A test és a lélek kölcsönhatása

 

"A test és a lélek között nagyon szoros kapcsolat van. Amikor az egyiket valamilyen hatás éri, a másik is megérzi. A lélek állapota sokkal nagyobb hatással van az egészségre, mint ahogy azt sokan gondolják.

A testi-lelki beteg lássa meg Krisztusban a helyreállítót. "Mert én élek - mondja Jézus -, ti is élni fogtok" (Jn 14:19). A Szentírás így tanítja azokat, akik szeretnék visszanyerni, ill. megőrizni egészségüket: " meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van, hanem teljesedjetek be Szentlélekkel" (Ef 5:18).

"Békességet hagyok néktek ...Jn 14:27. Ez a békesség Krisztusban rejlik, és csak akkor kaphatjuk meg, ha magát Krisztust is elfogadjuk.

A mi világunk a szenvedés világa. A mennyei hazánk felé vezető úton véges-végig nehézségek, próbák és gyötrelmek várnak reánk. Isten minden próbában gondoskodik segítségről. Ne engedjük, hogy a jövő a maga súlyos problémáival és nyugtalanító kilátástalanságával elcsüggessze szívünket, remegővé tegye térdeinket, kezünket pedig erőtlenné. Akik Isten vezetésére bízzák és szolgálatára szentelik életüket, sohasem kerülhetnek olyan helyzetbe, ami Isten gondviselésén kívül esik.

Bármi legyen is a helyzetünk, ha Igéjének cselekvői vagyunk, van vezetőnk, aki igazgatja utunkat;
bármilyen bonyolult is a problémánk. Biztos Tanácsadónk van; bármi a bánatunk, veszteségünk, vagy bármilyen elhagyatottak vagyunk is, együttérző Barátunk van.

Nem bölcs dolog önmagunkat figyelni és érzéseinket elemezgetni. Ha ezt tesszük, az ellenség olyan nehézségeket és kísértéseket támaszt, amelyek gyengítik hitünket, és elbátortalanítanak bennünket. Ne önmagunkra tekintsünk, hanem Krisztusra! Ha kísértések ostromolnak, ha elborít a gond, a kétség és a sötétség, tekint arrafelé, ahol utoljára láttad a fényt! Nyugtasson meg az a tudat, hogy Krisztus szeret és megoltalmaz! Gondolj arra, hogy Krisztus kegyelme elég a bűn legyőzéséhez, a sötétség eloszlatásához. A Megváltóval közösségbe lépve a béke birodalmába lépünk.

Akkor hát neveljük szívünket és nyelvünket Isten páratlan szeretetének dicsőítésére! Szoktassuk lelkünket bizakodásra, és maradjunk mindig a Golgota keresztjéről sugárzó fényben! Terheinket, bajainkat elfeledve dicsőítsük Istent, amiért nevének dicsőségére élhetünk!

Amikor valaki hogyléted felől érdeklődik, ne próbáld valami szomorú dologgal sajnáltatni magad! Ne beszélj hited kicsiségéről, fájdalmaidról, szenvedéseidről!

"Mindenkor hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok" (I Thessz 5: 18). Ez a parancs egyben biztosíték is. Szavatolja, hogy még a látszólag ellenünk szóló dolgok is javunkra szolgálnak. Isten nem kéri, hogy legyünk hálásak azért, ami árt nekünk.

Ha a betegségben szenvedőkkel a másokért való szolgálat elfeledtetné önmagunkat, ha az Úr parancsát követve a nálunk nyomorultabbaknak szolgálnának, akkor megtapasztalnák, hogy mennyire igaz a prófétai ígéret: "Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik" (Ésa 58:8)."

 E.G.W. A nagy orvos lábnyomán c.

Szeretni Istent

 

Isten mindenható, ez azonban nem jelenti, hogy azt is megteheti, ami logikailag lehetetlen. Így például nem határozhatja meg, hogy valaki önként szeresse Őt. Az önkéntes cselekvés azt jelenti, hogy valaki kényszer nélkül teszi, amit tesz, tehát a meghatározás természetéből adódóan lehetetlen kötelezni az önkéntes cselekvésre. Amint tehát láttuk, és ezt újból meg kell erősíteni, Isten senkit sem kényszeríthet arra, hogy szeresse Őt, mert kikényszerített szeretet nem létezik.

(5Móz 6:4-5). Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! (5) Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! /RÚF/

 (Mt 22:37). Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” /RÚF/  

Az Isten szeretetére szólító nagy parancsolat is bizonyítja, hogy Isten vágyik mindenkinek a szeretetére, mégsem szereti Őt mindenki. Miért nem hat oda, hogy mindenki szeresse? Megint csak azért, mert a szeretetnek önkéntesnek kell lennie, hogy szeretet legyen.

  (Tit 1:2). Az örök élet reménységére, amelyet Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért /RÚF/

 (Zsid 6:17-18). Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. (18) Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. /RÚF/

„Nem ember az Isten, hogy hazudjék.” (4Móz 23:19) Isten nem hazudik (Tit 1:2), tartja a szavát, nem szegi meg az ígéretét. (Zsid 6:17-18) Ebből következik, hogy ha megígért vagy vállalt valamit, további cselekvése az ígérete által megszabott erkölcsi korlátok között mozog. Vagyis mivel Isten a legtöbb esetben megadja teremtményeinek a szabad akaratot, hogy másként döntsenek, mint ahogy Ő szeretné, az emberek választása nem Istenen múlik. Elkötelezte magát a szabad akarat biztosítása mellett, így az embernek lehetősége van Isten ideális elvárásával is szembemenve élni a szabadságával. Tragikus módon sokan így gyakorolják a szabadságukat, amiből következik, hogy sok minden megtörténik, amit Isten nem szeretne, ami a szó szoros értelmében nem rajta múlik. 

White idézet: Az Úr senkit sem kötelez arra, hogy kövesse az igazságot, szeresse az irgalmasságot, és járjon alázatosan Isten előtt, de az ember elé helyezi a jót és a rosszat, és érthetően tudtára adja, mi lesz választásának a következménye. Krisztus hív: „Kövess engem!” De sosem kényszerít arra, hogy a lábnyomában járjunk. Csak saját döntésünk alapján követhetjük Őt. Miközben megértjük Krisztus életét és jellemét, egyre erősebb vonzalmat érzünk arra, hogy olyanok legyünk, mint Ő, és törekszünk még jobban megismerni. Ezután pedig megértjük, hogy miért van az, hogy „az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig”. – Counsels on Stewardship, 138./old.  

Mindenható Istenünk

Sokan azt hiszik, hogy Isten mindig eléri, amit akar, azonban a Biblia egészen más történetet mutat be. A Szentírásban újra és újra látni azt, hogy nem teljesül a vágya. Vagyis a történtek gyakran Isten akaratával ellentétes módon alakulnak. Sokszor nyíltan ki is jelenti, hogy éppen az ellenkezője történik annak, amit akar. Egy bizonyos megoldást kívánt népének, ők viszont inkább mást választottak. 

(Zsolt 81:12-15). De nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem. (13) Ott hagytam azért őt szívöknek keménységében, hogy járjanak a magok tanácsa szerint. (14) Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izráel az én utaimon járna! (15) Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem. /RÚF/

(Ézs 30:15, 18). Mert így szól az én Uram, az Úr, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok (18) De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, készen áll arra, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek. /RÚF/

(Ézs 66:4). Én is magam választom meg, hogy mivel bántsam őket, és rájuk hozom, amitől borzadnak. Mert szóltam, de nem feleltek, beszéltem, de nem hallgattak rám, hanem azt tették, amit rossznak látok, azt választották, ami nem tetszik nekem. /RÚF/

(Lk 13:34). Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! /RÚF/  

 Isten kifejezett parancsai ellenére férfiak és nők mindenáron a maguk akaratát követik, sőt még imádkozni mernek azért, hogy az Úr nézze el, hogy akaratával szemben haladjanak. Az Úr nem leli örömét az ilyen imádkozásban. Sátán szegül melléjük, mint Éva mellé is az Édenben… Erkölcsi sötétség szemfedője takarja a vallásos világot. Babona és vakbuzgóság uralja a férfiak és nők gondolkodását, s annyira elvakítja a józan eszüket, hogy nem ismerik fel embertársaik iránti kötelességüket, sem feltétlen engedelmességgel adózzanak Isten akaratának… 

 „De népem nem hallgatott szavamra, azért ráhagytam őket kemény szívükre, ők pedig a maguk feje után mentek.” (Zsolt 81:12-13) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 3. köt., 72-73./old.

 A legtöbb keresztény egyetért abban, hogy Isten mindenható, vagyis bármit megtehet, ami logikailag lehetséges, illetve a természetével összeegyeztethető. Bizonyos dolgok azért nem lehetségesek, mert ellentétesek a lényével, ez megmutatkozott Krisztusnak a Gecsemánéban elmondott imájában is. Egyrészt kijelentette, hogy „Istennél minden lehetséges” (Mt 19:26), de a kereszthez közeledve így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár, mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te” (Mt 26:39), ÚRK 

Az Atyának hatalmában állt megszabadítani Krisztust a kereszt szenvedéseitől, viszont azért nem tehette meg, mert a bűnösöket is meg akarta menteni. Vagy az egyiknek, vagy a másiknak kellett megtörténnie, mindkettő nem lehetett.

 (Ez 33:11). Ezt mondd nekik: Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Miért halnátok meg, Izráel háza? /RÚF/

(1Tim 2:4-6). Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. (5) Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, (6) aki váltságul adta önmagát mindenkiért, tanúbizonyságul a maga idejében. /RÚF/ 

(Tit 2:11). Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek /RÚF/ 

 (2Pt 3:9). Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. /RÚF/  

White idézet: Az Úr nem helyezi hatályon kívül törvényét, mennyei és földi uralmának alapját azért, hogy üdvösséget adhasson a bűnös embernek. Isten az igazság bírája és védelmezője. Törvényének akár egyetlen, legparányibb áthágása is bűn. Nem tekinthet el törvényétől, nem mondhat le annak legapróbb részleteiről, hogy megbocsáthassa a bűnt. A törvény igazságát és erkölcsi kiválóságát fenn kell tartani a világegyetem előtt. De a szent törvényt csak Isten Fia halálának árán lehetett fenntartani. – Advent Review and Sabbath Herald, 1898. november 15.  

A Gecsemánéban Krisztus így imádkozott: „Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár”. (Mt 26:39.) A lelke számára keserűnek tűnő pohár volt az, ami a világ bűnei miatt elválasztotta Őt Istentől… Az az engedelmes lelkület kedves Isten előtt, amit Krisztus tanúsított imádkozása közben. Bárcsak a lélek érezné szükségét, tehetetlenségét és parányi voltát, és minden erejével segítséget kérne, mert akkor biztos segítségre találna. – In Heavenly Places, 89./old. 

A isteni gondviselés szerepe

„Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16:33), ÚRK

A gondviselés szó, írja le Isten cselekvését a világban. Nagyban meghatározza, hogyan viszonyulunk Istenhez, egymáshoz és mit gondolunk a gonoszság problémájáról, hogy miként értjük a gondviselés szerepét.  

A keresztények többféleképpen is értelmezik a gondviselést. Egyesek szerint Isten a hatalmával szabja meg, hogyan történjen meg minden. Még azt is Ő választja ki, hogy ki üdvözül és ki jut kárhozatra. E nézet szerint az emberek nem dönthetnek szabadon mást, mint amit Isten elrendelt, sőt még a vágyaikat is Ő határozza meg.  

Ezzel szemben erős bibliai bizonyítékok mutatnak arra, hogy nem Isten szab meg mindent, ami történik. Szabad akaratot ad az embereknek egészen addig a pontig, hogy ők (és az angyalok) úgy dönthetnek: Isten akaratával éles ellentétben cselekszenek. A bűneset történetében, a bűn, a gonoszság történetében egyaránt drámai, tragikus módon mutatkozott meg, hogy mi minden következik a szabad akarattal való visszaélésből. Isten azért hozta létre a megváltás tervét, hogy gyógymódot biztosítson a tragédiára, amit a szabad akarat helytelen használata okozott.

(5Móz 6:4-5) Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.

(Jer 32:17-20) Ah, ah, Uram Isten! Ímé te teremtetted a mennyet és földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted! Aki irgalmasságot cselekszel ezeríziglen, és aki az atyák bűnéért az ő fiaik keblében fizetsz meg ő utánok, te nagy Isten, te hatalmas, akinek neve Seregek Ura! Nagy tanácsú és hatalmas cselekedetű, akinek szemei jól látják az emberek fiainak minden útait, hogy kinek-kinek megfizess az ő útai szerint, és az ő cselekedeteinek gyümölcse szerint; Aki jeleket és csudákat tettél Egyiptom földén és mind e napiglan mind Izráel földén, mind az embereken, és nevet szerzettél magadnak, amint ez mai nap is megvan.

(Luk 13:34) Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni gyermekeidet, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, és ti nem akartátok!

White idézet: Emlékezzünk gyakran, hogy miként bánt Isten a népével. Az Úr hányszor felállította az útjelzőket az ősi Izráel számára. Hogy el ne feledjék a múlt történetét, megparancsolta Mózesnek, szedje verses énekekbe a történeteket, hogy a szülők megtaníthassák arra gyermekeiket, és mikor a gyermekek kérdezősködnek, a teljes történetet elismételhessék nekik. Állítsanak emlékműveket feltűnő helyekre. Ezeket mindig jó karban kellett tartaniuk. Így Isten gondoskodó tettei, szembetűnő jósága, irgalma, mely népéről való gondoskodásban és szabadításban jutott kifejezésre, nem merültek feledésbe. Minket is szólít: „Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, amelyekben, minekutána megvilágosíttattatok sok szenvedés teljes küzdelmet álltatok ki.” (Zsid 10:32) Nemzedékünkben is csodatévő Istenként fáradozott népéért. Gyakran kell ráterelni mind a fiatalok, mind az öregek figyelmét Isten ügyének múlt történetére. Szükségünk van arra, hogy gyakran emlegessük Isten jóságát, és dicsérjük Őt csodatetteiért. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 364./old.

 Az Úr háromféleképpen közli velünk akaratát, hogy irányítson bennünket, s alkalmassá tegyen arra, hogy mi is irányíthassunk másokat. Hogyan tudjuk megkülönböztetni hangját az idegen hangtól? Honnan tudjuk, hogy nem hamis pásztor szól-e hozzánk? Isten kijelenti nekünk akaratát Igéjében, a Szentírásban. Felismerhetjük hangját gondviselése lépéseiben is – és fel is fogjuk ismerni, ha nem különítjük el a lelkünket tőle azáltal, hogy a saját akaratunk szerint járunk, ha nem megszenteletlen szívünk ösztönzéseire hallgatunk, míg az érzékeink annyira össze nem zavarodnak, hogy nem ismerjük fel többé az örökkévaló dolgokat, és az ellenség hangja annyira álcázott nem lesz előttünk, hogy Isten szavának fogadjuk el. Isten szavát továbbá a Szentlélek felhívásai által is hallhatjuk, aki benyomásokat kelt szívünkben, amelyek beépülnek a jellemünkbe. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 512./old.

Miért engedte meg Isten a bűnt?

A Végtelen Bölcsesség még akkor sem pusztította el Sátánt, amikor már kivetette a mennyből. Mivel Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot fogadhat el, teremtményei hűségének azon a meggyőződésükön kell alapulnia, hogy Ő igazságos és jó. Mivel a menny és a világok lakói nem voltak felkészülve a bűn jellegének, sem következményeinek megértésére, Sátán elpusztításában nem látták volna meg Isten igazságosságát. Ha Isten azonnal kitörölte volna az élők sorából, egyesek félelemből szolgálták volna Istent, nem szeretetből. A csaló befolyása nem szűnt volna meg egészen, a lázadás szelleme sem semmisült volna meg teljesen. A meg nem szűnő korszakokon át létező egész világegyetem érdekében Sátánnak ki kellett bontakoztatnia elveit, hogy az Isten kormányzása elleni vádjait minden teremtett lény igazi megvilágításban lássa, és hogy Isten igazságossága, irgalma, törvényének változhatatlansága örökre vitán felül álljon.

Sátán lázadásának tanulságul kellett szolgálnia a világegyetem számára az eljövendő korszakokon át végig – mint a bűn jellegéről és rettenetes következményeiről való örökös bizonyságtevés. Sátán uralmának következményei – mind emberekre, mind angyalokra gyakorolt hatása meg fogja mutatni, milyen gyümölcsöt terem az isteni tekintély mellőzése. Ez fogja tanúsítani, hogy Isten kormányzatával szorosan összefügg a Teremtő minden alkotásának jóléte. Így e lázadás rettenetes történetének minden szent lényt örökké védenie kell, hogy a törvényszegés jellegét megmutatva meggátolja becsapásukat; hogy megőrizze őket a vétkezéstől és a büntetéstől”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták fejezete, 7-17./old)

White idézet: Isten szeretete az emberek iránt 

 A természet és a kinyilatkoztatás egyaránt bizonyságot tesz Isten szeretetéről. Mennyei Atyánk kútforrása az életnek, a bölcsességnek és az örömnek. Tekintsünk csak a természet csodálatos és fenséges műveire; gondoljunk arra, mily nagyszerűen alkalmazkodnak nemcsak az ember, hanem minden élőlény szükségleteihez! A napfény és az eső, mely felüdíti és megtermékenyíti a földet, a hegyek, a völgyek és a tengerek, mind az Alkotó szeretetéről beszélnek. Isten az, aki teremtményeinek kielégíti mindennapi szükségleteit! A zsoltáríró csodálatosan fejezi ki ezt a gondolatot a következő szavakkal: „Mindenki szemei Tereád vigyáznak, és te idejében megadod eledelöket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőt ingyen.” (Zsolt 145:15-16)  

Isten szentnek és boldognak teremtette az embert; a gyönyörű föld, ahogy Isten mindenható kezeiből kikerült, a bukás és átok legkisebb nyomát sem hordta magán. Csak az isteni törvények, a szeretet törvényének áthágása hozta a romlást és a halált a világra. Ámde Isten végtelen szeretete még a bűnt kísérő szenvedések és nyomorúságok közepette is megnyilatkozik. Meg van írva, hogy Isten a földet az ember miatt átkozta meg. (1Móz 3:17) A tövisek és tüskék, az akadályok és megpróbáltatások, melyek az emberi létet fáradságossá és gondterhessé teszik, kizárólag javunkat célozzák; Isten üdvtervében a szükséges nevelő eszközök egy részét képezik, hogy általuk a bűn következtében oly mélyre süllyedt, elbukott emberiség újból felemelkedjék. Bár bűnbe süllyedt a világ, de mégsem teljesen a nyomor és gond siralomvölgye. Magában a természetben is megtalálhatjuk a remény és vigasz hírnökeit. Még nőnek a virágok a töviseken, és a tüskéket rózsák fedik! 

 Isten a szeretet" - ezt hirdeti minden virág és minden egyes fűszál! A madarak zengő éneküket hallatják, a gyengéd virágok tökéletes szépségükben kellemes illatukkal töltik be a léget, az erdő magas fái üde zöld, dús lombozatukkal - mind-mind hangos bizonyítékai Isten szeretetteljes atyai gondoskodásának és vágyának, hogy gyermekeit boldoggá tegye.

Isten lénye Igéjében nyilatkozik meg. Amikor Mózes kérte: "...mutasd meg nékem a te dicsőségedet" (2Móz 33:18), az Úr így válaszolt: "Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el...". (2Móz 33:19.) Ez az Ő dicsősége. "És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezer íziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt". (2Móz 34:6-7.) Jónás hasonló szavakkal juttatta kifejezésre érzelmeit, mondván: "Tudtam, hogy Te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú". (Jón 4:2.)

Az Úr bennünket eget és földet betöltő szeretetének megszámlálhatatlan bizonyítékaival von magához. A természet művei és a legbensőségesebb lelki kötelék által, melyeket az emberi szív átérezhet és átélhet, igyekezett magát kijelenteni nekünk; ám mindezek csak tökéletlenül mutatják be végtelen szeretetét. Mert mindezen világos és érthető bizonyítékok ellenére is úgy elvakította a jónak ellensége az emberek értelmét, hogy csak félelemmel és rettegéssel tekintenek Istenre, akit szigorú és engesztelhetetlen Úrnak képzelnek. Sátán félrevezette az emberiséget, hogy Istenben olyan lényt lásson, akinek legfőbb tulajdonsága a szigorú igazságosság, aki hajthatatlan bíró és kegyetlen hitelező. Oly lénynek tűntette fel az Alkotót, aki bizalmatlan szemekkel néz az emberek gyengéire, hogy azonnal lesújtson rájuk ítéleteivel. Jézus épp azért jött a földre, hogy eltávolítsa a sötét árnyat, mely Istennek irántunk érzett végtelen szeretetét elfedte.

 Isten Fia a mennyből jött, hogy nekünk az Atyát kijelentse. "Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki Őt". (Jn 1:18.) "Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni." (Mt 11:27.) Mikor egyik tanítványa kérte Őt: "Uram, mutasd meg nékünk az Atyát" (Jn 14:8) - Jézus így felelt: "Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?" (Jn 14:9)

Földi küldetését Jézus így vázolta: Az Úr "felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem..., hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat." (Lk 4:18.) Ez volt az Ő munkája. Ide s tova járt, jót tett és meggyógyította mindazokat, kik a gonosz hatalmába kerültek. Egész falvak és városok voltak, melyekben többé nem volt hallható a betegek sóhaja és panasza, mert rajtuk áthaladva, minden beteget meggyógyított. Művei bizonyságot tettek isteni küldetéséről. Szeretet, irgalmasság és mélységes részvét nyilatkozott meg életének minden egyes cselekedetében. Szíve a könyörület bensőséges érzelmével kereste az embereket. Emberi természetet vett magára, hogy annál inkább megérthesse és megközelíthesse a mi szükségleteinket. A legszerényebb és legmegvetettebb emberek sem féltek hozzá közeledni. Még a kisgyermekek is vonzódtak hozzá. Szívesen ültek lábaihoz és térdeire; örömmel néztek kifejezésteljes arcába, mely sugárzott a szeretettől. – (Jézushoz vezető út)

Az erőszak ellenkezik Isten kormányzatának elveivel

Isten azért adott szabad akaratot, mert ez kell a szeretethez, viszont a rossz okozója a szabadsággal való visszaélés. Továbbra is megmarad sok kérdés. Isten teret enged a gonoszságnak (egy ideig), miközben hevesen ellenzi azt. Ha kizárná a lehetőségét, lehetetlenné tenné a szeretetet, valamint ha idejekorán elpusztítaná, aláásná a bizalmat, ami szükséges a szeretethez.

„A hamis istentisztelet homálya ülte meg a Földet. Hogy a sötét árnyat eloszlassa a fény, és a világ visszatérjen Istenhez, meg kell törni Sátán megtévesztő hatalmát. Ehhez nem lehet kényszert alkalmazni. Az erőszak ellenkezik Isten kormányzatának elveivel. Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot kíván, a szeretetet pedig nem lehet megparancsolni, nem lehet erőszakkal, tekintéllyel kikényszeríteni. Szeretetet csak szeretet ébreszthet. Istent ismerni annyit jelent, mint szeretni Őt. Be kell mutatni jellemét, mint Sátán jellemének ellentétét”. (Ellen G. White: Jézus élete. 13./old.)  

Szabad akarat nélkül nem lenne szeretet, és ha az Isten szeretet, világos, hogy nem törölheti el a szeretetet, sem az ahhoz szükséges szabadságot. Ha úgy ismernénk kezdettől a véget, mint Isten, valószínűleg nem akarnánk, hogy elvegye a szabadságunkat. Ugyan ki akarna szeretet nélküli univerzumban élni? 

(Róm 8:18). Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. /RÚF/ 

 (Jel 21:3-4). Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, (4) és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. /RÚF/  

Még ha mi nem is látunk át a sötétségen, Isten látja a véget kezdettől fogva. Látja mindazok örök boldogságát is, akik bíznak Jézusban. (Róm 8:18) szerint, „amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelenik nekünk. (ÚRK) Van elég hitünk bízni ebben a bámulatos ígéretben?

 A szeretet és az ahhoz szervesen hozzátartozó szabadság olyan szent, alapvetően fontos Jézus számára, ezért nem akarta megtagadni tőlünk, pedig tudta, hogy majd nagy szenvedések között keresztre feszítik. Mégis megadta nekünk a szabadságot, noha tisztában volt vele, hogy milyen árat kell fizetnie ezért. Miért rendkívül fontos, hogy ezt soha ne feledjük?

White idézet: Isten kiválasztott eszközei minden korszakban gyalázatot és üldözést szenvedtek az igazságért. Józsefet gyalázták és üldözték, mert erkölcsös maradt. Dávidot, Isten kiválasztott szolgáját, mint a vadat, úgy űzték ellenségei. Dánielt oroszlánverembe dobták Isten iránti hűsége miatt. Jób elvesztette földi javait; a betegsége még rokonaiban és barátaiban is undort keltett, de hűsége Isten iránt nem ingott meg. Jeremiás sem szűnt meg hirdetni az Istentől nyert igazságot, noha bizonyságtétele annyira felbőszítette a királyt és a hercegeket, hogy a szennygödörbe dobatták. Istvánt megkövezték, mivel a megfeszített Krisztust prédikálta. Pált börtönbe vetették, megvesszőzték, megkövezték, és végül megölték, mert Isten hűséges követe maradt a pogányok között…

 Az emberi állhatatosság e példái igazolják, hogy Isten ígéretei bizonyosak, jelenléte állandó, és kegyelme megtart. Bizonyítják a hit erejét, amely ellenáll a világ hatalmának. A hit munkája, hogy a legsötétebb órákban Istenben nyugodjunk, hogy érezzük, ha bármennyire megkísért és űz is a vihar, a kormányt Atyánk tartja kezében. Csupán hitszemünkkel tudunk fölé emelkedni a mulandó dolgoknak, hogy az örök valóságok igazi értékét helyesen becsüljük fel. – Az apostolok története, 575./old. 

Szabad akarat érve

Még ha sok mindent nem is értünk Isten útjaival és gondolataival kapcsolatban, de azért a Szentírás kinyilatkoztat olyan dolgokat, amelyek segítenek a gonoszság problémájának megközelítésében. Ennek az az egyik módja a gonoszság logikus problémájával kapcsolatban, amit a szabad akarat érveként ismernek. A szabad akarat érvelése szerint a gonoszság annak a következménye, hogy egyes teremtmények helytelenül élnek szabad akaratukkal. Nem Istent kell tehát kárhoztatni a rosszért, hiszen az abból ered, amikor teremtmények visszaélnek szabad akaratukkal – amivel Isten ruházta fel őket, mégpedig jó okkal. Csakhogy miért kellett Istennek szabad akaratot adnia? C. S. Lewis erről azt írta egyszer, hogy „a szabad akarat ugyan lehetőséget ad a rosszra, de egyedül így lehetséges a szeretet, a jóság és az öröm, amivel fontos rendelkezni. Aligha lenne érdemes robotvilágot teremteni, ahol a teremtmények csak gépek módjára dolgoznának. Magasabb rendű teremtményeinek Isten olyan boldogságot tervez, amit az ad, ha szabadon, önként léphetnek szövetségre vele és egymással… Ennek érdekében pedig szabadnak kell lenniük”. (C. S. Lewis: Mere Christianity. New York, 1960, MacMillan, 52./old.)

(1Móz 2:16-17). Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/  

Először is, miért parancsolt volna nekik, ha nem rendelkeztek szabad akarattal? Ádám és Éva evett a tiltott gyümölcsből, és attól fogva bolygónk tele van gonoszsággal. 1Mózes 4. fejezetében, a bűneset után következő részben látjuk a bűn iszonyatos következményét: Ábelt meggyilkolta a testvére. A leírásból kitűnik, hogy Ádám és Éva nem jól élt szabad akaratával, és ez bevezette a bűnt meg a gonoszságot bolygónk történelmébe. Az egész Szentírásban az erkölcsi szabad akarat valóságát látjuk.

 (5Móz 7:12-13). Ha tehát hallgattok ezekre a törvényekre, ha megtartjátok és teljesítitek azokat, akkor az Úr, a te Istened is hűségesen megtartja azt a szövetséget, amelyre esküt tett atyáidnak. (13) Szeretni fog, megáld és megsokasít téged. Megáldja méhed gyümölcsét és termőfölded gyümölcsét, gabonádat, mustodat és olajodat, marháid ellését és juhaid szaporulatát azon a földön, amelyről megesküdött atyáidnak, hogy neked adja. /RÚF/; 

(Józs 24:14-15). Most azért az Urat féljétek, és őt szolgáljátok hűen és feddhetetlenül! Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl meg Egyiptomban, és az Urat szolgáljátok! (15) De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek most a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! /RÚF/;

 (Zsolt 81:12-15). De nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem. (13) Ott hagytam azért őt szívöknek keménységében, hogy járjanak a magok tanácsa szerint. (14) Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izráel az én utaimon járna! (15) Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem. /RÚF/;

 (Ézs 66:4). Én is magam választom meg, hogy mivel bántsam őket, és rájuk hozom, amitől borzadnak. Mert szóltam, de nem feleltek, beszéltem, de nem hallgattak rám, hanem azt tették, amit rossznak látok, azt választották, ami nem tetszik nekem. /RÚF/]

 Életünk minden napján ilyen vagy olyan mértékben mindannyian gyakoroljuk a Teremtőtől kapott szabad akaratunkat. Enélkül nem lehetne embernek tekinteni bennünket, inkább olyanok lennénk, mint a gépek vagy egy gondolat nélküli robot.

White idézet: Az önuralom gyeplői Ádám kezébe adattak. Uralkodnia kellett volna ítélőképességén, gondolkodásán és lelkiismeretén, amivel fel lett ruházva. Isten az Édenkertbe helyezte az embert, hogy művelje és gondozza azt. „És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: a kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.”

  Ádám és Éva a kert bármelyik fájának gyümölcsét fogyaszthatta – egy kivételével. Csak egy tiltás létezett. A tiltott fa ugyanolyan ízletes és kívánatos volt, mint a kert többi fájának gyümölcse. Azért nevezte ezt a fát Isten a jó és gonosz tudása fájának, mert ha esznek belőle, miközben ezt megtiltotta, akkor megismerik a bűnt, és megtapasztalják az engedetlenséget. – Confrontation, 12./old.

Kételkedés Istenben

 

Isten kijelenti: „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ézs 55:8-9.)

Isten gondolatai jóval magasabbak a mieinknél. El sem tudjuk képzelni a történelemre vonatkozó isteni terv összetettségét, bonyolultságát, tehát miért várnánk, hogy képesek lennénk eldönteni, milyen okkal cselekszik vagy nem cselekszik a különböző helyzetekben?

A gonoszság problémájának egyik megközelítését arra alapozták, hogy mennyire keveset tudunk, ezt nevezik szkeptikus teizmusnak. A szkeptikus teista hiszi, hogy Istennek jó oka van arra, amit tesz, mivel azonban a mi tudásunk csak korlátozott, nem várhatjuk el, hogy tisztában legyünk az indokaival. A szkeptikus teista kétségbe vonja, hogy az ember képes lenne felmérni vagy teljes mértékben megérteni Isten indokait a világ gonoszságával kapcsolatban. Nem látjuk például a levegőben körülöttünk szálló baktériumokat, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem keringenek baktériumok körülöttünk a levegőben. Az ember nem ismeri Isten indokait, de ez biztosan nem azt jelenti, hogy nincs mindenre jó oka.

 (Zsoltár 73:1-28). Ászáf zsoltára. Milyen jó az Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez! (2) De az én lábam majdnem megcsúszott, kis híján elestem jártomban. (3) Mert irigy lettem a kérkedőkre, látva a bűnösök jólétét. (4) Mert halálukig sincsenek kínjaik, és kövér a testük. (5) Nincs részük az emberek gyötrelmében, nem érik őket csapások, mint más embereket. (6) Ezért a kevélység nyakláncát hordják, és az erőszak köpenyébe burkolóznak. (7) Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak. (8) Gúnyolódnak, gonoszul beszélnek, elnyomással fenyegetőznek dölyfösen. (9) Az ég ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet. (10) Ezért fordul feléjük a nép, és mohón isszák szavaikat, mint a vizet. (11) Ezt mondják: Honnan tudná ezt az Isten? Lehet-e tudomása erről a Felségesnek? (12) Íme, ilyenek a bűnösök! Háborítatlanul gyarapítják vagyonukat szüntelen. (13) De én hiába tartottam tisztán a szívemet, hiába mostam kezemet ártatlanságomban, (14) mert csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel. (15) Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét. (16) Elgondolkoztam rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt nekem. (17) Végül elmentem Isten szentélyébe, és megértettem, hogy milyen végük lesz. (18) Bizony, sikamlós talajra állítottad és pusztulásba döntöd őket! (19) Hogy fognak elpusztulni egy pillanat alatt! Végük lesz, semmivé lesznek rémületükben. (20) Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik el képük, ha fölserkensz, Uram! (21) Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, (22) akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. (23) De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. (24) Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. (25) Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. (26) Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké! (27) Bizony, elpusztulnak azok, akik eltávolodnak tőled. Kiirtod mindazokat, akik elhagynak téged! (28) De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet. /RÚF/ 

A zsoltárost mélységesen nyomasztotta a világ gonoszsága. Körülnézve azt látta, hogy a gonoszoknak igen jól megy a sora. Minden igazságtalannak tűnt. Nem talált választ a kérdéseire. Még az is eszébe jutott, hogy érdemese egyáltalán hinni Istenben, Őt szolgálni. Ez addig tartott, amíg be nem pillantott a templomba.

A gonoszság problémájához részben megadja a kulcsot a templom, a felismerés, hogy van egy igaz Bíró, aki a maga idejében igazságot és ítéletet hoz majd.

  White idézet: Nem foghatjuk fel Isten nagyságát és bölcsességét, s nem tudjuk elképzelni azt a mérhetetlen távolságot, amely a Teremtő és kezének teremtményei közt van. Aki a mennyben lakik, a világegyetem uralkodói jogarát tartja kezében, nem a mi véges mértékünk szerint és nem a mi gondolkodásmódunk alapján ítél. Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ami nekünk jelentős, Istennek is fontos, és ami nekünk apróság, az az Ő szemében is csekélység. Ha Isten képességei azonosak lennének a miénkkel, akkor nem lenne dicsőbb, mint mi vagyunk…

Isten a prófétái által szól hozzánk: „Hagyja el útjait a gonosz, és gondolatait a bűnös: térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. – Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál.” (Ésa 55:7-9) Tisztánlátásra van szükségünk, hogy Isten mértékével és ne a miénkkel mérhessük a bűnt. Ne emberi véleményeket vegyünk alapul, hanem Isten szavát. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 337./old.

Sok mindent nem tudunk

 A történelem végén a szeretet győz majd a gonoszság felett, addig azonban még sok kérdés nyugtalanít. Hogyan gondolkodhatunk és beszélhetünk úgy a gonoszság problémájáról, hogy azzal segíteni tudjunk? 

(Zsolt 38:1-12) Dávid Zsoltára. Emlékeztetőül. (2) Uram, ne feddj meg felindulásodban, ne ostorozz lángoló haragodban! (3) Mert nyilaid belém hatoltak, és rám nehezedett kezed. (4) Nincs ép hely testemen haragod miatt, nincs sértetlen csontom vétkem miatt. (5) Mert bűneim összecsaptak fejem fölött, súlyos teherként nehezednek rám. (6) Megbűzhödtek, elgennyesedtek sebeim oktalanságom miatt. (7) Elcsüggedtem, meggörnyedtem nagyon, úgy járkálok egész nap, mint aki gyászol. (8) Derekam égő fájdalommal van tele, nincs ép hely testemen. (9) Kimerültem, végképp összetörtem, szívem gyötrelmében kiáltozom. (10) Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom. (11) Szívem hevesen dobog, erőm elhagyott, szemem világa sincs már velem. (12) Szeretteim és barátaim félreállnak, mert csapás ért, rokonaim is elhúzódnak tőlem. /RÚF/ 

 A történetben Jób igen sokat szenvedett, és ő maga is számos kérdést feltett arra vonatkozóan, hogy miért sújtotta annyi rossz és szenvedés. Kihallgatást kért Istentől, hogy választ kaphasson a kérdéseire, miközben fogalma sem volt róla, mi minden zajlott a háttérben, Isten udvarában. (Jób 1-2 fejezet)

(Jób 1:1-22). Élt Úz földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. (2) Hét fia és három leánya született. (3) Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz igás ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. (4) Fiai lakomát szoktak tartani, mindegyik a maga házában és a maga napján. Ilyenkor üzentek három nővérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek-igyanak. (5) Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal. (6) Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. (7) Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. (8) Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. (9) A Sátán így felelt az Úrnak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! (10) Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. (11) De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még téged! (12) Az Úr ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az Úr elől. (13) Egyszer, amikor Jób fiai és leányai elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak, (14) hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhák odakint szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. (15) De a sábaiak rájuk rontottak, és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (16) Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Tűz csapott le Istentől az égből, amely megégette és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (17) Még beszélt, amikor ismét érkezett valaki, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (18) Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Fiaid és leányaid elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak. (19) De hirtelen erős szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (20) Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, (21) és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve! (22) Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen. /RÚF/ 

Jób 2:1-13. Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az Úr előtt. (2) Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. (3) Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem. (4) A Sátán azonban így válaszolt az Úrnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! (5) Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még téged! (6) Az Úr ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg! (7) A Sátán eltávozott az Úr színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. (8) Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. (9) A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! (10) De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna. (11) Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: Elífáz Témánból, Bildád Súahból és Cófár Naamából. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. (12) De amikor messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. (13) És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma. /RÚF/] 

Isten válasza roppant meglepő. „Ekkor így felelt az ÚR Jóbnak a forgószélből: Ki akarja elhomályosítani az örök rendet tudatlan beszédével” (Jób 38:1-2), ÚRK)? Egy fordításban ezt olvashatjuk: „Miért beszélsz annyit, amikor olyan keveset tudsz?” Az Úr még folytatta: 6 „Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!” (Jób 38:4, ÚRK) 

Válaszában Isten világossá tette, hogy Jób mennyi mindent nem tud, nem ért. Mi is alázattal ismerjük el, hogy sok minden történik a világban és a háttérben, amiről fogalmunk sincs. Nem találunk válaszokat a kérdéseinkre, ez azonban még nem jelenti azt, hogy nincsenek is jó válaszok, vagy egy nap nem oldódik majd meg minden. Addig pedig bíznunk kell Isten jóságában, amit számtalan úton-módon be is mutatott nekünk!

 White idézet: A kinyilatkoztatás számos olyan kérdést vet itt föl, melyre a legnagyobb tudósok sem tudnak megfelelni. Az írás nem azt feltételezve említi ezeket, mintha felelni tudnánk rájuk, hanem hogy Isten mély titkaira terelje figyelmünket, és ráébresszen okosságunk korlátoltságára; hogy a mindennapi életben a véges értelmet meghaladó titkok rejlenek; hogy Isten ítéletei és szándékai kikutathatatlanok és bölcsessége meg nem fejthető. Ha Isten ki is jelenti magát, a titokzatosság sűrű felhőjébe burkolózva teszi.

Isten többet akar elrejteni magából, mint amennyit kijelent. Ha az emberek teljesen felfognák útjait, tetteit és műveit, akkor nem hinnék Istent mindenhatónak. Az embernek nem szükséges megérteni bölcsességét, indokait és céljait. Isten „útjai kikutathatatlanok”. (Róm 11:33) Szeretetét sohasem tudjuk magától értetődő elvek segítségével megmagyarázni. Ha meg tudnánk, nem hinnénk, hogy rábízhatjuk örök üdvösségünket. A kételkedők azért nem akarnak hinni, mert véges értelmük nem fogja föl a végtelen hatalmat, mellyel Isten kinyilatkoztatja magát. Még az emberi test működését sem érthetjük meg teljesen. Testünk még a legokosabb embert is zavarba ejtő titkokat rejt. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1141./old.  

A gonoszság problémája

A gonoszság problémájáról nem kizárólag a mi korunkban beszélnek, a Szentírás is szól róla.

(Jób 30:26). Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött. /RÚF/

 (Zsolt 10:1). Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején? /RÚF/ 

 (Jer 12:1). Igaz vagy, Uram, ha perlek is veled. Hadd tegyem szóvá mégis azt, ami igazságtalan! Miért szerencsés a bűnösök sorsa? Miért boldogulnak mind, akik csalárdul élnek? /RÚF/ 

 (Jer 13:22). Ha pedig ezt kérded magadtól: Miért történt ez velem? – sok bűnöd miatt rántják le ruhádat, és követnek el rajtad erőszakot. /RÚF/

 (Mal 2:17). Fárasztjátok beszédetekkel az Urat. Ezt kérdezitek: Mivel fárasztjuk? – Azzal, hogy ezt mondjátok: Minden gonosztevőt jónak tart az Úr, kedvét leli bennük! Vagy amikor ezt kérdezitek: Hol van az igazságos Isten? /RÚF/

Ezek a versek sok olyan kérdést felvetnek, amelyek ma is velünk vannak. Miért tűnik úgy, hogy a gonoszoknak jól megy sora, aki rosszat tesz, az látszólag profitál belőle, ha nem is mindig, de azért elég gyakran? Akik igazságban járnak, miért szenvednek annyit? Hol van Isten, amikor rossz dolgok történnek? Miért érezzük néha úgy, hogy távol van tőlünk, elrejtőzött? Akármit felelünk is ezekre a kérdésekre és általánosabban véve a gonoszság problémájára, a válaszainknak biztosan nem szabad közhelyesnek lenni! Ne akarjunk úgy feloldást keresni a világban létező rosszra, hogy megpróbáljuk csökkenteni fajtáinak, mértékének a jelentőségét! A gonoszság szörnyűségesen rossz, és Isten még nálunk is jobban gyűlöli. Ezért a világ megannyi gonoszsága és igazságtalansága láttán mi is csatlakozhatunk az egész Szentíráson át visszhangzó kiáltáshoz: „Meddig még, Uram?” 

A kereszten Jézus is feltette a kérdést: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Mt 27:46, ÚRK) Itt különösen látszik, mennyire érintette magát Istent is a gonoszság. Erre a döbbenetes igazságra rendkívül jól rávilágít Krisztus szenvedése és halála a kereszten, ahol a világ minden gonoszsága rá nehezedett.  

Csakhogy még itt is van remény! Keresztáldozatával Krisztus legyőzte a gonoszság forrását, Sátánt, és majd végül örökre eltöröl minden rosszat. Jézus a kereszten (Zsolt 22:2). (Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok! /RÚF/) szavait idézte, de ez a zsoltár diadallal fejeződik be. 

White idézet: „Nem késik el az ígérettel az Úr.” (1Pt 3:9.) Isten nem felejti és nem hanyagolja el gyermekeit, csak hagyja, hogy a gonoszok kimutassák valódi jellemüket, nehogy téves fogalmaik legyenek róluk azoknak, akik követni kívánják Isten akaratát. Az igazak még azért is kerülnek a szenvedések kohójába, hogy ők maguk is megtisztuljanak; hogy példájukból mások is meglássák, milyen kézzelfogható a hit és a kegyesség; hogy következetességük kárhoztassa a gonoszt és a hitetlent.  

Isten hagyja, hogy a gonosz boldoguljon, és kimutassa Istennel szembeni gyűlöletét, hogy amikor betelik gonoszságának mértéke, és elpusztul, ebben a pusztulásban mindenki Isten igazságos és irgalmas voltát ismerje fel. Az isteni bosszúállás napja sietve közeleg. Mindazok, akik áthágták Isten törvényét, és sanyargatták népét, megkapják cselekedeteik méltó büntetését. Isten minden kegyetlenséget és jogtalanságot, amit hűséges gyermekei ellen elkövettek, úgy büntet meg, mintha Krisztus ellen tették volna. – A nagy küzdelem, 48./old.  

A bűn problémája

 „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21:4)

A kereszténység talán legnagyobb problémája a gonoszság kérdése – hogyan lehet összeegyeztetni Isten tökéletes jóságát, szeretetét, ami tény, a gonoszság létezésével, ami szintén tény? Röviden: ha Isten csak jó és mindenható, miért van rossz, méghozzá annyi?

Ez nem pusztán elméleti kérdés, sokakat mélységesen zavar, vannak, akik éppen emiatt nem fordulnak Istenhez, ezért nem akarják megismerni és szeretni.

„Sok embert a bűn eredete és oka elbizonytalanít. Látják a gonoszság munkáját és rettenetes következményeit: a szenvedést, a pusztulást, és azt kérdezik, miként lehetséges mindez annak a Lénynek az uralma alatt, akinek a bölcsessége, hatalma és szeretete végtelen. Ez olyan titok, amelyre nem találnak magyarázatot.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 423./old.) 

Számos ateista a gonoszság problémájával indokolja világnézetét. A Biblia Istene csak jó, bízhatunk benne, még a bűnös világot olyannyira megfertőző gonoszság ellenére is!

White idézet: Isten a szeretet. A világban található gonoszság nem tőle van, hanem nagy ellenségünktől, akinek mindig az volt a műve, hogy megrontsa az embert, meggyengítse és eltorzítsa képességeit. Isten azonban nem hagyott bennünket a bűneset utáni romlott állapotunkban. Mennyei Atyánk minden képességet elérhetővé tett, hogy helyesen irányított törekvéseikkel az emberek visszanyerhessék kezdeti tökéletességüket, és Krisztusban teljességre jutva megállhassanak. E munkában Isten elvárja, hogy megtegyük a magunkét. Az övé vagyunk – megvásárolt tulajdona. Az emberi családért Isten és Jézus Krisztus végtelen árat fizetett.  

A világ Megváltója, Isten egyszülött Fia, a törvény iránti tökéletes engedelmességével, életével és jellemével visszaszerezte azt, ami a bűneset nyomán elveszett, és lehetővé tette az embernek, hogy az Ádám által megszegett igazság törvényének engedelmeskedni tudjon. Krisztus nem cserélte el isteni mivoltát emberire, hanem egyesítette az emberit és az istenit. Emberi mivoltában élte meg a törvényt az emberi család érdekében. Krisztus minden ember bűnét kifizeti, aki Őt elfogadja. Teljesen eleget tett Isten igazságszolgáltatásának. – A keresztény nevelés alapjai, 429./old.  

Megbánhat valamit Isten?

Gyakorolhat Isten „megbánást”? Ha igen, akkor ez mit jelent? Amint láttuk, a jelleme soha nem változik, viszont egyes bibliaszövegek kijelentik, hogy van, amit „abbahagy”, „megállít”, „megbán”. A megbánás része – legalábbis emberi viszonylatban –, hogy elismerjük: valamit rosszul tettünk. Hogyan ábrázolhatja tehát néhány igevers úgy Istent, mint aki „megbán” valamit?  

 (2Móz 32:14). Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt. /RÚF/

 (Jer 18:4-10). De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta. (5) Ekkor így szólt hozzám az Úr igéje: (6) Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a 8 fazekas? – így szól az Úr. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében. (7) Megtörténik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. (8) De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá. (9) Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom. (10) De ha azt műveli, amit rossznak látok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni. /RÚF/

Több más igehely mellett itt is úgy áll előttünk Isten, mint aki a nép bűnbánatának és a közbenjárásnak a hatására megállítja az ítéletet. Megígéri, hogy ha a nép elfordul gonoszságától, Ő is elfordul a tervezett ítélet végrehajtásától. Az egész Szentírásban gyakran előkerülő téma, hogy az ember bűnbánatára válaszul Isten eláll az ítélet végrehajtásától.

  (Móz 23:19). Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít? /RÚF/ 

 (1Sám 15:29). Izráel fenséges Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy bármit is megbánjon. /RÚF/

Konkrétan azt olvassuk, hogy Isten „nem ember…, hogy valamit megbánjon” (1Sám 15:29); „Isten nem ember, hogy hazudjék, és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e Ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy ne teljesítené?” (4Móz 23:19), ÚRK) Más igehelyekkel összevetve nem érthetjük úgy ezeket a szakaszokat, mintha Isten soha „nem bánna meg” semmit, inkább ezek a kijelentések azt fejezik ki, hogy az Ő „megbánása” nem olyan, mint az embereké. Mindig betartja az ígéretét, és amikor változtat az eljárásán, ha az emberek megbánást tanúsítanak, azt kizárólag jósága és Igéje szerint teszi. A megtérés után eláll az ítélettől, éppen azért, mert jó, igaz, szeretettel és könyörülettel teljes a jelleme.  

White idézet: „Hagyj békét nékem… hadd… töröljem el őket.” Ezek voltak Isten szavai. Ha Istennek az volt a szándéka, hogy elpusztítja Izráelt, vajon ki esedezhetett volna értük? Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem hagynák a bűnösöket sorsukra… 

 Mózes azonban Isten haragjában is reményt látott. Isten szavai ezek voltak: „Hagyj békét nékem.” Mózes ezt nem közbenjárása megtiltásának, hanem bátorításának értette. Arra következtetett, hogy semmi más, hanem csak az Ő [Mózes] imája mentheti meg Izráelt. Mert Isten megkíméli népét, ha valaki imádkozik érte. Mózes könyörgött az Úrhoz, és ezt mondta: „Miért gerjedne, Uram, a Te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Egyiptomnak földéről?” (2Móz 32:11.) 

 Isten tudtára adta, hogy Ő is megtagadta népét... Az őket körülvevő népek és nemzetek… mindnyájan azt figyelték, vajon Izráel Istene mit tesz az ő népéért. Ha most Isten elpusztítaná Izráelt, ellenségeik ujjonganának, és Isten meg lenne gyalázva… Az Úr meghallgatta könyörgését, és elfogadta önzetlen imáját. – Pátriárkák és próféták, 318-319./old.

Isten mindig figyelmeztette az embereket az eljövendő ítéletre. Azok, akik bíztak Krisztus nékik időben adott üzenetében, és hitük szerint cselekedtek életük folyamán, és engedelmeskedtek parancsolatainak, azok megmenekültek azoktól az ítéletektől, amelyek az engedetlenekre és a hitetlenekre sújtottak le. Istennek ezt az üzenetét kapta meg Noé: „Menj be Te és egész házadnépe a bárkába: mert Téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben.” (lMóz 7:1) Noé engedelmeskedett és Isten megmentette. Lóthoz Istennek az az üzenete érkezett: „Keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost.” (lMóz 19:14) Lót a mennyei hírnökök vezetése alá helyezte magát, és Isten megőrizte őt. Így Krisztus tanítványai is megkapták a figyelmeztetést Jeruzsálem lerombolásáról. Azok, akik felfigyeltek az eljövendő pusztulás jeleire és elmenekültek a városból, elkerülték a megsemmisülést. Így Isten most minket is figyelmeztet Krisztus második eljövetelére, és arra a megsemmisítő pusztulásra, amely a világra sújt le. Azok, akik figyelembe veszik Isten intését, megmenekülnek. – Jézus élete, 634./old.

Isten változatlan jelleme

(Mal 3:6). Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok! /RÚF/ 

 (Jak 1:17). Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. /RÚF/

Isten kijelenti: „én, az Úr, meg nem változom”. (Mal 3:6.) Vannak, akik ezt úgy értik, hogy Ő semmilyen tekintetben nem változik. Viszont a vers többi része és a közvetlen környezete rávilágít, hogy itt Isten erkölcsi változatlanságáról van szó. Hozzánk való viszonyulása változhat, hiszen kijelenti: „Jákób fiai, nem semmisültök meg”! (ÚRK) A következő versben pedig így szól népéhez: „Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek”! (Mal 3:7.)  

Isten oda-vissza ható kapcsolatba lép teremtményeivel, miközben a jelleme állandó marad. Ezt erősíti meg (Jak 1:17) verse is azzal, hogy minden jó és tökéletes ajándék Istentől származik, akinél nincs változás. Istentől semmiféle rossz nem ered. 

A Szentírás ismételten azt tanítja itt és másutt is, hogy Isten jelleme változatlan, más szóval a Biblia következetesen képviseli Isten erkölcsi változatlanságát. Ezzel együtt valóságos kapcsolatba léphet és lép is a teremtményeivel, reagál arra, amit tesznek, de mindig szeretettel és igazsággal.

(2Tim 2:13). Ha hűtlenek vagyunk, Ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. /RÚF/ 

 (Tit 1:2). Az örök élet reménységére, amelyet Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért /RÚF/ 

 (Zsid 6:17-18). Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. (18) Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. /RÚF/  

Isten nem tagadhatja meg magát, soha nem hazudik, ígéretei megtörhetetlenek. Bízhatunk abban, hogy a Biblia Istene ugyanaz, aki (Krisztusban) készségesen odaadta önmagát értünk a kereszten. Fenntartások nélkül bízhatunk benne, azért tekinthetünk bizalommal és reménnyel a jövőbe, mert ahogy Zsid 13:8 fogalmaz: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz”. (Zsid 13:8.)  

White idézet: Sátán most egy másik ámítással jött elő. Kijelentette, hogy az irgalmasság megsemmisítette az igazságosságot, és Krisztus halála hatályon kívül helyezte az Atya törvényét. Azonban, ha lehetséges lett volna a törvény megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése, akkor Krisztusnak nem kellett volna meghalnia. A törvény hatályon kívül helyezése halhatatlanná tenné a törvény áthágását, és a világot Sátán ellenőrzése alá helyezné. Azért mert a törvény megváltoztathatatlan volt; azért mert az emberek csak a törvény előírásainak való engedelmesség útján menekülhettek volna meg; azért emelték fel Jézust a keresztre. Az igazi eszközt, amellyel Krisztus megerősítette a törvényt, Sátán mégis a törvény elpusztítójaként ábrázolta. Itt tör ki az utolsó küzdelem Krisztus és a Sátán között folyó nagy harcban. – Jézus élete, 762./old.

Isten az igazság szeretetére, igaz életre hív

 

Isten nemcsak egyszerűen azt állítja, hogy szereti az igazságot és az igazság szeretetére, igaz életre hív, hanem Ő maga tökéletes és megingathatatlan példát is szolgáltat ezekre a jellemtulajdonságokra. A Szentírás tanítása szerint Isten csakis szent, hűséges, igazságos és szeretetteljes. Mindig azt teszi, ami szeretetből fakad, igaz és igazságos, soha semmi rosszat nem követ el.

(5Móz 32:4). Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. /RÚF/ 

 (Zsolt 92:16). És hirdetik: Igaz az Úr, kősziklám ő, akiben nincs álnokság! /RÚF/  

 Ezek a versek is azt hirdetik, hogy Isten igazságos és szeretetteljes, „nincsen hamisság benne!” (Zsolt 92:16;  (Zsolt 25:8). Jó és igaz az Úr, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat. /RÚF/; 

(Zsolt 129:4). De igazságos az Úr: elvágta a bűnösök kötelét. /RÚF/) 

Isten „nem cselekszik hamisságot, ítéletét minden reggel napfényre hozza” (Sof 3:5), ÚRK

Isten tudja, hogy mi a legjobb mindenkinek, azt is akarja, ami a legjobb mindenkinek. Folyamatosan azért cselekszik, hogy az összes érintett számára a legjobb végeredményt biztosítsa.  

(Zsolt 9:8-9). De az Úr örökké trónján ül, fölállította bírói székét. /RÚF/ 

 (Zsolt 145:9-17). Jó az Úr mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez. (10) Magasztal, Uram, minden teremtményed, és híveid áldanak Téged. (11) Elmondják, hogy országod milyen dicsőséges, és beszélnek hatalmadról, (12) megismertetve az emberekkel az Úr hatalmas tetteit, országa ragyogó dicsőségét. (13) Országod örökkévaló ország, uralkodásod nemzedékről nemzedékre tart. (14) Támogat az Úr minden elesettet, és fölegyenesít minden görnyedezőt. (15) Mindenki várakozva néz Rád, és Te idejében adsz nekik eledelt. (16) Kinyitod kezedet, és kielégítesz minden élőlényt kegyelmesen. (17) Az Úrnak minden útja igaz, és minden tette jóságos. /RÚF/  

A Biblia Istene „igaz bíró” (Zsolt 7:12), nem lakhat nála gonoszság 

(Zsolt 5:5); „az Isten világosság és nincsen benne semmi sötétség”. 

(1Jn 1:5) Jósága tökéletes, Ő „gonoszsággal nem kísérthető”

(Jak 1:13)Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal.; 

 (Hab 1:13). Szemed tiszta, nem nézheti a rosszat, nem tudod elnézni az elnyomást. Miért nézed hát el a hűtlenséget, miért hallgatsz, amikor a bűnös tönkreteszi a nála igazabbat? /RÚF/) 

 Isten jósága és dicsősége tehát elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Sokan a hatalom bűvöletében élnek, a mindenható Isten azonban csak igazsággal és szeretettel gyakorolja hatalmát. Nem véletlen, hogy amikor Mózes megkérte: „mutasd meg nekem dicsőségedet”, Isten így felelt: „Megteszem, hogy elvonuljon előtted egész fenségem” [a héberben: jóságom]. (2Móz 33:18-19.)

White idézet: Az idő rövidségének figyelmeztetése késztessen bennünket arra, hogy keressük a feddhetetlenséget, és tegyük Krisztust a barátunkká. De ne ez legyen magatartásunk igazi oka, mivel ez így csupán önzés. Talán szükségünk van arra, hogy Isten haragjának napját emlegetve kényszerítsenek bennünket arra, hogy félelemből cselekedjük a jót? Ennek nem így kellene lennie. Csodálatos Jézusunk van. Szeretettel, irgalommal és együttérzéssel teljes. Felkínálja a barátságát és azt, hogy életünkben mindenhová elkísér. Így szól: „Én vagyok a Te Urad, Istened; járj velem, s akkor világosságot árasztok az utadra.” Jézus, a menny Ura baráti rangra akarja emelni azokat, akik terheikkel, gyengeségeikkel és aggodalmaikkal Őhozzá járulnak. Drága gyermekeivé fogadja őket, végül pedig királyi birodalmaknál értékesebb örökséget ad nekik, és egy dicsőbb koronát annál, ami ékesítette a valaha élt legnagyobb földi uralkodó fejét. 

 Nagy előjogunk, hogy naponta békés, közeli és boldog kapcsolatban lehetünk Jézussal. – That I May Know Him, 320./old.

Isten világossá teszi, hogy mit vár tőlünk

 

„Megmondta neked, ó, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az ÚR: csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel”. (Mik 6:8), ÚRK Jellemének központi része a szeretet, valamint az abból fakadó igazság és irgalom.

Az egész Szentírásban együtt jár a szeretet az igazsággal. Az igazi szeretet megköveteli az igazságot, és igazságot csak szeretettel lehet szolgáltatni, meghatározni. Nem vagyunk hozzászokva, hogy erre a két fogalomra együtt gondoljunk, csak azért, mert az emberiség mindkettőt nagy mértékben elferdítette.  

(Zsolt 33:5). Szereti az igaz ítéletet, az Úr szeretetével tele van a föld. /RÚF/ 

 (Zsolt 85:11). Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást. /RÚF/ 

 (Zsolt 89:15). Igazság és jog trónodnak támasza, szeretet és hűség jár előtted. /RÚF/

 (Ézs 61:8). Mert én, az Úr, szeretem az igazságot, gyűlölöm a rablást és az álnokságot. Megadom munkájuk megérdemelt jutalmát, és örök szövetséget kötök velük. /RÚF/  

(Jer 9:24) Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.

Ezek a versek egyértelműen kifejezik, hogy Isten szereti az igazságot (Zsolt 33:5); (Ézs 61:8). 

A Szentírásban elválaszthatatlanul összetartozik a szeretet és az igazság, Isten szeretete és igazsága együtt jár. Ő komolyan törődik azzal, hogy igazság legyen a földön. Jó oka volt tehát a prófétáknak, hogy következetesen felszólaljanak mindennemű igazságtalanság ellen, beleértve az igazságtalan törvényeket, hamis mércéket, a szegények, az özvegyek és a sebezhetők elnyomását. Az emberek különféle gonoszságokat és igazságtalanságokat követnek el, Isten azonban következetesen „kegyelmet, ítéletet és igazságot” (Jer 9:24) gyakorol a földön. Ebből következik, hogy Isten hűségesei az egész Szentírásban alig várják az isteni ítéletet, úgy, mint ami nagyon jó, mert az Úr megbünteti a gonoszságok elkövetőit és az elnyomókat, az igazságtalanságok és elnyomás áldozatainak pedig igazságot, szabadulást hoz. 

 Isten uralmának fundamentuma az igazság és az igazságosság. Szereteten alapuló kormányzása igazságos, más, mint a korrupt világi uralmak, amelyek az egyéni nyereség és személyes hatalom érdekében gyakran folytonossá teszik az igazságtalanságot. Istenben „Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást.” (Zsolt 85:11.)

White idézet: Az Úr… Feltartóztatja az ítéletet, hogy meggyőzze a megátalkodottat. Aki „szeretetet, jogot és igazságot” gyakorol a földön, bánkódik gyermekei tévelygése miatt. Mindenképpen meg akarja őket az örökkévalóság útjára tanítani (Jer 9:23.) Kihozta Izráelt a szolgaságból, hogy Őt, az egyedül igaz és élő Istent szolgálják. Bár hosszú ideig tévelyegtek a bálványimádás útján, és semmibe vették intéseit; most mégis kijelentette: kész felfüggeszteni a büntetést, és újabb alkalmat adni a megtérésre. Világossá tette, hogy csak szívük őszinte megújulása tudja elhárítani a közelgő végzetet. Hiábavaló a templomban és szolgálataiban bízniuk. Ceremóniákkal és szertartásokkal nem tehetik jóvá a bűnt. Ha Isten népének vallják is magukat, csak szívük és szokásaik megújulása mentheti meg őket állandó vétkezésük elkerülhetetlen következményétől. – Próféták és királyok, 413./old.

A démoni erők össze sem hasonlíthatók a Biblia Istenével

 „Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok a földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.” (Jer 9:24)

Az ókori Közel-Kelet népei nemcsak szeszélyesnek, erkölcstelennek, kiszámíthatatlannak tartották „isteneiket”, hanem azt képzelték, hogy olyan atrocitásokat is megkövetelnek tőlük, mint például gyermek áldozatokat. A pogányok azonban még ezek után sem számíthattak a kegyükre, ezért nem mertek szembe szállni törzsi „isteneik” akaratával.  

(5Móz 32:17). Szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik nemrég jöttek, akiket még nem féltek atyáitok. /RÚF/ szerint az ilyen „istenek” mögött démonok álltak. 

(1Kor 10:20-21). Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben. (21) Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is. /RÚF/ Kultuszukra jellemző volt a követelőzés, és közben az emberek hatalmas lelki, erkölcsi sötétségben maradtak.  

A démoni erők össze sem hasonlíthatók a Biblia Istenével. Jahve tökéletesen jó, a jelleme nem változik. Csakis állandó jósága miatt lehet reményünk most és az örökkévalóságra nézve.

 Éles ellentétben az ókori világ bálványaival, sőt a mai „istenekkel” is, Jahve komolyan odafigyel a gonoszságra, a szenvedésre, az igazságtalanságra és az elnyomásra – mindezeket állandóan és félreérthetetlenül elítéli, és egy nap majd el is törli

White idézet: Isten kimondhatatlan szeretettel ragaszkodik hozzánk. Amint megértünk valamennyit Isten minden értelmet felülmúló szeretetének hosszúságából, szélességéből, mélységéből és magasságából (Eféz 3:18), szeretetünk fölébred iránta. Krisztus vonzó jellemének kinyilatkoztatására és arra, hogy már akkor szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk, a konok szív meglágyul, lecsillapodik, a bűnös megváltozik, és a menny gyermekévé válik. Isten nem alkalmaz kényszert. A szeretetet használja eszközül, hogy kiűzze a szívből a bűnt…  

Isten a szeretet. Akár a sugarak a Napból, szeretet, világosság és öröm árad tőle minden teremtményére. Természetéből fakad, hogy adjon. Lénye az önzetlen szeretet kiáradása. – Gondolatok a hegyibeszédről, 76-77./old.

Szeretet megkívánja, hogy megtörténjen az igazságszolgáltatás

 Isten az egész Bibliában újból és újból bemutatja, hogy az elnyomottak oldalán áll, a támadók és elnyomók pedig joggal gerjesztik haragra. Nem haragudna, ha nem történne rossz. Haragja csak és kizárólag azok ellen fordul, akik ártanak teremtményeinek.

Isten nem bánt szándékosan (szó szerint: „szíve szerint”). Nem akarja ítélettel sújtani a gonoszságok elkövetőit, de a szeretet megkívánja, hogy végül megtörténjen az igazságszolgáltatás. 

Ezt mutatja, hogy Isten sokáig megbocsátott népének, újabb és újabb lehetőségeket adott nekik a megtérésre és a megbékélésre. A próféták által folyamatosan szólt hozzájuk, de a nép nem akart hallgatni rá. (Zsolt 81:12-15). De nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem. (13) Ott hagytam azért őt szívöknek keménységében, hogy járjanak a magok tanácsa szerint. (14) Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izráel az én utaimon járna! (15) Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem. /RÚF/; 

(Jer 35:14-17). Jónádábnak, Rékáb fiának betartották az utasításait. Ő azt parancsolta fiainak, hogy ne igyanak bort; nem is ittak a mai napig sem, hanem engedelmeskedtek ősük parancsának. Én is szóltam hozzátok, idejében szóltam, de ti nem hallgattatok rám. (15) Elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, idejében küldtem, és ezt mondtam: Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról! Jobbítsátok meg tetteiteket, ne kövessetek más isteneket, és ne tiszteljétek őket! Akkor azon a földön lakhattok, amelyet nektek és őseiteknek adtam. De ti nem figyeltetek és nem hallgattatok rám. (16) Jónádábnak, Rékáb fiának az utódai megtartották ősük parancsát, amelyet az megparancsolt, de ez a nép nem hallgatott rám. (17) Azért ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, Izráel Istene: Elhozom Júdára és Jeruzsálem minden lakójára mindazt a veszedelmet, amelyet meghirdettem ellenük. Mert beszéltem hozzájuk, de nem hallgattak rám, hívtam őket, de nem válaszoltak. /RÚF/ 

 (Jer 51:24-25, 44). Megfizetek Babilonnak és Káldea minden lakójának azért a sok gonoszságért, amelyet a Sionon elkövettek szemetek láttára – így szól az Úr. (25) Én most ellened fordulok, rombolás hegye, aki az egész földet rombolod! – így szól az Úr. Kinyújtom a kezem ellened, lehengerítlek a sziklákról, és égő heggyé teszlek! (44) Megbüntetem Bélt Babilonban, és kiszedem a szájából, amit elnyelt. Nem özönlenek hozzá többé a népek, Babilon várfala is leomlik. /RÚF/

  (2Krón 36:16). De ők kigúnyolták Isten követeit, megvetették kijelentését, és gúnyt űztek prófétáiból, míg oly magasra nem csapott az Úr haragja népe ellen, hogy már nem volt menekvés. /RÚF/

(Ezsdrás 5). fejezete szerint a nép kitartóan, megbánást nem tanúsítva ingerelte haragra Istent, aki végül visszavonult tőlük, és „a babilóniai káldeus királynak, Nebukadneccarnak a kezébe adta őket”

 (Ezsd 5:12), de csak azután, hogy „már nem volt segítség”. (2Krón 36:16), ÚRK Isten később Babilont is megítélte a Júdára mért nagy pusztítás miatt. (Jer 51:24-25, 44), (Zak 1:15). És nagyon-nagyon haragszom az elbizakodott népekre, mert amikor én csak kicsit haragudtam, ők a teljes romláson fáradoztak. /RÚF/

 Több ítélettel kapcsolatban olvashatjuk a Szentírásban, hogy Isten az ellenségei „kezébe adta” népét

  (Bír 2:13-14). De amikor elhagyták az Urat, és Baalt meg az Astartékat tisztelték, (14) föllángolt az Úr haragja Izráel ellen, és fosztogatók kezébe adta, hogy fosztogassák őket. Kiszolgáltatta őket a körülöttük levő ellenségeiknek, úgyhogy nem tudtak többé ellenségeiknek ellenállni. /RÚF/; 

(Zsolt 106:41-42). Pogányok kezébe adta őket, gyűlölőik uralkodtak rajtuk. (42) Sanyargatták őket ellenségeik, és meg kellett alázkodniuk előttük. /RÚF/], mivel elfordultak tőle és más népek „isteneit” szolgálták.

 (5Móz 29:24-26. 25-27). És más isteneket kezdtek el tisztelni, és azokat imádták: olyan isteneket, akiket nem ismertek, és akiket másoknak hagyott meg az Úr. (26) Ezért haragra gerjedt az Úr ez ellen az ország ellen, és ráhozta mindazt az átkot, amely meg van írva ebben a könyvben. (27) Lángoló haragjában és nagy felháborodásában kitépte őket földjükből az Úr, és más földre dobta őket. Így van ez ma is. /RÚF/;

 Istennek a gonoszság elleni haragja azzal éri el tetőfokát, amikor egyszer s mindenkorra eltöröl minden rosszat. Ez abból fakad, hogy minden teremtményét szereti, a világmindenség örök javát keresi. Éppen ez forgott kockán a bűn, a lázadás és a gonoszság egész kérdésében. 

White idézet: Mennyei Atyánk nem szívesen kesereg és érez haragot az emberek miatt. Világunk a megpróbáltatások, fájdalmak és nehézségek színtere. Azért vagyunk itt, hogy győzzünk az Isten által ránk mért próbákban. A megpróbáltatás kemencéjét addig hevítik, mígnem a tűz megemészti a rajtunk található salakot, hogy tűzben megtisztított aranyként kerüljünk ki belőle. És akkor, a sötétségben ragyogni fog a világosság… „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!” (Jób 1:21) Ez legyen szívünk kiáltása. Még a legsötétebb óráinkban is az irgalom felhője lebeg a fejünk fölött. Isten jótéteményeinek száma, mint az esőcseppeké, amelyek megáztatják és felfrissítik a kiszáradt földet. Isten irgalma fölöttetek lebeg. Ha megnyílnának szemeitek, és láthatnátok mennyei Atyátokat, ahogy szeretettel hajol fölétek, és hallhatnátok szavát, biztosan megéreznétek irgalmát és megértését a szenvedések és a nehézségek közepette. Maradjatok erősek az Ő erejében, és nyugalmat találtok Őbenne. – In Heavenly Places, 272./old. 

Jézus szeretetéből fakadó jogos harag

 

A haragnak számos elfogadhatatlan formája van, ám a Biblia szerint van „jogos harag” is. Képzeljük el, hogy egy édesanya a játszótérre viszi hároméves kislányát, akit hirtelen megtámad egy férfi. Vajon nem haragszik az anya? Dehogynem! Ilyen körülmények között a harag a megfelelő reakció. Ez a példa segít megérteni Isten „jogos haragját”.

(Mt 21:12-13). Azután Jézus bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, (13) és ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik”, ti pedig rablók barlangjává teszitek. /RÚF/ 

 (Jn 2:14-15). A templomban találta a marhák, juhok és galambok árusait meg az ott ülő pénzváltókat. (15) Kötélből korbácsot csinált, és kiűzte mindet a templomból a marhákkal és a juhokkal együtt. A pénzváltók pénzét kiszórta, az asztalokat felborította /RÚF/  

Jézus a jogos harag „Isten szerinti buzgalmával” fordult azok felé, akik közönséges helyként tekintettek Isten templomára, „rablók barlangjává” tették azt, nyerészkedtek özvegyek, árvák és szegények kárán (Mt 21:13)  (Jn 2:16).  A galambárusoknak pedig ezt mondta: Vigyétek ezeket innen, ne csináljatok piacteret az én Atyám házából! . Az Isten kegyelmes megbocsátását és a bűnösök megtisztítását jelképező templomot arra használták, hogy becsapják és elnyomják a legsebezhetőbbeket. Hogyne haragudott volna Jézus ennek az égbekiáltó bűnnek a láttán?  

(Mk 10:13-14). Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. (14) Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. /RÚF/

 (Mk 3:4-5). Hozzájuk pedig így szólt: Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? De azok hallgattak. (5) Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. /RÚF/

Igeverseiben további példákat találunk Jézus jogos haragjára. Amikor az emberek kisgyerekeket vittek hozzá, „a tanítványok pedig megdorgálták azokat”, Jézus „haragra gerjedt, és azt mondta nekik: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket”. (Mk 10:13-14), ÚRK

 Máskor a farizeusok szombatrontással vádolták Jézust, mert szombaton gyógyított, erre Ő megkérdezte: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni? Életet menteni vagy kioltani?” (Mk 3:4), ÚRK „Ő pedig bánkódva szívük keménysége miatt haragosan végignézett rajtuk” (Mk 3:5) ÚRK, majd meggyógyította a beteget. Haragját az Ige összefüggésbe hozza a szívük keménysége miatt érzett fájdalmával. Ez Isten szeretetből fakadó, jogos haragja, éppen úgy, mint az ószövetségi esetekben. Hogyne bántaná a szeretetet a rossz, főleg, ha szeretete tárgyának árt? 

 White idézet: Jézus lassan lejött a templom lépcsőin, és fölemelte a korbácsot, ami a kezében mintha királyi jogarrá változott volna, aztán megparancsolta a kereskedőknek, hogy azonnal hagyják el a templomi szent helyeket, és az áruikat is vigyék magukkal. Méltóságot parancsoló lelkesedéssel és szigorral, amilyet korábban sosem láthattak, felborította a pénzváltók asztalait a kövezetre hulló érmék érces hangjai közepette. Még a legmegátalkodottabb és megkövesedett lélek sem merte kétségbe vonni tekintélyét, s így a templomi szolgák, a nyerészkedő papok és állatkereskedők menekülve hagyták el a helyszínt, mert szabadulni akartak a jelenlététől… 

 Pánikhangulat vett erőt a tömegen, amely érezte, hogy Jézus istenségének árnyéka vetül rá. A rettegés kiáltásai hagyták el az emberek ajkait, miközben a tömeg kifelé tolongott a szent helyről. Jézus nem sújtott le az ostorral, mégis az ostor a bűnösök szemében minden irányba lesújtó szörnyű kardnak tűnt… Míg hajdanán az Úr jelenléte megszentelte a hegyet, jelenléte ez alkalommal megszentelte a tiszteletére épített templomot. – The Spirit of Prophecy, 2. köt. 118./old.