De ha keresni fogod az Urat, a te Istenedet, megtalálod

Miként maradt Jézus álladóan (motivált) tettre kész a munkában, a gyógyításban, a vigasztalásban és a prédikálásban, oly sok embert tanítva nap mint nap?

„Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a pásztor nélküli juhok”. (Mt 9:36), /ÚRK/ 

Szeretete és könyörülete adott neki erőt a munka végzéséhez. Ehhez hasonlóan Isten szeretete bennünk is érezteti, ösztönzi a felelősség terhét, hogy hozzá és az igazsághoz vezessünk embereket.

 (2Kor 5:14. Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; /RÚF/ 

A bennünk élő isteni szeretet késztet arra, hogy átérezzük az emberek hozzá vezetésének súlyát és felelősségét. Jeremiás is erről vallott: 

„mintha égő tűz volna szívemben, a csontjaimba rekesztve; erőlködöm, hogy elviseljem, de nem tehetem”. (Jer 20:9), /ÚRK/ 

Azonban, amikor Istenről beszélünk másokkal, sosem erőltethetjük őket, hogy elfogadják Istent vagy a Biblia igazságait. A kényszer bármely formája Isten jellemével menne szembe. Ő nem kényszerítette Ádámot és Évát, hogy maradjanak távol a jó és a gonosz tudásának fájától. 

(1Móz 2:16-17). Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/

 Nem kényszerítette az embereket a bárkába bemenetelre az özönvízkor, hogy megmeneküljenek. 

(1Móz 7:1. Az Úr akkor ezt mondta Nóénak: Menj be egész házad népével a bárkába, mert csak téged látlak igaznak ebben a nemzedékben! /RÚF/

Nem erőltette a szövetségben megmaradást az izraeliták számára. 

(5Móz 4:29-31). De ha keresni fogod ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívedből és teljes lelkedből kutatsz majd utána. (30) Ha nyomorúságban leszel, mert egykor majd utolérnek mindezek a dolgok, de végül megtérsz Istenedhez, az Úrhoz, és hallgatsz a szavára, (31) nem hagy akkor cserben, és nem hagy elpusztulni, mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened. Nem feledkezik meg az atyáiddal kötött szövetségről, amelyre esküt tett nekik. /RÚF/

 Ehelyett megadta, amire szükségük volt 

(Mt 4:23-25). Azután bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget a nép körében. (24) El is terjedt a híre egész Szíriában, és hozzá vitték a sokféle betegségtől és kíntól gyötört szenvedőket, a megszállottakat, holdkórosokat és bénákat, és meggyógyította őket. (25) Nagy sokaság követte Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. /RÚF/

... és hívta őket, hogy kövessék Őt. Jézus soha senkit sem kényszerített, hogy kövesse Őt vagy az igazságot, miközben sosem mond le rólunk. 

(Mt 23:37). Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! /RÚF/) 

Bizonyságtételünknek a jézusi módszert kell tükröznie. Ellen G. White ezt írja: „Nem képezi Krisztus küldetésének részét, hogy arra kényszerítse az embereket: fogadják el Őt. Sátán és az általa indított emberek akarják a lelkiismeretet kényszeríteni… Nincs következetesebb bizonyítéka, hogy Sátán lelkülete tölt el minket, mint ha készek vagyunk megsebezni, elpusztítani mindazokat, akik nem értékelik munkánkat vagy elgondolásainkkal ellentétesen cselekszenek”. (Jézus élete.  412./old.)

 Hagynunk kell, hogy Isten közvetítő csatornáivá váljunk! Olyan világban élünk, amely gyűlöli az igazságot, de ennek sosem szabad visszatartania minket attól, hogy átgondoltan és szeretettel teljesen beszéljünk az evangéliumról. Ne feledd, hogy gyakran a személyes bizonyságtételünk esik legnagyobb súllyal a latba, különösen eleinte! 

(Jel 12:11. Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig. /RÚF/

White idézet: Sidrák, Misák és Abednégó sértetlenül jött ki a roppant tömeg elé. Megváltójuk vigyázott rájuk jelenlétével, hogy bajuk ne essék, és csak a kötelékeik égtek meg. „Az összegyűlt kormányzók, elöljárók, helytartók és a király udvari emberei pedig látták, hogy ezeknek a férfiaknak semmit sem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a ruhájuk sem égett meg, sőt még a füst szaga sem járta át őket.” 

Elfelejtve a nagy pompával felállított aranyszobrot, az emberek féltek és remegtek az élő Isten jelenlétében. „Áldott legyen a Sidrák, Misák és Abednégó Istene, mert elküldötte angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Még a király parancsát is megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak előttük.”

E nap élménye Nabukodonozort ilyen rendelet kiadására késztette: „…aki nem tiszteli Sidrák, Misák és Abednégó Istenét, azt vágják darabokra, bármilyen nyelvű népből vagy nemzetből való is, házát pedig tegyék szemétdombbá! Mert nincs más isten – indokolta –, aki így meg tud szabadítani.”

Babilon királya ilyen és hasonló szavakkal akarta a föld minden népének tudomására hozni azt a meggyőződését, hogy a héberek Istene hatalmánál és tekintélyénél fogva egyedül méltó a legfőbb imádatra. Istennek tetszett, hogy a király igyekezett tiszteletet tanúsítani iránta, és megvallotta hódolatát a babiloni birodalom előtt. 

A király helyesen tette, hogy nyilvánosan megvallotta meggyőződését, és igyekezett a menny Istenét minden más isten fölé magasztalni. Amikor azonban megpróbált alattvalóitól hasonló hitvallomást és hasonló tiszteletadást kikényszeríteni, túllépte földi uralkodói jogkörét. Éppúgy nem volt joga – sem polgári, sem erkölcsi vonatkozásban – halállal fenyegetni embereket azért, mert nem tisztelik Istent, mint ahogy nem volt joga tűzbe vettetni azokat, akik nem voltak hajlandók imádni az aranyszobrot. Isten soha nem kényszeríti engedelmességre az embert. Mindenkinek szabad döntésére bízza, hogy kit akar szolgálni. 

Hű szolgái megszabadításával az Úr kinyilatkoztatta, hogy az elnyomottak mellé áll, és rendreutasít minden földi hatalmat, amely fellázad a menny tekintélye ellen. A három héber ifjú Babilon egész népe előtt megvallotta hitét abban, akit imád. Istenre hagyatkoztak. A próba idején megemlékeztek az ígéretről: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” (Ésa 43:2) Így Isten mindenki szeme láttára csodálatosan megtisztelte az élő Igébe vetett hitüket. Bámulatos szabadulásuk hírét sok országba elvitték a különböző népek képviselői, akiket Nabukodonozor meghívott a szobor felszentelési ünnepségére. Gyermekei hűsége által Isten megdicsőült az egész földön. – Próféták és királyok, 509-511./old.

Jézus megbízást adott nekünk

(Mt 28:18-20). Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. (19) Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, (20) tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. /RÚF/

Jézus megbízást adott nekünk, hogy adjuk tovább üzenetét a világban: 

„Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá…” (ÚRK)

 Ez a Hetednapi Adventista Egyház küldetése, hogy aztán az új hívők majd másokat is tanítvánnyá tegyenek. Így mindannyian hirdetjük az örökkévaló evangéliumot és a hármas angyali üzenetet ... 

(Jel 14:6-12). És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! (8) Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. (9) Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, (10) az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; (11) gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét. (12) Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. /RÚF/, 

... hogy felkészítsük a világot Jézus közeli visszatérésére. Isten mindenkit arra hívott el, aki új életet kapott Krisztusban, hogy a tanúja legyen. Mégis gyülekezeti tagok gyakran azt gondolják a tanúskodásról, hogy nem tudják, vagy éppen nem akarják azt tenni. Talán felvillan előttük egy kép, amikor egyesek az utcasarkon hirdetik Isten Igéjét, vagy komoly bibliatanulmányokat adnak, és csak a fejüket rázzák: „Ez nem én vagyok! Semmiképpen nem! Én visszahúzódó vagyok, a bizonyságtétel kívül esik a komfortzónámon.” A valódi bizonyságtétel azonban gyakran abból fakad, hogy átélői (szemtanúi) vagyunk annak, amit Isten az életünkben tesz: észrevesszük, mire tanít bennünket, miközben benne növekszünk, majd mindezt továbbadjuk másoknak, elmondjuk a saját tapasztalatainkat. Isten olyan jó, és amit értünk tett, az a lehető legjobb hír, amit ez a világ hallhat. Nem hallgathatunk, nem is szabad hallgatnunk! Megváltott téged, néven szólított – az övé vagy. Lehet ennél jobb hír bárki számára, bárhol a világon? Az első tanítványokat nem képezték a rabbinikus iskolák tanításaiban, sem ékesszólói nem voltak a szóbeli hagyománynak, de sokat tanulhatunk tőlük. 

(ApCsel 1:8). Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. /RÚF/

(ApCsel 4:13). Amikor látták, milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Azt is megtudták, hogy Jézussal voltak, /RÚF/

Péter és János kijelentette: „Mert nem tehetjük, hogy ne beszéljünk azokról, amiket láttunk és hallottunk”. (ApCsel 4:20), /ÚRK/ 

„Jézussal voltak” (ApCsel 4:13), így késztetést éreztek arra, hogy beszéljenek az evangéliumról. A Szentlélek bátorságot adott nekik, szavaiknak pedig meggyőző erőt. 

(1Jn 4:7-11). Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; (8) aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. (9) Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. (10) Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. (11) Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. /RÚF/

White idézet: Isten terve az volt, hogy a Biblia vallását Józsefen keresztül mutassa be az egyiptomiaknak. Ez a hű tanú jelenítette meg Krisztust a királyi udvarban. Józsefnek ifjúkorában álmokon keresztül üzent Isten, melyben burkolt célzást tett arra, hogy magas tisztség betöltésére hívta el. Testvérei eladták rabszolgának, hogy megakadályozzák az álmok teljesedését, de kegyetlen tettük épp az ellenkezőjét eredményezte. 

Azok, akik Isten szándékának megfordítására törekszenek és szembeszállnak akaratával, úgy tűnhet, időlegesen sikerrel járnak, de az Úr terve teljesülni fog, és nyilvánvalóvá teszi, hogy ki a menny és a föld uralkodója. 

József rabszolgának való eladását a legnagyobb csapásnak tekinthette, ami egyáltalán csak történhetett vele. De rádöbbent az Istenben való bizalom szükségességére, amit apja szeretetének védelmében sohasem érzékelt ennyire. Magával vitte Istent Egyiptomba, és ez nyilvánvalóvá vált nehéz sorsa közepette tanúsított derűjén keresztül. Ahogy a frigyláda a nyugalmat és a jólétet jelentette Izrael számára, úgy ez az Urat szerető, istenfélő ifjú áldást hozott Egyiptomra. Ez volt látható abban is, ahogyan Potifár – akinek a házában szolgált – az áldásokat e rabszolgának tulajdonította és inkább fiaként kezelte. Isten akarata az, hogy akik szeretik és tisztelik az Ő nevét, azok megbecsülést szerezzenek maguknak, és általuk az Úr dicsőíttessék meg, ahogy dicsősége rajtuk visszatükröződik.

József jelleme akkor sem változott, amikor bizalmi tisztségbe emelkedett. Erénye tündöklően ragyogott munkájában, Isten áldása nyugodott rajta és környezetén. Potifár házának minden felelősségét ráruházták. Mindezekben nyilvánvaló volt rendíthetetlen becsületessége, mert szerette és félte Istent. – A Szentlélek eljő reátok, 256./old. 

Mi, Jézus szeretett tanítványához hasonló módon ítélhetjük meg azokat, akik azt állítják, hogy Krisztus követői, de ugyanakkor Isten törvényét áthágják. Az utolsó napokban hasonló bajok fenyegetik a gyülekezet fejlődését, mint amelyek az ősegyházat támadták; e pontokban tehát János apostol tanításait gondosan meg kell szívlelnünk. „Gyakoroljátok a szeretetet!” – hallatszik mindenfelől, de különösen azoktól, akik hivalkodnak szentségükkel. Az őszinte szeretet azonban tisztább annál, semhogy egyetlen rejtegetett bűnt is elfedezne. Egyrészt szeressük a lelkeket, kikért Krisztus életét adta, másrészt azonban nem szabad a gonosszal megalkudnunk. Nem szabad egyesülnünk a lázadókkal és ezt szeretetnek nevezni. Isten megkívánja, hogy népe ebben a korszakban éppen olyan rendíthetetlenül álljon ki az igazságért, ahogyan annak idején János szembeszállt a lélekromboló tévelygésekkel… 

A Megváltó életéről és haláláról szóló tanúsága világos és hatalmas volt. Szíve túláradt Megváltója iránti szeretetétől; ajkára tolultak bizonyságtételei, amelyek ellenállhatatlanul ragadták magukkal hallgatóit. – Az apostolok története, 554-555./old.

Beszéljünk a bűnre csábításról a "kísértésről"

 „Az én Uram, az Úr olyan nyelvet adott nekem, hogy beszédemmel erősíteni tudjam a megfáradtat; minden reggel fölébreszt, serkenti fülemet, hogy hallgassam, miként a tanítványok.” (Ézs 50:4), /ÚRK/

White idézet: Az igazi keresztények olyan tapasztalatot szereznek, amilyet átélt Krisztus a kísértés pusztájában. Különösen azoknak lesz részük ilyen tapasztalatokban, akik vállalják, hogy lelkeket szabadítanak ki Sátán csapdájából. Szembe kell nézniük a minden igazság ellenségének támadásaival, és ahogy Krisztus is győzött, kegyelme által ők is győzhetnek. A keresztényeknek a nehéz kísértések közepette nem kellene úgy érezniük, hogy Isten elhagyta őket. Ha szilárdan megállnak a kísértésben, Sátán békén hagyja őket, és angyalok fognak szolgálni nekik, ahogyan Jézusnak is szolgáltak. Semmi sem fogható ahhoz a vigasztaláshoz, amelynek örülhetnek a keresztények, amikor a kísértésben legyőzik Sátánt. Jézusról tesznek bizonyságot, és teljes mértékben Isten Igéjére alapoznak: „Meg van írva.” Így tartottak ki Sátán minden kísértése közepette, és mert győzelmet arattak, a kísértő visszavonult. 

Semmi esetre se vessük meg az embereket csak azért, mert súlyosan meg vannak kísértve, és mert úgy tűnik, hogy a hullámok elnyelik őket. Emlékezzünk arra, hogy Jézus is mindenben megkísértetett hozzánk hasonlóan, hogy segíthessen a megkísértetteknek… 

Mindannyian személyes befolyással bírunk. Szavaink és tetteink kitörölhetetlen hatással vannak másokra. Kötelességünk nem csupán magunknak élni, hanem törekednünk kell mások jólétére. Ne az érzelmek, hanem az elvek vezéreljenek. Nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy vagy jó, vagy rossz befolyást gyakorolunk az emberekre. Vagy örömöt hozó világosság leszünk, vagy pusztító vihar… 

Isten törvénye elvárja, hogy úgy szeressünk másokat, mint önmagunkat. Elménk minden képességét arra kell használnunk, hogy a lehető legtöbb jót cselekedjük… Ó, milyen kedves az Adományozó számára, ha megőrizzük a lélek királyi ajándékait úgy, hogy azok másokat is hatalommal megszólíthassanak! Ezek kötik össze az embereket Istennel, nyilatkoztatják ki a krisztusi lelkületet és a mennyei tulajdonságokat. A kérkedés nélkül kifejezett szentség ereje ékesebben hangzik még a legértelmesebb prédikációnál is. Istenről téve bizonyságot bemutatja az embereknek azt, amit tenniük kell, és ezt sokkal erőteljesebben teszi, mint ahogy azt a szavak megtehetnék. – Christ Triumphant, 210./old. (július 22.)

Krisztus bizonyságtevőiként el kell mondanunk, amit mi magunk láttunk, hallottunk, éreztünk. Ha lépésről lépésre követjük Jézust, jogunk van elmondani a lényegét annak az útnak, amelyen vezet minket. Elmondhatjuk, hogyan tettük próbára ígéretét, s hogyan találtuk igaznak. Bizonyságot tehetünk, hogy megismertük Krisztus kegyelmét. Ez az a bizonyságtétel, amelyre Urunk hív, s amelynek hiányában a világ elvész… 

Az igazi hívőnek mindenben Isten az első és a legnagyobb. Semmilyen becsvágyó indíték nem csökkenti Isten iránti szeretetét. Szilárdan, kitartóan visszahárítja a dicsőséget mennyei Atyjára. Ha hűségesen megdicsőítjük Isten nevét, indítékainkat a menny irányítja, lelki és értelmi képességeink pedig fejlődnek. 

Jézus, a mennyei Mester mindig mennyei Atyja nevét dicsőítette. Tanítványait oktatta, hogy így imádkozzanak: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved.” (Mt 6:9) Nem felejthették el megvallani, hogy „tied… a dicsőség” (Mt 6:13) – Isten csodálatos kegyelme, 105./old. (április 7.)