Több esettanulmányt is felsorakoztat a törvény

 Kegyelméből Isten arra tanította a bírákat, hogyan kezeljék a tulajdonjoggal kapcsolatos különféle helyzeteket a nép között. Több esettanulmányt is felsorakoztat a törvény, amelyek megmutatták, mi a teendő, ha például egy bika rátámadt a szomszéd bikájára, ellopták vala kinek a jószágát, majd eladták, állatok lelegelték egy másik gazda mezejét vagy szőlőjét, egy kölcsönkért tárgyat elloptak attól, akinél kölcsönben volt, vagy ha egy bérbe vett állat megsérült, elpusztult.

(2Móz 21:33-36). De ha egy vagy két napig még életben marad, ne bűnhődjék az ura, hiszen a saját pénzéről van szó. (22) Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. (23) Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért. (24) Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, (25) égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért. (26) Ha valaki úgy megüti rabszolgájának vagy rabszolganőjének a szemét, hogy megvakul, akkor bocsássa szabadon a szeméért! (27) Ha pedig a fogát üti ki valaki a rabszolgájának vagy rabszolganőjének, akkor bocsássa szabadon a fogáért! (28) Ha egy ökör felöklel egy férfit vagy egy nőt úgy, hogy az belehal, akkor meg kell kövezni az ökröt, és a húsát nem szabad megenni. Az ökör gazdája azonban ártatlan. (29) De ha az ökör már korábban is öklelős volt, és erre figyelmeztették is a gazdáját, mégsem vigyázott rá, és ezért ölt meg egy férfit vagy egy nőt, akkor az ökröt meg kell kövezni, és a gazdájának is meg kell halnia. (30) Ha váltságdíjat vetnek ki rá, akkor annyit kell fizetnie élete kiváltásáért, am ennyit csak kivetnek rá. (31) Akár fiút, akár leányt öklel föl, e szerint az előírás szerint kell eljárni ellene. (32) Ha rabszolgát vagy rabszolganőt öklel föl az ökör, akkor adjanak urának harminc ezüstpénzt, de az ökröt verjék agyon kővel. (33) Ha valaki nyitva hagy egy kutat, vagy ha kutat ás, és nem fedi be, és emiatt marha vagy szamár esik bele, (34) akkor a kút gazdája fizesse meg a kárt. Térítse meg az állat árát a gazdájának, az elpusztult állat pedig legyen az övé. (35) Ha valakinek az ökre felökleli egy másik ember ökrét, úgyhogy az elpusztul, akkor adják el az élő ökröt, és felezzék meg annak az árát; az elpusztult állatot is felezzék meg. (36) De ha tudták, hogy az ökör már azelőtt is öklelős volt, és a gazdája még sem vigyázott rá, akkor ökröt kell adnia kártérítésül az ökörért, a döglött állat pedig legyen az övé. /RÚF/

(2Móz 22:1-14). Ha a tolvajt betörésen érik, és úgy megverik, hogy meghal, nem számít vérontásnak. (2) De ha ez napvilágnál történik, akkor vérontásnak számít. A tolvajnak kártérítést kell fizetnie, és ha nincs neki miből, akkor el kell adni őt a lopott jószág miatt. (3) Ha élve találják meg nála a lopott jószágot, akár marha, akár szamár, akár juh az, kétszeresen kell megtérítenie. (4) Ha valaki mezőt vagy szőlőt legeltet le úgy, hogy ráengedte az állatát, és az a más mezején legelt, az térítse meg a kárt mezeje vagy szőlője legjavából. (5) Ha tűz üt ki, és belekap a bozótba, és elégnek a gabonakeresztek, a lábon álló gabona vagy a mező, akkor fizessen kártérítést az, aki a tüzet okozta. (6) Ha valaki pénzt vagy értéktárgyakat ad át felebarátjának megőrzésre, és ellopják azt annak az ember nek a házából, ha megtalálják a tolvajt, kétszeresen térítse meg. (7) De ha nem találják meg a tolvajt, akkor a ház gazdáját állítsák az Isten elé, hogy nem tette-e rá a kezét felebarátjának a tulajdonára. (8) Minden hűtlen kezelés dolgában, akár marha, akár szamár, akár juh, akár ruha, akár egyéb elveszett dolog az, amiről valaki azt mondja, hogy az az övé, kerüljön kettejük ügye az Isten elé, és akit az Isten bűnösnek ítél, fizessen kétszeres kártérítést a felebarátjának. (9) Ha valaki szamarat, marhát, juhot vagy bármilyen állatot ad át megőrzésre felebarátjának, és az megdöglik vagy megsérül, vagy elhajtják úgy, hogy senki sem látta, (10) akkor az Úrra tett eskü döntsön kettőjük között arról, hogy rátette-e a kezét fele barátjának a tulajdonára. Ezt fogadja el az állat gazdája, és nem kell kártérítést fizetni. (11) De ha valóban ellopták tőle, akkor térítse meg a kárát a gazdának. (12) Ha viszont vadállat tépte szét, hozzon bizonyítékot, és akkor nem kell a széttépett állatot megtérítenie. (13) Ha valaki kölcsönkért felebarátjától egy állatot, és az megsérült vagy elpusztult, amikor gazdája nem volt ott, akkor kártérítést kell neki fizetni. (14) De ha a gazdája jelen volt, akkor nem kell neki kártérítést fizetni. Ha napszámos dolgozott vele, akkor a kár a bérét terheli. /RÚF/

 (2Móz. 22:15-30). Ha valaki elcsábít egy hajadont, aki még nincs eljegyezve, és vele hál, akkor jegyajándékkal jegyezze el magának feleségül! (16) De ha az apja semmiképpen sem akarja hozzáadni, akkor annyi pénzt kell fizetni, amennyi a hajadonok jegyajándéka szokott lenni. (17) Varázsló asszonyt ne hagyj életben! (18) Mindaz, aki állattal közösül, halállal lakoljon! (19) Aki isteneknek áldozik, és nem egyedül az Úrnak, azt ki kell irtani. (20) Ne nyomorgasd a jövevényt, és ne sanyargasd őt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban. (21) Ne nyomorgassátok az özvegyeket és árvákat! (22) Ha mégis nyomorgatjátok őket, és hozzám kiáltanak segítségért, bizony meghallgatom kiáltásukat. (23) Fölgerjed haragom, és fegyverrel öllek meg benneteket, és majd a ti feleségeitek lesznek özvegyekké, és gyermekeitek árvákká. (24) Ha pénzt adsz kölcsön egy szegény embernek, aki népemből való, és melletted él, ne bánj vele úgy, mint egy uzsorás: ne vessetek ki rá kamatot! (25) Ha zálogba vetted felebarátod felsőruháját, napnyugtáig add vissza neki! (26) Mert ez az egyetlen takarója: testének egyetlen ruhája. Miben aludjon? Bizony, ha hozzám kiált segítségért, meghallgatom, mert én kegyelmes vagyok. (27) Istent ne szidalmazd, és néped fejedelmét ne átkozd! (28) Ne késlekedj adni abból, amiből bőséged és feles leged van! Elsőszülött fiadat add nekem! (29) Így cselekedj marháddal és juhoddal is: Hét napig legyen az anyjával, a nyolcadik napon pedig add nekem! (30) Legyetek szentek előttem! A mezőn széttépett állat húsát ne egyétek meg, hanem dobjátok oda a kutyáknak! /RÚF/  

(2Móz 23:1-9). Hazug hírt ne terjessz! Ne segítsd a bűnöst azzal, hogy hamisan tanúskodsz mellette! (2) Ne állj a rosszat akaró többség mellé, és ne vallj peres ügyben a többséggel tartva, nehogy elferdítsd az igazságot. (3) A nincstelennek se kedvezz peres ügyében! (4) Ha ráakadsz ellenséged eltévedt marhájára vagy szamarára, hajtsd vissza hozzá! (5) Ha látod, hogy összeroskad terhe alatt annak a szamara, aki gyűlöl téged, ne hagyd magára, hanem segíts neki felállítani! (6) A szegény ember igazságát ne ferdítsd el peres ügyében! (7) A hamis ügytől maradj távol! Az ártatlant és igazat ne öld meg, mert én nem adok igazat a bűnösnek! (8) Vesztegetésre szánt ajándékot ne fogadj el, mert az ilyen ajándék vakká teszi a világosan látókat, és vesztét okozza az igaznak. (9) Ne sanyargasd a jövevényt, hiszen ti ismeritek a jövevény életét, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban. /RÚF/ 

Isten törvényei különböző esetekre vonatkoztak. Voltak konkrét rendelkezések emberek el nyomása vagy megalázása ellen. Isten nem akarta, hogy az elnyomásnak, kihasználásnak bármilyen formája is előforduljon népe között. Kegyelméből helyreigazítja az emberi szív bűnös hajlamait és korlátozza azt, amire maguktól hajlanának. Fontos volt a társadalom biztonságát őrizni, a gonoszt kiküszöbölni és jó emberi kapcsolatokat ápolni. Igazságnak és szeretetnek kellett minden tettet irányítani. 

(2Móz 23:10-19). Hat éven át vesd be a földedet, és takarítsd be a termését! (11) A hetedik ben azonban hagyd parlagon, bevetetlenül, hadd egyenek róla néped szegényei! Ami pedig még rajta marad, egyék meg a vadállatok! Így cselekedj szőlőddel és olajfáiddal is! (12) Hat napon át végezd munkádat, de a hetedik napon pihenj meg, hogy nyugta legyen ökröd nek és szamaradnak, és lélegzethez jusson szolgálóleányod gyermeke és a jövevény. (13) Tartsátok meg mindazt, amit mondtam nektek! Más istenek nevét ne is említsétek, hallani se lehessen a szádból! (14) Háromszor szentelj nekem ünnepet évenként! (15) Tartsd meg a kovásztalan kenyerek ünnepét! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az ábíb hónap megszabott idején, mert akkor jöttél ki Egyiptomból. Senki se jelenjék meg előttem üres kézzel! (16) Azután az aratás ünnepét, amikor meződ vetésének első termését takarítod be. És a betakarítás ünnepét az esztendő végén, amikor a termést betakarítod a mezőről. (17) Évente háromszor jelenjék meg minden férfi az Úristen színe előtt! (18) Ne áldozd nekem az áldozati vért kovászos étellel együtt, és ne maradjon meg a nekem szentelt ünnepi áldozat kövérje másnap reggelig! (19) Földed első termésének legjavát vidd el Istenednek, az Úrnak házába! Ne főzz gödölyét anyjának tejében! /RÚF/ 

A szombat és az ünnepek lényege az istentisztelet volt, ezek emlékeztették a népet a megváltás történetének fontos eseményeire. Az istentiszteletet nagy gonddal szabályozták, mert ez képezte a teológiai alapját minden más tevékenységüknek. Isten a teremtéskor alapította a szombatot ami kapcsolódott még Izrael szabadulásához és megváltásához

(1Móz 2:2-3). A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. (3) Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mert azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után. /RÚF/; 

(2Móz 20:8-11). Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! (9) Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! (10) De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. (11) Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az Úr a nyugalom napját, és meg szentelte azt. /RÚF/, 

(5Móz 5:12-15). Vigyázz a szombatnak napjára, hogy megszenteld azt, amiképpen megparancsolta  néked az Úr, a te Istened. (13)Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. (13)Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. (14) De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminémű barmod, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad; (15) És megemlékezzél  róla, hogy szolga voltál Égyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad. (Kár)

valamint arra is rámutat, hogy imádnunk kell Istent, a Teremtőnket, Megváltónkat és Urunkat. (Mk 2:27-28. Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; (28) tehát az Emberfia ura a szombatnak is. /RÚF/

(5Móz 16:1-16). Három fontos ünnep is volt, amelyet Izrael népének évenként meg kellett tartania: 1) a páska, vagyis a kovásztalan kenyerek ünnepe tavasszal (általában valamikor március közepe és április közepe között); 2) a pünkösd, vagyis az aratási ünnep (más néven a hetek ünnepe), hét héttel az előző ünnep után, ami tehát ötven nappal később kezdődött; és 3) a sátoros ünnep, azaz a betakarítás ünnepe ősszel (általában szeptember közepe és október közepe között.  

White idézet: A hónap tizennegyedik napján este ünnepelték a páskát, melynek magasztos benyomást keltő szertartásai az egyiptomi szolgaságból való szabadulásukra emlékeztettek, és előremutattak a bűn kötelékéből megszabadító áldozatra. Amikor a Megváltó feláldozta életét a Golgotán, a páska jelentősége megszűnt, és helyébe az úrvacsora szertartását rendelte el, mint ugyanannak az eseménynek emlékezetét, melynek a páska volt az előképe. 

 A páska ünnepét a kovásztalan kenyerek hét napig tartó ünnepe követte. Az első és a hetedik nap szent gyülekezés napja volt, amin semmilyen szolgai munkát nem volt szabad végezni. Az ünnep második napján az évi aratás első zsengéjét mutatták be az Úr előtt. Palesztina legkorábbi gabonája az árpa volt, mely az ünnepkor kezdett érni. A pap Isten oltára előtt meglóbált egy kévét e gabonából annak elismeréséül, hogy minden az Úré. Amíg e szertartást nem végezték el, nem volt szabad elkezdeni az aratást. 

 Az első zsenge bemutatását követő ötvenedik nap volt a pünkösd, melyet ugyancsak aratási ünnepnek és a hetek ünnepének neveztek. A táplálékként elkészített gabonáért két kovászos kenyeret mutattak be az Úr előtt hálájuk kifejezéseként. A pünkösd ünnepe csak egy napig tartott, melyet istentiszteletre szenteltek. 

 A hetedik hónapban tartották a sátoros vagy betakarítás ünnepét. Ez az ünnep elismerte Isten áldását a gyümölcsöskertek, az olajligetek és a szőlőskertek terméseiben. Ez volt az esztendőt megkoronázó ünnepi betakarítás. A föld termését, az aratást begyűjtötték a csűrbe, a gyümölcsöt, olajat és bort elraktározták, a zsengét tartalékolták, és most a nép hálaadással jött Isten elé, aki ilyen gazdagon megáldotta őket.  Ez az ünnep mindenekelőtt az öröm alkalma kellett, hogy legyen.

 A nagy engesztelési napot követte, amelyen biztosítékot kaptak, hogy bűneikről nem emlékeznek meg többé. Istennel megbékélve jöttek most, hogy elismerjék és dicsérjék irgalmát. Az aratási munka befejeződött, az új év még nem kezdődött el, a nép szabad volt a gondtól, és átadhatta magát az óra szent, örömteli befolyásának. S jóllehet az ünnepen csak a családfők és fiaik voltak kötelesek megjelenni, mégis amennyire lehetséges volt, az egész család csatlakozott hozzájuk, és szívesen részesítették vendégszeretetükben a szolgákat, a lévitákat, a jövevényeket és a szegényeket. – Pátriárkák és próféták, 639-540./old.