Az évszázadok során egyesek úgy vélték, hogy a bűneset Isten akarata volt, vagyis Ő akarta, hogy az emberek bűnbe süllyedjenek, meghaljanak, és így Jézus személyében eljusson a kereszthez. Hiszen máskülönben hogyan tudta volna olyan nagy erővel és szemléletesen bemutatni az emberiség iránti szeretetének mélységét, mint azzal, hogy meghalt értünk a kereszten? Röviden: némelyek szerint Istennek szüksége volt az ember bűnbeesésére.
Ez iszonyatos, szörnyű elgondolás. Istennek soha nem volt az a szándéka sem Sátánnal, sem az emberiséggel, hogy bűnbe essen. Sátán, majd pedig az ember lázadása végzetes következményekkel járó tragédia, és ha ősszüleink nem buknak el, teljes maradt volna az Istennel való kapcsolatunk, örömünk.
A problémákat, amelyeket a bűneset okozott, valamint az, hogy a nép Isten vezetése helyett emberi vezetőket akart. Dániel próféta könyvében komoly kinyilatkoztatást kapunk minderről. Ez is bemutatja, hogy igaza volt Istennek, amikor figyelmeztette népét arra, ami történik, ha tőle elfordulva földi uralkodókat választanak. Pontosan azt is kapták, földi királyokat: bűnösök uralkodnak bűnösök felett, ez pedig egyáltalán nem lehet jó kombináció.
White idézet: A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami megindokolná létezését. De eleget tudhatunk mind a bűn eredetéről, mind végleges megszüntetéséről ahhoz, hogy világosan lássuk: Isten igazságosan és jóakarattal kezeli a bűnt. Semmit sem tanít a Szentírás világosabban, mint hogy az Úr semmiképpen sem felelős a bűn létrejöttéért; hogy Ő nem vonta vissza önkényesen kegyelmét; hogy nem volt hiba kormányzatában, ami alkalmat adott volna a lázadásra. A bűn „betolakodó”, amelynek nem lehet a jelenlétét meg indokolni. A bűn titokzatos, érthetetlen; mentegetése egyenlő volna igazolásával. Ha mentséget lehetne találni rá, vagy okot létezésére, akkor megszűnne bűn lenni. A bűnre egyetlen meghatározás van, amelyet Isten Igéje ad: „a bűn pedig a törvénytelenség”; egy olyan elv testet öltése, mely harcban áll a mennyei kormányzat alapjával: a szeretet nagyszerű törvényével. – (A nagy küzdelem, 492./old.)
Ez a hatalmas angyal, aki minden dicsőségét Istentől kapta, eljutott oda, hogy ezt magának tulajdonította. Nem volt megelégedve pozíciójával, pedig a mennyei seregnél is nagyobb megbecsülésben részesült. Már az egyedül a Teremtőnek járó hódolatot is magának kívánta. Nem arra tanította a teremtett lényeket, hogy Istent szeressék mindenekfelett, és neki engedelmeskedjenek. Inkább magának akarta szolgálatukat és hűségüket biztosítani.
Megkívánta azt a dicsőséget, amellyel a Fiát ruházta fel a végtelen Atya, ez az angyalfejedelem arra a hatalomra pályázott, melyre egyedül Krisztusnak volt joga. Ekkor megbomlott a menny tökéletes harmóniája. Lucifer a Teremtő helyett önmagát akarta szolgálni. Ezt látva balsejtelem támadt azokban, akik Isten dicsőségét a legfontosabbnak tartották. A mennyei tanácsban az angyalok kérlelték Lucifert. Isten Fia felhívta figyelmét a Teremtő nagyságára, jóságára és igazságos voltára, törvényének szentségére és változhatatlanságára. Az Úr maga alkotta meg a menny rendjét; és ha Lucifer eltér attól, meggyalázza alkotóját, és romlást hoz magára. De a végtelenül szeretetteljes és irgalmas figyelmeztetés csak ellenállást váltott ki Luciferből. Engedte, hogy a Krisztussal szembeni féltékenysége eluralkodjon benne, és még elszántabb lett. – Pátriárkák és próféták, 35./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése