1.) Az első deportálásra az adott okot, hogy Jójákim júdai király (Kr. e. 609-598) fellázadt Nebukadneccar babiloni király ellen (Kr. e. 604-562), akinek pedig három évig vazallusként szolgált. Mire a megtorló hadjárat Jeruzsálembe ért, Jójákim már meghalt, és 18 éves fia, Jójákin uralkodott helyette. Ő reménytelennek látta az ellenállást, és megadta magát. Így az országot megmentette a pusztulástól, ő maga és családja azonban fogságba került. Velük ment a »felső tízezer« is. A deportáltak száma (2Kir 24,14) "És elhurcolta az egész Jeruzsálemet, összes fejedelmeit és minden vitézeit, tízezer foglyot, az összes mesterembereket és lakatosokat, úgy hogy a föld szegény népén kivül senki sem maradt ott." szerint 10 000 ember, (2Kir 24,16) "És az összes előkelő férfiakat, hétezeret, és a mesterembereket és a lakatosokat, ezeret, és az összes erős, harcra termett férfiakat fogva vitte Babilóniába Babilónia királya." szerint 8000 ember, (Jer 52,28) "Ennyi az a nép, amelyet fogságra vitete Nabukodonozor a hetedik esztendőben, háromezer és huszonhárom Júdabeli." szerint pedig 3023 ember. Azokat vitték fogságba, akikről feltételezték, hogy képesek újabb lázadást szítani. Jójákin sorsa csak 37 év múlva fordult jobbra (2Kir 25,27-30)."És lőn a harminchetedik esztendőben, Joákinnak, a Júda királyának fogságba hurcoltatása után, a tizenkettedik hónap huszonhetedik napján, kivette Evil-Merodák, Babilónia királya, az ő uralkodásának első esztendejében Joákint, Júda királyát a fogházból; És kegyesen beszélt vele, és feljebb tette az ő székét a többi királyok székeinél, akik nála voltak Babilóniában; És kicserélte fogsága ruháit, és mindenkor nála volt étele életének minden idejében. És mindenkor kijárt az ő része, amelyet a király adott néki napról-napra életének minden idejében.
Jójákin után a jóindulatú, de gyenge Cidkijjá uralkodott Kr. e. 598-587. Az ország vezetői és a hamis próféták Egyiptom segítségében bízva azt remélték, hogy Isten hamarosan megbünteti Babilóniát és a foglyok hazakerülnek. A foglyok között is ez a remény élt. De Jeremiás Jeruzsálemben azt hirdette, hogy Isten most Babilóniának adta az uralmat. Az ország csak úgy maradhat meg, ha ezt engedelmesen vállalja. Kr. e. 594-ben még hallgatott a király Jeremiásra, és nem vett részt abban az összeesküvésben, amelybe a szomszédos kis államok akarták belevinni (Jer 27). Sőt hűségéről biztosította Nebukadneccart. Ebben az időben Jeremiás a foglyokhoz is írt levelet, amelyben munkára és imádkozásra biztatta őket megmaradásuk érdekében (Jer 29). De Kr. e. 589-ben Cidkijjá elszakadt Babilóniától. A megtorlás nem maradt el. Jeruzsálemet másfél évi ostrom után elfoglalták. A templomot és a királyi palotát felgyújtották, a várost lerombolták és kifosztották, a menekülő királyt elfogták, megvakították és fogságba vitték (2Kir 25,1-21; Jer 39,1-10). A nép nagy része is fogságba került; csak a szegényebb néprétegek maradtak az országban. Velük maradt Jeremiás is, pedig ő szabad és megbecsült emberként élhetett volna Babilóniában is (Jer 39,11-14); Jeremiás felől pedig parancsot ada Nabukodonozor, a babiloni király Nabuzáradánnak, a poroszlók fejének, mondván: Vedd őt magadhoz, és viselj gondot reá, és semmi bajt ne okozz néki, hanem azt cselekedd vele, amit ő akar. És elkülde Nabuzáradán, a poroszlók feje, és Nebusázban, Rabsáris és Nergál-Sarézer, Rabmág és a babiloni királynak több főembere. Elküldének, mondom, és elhozák Jeremiást a tömlöc pitvarából, és rábízák őt Gedáliásra, Ahikámnak, a Sáfán fiának fiára, hogy haza vigye őt, és lakozzék a nép között. (Jer 40,1-6)...
2.) Második deportálás. A babiloni fogság két lényeges ponton különbözött az asszír fogságtól. Egyrészt nem idegen uralkodót és idegen tisztségviselőket állítottak az ország élére, hanem júdaiakat: Kr. e. 598-ban Cidkijját, Kr. e. 587-ben pedig Gedaljá helytartót, aki azonban hamarosan gyilkosság áldozata lett. A megtorlástól félve a nép egy része Egyiptomba menekült, és magukkal vitték Jeremiást is (2Kir 25,22-26); "A Júda földjén megmaradt népnek pedig, amelyet meghagyott Nabukodonozor, Babilónia királya, Gedáliát, Ahikámnak, a Sáfán fiának fiát, rendelte tiszttartóul. Mikor pedig meghallották a seregek hadnagyai mind, és az ő embereik, hogy Babilónia királya Gedáliát tette tiszttartóvá, elmentek Gedáliához Mispába, Izmáel, a Nétánia fia, és Johanán, a Kareáh fia, és Serája, a nétofáti Tánhumet fia, és Jahazánia, Maakáti fia, ők és az ő embereik;És megesküdött nékik Gedália és az ő embereiknek, és monda nékik: Ne féljetek a Káldeusoknak való szolgálattól. Maradjatok az országban, és szolgáljatok Babilónia királyának, és jó dolgotok lesz. A hetedik hónapban azonban elment Izmáel, Nétániának, az Elisáma fiának fia, aki királyi magból volt, és vele tíz férfiú, és megölték Gedáliát és meghalt; és a Zsidókat és a Káldeusokat, akik ő vele voltak Mispában. És felkelt az egész nép kicsinytől nagyig és a seregek hadnagyai, és elmentek Égyiptomba; mert féltek a Káldeusoktól." (Jer 40-44 fejezet) - Másrészt a foglyokat nem szórták szét a birodalom távoli területeire, hanem módot adtak nekik arra, hogy együtt maradjanak. Azt a feladatot adták nekik, hogy pusztává lett vidékeket újból lakhatóvá tegyenek. Ilyenek voltak Tel-Melah, Tel-Harsa, Kerub, Addán, Immér és Tel-Abib a Kebár-csatorna mellett (Ezsd 2,59) És ezek, akik feljövének Tél-Melahból, Tél-Harsából, Kerub-Addán-Immérből, de nem mondhatták meg családjukat és eredetüket, hogy Izráel közül valók-é" (Ez 3,15). "És eljuték Tél-Ábibba a foglyokhoz, akik lakoznak vala a Kébár folyó mellett, és leülék, ők is ott ülvén; és ott ülék hét nap némán ő közöttük." A foglyok lehetőséget kaptak arra, hogy házakat építsenek, kerteket műveljenek és családjukról gondoskodjanak (Jer 29,5). "Építsetek házakat és lakjatok azokban, plántáljatok kerteket és egyétek azoknak gyümölcseit." Szűkebb keretek között működő önkormányzatuk is volt: a közösség ügyeit a vének intézték (Ez 8,1; 14,1; 20,1). - Az első időkben még sokan reménykedtek a gyors hazatérésben. Ezt a reményt néhány hamis próféta is erősítette (Jer 28,1-17; 29,15.20-32). Az otthon maradtak között Jeremiás, a foglyok között pedig Ezékiel küzdött ezekkel a téves nézetekkel. Mindketten hirdették, hogy Isten büntetése igazságos volt, a nép megérdemelte a fogságot. Nem más történt, mint az, hogy beteljesedett az az ítélet, amelyet Isten a próféták által hosszú időn át hirdetett. De még most is van mód a megtérésre.
Nehéz lenne megállapítani, hogy a fogságban élő nép mennyire fogadta el ezeket a gondolatokat. Fájdalmas dolog volt az ország és a templom elvesztése. Az áldozati kultuszt nem lehetett folytatni idegen országban, »tisztátalan« földön. Voltak ugyan istentiszteletek Babilóniában is, de ezeken inkább a nép panasza hangzott el. Egyesek el is hagyták őseik tiszta hitét, hiszen úgy gondolták, hogy a babilóniai istenek legyőzték Izráel Istenét. A hűségesek számára viszont egyre fontosabbá vált a körülmetélkedés, a szombat és az étkezési törvények megtartása. A papok a fogságban nagy munkát végeztek a megmentett vallásos iratok tanulmányozásában és rendezésében. Bár nincs közvetlen bizonyítékunk arra, hogy már ekkor voltak zsinagógák, a zsinagógai istentisztelet gyökerei mégis itt keresendők.
A foglyok magukat tartották az igazi Izráelnek, az ígéretek örököseinek, szemben az otthon maradottakkal, akiket inkább csak a foglyok földjeinek és házainak a birtokba vétele érdekelt (Jer 24,1-10; Ez 11,1-13.14k; 33,23-31).
A fogság utolsó évtizedében Deutero-Ézsaiás a bűnbocsánat örömüzenetét hirdette (Ézs 40,1k; 43,25). Isten hamarosan új exodust ad, maga fogja hazavezetni népét (Ézs 40,9-11; 42,14-17; 43,16-21; 52,7-10.11kk). A szabadításban Círus perzsa király lesz az Úr megbízottja, Felkentje (Ézs 45,1). "Így szól az Úr felkentjéhez, Círushoz, kinek jobbkezét megfogám, hogy meghódoltassak előtte népeket, és a királyok derekának övét megoldjam, ő előtte megnyissam az ajtókat, és a kapuk be ne zároltassanak;" Círus mindvégig Marduk híve maradt, de türelmes valláspolitikát valósított meg. Birodalma minden népének megengedte vallása gyakorlását. Híres ediktumában (Kr. e. 538) megparancsolta a jeruzsálemi templom újjáépítését. A fogságban élő nép több csoportban és csak részben tért haza. Sokan maradtak Babilóniában, és vagyonukból segítették a hazatérteket. A második templom Kr. e. 520-15-ig épült (Ezsd 5-6)."Mássa a levélnek, melyet küldött Tattenai folyóvizen túli helytartó, és Sethar-bóznai és az ő társai, az Afarsakeusok, akik a folyóvizen túl lakának, Dárius királyhoz." (keresztyén bibliai lexikon)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése