A páska éjjelén isteni ítélet sújtotta azokat, akiket nem védett a vér.

 (2Móz 12:1-13). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: (2) Ez a hónap lesz az első hó napotok. Ez lesz számotokra az első az év hónapjai között. (3) Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának családonként mindenki egy bárányt, házanként egy-egy bárányt. (4) Ha egy házban kevesen vannak egy bárányra, akkor a legközelebbi szomszédjukkal együtt vegyenek a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud enni a bárányból. (5) Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vagy kecskét vegyetek. (6) Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. (7) Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. (8) Még ugyanazon az éjszakán egyék meg a húst: tűzön megsütve, kovásztalan kenyérrel; keserű füveket egyenek hozzá. (9) Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. (10) Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. (11) Így egyétek: legyen a derekatok fel övezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az Úr páskája ez. (12) Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az Úr. (13) De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét. /RÚF/

Senki nem menekült meg sem pozíciója, sem képzettsége, sem társadalmi állása révén. A büntetés elért minden családot, a fáraóétól a rabszolgákéig, még az állatok elsőszülöttjei is elpusztultak. Egyiptom büszkesége a porba hullott.

(2Móz 12:31-36). A fáraó még éjszaka hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta: Induljatok, menjetek ki az én népem közül Izráel fiaival együtt, menjetek, és szolgáljátok áldozattal az Urat, ahogy kívántátok. (32) Vigyétek juhaitokat és marháitokat is, ahogyan kívántátok, csak menjetek! Kérjetek áldást rám is! (33) Az egyiptomiak is erőltették, hogy sürgősen bocsássa el a népet az országból, mert ezt mondták: Így mindnyájan meghalunk! (34) A nép köntösébe kötve, teknőstül vette vállára a kovásztalan tésztát. (35) Izráel fiai Mózes beszéde szerint jártak el, mert ezüst és arany ékszereket meg ruhákat is kértek az egyiptomiaktól. (36) Az Úr ugyanis jóindulatot ébresztett a nép iránt az egyiptomiakban, s ezért hajlottak a kérésre. Így szereztek zsákmányt Egyiptomtól. /RÚF/ 

Milyen érdekes, amikor a fáraó azt mondta a hébereknek, hogy menjetek és imádjátok az Isteneteket, még hozzátette: „Kérjetek áldást rám is”. (2Móz 12:30) HUNB) Kérjetek áldást rám is? Egyiptom fáraója, népének földi „istene” vajon miért kérte ezt? Úgy hangzik, mintha végre kezdte volna felmérni a héberek Istenének hatalmát, és szerette volna ennek valami hasznát látni. Azonban hogyan áldhatná meg Isten, amikor lázad ellene, dölyfösen, makacsul kitart a bűnben? Végül valóban elengedte őket, de nem azért, mintha meghajolt volna Jahve akarata előtt, hanem csak mert vereséget szenvedett. Nem tért meg, ahogy a későbbi tetteiből is kitűnik. Egyszerűen csak azt akarta, hogy véget érjen az országára szakadó pusztulás. A fáraó hatalmas vereséget szenvedett. A legszörnyűbb csapás tragikus körülményei után engedélyezte, hogy Izrael elhagyja Egyiptomot. Amit korábban következetesen megtagadott, bármennyi szenvedést zúdított is a népére a tetteivel, azt ekkor megengedte. Érthető módon az egyiptomi nép is azt akarta, hogy a héberek távozzanak. Ki is mondták: Menjetek el, különben „mindnyájan meghalunk”. (2Móz 12:33) Közben Isten gondoskodott arról, hogy az izraeliták ne üres kézzel hagyják el Egyiptomot, hanem olyan dolgokkal, amelyekre szükségük lesz a vártnál végül sokkal hosszabbra nyúló útjuk során. Az egyiptomiak értékes tárgyakat ajándékoztak nekik, hogy a nép mielőbb távozzon az országból. Az ajándékok az izraeliták több évszázados rabszolgamunkájának fizetségéül számítottak. Az egyiptomiak számára elég olcsónak tűnt ez az ár azért, hogy a héberek elhagyják az országukat.

  White idézet: Ézsaiás próféciáinak egyik legszebb, legvigasztalóbb szakasza a felhő és tűzoszlopra hivatkozva mutatja be Isten gondoskodását népe iránt a gonosz erőivel vívott végső nagy küzdelem idején. „Mert teremteni fog az Úr Sion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei fölé nappal felhőt és ködöt s lángoló tűznek fényességét éjjel; mert ez egész dicsőségen oltalma lészen. És sátor lészen árnyékul nappal a hőség ellen s oltalom és rejtek szélvész és eső elől.” (Ésa 4:4-5)

Izrael népe sivár, sivatagos területen vonult keresztül. Csodálkoztak, vajon hova vezet az útjuk; kezdtek elfáradni, és néhány szívben felébredt a félelem, hátha az egyiptomiak üldözésükre indultak. Ám a felhő csak haladt előre, ők pedig követték. Ekkor az Úr utasította Mózest, hogy az útról letérve üssenek tábort egy tenger melletti sziklás szorosban. Tudatta vele azt is, hogy a fáraó üldözőbe veszi őket, de Isten megdicsőül majd csodálatos szabadulásuk által.

 Egyiptomban elterjedt a hír, hogy az izraeliták, ahelyett, hogy a pusztában ünnepet szentelnének, a Vörös-tenger felé tartanak. A fáraó tanácsadói jelentették a királynak, hogy rabszolgái elmenekültek, és soha többé nem térnek vissza. Most már a nép is bánta a hiszékenységét, hogy elsőszülöttei halálát Isten hatalmának tulajdonította. Vezető embereik az ijedtségből felocsúdva természeti okokra vezették vissza a csapásokat. Keserű szemrehányással illették magukat: „Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izraelt a szolgálatunkból?!” – Pátriárkák és próféták, 283./old.  

Amikor az isteni erőteljes és meggyőző világosság megmutatkozott, mint a nagy VA GYOK, a fáraó kénytelen volt meghátrálni. Ám amint csökkent a nyomás, az újból előtörő hitetlensége elnyomta az Istentől kapott világosságot. Amikor visszautasította az első csoda nyilvánvaló voltát, elhintette a hitetlenség magvát, amit hagyott kicsírázni és növekedni, és annak termését arathatta le. Ezek után a királyt többé nem lehetett meggyőzni az Úr hatalmáról. Megkeményítette szívét, fokról fokra süllyedt bele a hitetlenségébe, mígnem a hatalmas kiterjedésű Egyiptomban elpusztultak az elsőszülöttek, a családok büszkeségei. Ezek után a fáraó a hadserege élén indult el Izrael üldözésére. Megpróbálta visszahozni azt a népet, melyet a Mindenható a karjával szabadított meg. Olyan hatalom ellen vonult, amely bármely emberi hatalomnál nagyobb, ezért seregével együtt a Vörös-tengerbe veszett. – Christ Triumphant, 103./old.