(2Móz 5:3-23). Erre ők ezt mondták: Találkoztunk a héberek Istenével. Hadd menjünk ki azért háromnapi járóföldre a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, hogy ne sújtson bennünket dögvésszel vagy fegyverrel. (4) De Egyiptom királya ezt mondta nekik: Mózes és Áron! Miért akarjátok elvonni a népet a munkájától? Menjetek, folytassátok a kényszermunkát! (5) Már így is sok a mihaszna nép az országban – mondta a fáraó –, és ti még abba akarjátok hagyatni ezekkel a kényszermunkát?! (6) A fáraó még aznap megparancsolta a nép sanyargatóinak és felügyelőinek: (7) Ne adjatok többé szalmát a népnek a vályogvetéshez, ahogy eddig: Menjenek, és szedjenek maguknak szalmát! (8) De hajtsatok be rajtuk ugyanannyi vályogot, amennyit eddig kellett készíteniük! Ne engedjetek el belőle, mert lusták ezek, azért kiáltozzák: Menjünk és áldozzunk Istenünknek! (9) Ha nehezebb lesz az emberek munkája, és el lesznek vele foglalva, akkor nem törődnek majd hazug beszédek kel. (10) Kimentek tehát a nép sanyargatói és felügyelői, és azt mondták a népnek: Így szól a fáraó: Nem adok nektek szalmát. (11) Menjetek, szedjetek magatoknak szalmát ott, ahol találtok! De a munkátokból semmit sem engedünk el. (12) Ekkor a nép szétszéledt egész Egyiptomban, hogy a tarlón szalmát szedegessen. (13) A sanyargatók pedig folyton csak hajszolták őket: Végezzétek el a napi munkátokat úgy, mint amikor még volt szalma! (14) Meg is verték Izráel fiainak felügyelőit, akiket a fáraó sanyargatói rendeltek föléjük, és azt mondták: Miért nem végeztétek el sem tegnap, sem ma a vályogvetést úgy, mint eddig, az előírt mennyiségben? (15) Akkor bementek Izráel fiainak felügyelői a fáraóhoz, és így panaszkodtak: Miért bánsz így szolgáiddal? (16) Szalmát nem adnak szolgáidnak, mégis azt parancsolják, hogy csináljunk vályogot. Sőt most még verik is szolgáidat. Így néped ellen vétkezel. (17) De ő így felelt: Lusták vagytok, lusták! Ezért mondjátok: El akarunk menni áldozni az Úrnak. (18) Menjetek csak, és dolgozzatok! Szalmát nem adnak nektek, de a kiszabott vályogot be kell szolgáltatnotok! (19) Izráel fiainak felügyelői látták, hogy bajban vannak, mivel ezt mondták: A napi vályogmennyiségből nem szabad engedni! (20) Ezért amikor a fáraótól kijövet találkoztak Mózessel és Áronnal, akik ott álltak rájuk várakozva, (21) ezt mondták nekik: Nézzen rátok az Úr, és ítéljen meg benneteket, mert gyűlöletessé tettetek bennünket a fáraó és udvari emberei előtt, és fegyvert adtatok a kezükbe, hogy megöljenek bennünket! (22) Ekkor Mózes az Úrhoz fordult, és ezt mondta: Uram, miért bánsz ilyen gonoszul ezzel a néppel? Miért is küldtél ide engem?! (23) Mert amióta bementem a fáraóhoz, hogy beszéljek vele a nevedben, csak még gonoszabbul bánik ezzel a néppel, te pedig semmit sem tettél, hogy megszabadítsd a népedet. /RÚF/
Mózes és Áron összehívta Izrael véneit meg a népet, közölték velük, mit mondott Isten, bemutatták a jeleket, amelyek láttán Izrael elhitte, hogy az Úr megszabadítja őket a szolgaságból. Ezért imádták az Urat.
(2Móz 4:29-31). Azután elment Mózes és Áron, és összegyűjtötte Izráel fiainak összes véneit. (30) Áron elmondta mindazt, amit az Úr mondott Mózesnek, Mózes pedig bemutatta a jeleket a nép előtt. (31) A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az Úr számon tartja Izráel fiait, és meglátta nyomorúságukat, meghajoltak és le borultak. /RÚF/
Hatalmas volt a várakozás: az Úr készül megszabadítani a hébereket a szolgaságból – végre!
Mózes Egyiptom uralkodója elé állt Isten követeléseivel – és utána még rosszabb lett az izraeliták helyzete. A szenvedésük csak nőtt, a napi munka terhe még fárasztóbb és kimerítőbb lett. Lustasággal vádolták őket, még durvábban bántak velük, a szolgaság az addiginál is nehezebbé vált.
A vezetők elkeseredésükben keményen összetűztek Mózessel és Áronnal, és ez előre vetítette, hogy az elkövetkező években milyen jellegű konfliktusai lesznek Mózesnek a saját népével.
Nem nehéz megérteni, hogy miért haragudtak Mózesre („Nézzen rátok az ÚR, és ítéljen meg titeket”. – mondták) Azt hitték, Mózes megszabadítani jött őket az egyiptomiaktól, és nem azért, hogy még nehezebb legyen az életük az egyiptomi uralom alatt.
Tehát Mózesnek és Áronnak az egyiptomiakon kívül foglalkozniuk kellett a saját népükkel is.
White idézet: Ezek a felügyelők feltételezték, hogy elnyomásuk a munkavezetőktől származott és nem a királytól. Ezért panaszukkal a királyhoz fordultak. A fáraó gúnyosan fogadta őket: „Restek vagytok, restek, azért mondjátok: Menjünk el, áldozzunk az Úrnak”. (2Móz 5:17) Visszarendelte őket munkájukhoz és kijelentette, hogy terheiket semmiképpen nem könnyítik meg. Visszatérésük közben találkoztak Mózessel és Áronnal és kiáltozni kezdtek rájuk: „Lásson meg titeket az Úr és ítéljen meg, kik rossz hírbe kevertetek minket a Fáraó előtt és az ő szolgái előtt, fegyvert adván azok kezébe, hogy megöljenek minket”. (2Móz 5:21)
Amikor Mózes meghallotta a szemrehányásokat, igen elcsüggedt. A nép szenvedései nagyon megszaporodtak. Az egész országban a fiatalok és az öregek kétségbeesett kiáltása hallatszott, és az emberek egyöntetűen őt vádolták azért a megszigorításért, amely súlyosbította nehéz helyzetüket. Lelke keserűségében Isten elé járult kiáltva: „Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a néppel! Miért küldtél engem ide? Mert attól fogva, hogy bemenék a Fáraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel; megszabadítani pedig nem szabadítád meg a te népedet”. (2Móz 5:22-23) Az Úr pedig így felelt néki: „Majd meglátod mit cselekszem a Fáraóval; mert hatalmas kéz miatt kell őket elbocsátani és hatalmas kéz miatt űzi el őket az ő földéről”. (2Móz 6:1) Mózes – miután Isten ismét figyelmeztette őt a szövetségre, amelyet az atyákkal kötött, biztos volt abban, hogy az Úr beváltja ígéretét. – Pátriárkák és próféták, 258-259./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése