(2Móz 7:14-29). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Konok a fáraó szíve, nem akarja elbocsátani a népet. (15) Menj el a fáraóhoz reggel, amikor kimegy a vízhez! Állj eléje a Nílus partján, és vedd kezedbe azt a botot, amely kígyóvá változott! (16) Ezt mondd neki: Az Úr, a héberek Istene küldött engem hozzád ezzel az üzenettel: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljanak nekem a pusztában! – de te nem hallgattál rám mindeddig. (17) Így szól azért az Úr: Ebből tudod meg, hogy én vagyok az Úr: A kezemben levő bottal ráütök a Nílus vizére, és az vérré változik. (18) A Nílusban a halak elpusztulnak, a Nílus pedig megbüdösödik, úgyhogy az egyiptomiak nem tudnak majd vizet inni a Nílusból. (19) Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Vedd a botodat, és nyújtsd ki a kezedet Egyiptom vizei fölé, folyói és csatornái, tavai és valamennyi víztározója fölé, hogy vérré válja nak. Legyen vér Egyiptom egész földjén, még a fa- és a kőedényekben is! (20) Mózes és Áron úgy cselekedett, ahogyan az Úr parancsolta. Fölemelte a botját a fáraó és udvari emberei szeme láttára, ráütött a Nílus vizére, és a Nílus vize mind vérré változott. (21) A Nílus halai elpusztultak, a Nílus megbüdösödött, úgyhogy az egyiptomiak nem tudtak inni a Nílus vizéből. Vér volt Egyiptom egész földjén. (22) De Egyiptom mágusai is ugyanezt tették titkos mesterségükkel, ezért a fáraó szíve kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. (23) A fáraó sarkon fordult és hazament; nem vette szívére a dolgot. (24) Az egyiptomiak pedig mind elkezdtek ivóvízért ásni a Nílus környékén, mert nem tudtak inni a Nílus vizéből. (25) És ez így ment hét napig, miután megverte az Úr a Nílust. /RÚF/
(2Mózes 8:1-15). Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak, hogy nyújtsa ki kezét botjával együtt a folyók, a csatornák és a tavak fölé, és hozza föl a békákat Egyiptom földjére! (2) Áron kinyújtotta kezét Egyiptom vizei fölé, mire feljöttek a békák, és ellepték Egyiptom földjét. (3) De a mágusok is így cselekedtek titkos mesterségükkel, és békákat hoztak föl Egyiptom földjére. (4) Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és azt mondta: Könyörögjetek az Úrhoz, hogy távolítsa el a békákat rólam és népemről! Én pedig elbocsátom a népet, hogy áldozzon az Úrnak. (5) Mózes azt felelte a fáraónak: Tetszésedre bízom, hogy amikor könyörgök érted, udvari embereidért és népedért, mikorra kérjem, hogy nálad és a házaidban pusztuljanak ki a békák, és csak a Nílusban maradjanak meg. (6) Holnapra – felelte a fáraó. Mózes ezt mondta: Úgy lesz, ahogyan mondod, hogy megtudd: nincs hasonló a mi Istenünkhöz, az Úrhoz. (7) Eltávoznak a békák tőled, házaidból, udvari embereidtől és népedtől, és csak a Nílusban maradnak meg. (8) Mózes és Áron kijött a fáraótól. Mózes azután az Úrhoz kiáltott a békák miatt, amelyeket a fáraóra küldött. (9) Az Úr pedig Mózes szava szerint cselekedett: kipusztultak a békák a házakból, az udvarokból és a mezőkről. (10) Akkor halomba hányták őket: egyik rakás a másikat érte, és bűzlött az egész ország. (11) Amikor a fáraó látta, hogy enyhült a baj, konok maradt a szíve, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. (12) Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg Áronnak: Nyújtsd ki a botodat, és üss rá a föld porára, hogy az szúnyoggá váljék Egyiptom egész földjén! (13) Így is cselekedtek. Áron kinyújtotta a kezét botjával együtt, és ráütött a föld porára. Ekkor szúnyog lepett el embert és állatot. A föld összes pora szúnyoggá változott egész Egyiptomban. (14) A mágusok is meg akarták tenni titkos mesterségükkel, hogy szúnyogokat hozzanak elő, de nem tudták. Szúnyog lepett el tehát embert és állatot. (15) Ekkor azt mondták a mágusok a fáraónak: Isten ujja ez! A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr.
Isten közölte Mózessel, hogy nehéz, majdhogynem lehetetlen lesz a tárgyalás a fáraóval (2Móz 7:14). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Konok a fáraó szíve, nem akarja elbocsátani a népet. /RÚF/, de be akarta mutatni magát a fáraónak és az egyiptomiaknak. Ezért eldöntötte: úgy lép kapcsolatba velük, hogy megérthessék. A hébereknek is a javára válik ez a konfrontáció, mert még jobban megismerik a saját Istenüket.
Az első csapás Hápira, a Nílus istenére irányult (2Móz 7:17-25). Az élet Egyiptomban a Nílus vizétől függött. Ahol víz van, ott élet van. A víz éltető elem, az egyiptomiak ezért találták ki Hápi istent, akit életadóként imádtak.
Természetesen csakis az élő Isten az élet Forrása, mindenek Teremtője, így a vízé és az ételé is.
(1Móz 1:1-2, 20-22). Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. (2) A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. (20) Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt! (21) És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle úszó élőlényeket és a különféle madarakat. És látta Isten, hogy ez jó. (22) Azután megáldotta őket Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizét; a madarak is sokasodjanak a földön! /RÚF/;
(Zsolt 104:27-28). Mindezek arra várnak, hogy idejében adj nekik eledelt. (28) Ha adsz nekik, szedegetnek, ha bőkezű vagy, jóllaknak javaiddal. /RÚF/;
(Zsolt 136:25). Ő ad eledelt minden élőlénynek, mert örökké tart szeretete. /RÚF/;
(Jn 11:25). Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; /RÚF/;
(Jn 14:6). Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. /RÚF/
A víz vérré változtatása az élet halállá változtatását szimbolizálta. Hápi nem adhatott életet és nem is védhette azt meg. Erre csak az Úr hatalma képes.
Ezután Isten újabb lehetőséget adott a fáraónak. A Nílusból ekkor nem élet fakadt, hanem békák jöttek elő. Ez a csapás közvetlenül Heqetet, a békaistennőt célozta meg (2Móz 8:1 15). Az egyiptomiak féltek a békáktól, undorodtak, iszonyodtak tőlük, meg akartak szabadulni tőlük. A csapás megszűnésének pontos ideje azt mutatta, hogy Isten hatalma állt e csapás mögött is.
A harmadik csapás leírása a legrövidebb [Itt is csúszás van a RÚF miatt:]
(2Móz 8:16-19. 12-16 )Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg Áronnak: Nyújtsd ki a botodat, és üss rá a föld porára, hogy az szúnyoggá váljék Egyiptom egész földjén! (13) Így is cselekedtek. Áron kinyújtotta a kezét botjával együtt, és ráütött a föld porára. Ekkor szúnyog lepett el embert és állatot. A föld összes pora szúnyoggá változott egész Egyiptomban. (14) A mágusok is meg akarták tenni titkos mesterségükkel, hogy szúnyogokat hozzanak elő, de nem tudták. Szúnyog lepett el tehát embert és állatot. (15) Ekkor azt mondták a mágusok a fáraónak: Isten ujja ez! A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. (16) Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, amikor kimegy a vízhez, és mondd ezt neki: Így szól az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! /RÚF/
Nem világos, hogy miféle bogarakról van itt szó (héberül kinnim) – szúnyogokról, kullancsokról, tetvekről? Ekkor az egyiptomi földisten, Geb került a célkeresztbe. Isten a föld porából (ez a kifejezés a bibliai teremtéstörténetre emlékeztet) tetveket hozott elő, amelyek ellepték az egész országot. Mivel a varázslók nem tudták utánozni ezt a csodát (csak Isten képes életet teremteni), kijelentették: „Az Isten ujja ez” (2Móz 8:19). Ennek ellenére a fáraó továbbra is hajthatatlan maradt.
White idézet: Noha úgy tűnt, hogy Mózeshez és Áronhoz hasonlóan a varázslóknak is sikerül békákat előhívni, eltüntetni viszont már nem tudták azokat. Amikor rájöttek, hogy nem tudnak véget vetni a csapásnak, a fáraó megalázva érezte magát, és azt követelte, hogy Mózes és Áron könyörögjön az Úrhoz az érdekében, és távolítsa el a csapást. Csak most kezdett el megtanulni valamit arról az Istenről, akit véleménye szerint már ismert. Mózes és Áron közölték a fáraóval, hogy nem varázslat vagy saját erejük által hívták elő a békákat, hanem az élő Isten tette ezt hatalma által, és csak Ő tudja megszüntetni a csapást. Mindeddig a fáraó diadalmaskodott Mózes és Áron fölött, hiszen varázslóinak is sikerült hasonló csodákat előidézniük. Most viszont épp ő kérlelte Mózest, hogy könyörögjön az Úrhoz az érdekében. Mózes emlékeztette őt fennhéjazó magatartására, amellyel büszkélkedett a varázslói megvalósításairól, és megkérdezte a fáraótól, hogy hová lett a dicsősége és hová lett a varázslók ereje, hogy nem tudják megszüntetni a csapást.
Az Úr meghallgatta Mózes imáját, és véget vetett a csapásnak. Amikor a király látta, hogy megszabadult a bajból, újból eltökélte, hogy nem bocsátja el Izrael népét. Isten parancsára Mózes és Áron a föld porából hoztak elő tetveket Egyiptom földjére. A fáraó hívatta a varázslókat, és elrendelte, hogy ők is ugyanezt tegyék, de nem voltak képesek rá. Isten szolgái, Mózes és Áron, mennyei parancsara tettek csodát. Sátán szolgái, a varázslók, az ördög parancsára próbáltak csodát tenni, de nem jártak sikerrel. Amikor látták, hogy nem tudnak tetveket előhozni, „mondák az írástudók a Faraónak: Az Isten ujja ez. De kemény maradt a Faraó szíve, és nem hallgattak reájuk; amint mondotta vala az Úr.” – Spiritual Gifts, 3. köt., 208-209./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése