"valóban az a próféta"

 (Jn 6:14-15, 26-36.) Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. (15) Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában. (26) Jézus ezt válaszolta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. (27) Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten. (28) Ekkor megkérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk? (29) Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött. (30) Erre megkérdezték tőle: És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? (31) Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: „Mennyei kenyeret adott nekik enni.” (32) Jézus pedig így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. (33) Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak. (34) Erre ezt mondták neki: Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret! (35) Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. (36) De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. /RÚF/

Júdea népe földi messiást várt, aki megszabadítja őket a Római Birodalom elnyomása alól. Háború idején a két legnehezebb feladat a sereg táplálása, valamint a sebesültekről és a halottakról való gondoskodás. Csodái által Jézus bemutatta, hogy Ő mindkettőre képes. Jézus azonban nem ezért jött el, és a csodáinak sem ez volt a célja. Az ötezer megvendégeléséről szóló beszámoló alkalmat adott a szemléltetésre azzal kapcsolatban, hogy Jézus az Élet Kenyere, Isten maga jött le a mennyből. „Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jön, nem éhezik meg soha” (Jn 6:35) ÚRK) – mondta. Ez az első János evangéliumának hét „Én vagyok” kezdetű kijelentése közül, amelyekben az „Én vagyok” után valamilyen állítás következik: „az élet kenyere” (Jn 6:35, ÚRK); „a világ világossága” (Jn 8:12); „az ajtó” (Jn 10:7, 9); „a jó pásztor” (Jn 10:11, 14); „a feltámadás és az élet” (Jn 11:25); „az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6); „az igazi szőlőtő” (Jn 15:1, 5). Ezeknek a kijelentéseknek mindegyike egy-egy fontos igazságra mutat Jézussal kapcsolatban. Az „én vagyok” kifejezés pedig visszautal 2Mózes 3. fejezetére, ahol Isten úgy mutatkozik be Mózesnek, mint a nagy VAGYOK  (Jn 8:58). Jézus így felelt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok. /RÚF/). Jézus a nagy VAGYOK.  

Csakhogy a nép ebből semmit nem értett meg.

„Elégedetlen szívük kifogásolta: ha Jézus oly sok csodát tud művelni, amennyit láttak, akkor miért nem adhat erőt, egészséget, gazdagságot egész népének, miért nem szabadítja meg őket elnyomóiktól és dicsőíti meg őket hatalomban és tisztességben? Azt állítja, hogy Isten Küldötte, és mégsem akar Izrael királya lenni. Ezt a rejtélyt nem tudták megfejteni. Elutasítását félreértették. Sokan arra következtettek, hogy nem mer előállni igényeivel, mert Ő maga is kételkedik küldetésének isteni jellegében. Ezzel kitárták szívüket a hitetlenség előtt, és a Sátán által vetett mag meghozta a maga gyümölcsét: félreértést, elszakadást.” (Ellen G. White: Jézus élete. 

Anyagi javakat vártak az örök életen át megmaradó igazság helyett. Ez a csapda mindannyiunkat fenyeget, ha nem vagyunk körültekintőek! 

White idézet: Az emberek ültek a füves síkságon a tavaszi alkonyatban, és ették az eledelt, amelyről Krisztus gondoskodott… Nincs emberi erő, amely öt árpakenyérből és két kis halból éhes emberek ezreinek elegendő ételt teremthetne. Ezt mondogatták egymás közt: „Bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő… a világra” (Jn 6:14). Legyőzheti a nemzeteket, s hozzájuttathatja Izráelt a vágyva vágyott uralomhoz. 

 Lelkesedésében a nép kész azonnal királlyá koronázni Öt. Látják, hogy nem igyekszik fel hívni a figyelmet magára, vagy tisztességet szerezni önmagának… [és] attól tartanak, hogy sohasem fogja magának követelni Dávid trónját. Tanácskoznak, és abban egyeznek meg, hogy erőszakkal elragadják Őt, és kikiáltják Izráel királyának… Jézus azonban látja, mi van készülőben, és tudja, amit ők nem, hogy mi lenne az eredménye egy ilyen mozgalomnak…

Jézus most megparancsolja a sokaságnak, hogy oszoljanak. Viselkedése olyan határozott, hogy azonnal engedelmeskednek… Jézus királyi magatartása, néhány nyugodt parancs szava lecsillapítja a rajongást, s meghiúsítja terveiket. Felismerik benne a minden földi tekintély fölött álló hatalmat, és szó nélkül engedelmeskednek. – Isten csodálatos kegyelme, 46./old.