Kegyelemidő - felkészülés az örökkévalóságra.

Megváltónk, mielőtt keresztre feszítették, elmondta tanítványainak, hogy meg fogják ölni, de újra életre kel. Angyalok is jelen voltak e beszélgetésnél, hogy Jézus szavait bevéssék a tanítványok elméjébe és szívébe. De a tanítványok földi szabadságot, Róma igája alóli szabadulást vártak, és nem tudták elviselni azt a gondolatot, hogy az, akiben minden reményük összpontosult, megalázó halált szenvedjen. Nem lett volna szabad elfelejteniük Jézus szavait, mégis elfelejtették. És amikor jött a próba, készületlenül találta őket. Jézus halála minden reményüket romba döntötte, mintha a Megváltó nem is figyelmeztette volna őket rá. A próféciák nekünk is éppoly világosan mutatják a jövőt, miként Krisztus szavai a tanítványoknak. Az Ige tisztán feltárja a kegyelemidő lezárulásához fűződő eseményeket, és azt, hogy miként kell a nyomorúság idejére felkészülnünk. De a tömegek nem értik ezeket a fontos igazságokat, mintha Isten ki sem nyilatkoztatta volna őket. Sátán résen áll, hogy elragadjon minden benyomást, amely az embert bölccsé teheti az üdvösségre. És a nyomorúság idején sokan készületlenek lesznek. (EGW:  A nagy küzdelem)

Isten nem akarja, hogy bárki is elpusztuljon. "Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útitokról! hiszen miért halnátok meg?" (Ez 33:11.) A kegyelemidő alatt Lelke állandóan kérleli az embereket, hogy fogadják el az élet ajándékát. Csak azokat hagyja elpusztulni, akik nem hallgatnak könyörgésére. Isten kinyilatkoztatta, hogy a bűnnek - a világegyetem veszedelmének - meg kell semmisülnie. Vele pusztulnak mindazok, akik ragaszkodnak hozzá. (EGW:  Krisztus példázatai)

Mi kételkedés nélkül hisszük, hogy Krisztus nemsokára eljön. Ez nem mese számunkra, hanem valóság. Midőn Krisztus eljön, akkor már nem tisztít meg bennünket bűneinkből, nem távolítja el jellemhibáinkat. Nem tisztít meg vérmérsékletünk és természetünk gyengeségeiből. Ha egyáltalán megteszi értünk ezt a munkát, akkor az Ő eljövetele előtt teszi meg (a kegyelemidő lejárta előtt).

A vizsgálati ítélet lezárulásakor mindenkinek eldől a sorsa – életre vagy halálra. A kegyelemidő röviddel az előtt ér véget, hogy az Úr megjelenik az ég felhőiben. Krisztus – miként a Jelenések könyve ismerteti – előre látva korunkat, kijelentette: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is. És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz” (Jel. 22:11–12). (EGW:  A nagy küzdelem)

Nem lesz több kegyelemidő, amelyben felkészülhetnénk az örökkévalóságra. Ebben az életben kell magunkra ölteni Krisztus igazságosságának palástját. Csak most van lehetőségünk arra, hogy jellemünket formáljuk a mennyei otthon számára, amelyet Krisztus készített parancsolatai engedelmes követőinek. (EGW:  Krisztus példázatai)

A föld sója - Krisztus munkatársai

 „Ti vagytok a föld sója” – mondta Krisztus tanítványainak, s ezzel mai munkásaihoz is szólt. Ha só vagy, megmentő tulajdonságaid vannak, és jellemed erényei is megmentő hatást gyakorolnak. 

Mindazok, akik Istentől születtek, Krisztus munkatársaivá válnak. Ők a föld sója. „Ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg?” – ha vallásunk nem újítja meg szívünket, nem szenteli meg életünket, akkor hogyan gyakorolhatna megmentő hatást a hitetlenekre? „Nem való más egyébre, mint hogy kidobják és széttapossa az ember.” (Mt. 5:13) Értéktelen az a vallás, amelynek nincs megújító befolyása a világra. A magunk üdvösségét sem bízhatjuk rá. Minél hamarabb elvetjük, annál jobb, mert erőtlen és hazug.

Krisztus mondja: „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg?” A só íze az isteni kegyelem. Az igazság terjesztésére tett minden erőfeszítés alig ér valamit, ha Isten Lelke nem járul az erőfeszítéshez.

Minden ember közül az utolsó időknek szóló ünnepélyes igazságokat hirdető Krisztus szolgái legyenek menteseknek az önzéstől. Legyenek magától értetődőn jótékonyak. Szégyelljenek úgy bánni testvéreikkel, hogy önzés íze lenne. Legyenek az istenfélelem példaképei, élő levelek, amelyeket ismer és olvas minden ember. Teremjék meg a megszentelődés gyümölcseit. Lelkületük legyen a világi lelkület ellentéte. Az isteni igazság elfogadása által Isten szolgái lettek; nem a sötétség gyermekei, sem világ szolgái többé. Krisztus kiválasztotta őket a világból. A világ nem érti meg az istenfélelem titkait; ezért indítékait sem ismeri, amelyek cselekvésre késztetik. Ennek ellenére a bennük levő lelkület és élet, mely mennyei ízű viselkedésükben, lemondásukban, önfeláldozásukban, kifogástalan, rendezett életükben nyilvánul meg, meggyőző erejével elvezeti a világiakat a teljes igazságra, a Krisztus iránti engedelmességre. Élő példaképek ők, mivel olyanok, mint Krisztus. Ők a világ világossága, a föld sója, és megmentő hatást gyakorolnak másokra. Ők Krisztus képviselői a földön. Nem földi dolgok ihletik céljaikat és kívánságaikat; nem csörtetnek haszon után, s a nyereség önző szeretetét sem melengetik. Az örök szempontok elégségesek nekik, hogy közömbösen vegyék a világ vonzalmait. Az igazi keresztény csakis azon van, hogy Istennek tessék, csakis Isten dicsőségére törekszik, és az Úr akarata teljesítése jutalmának örvendezik. (EGW:  Bizonyságtételek 2. kötet)

Léviták - Isten szolgái, a szentély szolgái

Isten további bizonyítékot is adott arról, hogy a papság Áron családját illeti. Isteni utasításra Izrael mindegyik törzse vesszőt készített és ráírta arra a törzs nevét. Áron neve a Lévi törzs vesszőjén szerepelt. A vesszőket a sátorban halmozták fel "[...] a bizonyság ládája" előtt. A kivirágzott vessző jelül szolgált, hogy Isten azt a törzset választotta ki a paságra. "És lőn másnap, hogy beméne Mózes a bizonyság sátorába; és ímé kihajtott vala a Lévi házából való Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott, és virágot növelt, és mandolát érlelt" (4Móz 17:8). Ezt a kivirágzott vesszőt Mózes megmutatta a népnek, azután elhelyezte a sátorban tanúbizonyságul a következő nemzedékeknek. Ez a csoda hathatósan megoldotta a papság kérdését.

Az ország határait Mózes maga határozta meg úgy, ahogy azt a törzsek között fel kell osztani mikor Kánaán birtokába kerülnek; és minden törzsből egy fejedelmet jelölt ki, akinek részt kell vennie a szétosztásban.  Mivel Lévi törzse a szentély szolgálatára volt szentelve, nem lett beleszámítva e felosztásba; de az ország különböző részein lévő negyvennyolc várost nekik jelölték ki örökségül.

Itt az apostol utal az Úr tervére, a templomban szolgálatot teljesítő papok eltartását illetőleg. Akiket erre a szent hivatásra választottak, azokat testvéreik tartották el, akiknek lelki áldásokkal szolgáltak. „Kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsolatjuk van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz az ő atyafiaiktól.” (Zsid. 7:5) Lévi törzsét az Úr választotta ki, hogy végezzék a templommal és a papsággal kapcsolatos szent szolgálatokat. A papról viszont azt mondotta: „Mert őt választotta ki az Úr, ...hogy álljon szolgálatra az Úrnak nevében.” (V. Móz. 18:5) Minden jövedelem tizedét az Úr igényelte saját tulajdonául; a tized visszatartását az Úr lopásnak tekintette. (EGW: Az apostolok története)

A szentélyszolgálatra kijelölt léviták nem kaptak földet örökségül, mindannyian a számukra kijelölt városokban laktak, a létfenntartásukhoz szükséges javakat a nép által, az Isten szolgálatára felajánlott tizedből, hálaadományokból, ajándékokból kapták. Ők voltak a nép tanítói, vendégeik minden ünnepségen, és mindenütt úgy tisztelték őket, mint Isten szolgáit és képviselőit. Isten a következő parancsot adta az egész népnek: „Vigyázz, hogy el ne hagyjad a lévitát valameddig élsz a te földeden.” „nem volt része és öröksége a Lévinek az ő atyafiaival; az Úr az ő öröksége…” (5Móz 12:19; 10:9)

A léviták nap mint nap az Úr dolgait tanították, és akik szívből keresték az Urat, azok bocsánatban részesültek. Nagy öröm töltötte el az imádkozó sokaságot; „A léviták és a papok minden nap dicsérték az Urat, erős hangú hangszereken játszva az Úr tiszteletére” (2Krón 30:21). Mind egy akarattal dicsőítették Őt, aki ilyen könyörületes és irgalmas.

A léviták énekében, amit Nehémiás jegyzett fel, ezt olvassuk: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak” (Neh 9:6). (EGW írásaiból)

Pusztai hely - csendes helyek

A "pusztai hely” nem kopár, elhagyott pusztaságot jelent, hanem félreeső, csendes helyet, amely kellemes a szemnek és testüket-lelküket felüdíti. Ilyen helyet kerestek, közel a kedvelt Galileai-tengerhez Jézus és a tanítványok. A keresztényi élet nem áll szüntelen tevékenységből, sem állandó elmélkedésből. Jézus tudta, hogy a pihenés, távol a sokaságtól és munkájuk helyszínétől, felfrissítené a tanítványokat, ezért igyekezett elvinni őket a forgalmas városokból egy csendes helyre, ahol meghitt közösségben lehettek vele és egymással. Jézus tanítványait meg kellett tanítani, hogyan dolgozzanak és hogyan pihenjenek. Ma is hallgatnunk kell Krisztus parancsára, hogy időnként vonuljunk el, és pihenjünk meg egy keveset. (Review and Herald, 1893. november 7.)

A Galileai-tengertől nem messze, a hegyoldal árnyas fái alatt kapott elhívást a tizenkét tanítvány az apostoli tevékenységre, s itt hangzott el a hegyi beszéd is. A mezők és dombok Jézus kedvelt pihenőhelyei voltak, sokszor inkább a szabad ég alatt tanított, mint a templomban vagy a zsinagógákban. Egyetlen zsinagóga sem tudta volna befogadni az Őt követő sokaságot, de nemcsak ezért döntött úgy, hogy a mezőkön, ligetekben tanít. Jézus Krisztus szerette a természetet. Minden csendes hely szent templom volt számára. (EGW: Jézushoz vezető lépések)

„Ő pedig mondta nékik: Jertek el csupán ti magatok valamely pusztai helyre, és pihenjetek meg egy kevéssé.”(Mk. 6:31) Krisztus telve volt gyengédséggel és könyörületességgel mindenki iránt, aki a szolgálatában állt. Megmutatta a tanítványainak, hogy Isten irgalmasságot kér, nem áldozatot. Ők egész lelkükkel munkálkodtak az emberekért, s ez kimerítette fizikai és szellemi erejüket. Pihenniük kellett. (EGW: Jézushoz vezető lépések)

Mindenkinek legyen alkalma kimenni a szabadba! A fiatalok legyenek kapcsolatban Istennel a természet szépségeit szemlélve. Hívjuk fel a figyelmüket Isten emberek iránti szeretetére az Ő teremtett művei által. Ha gyönyörködünk a csodálatosan szép természetben, amelyet Isten teremtett, rávezethetjük gyermekeinket, hogy gyengéd, szerető Atyának tekintsék Teremtőnket. (EGW)

Puszta jelentése lehet- elcsendesedés, Istennel való együttlét, imádkozás, békeség, nyugalom.

„Te pedig mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba.” (Máté 6:6) Legyen helyed titkos imáid részére! Jézus is választott ki helyeket, ahol Istennel társalgott. Hozzá hasonlóan tegyünk mi is! Gyakran rászorulunk, hogy mi is ilyen helyre vonuljunk vissza; bármennyire szerény is a helyiség, ahol egyedül lehetünk Istennel. (EGW: Gondolatok a Hegyibeszédről)

Láttam, hogy ez a kegyelem hogyan érhető el. Zárkózz be a belső szobádba, ahol egyedül könyöröghetsz Istenhez, így szólva: „Tiszta szívet teremts bennem, óh, Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem” (Zsolt 51:12). Légy komoly és őszinte! A buzgó ima sokat számít. Tusakodj Jákóbhoz hasonlóan! Vívj élethalálharcot! Jézus a kertben vércseppeket verejtékezett. Neked is meg kell feszítened az erődet. Ne hagyd el addig a belső szobádat, amíg élő erőt nem merítettél Istentől. Azután pedig légy éber, s amíg vigyázol és imádkozol, győzhetsz a kísértéseken. Isten kegyelme így már megnyilvánulhat, és meg is fog nyilvánulni benned. (Isten csodálatos kegyelme)

Zárt ajtó - Isten Lelke visszavonul

 

Krisztus napjaiban is volt egy zárt ajtó. Isten Fia kijelentette az akkori nemzetség hitetlen zsidói előtt: "Ímé, pusztán hagyatik a ti házatok" (Mt 23:38)

Ábrahám napjaiban is volt egy zárt ajtó. A kegyelem megszűnt közbenjárni Sodoma lakosai érdekében, így Lót, a felesége és két lánya kivételével mindannyiukat megemésztette az égből küldött tűz.

Noé idejében is volt egy zárt ajtó. Isten Lelke visszavonult a bűnös emberiség elől, s az az özönvíz hullámaiba veszett. Maga Isten adta a "zárt ajtó" üzenetet Noénak:

Az 1844-es csalódást követően az adventi néppel egybehangzóan azt gondoltam, hogy a kegyelem ajtaja mindörökre bezárult a világ előtt. Az Isten nekem adott világossága helyesbítette a tévedést és hozzásegített ahhoz, hogy megértsük a valódi helyzetet. Még mindig hiszek a "zárt ajtók”-ra vonatkozó tanításban, de nem abban az értelemben, ahogyan azt először alkalmaztuk, vagy ahogyan azt ellenzőim most alkalmazzák. Noé idejében is volt egy zárt ajtó. Isten Lelke visszavonult a bűnös emberiség elől, s az az özönvíz hullámaiba veszett. Maga Isten adta a "zárt ajtó” üzenetet Noénak: „És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje százhúsz esztendő” (1Móz 6:3). Ábrahám napjaiban is volt egy zárt ajtó. A kegyelem megszűnt közbenjárni Sodoma lakosai érdekében, így Lót, a felesége és két lánya kivételével mindannyiukat megemésztette az égből küldött tűz. Krisztus napjaiban is volt egy zárt ajtó. Isten Fia kijelentette az akkori nemzetség hitetlen zsidói előtt: „Ímé, pusztán hagyatik a ti házatok”(Mt 23:38). Az utolsó napok idejére nézve ugyanez a végtelen hatalom jelentette ki Jánoson keresztül: „Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja” (Jel 3:7). Látomásban láttam, és még mindig hiszem, hogy 1844-ben is volt egy zárt ajtó. Sötétségben hagyattak mindazok, akik látták az első és második angyal világosságát, de elutasították azt. Azok, akik elfogadták és elnyerték a mennyből jövő üzenetet kísérő Szentlelket, de későbbiekben hitüket megtagadták, és tapasztalatukat becsapásként emlegették, ezáltal szintén elutasították Isten Lelkét, aki emiatt megszűnt közbenjárni értük. Akik nem ismerték fel a világosságot, nem voltak bűnösek annak elutasításában. Isten Lelke egyedül azt a réteget nem érhette el, akik szembeszálltak a mennyből érkező világossággal. És ahogy azt már említettem, ebbe az osztályba tartoztak azok, akik elutasították az eléjük tárt üzenetet, és azok is, akik elfogadták ugyan, de később megtagadták hitüket. Lehet, hogy őnáluk megvolt az istenség látszata és Krisztus követőinek tartották magukat. De mivel nem volt élő kapcsolatuk Istennel, Sátán csalásai foglyul ejtették őket. A látomás erről a két osztályról szól: azokról, akik az elfogadott világosságot később csalásnak nevezték, és a világ bűnöseiről, akiket Isten elvetett, mivel ők is elvetették világosságát. Nincs szó azokról, akik nem ismerték fel a világosságot, s így nem is vétkesek annak elutasításában. (EGW:  Jelenések könyve 3fejezet)

Világosság - Biblia ismerete, Isten terve

Önmagunkban nincs világosságunk. Krisztus nélkül olyanok vagyunk, mint a meg nem gyújtott gyertya, mint a Nap nélküli Hold, egyetlen fénysugarunk sincs a sötét világ számára… Az Üdvözítő, mint a világosság egyedüli forrása, emberi eszközök által közvetíti áldásait… Jézus nem azt parancsolja tanítványainak: Szorgoskodjatok, hogy a ti világosságotok fényt árasszon, hanem így szól: »Úgy fényljék a ti világosságotok!« (Mát 5:16) Ha Krisztus a szívünkben lakozik, akkor lehetetlen elrejtenünk az ő jelenlétének fényét. Ha azok, akik Krisztus követőinek vallják magukat, nem árasztanak világosságot, akkor nincsenek összeköttetésben igazán a világosság  Forrásával. 

Amikor Isten megnyilatkozott népének, a világosság mindig az Ő jelenlétének jelképe volt. Kezdetben, a teremtő szóra, világosság ragyogott fel a sötétségből. Világosságot adott a felhőoszlop nappal, és a tűzoszlop éjjel, vezérelve Izráel hatalmas seregeit. Félelmetes fenségben ragyogott a világosság az Úr körül a Sínai-hegyen. Világosság fénylett a sátorban a szövetség ládája felett. Világosság töltötte be Salamon templomát felszentelésekor. Világosság ragyogta be Betlehem dombjait, amikor az angyalok a megváltás üzenetét vitték az őrködő pásztoroknak. Miközben a pásztorok a csillagos eget nézik, eltűnődnek azon a prófécián, amely szerint a Messiás eljön a földre, és vágyakoznak a világ Megváltójának adventjére. Itt vannak azok az emberek, akik felkészültek a mennyei üzenet fogadására. (EGW:Jézus élete)

A Krisztust befogadókról sugárzó világosság nem önmagukból ered, hanem a világ világosságától és éltető erejétől… Jézus a világosság, az élet, a szentség és megszentelődés mindazok számára, akik hisznek benne. Krisztus világosságát el kell nyerni, és bele kell vinni minden jó munkába. Krisztus kegyelme különböző módokon szintén a Föld sójához hasonlóan hat. Ahová eljut ez a só, otthonokba és közösségekbe, megtartó erőt fog árasztani minden jó megőrzésére és minden gonosz elpusztítására. Az igazi vallás világosságát és só a Föld számára…

A világosság elvetése megkeményíti a szívet - Fáraó látta Isten Lelkének az Úr szolgája által végzett hatalmas csodatetteit, mégsem volt hajlandó engedelmeskedni Isten parancsának. A lázadó király fennen kérdezte: „Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak és elbocsássam Izrael?" (2Móz 5:2) S amint Isten Ítéletei egyre súlyosabban sújtották, mégis kitartott konok ellenszegülésében. Mivel elutasította a mennyből jövő világosságot, megkeményedett, ellenállóvá vált. Isten gondviselése kinyilvánította hatalmát, s el nem ismertségük miatt ezek a megnyilvánulások lettek az eszközök, melyek megkeményítették a fáraó szívét a nagyobb világosság ellen. Akik a maguk elgondolásait emelik Isten kifejezett akarata fölé, azok a fáraóval mondják: „Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak?" (2Móz 5:2) A világosság minden egyes elvetése keményebbé teszi a szívet, elsötétíti az értelmet. így egyre nehezebben tudják fölismerjék a különbséget a helyes és helytelen közt; egyre kihívóbban szembeszegülnek Isten akaratával.|  (EGW: A te igéd igazság 1. kötet)

Prófétaság lelke - Jézus bizonyságtétele

 Krisztus volt az, aki a próféták által szólt népéhez. Péter apostol a keresztény kor gyülekezetéhez írva levelét azt mondja, hogy a próféták az „irántatok való kegyelem felől jövendöltek, nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelentette ki azt a Krisztusnak ő bennök levő Lelke, aki előre bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről” (I. Pt. 1:10–11). Az egész Ószövetségből Krisztus hangja szól hozzánk, „Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke”  "És leborulék annak lábai előtt, hogy imádjam őt, de monda nékem: Meglásd, ne tedd; szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, akiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke." (Jel. 19:10).| (EGW: Pátriárkák és próféták)

A Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke. – Isten parancsolatai és Jézus Krisztus bizonyságtétele, azaz a prófétaság lelke, immár birtokunkban van. Isten Igéjében felértékelhetetlen drágagyöngyök vannak. Akik az Igét kutatják, tartsák tisztán, világosan elméjüket. Ne engedjék, hogy étvágyukat ínyenckedés rontsa meg, ne hódoljanak kedvteléseiknek evésben ivásban. (EGW: Jelenések könyve)

A Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke. – Krisztus volt az, aki a próféták által szólott népéhez. Péter apostol a keresztény egyházhoz írt levelében azt mondja, hogy a próféták az eljövendő üdvösség felől prófétáltak, „Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennük levő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről” (1Pét 1:10-11). Krisztus hangja az, amely az Ótestamentum útján hangzik felénk: „[...] Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke” (Jel 19:10). (EGW: Jelenések könyve)

Az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele. –
Isten parancsolatai és Jézus Krisztus bizonyságtétele, azaz a Prófétaság Lelke, immár birtokunkban van. Isten Igéjében felértékelhetetlen drágagyöngyök vannak. Akik az Igét kutatják, tartsák tisztán, világosan elméjüket. Ne engedjék, hogy étvágyukat ínyenckedés rontsa meg, ne hódoljanak kedvteléseiknek evésben ivásban. (EGW: Jelenések könyve)

Babilon - hamis vagy hitehagyó vallások

Babilon - „a paráznáknak  és a föld útálatosságainak anyja” (Jel 14:5) Lányai pedig azokat az egyházakat szimbolizálják, amelyek Róma dogmáihoz és hagyományaihoz ragaszkodnak, és példáját követve feláldozzák az igazságot és Isten jóváhagyását a világgal való tiltott szövetség oltárán. A Jelenések 14. fejezetében azt az üzenetet találjuk, hogy Babilon leomlott. Babilon azokra a vallási szervezetekre vonatkozik, amelyek valamikor tiszták voltak, de megromlottak.  Ezt az üzenetet, mivel az ítéletre való figyelmeztetés után következik, az utolsó napokban kell hirdetni. Tehát nem vonatkozhat csupán a katolikus egyházra, mert ez az egyház már hosszú századok óta bukott állapotban van. János elmondja, hogy Isten kihívja népét Babilonból (Jel. 18. fejezet.). E szentírási kijelentés szerint Isten népe közül sokan még Babilonban vannak. 

Melyek azok a vallási közösségek, amelyekben ma Krisztus követőinek a többsége található? Kétségkívül a különböző protestáns egyházak. Keletkezésükkor ezek az egyházak becsülettel állást foglaltak Isten és az igazság mellett, és a menny áldása kísérte őket. Még a hitetlen világ is kénytelen volt elismerni azokat az áldott eredményeket, amelyek az evangélium elveinek elfogadását követték. Az Izraelhez intézett prófétai kijelentés szerint: ”És kiméne híred a pogányok közé a te szépségedért; mert tökéletes vala az ékességeim által, amelyeket reád tettem, azt mondja az Úr Isten." De ugyanazok az igények buktatták el őket is, amelyek tönkretették és megrontották Izraelt ők is utánozni: akarták a hitetlenek szokásait, és keresték barátságukat. ”De elbízád magadat szépségedben és paráznává lőn híred szerint, elárasztál paráznaságaiddal minden melletted elmenőt: legyen kedve szerint!" (Ez. 16:14–15).  (EGW: A nagy küzdelem)

Így néz ki Babilon e próféciában vázolt időben: „Az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól” (Jel. 18:5). Gonoszságának mértéke betelt, és pusztulása a küszöbön van. De Istennek még vannak Babilonban gyermekei. A büntető ítélet végrehajtása előtt e hűségeseket ki kell onnan hívni, hogy ne legyenek részesek Babilon bűneiben, és ne érjék őket a Babilont sújtó csapások. Értük van az a mozgalom, amelyet az a mennyből leszálló és a földet dicsőségével beragyogó angyal szimbolizál, aki hangosan kiált, és közhírré teszi Babilon bűneit. Az ő üzenetéhez kapcsolódik ez a felszólítás: „Fussatok ki belőle én népem!” (Jel 18:4). Ez az üzenet és a harmadik angyal üzenete a föld lakóihoz szóló utolsó figyelmeztetés. (EGW: A nagy küzdelem)

Leomlott, leomlott Babilon. – Az első angyalt egy második követi, ezt hirdetve: „Leomlott, leomlott Babilon, a nagyváros, mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek” (Jel 14:8). A „Babilon” szó a „Bábel” szóból ered, és zűrzavart jelent. Babilon a Szentírásban a hamis vagy hitehagyó vallások különböző formáit jelöli. (EGW: Jelenések könyve 14 fejezet)

– Leomlott, leomlott a nagy Babilon. – A teljes fejezetből kitűnik, hogy az elesett Babilon azokat az egyházakat jelenti, melyek nem fogadják el az Úr első, második és harmadik angyal üzenetein keresztül adott figyelmeztetéseit. Elutasították az igazságot és hazugságot fogadtak el helyette. Olvassátok el 2Thessalónika 2,1-12. verseit. A Jelenések 18. fejezetének üzenete világos és egyértelmű „Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak” (3.vers). aki elolvassa ezt a fejezetet, elkerülheti a megtévesztést. Hogyan örvendezne Sátán egy olyan üzenet elterjedésének, amely szerint éppen arra a népre vonatkozhat ez a kijelentés, melynek tagjai Isten az Ő törvénye bizalmasaivá tette. (EGW: Jelenések könyve 18 fejezet)

Babilon bora egyrészt a hamis szombatnak a valódi, az Úrtól megáldott és az ember számára megszentelt szombat fölé való magasztalását jelenti, másrészt, pedig a lélek hallhatatlanságának tanítását. Ezek a rokon téveszmék és az igazság elutasítása teszik Babilonná az egyházakat. Királyok, kereskedők, uralkodók, és vallási tanítók együttese alkotja a romlott egységet. (EGW: Jelenések könyve 18 fejezet)

A menyegző - Krisztus átveszi országát

 „Akik készen valának, bemenének vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.”(Mát 25:10) 

A menyegző azt a jelenetet szimbolizálja, amikor Krisztus átveszi országát. A Szent Várost, az Új Jeruzsálemet, amely Isten országának fővárosa és jelképe, az angyal „menyasszony”-nak, „a Bárány feleségé”-nek nevezi. Az angyal ezt mondja Jánosnak: „Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.” „Elvive engem lélekben” – mondja a próféta –, „és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből” (Jel. 21:9–10). Világos tehát, hogy a menyasszony a Szent Várost jelképezi, a szüzek pedig, akik kimennek a vőlegény elé, az egyházat szimbolizálják. A Jelenések könyvében a menyegzői vacsora vendégei: Isten népe "És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei".  (Jel. 19:9). Ha vendégek, nem lehet menyasszonyként is ábrázolni őket. Krisztus – amint Dániel próféta kijelenti – az Öregkorútól a mennyben „hatalmat, dicsőséget és országot” fog kapni; övé lesz az Új Jeruzsálem, Isten országának fővárosa, „elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Dn. 7:14; Jel. 21:2). Krisztus az ország átvétele után eljön dicsőségben mint királyok Királya és uraknak Ura, hogy megváltsa népét, akik „letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal” az országában felállított asztalánál (Mt. 8:11; Lk. 22:30), hogy részt vegyenek a Bárány menyegzői vacsoráján. (EGW:A nagy küzdelem)

A Mt 22. fejezetében feljegyzett példázatból – amelyben szintén a menyegző a szimbólum – világosan kitűnik, hogy a vizsgálati ítélet megelőzi a menyegzőt. A menyegző megtartása előtt a király megtekinti a vendégeket, hogy lássa, felöltötte-e mindenki a menyegzői ruhát, a Bárány vérében megmosott és megfehérített hótiszta jellemet "Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája." (Mt. 22:11;  "Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében."(Jel. 7:14). Akin nem látja ezt a ruhát, annak semmi helye nincs a menyegzőn "Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás." (Mt. 22:13). Azokat pedig, akiknek van menyegzői ruhájuk, Isten elfogadja, és méltónak tartja arra, hogy részt kapjanak országából és helyet a trónján. A jellem megvizsgálása, és annak eldöntése, hogy ki készült fel Isten országára: a vizsgálati ítélet, a mennyei templomszolgálat záró munkája. (EGW:A nagy küzdelem)

Nagy horderejű az a tanulság, amelyet a menyegzői ruháról szóló példázatból le kell vonnunk. A menyegző az emberinek a mennyeivel való egyesülését ábrázolja; a menyegzői ruha pedig azt a jellemet, amelyet a menyegző minden vendégének viselnie kell, ha méltó akar lenni az alkalomhoz.

Amikor a király bejött, hogy megtekintse a vendégeket, mindenkiről kiderült, hogy milyen a jelleme. A menyegző minden vendége kapott menyegzői ruhát. Ez a ruha a király ajándéka volt. A vendégek a ruha viselésével a vendéglátó iránti tiszteletüket fejezték ki. Egy ember azonban hétköznapi ruhájában jelent meg. Nem készült fel úgy, ahogy a király kívánta. A drágán vett öltözéket nem értékelte és nem vette fel. Ezzel megsértette urát. A király "mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád" (Mát 22:12) kérdésére semmit sem tudott válaszolni. Hallgatásával megítélte önmagát. A király ekkor ezt mondta: "Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre."(Mt. 22:13) (EGW Krisztus példázatai)

Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat. – A Mát 22. fejezetében feljegyzett példázatból - amelyben szintén a menyegző a szimbólum - világosan kitűnik, hogy a vizsgálati ítélet megelőzi a menyegzőt. A menyegző megtartása előtt a király megtekinti a vendégeket, hogy lássa, felöltötte-e mindenki a menyegzői ruhát, a Bárány vérében megmosott és megfehérített hótiszta jellemet (Mt 22:11; Jel 7:14). Akin nem látja ezt a ruhát, annak semmi helye nincs a menyegzőn (Mt 22:13). Azokat pedig, akiknek van menyegzői ruhájuk, Isten elfogadja, és méltónak tartja arra, hogy részt kapjanak országából és helyet a trónján. A jellem megvizsgálása, és annak eldöntése, hogy ki készült fel Isten országára: a vizsgálati ítélet, a mennyei templomszolgálat záró munkája.(EGW-írásai)

Az Őregkorú - Isten, az Atya

Sokan hangoztatták, hogy a vasárnapünneplés hosszú századok óta bevezetett tantétel és általánosan elterjedt szokás az egyházban. Érvelésüket viszont cáfolta az a tény, hogy a szombatünneplés sokkal régebbi; olyan régi, mint maga a világ, és magán hordja mind Isten, mind az angyalok jóváhagyó pecsétjét. Amikor Isten a világ alapját lefektette, "amikor a hajnalcsillagok együtt énekeltek, és Isten fiai ujjongnak és örvendeznek", akkor fektette le Isten a szombat alapját is (Jób 38:6–7) Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten. (I. Móz 2:1–3). Ez az ünnep joggal igényelheti tiszteletünket. Nem emberi hatalom rendelte el, és nem emberi hagyományokon alapszik. Az Öregkorú alapította, és örök érvényű szavával parancsolta meg. 

Így tárul a próféta szeme elé az a kiemelkedő, ünnepélyes nap, amelyen az egész föld Bírája megvizsgálja az emberek életét és jellemét, mindenkinek „cselekedetei szerint fizet”. Az Öregkorú: Isten, az Atya. A zsoltáríró ezt mondja: „Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké Te vagy Isten” (Zsolt. 90:2). Isten az ítélet Bírája, aki minden élet és minden törvény forrása. A szent angyalok pedig – „tízezerszer tízezer és ezerszer ezer” – szolgaként és tanúként vesznek részt ebben a nagy fontosságú törvénykezésben. 

Az első és második feltámadás közötti ezer év alatt ítélet folyik a gonoszok felett. Pál apostol írásaiból kitűnik, hogy ez az ítélet a második adventet fogja követni. „Idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait.” (I. Kor 4:5) Dániel kijelenti, hogy amikor „eljöve az Öregkorú”, „ítélet adaték a magasságos egek szenteinek” (Dn. 7:22). Ekkor az igazak mennyei királyokként és papokként uralkodnak. János ezt mondja a Jelenések könyvében: „Láték királyi székeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel.” „Lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak Ővele ezer esztendeig.” (Jel. 20:4, 6) Erről mondta Pál, hogy „a szentek a világot ítélik meg” (I. Kor. 6:2). Krisztussal együtt ítélkeznek a gonoszokon. Összevetik tetteiket a törvénykönyvvel, a Bibliával, és mindenkinek az ügyét a cselekedetei szerint döntik el. Majd kiszabják a gonoszok büntetését a cselekedeteik szerint; és ez az ítélet bekerül a nevük mellé a halál könyvébe. (EGW: A nagy küzdelem)