Gondoljunk bele, mennyire szörnyű a bűn, és milyen mélyre süllyedt az emberiség, hogy csak Jézusnak, Istennek a halála tette lehetővé problémájának megoldását! Ha bármilyen más módja lett volna az emberiség megmentésének az isteni kormányzat elveinek áthágása nélkül, akkor minden kétséget kizáróan azt választotta volna.
„Isten megszegett törvénye a bűnös életét követelte. Az egész világegyetemben csak egy lény volt, aki az ember érdekében eleget tudott tenni a törvény követelményeinek. Mivel Isten törvénye olyan szent, mint Isten maga, csak vele egyenlő lény tehette jóvá áthágását. Senki más, csakis Krisztus menthette meg az elbukott embert a törvény átkától, és hozhatta ismét összhangba a mennyel. Krisztus kész volt magára venni a bűn terhét és szégyenét – a bűnét, amely annyira sérti a szent Istent, hogy miatta az Atyának és a Fiúnak el kellett válnia egymástól. Krisztus kész volt a nyomorúság feneketlen mélységébe hatolni, hogy meg mentse a megrontott emberiséget”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 37./old.)
White idézet: A Páskha ünnepe (2 Mózes 11; 12:1-32). Amikor Mózes először közölte Egyiptom királyával azt a kérését, hogy eressze el Izraelt, a legrettenetesebb csapások lehetőségére is felhívta figyelmét. Isten azért küldte el Mózest a fáraóhoz, hogy mondja meg neki a következőket: "...Elsőszülött fiam az Izráel. Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem és te vonakodol elbocsátani: ímé én megölöm a te elsőszülött fiadat". (2Móz 4:22-23) Bár az egyiptomiak megvetették őket, Isten kitüntette az izraelitákat azzal, hogy törvényének őrzésével bízta meg őket. Különleges áldásokkal és kiváltságokkal megadta nekik, hogy úgy tűnjenek ki a népek és nemzetek közül, mint ahogy az elsőszülött kitűnik a testvérei közül. Az az ítélet, amelytől az Úr elsősorban óvta Egyiptomot, az az ítélet volt, amely utolsóként sújt le az egyiptomiakra. Isten hosszútűrő és bővölködik az irgalmasságban. Gyengéden gondoskodik azokról, akiket a saját képmására teremtett. Ha Egyiptomot termésük, nyájaik és csordáik elvesztése bűnbánatra készteti, akkor a csapások nem sújtanak le gyermekeikre. De ők konokul ellenálltak az isteni parancsnak, és ezért az Úr most készült lesújtani rájuk utolsó és legrettenetesebb csapásával.
A fáraó a halálbüntetés terhe mellett tiltotta meg Mózesnek, hogy újra megjelenjék színe előtt. Mózesnek azonban Isten utolsó üzenetét is át kellett adnia a lázadó uralkodónak. Ezért Mózes a tiltás ellenére ismét megjelent a fáraó előtt, és közölte vele Isten szörnyű üzenetét: "Éjfél körül kimegyek Egyiptomba. És meghal Egyiptom földén minden elsőszülött, a Fáraónak elsőszülöttétől fogva, aki az ő királyi székében ül, a szolgálónak első szülöttéig, aki malmot hajt; a baromnak is minden első fajzása. És nagy jajgatás lesz egész Egyiptom földén, amelyhez hasonló nem volt és hasonló nem lesz többé. De Izráel fiai közül az eb sem ölti ki nyelvét senkire, az embertől kezdve a baromig; hogy megtudjátok, hogy különbséget tett az Úr Egyiptom között és Izráel között. És mindezek a te szolgáid lejönnek hozzám és leborulnak előttem, mondván: Eredj ki te és mind a nép, amely téged követ, és csak azután megyek el." (2Móz 11:4-8) – (Pátriárkák és próféták),
Mielőtt ezt az ítéletet végrehajtotta volna az Úr, Mózes útján utasítást adott Izrael gyermekeinek az Egyiptomból való eltávozásukkal kapcsolatban, különösképpen azt közölte velük, miként menekedhetnek meg az eljövendő ítélettől. Minden egyes izraelita családnak külön vagy más családokkal együtt egy "ép", hím bárányt vagy gödölyét kellett levágnia, a vérét pedig izsópköteggel rá kellett hintenie a "két ajtófélre és a szemöldökfára", hogy a pusztító angyal, amikor éjfélkor eljön, ne lépjen be a lakásba. A húst éjjel roston kell megsütniük és megenniük kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel úgy, ahogy Mózes mondta: "...Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az". (2Móz 12:11)
Az Úr kijelentette: "Mert általmégyek Egyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, az embertől kezdve a baromig, és Egyiptom minden istene felett ítéletet tartok... És a vér jelül lesz néktek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Egyiptom földét". (2Móz 12:12-13)
E nagy szabadulás emlékére Izrael népének évenként ünnepet kellett szentelni minden jövendő nemzetség idejében. "És legyen ez a nap néktek emlékezetül" - mondotta az Úr - "és ünnepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségről nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt." (2Móz 12:14) Amikor megtartják majd ezt az ünnepet az eljövendő években, akkor ismételten el kell mondaniuk gyermekeiknek a nagy szabadulás történetét úgy, ahogy Mózes megparancsolta nekik. Ez mondjátok: "Páskha-áldozat ez az Úrnak, aki el ment az Izráel fiainak házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az Egyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta". (2Móz 12:27) – (Pátriárkák és próféták)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése