1Móz 32:22-31. 23-32. De
fölkelt még azon az éjszakán, fogta két feleségét, két szolgálóleányát és
tizenegy gyermekét, és átkelt a Jabbók-gázlónál. Fogta és átvitte őket a
patakon,
majd átvitte mindenét,
amije volt. Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki birokra kelt vele, egészen
hajnalhasadtáig. (26) De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, úgyhogy
kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja, miközben vele birkózott.
Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert
hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el,
amíg meg nem áldasz. Ekkor
megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a
neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. Jákób
azt kérte: Mondd meg nekem a nevedet! De ő így válaszolt: Miért kérded a
nevemet? És megáldotta őt. Jákób Penúélnak nevezte el azt a helyet, és ezt mondta:
Bár láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam. Már sütött a nap, amikor átkelt
Penúélnál, és sántított csípőjére. /RÚF/
„Alázatosan, bűnbánattal és a
saját akaratáról lemondva ez a bűnös, tévelygő halandó legyőz-
te a mennyei Felséget. Remegve
kapaszkodott Isten ígéreteibe, és a Végtelen Szeretet szíve
nem tudta elutasítani a bűnös
könyörgését.
Ekkor világosan Jákób elé tárult,
mi volt az a hiba, ami bűnéhez, az elsőszülöttségi jog csalás
általi megszerzéséhez vezetett.
Nem bízott Isten ígéreteiben, hanem a saját erőfeszítéseivel
akarta elérni azt, amit Isten a
maga idejében és módján valósított volna meg...
Jákób megkapta azt az áldást,
amelyre lelke vágyott. Isten megbocsátotta annak a bűnét, aki a
másikat kitúrta a helyéből.”
(Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent
Kiadó, 158-159./old.)
Jákóbnak nem volt már földje Kánaánban. Ennek ellenére
mit hagyott meg a fiainak a temetésével kapcsolatban? Vajon miért kérhette ezt?
1Móz 49:29-33. Azután parancsot
adott nekik, és ezt mondta: Ha majd elődeim mellé kerülök, atyáim mellé
temessetek a hettita Efrón mezején levő barlangba! Abba a barlangba, amely Kánaán földjén
van Mamréval szemben a makpélai mezőn, amelyet Ábrahám vett meg a mezővel együtt a
hettita Efróntól sírhelynek való birtokul. Oda temették el Ábrahámot és feleségét, Sárát,
oda temették el Izsákot és feleségét, Rebekát, oda temettem el Leát is. A
hettitáktól megvett tulajdon az a mező és a rajta levő barlang. Miután Jákób mindezeket meghagyta fiainak,
felhúzta lábait az ágyra, azután elhunyt, és elődei mellé került. /RÚF/
A Bibliában az áll, hogy mindhárom
pátriárkát ugyanabba a barlangba temették el, a feleségükkel együtt. Jákób, aki
erősen bízott az Úrban, idegennek, vándornak tartotta magát ezen a
földön. Zsid 11:13. Hitben haltak meg ezek mind,
anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és
üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a
földön. /RÚF/) Noha hibákat követett el, de ő, aki nincstelenül távozott
Kánaánból, gazdag emberként tért
oda vissza.
White idézet: Rebeka keserűen
megbánta a Jákobnak adott tanácsot, mert ezáltal örökre elválasztotta őt
magától. Jákob kénytelen volt elmenekülni, hogy megmentse életét Ézsau haragjától,
így anyja többé sohasem látta meg arcát. Izsák még sok évet élt azután, hogy
Jákobra adta
áldását. Jákob és Ézsau életmódja
meggyőzte őt, hogy az áldás jogosan illette meg Jákobot.
– A megváltás története, 89./old.
Jákobnak erőteljesen elé tárult az
a bűne, hogy csalással akarta megszerezni bátyja áldását,
azért fél, hogy Isten megengedi
Ézsaunak, hogy elvegye életét. Egy angyalt mutattak be nekem, amint Jákob előtt
állt, és rámutatott hibáinak igazi természetére...
Jákob egész éjjel küzdött az
angyallal. Áldásért könyörgött. Úgy tűnt, hogy az angyal ellenállt
imájának, állandóan emlékeztette
bűnei re, és igyekezett elszakadni tőle. Jákob elhatározta,
hogy megragadja az angyalt, de nem
testi erejével, hanem a hitével. Szenvedéseiben Jákob
hivatkozott bűnbánatára, mély
alázatra, amelyet bűnei miatt érzett...
Amikor azonban látta, hogy nem
vehet erőt Jákobon, hogy meggyőzze őt, természetfeletti hatalmáról, érintette
combcsontját, amely csípőjében azonnal kificamodott. Jákob azonban nem
adta fel eltökélt szándékát a
testi fájdalmak ellenére sem... Hite a hajnal feljöttéig a végsőkig
komollyá vált. Nem akarta
elbocsátani az angyalt, amíg az meg nem áldja őt. – A megváltás
története, 94-95./old.
Áldozathozatalt követel, ha
Istennek adjuk át magunkat. Ez azonban csupán alantasabb dolgaink feláldozása a
magasztosabbért, a testi feláldozása a lelkiért, a mulandó feláldozása az
örökkévalóért. Isten nem szeretné
az akaratunkat megsemmisíteni, hiszen szándékát csakis az
akarat segítségével tudjuk
megvalósítani. Neki kell átadnunk akaratunkat, hogy azután visszakapjuk, de már megtisztítva,
kifinomítva, és a szeretet által úgy Istenhez kötve, hogy az Úr
keresztül tudja áramoltatni
rajtunk a szeretet és az erő hatalmas árjait. Bármilyen keserűnek és
fájdalmasnak tűnik is ez az átadás
a csökönyös, konok szív előtt, mégis áldás lesz számára:
„Jobb tenéked.”
Amíg Jákób nem borult rokkant
csípővel, magatehetetlenül a szövetség angyalának keblére,
addig nem ismerte a hit győzelmét.
Csakis akkor nyerte el az „Isten győztes harcosa” címet,
amit az Izrael név jelent, amikor
már sántítva járt. Ézsau fegyveresei csak akkor álltak meg
előtte tisztelettel. Majd később a
fáraó – ősi királyok büszke sarja – áldására szomjazva hajolt
meg előtte. Üdvösségünk fejedelme,
Jézus is szenvedések által vált tökéletessé, a hit fiai így
„felerősödtek a betegségből...
megszalasztották az idegenek táborait.” (Zsid 11:34) Így „még
a sánták is zsákmányt vetnek” (Ésa
33:23), „olyan lesz köztük a legalábbvaló, mint Dávid, a
Dávid háza... mint az Úrnak
angyala.” (Zak 12:8) – Gondolatok a hegyibeszédről, 62./old
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése