A szövetség törvénye

 

A Sínai-hegynél Isten a törvényadással megteremtette az alapját annak, hogy szent életvitelre tanítsa népét a vele való kapcsolat által. A törvény elveit a hétköznapi életre kellett alkalmazni, ezért további törvényeket is kijelentett, ezek a szövetség törvényei. A bírák felelőssége volt, hogy felügyeljék és helyesen alkalmazzák azokat. „A nép elméje, amelyet megvakított és durvává tett a rabszolgaság és a pogányság, nem készült fel arra, hogy teljes mértékben meg tudja érteni Isten Tízparancsolatának messzeható alapelveit. Isten azért, hogy a Tízparancsolatot az izraeliták jobban megérthessék és érvényre juttathassák, további előírásokat adott, hogy ezekkel szemléltesse a Tízparancsolat alapelveit. E törvényeket ítéletnek mondták, egyrészt mert Isten végtelen bölcsesség és jogosság keretébe foglalta ezeket, másrészt mert az elöljáróknak ezek szerint kellett az ítéletet meghozniuk. A Tízparancsolattól eltérően azonban ezeket a rendeleteket Isten nem nyilvánosan adta át Mózesnek, de neki kellett azokat közölni a néppel”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 267./old.)

(2Móz 21:1-32). Ezek azok a törvények, amelyeket eléjük kell tárnod: (2) Ha héber rabszolgát vásárolsz, hat évig szolgáljon, de a hetedikben menjen el szabadon, váltságdíj nélkül. (3) Ha egyedül jött, egyedül is menjen el. Ha feleségével jött, menjen vele a felesége is. (4) Ha az ura adott neki feleséget, és az fiúkat vagy leányokat szült neki, az asszony legyen az uráé gyermekeivel együtt, a férfi pedig menjen el egyedül. (5) De ha a rabszolga határozottan azt mondja, hogy szereti az urát, feleségét és gyermekeit, és nem akar felszabadulni, (6) akkor vigye őt ura az Isten elé, állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélfához, és fúrja át az ura a fülét egy árral, és legyen örökre a rabszolgája. (7) Ha valaki a leányát adta el rabszolga nőnek, azt nem lehet úgy elbocsátani, ahogyan a rabszolgákat szokták. (8) Ha feleségül vette őt az ura, de aztán mégsem tetszik neki, engedje meg, hogy kiváltsák. De ahhoz nincs joga, hogy idegen népnek adja el, hiszen méltánytalanul bánt vele. (9) Ha pedig fiának adja feleségül, a leányokra vonatkozó előírás szerint járjon el vele. (10) Ha másvalakit is elvesz, az első feleség az ételét, ruházatát és házastársi jogát ne csorbítsa meg. (11) Mert ha nem így bánik vele e három dologban, akkor nem kell fizetnie: váltságdíj nélkül elmehet. (12) Aki úgy megüt valakit, hogy az belehal, halállal lakoljon! (13) De ha nem szándékosan ölt, hanem Isten akaratából esett a kezébe, akkor kijelölök nálatok egy helyet, ahová elmenekülhet. (14) Ha pedig valaki szántszándékkal tör a felebarátjára, és orvul öli meg, az ilyet oltáromtól is vidd el, és haljon meg! (15) Aki megveri apját vagy anyját, halállal lakoljon! (16) Aki embert rabol, akár eladta már, akár még nála van, halállal lakoljon! (17) Aki ap ját vagy anyját gyalázza, halállal lakoljon! (18) Ha férfiak összevesznek, és az egyik úgy megüti a másikat kővel vagy ököllel, hogy az nem hal meg ugyan, de ágynak esik: (19) ha aztán fölkel, és botra támaszkodva el tudja hagyni a házát, maradjon büntetlen, aki meg ütötte. Csupán a fekvés idejére térítse meg a kárát, és gyógyíttassa meg! (20) Ha valaki rabszolgáját vagy rabszolganőjét úgy megüti bottal, hogy az meghal a keze között, annak bűnhődnie kell. (21) De ha egy vagy két napig még életben marad, ne bűnhődjék az ura, hiszen a saját pénzéről van szó. (22) Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt meg adni. (23) Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért. (24) Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, (25) égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért. (26) Ha valaki úgy megüti rabszolgájának vagy rabszolganőjének a szemét, hogy megvakul, akkor bocsássa szabadon a szeméért! (27) Ha pedig a fogát üti ki valaki a rabszolgájának vagy rabszolganőjének, akkor bocsássa szabadon a fogáért! (28) Ha egy ökör felöklel egy férfit vagy egy nőt úgy, hogy az belehal, akkor meg kell kövezni az ökröt, és a húsát nem szabad megenni. Az ökör gazdája azonban ártatlan. (29) De ha az ökör már korábban is öklelős volt, és erre figyelmeztették is a gazdáját, mégsem vigyázott rá, és ezért ölt meg egy férfit vagy egy nőt, akkor az ökröt meg kell kövezni, és a gazdájának is meg kell halnia. (30) Ha váltságdíjat vetnek ki rá, akkor annyit kell fizetnie élete kiváltásáért, amennyit csak kivetnek rá. (31) Akár fiút, akár leányt öklel föl, e szerint az előírás szerint kell eljárni ellene. (32) Ha rabszolgát vagy rabszolganőt öklel föl az ökör, akkor adjanak urának harminc ezüstpénzt, de az ökröt verjék agyon kővel. /RÚF/ 

Több fejezet is taglalja a szövetség törvényeit. (2Móz 21:1– 23:19) Ezeket a szabályokat és törvényeket azért adta Isten, hogy megállítsa a gonoszság lavináját és ezek járuljanak hozzá a rendezett társadalom építéséhez. A rabszolgákra vonatkozó törvények különlegesek voltak, nem keverendők össze a mai vagy a középkori rabszolgaság kegyetlen és gonosz gyakorlatával. Valójában a héber rabszolgákat védték és értékelték. A modern és a középkori társadalmakban a szolgákat, rabszolgákat a gazdáik tulajdonának tekintették, akik bármit megtehettek velük, amit csak akartak. Ezzel szemben a bibliai törvények másképpen szabályozták a dolgokat. A szolgálat idejét hat évre korlátozták a hetedik évben aztán vissza kellett adni minden szolga szabadságát, kivéve, ha a gazdája szolgálatában akart maradni. A gazdák kötelesek voltak megadni szolgáiknak a szombatot és biztosítaniuk kellett az alapvető szükségleteiket is. 

(2Móz 21:1-2); (Jer 34:8-22). Az Úr igéje szólt Jeremiáshoz, miután Cidkijjá király egyezséget kötött Jeruzsálem egész népével, hogy hirdessék ki a rabszolgák felszabadítását, (9) és engedje szabadon mindenki a héber rabszolgáját és rabszolganőjét, és ne tartsa szolgaságban senki a júdai embertársát. (10) Engedelmeskedtek is a vezetők valamennyien meg az egész nép; belementek az egyezségbe, hogy mindenki szabadon engedi rabszolgáját és rabszolganőjét, és nem tartja tovább senki szolgaságban őket. Engedelmeskedtek, és elengedték őket, (11) de azután kényszerítették a szabadon bocsátott rabszolgákat és rabszolganőket, hogy térjenek vissza, és erő szakkal újra rabszolgákká és rabszolganőkké tették őket. (12) Ekkor így szólt az Úr igéje Jeremiáshoz: (13) Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Én szövetséget kötöttem őseitekkel, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és azt mondtam, (14) hogy minden hetedik esztendőben engedje el mindenki héber embertársát, aki eladta magát. Hat évig szolgáljon, azután engedd őt szabadon! De őseitek nem hallgattak és nem figyeltek rám. (15) Ti viszont most megtértetek, és azt tettétek, amit én helyesnek látok. Kihirdettétek fele barátaitok felszabadítását, és egyezséget kötöttetek színem előtt abban a házban, amelyet rólam neveztek el. (16) De azután újra meggyaláztátok nevemet, mert mindenki visszakényszerítette rabszolgáját és rabszolganőjét, akit szabadon bocsátott, hogy menjen, amerre lát, majd erőszakkal újra rabszolgákká és rabszolganőkké tettétek őket. (17) Azért ezt mondja az Úr: Ti nem engedelmeskedtetek nekem igazán, amikor felszabadulást hirdettetek, ki-ki az embertársának és a felebarátjának. Most azért én hirdetek nektek felszabadulást – így szól az Úr –, hogy szabadon pusztítson titeket a fegyver, a dögvész és az éhínség, és elrettentő példává teszlek benneteket a föld minden országa számára. (18) Azokat pedig, akik meg szegték az egyezséget, akik nem tartották meg azt, amit színem előtt foglaltak egyezségbe, olyanokká teszem, mint azt a borjút, amelyet kettévágtak, és átmentek a részei között. (19) Júda és Jeruzsálem vezetőit, az udvarnokokat, a papokat és az ország egész népét, akik át mentek a borjú részei között, (20) ellenségeik kezébe adom, az életükre törők kezébe, holt testük pedig az ég madarainak és a föld állatainak lesz az eledele. (21) Cidkijját, Júdakirályát és vezéreit is ellenségeik kezébe adom, az életükre törők kezébe, a babilóniai király hadseregének hatalmába, amely most elvonult innen. (22) Mert parancsot adok – így szól az Úr –, és visszahozom őket ehhez a városhoz: ostrom alá veszik, elfoglalják és fölperzselik. Júda városait pedig lakatlan pusztasággá teszem! /RÚF/

(2Móz 20:9-10). Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! (10) De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. /RÚF/

White idézet: Isten a mindenség Teremtőjeként uralkodik mindenek felett, és az egész világegyetemre kiterjesztette törvényét. A törvény megtartásánál nem várhat el kevesebbet teremtményeitől, különben a pusztulás prédájává esnének. Ha nem büntetné meg a törvényszegést, zűrzavar keletkezne a világegyetemben. Az erkölcsi törvény mintegy gátként védi az embert a bűntől. A végtelen bölcsesség helyezte az emberek elé a jó és a gonoszság, a bűn és a szentség közötti különbségtétel lehetőségét…  

A Szentírás határozottan bemutatja, hogy Isten az uralkodó, és az ember legmagasztosabb kötelessége ezt elismerni és teljes szívvel és elmével engedelmeskedni törvényének, az erejében, segítségében és oltalmában bízva. A törvény, amelyet az embernek meg kell tartania mint a jóság mércéjét a világegyetemben, Isten bölcs és szent tanácsa az emberhez. Az erkölcsi törvény egyetemes; miközben az emberi törvények nem feltétlenül egyetemesek, többé-kevésbé korlátozottak a törvényadó szándékának függvényében. Az erkölcsi törvény azonban változhatatlan, míg az ember által kiadott törvényt meg lehet változtatni vagy hatályon kívül lehet helyezni a törvényadó döntése alapján. 

A Tízparancsolat vagy Isten erkölcsi törvénye tíz előírásból, parancsból áll, amiket Isten saját ujjával írt a kőtáblára. Ezen előírások az ember összes kötelezettségeit tartalmazzák. Az első négy parancsolat megszabja az embernek az Istennel szembeni kötelezettségeit, a többi hat pedig az embertársak iránti kötelességeit. E két nagy elvet erősítette meg maga a Megváltó is, amikor kijelentette, hogy a törvény tulajdonképpen az Isten és az embertársak iránti szeretet. A Szentírás más parancsolatokat is tartalmaz, amelyek azonban csupán mint egy bővítményei a Tízparancsolatnak. – Signs of the Times, 1901. június 5.  

  Isten törvénye, mely a mennyei templomban van, az eredeti, szent törvény. A kőtáblákra írt és a Mózes öt könyvében feljegyzett rendelkezések pontosan ugyanazt örökítették meg. Akik ezt a fontos dolgot megértették, felismerték, hogy Isten törvénye szent és változhatatlan. Úgy értették meg, mint soha azelőtt, milyen súlya van a Megváltó e kijelentésének: „Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik.” (Mt 5:18) Isten törvénye, mely kinyilatkoztatja Isten akaratát, és visszatükrözi jellemét, örökre megmarad, „mint a felhőben lévő bizonyság”. A törvény egyetlen parancsa sem vesztette hatályát; egy jótája vagy pontocskája sem változott meg. Ezt mondja a zsoltáríró: „Uram! Örökké megmarad a te igéd a mennyben.” „Minden ő végzése tökéletes. Megingathatatlanok örökké és mindvégig.” (Zsolt 119:89; 111:7-8) – A nagy küzdelem, 434./old.