A szívbe írt törvény

A Sion hegyén összegyűlt maradék nép homlokára az Atya és a Bárány nevét írták fel (kétséges, hogy ez két név lenne, hiszen Jézus az Atya képmása). A Szentírásban a „név” többet jelent puszta megszólításnál, ahogy az emberek egymást hívják, a jellemet fejezi ki. Sok kultúrában még ma is mondják arra, hogy „jó neve” van, akinek tisztelik a jellemét.

Olvassuk el 2Móz 33:18-23, 34:1-7 és Zsolt 119:55 versét! Amikor Mózes kérte, hogy láthassa Isten dicsőségét, mit ígért meg neki Isten? Kijelentette a nevét Mózesnek (2Móz 34:5), és mi történt utána?

(2Móz 33:18-23). Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! (19) Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. (20) Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. (21) Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! (22) És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. (23) Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja. /RÚF/

(2Móz 34:1-7). Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél. (2) Reggelre légy készen! Aztán jöjj fel reggel a Sínai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán! (3) Ne jöjjön fel veled senki, ne is mutatkozzék senki az egész hegyen, se juhok, se marhák ne legeljenek a hegy tövében! (4) Faragott tehát Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, majd korán reggel fölment a Sínai-hegyre, ahogyan megparancsolta neki az Úr, és kezében vitte a két kőtáblát. (5) Ekkor leszállt felhőben az Úr. Mózes pedig odaállt mellé, és segítségül hívta az Úr nevét. (6) Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! (7) Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait is három, sőt négy nemzedéken át. /RÚF/

(Zsolt 119:55). Uram, éjjel is gondolok nevedre, megtartom törvényedet. /RÚF/

Van, aki úgy képzeli, hogy Isten dicsősége megközelíthetetlen, ragyogó fényesség, és ez bizonyára találó leírás. Csakhogy Isten dicsősége nem csupán látvány: a jelleme a dicsősége, és ugyanez igaz a nevére is.

A Biblia úgy mutatja be a maradék népet, hogy a homlokukra fel van írva Isten neve, de nem valóságosan felírt betűket látni rajtuk. Ennek az a lényege, hogy Isten jelleme belevésődik az ember értelmébe, szívébe, így az élete Isten szeretetét és jellemét tükrözi, közelebb kerül hozzá, őszintén szereti Őt, hálás azért, amit érte tett.

Érdekes az is, hogy Isten elmondja Mózesnek, milyen is Ő, és akkor adja át neki a Tízparancsolat másolatát, ami szintén a jellemének lenyomata. Ezért olvassuk Jelenések 14. fejezetében, hogy az emberek, akiken ott van Isten „neve”, „megtartják az Isten parancsolatait”.

(Jel 14:12) „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok után – azt mondja az Úr –, törvényemet a szívükbe adom, és elméjükbe írom be azokat, bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem”.

(Zsid 10:16-17), /ÚRK/ Nagyszerűen kifejezi ez az evangélium lényegét: Isten törvénye tükröződik az életünkben, de még így is szükségünk van arra, hogy bűneinkről „többé ne emlékezzen meg” az Úr.

Isten neve a jelleme, erkölcsi törvénye pedig jellemének lenyomata. Az utolsó napokban az Isten szent hegyén összegyűlteket áthatja az Isten iránti szeretet, ami törvénye betartásában nyilvánul meg.

Hit által üdvözülünk, nem a törvény által. Miért fontos mégis Isten törvénye?

(1Jn 5:3). Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek. /RÚF/

White idézet: Isten hosszútűrésének, végtelen szeretetének és irgalmának ismerete tette Mózest képessé arra, hogy oly csodálatosan könyörögjön Izrael életéért, amikor az ígéret földje határán nem akartak Isten parancsának engedelmeskedve továbblépni. Amikor lázadásuk tetőfokára hágott, az Úr kijelentette: „Megverem dögvésszel, és elűzöm őket...” Felkínálta Mózesnek, hogy leszármazottait „nagyobb és erősebb nemzetté” teszi. (4Móz 14:12) De a próféta Isten csodálatos intézkedéseire és ígéreteire hivatkozott a választott nép érdekében. Majd minden érv közül a legerősebbet emelte ki: Isten szeretetét az elbukott ember iránt. (Lásd: 4Móz 14:17-19.)

Az Úr könyörülettel válaszolt: „Megbocsátok a te beszéded szerint.” Majd szándékáról, Izrael végső győzelméről prófécia formájában beszélt Mózesnek. „Életemre mondom, és az Úr dicsőségére, amely betölti az egész földet” – nyilatkoztatta ki. (4Móz 14:20-21) Isten dicsőségét, jellemét, könyörületes jóságát, gondoskodó szeretetét – amelyre Mózes Izrael érdekében hivatkozott – az egész emberiségnek meg kell ismernie. Jahve kétszeresen biztosította Mózest, hogy ígérete beteljesedik: esküvel erősítette meg. Amilyen biztos, hogy Isten él és uralkodik, az is olyan biztos, hogy kinyilatkoztatja „dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek”. (Zsolt 96:3) – Próféták és királyok, 312-313./old.

Krisztus dicsősége az ő jelleme, és ez a jellem Isten törvényének kifejeződése. Jézus minden tekintetben betöltötte a törvényt az életével, tökéletes példát nyújtva a világnak arra vonatkozóan, hogy mivé válhat az ember, ha együttműködik Istennel. Emberként Krisztus az Atyától függött, ahogyan az emberiség is az isteni erőtől függ, hogy elérhesse a jellem tökéletességét. Az Úr törvénye az ő törvényének és szentségének a kifejezése; de a bűnbe esett ember szemszögéből a törvény maga az ítélet, a halálos ítélet hangja. A törvény nem tud megbocsátást nyújtani áthágójának, „mert a bűn ismerete a törvény által van”. „Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg őelőtte.” A törvényből egyetlen reménysugár sem ragyog a bűnösre, ezért a törvény áthágója nem talál választ a törvényben aggodalmas kérdésére: „Mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” „Hogyan állhatok meg én Isten előtt?”

Krisztus révén azonban megnyílt a szabadulás útja. Megváltónk emberi testben jött el, hogy testben kárhoztassa a bűnt, és hogy szorosan megfogja a megtérő bűnös kezét, másik karjával pedig Isten trónusába kapaszkodjon, s így teremtsen kapcsolatot ember és Isten, föld és ég között. A bűnös lélek számára Ő az egyedüli menedék. Ha az ember meg akarja ismerni az Urat, tekintete az Isten törvényét betöltő és az Atya jellemét a világnak bemutató Krisztus felé irányul. Isten Fiában feltárul előtte Isten kimondhatatlan jósága, hisz benne „irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást”. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam.” – Signs of the Times, 1895. december 12.