Mózes megszületik

 (2Móz 2:1-10). Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. (2) Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. (3) Amikor azonban nem tudta már tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sásközé. (4) A gyermek nővére pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele. (5) A fáraó leánya éppen odament, hogy megfürödjék a Nílusban, cselédjei meg ott járkáltak a Nílus mentén. Megpillantotta a kosarat a sás között, odaküldte a szolgálóleányát, és kihozatta azt. (6) Fölnyitotta, és meglátta a gyermeket; hát egy síró fiú volt! Megszánta, és ezt mondta: A héberek gyermekei közül való ez. (7) A kisfiú nővére pedig ezt kérdezte a fáraó leányától: Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja neked a gyermeket? (8) A fáraó leánya így felelt: Eredj! A leány elment, és a gyermek anyját hívta oda. (9) Vidd magaddal ezt a gyermeket – mondta neki a fáraó leánya –, és szoptasd őt helyettem, én pedig megadom jutalmadat! Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta. (10) Amikor a gyermek nagyobb lett, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta. Mózesnek nevezte el, mert ezt mondta: A vízből húztam ki. /RÚF/

Mózes születésének és életének történelmi háttere izgalmas. A híres tizennyolcadik egyiptomi dinasztia idején élt. Az ókori Egyiptom legkiemelkedőbb fáraójának tartják ennek a dinasztiának az egyik uralkodóját, az „Egyiptom Napóleonjaként” emlegetett III. Thotmeszt. 

Mózest ugyan halálos rendelet fenyegette születésekor (2Móz 1:22). A fáraó ekkor megparancsolta egész népének: Minden újszülött héber fiút dobjatok a Nílusba, csak a leányokat hagyjátok életben! /RÚF/), de „különleges” fiú volt (héberül tób, „jó”, „szép”; (2Móz 2:2) A héber szó a külső szépségnél többet jelent. Ez a szó utal Isten teremtő munkájára, amikor kijelentette, hogy minden „jó”, sőt „igen jó” volt (1Móz 1:4, 10, 31). Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. (10) Azután el nevezte Isten a szárazföldet földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte el. És látta Isten, hogy ez jó. (31) És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap. /RÚF/

Isten terve szerint ebből a „jó” gyermekből új teremtésként olyan felnőtt lesz, aki majd ki vezeti a hébereket a szolgaságból. Születésekor azonban, különösen ilyen borzalmas körülmények között, vajon ki láthatta előre a jövőjét? Isten viszont beváltja Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak tett ígéretét. Szövetséget kötött velük, hogy utódainak adja az ígéret földjét (2Móz 2:24-25). Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. (25) Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek. /RÚF/

 A tób gyermeket pedig évtizedek múlva éppen ennek véghezvitelére használja fel. Előtte azonban az egyiptomi fáraó lánya, Hatsepszut a fiául fogadta Mózest. A nevének van egyiptomi eredete, aminek a jelentése: „valakinek a fia”, „attól született”, amint az Amószisz („Akh fia”) vagy Thotmesz („Thot fia”) nevekben is tükröződik. Héberül a neve Móseh, vagyis „kihúzott”, „kivont”. Csoda folytán megmenekült, amikor kihúzták a folyóból. 

Mózes életének korai szakaszáról keveset tudunk. Megmenekült, Hatsepszut örökbe fogadta, de tizenkét éves koráig a saját családjával élt. (2Móz 2:7-9); Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 203./old.)

 Utána a legjobb egyiptomi oktatásban részesült, hogy felkészítsék Egyiptom következő fáraójának. (I. m. 204./old.) Milyen érdekes, hogy végeredményben a sok tudásnak nagy része haszontalan volt, sőt szöges ellentétben állt azzal, ami valójában számított: Isten és igazsága ismeretével. 

White idézet:  Az anyának sikerült rejtegetnie a gyermeket három hónapig. De tovább nem tudta biztonságban tartani. Ekkor gyékényből készített egy kis ládácskát, gyantával és szurokkal vízhatlanná tette, azután belefektette a csecsemőt, és a ládácskát elhelyezte a folyó partján a sás között. Nem mert ott maradni, hogy őrizze, és ezzel a gyermek és a saját életét is kockáztassa. A gyermek nénje, Miriám azonban a közelben időzött, látszólag közömbösen, de valójában aggódva, hogy meglássa mi történik majd kis testvérével. Kívüle azonban még más őrizők is jelen voltak. Az anya buzgó imával bízta gyermekét Isten gondjaira. Ezért a láthatatlan angyalok serege lebegett a fiúcska rejtekhelye fölött. A fáraó leányát is angyalok irányították a folyópartnak arra a részére. A sásból készített ládácska felkeltette kíváncsiságát. Amikor megpillantotta a ládácskában lévő szép gyermeket, világos lett előtte a történet. A csecsemő sírása felébresztette szánalmát. Együttérzéssel gondolt az ismeretlen édesanyára, aki ehhez az eszközhöz folyamodott annak érdekében, hogy megoltalmazza drága gyermekének életét. Elhatározta, hogy örökbe fogadja a gyermeket. – Pátriárkák és próféták, 242 243./old.