„És monda az Úr Mózesnek: Ezt mondd az Izráel fiainak: Magatok láttátok, hogy az égből beszéltem veletek. Ne csináljatok én mellém ezüst isteneket, és arany isteneket se csináljatok magatoknak.” (2Móz 20:22-23)
Isten azt szerette volna, ha népe különbözik a környező nemzetektől. Azt akarta, hogy neki szentelt életű hitközösségként alapozódjanak meg, az Ő vezetése és hatalma alatt élve, és törvénye mindenkire vonatkozzon. Bírákat kellett kijelölni a törvény szerinti igazságszolgáltatásra, a papokra hárult a törvény tanítása, de a szülőknek is meghatározó szerepe volt.
A törvények minden kultúrában a törvényadó ideáljait, céljait, szándékát és jellemét fejezik ki. Amikor például a fáraó elrendelte, hogy minden héber fiúgyermeket meg kell ölni, ez a törvény rámutatott az ő gonoszságára. Viszont, ha egy király olyan törvényt adna ki, miszerint országában minden tizennyolc éves fiatal számára ingyenes a felsőoktatás, sokan ebben annak bizonyítékát látnák, hogy nagylelkű és országa felvirágoztatására törekszik.
Isten törvénye bemutatja Őt, vagyis a jóságát, a szeretetét, az értékrendjét, az igazságosságát és azt, hogy korlátokat szab a rossznak. A törvény szent és igaz, amint Isten is az. A törvény teret biztosít a kiteljesedő élethez, ugyanakkor véd a veszélyektől és a bajoktól is. Isten törvényrendszerének az alapja a tisztelet iránta, valamint az emberek és az élet értékei iránt.
White idézet: A törvény a feddhetetlenség nagy isteni mércéje. Minden előírása tökéletes, ezért Isten elvárja, hogy tartsuk meg, hiszen amikor majd a könyvek megnyittatnak, és minden ember cselekedete a világegyetem Bírája elé tárul, akkor a törvény alapján döntenek a sorsunkról.
A világon mindig is két embercsoport létezett. Feltehetjük tehát a kérdést: Mi a különbség a két csoport között? Ez komoly és fontos kérdés. Az egyik embercsoport szereti Istent, és féli Őt, míg a másik elfordul tőle. Az egyik megtartja az Úr törvényét, a másik pedig nem, és nem is veti alá magát az előírásainak…
Mivel a bűn meggyengített, immár saját erőnkből nem tudjuk megtartani Isten törvényét. De Krisztus lejött földünkre, hogy helyreállítsa Isten az Úr képmását az emberekben, és hogy az engedetlenség útjáról visszavezessen az engedelmesség ösvényére. Földi küldetése az volt, hogy a törvény betartása által kinyilatkoztassa Isten jellemét, országának alapját, s így akik elfogadják Őt személyes Megváltójuknak, növekedni fognak a kegyelemben és erejében, és képessé válnak az isteni törvény iránti engedelmességre.
Amikor Krisztus eljön az ég felhőin, csak két embercsoport lesz: az engedelmesek és az engedetlenek. Csak azok fogadhatják örömmel Őt, akik világosságot nyertek az isteni elvárásokra vonatkozóan, és engedelmeskedtek. Akik megmaradtak engedetlenségükben, rémülten fognak menekülni, a hegyek hasadékaiba rejtőznek, és így kiáltanak majd a sziklákhoz: „Essetek mireánk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától.” Azok viszont, akik engedelmességükkel megtisztelték Istent, az égre tekintve mondják majd: „Ímé, Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket; ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” – Signs of the Times, 1897. február 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése