Az evangélium gyümölcse

(Kol 1:3-8). Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, (4) mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek. (5) Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból. (6) Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét. (7) Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki Krisztus hű szolgája értetek. (Ő hozott nekünk hírt a Lélektől kapott szeretetetekről. /RÚF/

 A kolossébeliekkel Pálnak más volt a kapcsolata, mint a Filippiben élőkkel. Ők azok közé tartoztak, „akik nem láttak engem személy szerint testben” (Kol 2:1), /ÚRK/, az apostol mégis biztosította őket – mint a filippibelieket is –, hogy hálát ad Istennek értük és „mindenkor” imádkozik értük.

Pál három értéket kapcsol itt össze, amelyeket másutt is megemlít: hit, remény és szeretet.

(1Kor 13:13). Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. /RÚF/;

(1Thessz 1:3). mert szüntelenül emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat és a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett reménységetek állhatatosságát; /RÚF/;

(1Thessz 5:8). Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját és mint sisakot, az üdvösség reménységét. /RÚF/

Figyeljük meg, hogy nem a kolossébeliek érdemének tartja ezeket, hanem az Atyának mond köszönetet értük. Jakab is kijelenti, hogy tőle kapjuk a „jó és tökéletes” ajándékokat.

(Jak 1:17) Isten szeretetét látva hit ébred bennünk Krisztus iránt

(Ef 2:4-8). De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, (5) hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – (6) és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, (7) hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. (8) Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; /RÚF/], a menny reménységét kapjuk. Péter úgy utal erre, mint „Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra”. (1Pt 1:4)

Pál azt is kiemeli, hogy bízhatunk az evangéliumban, aminek az alapja „az igazság beszéde” (Kol 1:5). Ezt a kifejezést másutt is használja Isten ihletett Igéjére vonatkozóan.

(2Kor 6:7). az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, /RÚF/;

(2Tim 2:15). Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. /RÚF/

Az „emberek beszédétől” eltérően Isten beszéde „munkálkodik” a hívőkben. (1Thessz 2:13)/RÚF/.

Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallgattátok Isten általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek. Elvégzi Isten akaratát.

(Ézs 55:11). ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. /RÚF/

Amikor tehát hangzik az evangélium, a Szentlélek munkája által megnyilvánul az emberek szívében Isten ereje, és választ vált ki. Az evangélium gyümölcsöt terem, mert az „Életnek beszéde” (Fil 2:16)

Talán az evangélium ilyen rövid idő alatt való elterjedése az, ami a leginkább csodálatra méltó. A Krisztus halálát és feltámadását követő mintegy harminc év után Pál már elmondhatta, hogy elterjedt „az egész világra” (Kol 1:6), majd a fejezet egy későbbi versében leírja: az evangélium „hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt” (Kol 1:23), /ÚRK/.

A kiterjedt római úthálózat lehetővé tette a gyors hírközlést és utazást, ezért is juthattak el olyan messzire Pál levelei. Viszont a lelki élet az emberben Istennek az Ige által munkálkodó erejéből fakad

(Jak 1:18). Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek. /RÚF/;

(1Pt 1:23). mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. /RÚF/), így válunk új teremtéssé Krisztusban.

(2Kor 5:17). Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. /RÚF/

White idézet: Az, amit Pál apostol az athéni filozófusokkal való találkozásakor tapasztalt, tanulságul szolgál számunkra. Amikor Pál az Areopaguson összegyűltek elé tárta az evangéliumot, logikára logikával, tudományra tudománnyal, filozófiára filozófiával válaszolt. Hallgatóinak legbölcsebbjei meglepődtek és megnémultak. Szavait nem lehetett kétségbe vonni. De igyekezete nem sok gyümölcsöt hozott. Kevesen fogadták el az evangéliumot. Pál ezentúl más munkamódszert alkalmazott. Kerülte az elméletek szövevényes érveit és megvitatását; egyszerű módon hívta fel az emberek figyelmét Krisztusra, mint a bűnösök Megváltójára. Így írt a korinthusiaknak a közöttük végzett munkáról: „Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcsességgel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak tiköztetek, mint a Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről... És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában: hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék.” (1Kor 2:1-5)

A Rómaiakhoz intézett levelében majd ezt mondja: „Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is.” (Róm 1:16. új prot. ford.)

Igazi méltósággal viselkedjenek azok, akik a magasabb szintű társadalmi osztályokért dolgoznak. Ne felejtsék el, hogy angyalok a társaik. Az értelem és szív kincstára legyen mindig telve azzal, ami „Meg van írva”. Tartsd az emlékezés csarnokában Jézus Krisztus drága szavait! Sokkal jobban kell értékelni őket, mint az aranyat és ezüstöt…

Csodáknak – az őszinte megtérés csodáinak – kell történniük, amilyeneket most nem látunk. A föld legnagyobb emberei sincsenek a csodatevő Isten hatalmától elzárva. Ha Isten munkatársai feladatukat bátran és lelkiismeretesen végzik, Isten fog megtéríteni felelős állású, intelligens és befolyásos embereket. A Szentlélek ereje által sok embert fog a mennyei elvek elfogadására késztetni…

Sokan, amikor megtérnek Krisztushoz, eszközök lesznek Isten kezében a másokért – saját társadalmi osztályuk tagjaiért – való munkában. Úgy érzik, Isten megbízta őket azzal, hogy terjesszék az evangéliumot azok között, akiknek ez a világ jelenti a mindent. Időt és pénzt szentelnek Istennek, képességüket és befolyásukat arra fordítják, hogy lelkeket nyerjenek meg Krisztusnak.

Csak az örökkévalóság fogja megmutatni, mit eredményezett ez a fajta szolgálat – hány kételytől gyötrődő, világiasságtól és nyugtalanságtól megfáradt lelket hozott a nagy helyreállítóhoz, aki vágyik arra, hogy örökre megmentsen mindenkit, aki hozzá jön. Krisztus, a feltámadt Megváltó és gyógyulás van szárnyai alatt. – A nagy Orvos lábnyomán, 214-216./old.

A lelki ítélőképesség

(Fil 1:12-18). Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, (13) mert ismertté lett az egész testőrségben és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, (14) úgyhogy többen azok közül, akik testvéreink az Úrban, fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. (15) Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik Krisztust: (16) ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, (17) azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban. (18) De mit számít ez? Az a fontos, hogy bármilyen módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok, /RÚF/

Érthető a filippibeliek aggodalma, amikor Pál fogságáról hallottak. Ez a helyzet erősen korlátozta az apostol munkáját. Nem utazhatott, nem prédikálhatott, nem mehetett el a zsinagógákba, hogy Jézusról, a Messiásról tanítson. Nem alapíthatott gyülekezeteket. Ezért elküldték hozzá Epafroditoszt, hogy gondoskodjon róla, bátorítsa és biztosítsa fizikai szükségleteit.

Pál üzenete bizonyára meglepte a filippibelieket, hiszen az apostol más szemmel tekintett a körülményeire. Lelki ítélőképességével a fogságát jó dologként fogta fel. Egyáltalán nem akadályozta a munkájában, hanem „inkább előmenetelére lettek az evangéliumnak” (Fil 1:12), /ÚRK/.

Mások csak a láncokra és rácsokra figyeltek, Pál azonban római őreiben Isten országának lehetséges polgárait látta. Fogságából mások is nagy bátorságot merítettek, hogy aktívabban, eltökéltebben hirdessék az evangéliumot, a következményektől való félelem nélkül, bátran beszéljenek Krisztusról.

Nehéz elképzelni, de néhányan azt gondolták, hogy előnyt kovácsolhatnak Pál fogságából. Azt hitték, hogy mivel ő kikerült a nyilvánosság köréből, az emberek majd jobban figyelnek rájuk és az ő prédikálásukra. Szomorú példája ez az emberi önzésnek, ráadásul az egyházon belül! Pál korát jóval megelőzően Jeremiás így fogalmazott: „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” (Jer 17:9)

Viszont szerencsére voltak hűséges munkások is, akik még buzgóbban hirdették az evangéliumot. Nagyon szerették Pált, és látták, milyen szenvedéseket állt ki a hitéért, ami még jobban megerősítette a bizalmukat Krisztusban, tovább erősítette a bátorságukat az Úrért. Erőt nyertek ahhoz, hogy oda is elmenjenek, ahová korábban féltek volna, olyan helyzetekben is megszólaltak, amilyenekben korábban hallgattak. Így még többen elfogadták Krisztust és vitték tovább az üdvösség evangéliumát.

White idézet: Gyakrabban kellene imádkoznunk. Az Úr a Szentlélek kitöltésével válaszolt a hitbuzgó keresztények imáira. Nézzük meg ezt az apostolok esetében. Az Írás ezt mondja: „Mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel.” (ApCsel 2:1-4)

Nem azért gyűltek össze, hogy bűneiket ecseteljék. Nem azért, hogy minden hibát és hiányt megtaláljanak egymás jellemében. Átérezték és felismerték lelki szegénységüket, és az Úrhoz kiáltottak a Szentlélekért, hogy segítségével legyőzzék erőtlenségeiket, és kérték, hogy adjon erőt a mások megmentéséért végzett munkához. Olyan elszántan és buzgón imádkoztak, hogy Krisztus szeretete szétáradt szívükben.

A földi egyházaknak ma éppen erre lenne szükségük: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.” (2Kor 5:17) A Jézus szeretetéből táplálkozó Lélek jellemünk minden sötét foltját megtisztítja. Elűzi az önzést, az irigységet, a gonosz beszédet gyökerestől kitépi, és lényegi változást hoz létre a szívben. „De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Gal 5:22-23) „Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességesen munkálkodnak.” (Jak 3:18)

Pál eddigi cselekedeteire visszatekintve „a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlennek” hitte magát, de amikor felismerte Isten törvényének lelki jellegét, és belenézett a lelki tükörbe, véleménye megváltozott. Emberi mértékkel mérve Pál tartózkodott a bűntől, de mikor Isten törvényének a mélységébe tekintett, és úgy látta magát, ahogy Isten látja őt, megalázkodva borult le, és ismerte be bűnét. – A Szentlélek eljő reátok, 289./old.

Pál így ír a korinthusi testvéreknek: „Még testiek vagytok. Vagy talán, míg versengés és viszály dúl köztetek, nem vagytok testiek, s nem jártok el nagyon is emberi módon?” (1Kor 3:3) Akit irigység és viszálykodás köt le, képtelen felfogni Isten szavának mély, lelki értelmét. „A megtéretlen ember nem fogja fel, ami Isten Lelkéből ered. Oktalanságnak tűnik neki, nem képes megérteni, hogy lelkileg kell azt elbírálni.” (1Kor 2:14) Képtelenek vagyunk helyesen felfogni és értékelni az isteni kijelentést annak a Léleknek a segítsége nélkül, aki azt adta.

Akiket az egyház lelki érdekeinek őrzésével bíztak meg, azoknak ügyelniük kell, hogy jó példával járjanak elöl. Ne adjanak okot irigységre, féltékenységre vagy gyanúra, hanem örökösen a szeretet, tisztelet és előzékenység ugyanolyan lelkületét tanúsítsák, amilyenre a testvéreket kívánják bátorítani. Isten utasításainak szorgalmasan engedelmeskednünk kell. Fékezzük meg az ellenségeskedést és a szeretetlenség minden megnyilvánulását, távolítsuk el a keserűség minden gyökerét! Ha viszály támad a testvérek között, kövessük szigorúan a Megváltótól kapott szabályokat. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a békülésért, de ha a felek makacsul kitartanak a viszálykodásban, függesszük fel tagságukat, míg az egyetértés vissza nem tér közéjük. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 241./old.

Pál imakérése

(Fil 1:9-11). és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel, (10) hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, (11) és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcsét Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására. /RÚF/

Ez az ima a görögben csak negyvenhárom szóból áll, de felöleli mindazt, ami Pált foglalkoztatja, amit azután a levél többi részében részletesebben kifejt: szeretet, ismeret, helyes ítélőképesség, tisztaság, Jézus Krisztus általi igazság és az, hogy nem okozunk botránkozást. A gyülekezet egészére teszi a hangsúlyt az imádságban, mint ahogy a hálaadással is. Teljes mértékben másokra összpontosít, az egész gyülekezetért, a jólétükért könyörög. Vizsgáljuk meg alaposabban ennek a szakasznak egyes részeit!

„…a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek” (Fil 1:9), /RÚF/.

Az apostol nemcsak azt kéri, hogy több szeretet legyen közöttük, hanem annak egy bizonyos irányba kell tartania: „ismerettel és igazi megértéssel” (Fil 1:9), /RÚF/. Ne csupán elméleti, hanem a lelki dolgok ismerete legyen, amire csak az Istennel való kapcsolat és az Ige tanulmányozása által lehet szert tenni.

(Ef 1:17. és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; /RÚF/;

(Ef. 4:13). míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra /RÚF/;

(1Tim 2:4). Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. /RÚF/

Helyes ítélőképesség. „Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók” (Fil 1:10) – magyarázza Pál.

Tisztaság. A görög szó jelentése: „napfényben megítélt”, és a tettek folt nélküli tisztaságára utal. „A keresztények minden tette legyen olyan átlátható, mint a napfény” (Ellen G. White: Reflecting Christ. 71. o.)

Ne botránkoztassunk. Ez azt jelenti, hogy ne váljunk botránykővé mások számára, ne mondjunk vagy tegyünk olyat, ami megnehezítené a hitet mások számára.

Krisztus általi igazság. A Római és a Galáciai levélben Pál hosszasan fejtegeti ezt a témát, majd (Filippi 3. fejezetében) még bővebben foglalkozik vele. Nincs saját igazságunk, csak az, amit Krisztus által kapunk.

(Filippi 3:1-21). Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. (2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosztevőktől, óvakodjatok a megmetéltektől! (3) Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. (4) Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én még inkább: (5) nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, (6) buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. (7) Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. (8) Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. (9) Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján, (10) hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, (11) hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. (12) Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. (13) Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, (14) de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (15) Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kinyilatkoztatja majd Isten nektek; (16) de amire eljutottunk, ahhoz ragaszkodjunk. (17) Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. (18) Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők Krisztus keresztjének ellenségei; (19) kárhozatra jutnak, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek. (20) Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, (21) aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket. /RÚF/

Minden egyéb tevékenységünk mellett hogyan érhető el, hogy „a szeretet egyre inkább gazdagodjék” (Fil 1:9), /RÚF/ bennünk? Miért olyan fontos ez a keresztényi életben?

1Kor 13:1-8. Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. (2) És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. (3) És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. (4) A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. (5) Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. (6) Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. (7) Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (8)A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. /RÚF/

White idézet: Epafroditusszal Pál levelet küldött a filippi hívőknek, amelyben megköszönte nekik adományaikat. Az összes gyülekezet közül a filippi közösség gondoskodott legbensőségesebben az apostol szükségleteiről. „Tudjátok pedig ti is, filippibeliek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, mikor Macedóniából kimentem, egyetlen egyház sem volt részes velem a kölcsönös adásban és vevésben, csak ti egyedül. Mert már Thessalonikában is, egyszer is, másszor is, küldtetek nékem szükségemre. Nem mintha kívánnám az ajándékot; hanem kívánom azt a gyümölcsöt, mely sokasodik a ti hasznotokra; megkaptam pedig mindent és bővölködöm, beteltem, vévén Epafroditustól, amit küldöttetek, mint kedves jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek.” (Fil 4:15-18)

„Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, mivelhogy részt vettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig; meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig. Aminthogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindenitek felől, azért, mert én szívemben hordalak titeket, mint akik mind az én fogságomban, mind az evangéliumnak oltalmazásában és megbizonyításában mindnyájan részestársaim vagytok a nékem adott kegyelemben. Mert bizonyságom az Isten, mely igen vágyakozom mindnyájatok után... És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben, hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára; teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására.” (Fil 1:2–11)

Pált fogságában Isten kegyelme erősítette meg, és tette lehetővé számára, hogy nyomorúságában örvendhessen. Teljes hittel és bizonysággal írta a filippi testvéreknek, hogy fogsága az evangélium haladására szolgált. „Tudtotokra akarom pedig adni atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább előmenetelére lőnek az evangéliumnak; annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt, és többen az Úrban való atyafiak közül, bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az igét.” (Fil 1:12-14)

Az apostolnak ez a tapasztalata tanulságot nyújt számunkra, mivel feltárja előttünk Isten munkamódszerét. Az Úr győzelemmé változtathatja azt, amit mi eredménytelenségnek és vereségnek látunk. Bennünket az a veszély fenyeget, hogy Istenről megfeledkezünk, és csak a láthatókra nézünk ahelyett, hogy a hit szemeivel a láthatatlanra tekintenénk. Ha azután szerencsétlenség és nyomorúság szakad reánk, azonnal készek vagyunk vádolni Istent, hogy elhanyagol és kegyetlen hozzánk. Ha jónak látja, hogy hasznavehetőségünket valamilyen irányban korlátozza, bánkódunk fölötte, mert nem gondoljuk meg, hogy Isten így is csak javunkat akarja. Bárcsak megtanulnánk, hogy a csapások Isten magasztos tervének egy részét képezik; hogy a keresztény a nyomorúság ostora alatt néha többet tehet Mesteréért, mintha nyilvánosan szolgálatában munkálkodna.

Pál a filippibeliek elé a keresztényi élet példaképéül Krisztust állította, „aki mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2:6-8) – Az apostolok története, 479-481./old.

Evangéliumi közösség

(Fil 1:3-8). Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, (4) és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, (5) mert közösséget vállaltatok velem az evangélium hirdetésében az első naptól fogva mind a mai napig. (6) Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. (7) Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. (8) Mert Isten a tanúm, mennyire vágyódom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetével /RÚF/

Pál alapította a gyülekezetet Filippiben, soraiban érezhető is a levelét átható keresztényi kötődés melegsége. Az apostolt több száz kilométer választja el a gyülekezettől és annak tagjaitól, fogságban van, láncok között, mégis szívén viseli a sorsukat, vágyakozik utánuk „Krisztus Jézus szeretetében” (Fil 1:8), /ÚRK/, hálát ad Istennek értük. Hálaimája nyomán felvillan előttünk Jézus közbenjárói szolgálata is, amit a mennyben értünk végez

A főpap mellényén (hósen) tizenkét drágakő jelképezte Izrael tizenkét törzsét. A népet a „szívén viselve” kellett közbenjárnia értük.

(2Móz 28:29). Hordozza Áron Izráel fiainak a neveit a szíve fölött a döntések közlésére való hósenen, amikor bemegy a szentélybe, állandó emlékeztetőül az Úr előtt. /RÚF/

Ennél még nagyobb jelentőséggel bír, hogy Jézus a mennyei szentélyben főpapként képviseli népét az Atya előtt.

(Fil 1:3) Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, megfogalmazása kissé homályos, de alátámasztja, hogy jó kapcsolat volt Pál és a filippibeliek között. Általában úgy fordítják, hogy az apostol megemlékezik róluk imájában, de a szöveg utalhat arra is, hogy ők emlékeznek meg Pálról, ami mindenképpen kiemeli a szoros kapcsolatot közöttük. Pál „részesedett” Krisztus szenvedéseiben

(Fil 3:10). hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához /RÚF/ a filippibeliek pedig „közösséget vállaltak” (görögül: szügkoinóneó) Pál szenvedéseiben

(Fil 4:14-15), /ÚRK/ és anyagilag is támogatták a szolgálatát. Ez a kölcsönösség megvolt „az első naptól fogva mind ez ideig”

(Fil 1:5),mert közösséget vállaltatok velem az evangélium hirdetésében az első naptól fogva mind a mai napig. /RÚF/ az apostol ezért ad hálát és imádkozik értük örömmel

(Fil 1:4) és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, /RÚF/

A fogsága körülményeit Pál meglepő módon eléggé pozitívan írja le, mint ami alkalmat ad neki

„az evangélium védelmére és megerősítésére” (Fil 1:7), /ÚRK/.

E két jogi kifejezés használatából arra következtethetünk, hogy közeledett a tárgyalásának az ideje, miközben ő aktívan beszélt az evangéliumról a katonáknak és a látogatóknak. Egyaránt lényeges a támadásokkal szemben az evangélium védelmezése (görögül: apologia), valamint örök értékeinek megerősítése. Úgy tűnik, hogy Pált kevésbé foglalkoztatta saját sorsa, mint az evangélium igazolása. Akár él, akár hal, bízik abban, hogy Isten elvégzi „a jó dolgot”, amit elkezdett a benne bízókban

(Fil 1:6) Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. /RÚF/.

White idézet: Pál apostol filippi működése egy gyülekezet megalakulását eredményezte, amelynek taglétszáma állandóan növekedett. Buzgalma és odaadása, de mindenekfölött az a készsége, amellyel Krisztusért minden szenvedést elviselt, a megtértekre mély és tartós benyomást gyakorolt. Nagyra becsülték azokat az értékes igazságokat, amelyekért az apostol oly sok áldozatot hozott, és szívvel-lélekkel odaszentelték életüket Üdvözítőjük ügyének.

Ez a gyülekezet sem kerülhette el az üldöztetést. Kitűnik ez Pálnak a gyülekezethez intézett egyik leveléből. Ezt írja: „Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért nemcsak, hogy higgyetek Ő benne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette: Ugyanolyan tusakodástok lévén, amilyent láttatok én nálam, és most hallotok én felőlem.” De a hitben mégis olyan állhatatosak voltak, hogy elmondhatta róluk: „Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgésemben, mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, mivelhogy résztvettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig.” (Fil 1:29-30, 3-5)

Borzalmas az a küzdelem, amely a jó és rossz hatalom között folyik a fontosabb helyeken, ahová az igazság hírnökeit munkára hívják. „Mert nem vér és test ellen van tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6:12) Isten gyülekezete az idők végezetéig harcolni fog azokkal, akik a gonosz angyalok hatalma alatt állnak.

Az őskeresztényeknek gyakran kellett szembeszállniuk a sötétség hatalmaival. Az ellenség minden ravasz fortéllyal és üldözéssel igyekezett eltéríteni őket az igaz hittől. Napjainkban is, amikor a földön minden gyorsan a végéhez közeledik, Sátán kétségbeesett erőfeszítéseket tesz a világ behálózására. Terveket kovácsol a kedélyek foglalkoztatására, és a figyelmet eltereli az üdvösség elnyerése érdekében fontos igazságoktól. Eszközei azon buzgólkodnak, hogy minden helyen egyesítsék azokat, akik ellenségei Isten törvényének. Az őscsaló azon van, hogy zavart és lázadást keltsen, és a tömegekben olyan buzgalmat szít, amely a történelemben példa nélküli.

A gonoszság tetőfokára hág. Mégis az evangélium pásztorai gyakran hangoztatják: „Béke, béke, nincs veszély!” Azonban Isten hűséges hírnökei folytassák csak munkájukat. A menny fegyverzetét felöltve, mindvégig bátran és győztesen haladjanak előre; a harcot ne adják fel, míg minden lélek, akihez eljuthatnak, meg nem ismerte a napjainknak szóló evangéliumi üzenetet. – Az apostolok története, 218-220./old.

Pál levelei

 „Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégezi a Krisztus Jézus napjáig.” (Fil 1:6), /ÚRK/

Pál tudatosan köszöntéssel és hálaadással kezdi a leveleit: „kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor tiértetek könyörögvén” (Kol 1:2-3)

Pálhoz hasonlóan mi szintén sok mindenért hálásak lehetünk. Valóságosan tapasztaljuk Isten kegyelmét, ami még az angyalok számára is felfoghatatlan. Ugyanez igaz Isten békességével kapcsolatban, aminek része a vele való összhang és a szeretetéből fakadó reménység.

Ugyanakkor jó elismerni embertársainkat, és remélni, hogy ők is értékelik, amit értük teszünk. A szülők imádkoznak, hogy gyermekeik szeressék Istent és valamikor értékeljék a lehető legjobb neveltetésük érdekében hozott komoly áldozataikat – ha most még nem tennék is. Emberként sokszor hibázunk, és tanulunk a hibáinkból (legalábbis kellene).

White idézet: Az imában való kitartás szintén feltétele a meghallgatásnak. Mindig imádkoznunk kell, ha növekedni akarunk hitben és tapasztalatokban. Állhatatosnak kell lennünk az imában (Róm 12:12), és vigyáznunk kell abban hálaadással (Kol 4:2). Péter így figyelmezteti a hívőket: „Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok.” (1Pt 4:7) Pál apostol is int bennünket: „Imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” (Fil 4:6) Júdás levelében a következőket olvashatjuk: „Ti pedig, szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében.” (Júd 20–21) A szüntelen ima a léleknek Istennel való szakadatlan egyesülése; általa az Istentől jövő élet árad a mi életünkbe, életünk tisztasága és szentsége viszont Istenhez kapcsol bennünket.

Szükséges, hogy kitartóan, szorgalmasan imádkozzunk; ne engedjük, hogy ebben bármi is gátoljon. Minden erőnket feszítsük meg, hogy szívünk Jézussal a közösséget fenntartsa. Keressük az alkalmakat az imára, bárhol kínálkozzék is. Azok, akik igazán törekszenek az Istennel való közösségre, rendszeresen felkeresik az imagyülekezéseket, mindenben eleget tesznek kötelezettségeiknek, és legkomolyabb buzgalommal igyekeznek az áldásokat elnyerni! Minden alkalmat felhasználnak, hogy rájuk ragyogjon a mennyei fény sugara.

Imádkozzunk a családi körben; de mindenekfelett nem szabad a titkon való imát elhanyagolnunk, mert ez lelkünk lehelete, élete. Lehetetlen, hogy lelkünk fejlődjék, ha az imát elhanyagoljuk. A családi légkörben és nyilvánosan mondott imák nem elegendők. Csendben és egyedüllétben öntsd ki szívedet; imád csak annak füléhez jusson, ki azt meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg ezen kéréseket. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól; elsősorban az izgalomtól. Nyugodtan, de buzgón hatoljon fel Istenhez! Állandó és gyógyító lesz az a befolyás, mely tőle árad, ki a titkokat látja, s akinek fülei mindig nyitva vannak azok részére, akik szívük mélyéből hozzá kiáltanak. Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, melyek erőt és kitartást kölcsönöznek a Sátán elleni küzdelemben. Isten a mi erősségünk örökkön örökké!

Imádkozzatok kamrátokban; mindennapi munkátok és hivatástok közben is gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Így járt Énok is Istennel. A jó illatú áldozathoz hasonlóan szállnak fel ezek az imák a kegyelem trónjához. Kinek szíve Istenben nyugszik, azt Sátán soha le nem győzheti. – Jézushoz vezető út, 97-98. o.

Evangéliumi közösség

(Fil 1:3-8). Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, (4) és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, (5) mert közösséget vállaltatok velem az evangélium hirdetésében az első naptól fogva mind a mai napig. (6) Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. (7) Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. (8) Mert Isten a tanúm, mennyire vágyódom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetével /RÚF/

Pál alapította a gyülekezetet Filippiben, soraiban érezhető is a levelét átható keresztényi kötődés melegsége. Az apostolt több száz kilométer választja el a gyülekezettől és annak tagjaitól, fogságban van, láncok között, mégis szívén viseli a sorsukat, vágyakozik utánuk „Krisztus Jézus szeretetében” (Fil 1:8), ÚRK), hálát ad Istennek értük. Hálaimája nyomán felvillan előttünk Jézus közbenjárói szolgálata is, amit a mennyben értünk végez

A főpap mellényén (hósen) tizenkét drágakő jelképezte Izrael tizenkét törzsét. A népet a „szívén viselve” kellett közbenjárnia értük.

(2Móz 28:29). Hordozza Áron Izráel fiainak a neveit a szíve fölött a döntések közlésére való hósenen, amikor bemegy a szentélybe, állandó emlékeztetőül az Úr előtt. /RÚF/)

Ennél még nagyobb jelentőséggel bír, hogy Jézus a mennyei szentélyben főpapként képviseli népét az Atya előtt.

(Fil 1:3) megfogalmazása kissé homályos, de alátámasztja, hogy jó kapcsolat volt Pál és a filippibeliek között. Általában úgy fordítják, hogy az apostol megemlékezik róluk imájában, de a szöveg utalhat arra is, hogy ők emlékeznek meg Pálról, ami mindenképpen kiemeli a szoros kapcsolatot közöttük. Pál „részesedett” Krisztus szenvedéseiben (Fil 3:10). hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához /RÚF/, a filippibeliek pedig „közösséget vállaltak” (görögül: szügkoinóneó) Pál szenvedéseiben

(Fil 4:14-15), /ÚRK/ és anyagilag is támogatták a szolgálatát. Ez a kölcsönösség megvolt „az első naptól fogva mind ez ideig” (Fil 1:5), az apostol ezért ad hálát és imádkozik értük örömmel (Fil 1:4)

A fogsága körülményeit Pál meglepő módon eléggé pozitívan írja le, mint ami alkalmat ad neki

„az evangélium védelmére és megerősítésére” (Fil 1:7) /ÚRK/. E két jogi kifejezés használatából arra következtethetünk, hogy közeledett a tárgyalásának az ideje, miközben ő aktívan beszélt az evangéliumról a katonáknak és a látogatóknak. Egyaránt lényeges a támadásokkal szemben az evangélium védelmezése (görögül: apologia), valamint örök értékeinek megerősítése. Úgy tűnik, hogy Pált kevésbé foglalkoztatta saját sorsa, mint az evangélium igazolása. Akár él, akár hal, bízik abban, hogy Isten elvégzi „a jó dolgot”, amit elkezdett a benne bízókban (Fil 1:6)

White idézet: Pál apostol filippi működése egy gyülekezet megalakulását eredményezte, amelynek taglétszáma állandóan növekedett. Buzgalma és odaadása, de mindenekfölött az a készsége, amellyel Krisztusért minden szenvedést elviselt, a megtértekre mély és tartós benyomást gyakorolt. Nagyra becsülték azokat az értékes igazságokat, amelyekért az apostol oly sok áldozatot hozott, és szívvel-lélekkel odaszentelték életüket Üdvözítőjük ügyének.

Ez a gyülekezet sem kerülhette el az üldöztetést. Kitűnik ez Pálnak a gyülekezethez intézett egyik leveléből. Ezt írja: „Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért nemcsak, hogy higgyetek Ő benne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette: Ugyanolyan tusakodástok lévén, amilyent láttatok én nálam, és most hallotok én felőlem.” De a hitben mégis olyan állhatatosak voltak, hogy elmondhatta róluk: „Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgésemben, mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, mivelhogy résztvettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig.” (Fil 1:29-30, 3-5)

Borzalmas az a küzdelem, amely a jó és rossz hatalom között folyik a fontosabb helyeken, ahová az igazság hírnökeit munkára hívják. „Mert nem vér és test ellen van tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6:12) Isten gyülekezete az idők végezetéig harcolni fog azokkal, akik a gonosz angyalok hatalma alatt állnak.

Az őskeresztényeknek gyakran kellett szembeszállniuk a sötétség hatalmaival. Az ellenség minden ravasz fortéllyal és üldözéssel igyekezett eltéríteni őket az igaz hittől. Napjainkban is, amikor a földön minden gyorsan a végéhez közeledik, Sátán kétségbeesett erőfeszítéseket tesz a világ behálózására. Terveket kovácsol a kedélyek foglalkoztatására, és a figyelmet eltereli az üdvösség elnyerése érdekében fontos igazságoktól. Eszközei azon buzgólkodnak, hogy minden helyen egyesítsék azokat, akik ellenségei Isten törvényének. Az őscsaló azon van, hogy zavart és lázadást keltsen, és a tömegekben olyan buzgalmat szít, amely a történelemben példa nélküli.

A gonoszság tetőfokára hág. Mégis az evangélium pásztorai gyakran hangoztatják: „Béke, béke, nincs veszély!” Azonban Isten hűséges hírnökei folytassák csak munkájukat. A menny fegyverzetét felöltve, mindvégig bátran és győztesen haladjanak előre; a harcot ne adják fel, míg minden lélek, akihez eljuthatnak, meg nem ismerte a napjainknak szóló evangéliumi üzenetet. – Az apostolok története, 218-220./old.

Filippi és Kolossé gyülekezete

 (Fil 1:1-3). Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái mindazoknak a szenteknek Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak, püspökeikkel és diakónusaikkal együtt: (2) kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. (3) Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, /RÚF/

(Kol 1:1-2). Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér (2) a Krisztusban megszentelt hívő testvéreknek, akik Kolosséban élnek: kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól. /RÚF/

 Leveleiben Pál jellemzően „szentekként” szólítja meg a keresztényeket, hiszen a keresztséggel Isten népeként elkülöníttettek, hasonlóan ahhoz, ahogy Izrael népét a körülmetélkedés gyakorlata 

(2Móz 19:5-6). Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor, bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom. (6) Papok királysága és szent népem lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak. /RÚF/; 

 (1Pt 2:9-10). Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; (10) akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok. /RÚF/

 „szent népként” elkülönítette. (Ennek semmi köze nincs a „szentté avatás” katolikus gyakorlatához.) Szintén érdekes a két levél üdvözlő szavainak párhuzama. Pál említést tesz a Filippiben élő püspökökről és diakónusokról (Fil 1:1), valamint Kolosséban „a Krisztusban megszentelt hívő testvérek”-ről (Kol 1:2), /RÚF/. 

Akiket az Újszövetség „hívő testvéreknek” nevez, komoly feladatokat kaptak a gyülekezet szolgálatában. 

(Ef 6:21). Azért pedig, hogy ti is megtudjátok, mi van velem, és hogyan élek, mindent elmond nektek Tikhikosz, az Úrban szeretett testvér és hű diakónus, /RÚF/;

(Kol 4:7). Az én egész helyzetemet megismerteti majd veletek Tikhikosz, a szeretett testvér, a hű diakónus, szolgatársam az Úrban. /RÚF/; 

(1Pt 5:12). Szilvánusz által, aki – mint gondolom – hűséges testvéretek, röviden írtam, bátorítva titeket és bizonyságot téve arról, hogy az az Isten igazi kegyelme, amelyben álltok. /RÚF/)

 Pál tehát ezeknek a városoknak az egész gyülekezeteit, de külön a vezetőit is megszólítja. A másutt konkrétabban leírt tisztségekre tett utalások 

(1Tim 3:1-12). Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, szép feladatra vágyik. (2) Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; (3) nem részeges, nem erőszakos, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; (4) olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. (5) Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni Isten egyházára? (6) Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék. (7) Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék. (8) Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem haszonlesők, (9) hanem olyanok, akikben megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. (10) De ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhetetlenek. (11) Feleségük is hasonlóan tiszteletre méltó legyen: nem rágalmazó, hanem mértékletes, mindenben hűséges. (12) A diakónusok legyenek egyfeleségű férfiak, akik mind gyermekeiket, mind a maguk háza népét jól vezetik. /RÚF/; 

(Tit 1:5-9). Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked: (6) ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek. (7) A püspök ugyanis mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső, (8) hanem vendégszerető, a jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes, önmegtartóztató, (9) aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket. /RÚF/ 

...tanúskodnak arról, hogy az egyház a legkorábbi időktől kezdve jól szervezett volt, és ezt fontosnak tartottak.

 Pál nagy hangsúlyt helyezett a munkatársak képzése, mint pl. Timóteus és Epafrász, illetve a gyülekezeti vezetők támogatására, ami az evangelizációt is erősítette. Vagyis stratégiai megfontoltság jellemezte a misszióját és a gyülekezeti tagok megtartásáért tett erőfeszítéseit. Adventista úttörőink az egyházszervezet újtestamentumi modelljét követték, amint az 1850-es években írt számos cikk is mutatja a Review and Herald folyóiratban. James White kijelentette: „Az Újszövetség Istentől eredő rendje elegendő Krisztus egyházának megszervezéséhez. Amennyiben többre lett volna szükség, ihletés útján megkaptuk volna” („Gospel Order” c. cikk, The Advent Review and Sabbath Herald. 1853. dec. 6. 173./old.).

 Az apostolok már jóval azelőtt elkezdtek tisztségviselőket kijelölni a jeruzsálemi gyülekezetben, hogy Pál írt e két gyülekezetnek. 

(ApCsel 6:1-6). Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, a görögül beszélő zsidók zúgolódni kezdtek a héberül beszélők ellen, hogy a naponkénti gondoskodásban elhanyagolják a közülük való özvegyasszonyokat. (2) Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. (3) Hanem válasszatok ki magatok közül, testvérek, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába, (4) mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett. (5) Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikolaoszt, az antiókhiai prozelitát, (6) az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket. /RÚF/; 

(ApCsel 11:30). Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz. /RÚF/

„A jeruzsálemi gyülekezet szervezetének például kellett szolgálnia a gyülekezetek előtt mindenütt, ahol az igazság hírnökei lelkeket nyernek meg az igazság számára” (Ellen G. White: Az apostolok története. 61./old.)

 Köztudott, hogy Pálnak időnként segítettek a munkatársai a levelei megírásában. Van, ahol Timóteust is megnevezi a levél egyik küldőjeként. 

  (2Kor 1:1). Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek: /RÚF/; 

(Filemon 1:1-25). Pál, Krisztus Jézus foglya és Timóteus, a testvér Filemonnak, szeretett testvérünknek és munkatársunknak, (2) Appiának, a mi testvérünknek, Arkhipposznak, a mi bajtársunknak és a házadban levő gyülekezetnek: (3) Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. (4) Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, (5) mert hallottam az Úr Jézusba vetett hitedről és a szentek iránt tanúsított szeretetedről, (6) és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk. (7) Szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem. (8) Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed volna, (9) a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek, mert ilyen vagyok én, az öreg Pál, most még fogoly is Krisztusért. (10) Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onészimoszért, (11) aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. (12) Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, (13) pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban. (14) Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkntes legyen. (15) Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, (16) most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. (17) Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem! (18) Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel! (19) Én, Pál, saját kezemmel írom ezt: Megadom neked! Azt nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem. (20) Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban! Nyugtasd meg az én szívemet Krisztusban! (21) Engedelmességedben bízva írok neked, mert tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok. (22) Egyúttal készíts szállást is nekem, mert remélem, hogy imádságotokért ajándékul kaptok engem. (23) Köszönt téged Epafrász, fogolytársam Krisztus Jézusban, (24) Márk, Arisztarkhosz, Démász és Lukács, az én munkatársaim. (25) Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel! /RÚF/ 

Viszont azért írja, hogy „én” és nem „mi”, mert e levelek mögött az ő tekintélye áll.

 White idézet: Pál a Kolossébeliekhez írt levelében felsorolja az Isten gyermekeinek adott gazdag áldásokat. Ezt mondja: „Nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben, hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében: minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel.” (Kol 1:9-11)

 Pál azt akarta, hogy efézusi testvérei megértsék, milyen nagy kiváltsága van a kereszténynek. Világosan és érthetően beszélt arról a csodálatos erőről és ismeretről, amelyet a Magasságos fiaiként és leányaiként ők is megszerezhetnek. Megvolt a lehetőségük, hogy „hatalmasan” megerősödjenek „az Ő Lelke által a belső emberben”; hogy „a szeretetben meggyökerezvén és alapot vévén” megérthessék „minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának”, és megismerjék „a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét” (Ef 3:16-19). Az apostol imája akkor érinti a legnagyobb kiváltságot, amikor azért könyörög, hogy „beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig”.

 Itt tárul elénk az a magasztos cél, amelyet mennyei Atyánk ígéreteibe vetett hit által érhetünk el, ha teljesítjük parancsait. Krisztus érdemei által nyitva áll előttünk az út a végtelen Hatalom trónjához. „Aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8:32) Az Atya mérték nélkül adta Lelkét Fiának, és mi is meríthetünk Jézus teljességéből...

 Ádám elbukott fiai Jézus által „Isten fiai”-vá lehetnek. „A megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni.” (Zsid 2:11) A keresztény embernek a hit, a győzelem és az Istenben való öröm életét kell élnie… Jól mondta Nehémiás, Isten szolgája: „Az Úrnak öröme a ti erősségtek.” (Neh 8:10) Pál pedig így nyilatkozott: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!” „Mindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok.” (Fil 4:4; 1Thessz 5:16-18) ...

 Csak akkor támadhat fel újra az őskeresztény hit és kegyesség Isten hitvalló népe között, ha Isten törvénye visszakapja jogos helyét. – A nagy küzdelem, 476-478./old.