Csapások: bogarak (bögölyök), dögvész

 (2Móz 8:20-32). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, amikor kimegy a vízhez, és mondd ezt neki: Így szól az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! (21) Mert ha nem bocsátod el népemet, akkor én bögölyöket bocsátok rád, udvari embereidre, népedre és házaidra. Bögölyökkel telnek meg az egyiptomiak házai, sőt az a föld is, amelyen ők laknak. (22) De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az Úr, itt vagyok az országban. (23) Így teszek különbséget az én népem és a te néped között. Holnap történik meg ez a jel. (24) Az Úr így is cselekedett: Tömegestül jöttek a bögölyök a fáraónak és udvari embereinek házaiba, úgyhogy egész Egyiptomban szenvedett a föld a bögölyök miatt. (25) Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta: Menjetek, áldozzatok Isteneteknek itt az országban! (26) De Mózes azt felelte: Nem volna helyes így cselekednünk, mert utálatos az egyiptomiaknak az, amit mi Istenünknek, az Úrnak áldozunk. Hiszen ha olyasmit áldozunk, ami az egyiptomiak szerint utálatos, megköveznek bennünket. (27) Kimegyünk háromnapi járóföldre a pusztába, hogy ott áldozzunk Istenünknek, az Úr nak, ahogyan megparancsolta nekünk. (28) Akkor ezt mondta a fáraó: Én elbocsátalak benneteket, hogy a pusztában áldozzatok Isteneteknek, az Úrnak. Csak nagyon messze ne menjetek! Könyörögjetek értem! (29) Mózes így felelt: Én most kimegyek tőled, könyörgök az Úrhoz, és holnap eltávoznak a bögölyök a fáraóról, udvari embereiről és népéről. De ne csapjon be többé minket a fáraó azzal, hogy nem bocsátja el a népet áldozni az Úrnak! (30) Azután kiment Mózes a fáraótól, és könyörgött az Úrhoz. (31) Az Úr pedig Mózes szava szerint cselekedett: Eltávolította a bögölyöket a fáraóról, udvari embereiről és népéről, úgyhogy egy sem maradt. (32) De ezúttal is konok maradt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el a népet. 

2Móz 9:1-12. Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, és így beszélj vele: Így szól az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! (2) Mert ha nem akarod elbocsátani, és még mindig visszatartod őket, (3) akkor megveri az Úr keze a mezőn levő jószágodat: a lovakat, szamarakat, tevéket, marhákat és juhokat igen nagy dögvésszel. (4) De különbséget tesz az Úr Izráel jószága és az egyiptomiak jószága között, és egy sem hullik el abból, ami Izráel fiaié. (5) Az időpontot is megszabta az Úr: Holnap cselekszi meg az Úr ezt a dolgot az országban. (6) Másnap meg is cselekedte ezt az Úr, és elhullott az egyiptomiak összes jószága. De Izráel fiainak jószágából egy sem hullott el. (7) A fáraó oda is küldött, és kitűnt, hogy Izráel fiainak a jószágából egy sem hullott el. De konok volt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el a népet. (8) Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: Vegyetek egy tele marok kemencekormot, és szórja azt Mózes az ég felé a fáraó szeme láttára! (9) Porfelhővé válik az egész Egyiptom fölött, és hólyagos fekélyeket támaszt az embereken és állatokon egész Egyiptomban. (10) Vették azért a kemencekormot, odaálltak a fáraó elé, és Mózes az ég felé szórta azt. Ekkor hólyagos fekélyek támadtak az embereken és állatokon. (11) A mágusok már oda sem tudtak állni Mózes elé a fekélyek miatt, mert fekélyek támadtak a mágusokon is meg minden egyiptomin. (12) De megkeményítette az Úr a fáraó szívét, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta Mózesnek az Úr. /RÚF/

Az egyiptomi Uatchit a mocsári legyek istene volt, Kheprit pedig (a felkelő nap, a teremtés és az újjászületés istene) szkarabeuszbogár fejjel ábrázolták. Ezeket az „isteneket” legyőzte az Úr. A beszámoló szerint ettől a csapástól az egyiptomiak szenvedtek, de a héberek védelmet élveztek (2Móz 8:20-24), és a további csapások már nem érintették az izraelitákat.  

Mindezzel tehát Isten a fáraó tudomására akarta hozni, hogy „én vagyok az Úr ezen a földön”. (2Móz 8:22)  

A fáraó alkudozni kezdett. A nyomás egyre nőtt. Hajlandó volt elengedni Izraelt, hogy imádja Istent és áldozatot mutasson be neki, de csak Egyiptom földjén (2Móz 8:25). Az általa szabott feltételek lehetetlenek voltak, mert Egyiptomban bizonyos állatokat szentnek tartottak, és a feláldozásuk a héberek elleni erőszakhoz vezethetett volna, azonkívül Isten tervével sem egyezett. Ekkor jött a következő csapás (2Móz 9:1-7), ami a haszonállatokat sújtotta. Hathort, a szerelem és a védelem egyiptomi istennőjét tehénfejjel ábrázolták. Ápisz, a bikaisten szintén igen népszerű volt, az ókori Egyiptomban nagy tiszteletnek örvendett. Az ötödik csapás tehát még más fő istenek felett is győzelmet aratott, amikor az egyiptomi haszonállatok elpusztultak. A hatodik csapás (2Móz 9:8-12) Ízisz, az orvoslás, a varázslás és a bölcsesség istennőjének teljes vereségét mutatta, de olyan istenekét is, mint Szehmet (a háború és a járványok istennője), valamint Imhotep (az orvoslás és a gyógyítás istene). Nem tudták megvédeni a tisztelőiket. A helyzet iróniája, hogy mivel annyira szenvedtek a mágusok és a varázslók is, nem tudtak megjelenni az udvarban. Ez is azt mutatja, hogy tehetetlenek voltak az ég és a föld Teremtőjével szemben. A tíz csapásról szóló történetben itt olvassuk először, hogy „az Úr megkeményítette a fáraó szívét” (2Móz 9:12), /ÚRK/. Még ha zavaró is lehet ez a kifejezés, összefüggésében nézve kitűnik belőle: az Úr engedi, hogy learassuk folyamatos elutasításának gyümölcseit.  

White idézet: Az állatisteneket is imádó egyiptomiak előtt megbocsáthatatlan bűnnek számított bizonyos állatok leölése. Ha egy ilyen bálványt, akár tévedésből is leöltek, ezt csak az elkövető életének feláldozásával lehetett kiengesztelni. Mózes közölte a fáraóval, hogy az izraeliták nem mutathatnak be állatáldozatot Egyiptomban, az egyiptomiak előtt, mert a helyiek szemében szentnek tartott állatokat is fel kell áldozniuk. Javasolta, hogy menjenek el háromnapi járóföldre a pusztába. Ezt a fáraó elfogadta, mivel épp Isten büntetése sújtott rá. „És monda a Faraó: Én elbocsátlak titeket, hogy áldozzatok a ti Uratoknak Istenteknek a pusztában, csak nagyon messze ne távozzatok; imádkozzatok érettem. Mózes pedig monda: Ímé én kimegyek tetőled és imádkozom az Úrhoz és eltávoznak az ártalmas bogarak a Faraótól és az ő szolgáitól és az ő népétől holnap; csak megint el ne ámítson a Faraó, hogy el ne bocsássa a népet áldozni az Úrnak. És kiméne Mózes a Faraótól és imádkozék az Úrhoz. És az Úr Mózes beszéde szerint cselekedék; s eltávozának az ártalmas bogarak a Faraótól, szolgáitól és népétől; egy sem marada. De a Faraó ezúttal is megkeményíté az ő szívét és nem bocsátá el a népet.” 

Az Úr pedig megparancsolta Mózesnek és Áronnak, hogy járuljanak újból a fáraó elé: „Menj a Faraóhoz és beszélj vele: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.” Továbbá közölniük kellett, hogy ha nem bocsátja el a népet, akkor döghalált küld az állataikra. „De különbséget tesz az Úr az Izráel barmai között és Égyiptom barmai között, és mindabból, ami Izráel fiaié, egy sem vész el.” A döghalál elpusztította az egyiptomiak barmait, a héberek állatai azonban nem pusztultak el. A hírnökök elmondták a fáraónak, hogy az izraeliták barmait nem érintette a döghalál. A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem bocsátotta el Izraelt. – Spiritual Gifts, 3. köt., 211./old.