A héberek nem hallgattak Mózes bátorító szavaira

 

Az Úr igen komoly dolgokat ígért Mózesnek azzal kapcsolatban, amit tenni készült. A találkozás bizonyára megerősítette Mózest, ám a bátorsága valószínűleg rövid életű volt, amikor hallotta a nép válaszát.

(2Móz 6:9-13). Mózes pedig elbeszélte mindezt Izráel fiainak. De nem hallgattak Mózesre kishitűségük és a kemény munka miatt. (10) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (11) Menj be a fáraóhoz, Egyiptom királyához, és mondd meg neki, hogy bocsássa el országából Izráel fiait! (12) Mózes azonban így beszélt az Úr előtt: Hiszen Izráel fiai sem hallgattak rám! Hogyan hallgatna hát rám a fáraó, amikor még a beszédben is ügyetlen vagyok?! (13) De az Úr szólt Mózesnek és Áronnak, és odarendelte őket Izráel fiaihoz meg a fáraóhoz, Egyiptom királyához, hogy vezessék ki Izráel fiait Egyiptom országából. /RÚF/ 

A héberek elcsüggedtek nagy bánatukban, szenvedéseik és kemény munkájuk közben, és meg sem hallották Mózes bátorító szavait arról, hogy Isten cselekedni fog, teljesíti, amit ígért. Már olyan hosszú ideje vártak, de a reményük nem vált valóra. Miért lenne most másként? Odalett a bátorságuk, a hitük, ami még keserűbb tapasztalat lehetett számukra, hiszen életükben először valós esélyt láttak a szabadulásra. És vajon melyikünk nem tapasztalt már hasonlót? Ki az, aki nem érezte már magát szomorúnak, csalódottnak, elégedetlen nek, sőt úgy, mintha Isten elhagyta volna? Emlékszünk Jób történetére? És mi a helyzet Aszáffal, a zsoltárossal, aki olyan kérdésekkel küzdött, hogy a gonoszoknak jól megy a sora, az igazak pedig szenvednek. Azonban a küzdelmek ellenére az egyik legmegkapóbb hitvallomás Aszáftól származik: 

„De én mindig veled vagyok, te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután befogadsz a dicsőségbe. Kicsodám van az egekben? Rajtad kívül másban nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is a testem és szívem, szívem kősziklája és az én örökségem te vagy, Istenem, mindörökké” (Zsolt 73:23-26), ÚRK 

A szent történelem során Isten biztosította népét, hogy velük van-e. (Ézs 41:13; Mt 28:20) Az Ő békességét, vigasztalását adja nekik, megerősíti őket, hogy kitarthassanak az élet nehézségei között is. (Jn 14:27). Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! /RÚF/; 

(Jn 16:33). Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen én bennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. /RÚF/; 

(Fil 4:6-7). Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; (7) és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban. /RÚF/  

„Népemmé fogadlak titeket s Istenetekké lészek néktek” (2Móz 6:7) – a szövetség megfogalmazása is azt mutatja, hogy milyen szoros, meghitt kapcsolatot akart Isten tartani a népével. 

White idézet: Izráel egyiptomi rabszolgaságából való szabadulását és az ígéret földje elfoglalását kísérő csodálatos intézkedések sok pogányt arra késztettek, hogy Izráel Istenét a legfőbb Úrnak ismerjék el. „Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait”. (2Móz 7:5) Még a gőgös fáraó is kénytelen volt elismerni Jahve hatalmát. „Induljatok, menjetek ki az én népem közül Izráel fiaival együtt, menjetek és tiszteljétek az Urat... Kérjetek áldást rám is!” (2Móz 12:31-32) – Próféták és királyok, 367-369./old.