2025. május 1., csütörtök

A legelső parancsolat

 

Az Éden kertje volt az első emberpár tanterme, ahol a teremtett világgal való találkozásaik során ők és az utódaik vég nélkül, mind többet és többet megtudhattak volna a Teremtőről. „Ádám és Éva nemcsak Isten atyai gondoskodását élvező gyermekek voltak, hanem tanulók is a végtelen bölcs Isten iskolájában… A látható világegyetem titkai – »a tökéletes tudásnak csudái« (Jób 37:15) – az eligazítás és öröm kimeríthetetlen forrását kínálták nekik”. (Pátriárkák és próféták. 24./old.)

(1Móz 2:9-17. ) Sarjasztott az Úristen a földből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját. (10) Édenből pedig fakadt egy folyó, hogy a kertet öntözze; onnan aztán szétágazott, és négy ágra szakadt. (11) Egyiknek Písón a neve. Ez megkerüli Havílá egész földjét, ahol arany van. (12) Ennek a földnek az aranya jó. Van ott illatos gyanta és ónixkő. (13) A második folyónak Gíhón a neve. Ez megkerüli Etiópia egész földjét. (14) A harmadik folyónak Tigris a neve. Ez Assúr keleti részén folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz. (15) Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. (16) Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/

 Isten megparancsolta az embereknek, hogy ne egyenek a jó és a gonosz tudásának fájáról. Istennek az volt a szándéka, hogy népét mélyreható módon tanítja, miközben megóvja őket a hosszú szenvedéstől, amit bizonyos ismeretek okoznak, mint ami később bekövetkezett, amikor az emberek az Úr vezetése helyett földi uralkodót választottak.

Évezredekkel később, amikor Izrael királyt kért, az Úr felvázolta a következményeket. Közölte: az idők végéig érvényben marad a döntésük, hogy kilépnek közvetlen vezetése alól. Izrael királyai egyre gonoszabbak lettek, Isten szövetséges népe pedig elvilágiasodott, eltávolodtak a céltól, ami felé haladniuk kellett volna, ezért az Úr még többet adott nekik abból, amit akartak: az emberi uralomból.

 Sokat tanulhatunk, ha ennek hátterén közelítünk Dániel próféta könyvéhez. A látomásokban bemutatott birodalmak egymás utáni sora nem csupán a „népek” (a pogányok), hanem Izrael kudarcai ellen is vádiratnak számítanak, mivel nem akarták követni Isten parancsolatait. A kezdetben az Édenben kapott szabadság helyett az elnyomatás évszázadai váltak tanteremmé. A készséges szívűek felmérhették az éles ellentétet a világi birodalmak és Isten országa között. 

 White idézet: Az oktatási rendszer, amelyet Isten a kezdet kezdetén megalapított, minta ként kell, hogy szolgáljon az embernek, amíg csak tart a világ. Azért hozta létre az Éden iskoláját a Teremtő, hogy az alapelveket szemléltesse. Az Édenkert volt az osztályterem, a természet a tankönyv, a Teremtő maga a tanár, az emberiség ősszülei pedig a tanulók… 

 A természet könyve élő példázatokat kínált nap mint nap nekik, és a tanulságok és örömök kimeríthetetlen forrását jelentette számukra. Az erdő faleveleire, a hegyek köveire, minden csillagra, a földön, az égen és a levegőben levő valamennyi teremtett dologra Isten neve volt írva. Az Édenkert lakói egyaránt beszélgettek az élő és élettelen teremtményekkel: a levelektől, a virágoktól, a fáktól, a vizek óriásaitól kezdve a napfényben lebegő porszemekig mindegyiktől szorgalmasan gyűjtögették az élet titkait. A föld első iskolájában a tanulók tantárgyai közé tartozott Isten dicsősége, amely az egekben volt látható: a bolygók megszámlálhatatlan sokaságának rendezett pályája, a felhők lebegése (Jób 37:15), a fény és a hang, a nappal és az éjszaka csodái. – Nevelés, 20-21./old.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jézus Krisztus tanításai

A 7-es szám isteni jelentése a Bibliában

A 7-es szám az egyik legerőteljesebb és leggyakrabban előforduló szám a Bibliában. Az isteni tökéletességet, a teljességet és a szellemi bet...