Préd 4,6 • „Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két marok teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel.”
Zsolt 127,2 • „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ad eleget.”
Mt 6,25. 31–33 • „Azért mondom néktek: ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, mit egyetek és mit igyatok, sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-e az élet, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet?… Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: mit együnk, mit igyunk vagy mivel ruházkodjunk? Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Isten országát és az Õ igazságát, és ezek mind megadatnak néktek.”
1Tim 6,9–10 • „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal.”
Lk 12,15 • „Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget, mert nem a vagyonnal való bővelkedésben van az embernek az ő élete.”
„Sokan valóságos munkalázban töltik el egész életüket. Nem hagynak semmi helyet a lelki nyugalomnak, más irányú szellemi-lelki tevékenységnek és a családi, felebaráti kapcsolatok ápolásának, sőt Isten dolgainak – a személyes igekutatásnak, áhítatnak és szeretetszolgálatnak – sem. A hétköznapokban szinte semmit sem tudnak tenni rengeteg munkájukon kívül, és szinte elájulnak a fáradtságtól, amikor végre leteszik munkájukat. Szombaton, noha ekkor nem dolgoznak, mégis fáradtak, mert a túlfeszített munka feszültségének megszűntével kitör rajtuk a kimerültség. Ezért sokszor (vagy éppen rendszeresen)még az istentiszteleteket is átalusszák. Így egész életüket elégetik egy önmagáért való, s így a valóságban értelmetlen, végsőkig hajszolt munka oltárán. Sokan mintha a gondolkodástól és mindennemű lelki erőfeszítés is a munkába menekülnének. Családtagjaikkal is alig váltanak szót, elsekélyesedik velük való kapcsolatuk is. Majdnem úgy robotolnak nap mint nap, mint a néma igásállatok, és így koptatják el egész életüket. Nemcsak nagyon sivár és értelmetlen az ilyen élet, hanem bűnös is. Isten nem erre teremtett minket. Még rosszabb, amikor örökös aggodalmaskodásból, az anyagiak emberi biztosítása céljából hajszolja magát valaki szüntelenül, s emiatt nem nyugszik sohasem. Ez hitetlenség, Jézus megállapítása szerint pedig egyenesen »pogány« magatartás. Úgy fél az élet gondjaitól az ilyen ember, mintha soha nem is hallott volna a Teremtő, Fenntartó, rólunk szeretettel gondot viselő Istenről, akinek könnyű és egyszerű ellátni minket minden szükségessel, bármilyen körülmények között is, ha bízunk benne és igényt tartunk a segítségére.”
(Vankó Zsuzsa: Reformáció gyakorlati életünkben, Időszerű Biblia-tanulmányok, 1999, 132–133. o.)
„A Biblia senkit sem ítél el a gazdagságáért, ha becsületesen jutott ahhoz. Nem a pénz, hanem a pénz szeretete minden rossznak a gyökere. Isten ad az embernek erőt a gazdagság megszerzéséhez, és annak a kezében, aki Isten sáfáraként cselekedve anyagi javait önzetlenül használja, a gazdagság áldás mind a gazdagnak, mind a világnak. De sokan, akiket a földi kincsek iránti érdeklődésük annyira leköt, hogy érzéketlenné válnak Isten követelményeivel és embertársaik szükségleteivel szemben, gazdagságukat saját felmagasztalásuk eszközének tartják. Házhoz házat, földhöz földet halmoznak, otthonukat megtöltik luxustárgyakkal, miközben körülöttük emberek nyomorognak és vétkeznek, betegeskednek és meghalnak. Akik így önző módon csak önmaguknak szolgálnak, nem Isten tulajdonságait fejlesztik ki magukban, hanem a gonoszét. Ezeknek az embereknek szükségük van az evangéliumra. Tekintetüket az anyagi dolgok hiábavalóságáról az el nem múló gazdagság értékei felé kell irányítani. Meg kell tanulniuk az adakozás örömét, és hogy milyen áldás Isten munkatársának lenni…
A pénz csak akkor ér többet a homoknál, ha életszükségletek megteremtésére, mások áldására és Krisztus ügye elõbbrevitelére használjuk fel. A felhalmozott vagyon nem csak haszontalan, de átok is: lélek számára állított csapda, amely kiöli az emberből a mennyei kincsekhez való ragaszkodást. Az ilyen vagyon az, amely felhasználatlan talentumokról és elmulasztott alkalmakról tanúskodik majd az ítélet napján, és elmarasztalja tulajdonosát.” (Ellen
G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 144–145. o.; Krisztus példázatai, 243. o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése