Bálványimádók megtérése

Ráháb és a kémek története után az Ótestamentum hallgat az asszony további sorsáról, egészen addig, amíg fel nem tűnik Jézus nemzetségtáblázatában. Onnan megtudjuk, hogy a Júda törzséből való Salmon felesége lett. Ő volt Boáz anyja, valamint egy másik figyelemre méltó nő, Ruth anyósa, akit ugyanebben a nemzetségtáblázatban találunk. 

(Mt 1:5). Szalmón fia volt Ráhábtól Bóáz, Bóáz fia Ruthtól Óbéd, Óbéd fia Isai. /RÚF/; 

 (Ruth 4:13, 21). Így vette el Bóáz Ruthot, és az a felesége lett. Bement az asszonyhoz, és az Úr megadta neki, hogy teherbe essen, és fiút szült. /RÚF/

 A hite következtében a jerikói prostituált, aki halált érdemelt volna, fontos kapoccsá vált Dávid király és a Messiás leszármazási vonalában. Ilyenekre képes Isten, ha valaki hisz benne, még ha a hite nem is nagyobb egy mustármagnál. 

(Mt 17:20). Ő így válaszolt: Kishitűségetek miatt. Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. /RÚF/;

  (Lk 17:6). Az Úr ezt válaszolta: Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek. /RÚF/) 

„Nem ő [Ráháb] az egyedüli, akinek megtérése tanúsította Isten irgalmát azokkal a bálványimádókkal szemben, akik elismerik isteni tekintélyét. Az ország belsejében nagyszámú nép hagyott fel pogányságával, egyesültek Izráellel, osztozva a szövetség áldásaiban. Ezek voltak a gibeoniták. Isten nem ismer el semmiféle nemzetiségi, faji vagy társadalmi különbséget. Az egész emberiségnek Ő az Alkotója. A teremtés által minden ember egy közös családhoz tartozik, a megváltás pedig mindenkit eggyé kovácsol. Krisztus azért jött, hogy ledöntsön minden válaszfalat. Kitárta a templom minden helyiségét, hogy mindenki szabad utat találjon Istenhez. Szeretete oly széles, oly mély, oly teljes, hogy mindent áthat. Kivonja Sátán befolyása alól azokat, akiket a nagy csaló megtévesztett. Trónjához emeli őket, ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének szivárványa övez körül. Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad” (Ellen G. White: Próféták és királyok.  229./old.)

White idézetek: Az isteni hatalom eme cselekedete Izrael érdekében azt a célt szolgálta, hogy az őket környező nemzetek félelmét növelje, és így előkészítse a könnyebb és teljesebb győzelem útját. Amikor az emoreusok és a kanaániták királyai meghallották, hogy Isten megállította a Jordán vizét Izrael előtt, szívük megolvadt. Az izraeliták már a midiániták öt királyát, továbbá Szihont, az emoreusok hatalmas királyát és Ógot, Básán királyát megverték. Most a megáradt és sebes Jordánon való átkelés rémületbe ejtett minden környező nemzetet. Mindez a kanaánitáknak és az izraelitáknak, de magának Józsuénak is félreérthetetlen jelét adta annak, hogy az élő Isten, a menny és föld Királya népe között van, és hogy ő népét sem el nem hagyja, sem attól el nem marad. (Józs 1:5) {PP 485.1}

A pogány nemzetek ócsárolták Istent és népét, mert Izrael nem volt képes bevenni Kánaánt mindjárt Egyiptom elhagyása után, úgy, ahogy elvárták volna. Ellenségeik ujjongtak, hogy a héberek oly sokáig vándoroltak a pusztában, s gúnyolódva állapították meg, hogy a héberek Istene nem képes bevinni őket az ígéret földjére. Az Úr most jelentőségteljesen megmutatta hatalmát és kegyelmét, megnyitotta népe előtt a Jordánt és ellenségei nem ócsárolhatták többé őket. {PP 486.1}

Meglepő kegyelem

 

(Józs 9:21-27). Majd azt mondták a fejedelmek: Maradjanak életben, de legyenek favágói és vízhordói az egész közösségnek! Így határoztak tehát róluk a fejedelmek. (22) Józsué pedig hívatta őket, és így beszélt hozzájuk: Miért szedtetek rá bennünket? Azt mondtátok: Nagyon messziről érkeztünk. Pedig közöttünk laktok. (23) Legyetek azért átkozottak! Ne fogyjanak ki közületek a szolgák, Istenem házának favágói és vízhordói! (24) Azok ezt felelték Józsuénak: Mivel tudomásukra jutott a te szolgáidnak, hogy Istenetek, az Úr megparancsolta Mózesnek, az ő szolgájának, hogy adja nektek az egész országot, és pusztítsa ki előletek az ország minden lakóját, nagyon féltettük tőletek az életünket, ezért tettük ezt. (25) Most már a kezedben vagyunk, bánj velünk úgy, ahogyan jónak és helyesnek látod! (26) Józsué pedig ezt tette velük: Megmentette őket Izráel fiainak a kezéből, és így nem gyilkolták le őket, (27) de elrendelte Józsué azon a napon, hogy a közösségnek, valamint az Úr oltárának a favágói és vízhordói legyenek azon a helyen, amelyet majd kiválaszt az Úr. Így van ez ma is. /RÚF/

Még ha Izrael népe meg is akart volna küzdeni a gibeonitákkal, nem tehették, mivel a gyülekezet vezetőinek esküje ezt nem tette lehetővé. Izrael vezetői az eskü elvei szerint jártak el, ami kötötte őket, amíg minden jogszerű, vagyis törvénytelenségtől vagy bűnös szándéktól mentes volt.

(Bír 11:29-40). Ekkor az Úr lelke szállt Jeftére, és ő átvonult Gileádon és Manassén, majd átvonult Gileád-Micpén, és Gileád-Micpéből vonult az ammóniak ellen. (30) Fogadalmat tett Jefte az Úrnak, és ezt mondta: Ha valóban kezembe adod az ammóniakat, (31) akkor bárki is jön ki elém a házam ajtaján, amikor épségben visszatérek az ammóniaktól, az Úré lesz az, feláldozom égőáldozatul. (32) Fölvonult Jefte az ammóniak ellen, és megütközött velük. Az Úr pedig a kezébe adta őket. (33) Verte őket Aróértól fogva a Minnítbe vezető útig, húsz városon keresztül egészen Ábél-Kerámímig. Igen nagy vereség volt ez. Így kellett megalázkodniuk az ammóniaknak Izráel fiai előtt. (34) Amikor Jefte megérkezett Micpába a házához, éppen a leánya jött ki eléje dobolva és táncolva. Csak ez az egyetlen gyermeke volt, nem volt rajta kívül se fia, se leánya. (35) Amikor meglátta őt, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Ó, leányom! Porba sújtottál, szerencsétlenné tettél! Mert én magam adtam szavamat az Úrnak, és nem vonhatom vissza. (36) A leány így felelt neki: Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, tedd velem azt, amit kimondtál! Hiszen megengedte az Úr, hogy bosszút állj ellenségeiden, az ammóniakon. (37) Majd ezt mondta apjának: Csak arra az egyre kérlek, ne bánts engem két hónapig: hadd menjek el a hegyek közé elsiratni a szüzességemet barátnőimmel! (38) Az apja azt felelte: Menj! És elbocsátotta két hónapra. Az pedig elment a barátnőivel elsiratni szüzességét a hegyek között. (39) Két hónap múlva visszatért apjához, az pedig megtette vele azt, amit megfogadott. A leány soha nem hált férfival. Azóta vált szokássá Izráelben, (40) hogy évről évre elmennek Izráel leányai, és megéneklik a gileádi Jefte leányát, évente négy napig. /RÚF/

...még akkor is, ha az valakinek a személyes sérelméhez vezet. Az Ótestamentum az eskü előtti óvatosságot és az eskü megtartását hívői erényként tartja számon 

(Zsolt 15:4). Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az Urat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. /RÚF/

(Zsolt 24:4). Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan. /RÚF/

  (Préd 5:2, 6. Helyett újfordítás szerin: Préd. 5:1, 5). Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! (5) Ne engedd, hogy beszéded vétekbe ejtsen téged, és ne mondd az Isten követének, hogy az csak tévedés volt. Miért háborodjék föl Isten szavadon, és miért tegye tönkre kezed alkotásait? /RÚF/

 Mivel az eskü az Úr, Izrael Istene nevében hangzott el, a vezetők nem változtathatták azt meg. 

Izrael vezetőinek ünnepélyes esküje miatt a zsidók sorsa elválaszthatatlanul összefonódott a gibeonitákéval. Valójában azzal, hogy favágóknak és vízhordóknak jelölték ki őket az Úr házához (Józs 9:23), a gibeoniták szerves részévé váltak Izrael istentiszteleti közösségének. Józsué válasza, ellentétben Izrael vezetőinek ítéletével, amely szolgaságra rendelte őket „az egész gyülekezet” felé (Józs 9:21), az átkot potenciális áldássá változtatta a gibeoniták számára.

 (2Sám 6:11. Három hónapig volt az Úr ládája a gáti Óbéd-Edóm házában, és megáldotta az Úr Óbéd-Edómot és egész háza népét. /RÚF/

 Gibeon elkövetkező történelme tanúskodik a komoly vallási kiváltságokról, amelyeket a városuk élvezett, ahogy arról is, mennyire elkötelezettek voltak Isten népe iránt. Az ekkor kimondott esküt nem törték meg a következő generációk sem, így amikor Izrael visszatért a babiloni fogságból, a gibeoniták is azok között voltak, akik segítettek újra felépíteni Jeruzsálemet. 

(Neh 7:25). Gibeónnak kilencvenöt leszármazottja. /RÚF/) Cselekedeteiknek örökkévaló következményei lesznek a jövőben, bár igaz, egyedül Isten kegyelméből. 

Mi lett volna, ha a gibeoniták nem titkolják kilétüket és kegyelemért folyamodnak, ahogy Ráháb is tette? Nem tudjuk pontosan, de nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy ha Istentől kérik, nem kellett volna elpusztulniuk abban az esetben sem. Isten végső célja nem a bűnösök megbüntetése, hanem a megtérésük, hogy kegyelmet adhasson nekik. 

(Ez 18:23). Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen. /RÚF/; 

(Ez 33:11). Ezt mondd nekik: Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Miért halnátok meg, Izráel háza? /RÚF/) 

A gibeoniták csalását úgy kell felfognunk, mint egy folyamodványt Isten kegyelméért, jóságáért, amikor a jellemére hivatkoztak. A kánaáni népek dacos viselkedése és a megtérés visszautasítása vezetett az eltörlésükről való döntés megszületéséhez. 

(1Móz 15:16). Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. /RÚF/ Isten elismerte, hogy a gibeoniták elfogadták az Ő uralmát, békére vágytak, nem a lázadást akarták, ahogy azt is, hogy hajlandóak voltak feladni a bálványimádást, az egyetlen igaz Istent imádva.

White idézet: Egész éjjel meneteltek, reggelre felhozta seregét Gibeon elé. A szövetséges fejedelmek még alig gyűjtötték össze hadaikat a város körül, mikor Józsué rájuk tört. A támadás az ellenfelek teljes kudarcát eredményezte. Az óriási sereg a béthoroni hegyi hágó felé menekült Józsué seregei elől, és amikor elérték a magaslatot, lerohantak a meredek lejtőn a másik oldalon. Itt ádáz jégeső szakadt rájuk. „Az Úr nagy köveket hullata rájok az égből, […] többen valának, akik a jégeső kövei miatt haltak vala meg, mint azok, akiket fegyverrel öltek meg Izrael fiai.” (Józs 10:11)

 Az emoreusok fejvesztetten menekültek a hegyek sziklái közé, hogy ott majd menedéket találjanak. Józsué pedig, aki a jelenetet egy magaslatról figyelte, látta, rövid lesz a nap arra, hogy feladatát teljesíthesse. Ha pedig az ellenséget most nem semmisíti meg, rövid időn belül újra ellene támad. „Akkor szóla Józsué az Úrnak […] Izrael szeme előtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold, az Ajalon völgyében! És megálla a nap, és vesztegle a hold is, amíg bosszút álla a nép az ő ellenségein […] És meg álla a nap az égnek közepén, és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig.” (Józs 10:12-13)

 Mielőtt az est leszállt, Isten Józsuénak adott ígérete beteljesedett. Az ellenség egész serege kezébe adatott. E nap eseménye sokáig élt Izrael emlékezetében. „És nem volt olyan nap, mint ez, sem annakelőtte, sem annakutána, hogy ember szavának engedett volna az Úr, mert az Úr hadakozik vala Izraelért.” (Józs 10:14) „A nap és hold megállnak helyökön cikázó nyilaid fényétől és ragyogó kopjád villanásától. Haragodban eltaposod a földet, búsultodban szétmorzsolod a nemzeteket. Kiszállsz néped szabadítására.” (Hab 3:11-13)

 Isten Lelke ihlette Józsué imáját, hogy ismét bizonyítsa Izrael Istene hatalmát. Ezért kérése nem mutatta a nagy vezető elbizakodottságát. Józsué elnyerte az ígéretet, hogy Isten bizonyosan legyőzi Izrael eme ellenségét, de éppoly komolyan igyekezett, mintha az eredmény egyedül Izrael seregétől függne. Józsué mindent megtett, amit csak ember tehet, s csak azután kiáltott hitben Isten segedelméért. A siker titka az isteni hatalom és az emberi igyekezet egyesülésében van. A legnagyobb eredményeket azok érik el, akik őszintén a Mindenható karjában bíznak. Az a férfi, aki azt parancsolta: „Állj meg nap, Gibeonban, és hold, az Ajalon völgyében!” – ugyanaz volt, aki Gilgálban a táborban órák hosszat arcra borulva könyörgött a porban. Az ima emberei a hatalom emberei. – Pátriárkák és próféták, 508-509./old. 

Ütköző értékek

(Józs 9:1-20). Amikor meghallották ezt mindazok a királyok, akik a Jordánon túl a hegyvidéken, a Sefélá-alföldön és a Nagy-tenger egész partja mentén a Libánon felé laktak: a hettiták, az emóriak, a kánaániak, a perizziek, a hivviek és a jebúsziak, (2) szövetkeztek egymással, hogy együttesen harcoljanak Józsué és Izráel ellen. (3) Gibeón lakói azonban hallva, hogy mit tett Józsué Jerikóval és Aj városával, (4) a maguk részéről cselhez folyamodtak. Elindultak, és így szerelték föl magukat: elnyűtt zsákokat szereztek szamaraikra meg elnyűtt, megrepedezett és összekötözött borostömlőket, (5) a lábukra elnyűtt és foltozott sarukat, magukra pedig elnyűtt ruhát. Útravaló kenyerük is mind száraz és csupa morzsa volt. (6) Így mentek Józsuéhoz a táborba, Gilgálba, és ezt mondták neki meg az izráelieknek: Messze földről jöttünk. Kössetek most szövetséget velünk! (7) Az izráeliek azonban ezt mondták a hivvieknek: Hátha köztünk laktok, hogyan köthetnénk akkor veletek szövetséget? (8) Azok ezt mondták Józsuénak: Szolgáid vagyunk. Józsué azonban megkérdezte: Kik vagytok, és honnan jöttetek? (9) Azok ezt felelték neki: Egy nagyon távoli országból jöttek a te szolgáid Istenednek, az Úrnak nevéért, mert hallottuk hírét és mindazt, amit Egyiptomban véghezvitt, (10) meg mindazt, amit az emóriak két királyával tett a Jordánon túl: Szíhónnal, Hesbón királyával és az astáróti Óggal, Básán királyával. (11) Ezért véneink és országunk lakói ezt mondták nekünk: Vegyetek magatokhoz útravalót, menjetek eléjük, és mondjátok nekik: Szolgáitok vagyunk, kössetek hát szövetséget velünk! (12) Itt a kenyerünk: még meleg volt, amikor otthon becsomagoltuk az útra, és elindultunk hozzátok, mostanra pedig száraz és csupa morzsa lett. (13) Ezek a borostömlők is újak voltak, amikor megtöltöttük, most pedig repedezettek. A ruhánk és a sarunk is elnyűtt a nagyon hosszú úton. (14) Ők kezükbe is vették ezeknek az útravalóját, de az Úr akaratát nem kérdezték meg. (15) Józsué ráállt a békére, és szövetséget kötött velük azzal az ígérettel, hogy életben hagyja őket. A közösség fejedelmei pedig megesküdtek erre. (16) Három nappal azután, hogy szövetséget kötöttek velük, meghallották, hogy a közelből valók, sőt közöttük laknak. (17) Útnak indultak ezért Izráel fiai, és harmadnapra elérkeztek azok városaihoz. Ezek voltak a városaik: Gibeón, Kefírá, Beérót és Kirjat-Jeárím. (18) De nem koncolták fel őket Izráel fiai, mert a közösség fejedelmei megesküdtek nekik az Úrra, Izráel Istenére. Emiatt zúgolódni kezdett az egész közösség a fejedelmek ellen. (19) De a fejedelmek mind azt mondták az egész közösségnek: Megesküdtünk nekik az Úrra, Izráel Istenére, nem bánthatjuk tehát őket. (20) Ezt tegyük hát velük: hagyjuk életben őket, és akkor nem ér bennünket az Úr haragja amiatt az eskü miatt, amelyet nekik tettünk. /RÚF/

A fejezet eleje arról tudósít, hogy öt kis kánaáni városállam királya koalíciós szövetségre lép Izrael ellen. Gibeon lakossága viszont úgy dönt, hogy Izraellel lép szövetségre.

 Hogy félrevezessék az izraelitákat, akik nem léptek volna szövetségre velük, úgy tettek, mintha egy idegen ország küldöttségeként érkeztek volna. 

(5Móz 20:10-18). Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra! (11) Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá. (12) De ha nem fogadja el a békét, hanem harcba száll veled, akkor kezdd meg az ostromát! (13) És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányj kardélre benne minden férfit! (14) De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől szerzett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr. (15) Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók. (16) De az itt lakó nemzetek városaiban, amelyeket örökségül ad neked Istened, az Úr, ne hagyj életben egy lelket sem! (17) Irtsd ki őket mindenestül: a hettitákat, az emóriakat, a kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr; (18) azért, hogy meg ne tanítsanak benneteket mindazoknak az utálatos dolgoknak az elkövetésére, amelyeket ők isteneik tiszteletére elkövetnek, és így ne vétkezzetek Istenetek, az Úr ellen. /RÚF/ ...szakaszában Isten különbséget tesz a kánaániták és azok között, akik az ígéret földjén kívül éltek.

A szó, amit „ravasznak”, „ármánynak” fordítanak, pozitív jelentéssel is használható, és ilyenkor óvatosságot, bölcsességet jelöl (Péld 1:4). Ezek adnak az együgyűeknek okosságot, az ifjúnak ismeretet és megfontolást. /RÚF/; 

(Péld 8:5, 12). Legyetek okosak, ti, együgyűek, legyetek értelmesek, ti, ostobák! (12) Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal, és nálam van a megfontolt tudás. /RÚF/, ..de lehet negatív összefüggése is, ebben az esetben ártó szándékra utal 

(2Móz 21:14). Ha pedig valaki szántszándékkal tör a felebarátjára, és orvul öli meg, az ilyet oltáromtól is vidd el, és haljon meg! /RÚF/; 

(1Sám 23:22). Menjetek, és bizonyosodjatok meg újból! Derítsetek fel és ellenőrizzetek minden helyet, amerre meg szokott fordulni, és azt is, hogy ki látta ott, mert azt mondták nekem, hogy nagyon ravasz ember. /RÚF/; 

(Zsolt 83:4). Néped ellen titkon ármányt szőnek, tanácskoznak védenceid ellen. /RÚF/

A gibeoniak esetében az alattomos cselekedet mögött inkább az önvédelem szándékát figyelhetjük meg. A gibeoniták beszéde feltűnően hasonlít Ráháb szavaira. Egyaránt elismerik Izrael Istenének erejét, illetve azt, hogy Izrael sikere nem csupán emberi bravúrnak tudható be. A többi kánaánitával ellentétben ők nem lázadnak Isten terve ellen, amiben átadja a földet az izraelitáknak. Felfogják, hogy Isten maga űzi ki a népeket Izrael előtt. Az Egyiptomból való szabadulás, valamint a Sihon és Óg feletti győzelem híre arra ösztönzi Gibeont és Ráhábot, hogy keressék a szövetségkötés lehetőségét az izraelitákkal. Azonban ahelyett, hogy teljesen megértenék az Isten előtt való önkéntes meghajlás lényegét, ahogy Ráháb tette, a gibeoniták cselhez folyamodnak. Mózes törvénye tartalmaz rendelkezéseket az ilyen esetekre, miszerint ki kell kérni Isten tanácsát. 

(4Móz 27:16-21). Az Úr, a minden embernek lelket adó Isten rendeljen egy férfit a közösség élére. (17) Az legyen előttük jártukban-keltükben, vezesse harcba és vezesse haza őket, hogy ne legyen az Úr közössége olyan, mint a juhok, melyeknek nincsen pásztora. (18) Az Úr ezt mondta Mózesnek: Vedd magad mellé Józsuét, Nún fiát, aki rátermett ember. Tedd rá kezedet, (19) állítsd Eleázár pap és az egész közösség elé, és előttük iktasd be tisztébe. (20) Adj át neki a méltóságodból, hogy hallgasson rá Izráel fiainak egész közössége. (21) De Józsué álljon majd mindig Eleázár pap elé, és ő kérjen neki az úrímmal döntést az Úrtól. A kapott parancs szerint induljon majd harcba, és a kapott parancs szerint térjen haza Izráel fiaival, az egész közösséggel együtt. /RÚF/ 

Józsuénak meg kellett volna kérdeznie az Urat, és el kellett volna kerülnie, hogy a gibeoniták megtévesszék.

A teokrácia rendszerében egy vezető alapvető kötelessége, ahogy egy keresztény vezetőé is, hogy keresse Isten akaratát 

(1Krón 28:9). Te pedig, fiam, Salamon, ismerd meg atyád Istenét, és szolgálj neki teljes szívvel és készséges lélekkel, mert megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot. Ha keresed, megtalálhatod. De ha elhagyod őt, akkor félreállít téged végleg. /RÚF/;

  (2Krón 15:2). Aki kiment Ászá elé, és ezt mondta neki: Hallgassatok rám, Ászá, és egész Júda meg Benjámin! Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek. Ha keresitek őt, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket. /RÚF/; 

(2Krón 18:4). De Jósáfát ezt mondta Izráel királyának: Kérdezd meg előbb az Úr igéjét! /RÚF/;

(2Krón 20:4). Összegyülekeztek a júdaiak, hogy segítséget kérjenek az Úrtól. Júda összes városából is eljöttek, hogy az Úr segítségét kérjék. /RÚF/

Azzal, hogy ezt nem tette meg, az izraeliták kényszerpályára kerültek, hogy vagy megsértik a honfoglalás alapvető feltételeit, vagy az Úr nevében tett esküjüket szegik meg, amely egyaránt kötötte őket.

White idézet: Sikhemből visszatértek az izraeliták gilgáli táborukba. Itt nemsokára különös küldöttség kereste fel őket, akik szövetséget kívántak velük kötni. A követek előadták, hogy messze földről jöttek, és ezt megjelenésük igazolni látszott. Ruházatuk öreg és elnyűtt, saruik agyonhasználtak, foltozottak, élelmük penészes és tömlőik, melyek borospalackokként szolgáltak, repedezettek, összekötözöttek voltak, mintha az úton gyorsan javították volna meg…

 Ezek az érvek hatottak. A héberek „[…] az Úrnak tanácsát nem kérték […] és békességesen bánt velük Józsué, és frigyet köte velük, hogy életben hagyja őket, a gyülekezet fejedelmei pedig megesküdének nékik”. (Józs 9:14-15) Így léptek szövetségre...

 A gibeonitáknak sokkal jobb lett volna, ha őszintén tárgyalnak Izraellel. Amíg Javénak való alárendeltségük életük megtartását biztosította, addig csalásuk csak szégyent és szolgaságot hozott rájuk. Isten úgy rendelkezett, hogy mindazok részesüljenek a szövetség áldásaiban, akik pogányságukkal felhagynak, és Izraellel egyesülni akarnak. Őket e kifejezéssel illették: „…a köztetek tartózkodó jövevény” (3Móz 17:12), és kevés kivétellel ez az osztály Izraellel azonos kedvezménynek és kiváltságnak örvendhetett. Az Úr rendelkezése ez volt: „Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt. Olyan legyen néktek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött volna, és szeressed azt, mint magadat” (3Móz 19:33-34)…

 E feltételekkel elfogadhatták volna a gibeonitákat, de ők csaláshoz folyamodtak. Nem volt könnyű a megaláztatás a „királyi város” ama polgárai számára, kiknek férfiai „mind vitézek” voltak. Nem volt könnyű, hogy századokra favágókká és vízhordókká legyenek. Rászedés céljából magukra öltötték a szegénység ruháit, s mint az örök szolgaság jegyét viselniük kellett. Szolgai állapotuk minden nemzedéken át bizonyította, hogy a csalást utálja az Úr. – Pátriárkák és próféták, 505-507./old.

Új elkötelezettség

 

(2Móz 12:13, 22-23). De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét. (22) Vegyetek egy köteg izsópot, mártsátok az edényben levő vérbe, majd kenjetek az edényben levő vérből a szemöldökfára és a két ajtófélfára. Senki se menjen ki közületek reggelig a háza ajtaján. (23) Amikor átvonul az Úr, hogy megverje Egyiptomot, és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélfán, akkor kihagyja az Úr azt az ajtót, és nem engedi, hogy bemenjen a pusztító a ti házaitokba, és megverjen titeket is. /RÚF/

(Józs 2:12-21). Most azért esküdjetek meg nekem az Úrra, hogy amilyen irgalommal bántam én veletek, ti is olyan irgalommal bántok majd apám háza népével, és biztos jelét adjátok annak, (13) hogy életben hagyjátok apámat, anyámat, fivéreimet, nővéreimet és minden hozzátartozójukat, és megmentitek életünket a haláltól. (14) A férfiak így válaszoltak neki: Életünkkel kezeskedünk értetek, ha ti nem áruljátok el a mi ügyünket. Amikor az Úr nekünk adja ezt a földet, irgalmasan és hűséggel bánunk majd veled. (15) Akkor kötélen leeresztette őket az ablakon át – háza ugyanis a városfalon volt, és így a városfalon lakott –, (16) és azt mondta nekik: Menjetek a hegyekbe, hogy rátok ne találjanak az üldözők! Rejtőzzetek ott három napig, amíg az üldözők vissza nem térnek, azután majd útnak indulhattok. (17) A férfiak ezt mondták neki: Nem fogjuk megszegni azt az esküt, amelyet neked tettünk. (18) Ezért amikor bejövünk erre a földre, kösd ezt a piros fonálból font zsineget arra az ablakra, amelyen át leeresztettél bennünket. Gyűjtsd magadhoz a házba apádat, anyádat, testvéreidet és apád egész háza népét! (19) Ha azután bárki is kilép házad ajtaján az utcára, az maga tehet arról, ha meghal, mi ártatlanok leszünk. De minket sújtson a büntetés, ha valaki kezet emel azokra, akik veled lesznek a házban. (20) Ha azonban elárulod a mi ügyünket, akkor nem kötelez bennünket az az eskü, amellyel megeskettél bennünket. (21) Az asszony így felelt: Legyen úgy, ahogy mondtátok! Azután elküldte őket, és azok elmentek. A piros zsineget pedig rákötötte az ablakra. /RÚF/

Ráháb ajánlata nagyon világos: életet az életért, kedvességet a kedvességért cserébe. A „chesed” szó (Józs 2:12) Most azért esküdjetek meg nekem az Úrra, hogy amilyen irgalommal bántam én veletek, ti is olyan irgalommal bántok majd apám háza népével, és biztos jelét adjátok annak,/RÚF/... jelentése, jóság, hűség, kedvesség, oly gazdag árnyalatokban, hogy nehéz egy szóval lefordítani más nyelvre. Elsősorban a szövetségben való hűségre utal, de magában hordozza a hitelességet, a kegyelmet, a jóindulatot és a kedvességet is. Az asszony szavai (5Móz 7:12) részére emlékeztetnek, ahol Jahve megesküszik, hogy „cheseddel” fog viseltetni Izrael iránt: 

(5Móz 7:12), „Ha pedig engedelmeskedtek e végzéseknek, megtartjátok és teljesítitek őket, akkor az ÚR, a te Istened is megtartja veled a szövetséget és irgalmasságot [chesed], amelyet esküvel fogadott meg atyáidnak”, /ÚRK/

 Érdekes módon ugyanaz a fejezet (5Mózes 7 fejezet) írja le a kánaániakkal való kapcsolattartásra vonatkozó teljes tilalmat (cherem) is.

  (5Mózes 7:1-26). Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyre most készülsz bemenni, hogy birtokba vedd, és számos népet elűz előled: a hettitákat, a girgásiakat, az emóriakat, a kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, hét népet, amelyek nagyobbak és erősebbek nálad, (2) és hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és te megvered őket, akkor mindenestül irtsd ki azokat. Ne köss velük szövetséget, és ne kegyelmezz nekik! (3) Ne házasodj össze velük: ne add lányaidat az ő fiaikhoz, és ne végy fiaidnak feleséget az ő lányaik közül! (4) Mert eltérítik fiaidat tőlem, hogy más isteneket szolgáljanak. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít téged. (5) Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat romboljátok le, szent oszlopaikat törjétek össze, szent fáikat vágjátok ki, istenszobraikat pedig égessétek el! (6) Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy. (7) Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között –, (8) hanem azért, mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az Úr erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből. (9) Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az Úr az Isten. Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretik őt, és megtartják parancsolatait. (10) De megfizet személy szerint azoknak, akik gyűlölik őt, és elpusztítja őket. Nem késik megfizetni személy szerint annak, aki gyűlöli őt. (11) Tartsd meg tehát azokat a parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket én parancsolok ma neked, és teljesítsd azokat! (12) Ha tehát hallgattok ezekre a törvényekre, ha megtartjátok és teljesítitek azokat, akkor az Úr, a te Istened is hűségesen megtartja azt a szövetséget, amelyre esküt tett atyáidnak. (13) Szeretni fog, megáld és megsokasít téged. Megáldja méhed gyümölcsét és termőfölded gyümölcsét, gabonádat, mustodat és olajodat, marháid ellését és juhaid szaporulatát azon a földön, amelyről megesküdött atyáidnak, hogy neked adja. (14) Áldottabb leszel minden népnél, nem lesz közötted gyermektelen férfi vagy nő, sem állataid között meddő. (15) Távol tart tőled az Úr minden betegséget, mindazokat a súlyos egyiptomi nyavalyákat, amelyeket ismersz. Nem bocsátja rád, hanem mindazokat sújtja velük, akik gyűlölnek téged. (16) Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek! (17) De gondolhatnád magadban: Nagyobbak nálam ezek a népek, hogyan tudnám kiűzni őket? (18) Ne félj tőlük, hanem emlékezz vissza arra, mit tett Istened, az Úr a fáraóval és egész Egyiptommal, (19) a nagy próbatételekre, amelyeket saját szemeddel láttál, a jelekre és csodákra, az erős kézre és a kinyújtott karra, amellyel kihozott téged Istened, az Úr. Ugyanígy fog elbánni Istened, az Úr mindazokkal a népekkel, amelyektől félsz. (20) Rettenetes félelmet bocsát rájuk Istened, az Úr, míg csak el nem pusztulnak azok is, akik előletek elrejtőzve megmaradnak. (21) Ne rettegj tőlük, mert közöttetek van Istened, az Úr, a nagy és félelmetes Isten! (22) De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg őket egy csapásra, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra. (23) De kiszolgáltatja neked őket Istened, az Úr, és nagy zűrzavart támaszt közöttük, míg csak ki nem pusztulnak. (24) Királyaikat is kezedbe adja, te pedig még a nevüket is eltörlöd az ég alól. Senki sem állhat meg veled szemben, hanem kipusztítod őket. (25) Isteneik bálványszobrait égessétek el! Ne kívánd meg a rajtuk levő ezüstöt vagy aranyat sem, ne vedd el magadnak, mert tőrbe esel általuk. Utálatos ez Istened, az Úr előtt. (26) Ne vigyél be ilyen utálatos dolgot a házadba, mert téged is kiirtanak, mint azt. Tartsd azért undorítónak, tartsd utálatosnak, mert ki kell azt irtani! /RÚF/ 

Vagyis látjuk Ráhábot, egy kánaánitát, akivel szemben elvileg a tilalom érvényes, és aki a kibontakozó hite miatt mégis igényt tart az ígéretekre, amelyeket Izrael kapott, és végül megmenekül. Az első kép, ami biztosan eszünkbe jut Ráháb és a kémek beszélgetéséről, az Mózes második könyvében az első páska. Hogy Izrael fiai biztonságban legyenek, a házukban kellett maradniuk, és meg kellett jelölniük az ajtófélfát és szemöldökfát a feláldozott bárány vérével. 

(2Móz 12:13),„És a vér jelül lesz nektek a házakon, amelyekben vagytok: meglátom a vért, és elmegyek mellettetek, és nem lesz rajtatok a pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét”. /ÚRK/;

 2Móz 12:22-23) Vegyetek egy köteg izsópot, mártsátok az edényben levő vérbe, majd kenjetek az edényben levő vérből a szemöldökfára és a két ajtófélfára. Senki se menjen ki közületek reggelig a háza ajtaján. (23) Amikor átvonul az Úr, hogy megverje Egyiptomot, és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélfán, akkor kihagyja az Úr azt az ajtót, és nem engedi, hogy bemenjen a pusztító a ti házaitokba, és megverjen titeket is. /RÚF/

„A nép engedelmességével bizonyította élő hitét. Éppen így, akik abban reménykednek, hogy Krisztus vérének érdeme által üdvözülnek, tudniuk kell, hogy üdvösségük érdekében nekik maguknak is tenniük kell valamit. Egyedül csak Krisztus az, aki megmenthet bennünket bűneink méltó büntetésétől. Ezért nekünk is el kell a bűntől az engedelmesség felé fordulnunk. Az ember hit által üdvözül és nem cselekedetei által, de a hitnek cselekedetekben kell megmutatkoznia”. (Ellen G. White: Pátriárkák és Próféták.) 

Ebben az esetben a vér szolgált jelként, hogy megmeneküljenek Isten pusztító angyalától. Amint az utolsó egyiptomi csapásnál Isten megkímélte az izraeliták életét, akképpen kellett Ráhábnak és a családjának megmenekülni Jerikó pusztulásakor.

White idézet: A csatarendbe állás egyedi módja volt Izrael Istenét dicsőítve, magasztalva és énekelve vonulni az ellenség elé. Ez volt Izrael harci éneke. A szentség szépségével rendelkeztek. Ha napjainkban többet dicsőítenék Istent, folyamatosan gyarapodna az emberek reménysége, bátorsága és hite. Vajon ez nem erősítené meg az igazság védelmében ma szolgáló derék katonák karját?

 Izrael dicsőítette Istent, és négy nappal később, amikor a hadsereg gazdag prédával tért vissza Jeruzsálembe, dicsőítő énekeket énekeltek a szerzett győzelemért.

 Ha sokkal jobban fogjuk értékelni Isten irgalmát és szerető jóságát, panaszkodás helyett dicsőíteni fogjuk Őt. Beszélünk az Úr szerető gondoskodásáról, a jó Pásztor gyöngéd irgalmáról. Szívünkből nem zúgolódás és önző elégedetlenség fog feltörni. Isten igazi követőiből tiszta és bőséges folyamként fog áradni a dicsőítés…

 Vándorlásunk során miért nem emeljük fel hangunkat lelki énekekben? … Tanulmányoznunk kell Isten Igéjét, elmélkednünk és imádkoznunk kell, mert csak így nyerünk lelki tisztánlátást, és tekinthetünk be a mennyei templom belső tereibe, ahol megláthatjuk a trón körül álló, hálaéneket éneklő mennyei lényeket. Amikor Sion fölkel és a legáthatóbb fénnyel világítani fog, a szentek gyülekezetében hála és dicsőítő énekek csendülnek fel, a kicsiny csalódások és nehézségek pedig teljesen eltűnnek a látókörünkből.

 Az Úr a mi segedelmünk… Az Istenbe vetett bizalom sosem volt hasztalan. Ő sosem okoz csalódást azoknak, akik belé vetik reménységüket. Ha csak azt a munkát végeznénk, amit az Úr elvár tőlünk, ha Jézus lábnyomait követnénk, szívünk szent hárfává válna, amelynek minden húrja hálát és dicsőítést terjesztene maga körül arról, akit Isten elküldött, hogy elvegye e világ bűneit. – Conflict and Courage, 218./old. 

Érték a nemvárt helyeken

(Józs 2:2-11). De Jerikó királyát figyelmeztették: Vigyázz! Izráeli férfiak jöttek ide az éjjel, hogy kikémleljék az országot. (3) Jerikó királya ezt üzente Ráhábnak: Add ki azokat a férfiakat, akik hozzád érkeztek, és betértek a házadba, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész országot. (4) Az asszony azonban fogta és elrejtette a két férfit, majd ezt mondta: Igaz, hogy betértek hozzám azok a férfiak, de nem tudtam, honnan valók. (5) Kapuzárás idején, amikor besötétedett, eltávoztak. Nem tudom, hová mentek azok a férfiak. Fussatok gyorsan utánuk, mert még utolérhetitek őket! (6) Pedig fölvitte őket a háztetőre, és elbújtatta a lenkóró közé, ami ki volt rakva a háztetőn. (7) A városbeli férfiak ekkor üldözésükre indultak a Jordán gázlóihoz vezető úton. A kaput pedig, amint kimentek az üldözők, bezárták. (8) Mielőtt a kémek lefeküdtek volna, fölment hozzájuk Ráháb a háztetőre, (9) és ezt mondta nekik: Tudom, hogy az Úr nektek fogja adni ezt a földet, hiszen rettegés fogott el bennünket miattatok, és máris reszket tőletek ennek a földnek minden lakója. (10) Mert hallottuk, hogyan szárította ki az Úr előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit tettetek a Jordánon túl Szíhónnal és Óggal, az emóriak két királyával, akiket kiirtottatok. (11) Amikor ezt meghallottuk, megdermedt a szívünk, és még a lélegzete is elállt mindenkinek miattatok. Bizony, a ti Istenetek, az Úr az Isten fenn az égben és lenn a földön! /RÚF/

(Zsid 11:31). Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, amikor a kémeket békességgel befogadta. /RÚF/

(Jak 2:25). Ugyanígy a parázna Ráháb is nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor befogadta a követeket, és más úton bocsátotta el őket? /RÚF/

Ráháb történetének központi magja, amikor a nő hazudik a kémekről, hogy megmentse őket. Ezzel kapcsolatban meg kell értenünk: a nő végtelenül bűnös társadalomban élt, és végül a sok bűn vezetett Isten azon döntéséhez, hogy megítéli őket. 

(1Móz 15:16). Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. /RÚF/; 

(3Móz 18:25-28). Így vált tisztátalanná az a föld. Ezért majd számon kérem rajta a bűnét, és ki fogja hányni lakosait az a föld. (26) Ti azonban tartsátok meg rendelkezéseimet és törvényeimet! Ne kövessetek el egyet sem ezek közül az utálatosságok közül, se a közületek való, se a köztetek tartózkodó jövevény. (27) Mert az előttetek fekvő föld lakói elkövették mindezeket az utálatosságokat, azért lett tisztátalanná az a föld. (28) Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek levő népeket. /RÚF/;

  (5Móz 9:5). Nem a magad igazságáért vagy szíved tisztaságáért mégy be oda, hogy birtokba vedd a földjüket, hanem gonoszságuk miatt űzi ki előled Istened, az Úr ezeket a népeket, hogy teljesítse ígéretét, amelyre esküt tett az Úr atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. /RÚF/

Bár igaz, hogy az Újszövetség dicséri a hitét, a Ráháb tettére vonatkozó újszövetségi hivatkozások gondos elemzése során kiderül, hogy egyik sem helyesli minden tettét, és egyik sem igazolja a hazugságát. (Zsid 11:31) Hit által nem veszett el az engedetlenekkel együtt Ráháb, a parázna nő, amikor befogadta a kémeket békességgel. /KAR/ ...elismeri a nő hitét, mivel inkább a kémekre bízta az életét, nem akart a romlott társadalomban élni tovább. (Jak 2:25) Ugyanígy a parázna Ráháb is vajon nem cselekedetekből igazíttatott-e meg, amikor a követeket a házába fogadta, és más úton bocsátotta el őket? /KAR/... dicséri, amiért befogadta a kémeket, illetve elmondta nekik, hogyan térhetnek vissza a népükhöz biztonságban. Ráhábot romlott és bűnös kultúra vette körül, nem is beszélve bűnnel terhelt életéről, de a kegyelmes Isten a hit szikráját pillantotta meg benne, ami által megmenthette az asszonyt. Azt a jót használta fel benne, amit talált – ami megmutatkozott Istenben való hitében és a választásában, hogy Isten népéhez akar tartozni –, de egyszer sem dicsérte meg a cselekedeteit. Értékelte Ráháb kivételes bátorságát, erős hitét és azt, hogy a megváltás közvetítője lett, Izrael Istenét választotta. Amikor az asszony látta, mi történt, kijelentette, hogy „bizony, a ti Istenetek, az Úr az Isten fönn az égben és lenn a földön”! (Józs 2:11), /ÚRK/ Igen különleges azt hallani, amikor egy kánaáni asszony kijelenti, hogy Jahve az egyetlen Isten, különösen ott a tetőn, ahol a pogány vallás követői rendszeresen imáikat ajánlották égi isteneiknek, akikben hittek. A Ráháb által használt kifejezés korábban csak Isten kivételes jogával összefüggésben olvasható, hogy egyedül Ő érdemes az imádatra.

  (2Móz 20:4-5). Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. (5) Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. /RÚF/; 

(5Móz 4:39). Tudd meg azért ma, és szívleld meg: az Úr az Isten fenn az égben és lenn a földön, nincsen más! /RÚF/; 

(5Móz 5:8). Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. /RÚF/

 Szavai arról tanúskodnak, hogy szíve és lelkiismerete elő lett készítve a felismerésre, hogy az izraeliták Istene az egyetlen valódi Isten. Vallástétele azt láttatja, hogy megértette az összefüggést Isten szuverén cselekvése és az ítélet között, ami Jerikóra szakadt. Isten ítéletének fényénél morális döntést hozott, látva, hogy csupán két választása van: vagy folytatja lázadó életét Isten ellen, és így meghal, vagy hittel aláveti magát az Ő akaratának. Azzal, hogy Izrael Istenét választotta, példává vált, miként menekülhettek volna meg Jerikó más lakosai is, ha Izrael Istenéhez fordulnak kegyelemért.

White idézet: Krisztus vezette Izrael fiait pusztai vándorlásuk alatt. Nappal felhőoszlopba, éjjel pedig tűzoszlopba rejtőzve mutatta nekik az utat. Megőrizte őket a puszta veszedelmei között. Elvitte őket az ígéret földjére, és az Istent nem tisztelő népek szeme láttára letelepítette Izraelt, választott népét, az Úr szőlőjét.

 Isten erre a népre bízta kinyilatkoztatásait. Törvénye rendelkezései – az igazság, jogosság és tisztaság örökkévaló elvei – kőfalként vették körül őket. Azért adta népének a törvényt, hogy védőbástyája legyen. Ezeknek az elveknek követése megmentette volna őket a bűnös szokások rontásától. Isten az ország közepébe helyezte szent templomát, mint tornyot a szőlőskertbe.

 Krisztus volt tanítójuk. Miként velük volt a pusztában, itt is tanította őket, és mutatta nekik az utat. Dicsősége ott volt a szent sátorban és a templomban. A frigyládát borító szent fényességben lakott. Nagy szeretetének és türelmének állandóan tanújelét adta.

 Isten azt akarta, hogy dicsérjék és magasztalják népét, az Izraelt. Mindent megadott nekik, ami lelkileg javukat szolgálhatta. Minden lehetőséget megteremtett arra, hogy jellemük olyanná formálódjék, amellyel képviselhetik Őt…

 Ádám és Éva elvesztették az Édent, mert engedetlenek voltak, és Isten megátkozta az egész földet a bűn miatt. De ha Isten népe követte volna a mennyei útmutatást, földje újra termékeny és szép lett volna. Maga tanította őket a talaj megművelésére. Együtt kellett volna működniük vele a helyreállítás munkájában. Isten irányítása mellett egész országuk szemléltető oktatást nyújtott volna a lelki igazságokról. Ahogy a föld a természet törvényeit követve feltárja kincseit, úgy kellett volna a népnek az erkölcsi törvénynek való engedelmességükkel Isten jellemvonásait visszatükröznie. Még a pogányok is elismerték volna az élő Isten szolgáinak és imádóinak felsőbbrendűségét…

 Isten azt akarta, hogy Izrael fiai az egész területet elfoglalják, amelyet kijelölt számukra, és hogy az igaz Isten imádását és szolgálatát megtagadó népeket uralmuktól megfosszák. Jellemének Izrael általi bemutatásával azonban Isten önmagához akarta vonzani az embereket. Népét azzal bízta meg, hogy az evangélium meghívását az egész világra eljuttassa, és az áldozati szolgálat útján Krisztust a népek előtt felmagasztalja, hogy mindenki élhessen, aki feltekint rá. Mindazoknak, akik a kánaánita Ráhábhoz és a moábita Ruthoz hasonlóan felhagyva a bálványimádással az igaz Istent imádják, Isten választott népével kellett volna egyesülniük. Amint Izrael szaporodott, ki kellett volna határait szélesítenie, mígnem birodalma felöleli az egész világot.

 Az irgalmas Isten a maga uralma alá akart vonni minden népet. Azt akarta, hogy a földet öröm és béke töltse be. Az embert boldogságra teremtette, és hő vágya, hogy az emberek szívét a menny békéjével tölthesse be. Azt szeretné, ha földi családja a nagy mennyei családot szimbolizálná. – Krisztus példázatai, 287-290./old. 

A második esély

(4Móz 13:1-2, 25-28, 33). (KÁR) Helyett újfordítás szerin: (4Mózes 12:16). Azután elindult a nép Hacérótból, és a Párán-pusztában ütött tábort. /RÚF/ 

(4Mózes 13:1, 24-27, 32). Azután így beszélt Mózeshez az Úr. (24) Azt a helyet Eskól-völgynek nevezték el arról a szőlőfürtről, amelyet ott metszettek le Izráel fiai. (25) Negyven nap múlva visszatértek az ország kikémleléséből. (26) Visszamentek, és megérkeztek Mózeshez, Áronhoz és Izráel fiainak egész közösségéhez a Párán-pusztába, Kádésba. Beszámoltak nekik meg az egész közösségnek, és megmutatták nekik a föld gyümölcseit. (27) Elbeszélésükben ezt mondták neki: Elmentünk arra a földre, ahová küldtél bennünket. Valóban tejjel és mézzel folyó föld az, ilyen a gyümölcse! (32) És rossz hírét keltették Izráel fiai között annak a földnek, amelyet kikémleltek, mert ezt mondták: Az a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, olyan föld, amely megemészti lakosait! A nép pedig, amelyet ott láttunk, csupa szálas emberből áll. /RÚF/

4Móz 14:1-12. Ekkor az egész közösség elkezdett hangosan jajveszékelni, és sírt a nép egész éjjel. (2) Izráel fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen. Ezt mondta nekik az egész közösség: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, vagy halnánk meg itt a pusztában! (3) Miért akar bevinni minket az Úr arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszonyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba? (4) Majd ezt mondták egymásnak: Válasszunk vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba! (5) Ekkor Mózes és Áron arcra borult Izráel közösségének egész gyülekezete előtt. (6) De Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik az országba küldött kémek között voltak, megszaggatták ruhájukat, (7) és ezt mondták Izráel fiai egész közösségének: A föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, igen-igen jó föld. (8) Ha az Úr kedvel bennünket, akkor bevisz bennünket arra a földre, és nekünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. (9) Csak az Úr ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert a fél fogunkra sem elegek! Tőlük eltávozott oltalmuk, de velünk van az Úr! Ne féljetek tőlük! (10) De az egész közösség azt mondta, hogy meg kell kövezni őket. Akkor megjelent az Úr dicsősége a kijelentés sátra fölött egész Izráelnek, (11) és ezt mondta az Úr Mózesnek: Meddig vesz semmibe engem ez a nép, és meddig nem hisz bennem a sok jel ellenére sem, amelyet közöttük tettem?! (12) Megverem dögvésszel, és elűzöm őket, de téged náluk nagyobb és erősebb nemzetté teszlek. /RÚF/

(Józs 2:1). Akkor Józsué, Nún fia titokban két kémet küldött Sittímből, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyétek szemügyre azt a földet és Jerikót! Azok elmentek, betértek egy Ráháb nevű parázna nő házába, hogy ott töltsék az éjszakát. /RÚF/

„Sittím” volt a hely neve, ahonnan a kémeket kiküldték, ami két negatív epizódra emlékeztet Izrael történetéből. Az első egy másik kémtörténet (l4Mózes 13. fejezete), és ugyanazokat a lényegi elemeket vonultatja fel, mint ez: kémek kiküldése, akik titokban behatolnak az ellenség területére, visszatérnek, majd beszámolnak arról, amit láttak, ill. a döntés a továbbiakról, ami a kémek beszámolója alapján következett. 

(4.Mózes 13. fejezet) /KÁR/ 

(4Mózes 12:16). Azután elindult a nép Hacérótból, és a Párán-pusztában ütött tábort. /RÚF/ 

4Mózes 13:1-33. Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (2) Küldj férfiakat, hogy kémleljék ki Kánaán földjét, amelyet majd Izráel fiainak adok. Mindegyik ősi törzsből egy férfit küldjetek, mind tekintélyes ember legyen. (3) Mózes elküldte őket a Párán-pusztából az Úr parancsa szerint. Valamennyien főemberek voltak Izráelben. (4) Név szerint ezek voltak: Rúben törzséből Sammúa, Zakkúr fia. (5) Simeon törzséből Sáfát, Hórí fia. (6) Júda törzséből Káléb, Jefunne fia. (7) Issakár törzséből Jigál, Jószéf fia. (8) Efraim törzséből Hóséa, Nún fia. (9) Benjámin törzséből Paltí, Ráfú fia. (10) Zebulon törzséből Gaddíél, Szódí fia. (11) A József törzséhez tartozó Manassé-törzsből Gaddí, Szúszí fia. (12) Dán törzséből Ammíél, Gemallí fia. (13) Ásér törzséből Szetúr, Míkáél fia. (14) Naftáli törzséből Nahbí, Vofszí fia. (15) Gád törzséből Geúél, Mákí fia. (16) Így hívták azokat a férfiakat, akiket elküldött Mózes, hogy kémleljék ki az országot. Mózes Hóséát, Nún fiát Józsuénak nevezte el. Úr megszabadít” (17) Amikor elküldte őket Mózes, hogy kémleljék ki Kánaán földjét, ezt mondta nekik: Menjetek itt a Délvidéken át, föl a hegyvidékre. (18) Nézzétek meg, hogy milyen az a föld, és a rajta lakó nép erős-e vagy gyenge, kevés-e vagy sok! (19) Milyen az a föld, amelyen lakik: jó-e vagy rossz? Milyenek a városok, amelyekben lakik: táborfélék vagy megerősített helyek? (20) Milyen a föld: kövér-e vagy sovány, van-e rajta fa vagy nincs? Legyetek bátrak, és hozzatok a föld gyümölcseiből! Akkor éppen az első szőlőfürtök érésének az ideje volt. (21) Elmentek tehát a férfiak, és kikémlelték a földet a Cin-pusztától egészen Rehóbig, a Hamátba vezető útig. (22) A Délvidéken át mentek föl, és Hebrónig jutottak. Anák leszármazottai, Ahíman, Sésaj és Talmaj éltek ott. Hebrón hét évvel korábban épült, mint az egyiptomi Cóan. (23) Amikor eljutottak az Eskól-völgyig, lemetszettek ott egy szőlővesszőt egyetlen szőlőfürttel, amelyet ketten vittek rúdon. Szedtek gránátalmát és fügét is. (24) Azt a helyet Eskól-völgynek nevezték el arról a szőlőfürtről, amelyet ott metszettek le Izráel fiai. (25) Negyven nap múlva visszatértek az ország kikémleléséből. (26) Visszamentek, és megérkeztek Mózeshez, Áronhoz és Izráel fiainak egész közösségéhez a Párán-pusztába, Kádésba. Beszámoltak nekik meg az egész közösségnek, és megmutatták nekik a föld gyümölcseit. (27) Elbeszélésükben ezt mondták neki: Elmentünk arra a földre, ahová küldtél bennünket. Valóban tejjel és mézzel folyó föld az, ilyen a gyümölcse! (28) Csakhogy erős nép lakik azon a földön, a városok falakkal vannak megerősítve, és nagyon nagyok, sőt még Anák leszármazottait is láttuk ott! (29) A Délvidéken Amálék lakik, a hegyvidéken a hettiták, a jebúsziak és az emóriak laknak, a tenger és a Jordán partján pedig a kánaániak élnek. (30) Bár Káléb csitította a népet, amely Mózes ellen fordult, mert ezt mondta: Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert le tudjuk győzni őket, (31) de azok a férfiak, akik vele mentek, ezt mondták: Nem vonulhatunk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb nálunk! (32) És rossz hírét keltették Izráel fiai között annak a földnek, amelyet kikémleltek, mert ezt mondták: Az a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, olyan föld, amely megemészti lakosait! A nép pedig, amelyet ott láttunk, csupa szálas emberből áll. (33) Sőt láttunk ott óriásokat is, Anák óriás fiait: parányi sáskáknak éreztük magunkat, és ők úgy is tekintettek ránk. /RÚF/ 

A másik incidensben, ami itt történt, megmutatkozott Izrael egyik legdacosabb, legbálványozóbb szövetségszegése, amikor Bálám felbujtására moábita nőkkel paráználkodtak és imádták isteneiket

 (4Móz 25:1-3). Amikor Izráel Sittímben tartózkodott, elkezdett a nép paráználkodni Móáb leányaival, (2) mert ezek meghívták a népet isteneik áldozati lakomáira. A nép velük evett, és leborulva imádta azok isteneit, (3) és odaszegődött Izráel Baal-Peórhoz. De haragra gerjedt az Úr Izráel ellen /RÚF/;

  (4Móz 31:16). Hiszen ők csábították hűtlenségre az Úr ellen Izráel fiait Bálám tanácsa szerint Peór kedvéért! Ezért érte csapás az Úr közösségét. /RÚF/

Sittím neve ebben az összefüggésben különösen feszültséggel teljes az egész történet kimenetelét illetően. Vajon megint elbuknak az ígéret földje kapujában? Vagy a régen várt ígéret végre beteljesedik a földdel kapcsolatban?

 (Jn 18:16-18, 25-27). Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, szólt az ajtót őrző lánynak, és bevitte Pétert. (17) Az ajtót őrző szolgálólány így szólt Péterhez: Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy te is? De ő így felelt: Nem vagyok. (18) Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett. (25) Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá: Nem az ő tanítványai közül való vagy te is? Ő tagadta, és megint csak azt mondta: Nem vagyok. (26) A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: Nem láttalak én téged vele együtt a kertben? (27) Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas. /RÚF/

Jn 21:15-19. Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő pedig így felelt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én bárányaimat! (16) Másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő ismét így válaszolt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus erre ezt mondta neki: Őrizd az én juhaimat! (17) Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: Szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat! (18) Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. (19) Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem! /RÚF/ 

Isten az újabb (sőt több!) esély Istene. A Biblia a második (a többedik!) esélyt hívja kegyelemnek. A kegyelem egyszerűen az, amikor úgy kapunk valamit, hogy nem érdemeltük meg. A Biblia tanítása telve van a kegyelem fogalmával.

 (Róm 5:2). Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében. /RÚF/; 

(Róm 11:6). ha pedig kegyelemből van, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna kegyelem. /RÚF/; 

(Ef 2:8). Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; /RÚF/) 

Isten örömmel ajánlja fel mindenkinek a lehetőséget az új kezdésre. 

(Tit 2:11-14). Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, (12) és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, (13) mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, (14) aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. /RÚF/ 

Péter maga is tapasztalta ezt a kegyelmet, és buzdította a gyülekezetet a kegyelemben való növekedésre. 

(2Pt 3:18). Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban! /RÚF/) 

Ami pedig a legjobb hír: sokkal többet kapunk egy második esélynél, ugye? (Vajon hol lennénk, ha nem így lenne?) 

White idézet: Az az ember, aki elfogadja a tiszta evangéliumot és az általa kínált erőt, meggyógyul bűn okozta betegségeiből. Az Igazság Napja felkél, „és gyógyulás lesz az Ő szárnyai alatt”. (Mal 4:2) A világ semmilyen kincse sem tudja meggyógyítani a megtört szíveket, sem nem képes békét adni a léleknek, sem száműzni a gondot és a betegséget. Hírnév, lángész, talentum mind kevés ahhoz, hogy vigaszt nyújtson a bánatos szívnek, vagy helyrehozza az elhibázott életet. Az embernek csak akkor lehet reménysége, ha Isten él a lelkében. – A nagy Orvos lábnyomán, 114-115./old.

Hit által

„Hit által nem veszett el az engedetlenekkel együtt Ráháb, a parázna nő, amikor befogadta a kémeket békességgel” (Zsid 11:31. /ÚRK/

 Izrael megkapta a második lehetőséget, hogy belépjen az ígéret földjére, és Józsué komolyan vette ezt a küldetést. Először is tisztában kellett lenniük azzal, mivel is néznek szembe. Kiküldött két kémet, akik értékes információkat hoztak számukra a földről: védelmi rendszer, katonai felkészültség, vízellátás, valamint annak megtudakolása, miként reagálhatnak az ott lakók az inváziós erőkre.

 Néhányan azt gondolhatják, hogy mivel Isten az izraelitáknak adta azt a földet, a továbbiakban a dolog semmilyen erőfeszítést nem igényelt a részükről. Csakhogy az isteni bizonyosság nem írja felül az emberi felelősséget. Izrael másodszor áll Kánaán határán. Az elvárások magasak, és amikor legutóbb ebben a helyzetben voltak, csúfos kudarc lett a vége.

 White idézet: Isten várakozó népe közeledett az órához, mikor az Úr eljövetelével vágyaik, örömeik valóra válhatnak. De az idő újra Jézus eljövetele nélkül múlt el. Nehéz volt újra vállukra emelni a mindennapi élet gondjait, melyekről azt hitték, hogy örökre félretették. Csalódáson esett át a kicsiny nyáj, kiknek hite oly erős és reménye oly magasztos volt, hogy felszabadultnak érezték magukat az Úrban, s Isten ereje és kegyelme oly szilárdan megtartotta őket. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 1. köt., 55./old.

 Krisztus követői nagyon keveset tudnak arról, amivel Sátán és seregei ellenük szövetkeznek. De a mennyben lakó Isten uralkodik eszközei fölött, hogy földi gyermekei véghez tudják vinni az Ő tervét. Az Úr megengedi népe tagjainak, hogy a kísértések tűzpróbájába kerüljenek, de nem azért, mert szívesen nézi szenvedésüket és nyomorúságukat, hanem azért, mert erre a folyamatra szükségük van a végső győzelem érdekében.

 Ki lettünk emelve a világ kőfejtőjéből, hogy Isten igazságának éles vésője az Úr műhelyében előkészítsen arra, hogy elfoglaljuk helyünket az Ő templomában. Ebben a munkafolyamatban a véső és a kalapács el kell végezze feladatát, és csak utána következik a csiszolás. Ne lázadjatok a kegyelem eme művelete ellen. Lehet, hogy durva kő vagy, amellyel sokat kell dolgozni, mígnem arra a helyre kerül, amelyet Isten kijelölt számára. Ne lepődj meg, ha az Úr a próbák kalapácsával és vésőjével faragja le a jellemhibáidat. Ezt a munkát csak Ő végezheti el. Biztos lehetsz benne, hogy egyetlen fölösleges ütést sem mér rád.

 Isten megmutatta nekem, hogy Ő adta gyermekeinek kezébe a keserű poharat, hogy kiigyák tartalmát, s ezáltal megtisztuljanak és megszabaduljanak minden szennytől… Ez a keserű pohár türelem, szenvedés és ima által édesülhet meg… és akik így fogadják ezt el, azok életében eléri az Isten által elvárt hatást, s így az Úr megdicsőül és felmagasztaltatik. Nem jelentéktelen dolog kereszténynek lenni, az Úré lenni, és elnyerni az Ő jóváhagyását.

 Kegyelme elégséges minden próbánkban, noha ezek a próbák sokkal nagyobbak lesznek a korábbiaknál, de ha teljes bizalommal viszonyulunk Istenhez, megállhatunk bármily kísértésben, és az Ő kegyelme által győzhetünk. Fel kell öltöznünk Isten fegyverzetét, és készen kell állnunk minden pillanatban szembeszállni a sötétség hatalmaival. – The Faith I Live By, 317./old.

Légy eredményes és sikeres

 (Józs 1:7-9). Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. (8) Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz. (9) Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz. /RÚF/

(1Móz 24:40). akkor így felelt nekem: Az Úr, akinek a színe előtt járok, elküldi majd angyalát veled, és szerencséssé teszi utadat, hogy feleséget hozhass fiamnak az én nemzetségemből, apám házából. /RÚF/

(Zsolt 1:1-3). Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, (2) hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. (3) Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. /RÚF/

(Ézs 53:10). Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az Úr akarata célhoz jut vele. /RÚF/

A héber tsalakh kifejezés (sikeres – (Józs 1:8) magában foglalja a terveink elégedettséggel történő teljesülését, ill. a kedvező körülmények meglétét. A sakal kifejezés (bölcsnek lenni – (Józs 1:8) fordítható eredményesnek, sikeresnek is, de jelentheti még azt, hogy körültekintőnek lenni, bölcsen cselekedni. Gyakran előfordul a szó Jób könyvében, A példabeszédek könyvében, A zsoltárok könyvében, ahol a siker fogalma a „bölcsen cselekedni Isten félelmében” és az „engedelmeskedni Igéjének” gondolathoz kapcsolódik.

 Az itt látottak szerint a siker nem feltétlenül az anyagi előrehaladásban rejlik, miközben a fogalom nem is zárja ki azt. A sikert inkább a lelki értékekkel és alapelvekkel való harmónia meglétében kell látnunk, amelyek Isten teremtésén alapulnak és törvényében fejeződnek ki.

 Valójában az Isten ígéreteiben való bizalom, különösen a hit által történő megváltás és a törvénynek való engedelmesség, nem áll ellentétben egymással. Ugyanannak az érmének a két oldalát jelenítik meg.

(Róm 3:31). Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Semmiképpen! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek. /RÚF/

 Hinni Jézus értünk vállalt engesztelő áldozatában és ugyanakkor abban, hogy ez az Isten törvényének való engedelmességgel szembemegy, hamis és veszélyes gondolat. A törvény és a kegyelem mindig kéz a kézben jár. Csak a törvény szerepének felületes megértése vezethet olyan megállapításhoz, hogy a törvény és a kegyelem ellentmondásban áll.

 Az Ótestamentum írói nagyra becsülték a törvényt, a világosság forrásának tartották.  

(Zsolt 1:2). hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. /RÚF/; 

(Zsolt 119:70, 77, 174). Kövér a szívük, érzéketlen, én pedig törvényedben gyönyörködöm. (77) Teljesedjék be rajtam irgalmad, hogy éljek, mert törvényedben gyönyörködöm. (174) Szabadításodra vágyom, Uram, törvényedben gyönyörködöm. /RÚF/

Helyes megközelítéssel és használattal a törvény az ember saját bűnös természetének mélyebb megértéséhez vezet (Róm 7:7), és arra, hogy szükségünk van Krisztus igazságára. 

(Gal 3:24). Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. /RÚF/

White idézet: Tökéletes összhang van a törvény és az evangélium közt. Tökéletes az összhang Isten törvénye és Jézus Krisztus örömüzenete között. „Az Atya és én egy vagyunk” – mondja a nagy Tanító. Krisztus örömüzenete a kegyelem jó híre vagy kedvezése, mely által az ember felszabadulhat a bűn kárhoztatása alól, és képes lehet engedelmességgel adózni Isten törvényének. Az örömüzenet az erkölcsi szabályokra, mint az élet szabályára mutat. A törvény pontos, sohasem eltérő engedelmességkövetelésével szüntelenül az örömüzenetre mutat a bűnbocsánat és béke miatt.

 Isten küldötte mondja: „A törvényt tehát érvénytelenné tegyük a hit által? Távol legyen! Sőt, inkább a törvényt megerősítjük.” S ismét kijelenti, hogy a törvény szent, a parancsolatok igazak és jók. Előírása, hogy legfőbb szeretettel viselkedjünk Isten iránt és egyenlő szeretettel az emberek iránt, nélkülözhetetlen az Isten dicsőségéhez és az ember boldogságához. – Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 563./old.

 Kegyelmének ajándékait Krisztus által mindenki elnyerheti. Nem kiválasztás, hanem saját döntésük alapján kárhoznak el. Igéjében Isten feltárta az örök életre való kiválasztás feltételeit: parancsolatai iránti engedelmesség a Krisztusba vetett hit által. Isten a törvényével összhangban levő jellemet választja, és aki eléri kívánalmainak normáját, beléphet a dicsőség országába. Krisztus ezt mondta: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet.” (Jn 3:36) „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7:21) A Jelenések könyvében pedig kijelenti: „Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.” (Jel 22:14) Ami pedig az ember üdvösségét illeti, Isten Igéjében a kiválasztásnak ez az egyetlen módja szerepel.

 Minden olyan lélek az örök élet jelöltje, aki félelemmel és rettegéssel munkálkodik üdvösségén. Kiválasztott az, aki felveszi a fegyverzetet, és megharcolja a hit szép harcát. Kiválasztott az, aki vigyáz és imádkozik, aki kutatja a Szentírást, és nem teszi ki magát kísértésnek. Kiválasztott az, akinek a hite állandó, és aki engedelmeskedik az Isten szájából származó minden igének. A megváltás lehetősége mindenki számára készen áll. De a megváltás áldásait csak azok fogják élvezni, akik eleget tettek a feltételeknek. – Pátriárkák és próféták, 207-208./old. 

Légy erős és bátor, tartsd meg a törvényt

 (Józs 1:7-9). Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. (8) Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz. (9) Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz. /RÚF/

 Látszott, hogy a feladat, ami Józsué előtt állt, az emberen túlmutató kihívásokat is magában foglalt. A kánaáni városok falai bevehetetlennek tűntek, a föld lakói pedig jól képzett katonák voltak. Ezzel szemben az izraeliták egyszerű nomádokként éltek, még a legegyszerűbb háborús gépezetekkel sem rendelkeztek, amivel felvehették volna a küzdelmet a megerősített városfalak ellen. A történelmi tanulság az, hogy még az akkor szuperhatalomnak számító Egyiptom sem volt képes megvetni a lábát Kánaánban. Isten felhívása, miszerint légy bátor és erős, nem egyszerűen a harci morál vagy a háborús stratégia megerősítését szolgálta. Bátorságra és erőre volt szükségük, hogy hűségesek maradjanak a Tórához és a speciális követelményekhez, amelyek meghatározták Izraelnek az Úrral meglévő szövetségét.

Ef 6:10-18. (10) Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. (11) Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. (12) Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. (13) Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. (14) Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, (15) sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. (16) Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. (17) Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. (18) Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért; /RÚF/

 A kereszténység ma, miközben betölti küldetését, amivel Krisztus bízta meg, hasonló kihívásokkal szembesül, mint a nép Józsué idejében: harcolniuk kell saját bűnös természetük ellen, a fejedelemségek és hatalmasságok ellen, korunk sötétségének uralkodói ellen, a gonoszság seregei ellen. Azonban ők is, mint Józsué, biztosak lehetnek Krisztus jelenlétében, ígéretében: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:20, ÚRK). Ahogy Józsué esetében Isten támogató jelenléte elég volt arra, hogy elűzze a vezető félelmét, számunkra is elégnek kell lennie, hogy szertefoszlassa a kételyeinket és aggodalmainkat.

 A kihívás számunkra az, hogy jól ismerjük meg Istent, tudjunk bízni benne és az ígéreteiben. Éppen ezért leginkább a személyes kapcsolatra van szükségünk vele.

White idézet: Most Józsué volt Izrael elismert vezetője. Főként mint harcos volt ismeretes, adottságai és erényei különösen értékesek voltak népe történetének eme idejében. Bátor, határozott és kitartó, gyors, meg nem vesztegethető, inkább a rábízottakról gondoskodó, mint a maga előnyét kereső, mindenekelőtt Istenbe vetett élő hittől buzgó – ilyen volt annak a férfiúnak jelleme, akit Isten kiválasztott, hogy Izrael seregeit vezesse az ígéret földjére. A pusztai tartózkodás idején Mózes első tanácsadója volt, és nyugodt, kitartó hűségével, állhatatosságával – mikor mások meginogtak – és határozottságával, mellyel a veszélyben is az igazság mellett állt; – mielőtt még Isten szava elhívta volna erre a tisztségre – már akkor bizonyítékát adta, hogy Mózes utóda lesz.

 Józsué az előtte lévő feladatra nagy aggodalommal és önmagával szembeni bizalmatlansággal tekintett. De félelmeit Isten biztatása eloszlatta: „…amiképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled. …te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom azt. …Minden helyet, amelyet talpatok érint, néktek adtam, amiképpen szólottam Mózesnek.” (Józs 1:5-6, 3) A Libánon magaslatáig a messze távolban, a nagy tenger partjáig és keleten az Eufrátesz partjáig minden nekik adatott.

 

Az ígérethez e parancs adatott: „Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz, és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe.” Az Úr utasítása így szólt: „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, …attól se jobbra, se balra ne hajolj: mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidban és akkor boldogulsz.” (Józs 1:7-8) – Pátriárkák és próféták, 482./old.

 Sokszor elfelejtjük, hogy munkatársainknak erőre és bátorításra van szükségük. A rendkívüli kellemetlenségek és terhek idején ne feledjétek biztosítani őket szeretetetekről és együttérzésetekről. Mikor imával próbáltok segítségükre sietni, juttassátok el az üzenetet Isten munkásaihoz: „Légy bátor és erős!” (Józs 1:6) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 7. köt., 185./old.

 A nemzetek nagy uralkodója kijelentette, hogy Mózes nem vezeti be Izrael gyülekezetét az ígéret földjére, és Isten szolgájának buzgó könyörgése sem változtathatta meg ítéletét. Mózes tudta, hogy meg kell halnia. Ennek ellenére egy pillanatra sem szűnt meg gondoskodni Izraelről. Hűségesen igyekezett a közösséget előkészíteni a megígért örökségbe való bevonulásra. Isteni parancsra Mózes és Józsué a sátorhoz ment, miközben a felhőoszlop megállt az ajtó felett. Itt a népet ünnepélyesen Józsué gondjaira bízták. Mózesnek, Izrael vezetőjének munkája befejeződött, de azért még most is belefelejtkezett népének ügyébe. Az egybegyűlt tömeg jelenlétében Mózes Isten nevében utódjának a szent öröm szavait mondja: „Légy erős és bátor, mert te viszed be Izrael fiait arra a földre, amely felől megesküdtem nékik; és én veled leszek.” (5Móz 31:23) Azután a nép véneihez és vezetőihez fordult, ünnepélyes feladatul adta nekik, hogy hűségesen engedelmeskedjenek az Istentől adott utasításoknak. – Pátriárkák és próféták, 469./old. 

Az ígéret örökösei

 (Józs 1:2-3). Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok. (3) Nektek adok minden helyet, amelyre lábatokkal léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. /RÚF/

 A föld Isten ajándéka volt, mivel Ő az igazi tulajdonos. Az említett szakaszban a „nektek adom” ige két különböző formájával találkozunk, ami két különféle nézőpontból utal a föld megöröklésére. Az első magára a folyamatra vonatkozik, amelyben megkapják a földet. Eddig csak a transzjordániai területeket foglalták el az izraeliták. A terület nagy részét még ezek után kellett birtokba venniük.

 (Józs 1:3) versében az ige befejezett formában szerepel, azt a benyomást keltve, hogy a földet Isten már nekik adta. Amikor a cselekvés alanya ezekben a formákban Isten, a nyelvi formát „prófétai befejezett időnek” mondjuk, mert amit Ő megígért az Igéjében, az biztosra vehető tény, amiben úgy bízhatunk, mintha már meg is valósult volna. A 3 versben az eredetiben a személyes névmások (ti és tiétek) többesszámban szerepelnek, ami arra utal, hogy nem csupán Józsué, hanem az egész Izrael kapta az ígéretet. A Mózesnek adott ígéretre tett utalás Isten ügyének folytonosságát vetíti elénk.

 A kol szó (mind, mindegyik, az egész) is többször megjelenik az 1. fejezetben. A szó folytonos felbukkanása a teljességet és az egységet fejezi ki, ami életbevágó, hogy a Józsué elé kitűzött célok megvalósuljanak. Tökéletes összhangra van szükség Isten és Józsué, valamint Isten és a nép között, ha biztosak akarnak lenni az ígéret földjének sikeres elfoglalásában, ami előtt álltak.

(Józs 1:4-6). A pusztától és a Libánontól a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, nyugat felé pedig a Nagy-tengerig a ti területetek lesz a hettiták egész országa. (5) Senki sem állhat ellened egész életedben. Veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. Nem hagylak magadra téged, és nem hagylak el. (6) Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom. /RÚF/

(Zsid 6:17-18). Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. (18) Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. /RÚF/

Nincs semmi varázslat Isten ígéreteiben. Önmagukban nincs hatalmuk arra, hogy garantálják a teljesedésüket. Isten jelenléte volt az egyetlen biztosíték arra, hogy az ígéret valósággá válik, mert azt mondta: „Én leszek veled.” Isten jelenléte Izrael túlélése szempontjából létfontosságú volt. Nélküle csupán a sok nemzet egyike lettek volna, különleges elhívás, önazonosság és küldetés nélkül 

(2Móz 33:12-16). Majd ezt mondta Mózes az Úrnak: Nézd, te azt mondod nekem, hogy vezessem ezt a népet. De nem adtad tudtomra, kit küldesz velem. Pedig azt mondtad: Név szerint ismerlek téged, és elnyerted jóindulatomat. (13) Ha valóban elnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hogy megismerjelek téged, és hogy elnyerjem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped! (14) Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? (15) Mózes erre mondta neki: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! (16) Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén. /RÚF/

Isten jelenléte volt mindaz, amire Józsuénak szüksége volt a sikerhez.

 Máig nem változott semmi, ezért kapjuk Jézus ígéretét (Mt 28:20). versében: „tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” /RÚF/ 

White idézet: De Isten szava nem vesztette érvényét; és nem is akkor vált véglegesen valóra, amikor a zsidó nép elfoglalta Kánaánt. „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának.” (Gal 3:16) Ábrahámnak osztoznia kell az örökségben. Talán úgy tűnik, hogy Isten ígéretének teljesedése sokáig késik – mert „…egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő és ezer esztendő, mint egy nap” (2Pt 3:8). Úgy tűnhet, hogy késik, de a rendelt időben „…eljön, el fog jőni, nem marad el” (Hab 2:3). Az Ábrahámnak és magvának szóló ajándék nemcsak Kánaán földjét foglalta magában, hanem az egész földet. Így mondja az apostol: „Nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által.” (Róm 4:13) A Biblia világosan tanítja, hogy az Ábrahámnak adott ígéretek Krisztus által fognak teljesedni. Mindenki, aki Krisztusé, „…Ábrahám magva… és ígéret szerint örökös” – „Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökség” (Gal 3:29; 1Pt 1:4) örököse, a bűn átkától megszabadított föld örököse. Mert „Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének” (Dán 7:27); és „A szelídek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben”. (Zsolt 37:11)

 Isten bepillantást adott Ábrahámnak ebbe a halhatatlan örökségbe, és Ő ezzel a reménységgel meg volt elégedve. „Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten.” (Zsid 11:9-10)

 Ábrahám utódairól ezt olvashatjuk: „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.” (13. v.) Vándorként és idegenként kell élnünk itt, ha el akarjuk nyerni „a jobb”-at, „tudniillik” a „mennyei”-t (16. v.). Azok, akik Ábrahám gyermekei, keresik azt a várost, amely után Ő vágyódott, „melynek építője és alkotója az Isten”. – Pátriárkák és próféták, 169-170./old.

 Majd meghallotta Isten hangját, amely arra figyelmeztette, hogy ne reménykedjék az Ígéret Földjének azonnali birtokba vételében, és megjövendölte azt is, hogy Ábrahám ivadékai szenvedni fognak, mielőtt letelepednek Kánaánban. Ekkor feltárult előtte a megváltás terve – a nagy áldozat Krisztus halála által, valamint dicsőséges eljövetele. Ábrahám látta az édeni szépségében helyreállított földet is, amelyet az ígéret végső és tökéletes teljesedéseként örökkévaló birtokába ad Isten. – Pátriárkák és próféták, 137./old.