangú embereivel, feleségeivel és ágyasaival együtt. (3) Elő is hozták az aranyedényeket, amelyeket a jeruzsálemi templomból, az Isten házából hoztak el, és a király azokból ivott főrangú embereivel, feleségeivel és ágyasaival együtt. (4) Itták a bort, és közben dicsőítették az aranyból, ezüstből, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket. (5) Egyszerre csak egy emberi kéz ujjai tűntek fel, és írni kezdtek a királyi palota festett falára, a lámpatartóval szemben; a király pedig nézte a kezet, ahogyan írt. (6) Közben a király arca elsápadt, gyötrő gondolatai támadtak, meggörnyedt a háta, és még a térdei is reszkettek. (7) A király hangosan kiáltozni kezdett, hogy vezessék eléje a varázslókat, a csillagjósokat és a jövendőmondókat. Azután így szólt a király a babiloni bölcsekhez: Bárki is legyen az, aki elolvassa ezt az írást, és meg tudja nekem magyarázni, az bíborba öltözhet, aranyláncot kap a nyakára, és rang szerint harmadik lesz az országom ban. (8) Akkor eljött a király valamennyi bölcse, de nem tudták az írást elolvasni és meg magyarázni a királynak. (9) Ekkor Bélsaccar király még jobban megrémült, arca elsápadt, és a főrangú emberek is tanácstalanok voltak. (10) Amikor azonban az anyakirálynő meg hallotta, min tanakodnak a király és főemberei, bement a mulatozókhoz, és ott így szólt a királyné: Király, örökké élj! Ne gyötörjenek téged gondolataid, és az arcod se legyen sápadt! (11) Van országodban egy férfi, akiben szent, isteni lélek van. Apád idejében őt úgy ismerték, mint akinek világos értelme van, és olyan a bölcsessége, akár az isteneké. Apád, Nebukadneccar király a mágusok, a varázslók, a csillagjósok és a jövendőmondók elöljárójává tette; igen, a te apád, ó, király! (12) Mert Dánielben, akit a király Baltazárnak nevezett el, rendkívüli lélek, tudás és értelem lakik, és képes arra, hogy megmagyarázza az álmokat, feltárja a titkokat és megfejtse a rejtett értelmű dolgokat. Most azért hívatni kell Dánielt, majd ő megadja a magyarázatot! (13) Dánielt ekkor a király elé vezették. A király így szólt Dánielhez: Te vagy az a Dániel, a zsidó foglyok egyike, akit apám, a király hozott ide Júdából? (14) Azt hallottam felőled, hogy isteni lélek, világos értelem és rendkívüli bölcsesség van benned. (15) Most vezették elém a bölcseket és a varázslókat, hogy olvassák el ezt az írást, és magyarázzák meg nekem, de ők nem tudták azt megmagyarázni. (16) Rólad azonban azt hallottam, hogy meg tudod magyarázni, ami magyarázatra szorul, és megtudod fejteni a rejtélyeket. Ha tehát most el tudod olvasni ezt az írást, és meg tudod nekem magyarázni, akkor bíborba öltözhetsz, aranyláncot kapsz a nyakadra, és rang szerint harmadik leszel országomban. (17) Dániel így válaszolt a királynak: Ajándékaidat tartsd meg, és adományaidat add másnak! De azért az írást elolvasom, és megmagyarázom neked, királyom. (18) Ó, király! A felséges Isten királyi uralmat, nagyságot, méltóságot és dicsőséget adott apádnak, Nebukadneccarnak. (19) Olyan nagy hatalmat adott neki, hogy remegtek és rettegtek tőle a különböző nyelvű népek és nemzetek. Megölte, akit akart, és életben hagyta, akit akart; fölemelte, akit akart, és megalázta, akit akart. (20) De amikor szíve fölfuvalkodott, és gőgösen megkeményedett, letaszították királyi trónjáról, és méltóságát elvették tőle. (21) Száműzték az emberek közül, és csak annyi értelme maradt, mint az állatoknak. A vad szamarak között tanyázott, füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét, míg el nem ismerte, hogy az emberek királyságán a Felséges Isten uralkodik, és ő azt ülteti trónra, akit akar. (22) De te, Bélsaccar, aki a fia vagy, nem aláztad meg magadat, bár mindezt tudtad. (23) A menny Ura fölé helyezted magad, mert az ő házának edényeit hozták eléd, és te bort ittál azokból főrangú embereiddel, feleségeiddel és ágyasaiddal együtt, miközben dicsőítetted az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket, amelyek nem látnak, nem hallanak, és semmit sem tudnak. De azt az Istent, akinek a kezében van az életed és a sorsod, nem dicsőítetted. (24) Ezért küldte ő ezt a kezet, és íratta föl ezt az írást. (25) Az írás, amely oda van írva, így hangzik: mené mené tekél ú-parszín. (26) A szavak magyarázata pedig ez: A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten királyságodat, és véget vet annak. (27) A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált. (28) A perész azt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta. (29) Akkor Bélsaccar parancsára Dánielt bíborba öltöztették, nyakára aranyláncot tettek, és kihirdették, hogy rang szerint ő a harmadik az országban. (30) Még azon az éjszakán megölték Bélsaccart, a káldeusok királyát. /RÚF/

A történetnek talán a legszomorúbb, legtragikusabb része (Dán 5:22) verse. Dániel beszélt a királynak Nabukodonozor bukásáról és felemelkedéséről, majd ezt mondta neki: „És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad.” Vagyis alkalma volt megtudni, mi az igazság, talán saját szemével láthatta, mi történt Nabukodonozorral, mégis úgy döntött, hogy a történteket figyelmen kívül hagyva inkább arra az útra lép, ami elődeinek is annyi bajt okozott. 

 Amint egykor Nabukodonozor felállíttatta az aranyszobrot, úgy Belsazár is nyíltan dacolt Isten kijelentésével. A templomi szent edényeket közönséges célra használta, és ezzel valószínűleg azt akarta érzékeltetni, hogy Babilon leigázta a zsidókat, ezért kerültek a birtokába a zsidó istentisztelet szent tárgyai, vagyis ők továbbra is hatalmasabbak Istennél, aki meg jövendölte a hanyatlásukat.

Ez valóban tudatos ellenszegülés volt, pedig Belsazár látott sok bizonyítékot, ami bölcsebbé tehette volna. Elegendő információ állt a rendelkezésére ahhoz, hogy tisztában legyen az igazsággal, de a szívbeli állapotával volt a baj. Amikor az utolsó időben végső válságba kerül a világ, az emberek akkor is lehetőséget kapnak az igazság megismerésére, és a döntésüket ők is a szívükben hozzák meg, mint Belsazár.  

White idézet: Nabukodonozor unokájának, Belsazárnak ostobasága és gyengesége miatt a büszke Babilon csakhamar elbukott. Belsazár, aki már fiatalon részt kapott az uralkodásból, hatalmában büszkélkedett, és szívével a menny Istene ellen fordult. Sok lehetősége volt Isten akaratának megismerésére és annak megértésére, hogy kötelessége neki engedelmeskedni. Tudott arról, hogy nagyapját az Úr határozatából kiűzték az emberi társadalomból. Jól ismerte Nabukodonozor megtérése és csodálatos gyógyulása történetét is. De engedte, hogy az élvezetek szeretete és az öndicsőítés homályba borítsa azokat a tanulságokat, amelyeket soha nem lett volna szabad elfelejtenie. Kegyelemből kapott lehetőségeit eltékozolta, és nem igyekezett arra, hogy általuk jobban megismerje az igazságot. Amire Nabukodonozor végül kimondhatatlan szenvedés és megalázás árán eljutott, attól Belsazár közömbösen elfordult. – Próféták és királyok, 522./old.  

Nabukodonozor és Belsazár élete által az Úr a mai nemzedékeket szólítja meg. Komolyan kell vennünk azokat a tanulságokat, amelyekkel az akkori lázadó királyok szolgáltak. Ha Belsazár a nagyapja életéből levonta volna a tanulságokat, nemcsak az országát tarthatta volna meg, hanem az életét is. Viszont figyelmen kívül hagyta a kapott leckéket, és tovább lázadt Isten ellen, sőt, olyan bűnöket követett el, amelyekért a nagyapja meg lett dorgálva és büntetve. Gőgösen felmagasztalta magát, ezért háznépével utolérte Isten ítélete. Legnagyobb bűne az volt, hogy bár a menny világosságot adott neki, mégsem volt hajlandó az igazság útján járni. – Signs of the Times, 1891. július 20. 

Végidő képei: Ninive lakosai

Jónásnak határozott üzenetet kellett hirdetnie Ninive lakosainak. „Elindult Jónás, és bement a városba egynapi járásra, és így kiáltott: Még negyven nap, és elpusztul Ninive”. (Jón 3:4), ÚRK)

(Jón 3:5-10). Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. (6) Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. (7) Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! (8) Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! (9) Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! (10) Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg. /RÚF/ 

Igen, megtért az egész város, és a megjövendölt végzet nem következett be, legalábbis akkor nem. „Az ítélet elhárult. Izráel Istene felmagasztaltatott és megdicsőült az egész pogány világban, törvényét pedig tisztelték. Ninive csak hosszú évekkel később lett a környező népek zsákmánya, amikor büszke gőgjében elfeledkezett Istenről”. (Ellen G. White: Próféták és királyok. 170./old.)  

Számíthatunk hasonlóra az utolsó napokban, amikor a végső üzenet hangzik a bűnbe süllyedt világnak? Igen és nem. Vagyis világszerte mindenütt lesznek sokan, akik hallgatnak a szóra: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és nekapjatok az ő csapásaiból”. (Jel 18:4) Az egész világon mindenütt lesznek, akik kiállnak, és a fenevaddal dacolva „megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét”. (Jel 14:12) Ninive egykori lakóihoz hasonlóan ők is megmenekülnek az ítélettől, ami az elveszetteket sújtja.

Viszont vannak feltételes próféciák is, mint amilyen a Ninive pusztulását hirdető üzenet volt: elpusztul, ha az emberek nem fordulnak el gonoszságuktól. (Jer 18:7-10). Meg történik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. (8) De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is meg bánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá. (9) Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom. (10) De ha azt műveli, amit rossznak látok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni. /RÚF/ 

Csakhogy nem minden prófécia feltételhez kötött. Vannak olyanok is, amelyek az emberek reakcióitól függetlenül teljesednek. Krisztus első és második adventjének messiási próféciái, a fenevad bélyege, a csapások, a végidei üldözés – ezek egyike sem feltételes, bekövetkeznek, bármit is tesznek az emberek. Az emberek tettei, döntései azt határozzák meg, hogy a próféták által előre elmondott végső események idején ők melyik oldalra kerülnek. 

White idézet: Isten végtelenül türelmes. Elcsodálkozunk ezen a hosszútűrésen, ha arra gondolunk, hogy állandóan megsértjük szent parancsolatait. A mindenható Atya fékezi saját magát, de kétségkívül meg fogja büntetni a gonoszokat, akik olyan vakmerően dacolnak a Tízparancsolat jogos követelményeivel.

 Isten próbaidőt ad az embernek; de türelmének is van határa, és büntetése elkerülhetetlen. Az Úr hosszú ideig elnéző az emberekkel és a városokkal. Irgalmasan figyelmeztet, hogy a menny haragjától megmentse őket. De eljön az idő, amikor már nem hallgatja meg az irgalomért könyörgőket, és elpusztítja az igazság világosságát állandóan visszautasító lázadókat, mert könyörületes velük és azokkal is, akiket példájukkal befolyásolnának. – Próféták és királyok, 276./old.

A végidő képei: Jónás próféta

Különösen sokatmondóak a Krisztus visszatérése előtti utolsó nemzedék számára. Jónás próféta könyve rövid, de felettébb nagy a hatása. Bizonyos tekintetben sok hívő magára ismerhet a vonakodó prófétában. A történet tartalmazza jövőbeli események felhangjait.

(Mt 12:38-42). Akkor újra megszólította őt néhány írástudó és farizeus: Mester, jelt akarunk látni tőled. (39) Ő pedig így válaszolt nekik: Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele. (40) Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel. (41) Ninive lakói feltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására; de íme, nagyobb van itt Jónásnál! (42) Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el ítéli ezt a nemzedéket, mert ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; de íme, nagyobb van itt Salamonnál! /RÚF/ 

Jézus kijelentette, hogy Ő nagyobb Jónásnál. Tudta, ha a világunkba jön, az a keresztet jelenti számára, mégis eljött, hogy „megkeresse és megtartsa, ami elveszett”. (Lk 19:10) Jónás három napot töltött a nagy hal belsejében – a saját bűnei miatt. Jézus három napot töltött a sírban a mi bűneink miatt. Erre volt szükség az elveszettek megmentéséhez.  

Ma vonakodó prófétának nevezzük Jónást, aki nem akart Ninivébe menni. Emberi nézőpontból érthető is: az asszírok birodalma brutális volt. Falfestményeik tele vannak szörnyűségeket ábrázoló jelenetekkel, a leigázott népeket elképzelhetetlenül kegyetlen módszerek kel gyilkolták le. Ugyan ki akarná vállalni annak következményeit, hogy a fővárosukban prédikál a bűnbánatról?  

A történet egy fontos pontja talán előre mutat a végidei maradék mozgalomra: amikor Jónástól megkérdezik, hogy ki ő, ezt feleli: „Héber vagyok, és az Urat, az egek Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet teremtette”. (Jón 1:9), /ÚRK/ Szavai emlékeztetnek az első angyal üzenetére. (Jel 14:7). és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! /RÚF/ Azt emelte ki, hogy az Úr teremtette „a tengert és a szárazföldet”, vagyis rámutatott: Ő a Teremtő. Ezért kell imádnunk Őt, és az imádat kérdésének szerepe központi a végidei események során. 

Nekünk is népszerűtlen üzenetet kell hirdetnünk a lelki Babilonban. Amikor azt mondjuk a világnak: „Fussatok ki belőle, én népem” (Jel 18:4), kifejezzük, hogy meg kell térniük. Az ilyen üzenet szinte mindig haragot vált ki sokakból, még ha a lehető legkedvesebben mondjuk is. Vajon ki az közülünk, aki nem találkozott még negatív, sőt ellenséges reakcióval, amikor bizonyságot tett? Ez egyszerűen együtt jár a „feladattal”. 

White idézet: Ma is szól ez a tanítás Isten szolgáinak. A nagyvárosoknak ma éppolyan szükségük van az igaz Isten tulajdonságainak és szándékainak megismerésére, mint annak idején volt a niniveieknek. Krisztus követeinek meg kell ismertetniük az emberekkel a szem elől tévesztett nemesebb világot. A Szentírás tanítása szerint csak az a város marad meg, amelynek építője és alkotója Isten. A hit szemével az ember megláthatja a menny küszöbét, amelyet eláraszt az Atya dicsősége. Az Úr Jézus munkálkodó szolgái által szólítja fel az embert, hogy megszentelt vágyakozással törekedjen a soha el nem múló örökségre. Buzdítja, hogy gyűjtsön kincset Isten trónjánál. – Próféták és királyok, 274./old. 

Jónás magatartása arról árulkodik, hogy többre értékelte saját hírnevét, mint a bűnös város ban élő lelkeket. Attól félt, hogy hazug prófétának fogják minősíteni. Isten megszánta a megtérő népet, és ez „igen rossznak látszék Jónás előtt, és megharaguvék”. Kérdőre vonta az Urat: „Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék? Azért siettem, hogy Tarsisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódó.” 

Amikor látta, hogy irgalmában az Úr megszánja a várost, mely romlott cselekedetekkel gyalázta a Mindenhatót, Jónásnak együtt kellett volna munkálkodnia az irgalmas isteni tervvel. Csakhogy ő szem elől tévesztette a nép érdekeit. Ismét saját érzelmeinek engedett, ezért nem töltötte el szomorúsággal az a gondolat, hogy ilyen sok ember pusztulna el, ha nem kapna jóra vezető tanítást. Úgy érezte, inkább a halált választja, mintsem hogy úgy él jen, hogy közben lássa megmenekülni a városlakókat, ezért felkiáltott: „Most azért, Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet éntőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!” – Advent Review and Sabbath Herald, 1906. október 18.

„És lőn az Úrnak szava Jónáshoz: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagyvárosba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe!” A próféta kétségbe vonta az isteni elhívás bölcs voltát. Úgy gondolta, hogy semmi értelme sincs ilyen üzenetet hirdetni abban a büszke városban. Arról viszont megfeledkezett, hogy Isten, akinek szolgált, mindentudó és mindenható. Miközben tétovázott, Sátán a csüggedés érzésével környékezte meg, és „felkele Jónás, hogy Tarsisba szaladna”. Talált egy hajót, „és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Tarsisba menne”.

Jónás nehéz feladatot kapott, viszont ha kételyek nélkül engedelmeskedett volna, akkor bőséges áldásban részesül. Az Úr azonban mégsem hagyta el Jónást elkeseredésében. Próbákon és gondviselésének furcsa eseményein keresztül vezette el oda, hogy újjáéledjen a menny iránti bizalma. – From Splendor to Shadow, 144./old. 

Az őskeresztény egyház üldöztetése

 

Nemcsak az Ószövetségben találunk a végső eseményekre utaló előjeleket, hanem az Új szövetségben is. Nem volt könnyű az élete az 1. században élt keresztényeknek. Gyűlölték őket azok a hívők, akik úgy gondolták, hogy veszélyeztetik a mózesi hitet, de a pogány Római Birodalom haragjának is ki voltak téve. „A föld és a pokol hatalmai Krisztus ellen sorakoztak fel akkor, amikor csatasorba álltak Krisztus követői ellen. A pogány világ tudta, hogy az evangélium diadala a pogány templomok és oltárok elsöprését jelenti. Ezért össze gyűjtötte erőit, hogy a kereszténységet megsemmisítse”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 35./old.)

Az apostolok cselekedeteinek egyik története jól példázza, hogy mire számíthat.

(ApCsel 12:1-17). Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. (2) Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette. (3) Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Ez a kovásztalan kenyerek ünnepén történt. (4) Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni. (5) Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez. (6) Amikor Heródes elő akarta vezettetni, azon az éjszakán Péter – két bilinccsel megkötözve – két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt. (7) És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: Kelj fel gyorsan! És lehulltak a bilincsek Péter kezéről. (8) Ezt mondta neki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat! Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem! (9) Péter kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát. (10) Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Amikor kimentek rajta, végig haladtak egy utcán, azután hirtelen eltűnt mellőle az angyal. (11) Ekkor Péter magához tért, és így szólt: Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amit a zsidó nép várt. (12) Amikor ezt felismerte, elment Mária házához, aki a Márknak is nevezett János anyja volt. Itt sokan voltak együtt és imádkoztak. (13) Amikor megzörgette az ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány, hogy meg tudja, ki az. (14) Megismerve Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem be szaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. (15) De azok azt mondták: Elment az eszed! Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: Az ő angyala az! (16) Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak. (17) Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, majd így szólt: Mondjátok el ezeket Jakabnak és a testvéreknek! Azután kiment, és más helyre távozott. /RÚF/ 

Jakabot lefejezték, és úgy tűnt, hogy Péter lesz a következő. Halálbüntetés fenyegette a keresztényeket. A történetnek talán az a legkülönösebb része, hogy Péter aludt akkor, ami valószínűleg az élete legrosszabb éjszakája volt. Mély álomba merült, és az angyalnak meg kellett löknie, hogy felébressze.  

Péter csoda folytán megszabadult, elment a hívők összejövetelére, akik alig akarták elhinni, hogy valóban megmenekült, pedig éppen azért imádkoztak. A Bibliában az áll, hogy „el ámultak”. (ApCsel 12:16), RÚF) Elgondolkodtató: vajon milyen gyakran nem merjük igazán elhinni, hogy Isten valóban válaszol is az imáinkra?

Egyes hívők megmenekültek, másokat megöltek, és ugyanígy lesz az utolsó idő közeledtével. Péter akkor kiszabadult, de végül a hitéért halt meg. Jézus előre elmondta neki, mi lesz vele: „Bizony, bizony mondom neked, amikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál, amikor pedig megöregszel, kinyújtod a kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem”! (Jn 21:18-19), ÚRK)  

White idézet: Végül kitűzték Péter kivégzésének időpontját, a hívők azonban továbbra is imádkoztak a mennyhez, és miközben buzgón könyörögtek segítségért, Isten angyalai oltalmazták a bebörtönzött apostolt. A tömlöcben két katona közé láncolták Pétert, így az őrök tudta nélkül meg sem mozdulhatott. A börtönkapukat és az őrséget is megerősítették. Emberileg semmi esélye sem volt a menekülésnek vagy szökésnek. Az ember elkeseredett helyzete azonban Isten kiváló lehetősége. 

Az apostolt nem tántorította el a helyzete. Mióta Krisztus elfogadta a megtagadás után, nemes bátorsággal szállt szembe a veszélyekkel, és hirdette a megfeszített, feltámadt és mennybe ment Üdvözítőt. Ott, a cellában eszébe jutottak Jézus szavai: „Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.” Péter azt hitte, hogy most jött el az ideje, hogy életét áldozza Krisztusért. 

A kivégzése előtti éjszakán az apostol nyugodtan aludt a katonákhoz láncolva. Heródes még emlékezett arra, hogy Péter egyszer már megszökött a börtönből, ezért dupla őrséget állított elővigyázatosságból. Még több katonát rendelt a bebörtönzött apostol felügyeletére. Pétert egy masszív kőtömbbe vésett cellába zárták, melynek rácsait alaposan lelakatolták és eltorlaszolták. Viszont a szökés lehetőségét teljesen kizáró hatékony római őrség, a zárak és a torlaszok mind azt a célt szolgálták, hogy Isten csodálatos győzelmet aratva szabadítsa ki Pétert a börtönből. Heródes a mindenható Isten ellen emelte fel a karját, de végül teljes megaláztatás és kudarc érte, amiért el akarta venni az Úr szolgájának életét. – Advent Re view and Sabbath Herald, 1911. április 27.

 Az angyalok feladata: közeledni a szenvedőkhöz, megpróbáltakhoz és megkísértettekhez. Fáradhatatlanul munkálkodnak minden lélekért, akiért Krisztus meghalt. Amikor egy bűnös Jézushoz fordul, átadja magát neki, angyalok viszik az örömhírt a mennybe fel. Ez a mennyei seregek nagy öröme. „Nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtért bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.” (Lk 15:7) Minden eredményes fáradozásunkról – amely a sötétséget oszlatja el, és Krisztus ismeretét terjeszti – értesül a menny. Ha tehát ilyen cselekedetet jelentenek az Atyának, öröm tölti be az egész mennyet. – Az apostolok története, 153./old.

Ruth és Boáz

(Ruth 1:1-5). Abban az időben történt, amikor a bírák bíráskodtak, hogy éhínség támadt az országban. Elment ezért a júdai Betlehemből egy férfi, hogy jövevényként Móáb mezején lakjon. Vele volt a felesége és két fia. (2) A férfi neve Elímelek volt, a feleségének Naomi, két fiának pedig Mahlón és Kiljón volt a neve. Efrátaiak voltak, a júdai Betlehemből. El is jutottak Móáb mezejére, és ott éltek. (3) De meghalt Elímelek, Naomi férje, és ott maradt az asszony a két fiával. (4) Ezek móábi leányokat vettek feleségül. Az egyiknek Orpá volt a neve, a másiknak Ruth. Ott laktak mintegy tíz esztendeig. (5) De meghaltak ők is mind a ket ten, Mahlón és Kiljón is, úgyhogy az asszony ott maradt a két fia és a férje nélkül. /RÚF/

Naomit annyi keserűség érte az életben, hogy azt kérte, Márának hívják. (Ruth 1:20). Ő azonban azt mondta nekik: Ne hívjatok engem Naominak, hívjatok inkább Márának, mert nagyon megkeserítette sorsomat a Mindenható. /RÚF/) A bűn súlyosan megrontotta a Teremtővel való kapcsolatunkat, lelki ínségbe taszítva bennünket. A kilátásaink sötétek, az életünket úgy töltjük, hogy csak a mező szélén szedegetjük a kalászt, a megtört világban még fellelhető örömnek csupán a morzsáin tengődünk. Azonban minden egészen más lesz, amint felfedezzük, hogy Isten nem feledkezett meg rólunk.  

Naomi nem vehette birtokba a férje, Elimelek földjét a férje családjának támogatása nélkül. Az asszony remélte, hogy elhunyt férje egy közeli rokona feleségül veszi Ruthot, aki majd gyermeket szül Elimelek nevének. Isten úgy rendelkezett, hogy az izraeliták visszaszerezhetik örökségüket az ígéret földjén, ha egy közeli rokon megváltja. Boáz nem csupán egy jóindulatú gazda volt, hanem Elimelek közeli rokona is, aki megválthatta a földet. 

A lehető legjobb hír volt Naomi számára, hogy Boáz nemcsak egy kedves, nagylelkű férfi, hanem rokon is, mert így a két nő szegénységének nem kell örökké tartania. 

Boáz beleszeret Ruthba, feleségül akarja venni, de komoly akadályba ütközik: van egy közelebbi rokon, aki szintén igényt tart a nőre és a földre. Boázt Krisztus előképének tekintve ez a helyzet rámutat a nagy küzdelem egy fő kérdésére. Krisztus szeret bennünket, de van egy „közelebbi rokon”, Sátán, aki követelően lép fel. 

(Ruth 4:1-12). Bóáz odament a városkapuhoz, és leült. És amikor arra ment az a közeli rokon, akiről Bóáz beszélt, ezt mondta: Kerülj erre, ülj ide, testvérem! Az odament, és leült. (2) Azután maga mellé vett Bóáz tíz embert a város vénei közül, és ezt mondta: Üljetek ide! És azok leültek. (3) Ekkor azt mondta Bóáz a legközelebbi rokonnak: Naomi, visszatérve Móáb mezejéről, el akarja adni azt a szántóföldet, ami a rokonunk, Elímelek birtokrésze volt. (4) Azt gondoltam, hogy tudomásodra hozom, és megmondom: vedd meg az itt ülők előtt, népem vénei előtt! Ha vállalod a rokoni kötelezettséget, vállald; de ha nem vállalod, mondd meg nekem, hadd tudjam! Mert rajtad kívül nincs más közeli rokon, utánad már én következem. Ő így szólt: Vállalom. (5) De Bóáz ezt mondta: Amikor a szántóföldet megveszed Naomitól, a móábi Ruthot, az elhunyt feleségét is el kell venned, hogy az elhunyt nevét fenntartsd az örökségében. (6) Erre a legközelebbi rokon azt felelte: Azt nem tudom magamra vállalni, mert akkor a saját örökségemet teszem tönkre. Vállald magadra az én rokoni kötelezettségemet, mert én nem tudom vállalni! (7) Régente Izráelben úgy erősítettek meg minden rokoni kötelezettséggel vagy cserével kapcsolatos ügyet, hogy az egyik fél le húzta a saruját, és odaadta a másiknak. Ez volt a hitelesítés módja Izráelben. (8) Akkor te hát a legközelebbi rokon azt mondta Bóáznak: Vedd meg te magadnak! Majd lehúzta a saruját. (9) Ekkor azt mondta Bóáz a véneknek és az egész népnek: Ti vagytok a tanúim, hogy én ma megvettem Naomitól mindazt, ami Elímeleké volt, és mindazt, ami Kiljóné és Mahlóné volt. (10) Sőt a móábi Ruthot, Mahlón feleségét is feleségül veszem, hogy fenntartsam a meghaltnak a nevét örökségében, hogy ki ne vesszen a meghaltnak a neve testvérei közül lakóhelyének a kapujából. Ti vagytok most ennek a tanúi. (11) A kapuban levő egész nép ezt mondta a vénekkel együtt: Tanúk vagyunk! Adja az Úr, hogy ez az asszony, aki a házadba megy, olyan legyen, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették föl Izráel házát. Gyarapodjál Efrátában, legyen híres a neved Betlehemben! (12) Legyen olyan a házad, mint Pérec háza, akit Támár szült Júdának, annak az utódnak a révén, akit majd az Úr ad neked ettől a fiatalasszonytól!/RÚF/ 

Boáz elment Betlehem kapujába – Krisztus ebben a városban jött világra közeli rokonunkként. A város vénei összegyűltek, és a megbeszélés végén a másik férfi átadta a saruját (mint tulajdonjogának szimbólumát). A városkapuban szokták a különböző ügyeket eldönteni.

White idézet: Jézusnak a népéhez fűződő viszonyát gyönyörűen szemlélteti az Izraelnek adott törvény. Ha egy elszegényedett zsidó kénytelen volt megválni vagyonától, s magát is el kellett adnia szolgának, legközelebbi rokonának kötelessége volt kiváltani őt és örökségét. (Lásd: 3Móz 25:25, 47-49; Ruth 2:20.) Így a bűn következtében elveszített örökségünk és magunk meg váltásának műve ráhárult, aki „közeli rokonunk”. Megváltásunkért lett hozzátartozónkká. Megváltó Urunk közelebb áll hozzánk, mint apánk, anyánk, testvérünk, barátunk, hitvesünk. „Ne félj – mondja –, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” „Mivel kedves vagy az én szememben, becses vagy, és én szeretlek: embereket adok helyet ted, és népeket a te életedért.” (Ésa 43:1, 4) 

 Krisztus szereti a trónját körülvevő mennyei lényeket, de mi magyarázza azt a nagy szeretetet, mellyel bennünket szeret? Nem érthetjük meg, csak tapasztalhatjuk, hogy így van. Ha pedig vele tartjuk a rokonságot, milyen gyöngéden kell tekintenünk Urunk fivéreire és nő véreire! Nem kellene igyekeznünk felismerni, mire kötelez Istennel való rokonságunk? Az Úr a családjába fogadott bennünket, nem kellene-e tehát tisztelnünk Atyánkat és rokonságunkat? – Jézus élete, 327./old.  

Az advent előtti ítélet

 Dániel 7. fejezetének ítéleti jelenetében bepillantunk a függöny mögé. Csodálatos lehetőség, hogy megláthatjuk, hogyan oldja meg Isten a bűn problémáját, miközben megváltást biztosít azoknak, akik szövetséges kapcsolatban kívánnak élni vele. 

 (Dániel 7:1-28). Bélsaccar babilóniai király uralkodásának első évében álmot látott Dániel, és látomásai támadtak fekhelyén. Az álmot leírta; itt kezdődik a beszámolója, a saját szavaival: (2) Ezeket mondta el Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy az ég négy szele felkorbácsolta a nagy tengert. (3) Négy hatalmas vadállat emelkedett ki a tengerből, mind egyik különbözött a többitől. (4) Az első olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, hogy kitépték a szárnyait, és fölemelték a földről, két lábra állították, mint egy embert, és emberi értelmet adtak neki. (5) A következő, a második vadállat medvéhez hasonlított. Félig már fölkelt, és három borda volt a szájában, a fogai között. Ezt mondták neki: Kelj föl, egyél nagyon sok húst! (6) Azután láttam a következőt, amely olyan volt, mint egy párduc, de négy madárszárny volt a hátán. Négy feje is volt a vadállatnak, és hatalmat adtak neki. (7) Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, félelmetes és rendkívül erős volt. Hatalmas vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt. (8) Figyeltem a szarvakat: egyszer csak egy újabb, kicsi szarv bújt elő közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak ennek a szarvnak, mint az embereknek, és kérkedő szája volt. (9) Azután ezt láttam: Trónokat állítottak föl, és helyet foglalt egy öreg korú. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj, mint a tiszta gyapjú. Trónja olyan volt, mint a lángoló tűz, s annak kerekei, mint az égő tűz. (10) Tűzfolyam fakadt és áradt ki előle. Ezerszer ezren szolgáltak neki, tízezerszer tízezren álltak előtte. Összeült a törvényszék, és könyveket nyitottak fel. (11) Akkor láttam, hogy a kérkedő szavak miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot. Láttam, hogy a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégjen. (12) A többi vadállattól is elvették a hatalmat, de ideig-óráig életben hagyták őket. (13) Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hason ló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. (14) Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg. (15) Én, Dániel, megdöbbentem emiatt, és látomásaim megrettentettek. (16) Odamentem az ott állók egyikéhez, és felvilágosítást kértem tőle mindezekről. Az pedig felelt nekem, és megmagyarázta ezt a dolgot: (17) Ez a négy hatalmas vadállat négy királyságot jelent, amelyek létrejönnek a földön. (18) De a Felséges szentjei nyerik majd el a királyságot, és örökre ők birtokolják azt, örökkön-örökké. (19) Ezután többet akartam megtudni a negyedik vadállatról, amely más volt, mint a többiek: roppant ijesztő volt, vasfogai és rézkarmai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. (20) Tíz szarv volt a fején, majd egy újabb is előbújt közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Ennek a szarvnak szemei voltak és kérkedő szája, és nagyobbra nőtt a többinél. (21) Láttam, hogy ez a szarv hadat indított a szentek ellen, és legyőzte őket, (22) míg el nem jött az öregkorú, és igazságot nem szolgáltatott a Felséges szentjeinek. És akkor bekövetkezett az az idő, amikor a szentek birtokba vették a királyságot. (23) A válasz így szólt a negyedik vadállatról: Lesz egy negyedik királyság a földön, amely egészen más lesz, mint a többi királyság volt. Az egész földet bekebelezi, eltapossa és összezúzza. (24) A tíz szarv ezt jelenti: Ebben az országban tíz király uralkodik, majd még egy másik is következik utánuk; ez más lesz, mint az előzők, és három királyt fog leverni. (25) Sokat beszél majd a Felséges ellen, és gyötörni fogja a Felséges szentjeit. Arra törekszik, hogy megváltoztassa az ünnepeket és a törvényt. Hatalmába kerülnek a szentek egy időszakra meg két időszakra és egy fél időszakra. (26) De majd összeül a törvényszék, és elveszik hatalmát; megsemmisül, és végleg elpusztul. (27) A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom. (28) Így végződött a beszéd. Engem, Dánielt, gondolataim nagyon megrémítettek, még az arcom is bele sápadt. De a mondottakat eszemben tartottam. /RÚF/

Vitathatatlan, hogy Isten ítéletet tart az emberiség felett: „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz” (Préd 12:16). Pál arra emlékeztet, hogy nem kell ítélkeznünk egymás felett, „Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélő széke elé”. (Róm 14:10) Istennek természetesen nincs szüksége feljegyzésekre ahhoz, hogy tudja, ki üdvözül és ki nem, de lehetnek kérdései az angyaloknak, akik mindvégig figyelemmel kísérték a megváltási tervet. (1Pt 1:12). Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni. /RÚF/) Tanúi voltak Sátán lázadásának, látták, hogy Isten kivetette a mennyből az angyalok harmadát (Jel 12:4. farka magával sodorta az ég csillagainak harmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor megszülte, felfalja a gyermekét. /RÚF/), most pedig bennünket hoz a színe elé. Isten kinyitja a könyveket, és engedi, hogy a szentek mindent megnézzenek.  

Fontos bepillantást ad az ítéletbe az a történet, amikor Ábrahám kérleli Istent Sodoma és Gomora érdekében – ez a jelenet az ítélet előképe. Nyilvánvaló, hogy már megvizsgálták Sodoma bűneit. Isten elmondja: gonoszsága miatt a városnak olyan rossz híre volt, hogy sokan kiáltottak fel ellene [1Móz 18:20. Azért ezt mondta az Úr: Mivel már igen sok a jaj kiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, /RÚF/] Persze nem csak Sodoma és Gomora városának dolgait vizsgálták meg a büntetés előtt. Az Úr Ábrahámnak lehetőséget adott arra is, hogy tanulmányozza, Ő helyesen cselekedett-e, amikor döntött a gonoszok pusztulásáról. 

Eközben Dániel 7. fejezetében nem más, mint „az emberfia” (Dán 7:13); (Mt 20:28). Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. /RÚF/), Jézus jelenik meg a mennyei törvényszéken, „hogy igazságot szolgáltasson a Magasságos szentjeinek”. (Dán 7:22, ÚRK) Egyedül az Ő tökéletes igazsága által maradhat meg népe az ítéletben.  

White idézet: Az ítélethozók az emberek nevét és cselekedeteit nyilvántartó mennyei könyvek alapján döntenek. Dániel próféta ezt mondja: „Ítélők ülének le, és könyvek nyitta tának meg.” Amikor János leírja ezt a jelenetet, hozzáteszi: „Majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.” (Jel 20:12)  

Az élet könyve azok nevét tartalmazza, akik valaha is Isten szolgálatába léptek. Jézus azt mondta tanítványainak: „Örüljetek, hogy a ti nevetek fel van írva a mennyben.” (Lk 10:20) Pál beszél hűséges munkatársairól, „akiknek neve benne van az élet könyvében”. (Fil 4:3) Dániel, bepillantva abba a „nyomorúságos idő”-be, „amilyen [még] nem volt”, kijelenti, hogy Isten népe, „aki csak beírva találtatik a könyvben”, megszabadul. A Jelenések könyv ének írója pedig azt mondja, hogy csak azok lépnek be Isten városába, „akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé” (Dán 12:1; Jel 21:27). – A nagy küzdelem, 480./old. 

Az egész föld bírája

Sodoma pusztulása előtt különös eset történt Mamré tölgyesében. Isten megjelent Ábrahámnak, két angyal kíséretében. Amikor a pátriárka meglátta a mennyei látogatókat, étellel kínálta őket. Isten ekkor ígérte meg, hogy Ábrahámnak és Sárának fia születik, akinek a vonalából születik majd a Messiás. Jézus valóban Ábrahám leszármazottja. (Gal 3:16). Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. /RÚF/). Aztán a történet hirtelen átváltott a síkság gonosz városainak kérdésére.

(1Móz 18:17-32). Az Úr ezt mondta: Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni akarok? (18) Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe. (19) Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja maga után fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően, hogy az Úr is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak. (20) Azért ezt mondta az Úr: Mi vel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, (21) lemegyek, hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám eljutott jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom. (22) Amikor a férfiak megfordultak, és elindultak Sodoma felé, Ábrahám még ott állt az Úr előtt. (23) Odalépett hozzá Ábrahám, és ezt kérdezte: Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt? (24) Hátha van ötven igaz ember abban a városban? Akkor is elpusztítod, és nem bocsátasz meg annak a helynek azért az ötven igaz ért, akik ott laknak? (25) Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös! Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem hozna-e igaz ítéletet? (26) Az Úr így felelt: Ha találok Sodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek. (27) Ábrahám újból megszólalt: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak, bár én csak por és hamu vagyok. (28) De ha az ötven igaznak öt híja lesz, elpusztítod-e az öt miatt az egész várost? Ő ezt felelte: Nem pusztítom el, ha találok ott negyvenötöt. (29) Ismét szólt hozzá, és ezt mondta: Hátha negyven található ott! Az Úr így felelt: Nem teszem meg a negyvenért. (30) Ne induljon föl az én Uram, hogy beszélek – szólt Ábrahám –, de hátha csak harminc található ott! Ő így felelt: Nem teszem meg, ha találok ott harmincat. (31) Ábrahám ezt mondta: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak: hátha húsz található ott! Ő így felelt: Nem pusztítom el a húszért. (32) Ábrahám ezt mondta: Ne haragudjon az én Uram, hogy még egyszer szólok: hátha csak tíz található ott! Ő így felelt: Nem pusztítom el a tízért. /RÚF/ 

Isten nem tartozik magyarázattal nekünk, de úgy döntött, hogy nem rejti el az indítékait és terveit az emberiség előtt. „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr – mondja Ámósz próféta –, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak”. (Ám 3:7)  

Mielőtt Isten elpusztítaná Sodomát és Gomorát, kijelenti, hogy jónak látja közölni Ábrahámmal, mi fog történni, hamarosan minek lesz a tanúja. Isten egy darabig még elidőzött Ábrahámnál, míg a két angyal elindult a bűnös városba kihívni azokat, akik hallgatnak figyelmeztető szavukra. Óhatatlanul is eszünkbe juttatja ez a történet, hogy az angyaloknak ugyanez a feladata az utolsó napokban is: Isten még Babilonban élő népét kihívják onnan. 

 (Jel 14:6-12). És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! (8) Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, el esett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. (9) Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, (10) az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; (11) gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét. (12) Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. /RÚF/; 

Jel 18:1-4. Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet. (2) És ezt kiáltotta erős hangon: Elesett, el esett a nagy Babilon, amely ördögök lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan lélek, minden tisztátalan madár és minden tisztátalan és utálatos állat rejtekhelyévé lett. (3) Mert féktelen paráznaságának borából ivott minden nemzet, vele paráználkodtak a föld királyai, és eldőzsölt javaiból gazdagodtak meg a föld kereskedői. (4) Hallottam, hogy egy másik hang szól az égből: Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rá mért csapások ne érjenek titeket; /RÚF/

 Miközben hangzott az utolsó figyelmeztetés, Isten arról beszélgetett Ábrahámmal, hogy mi fog történni, és nyitottan fogadta a pátriárka kérdéseit.  

„Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal együtt” – mondta Ábrahám. „Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-e igazságot” (1Móz 18:25), ÚRK Ábrahám nemcsak Sodoma esetét vizsgálta, hanem Isten jellemét is. Hasonlóképpen, mielőtt eljön a vég, Isten kinyitja a mennyei könyveket és engedi, hogy beletekintsünk a bizonyítékokba, és csak utána hoz alá tüzet a földre. Ezerévünk lesz, hogy feleletet kapjunk a sok kérdésünkre, amelyekre most még nem tudjuk a választ. 

Jel 20:4, 11-15. És láttam trónokat: ezekre ültek azok, akik ítélő hatalmat kaptak. És azoknak a lelkeit is, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért, akik nem imád ták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. És láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt: színe elől elfutott a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. (12) És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trón előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Egy másik könyv is kinyittatott, az élet könyve, és a halottak a könyvekben írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. (13) A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki a maga cselekedetei szerint. (14) És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába. Ez a második halál, a tűz tava. (15) Ha valaki nem volt beírva az élet könyvébe, az a tűz tavába vettetett. /RÚF/ 

White idézet: Az első és második feltámadás közötti ezer év alatt ítélet folyik a gonoszok felett. Pál apostol írásaiból kitűnik, hogy a második adventet fogja követni ez az ítélet. „Idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titka it, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait.” (1Kor 4:5) Dániel kijelenti, hogy amikor „el jöve az Öregkorú”, „ítélet adaték a magasságos egek szenteinek” (Dán 7:22). Ekkor az igazak mennyei királyokként és papokként uralkodnak. János ezt mondja a Jelenések könyvében: „Láték királyi székeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel.” „Lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ővele ezer esztendeig.” (Jel 20:4, 6) Erről mondta Pál, hogy „a szentek a világot ítélik meg” (1Kor 6:2), azaz Krisztussal együtt ítélkeznek a gonoszokon. Összevetik tetteiket a törvénykönyvvel, a Bibliával, és mindenkinek az ügyét a cselekedeteik szerint döntik el. Majd cselekedeteik szerint kiszabják a gonoszok büntetését, és ez az ítélet bekerül a nevük mellé a halál könyvébe. – A nagy küzdelem, 660./old.