Isten általi kezdeményezés

 (Józsué 1:1-18). Mózesnek, az Úr szolgájának halála után ezt mondta az Úr Józsuénak, Nún fiának, Mózes szolgájának: (2) Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok. (3) Nektek adok minden helyet, amelyre lábatokkal léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. (4) A pusztától és a Libánontól a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, nyugat felé pedig a Nagy-tengerig a ti területetek lesz a hettiták egész országa. (5) Senki sem állhat ellened egész életedben. Veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. Nem hagylak magadra téged, és nem hagylak el. (6) Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom. (7) Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. (8) Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz. (9) Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz. (10) Józsué ezt parancsolta a nép elöljáróinak: (11) Menjetek végig a táboron, és parancsoljátok meg a népnek: Készítsetek magatoknak útravalót, mert három nap múlva átkeltek itt a Jordánon, hogy bemenjetek arra a földre, és birtokba vegyétek azt, amelyet Istenetek, az Úr nektek ad birtokul. (12) A rúbenieknek, a gádiaknak és Manassé törzse felének ezt mondta Józsué: (13) Emlékezzetek arra, amit Mózes, az Úr szolgája parancsolt meg nektek: Istenetek, az Úr nyugalmat ad nektek, és nektek adja ezt a földet. (14) Feleségeitek, gyermekeitek és jószágaitok maradjanak ezen a földön, amelyet nektek adott Mózes a Jordánon túl. Ti pedig mindnyájan, akik vitéz harcosok vagytok, keljetek át harcra készen testvéreitek élén, és segítsétek őket, (15) amíg nyugalmat nem ad az Úr testvéreiteknek éppúgy, mint nektek, és birtokba nem veszik ők is azt a földet, amelyet nekik ad Istenetek, az Úr. Azután visszatérhettek birtokul kapott földetekre, hogy birtokba vegyétek azt, amit Mózes, az Úr szolgája nektek adott a Jordántól napkeletre. (16) Azok pedig így válaszoltak Józsuénak: Megtesszük mindazt, amit parancsoltál, és elmegyünk bárhová, ahová csak küldesz. (17) Mindenben hallgatunk majd rád, ahogyan Mózesre hallgattunk, csak legyen veled is Istened, az Úr, ahogyan Mózessel vele volt. (18) Halállal lakoljon mindenki, aki ellene szegül parancsodnak, és nem hallgat szavadra, bármit is parancsolsz neki. Csak légy erős és bátor! /RÚF/

Az 1. fejezet bevezetés az egész könyvhöz. Négy beszédet találunk benne, amelyek megfelelnek a könyv négy fő részének:

1. átkelés (Józs 1:2-9),

2. honfoglalás (Józs 1:10-11),

3. a föld felosztása (Józs 1:12-15)

4. és a törvény engedelmességgel való szolgálata (Józs 1:16-18)

 Józsué könyve akár úgy is felfogható, mint egy sor Isten általi kezdeményezés. Isten mindegyikben egy feladatot ad Józsuénak, amely Kánaán elfoglalásával kapcsolatos. Mindegyik sikeres, ezekről később minden esetben elismerő szavakat olvasunk. A legvégén beteljesednek Isten ígéretei a föld elfoglalásáról. Ettől kezdve a föld megtartásának felelőssége az izraeliták kezében volt, amit viszont csak igaz hittel és az igaz hitet követő engedelmességgel lehetett elérni. Isten kezdeményezései, amit e három kifejezés („kelj át”, „vegyétek birtokba”, „oszd fel”) ír le, megfelelő visszhangra találtak a nép engedelmességében, amely viszont az utolsó isteni kezdeményezésből származtatható: a szolgálatból.

 Ismétlésként: Józsué könyve négy nagyobb részre osztható, amelyek mindegyikét meghatározza egy speciális fogalom, amely egy adott héber szóban jelenik meg:

 1) Átkelés: (Józs 1:1– 5:12)

2) Birtokba vétel: (Józs 5:13– 12:24)

3) Felosztás: (Józs 13:1– 21:45)

4) Szolgálat: (Józs 22:1– 24:33)

 Ezzel maga a könyv felépítése tárja elénk a fő üzenetet: Isten kezdeményezései nem automatikusan teljesülnek. Ezek beteljesedéshez kívánalom Isten népének a hűséges reakciója is. Valójában azzal együtt, amit Isten tett értünk (beleértve azokat a dolgokat is, amelyeket magunkért nem tehetünk meg), az Úr arra hív bennünket, hogy tegyük meg magunkért, amit megtehetünk, vagyis engedelmeskedjünk a parancsainak. Ez ekképpen zajlott mindig a szent történelemben, ahogy ma sincs másképp. Például Isten végidei népe így jelenik meg (Jel 14:12) Hallottam egy hangot a mennyből, mint nagy vizek zúgását és mint hatalmas mennydörgés hangját; és a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak. /RÚF/versében is – hisznek abban, amit Isten tesz értük, és ez az engedelmességükben mutatkozik meg.

White idézet: Minden őszinte, szívből fakadó áldozatos szolgálattal a képességeink gyarapodnak. Miközben engedjük, hogy a Szentlélek eszközként használjon minket, Isten ereje munkálkodik bennünk, és segít régi hajlamaink megtagadásában, erőszakos természetünk legyőzésében és új szokások formálásában. Ha a Lélek parancsát értékeljük és megfogadjuk, egyre több isteni erő befogadására, több és jobb munka végzésére tesz képessé minket. Szunnyadó képességeink megelevenednek, a gyengék pedig új életre kelnek.

 Az Isten hívására engedelmeskedő, alázatos munkás biztos lehet a menny segítségében. Már az is nemesíti jellemét, ha nagy és szent felelősséget vállal magára. Ez az elhatározás tevékenységre serkenti legnagyszerűbb szellemi és lelki képességeit, erősíti és tisztítja gondolkozását és szívét. Csodálatos, hogy az Isten hatalmába vetett hittel milyen erőssé válhat a gyenge ember! Milyen állhatatos lehet igyekezetében, és milyen sok és nagyszerű eredményt érhet el! Aki szerényen elindul kis tudásával, és elmondja azt, amit tud, miközben szorgalmasan igyekszik tudását növelni, tapasztalni fogja, hogy a menny minden kincse kitárulkozik előtte. Minél inkább törekszik a világosságot továbbítani, annál több világosságot kap. Minél nagyobb igyekezettel – de felebaráti szeretettel – próbálja Isten szavát megmagyarázni másoknak, annál jobban megérti ő maga is. Minél inkább használjuk ismereteinket és képességeinket, annál jobban bővül a tudásunk, és szaporodnak talentumaink.

 Krisztusért tett minden erőfeszítésünk áldást sugároz vissza ránk. Ha anyagi javainkat az Ő dicsőségére használjuk, többet kapunk vissza. Amikor imában tusakodva igyekszünk másokat Krisztushoz vezetni, a mi szívünk is az isteni kegyelem megelevenítő befolyása alá kerül, és a mi szeretetünk is nagyobb mennyei buzgósággal izzik. Egész keresztény életünk valóságosabb, elmélyültebb és áhítatosabb lesz.

 A mennyben aszerint értékelik az embert, hogy mennyit képes felfogni Istenből. Ez az ismeret a forrás, amelyből minden képesség fakad. Isten úgy teremtette az embert, hogy minden képességét belőle merítse. Isten pedig állandóan kapcsolatot keres az ember értelmi világával. Megtisztel azzal, hogy Krisztus munkatársai közé fogad: hirdethetjük kegyelmét a világnak, hogy jobban megismerjük a menny dolgait.

 Ha Krisztust szemléljük, nagyszerűbb és tisztább képet kapunk Istenről, és eközben jellemünk átalakul. A jóság és az embertársaink iránti szeretet természetünkké lesz. Olyan jellemet fejlesztünk, amely Isten jellemének mása. Miközben egyre jobban hasonlítunk Őhozzá, egyre többet tudunk felfogni belőle. Egyre inkább közösségre lépünk a mennyei világgal, és képességünk is nő az örökkévalóság gazdagságának, ismereteinek és bölcsességének befogadására.

– Krisztus példázatai, 354-355./old. 

Józsué, aki Mózeshez lesz hasonló

 

(5Móz 18:15-22). Prófétát támaszt majd testvéreid közül Istened, az Úr: olyat, mint én – őreá hallgassatok! (16) Egészen úgy, ahogyan kérted Istenedtől, az Úrtól a Hóreben, az összegyülekezés napján, amikor ezt mondtad: Nem tudom tovább hallgatni Istenemnek, az Úrnak a szavát, és nem tudom tovább nézni ezt a nagy tüzet, mert meghalok. (17) Akkor az Úr így szólt hozzám: Helyesen mondták. (18) Prófétát támasztok nekik testvéreik közül, olyat, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. (19) És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben hirdet, azt majd én felelősségre vonom. (20) Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét hirdet az én nevemben, amelyet nem én parancsoltam meg neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! (21) De gondolhatnád magadban: Miről ismerhetjük fel, hogy nem az Úr mondott egy igét? (22) Ha egy próféta az Úr nevében mond egy igét, de az nem történik meg és nem teljesedik be: azt az igét nem az Úr mondta, hanem a próféta mondta önteltségében; ne tarts hát tőle! /RÚF/

(Józs 1:1-9). Mózesnek, az Úr szolgájának halála után ezt mondta az Úr Józsuénak, Nún fiának, Mózes szolgájának: (2) Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok. (3) Nektek adok minden helyet, amelyre lábatokkal léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. (4) A pusztától és a Libánontól a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, nyugat felé pedig a Nagy-tengerig a ti területetek lesz a hettiták egész országa. (5) Senki sem állhat ellened egész életedben. Veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. Nem hagylak magadra téged, és nem hagylak el. (6) Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom. (7) Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. (8) Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz. (9) Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz /RÚF/

Bár Mózes meghalt, és Isten új vezetőt jelölt ki Józsué személyében, bizonyos dolgokban hasonlítanak egymásra. Mindkettőjüknek azt mondta Isten, hogy ők fogják bevezetni a népet az ígéret földjére, amelyet az ősatyáknak ígért. Józsuénak ezt mondta Isten: „Nektek adtam minden helyet, amelyet talpatok érint, ahogy megmondtam Mózesnek” (Józs 1:3), /ÚRK/. Józsué fogja befejezni a munkát, amit eredetileg Isten Mózesnek adott. Ő ténylegesen egy új Mózes volt.

(2Móz 33:11). Az Úr pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogy az egyik ember beszél a másikkal. Amikor visszatért a táborba, a szolgálatára rendelt ifjú, Józsué, Nún fia nem távozott el a sátorból. /RÚF/

(4Móz 14:6, 30, 38). De Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik az országba küldött kémek között voltak, megszaggatták ruhájukat (30) Nem mentek be arra a földre, amelyről felemelt kézzel megesküdtem, hogy ott fogtok lakni, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia. (38) Csak Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia maradt életben azok közül a férfiak közül, akik elmentek, hogy kikémleljék az országot. /RÚF/

(4Móz 27:18). Az Úr ezt mondta Mózesnek: Vedd magad mellé Józsuét, Nún fiát, aki rátermett ember. Tedd rá kezedet /RÚF/

(4Móz 32:11-12). Az Egyiptomból feljött férfiak, húszévestől fölfelé, nem látják meg azt a földet, amelyet esküvel ígértem oda Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, mert nem követtek engem hűségesen, (12) kivéve Kálébot, a kenizzi Jefunne fiát és Józsuét, Nún fiát, mivel ők hűségesen követték az Urat. /RÚF/

(5Móz 1:38). Józsué, Nún fia azonban, aki melletted szokott állni, bemegy majd oda. Őt bátorítsd, mert ő fogja örökségéhez juttatni Izráelt. /RÚF/

(5Móz 31:23). Majd megbízást adott Isten Józsuénak, Nún fiának, és ezt mondta: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, amelyet esküvel ígértem meg nekik. Én veled leszek! /RÚF/

(5Móz 34:9). Józsué, Nún fia pedig megtelt bölcs lélekkel, mert Mózes reá helyezte a kezét. Izráel fiai hallgattak is rá, és úgy cselekedtek, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. /RÚF/

Ezen a ponton az ígéret, miszerint Isten prófétát „támaszt”, aki Mózeshez lesz hasonló (5Móz 18:15), még csak egy lehetőség, nem beteljesedett valóság. Józsué könyvének nyitó szavai erre az ígéretre emlékeztetik az olvasót, és eközben várakozást gerjesztenek, hogy lássuk a beteljesedést is. 

Bár ekkorra Mózes már nem él, az 1. fejezetet még mindig az ő személye uralja: Mózes neve tízszer fordul elő benne, míg Józsué neve csak négyszer. Mózest „az Úr szolgájának” mondja, miközben Józsuét „Mózes szolgájának” (Józs 1:1). Szolgálatban és engedelmességben eltöltött hűséges élet kell majd hozzá, hogy Józsué megkapja „az Úr szolgája” címet. (Józs 24:29), /ÚRK/

Habár a könyv 1. fejezete Izrael két nagy vezetőjének a vezetőváltását írja le, a legfontosabb szereplő benne maga Isten, akinek a szavai megnyitják az íratot, és akinek a vezetése meghatározó a folyamatban. Fel sem merülhet a kérdés, ki Izrael tényleges vezetője.

White idézet: „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz, és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon, és akkor boldogulsz.” (Józs 1:8) 

Amennyiben az emberek az Isten által kijelölt úton járnak, olyan tanácsadóra lelnek, akinek a bölcsessége meghalad bármilyen emberi értelmet. Józsué bölcs hadvezér volt, mert Isten volt az útmutatója. Az általa használt legfontosabb kard, a Lélek kardja volt, ami nem más, mint Isten Igéje…

 Mivel az igazság elveit heves támadások érték, az Úr az Ő irgalmában megparancsolta neki, hogy ne térjen le erről az útról se jobbra, se balra. Szigorúan meg kellett maradnia a tisztesség útján… Ha Józsuéra nem leselkedett volna egyetlen veszély sem, Isten nem bátorította volna őt minduntalan. De az aggodalmak közepette Józsué Istent választotta vezetőjének.

 Nincs nagyobb álnokság, mint amikor az ember azt hiszi, hogy nehézségében talál jobb vezetőt, az előre láthatatlan helyzetekben bölcsebb tanácsadót és bármely körülményben jobb védelmet, mint Isten.

 Az Úr nagy munkát akar végezni világunkban. Minden embernek Ő szabta ki a feladatát művében. De az embernek nem embertársától kell várnia a tanácsot, mert különben tévelygés és bizonytalanság lesz a sorsa. Noha a bibliai vallás hangsúlyozza a szolgálat elveit, mégis szükséges naponta bölcsességért imádkoznunk a minden bölcsesség forrásához. Minek köszönhette Józsué a győzelmet? Éjjel és nappal az Úr Igéjéről elmélkedett! Az Úr megszólította őt közvetlenül a Jordán átkelése előtt… Ez volt győzelmének a kulcsa. Istent választotta útmutatójának.

 A tanácsadók legyenek minden érdektől mentesek, legyenek a hit és az ima emberei, és ne merészkedjenek emberi bölcsességre hagyatkozni, hanem teljes komolysággal keressék a világosságot és bölcsességet, hogy minél jobban tudják végezni a munkát. Izrael hadvezére, Józsué, szorgosan kutatta azokat a könyveket, amelyek tartalmazták a Mózes által hűséggel megörökített isteni utasításokat – rendelkezéseket, feddéseket és tiltásokat –, és arra törekedett, nehogy egyetlen meggondolatlan lépést is tegyen. – Conflict and Courage, 116./old.

Józsué lett Izrael vezetője

 „Csak légy erős és igen bátor, hogy vigyázz, és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott eléd. Se jobbra, se balra ne hajolj el attól, hogy eredményes legyél, bármerre jársz!” (Józs 1:7), /ÚRK/

Józsué könyve az új lehetőségekről szól. Mózes, aki negyven évig meghatározó alakja volt Izrael történetének, immár a múlt. Túl vagyunk az egyiptomi kivonuláson, a pusztában történt csodákon, az időn, amit a nép makacssága és lázadása kísért, de ami immár véget ért. Az új generáció, amely hajlandó engedelmeskedni az Istennek, készen áll rá, hogy belépjen az ígéret földjére, nem pusztán elvárásként, aminek meg kell felelni, hanem lehetőségként, amibe beleélhetik magukat.

„Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, amely felől megesküdtem nékik; és én veled leszek” (5Móz 31:23) 

„[Isten] kijelentette, hogy Mózes nem vezeti be Izrael gyülekezetét az ígéret földjére… Mózes tudta, hogy meg kell halnia. Ennek ellenére egy pillanatra sem szűnt meg gondoskodni Izráelről. Hűségesen igyekezett a közösséget előkészíteni a megígért örökségbe való bevonulásra. Isteni parancsra Mózes és Józsué a sátorhoz ment, miközben a felhőoszlop megállt az ajtó felett. Itt a népet ünnepélyesen Józsué gondjaira bízták”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 440./old.)

 „Mózes meghalt, de befolyása nem halt meg vele. Annak tovább kellett élni és újra kellett éledni a nép szívében… Mialatt nagy veszteségük fájdalommal töltötte el őket, a nép tudta, hogy nem hagyattak magukra. Nappal a felhő-, éjjel a tűzoszlop nyugodott a sátor felett bizonyságul, hogy Isten még mindig vezetőjük és segítőjük, ha parancsolata útján járnak.

 Most Józsué volt Izrael elismert vezetője. Főként mint harcos volt ismeretes, adottságai és erényei különösen értékesek voltak népe történetének eme idejében. Bátor, határozott és kitartó, gyors, meg nem vesztegethető, inkább a rábízottakról gondoskodó, mint a maga előnyét kereső, mindenekelőtt Istenbe vetett élő hittől buzgó – ilyen volt annak a férfiúnak a jelleme, akit Isten kiválasztott, hogy Izrael seregeit vezesse az ígéret földjére. A pusztai tartózkodás idején Mózes első tanácsadója volt, és nyugodt, tettetés nélküli hűségével, állhatatosságával – mikor mások meginogtak – és határozottságával, mellyel a veszélyben is az igazság mellett állt, mielőtt még Isten szava elhívta volna erre a tisztségre – már akkor bizonyítékát adta, hogy Mózesnek alkalmas utódja lesz.

 Józsué az előtte lévő feladatra nagy aggodalommal és önmagával szembeni bizalmatlansággal tekintett. De félelmeit Isten bíztatása eloszlatta.” (i. m. 450./old.) 

White idézet: Mózes halála után Józsué lett Izrael vezetője, hogy bevezesse őket az ígéret földjére. Ő volt Mózes helyettese a pusztai vándorlás idejének legnagyobb részében. Látta Isten csodálatos dolgait, amelyeket Mózes által cselekedett, és jól ismerte a nép állapotát. Egyike volt a 12 kémnek, akiket kiküldtek az ígéret földjének kikémlelésére, és egyik volt a kettő közül, aki hűségesen beszámolt annak gazdagságáról, és bátorította a népet, hogy higgyen az Úr erejében, és vegye birtokába. Józsué alkalmas volt e fontos tisztségre. Az Úr megígérte neki, hogy vele lesz, amiképpen vele volt Mózessel, hogy Kánaánt könnyű győzelemmel elfoglalhatja, feltéve, hogy hűségesen megőrzi parancsolatait. Józsué aggódott, hogyan tudja végrehajtani megbízatását, hogy a népet bevezesse Kánaánba, de az Úrnak e bátorítása eloszlatta félelmét.

Józsué megparancsolta Izrael gyermekeinek, hogy készüljenek fel egy háromnapos utazásra, és minden hadviselő férfi szálljon harcba. „Azok pedig feleltek Józsuénak mondván: Mindent megcselekszünk, amit parancsoltál nekünk, és ahova küldesz minket, oda megyünk. Amint Mózesre hallgattunk, éppen úgy hallgatunk majd terád, csak legyen veled az Úr, a te Istened, amiképpen vele volt Mózessel. Mindenki, aki ellene szegül a te szódnak, és nem hallgat a te beszédedre mindabban, amit parancsolsz neki, megölettessék. Csak légy bátor és erős.” (Józs 1:16-18)

 Az izraeliták csodálatos módon keltek át a Jordánon. „Józsué pedig mondta a népnek: Tisztítsátok meg magatokat, mert holnap az Úr csudákat cselekszik köztetek. A papoknak is szólt Józsué, mondván: Vegyétek fel a frigyládát, és menjetek át a nép előtt. Felvették azért a frigyládát, és mentek a nép előtt. Az Úr pedig mondta Józsuénak: E napon kezdelek téged felmagasztalni az egész Izrael szemei előtt, hogy megtudják, hogy amiképpen vele voltam Mózessel, te veled is veled leszek.” (Józs 3:5-7) – A megváltás története, 175-176./old.

Ennek a tapasztalatnak az a tanulsága számunkra, hogy Izrael hatalmas Istene a mi Istenünk is. Bízhatunk benne! Ha pedig engedelmeskedünk parancsainak, követelményeinek, akkor éppen olyan feltűnő módon munkálkodik majd értünk, mint ahogy munkálkodott ősi népéért. Mindenkit időnként megtámadja a kételkedés és a hitetlenség, aki igyekszik a kötelesség ösvényét követni. Útját néha olyan akadályok torlaszolják el, amelyek látszólag leküzdhetetlenek. Ezek az akadályok elcsüggesztik azt, aki átadja magát a csüggedésnek. Isten azonban éppen neki mondja: Indulj előre! Bármi áron teljesítsd kötelességedet! Azok az akadályok, nehézségek, amelyek olyan félelmeteseknek látszanak, hogy szívedet, lelkedet félelemmel, rettegéssel töltik meg, eltűnnek, ha előre indulsz az engedelmesség ösvényén, alázatosan Istenben bízva. – Pátriárkák és próféták, 437./old.

Jézus az emberekkel lakozott

 (Jn 1:14). Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. /RÚF/

Jézus testet öltése titok, amit a megváltottak az egész örökkévalóságon át tanulmányozni fognak. János apostol kijelenti: Krisztus emberi testet öltött, amivel bemutatta, hogy valóban velünk lakozik. A testté lett Jézus arra emlékeztet, hogy az ótestamentumi időben Isten az izraeliták között lakozott a Sínai-félszigeten, a szent sátorban, amikor az ígéret földje felé haladtak a pusztában.

A testet öltött Jézus az emberekkel sátorozott. Milyen hatalmas ajándék! Az örökkévaló Isten lejön hozzánk, közülünk valóvá lesz, ezzel biztosít arról, hogy Ő valóban „Immanuel… Velünk az Isten” (Mt 1:23)

(Mt 18:20) Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. /RÚF/ versében Jézus azt mondta, hogy ha ketten-hárman összegyűlnek az Ő nevében, ott lesz közöttük. A Szentlélek által van népe között. Krisztus hívja a követőit, hogy maradjanak szoros kapcsolatban vele: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja a hangomat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom, és ő énvelem” (Jel 3:20) /ÚRK/

(Jel 21:1-3). És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. (2) És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. (3) Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, /RÚF/

Az Új Jeruzsálem a mennyből leszáll a földre: „Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük”. (Jel 21:3) /ÚRK/

Az Új Jeruzsálemben nem lesz templom

(Jel 21:22) Nem láttam templomot a városban, mert a mindenható Úr Isten és a Bárány annak a temploma. /RÚF/ mert az egész város templom, Isten szentélye, amelynek hosszúsága, szélessége és magassága is egyenlő (Jel 21:16). a város négyszögletű volt, és a hossza annyi, mint a szélessége; és megmérte a várost a mérővesszővel: tizenkétezer futam, hossza, szélessége és magassága egyenlő. /RÚF/, kocka formájú, amilyen a szentek szentje volt a szentélyben. Isten közvetlen közelségében lakozunk majd az örökkévalóságon át a bűn, halál és szenvedés nélküli világban.

White idézet: Mintegy kétezer évvel ezelőtt titkot hordozó szózat hangzott a mennyben Isten trónjáról: „Ímé jövök!” (Zsolt 40:8) „Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem… Ímé itt vagyok (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem, óh Isten a Te akaratodat.” (Zsid 10:5-7) Ezek a szavak hirdették meg annak a tervnek a beteljesedését, amely örök időktől fogva rejtve volt. Elérkezett az ideje, hogy Krisztus világunkba jöjjön, és testet öltsön. Ő mondta: „testet alkottál nekem”. (Zsid 10:5) Ha abban a dicsőségben jelenik meg, amely az övé volt Atyja oldalán a világ létezése előtt, nem viselhettük volna el jelenlétének fényét. Hogy szemlélhessük Őt, és ne semmisüljünk meg, ezért eltakarta dicsőségét. Istenségét emberi természet fedte – láthatatlan dicsőségét látható emberi formába rejtette.

E nagyszerű tervnek voltak előrevetített árnyékai: a jelképek és a szimbólumok. Az égő csipkebokor, amelyben Krisztus Mózesnek megjelent, Istent nyilatkoztatta ki. Az istenség bemutatására választott szimbólum csak egyszerű bokor volt, amin látszólag nem volt semmi figyelemre méltó, mégis magába rejtette a Végtelent. Az örök irgalmú Isten a legszerényebb jelképbe burkolta dicsőségét, hogy Mózes meg ne haljon, amikor rátekint. Ugyanígy érintkezett Isten Izraellel nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban; kinyilatkoztatta akaratát az embereknek, és megismertette velük kegyelmét. Isten elrejtette dicsőségét, eltakarta fenséges ragyogását, hogy a véges ember gyönge szemével rátekinthessen. Krisztusnak „a mi nyomorúságos testünk”-ben (Fil 3:21) kellett eljönnie, „emberekhez hasonlóvá lévén”. (Fil 2:7) A világ szemében nem volt ékessége, ami miatt vonzódtak volna hozzá, mégis Ő volt a testet öltött Isten, a menny és a föld világossága. Dicsőségét eltakarta, nagyságát és fenségét elrejtette, hogy közelébe juthasson a szomorú, megkísértett embernek.

Isten Mózes által parancsot adott Izraelnek: „Készítsenek nékem szent hajlékot, hogy őközöttük lakozzam” (2Móz 25:8), és a szentélyben, népe között lakozott. A pusztában, fáradságos vándorlásuk egész ideje alatt velük volt jelenlétének szimbóluma. Hasonlóképpen állította fel szentélyét Krisztus az emberiség táborának közepén. Sátorát az emberek sátrai mellé helyezte, hogy közöttük lakhasson, s megismertesse velük isteni jellemét és életét. „És az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki tejes vala kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1:14)

Mivel Jézus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje azt hirdeti, hogy „velünk az Isten”. (Mt 1:23) – Jézus élete, 23-24./old.

Isten jelenléte a szent sátorban

(2Móz 40:1-38). Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (2) Az első hónap első napján állítsd fel a hajlékot, a kijelentés sátrát! (3) Helyezd el benne a bizonyság ládáját, és függeszd fel a kárpitot a láda elé! (4) Vidd be az asztalt, és rendezd el rajta, ami rá való! Vidd be a lámpatartót, és rakd fel rá a mécseseket! (5) Helyezd az illatáldozatra való aranyoltárt kívülről a bizonyság ládája elé, és tedd föl a függönyt a hajlék bejáratára! (6) Helyezd az égőáldozati oltárt a hajléknak, a kijelentés sátrának bejárata elé! (7) A medencét helyezd a kijelentés sátra és az oltár közé, és töltsd meg vízzel! (8) Azután kerítsd el az udvart körös-körül, és tedd föl a függönyt az udvar kapujára! (9) Aztán vedd a fölkenéshez való olajat, és kend föl a hajlékot és mindazt, ami benne van! Így szenteld fel azt és egész fölszerelését, hogy szent legyen! (10) Kend fel az égőáldozati oltárt is és egész fölszerelését. Így szenteld föl az oltárt, hogy igen szent legyen az oltár! (11) A medencét és annak állványát is kend fel, így szenteld föl azt! (12) Azután vezesd Áront és fiait a kijelentés sátrának bejáratához, és mosdasd meg őket! (13) Öltöztesd föl Áront a szent ruhákba, kend fel és szenteld fel, hogy a papom legyen! (14) Fiait is vezesd oda, és öltöztesd fel őket köntösükbe! (15) Kend föl őket, ahogyan apjukat fölkented, hogy papjaim legyenek! Ez a fölkenés teszi őket örökre papjaimmá, nemzedékről nemzedékre. (16) Mózes így járt el: mindenben úgy járt el, ahogyan megparancsolta neki az Úr. (17) A második év első hónapjának első napján felállították a hajlékot. (18) Felállította Mózes a hajlékot: lerakta a talpait, felállította a deszkáit, ráillesztette a reteszeit, és felállította az oszlopait, (19) majd kifeszítette a hajlék fölé a sátortetőt, fölterítette a sátor tetejére a takarót, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (20) Azután fogta és beletette a Bizonyságot a ládába, a rudakat ráillesztette a ládára, rátette a fedelet a láda tetejére, (21) majd bevitte a ládát a hajlékba, és föltette a függőkárpitot, hogy eltakarja a bizonyság ládáját, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (22) Azután elhelyezte az asztalt a kijelentés sátrában a hajlék északi oldalán a kárpiton kívül, (23) majd kenyereket rakott rá sorban az Úr elé, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (24) Azután elhelyezte a lámpatartót a kijelentés sátrában az asztallal szemben, a hajlék déli oldalán, (25) és fölrakta a mécseseket az Úr elé – ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (26) Azután elhelyezte az aranyoltárt a kijelentés sátrában a kárpit elé, (27) és jó illatú illatáldozatot mutatott be rajta – ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (28) Azután föltette a függönyt a hajlék bejáratára, (29) majd elhelyezte az égőáldozati oltárt a hajléknak, a kijelentés sátrának a bejáratánál, és égőáldozatot meg ételáldozatot mutatott be rajta, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (30) Azután elhelyezte a medencét a kijelentés sátra és az oltár között, és vizet töltött bele a mosakodáshoz. (31) Ebben mosták meg Mózes, Áron és fiai a kezüket és a lábukat. (32) Valahányszor bementek a kijelentés sátrába, és az oltár elé léptek, megmosakodtak, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (33) Azután elkerítette az udvart a hajlék és az oltár körül, és rátette a függönyt az udvar kapujára. Így készült el Mózes a munkával. (34) Ekkor beborította a felhő a kijelentés sátrát, és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot. (35) És Mózes nem tudott bemenni a kijelentés sátrába, mert rajta nyugodott a felhő, és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot. (36) Egész vándorlásuk alatt valahányszor fölemelkedett a felhő a hajlékról, útnak indultak Izráel fiai. (37) De ha nem emelkedett fel a felhő, ők sem indultak el, amíg az fel nem emelkedett. (38) Mert nappal az Úr felhője volt a hajlék fölött, éjjel pedig tűz lángolt benne. Izráel egész háza látta ezt, amíg csak vándorolt. /RÚF/

A sátorszentelés eseménye volt a Sínainál töltött időszak csúcspontja. Isten dicsősége az Ő szentsége, jelleme, szeretettel teljes jelenléte, ami már önmagában a jóság.

(2Móz 3:5). Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! /RÚF/; 2Móz 33:18-19. Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! (19) Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. /RÚF/

Isten jelenléte betöltötte a szent sátort, és a felhőben, a sekina dicsőségében mutatkozott meg. Mózes második könyvének a vége kiemeli, hogy Isten vezette a népet, nappal a felhőben, éjjel pedig tűzoszlopban. A hébereknek nagyon is valóságos és erőteljes módon kellett tapasztalniuk nemcsak Isten létének valóságát, hanem azt is, hogy Ő állandóan közel van hozzájuk, úgy vezeti őket. Mózes a második év első hónapjának első napján állította fel a szent sátort.

(2Móz 40:2, 17). Az első hónap első napján állítsd fel a hajlékot, a kijelentés sátrát! (17) A második év első hónapjának első napján felállították a hajlékot. /RÚF/

Ekkor mindent fel is szentelt olajjal, így Áront és a fiait is felkente a papi szolgálatra.

(2Móz 40:9, 13-15). Aztán vedd a fölkenéshez való olajat, és kend föl a hajlékot és mindazt, ami benne van! Így szenteld fel azt és egész fölszerelését, hogy szent legyen! (13) Öltöztesd föl Áront a szent ruhákba, kend fel és szenteld fel, hogy a papom legyen! (14) Fiait is vezesd oda, és öltöztesd fel őket köntösükbe! (15) Kend föl őket, ahogyan apjukat fölkented, hogy papjaim legyenek! Ez a fölkenés teszi őket örökre papjaimmá, nemzedékről nemzedékre. /RÚF/

Végig ment a szentek szentjén, a szentélyen, a pitvaron, és mindent az Úrnak szentelt, ezzel a folyamattal ünnepélyesen megnyitotta a szentélyben végzendő szolgálatokat.

(4Móz 7:1). Amikor befejezte Mózes a hajlék fölállítását, fölkente és fölszentelte azt egész fölszerelésével együtt, az oltárt is egész fölszerelésével együtt; fölkente és fölszentelte azokat. /RÚF/

Mózes kizárólag ekkor léphetett be a szentek szentjébe, utána csak a főpap mehetett be, évente egyszer, az engesztelési napon.

(3Móz 16:2, 17). Ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy a szentélyben ne menjen be akármikor a kárpiton belülre, a ládán levő fedél elé, hogy meg ne haljon, mert a fedél fölött jelenek meg felhőben. (17) Amikor bemegy a szentélybe, hogy engesztelést szerezzen, senki más ne legyen a kijelentés sátrában, egészen addig, amíg ki nem jön. Így szerezzen engesztelést magáért, háza népéért és Izráel egész gyülekezetéért. /RÚF/

A Biblia háromszor írja azt, hogy a „munka elkészült”:

1) a teremtés hetének végén, amikor Isten kijelentette, hogy teremtő munkája teljes lett

(1Móz 2:1-3). Így készült el az ég és a föld és azok minden serege. (2) A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. (3) Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mert azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után. /RÚF/

2) Amikor a szent sátor elkészült: „Így végezte el Mózes a munkát” (2Móz 4:33), /ÚRK/; és

3) ez akkor is elhangzott, amikor elkészült Salamon temploma (1Kir 7:51). Amikor befejezték mindazt a munkát, amit Salamon király végeztetett az Úr háza számára, bevitte Salamon azt az ezüstöt, aranyat és egyéb tárgyakat, amelyeket apja, Dávid szentelt oda ajándékul, és elhelyezte az Úr házának a kincsei közé. /RÚF/

A teremtés és Izrael szentélye közötti kapcsolat rámutat a kozmikus dimenzióra, arra az időre, amikor az Úr majd a megváltottakkal együtt lakozik az Új Földön, az Új Jeruzsálemben, ami „az Isten sátora”.

(Jel 21:2-3). És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. (3) Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük /RÚF/;

(Jel 22:1-4) Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. (2) A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. (3) És semmi nem lesz többé átok alatt a városban, hanem az Isten és a Bárány trónja lesz benne: szolgái imádják őt, (4) és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. /RÚF/

Amikor Isten jelenléte betöltötte a szent sátort (2Móz 40:34). Ekkor beborította a felhő a kijelentés sátrát, és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot. /RÚF/, ez volt a csúcspontja azoknak az eseményeknek, amelyek Mózes születésével kezdődtek, aztán a tíz csapással Isten győzelmet aratott Egyiptom istenei felett, az izraeliták kiszabadultak Egyiptomból, az egyiptomi hadsereg vereséget szenvedett, és végül Isten kinyilatkoztatást adott a Sínai-hegyen.

White idézet: Szavakkal nem lehet leírni a szentély belsejének dicsőségét: az arany lemezekkel borított falak visszatükrözték az arany gyertyatartóból kisugárzó fényt; a fénylő angyalokkal gazdagon hímzett szőnyegek ragyogó színei; az aranytól fénylő asztal és a tömjénező oltár; a második kárpit mögött elhelyezett szent láda titokzatos kérubjaival és a felette lebegő szent „Sechina”-val, azaz Jahve jelenlétének látható szimbólumával, mindez csak homályos visszatükröződése Isten templomának, amely a mennyben van, és az ember megváltásáért végzett mű nagy központja.

Körülbelül fél évig voltak elfoglalva a sátor felépítésével. Amikor az építkezést befejezték, Mózes ellenőrizte az építők minden munkáját, és a szent sátort összehasonlította azzal a mintával, amit a hegyen mutattak meg neki, és azokkal az utasításokkal, amelyeket Istentől kapott. „És megtekinte Mózes minden munkát, és ímé elkészíték azt, úgy készíték el, amint az Úr parancsolta vala, és megáldá őket Mózes.” (2Móz 39:43) Izrael sokasága buzgó érdeklődéssel gyűlt össze, hogy megtekintse a szent épületet. Mialatt tiszteletteljes megelégedéssel elmélkedtek azon, amit láttak, a felhőoszlop a szentély fölé vonult, és leereszkedve beburkolta azt. „És a felhő befedezé a gyülekezet sátorát, és az Úrnak dicsősége betölté a hajlékot.” (2Móz 40:34) Így nyilatkozott meg Isten fensége, és egy ideig Mózes sem léphetett be a szent helyre. A nép elérzékenyülve nézte a kezük munkáját elfogadó jelet. Ünnepélyes félelem és tisztelet nyugodott meg mindenkin. Szívük boldogsága az öröm könnyeiben fejeződött ki, és a hála szavait halkan mondták el azért a tényért, hogy Isten leereszkedett hozzájuk, hogy közöttük lakozzék. – Pátriákák és próféták, 349./old.

Miután befejezték a szentsátor építését, „a felhő befedezé a gyülekezet sátorát, és az Úrnak dicsősége betölté a hajlékot. És Mózes nem mehete be a gyülekezet sátorába, mert a felhő rajta nyugovék, és az Úrnak dicsősége tölté be a hajlékot. És mikor a felhő felszáll vala a hajlékról, az Izrael fiai elindulának; így lőn egész utazásuk alatt. Ha pedig a felhő nem szálla fel, ők sem indulának el, míg csak fel nem szálla. Mert az Úrnak felhője vala a hajlékon nappal, éjjel pedig tűz vala azon, az Izrael egész háznépének láttára, egész utazásuk alatt.” A szent sátrat úgy alkották meg, hogy az izraeliták részekre szedhették, és mindenhová magukkal vihették vándorlásuk közben. – Spiritual Gifts, 4a. köt., 10./old.

Amikor csak Isten megnyilatkozott népének, a világosság mindig jelenlétének szimbóluma volt. Világosságot foglalt magába a felhőoszlop nappal és a tűzoszlop éjjel, ez vezérelte Izrael hatalmas seregeit. Félelmetes fenségben ragyogott a világosság az Úr körül a Sínai-hegyen. Világosság nyugodott a sátorban a szövetség ládája felett. Világosság töltötte be Salamon templomát a felszenteléskor. Világosság borította Betlehem dombjait, amikor angyalok hozták a megváltás üzenetét az őrködő pásztoroknak. – Jézus élete, 464./old.

A szent sátor elkészült

(2Móz 36:8-38). A hozzáértő emberek vezetésével elkészítették a hajlékot tíz sátorlapból: sodrott lenfonálból, kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból, művészi módon beleszőtt kerúbokkal készítették azokat. (9) Egy-egy sátorlap hossza huszonnyolc könyök, egy-egy sátorlap szélessége pedig négy könyök volt. Egyforma volt a mérete mindegyik sátorlapnak. (10) Öt sátorlapot fűztek össze egymással, majd a másik öt sátorlapot is összefűzték egymással. (11) Azután készítettek kék bíbor hurkokat az egyik sátorlap szegélyén az összefűzésnél. Ugyanilyeneket készítettek a másik sátorlap szegélyén is, azon a végén, ahol összefűzték. (12) Ötven hurkot készítettek az egyik sátorlapon, és ötven hurkot készítettek annak a másik sátorlapnak a szegélyén is, amelyet hozzáfűztek. A hurkok egymással szemben voltak. (13) Készítettek ötven aranykapcsot, és ezekkel a kapcsokkal rögzítették egymáshoz a sátorlapokat. Így állt össze a hajlék. (14) Azután készítettek sátorlapokat kecskeszőrből sátortetőnek a hajlék fölé: tizenegy ilyen sátorlapot készítettek. (15) Egy sátorlap hossza harminc könyök volt, a sátorlap szélessége pedig négy könyök volt. Egyforma volt a mérete a tizenegy sátorlapnak. (16) Összefűztek öt sátorlapot külön, és hat sátorlapot is külön. (17) Készítettek ötven hurkot az egyik sátorlapnak arra a végére, ahol összefűzték, és ötven hurkot készítettek a másik sátorlapnak arra a szélére is, ahol összefűzték. (18) Készítettek ötven rézkapcsot a sátortető összefűzésére, hogy egy egész legyen. (19) Készítettek még egy takarót is a sátorra vörösre festett kosbőrből, és arra még egy takarót delfinbőrből. (20) Készítettek a hajlékhoz felállítható deszkákat is akáciafából. (21) A deszkák hossza tíz könyök volt, a deszkák szélessége pedig másfél könyök. (22) Mindegyik deszkának két csapja volt, amelyek összekötötték egyiket a másikkal. Így készítették el a hajlék mindegyik deszkáját. (23) Így készítették el a hajlék deszkáit: húsz deszkát tettek a déli oldalra dél felé. (24) Készítettek negyven ezüsttalpat a húsz deszka alá, két talpat mindegyik deszka alá a két csapnak megfelelően. Minden egyes deszka alatt két talp volt a két csapnak megfelelően. (25) A hajlék másik oldalára, az északi oldalra is húsz deszkát készítettek. (26) Ezeknek is negyven ezüsttalpa volt, két talp volt az egyik deszka alatt, és két talp volt a másik deszka alatt is. (27) Nyugat felől, a hajlék hátuljára is készítettek hat deszkát. (28) Készítettek két-két deszkát a hajlék két hátsó sarkára. (29) Ezek párosával voltak egymás mellett, aljuktól a tetejükig szorosan összefogva, egészen a karikáig. Így csinálták mindkettőnél, mindkét saroknál. (30) Nyolc deszka volt tehát ezüsttalpakkal, összesen tizenhat talppal: két-két talp volt mindegyik deszka alatt. (31) Készítettek reteszeket is akáciafából: ötöt a hajlék egyik oldalának a deszkáihoz, (32) öt reteszt a hajlék másik oldalának a deszkáihoz, és öt reteszt a hajlék hátuljának a deszkáihoz a nyugati oldalon. (33) Elkészítették a középső reteszt is, hogy középen rögzítse a deszkákat, egyik végétől a másik végéig. (34) A deszkákat bevonták arannyal, és aranyból készítették a karikákat a reteszek kengyeleiként. Bevonták arannyal a reteszeket is. (35) Azután elkészítették a kárpitot kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból: művészi módon beleszőtt kerúbokkal készítették azokat. (36) Készítettek hozzá négy akáciafa oszlopot, és bevonták arannyal. A rajta levő kampók is aranyból voltak. És öntöttek hozzájuk négy ezüsttalpat. (37) Készítettek függönyt a sátor bejáratára kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, művészi módon kihímezve, (38) ehhez pedig öt oszlopot kampókkal együtt. Az oszlopfőket és összekötőiket bevonták arannyal; a hozzájuk való öt talp rézből készült. /RÚF/

(2Mózes 37:1-29). Azután elkészítette Becalél a ládát akáciafából, amely két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas volt. (2) Bevonta színarannyal kívül-belül, és készített rá körös-körül aranyszegélyt. (3) Öntött négy aranykarikát a négy sarkára: két karikát az egyik oldalára és két karikát a másik oldalára. (4) Készített rudakat is akáciafából, és azokat is bevonta arannyal. (5) Bedugta a rudakat a láda oldalain levő karikákba, hogy azoknál fogva hordozni lehessen a ládát. (6) Készített egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles födelet is színaranyból. (7) Készített két kerúbot aranyból; ötvösmunkával készítette azokat a födél két végére. (8) Az egyik kerúbot az egyik végére, a másik kerúbot a másik végére: a fedél két végére készítette a kerúbokat. (9) A kerúbok szárnya ki volt terjesztve fölötte úgy, hogy betakarták szárnyukkal a födelet. Egymás felé fordultak, de a kerúbok arca a fedél felé nézett. (10) Azután elkészítette az asztalt akáciafából, amely két könyök hosszú, egy könyök széles és másfél könyök magas volt. (11) Bevonta színarannyal, és készített rá körös-körül egy aranyszegélyt. (12) Készített rá körös-körül egy tenyérnyi keretet, a keretére pedig körös-körül aranyszegélyt készített. (13) Öntött hozzá négy aranykarikát, és ráerősítette a karikákat a négy láb négy felső végére. (14) A rúdtartó karikák a keretnél voltak, hogy hordozható legyen az asztal. (15) A rudakat akáciafából készítette, és bevonta arannyal, hogy hordozható legyen az asztal. (16) Elkészítette az asztalra való edényeket is színaranyból: a tálakat, serpenyőket, kelyheket és korsókat, amelyekkel az italáldozatot bemutatják. (17) Elkészítette a lámpatartót színaranyból. Ötvösmunkával készült a lámpatartó: szára, ágai, kelyhei, gombjai és virágai egy darabból voltak. (18) Hat ág nyúlt ki a két oldalából: három ág a lámpatartó egyik oldalából, három ág pedig a lámpatartó másik oldalából. (19) Három mandulavirág alakú kehely gömbbel és virággal az egyik ágon, három mandulavirág alakú kehely gömbbel és virággal a másik ágon: így volt mind a hat ágon, amelyek kinyúltak a lámpatartóból. (20) A lámpatartó középső szárán négy mandulavirág alakú kehely volt gömbbel és virággal. (21) Gömb volt a belőle kinyúló első két ág alatt, gömb volt a belőle kinyúló második két ág alatt, és gömb volt a belőle kinyúló harmadik két ág alatt, és így tovább a belőle kinyúló mind a hat ágnál. (22) Gömbjeik és ágaik a szárral együtt egy darabból voltak, egy darab színarany ötvösmunka volt az egész. (23) Készített hozzá hét mécsest meg koppantókat és hamutartókat is hozzá színaranyból. (24) Egy talentum színaranyból készült ez és az egész fölszerelése. (25) Elkészítette az illatáldozati oltárt is akáciafából. Hossza egy könyök, szélessége egy könyök, tehát négyzet alakú volt, és két könyök magas. Vele egy darabból voltak a szarvai. (26) Bevonta színarannyal a tetejét, körös-körül az oldalait és a szarvait. Körös-körül aranyszegélyt készített rá. (27) Két-két aranykarikát is készített hozzá a szegélye alá, kétfelől mindkét oldalára. Ezek voltak a rudak kengyelei, azoknál fogva hordozták az oltárt. (28) A rudakat akáciafából készítette, és bevonta arannyal. (29) Elkészítette a fölkenéshez való szent olajat és a jó illatú füstölőszereket tisztán, ahogyan a kenetkeverők készítik. /RÚF/

(2Mózes 38:1-31). Azután elkészítette az égőáldozati oltárt akáciafából négyzet alakúra: öt könyök volt a hossza és öt könyök a szélessége, a magassága pedig három könyök volt. (2) Készített szarvakat a négy sarkára, vele egy darabból voltak a szarvak, és bevonta az egészet rézzel. (3) Azután elkészítette az oltár egész fölszerelését: a fazekakat, lapátokat, hintőedényeket, villákat és szenesserpenyőket. Az egész fölszerelést rézből készítette el. (4) Készített az oltárhoz rostélyszerű rézrácsozatot a perem alá, amely annak a közepéig ért le. (5) Öntött négy karikát a rézrácsozat négy sarkára rúdtartóknak. (6) Elkészítette a rudakat akáciafából, és bevonta rézzel. (7) Bedugta a rudakat az oltár oldalain levő karikákba, hogy hordozható legyen. Deszkákból készítette azt, belül üresre. (8) Elkészítette a rézmedencét meg rézből egy állványt is hozzá azoknak az asszonyoknak a fémtükreiből, akik a kijelentés sátrának bejáratánál szolgáltak. (9) Elkészítette az udvart is. A déli oldalon az udvar szőnyegfala sodrott lenfonálból készült, és száz könyök hosszú volt. (10) Húsz oszlopa és húsz réztalpa volt; az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből voltak. (11) Az északi oldal is száz könyök volt, húsz oszloppal és húsz réztalppal; az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből voltak. (12) A nyugati oldalon ötven könyök szőnyegfal volt tíz oszloppal és tíz talppal; az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből voltak. (13) A keleti oldal ötven könyök volt. (14) Tizenöt könyök szőnyegfal volt az egyik oldalon, és annak három oszlopa és három talpa volt. (15) A másik oldalon, az udvar kapujától jobbra is, balra is tizenöt könyök szőnyegfal volt. Ennek is három oszlopa és három talpa volt. (16) Az udvar egész szőnyegfala körös-körül sodrott lenfonálból készült. (17) Az oszlopok talpai rézből, az oszlopok kampói és kapcsai pedig ezüstből voltak. Az oszlopfőket is ezüsttel borították be, és ezüsthuzallal volt összekötve az udvar összes oszlopa. (18) Az udvar kapujának a függönye művészi módon kihímezve, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból készült. A hossza húsz könyök, a magassága pedig – az udvar szőnyegfala szélességének megfelelően – öt könyök volt. (19) Négy oszlopuk és négy réztalpuk volt. Ezüstből voltak a kampóik; az oszlopfők és összekötő huzaljaik is ezüstből voltak. (20) A hajlék és az udvar összes cöveke körös-körül rézből volt. (21) Ez a hajlékhoz, a bizonyság hajlékához felhasznált dolgok jegyzéke, melyet Mózes parancsára állítottak össze; a léviták feladata volt ez, Ítámárnak, Áron főpap fiának vezetésével. (22) A Júda törzséből való Becalél, Húr fiának, Úrínak a fia elkészítette mindazt, amit Mózesnek megparancsolt az Úr. (23) Vele együtt dolgozott a Dán törzséből való Oholíáb, Ahíszámák fia, aki járatos volt mindenféle fa- és fémmunkában, értett a művészi szövéshez és hímzéshez kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és lenfonálból. (24) A munkálatokhoz, a szentély egész munkálatához felhasznált arany: az az arany, amelyet erre a célra felajánlottak, összesen huszonkilenc talentum és hétszázharminc sekel volt, a szent sekel szerint. (25) Az az ezüst pedig, amelyet a közösség számba vett tagjai adtak, száz talentum és ezerhétszázhetvenöt sekel volt, a szent sekel szerint: (26) fejenként egy beka – vagyis fél sekel, a szent sekel szerint – mind attól a hatszázháromezer-ötszázötven, húsz évnél idősebb személytől, akik átestek a számbavételen. (27) A száz talentum ezüstből megöntötték a szentély és a kárpit talpait: száz talpat száz talentumból, vagyis egy talentumból egy talpat. (28) Az ezerhétszázhetvenöt sekelből elkészítették az oszlopok kampóit, beborították az oszlopfőket, és összekötötték azokat. (29) A felajánlott réz hetven talentum és kétezer-négyszáz sekel volt. (30) Ebből készítették el a kijelentés sátra bejáratának talpait, a rézoltárt a hozzá való rézrácsozattal, az oltár egész fölszerelését, (31) az udvar talpait körös-körül meg az udvar kapujának talpait, a hajlék összes cövekét és az udvar összes cövekét körös-körül. /RÚF/

(2Mózes 39:1-31). Elkészítették a díszes ruhákat a szentélyben végzendő szolgálathoz kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból. Elkészítették Áron szent ruháit is, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (2) Elkészítették az éfódot aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból. (3) Aranyból vékony lapokat vertek, és fonalakká metélték, hogy művészi szövéssel beledolgozhassák a kék és piros bíborba, a karmazsinba és a lenbe. (4) Készítettek hozzá rákapcsolt vállrészeket a két szélén, amelyeket egymásba lehetett kapcsolni. (5) A rajta levő övet, amellyel fel lehet övezni, ugyanúgy és ugyanabból készítették: aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (6) Azután megmunkálták az aranyfoglalatba való ónixköveket, és rávésték Izráel fiainak a nevét, ahogyan a pecsétgyűrűt vésik. (7) Azután rátették azokat az éfód vállrészeire. Izráel fiaira emlékeztető kövek ezek, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (8) Azután elkészítették a hósent művészi munkával, ahogyan az éfódot készítették: aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból. (9) Négyzet alakú volt, kétrét hajtva; így készítették el a hósent. Egy arasz hosszú és egy arasz széles volt, kétrét hajtva. (10) Négy sor kőből készítettek rá borítást. Rubin, topáz és smaragd: ez volt az első sor. (11) A második sor: karbunkulus, zafír és jáspis. (12) A harmadik sor: opál, agát és ametiszt. (13) A negyedik sor: krizolit, ónix és nefrit. Aranyfoglalatokkal készült a borítás. (14) A köveken Izráel fiainak a nevei voltak: tizenkét kő a neveknek megfelelően. Pecsétgyűrű módjára voltak vésve; mindegyiken egy-egy törzs neve volt, a tizenkét törzsnek megfelelően. (15) Készítettek a hósenre színarany láncokat; sodorva, ahogy a zsinórokat szokták. (16) Azután készítettek két aranyfoglalatot és két aranykarikát, és ráillesztették a két karikát a hósen két végére. (17) A két aranyzsinórt belefűzték a két karikába a hósen két végén. (18) A két zsinór két végét ráerősítették a két foglalatra, és ráerősítették az éfód vállrészének az elejére. (19) Készítettek még két aranykarikát, és azokat is ráerősítették a hósen két végére, azon a szélén, amely az éfód felé eső részen belül volt. (20) Azután készítettek még két aranykarikát, és ráillesztették azokat elöl az éfód két vállrészére, kissé lejjebb, közel az egybefűzéshez az éfód öve fölött. (21) A hósent karikáinál fogva kék bíbor zsinórral az éfód karikáihoz csatolták, hogy az éfód öve fölött legyen, és ne csússzék el a hósen az éfódról, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (22) Elkészítették az éfód palástját is takácsmunkával, az egészet kék bíborból. (23) A palást nyakkivágása középen volt, mint a mellvért nyakkivágása. A kivágás körös-körül szövéssel volt megerősítve, nehogy beszakadjon. (24) A palást szegélyére gránátalmákat készítettek kék és piros bíborból és sodrott karmazsin fonálból. (25) Készítettek színarany csengettyűket, és odaerősítették a csengettyűket a gránátalmák közé a palást szegélyére körös-körül, vagyis a gránátalmák közé. (26) Csengettyű meg gránátalma váltakozott a palást szegélyén körös-körül. Ebben szolgált a főpap, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (27) Elkészítették Áronnak és fiainak a köntöseit lenből takácsmunkával. (28) A főpapi süveget és a papi süvegek kendőit lenből készítették, a gyolcsnadrágot pedig sodrott lenfonálból. (29) Az övet is sodrott lenfonálból, kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból készítették művészi hímzéssel, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (30) Azután a homlokdíszt készítették el, a szent fejdíszt színaranyból, és felírták rá, ahogy a pecsétgyűrűbe szoktak vésni: Az Úr szent tulajdona! (31) Ezt kék bíbor zsinórra fűzték, és rákötötték a süveg elejére, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (32) /RÚF/

Mózes gondosan ügyelt a szent sátor felállítására, és a mesterek nagy pontossággal követték azokat az utasításokat, amelyeket Mózes a Sínai-hegyen kapott. A Biblia szövege a következőket veszi számba:

1) a szent sátor a különféle szövetekkel, kárpitokkal és tartozékokkal (2Móz 36:7-37);

2) a frigyláda (2Móz 37:1-9);

3) a szent kenyerek asztala (2Móz 37:10-16);

4) a gyertyatartó (2Móz 37:17-24);

5) a füstölőáldozati oltár (2Móz 37:25-29);

6) az égőáldozati oltár (2Móz 38:1-7);

7) a rézmedence (2Móz 38:8);

8) a pitvar (2Móz 38:9-20);

9) a szent sátorhoz felhasznált anyagok (2Móz 38:21-31)

A folytatásban (2Mózes 39 fejezete) ír az efódról, a hósenről meg a papi öltözék többi darabjáról. A szent sátorban végzett szolgálatok az evangélium látványos példázatai voltak, bemutatták Isten egész megváltási tervét.

A különböző szertartások ábrázolták, hogy

1) Isten mennyire gyűlöli a bűnt, valamint hogyan rendezi azt el;

2) miként menti meg bűnbánó népét;

3) mi lesz a gonoszok sorsa;

4) hogyan biztosít az Úr gonoszság nélküli, csodálatos jövőt.

Az év során két különböző, de egymáshoz szorosan kapcsolódó szolgálatot végeztek a szent sátorban: a naponkénti és az évenkénti szertartásokat, amelyek azt fejezték ki, hogyan kezeli Isten a bűnt és menti meg a bűnösöket. A naponkénti szentélyszolgálatokkal Isten arról biztosította a megtért hívőket, hogy megbocsátotta bűneiket és kegyelméből üdvösséget ajánl nekik. Az üdvösség ajándékának elfogadásához áldozatot kellett bemutatni. Az áldozatok előremutattak a Messiás halálára, akinek „vére megtisztít minket minden bűntől”. (1Jn 1:7) Ennek az ajándéknak a középpontjában a bűnvallás és Krisztus igazsága palástjának az elfogadása állt.

(Zsolt 32:1-2). Dávid tanítókölteménye. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. (2) Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. /RÚF/]

Így a bűnbánó bűnös a bűnbocsánat bizonyosságát kapta, és örülhetett a megváltásnak. Az engesztelés napján végezték az évenkénti szolgálatot, ami azt mutatta be, hogyan törli el Isten a bűnt, oldja meg a bűn problémáját és biztosít bűn nélküli jövőt. (3Mózes 16:1-34). Áron két fiának a halála után, akik meghaltak, mert az Úr elé mertek lépni, beszélt az Úr Mózeshez. (2) Ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy a szentélyben ne menjen be akármikor a kárpiton belülre, a ládán levő fedél elé, hogy meg ne haljon, mert a fedél fölött jelenek meg felhőben. (3) Úgy menjen be Áron a szentélybe, hogy vigyen egy bikát vétekáldozatul, egy kost pedig égőáldozatul. (4) Öltözzék gyolcsból készült szent köntösbe, gyolcsnadrág legyen rajta, gyolcsövvel övezze magát körül, gyolcssüveget tegyen a fejére. Szent ruhák ezek: mosakodjék meg azért vízben, és úgy öltse fel őket. (5) Izráel fiainak a közösségétől pedig vegyen két kecskebakot vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul. (6) Mutassa be Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért. (7) Azután fogja a két kecskebakot, állítsa azokat az Úr elé a kijelentés sátrának a bejáratánál, (8) és vessen sorsot Áron a két bakra: az egyiket sorsolja ki az Úrnak, a másikat Azázélnek. (9) Vezesse oda Áron azt a bakot, amely a sorsvetésben az Úrnak jutott, és készítse azt el vétekáldozatul. (10) Azt a bakot pedig, amely a sorsvetésben Azázélnek jutott, állítsák élve az Úr elé, hogy engesztelést végezzen vele, és elküldje Azázélnek a pusztába. (11) Áron tehát mutassa be a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért. Vágja le Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát. (12) Rakja tele a szenesserpenyőt izzó parázzsal az Úr előtt levő oltárról, és két tele marok porrá tört, jó illatú füstölőszerrel együtt vigye be a kárpiton belülre. (13) Tegye a jó illatú füstölőszert a tűzre az Úr színe előtt, hogy beborítsa az illatáldozat felhője a födelet, amely a Bizonyság fölött van, és akkor nem hal meg. (14) Azután vegyen a bika véréből, és hintse ujjával a fedél elülső, keleti részére, a fedél elé pedig hétszer hintsen ujjával a vérből. (15) Ezután vágja le a bakot mint a nép vétekáldozatát, vigye be a vérét a kárpiton belülre, és úgy cselekedjék ezzel a vérrel, ahogyan a bika vérével cselekedett: hintse a fedélre és a fedél elé. (16) Így végezzen engesztelést a szentélyért, Izráel fiainak a tisztátalansága miatt és minden vétkes hitszegése miatt. Így cselekedjék a kijelentés sátráért is, amely köztük, tisztátalanok között van. (17) Amikor bemegy a szentélybe, hogy engesztelést szerezzen, senki más ne legyen a kijelentés sátrában, egészen addig, amíg ki nem jön. Így szerezzen engesztelést magáért, háza népéért és Izráel egész gyülekezetéért. (18) Azután jöjjön ki az oltárhoz, amely az Úr színe előtt áll, és végezzen azért is engesztelést: vegyen a bika véréből meg a bak véréből, és kenje meg körös-körül az oltár szarvait, (19) és hintsen rá az ujjával hétszer a vérből. Így tisztítsa és szentelje meg azt Izráel fiainak a tisztátalansága miatt. (20) Ha elvégezte az engesztelést a szentélyért, a kijelentés sátráért és az oltárért, vezesse oda az élő bakot. (21) Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy arra kijelölt emberrel a pusztába, (22) hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy kietlen vidékre. Az az ember pedig hajtsa ki a bakot a pusztába. (23) Azután menjen be Áron a kijelentés sátrába, vesse le a gyolcsruhákat, amelyeket magára öltött, amikor bement a szentélybe, és rakja le ott azokat. (24) Mosakodjék meg vízben, szent helyen, és öltözzék fel a saját ruháiba. Majd menjen ki, és készítse el a maga égőáldozatát meg a nép égőáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és a népért. (25) A vétekáldozat kövérjét is füstölögtesse el az oltáron. (26) Aki pedig kihajtotta az Azázélnek szánt bakot, mossa ki ruháját, mosakodjék meg vízben, azután bemehet a táborba. (27) A vétekáldozati bikát és a vétekáldozati bakot, amelyeknek a vérét a szentélybe vitték, hogy engesztelést szerezzenek vele, vigyék ki a táboron kívülre, és égessék el bőrüket, húsukat és ganéjukat. (28) Aki elégeti ezeket, mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, és utána bemehet a táborba. (29) Örök rendelkezés legyen ez nektek: a hetedik hónap tizedik napján tartsatok böjtöt, és ne végezzetek semmiféle munkát, sem az, aki közületek való, sem a közöttetek tartózkodó jövevény. (30) Mert ezen a napon végeznek engesztelést értetek, hogy megtisztítsanak benneteket, és megtisztultok minden vétketektől az Úr színe előtt. (31) A teljes nyugalom napja legyen ez nálatok, amikor böjtöt is tartsatok. Örök rendelkezés ez. (32) Így végezzen engesztelést az a pap is, akit majd apja után kennek fel és avatnak fel pappá; öltse ehhez a gyolcsruhákat, a szent ruhákat magára. (33) Végezzen engesztelést a szentek szentjéért; a kijelentés sátráért és az oltárért is végezzen engesztelést. A papokért és a gyülekezet egész népéért is végezzen engesztelést. (34) Örök rendelkezés legyen ez nektek: évenként egyszer végezzenek engesztelést Izráel fiaiért minden vétkük miatt. És Áron úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta az Úr Mózesnek. /RÚF/; Jn 1:29. Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! /RÚF/]

Krisztusnak most a mennyei szentélyben végzett, két részből álló munkája szintén azt fejezi ki, hogy mit tesz értünk Isten

(Zsid 7:25. Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen Ő mindenkor él, hogy esedezzék értük. /RÚF/), és el fogja hozni a bűn problémájának végső megoldását. [Dán 7:13-14, 22, 27. Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. (14) Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg. (22) míg el nem jött az öregkorú, és igazságot nem szolgáltatott a Felséges szentjeinek. És akkor bekövetkezett az az idő, amikor a szentek birtokba vették a királyságot. (27) A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom. /RÚF/; Dán 8:14. Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését. /RÚF/; Jel 21:4. És letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. /RÚF/

A szent sátor volt Isten imádatának helyszíne, ott dicsőítették Őt és adtak hálát neki. Az istentisztelet az Úrral való kapcsolat fenntartásának eszköze. Isten a hívőket közösségbe hívja magával.

White idézet: A szentély felépítéséhez nagy és költséges előkészületeket kellett tenni. A legértékesebb és legdrágább anyagok nagy mennyiségét kellett összegyűjteni. Az Úr azonban csak önkéntes adományokat fogadott el. „Szólj az Izrael fiainak” – mondta Mózesnek –, „hogy szedjenek nékem ajándékokat; minden embertől, akit a szíve hajt arra, szedjetek nékem ajándékokat.” (2Móz 25:2) Ez isteni parancsot Mózes elmondta a gyülekezetnek. Az Isten iránti odaadás és az áldozatkészség lelkülete volt az első a magasságos Isten lakhelyének a készítésénél.

Az egész nép egyhangúlag válaszolt Mózes felhívására: „És eljőve mindenki, akit a szíve indíta, és akit lelke hajt vala, és hozának áldozatot az Úrnak, a gyülekezet hajlékának készítéséhez, és annak minden szolgálatához, és a szent ruhákhoz valókat. És jövének férfiak és asszonyok együtt, mind, akit szíve indított, hozának kapcsokat, függőket, gyűrűket, karperecet, mindenféle arany eszközöket; a férfiak is mind, akik aranyból hoztak áldozatot az Úrnak.” (2Móz 35:21-22) – Pátriárkák és próféták, 343-344./old.

A szent helyet úgy alkották meg, hogy az izraeliták részekre szedhették szét, és mindenhová magukkal vihették vándorlásuk közben. Ezért kisméretű volt, hosszúsága nem volt több tizenhat méter hetvenhat centiméternél, a szélessége és magassága pedig öt méter negyvenkilenc centiméternél. Mindazáltal nagyszerű építmény volt. Az épület és annak berendezése akácfa felhasználásával készült, amelynek anyaga tartósabb volt a Sínainál lévő bármely más fánál. A falak függőleges deszkalapokból álltak, amelyeket ezüst tokokba helyeztek be, és oszlopok, keresztgerendák tartottak szilárdan. Mindezt arannyal vonták be, és így az épületnek olyan látszatot adtak, mintha tömör aranyból készült volna. A tetőt négy réteg szőnyegből képezték ki. A legbelsőbb rétegét finom sodrott lenből „…kék, és bíborpiros és karmazsinszínűből, kérubokkal, mestermunkával készíték” el. (2Móz 36:7) A másik három réteg pedig kecskeszőrből, vörösre festett kosbőrből és borzbőrből készült. Az egészet úgy rendezték el, hogy teljes védelmet nyújtott az egész épületnek.

Az épület belsejét két helyiségre osztotta egy értékes és szép kárpit, amelyet arany lemezekkel borított oszlopokra függesztettek fel. Az első helyiség bejáratát hasonló kárpit zárta el…

Az első helyiségben, vagyis a szent helyen volt a szent kenyerek asztala, a gyertyatartó és a tömjénezés oltára. A szent kenyerek asztala az északi oldalon állt… A papoknak erre az asztalra minden szombaton tizenkét kenyeret kellet helyezni két sorban elrendezve és tömjénnel meghintve… Délen helyezték el a hétágú gyertyatartót a hét lámpájával együtt. Karjait választékosan kidolgozott virágmintákkal díszítették. Ezek a virágminták a liliomokhoz hasonlítottak. Az egész gyertyatartó egy darab tömör aranyból készült… A kárpit előtt – amely elválasztotta a szent helyet, a szentélyt a szentek szentjétől, a legszentebb helyiségtől, az Isten közvetlen jelenlétének helyétől – állt a tömjénezés aranyból készített oltára… Ezen az oltáron a tüzet maga Isten gyújtotta meg, és ezt a tüzet gondosan ápolták…

A belső kárpit mögött volt a szentek szentje. Ez volt a középpontja az engesztelés és a közbenjárás jelképes szolgálatának. Ez képezte az összekapcsoló láncszemet a menny és a föld között. Ebben a helyiségben volt a szövetség ládája, a frigyláda, akácfából készített láda, amelyet kívül és belül arannyal vontak be, a fedele is színaranyból készült, és az egészet arannyal szegélyezték. Ebbe helyezték el a kőtáblákat, amelyekre maga Isten véste be a Tízparancsolatot. Ezért nevezték Isten szövetsége ládájának is, vagy frigyládának, mert a Tízparancsolat volt az alapja annak a szövetségnek, amelyet Isten az Izraellel kötött. – Pátriárkák és próféták, 347-348./old.

Adományok és a Lélek

(2Móz 35:4-35) És szóla Mózes az Izráel fiai egész gyülekezetének, mondván: Ez az, a mit az Úr parancsolt, mondván (5)Szedjetek magatok közt ajándékot az Úrnak, mind, a kinek szíve önként hajlandó arra, hozzon ajándékot az Úrnak, aranyat, és ezüstöt, és rezet.(6)És kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és [lenfonalat], és kecskeszőrt. (7)Veresre festett kosbőröket, és borzbőröket és sittim-fát. (8)Világító olajat, arómákat a kenet olajához, és fűszereket a füstöléshez.(9)Ónix köveket és foglalni való köveket az efódhoz és a hósenhez.(10)És a kik ti köztetek ahhoz értők, jőjjenek elő, hogy csinálják meg mindazt, a mit az Úr parancsolt: (11)A hajlékot, annak sátorát és takaróját, horgait, deszkáit, reteszrúdjait, oszlopait és talpait. (12)A ládát és annak rúdjait, a fedéllel egybe, és a takaró függönyt.(13)Az asztalt és annak rúdjait, és minden edényét, és a szent kenyerekhez valókat. (14) A világító gyertyatartót és a hozzá való eszközöket, mécseit, és világító olajt. (15)A füstölő oltárt és rúdjait, a kenetnek olaját, és a jó illatú füstölőt, a hajlék ajtajára ajtótakarót. (16) Az egészen égőáldozat oltárát, annak réz rostélyát, rúdjait és minden eszközeit, a mosdómedenczét és annak lábát. (17) A pitvar szőnyegeit, oszlopait, talpait, és a pitvar kapujának leplét. (18) A hajlék szegeit, a pitvar szegeit, és azoknak köteleit.(19)A szolgálati ruhákat, a szent hajlékban való szolgálathoz, a szent ruhákat Áron papnak, és az ő fiainak ruháit, a papi szolgálatra. (20)Azután kiméne az Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes elől. (21)És eljöve mindenki, a kit a szíve indíta, és a kit lelke hajt vala, és hozának áldozatot az Úrnak, a gyülekezet hajlékának készítéséhez, és annak minden szolgálatához, és a szent ruhákhoz valókat. (22)És jövének férfiak és asszonyok együtt, mind, a kit szíve indított, hozának kapcsokat, függőket, gyűrűket, karpereczet, mindenféle arany eszközöket; a férfiak is, mind a kik aranyból hoztak áldozatot az Úrnak. (23) És minden ember, kinek a mije vala, hozott kék, bíborpiros, és karmazsinszínű, és [lenfonalat], kecskeszőrt, veresre festett kosbőröket és borzbőröket. (24) Minden, a ki ezüstöt vagy rezet vihetett, felhozá azt áldozatul az Úrnak, és a kiknél sittim-fa találtaték a szolgálat különböző szükségeire, felhozák azt. (25) Az asszonyok közűl pedig mind, a kik ahhoz értettek, saját kezeikkel fonának, és felvivék azt a mit fontak, a kék, és a bíborpiros, és a karmazsinszínű, és a [lenfonalat]. (26)Azok az asszonyok pedig, a kik ahhoz értettek, fonának kecskeszőrt. (27) A főemberek pedig hozának ónix köveket, foglalni való köveket az efódhoz és a hósenhez. (28) Illatozó szert is és olajat, a mécsbe és a kenethez, és fűszereket a füstöléshez. (29) Minden férfi és asszony, a kit szíve önként indíta, hogy áldozzon az egész munkára, melyet az Úr parancsolt Mózes által, hogy véghez vigyenek: [mind] önként hoztak ajándékot az Úrnak az Izráel fiai. (30) És monda Mózes az Izráel fiainak: Ímé az Úr név szerint hívta el Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát, a Júda nemzetségéből. (31) És betöltötte őt Istennek lelkével, bölcseséggel, értelemmel és tudománnyal minden mesterségben: (32) Hogy tudjon kigondolni mindent a mit aranyból, ezüstből és rézből kell csinálni; (33) És foglalásra való köveket metszeni, és fát faragni; és minden mesterséges munkát végezni. (34) Azontúl alkalmatossá tette arra is, hogy tanítson, mind ő, mind Aholiáb az Akhiszamák fia, a Dán nemzetségéből.(35) Betöltötte őket bölcseség lelkével, hogy tudjanak mindenféle faragó, és kötő, és hímző munkát készíteni, kék és bíborpiros, karmazsinszínű és lenfonálból, és takácsmunkát, a kik készítenek ilyenféle munkát és kigondolnak mesterműveket. (KAR)

(2Móz 36:1-7). Becalél és Oholíáb mindazokkal a hozzáértő emberekkel együtt, akiknek bölcsességet és értelmet adott az Úr, hogy el tudják készíteni a szentély különböző istentiszteleti eszközeit, készítsék el azokat egészen úgy, ahogyan megparancsolta az Úr! (2) Hívatta tehát Mózes Becalélt és Oholíábot és mindazokat a hozzáértő embereket, akiknek bölcsességet adott az Úr, mindenkit, akit szíve arra indított, hogy jelentkezzen a munka elvégzésére. (3) Ezek átvették Mózestől mindazokat a felajánlott dolgokat, amelyeket Izráel fiai hoztak a szentély istentiszteleti eszközeinek az elkészítéséhez. De továbbra is vittek minden reggel felajánlásokat Mózeshez. (4) Eljöttek mindazok a hozzáértő emberek, akik a szentély különféle eszközein dolgoztak, mindenki otthagyva a maga munkáját, amelyen éppen dolgozott, (5) és ezt mondták Mózesnek: Többet hordott össze a nép, mint amennyi szükséges azokhoz az istentiszteleti eszközökhöz, amelyek elkészítését megparancsolta az Úr. (6) Ekkor Mózes parancsára kihirdették a táborban: Se férfi, se asszony ne készítsen már semmit felajánlásként a szentély számára! Így kellett a népnek elrendelni, hogy ne hozzon több adományt. (7) Mert elég volt az anyag az egész munka elvégzéséhez, sőt még maradt is. /RÚF/

A szent sátor elkészítéséhez a különféle értékes anyagokból igen sok kellett, de minden össze is gyűlt a bőkezű adományokból. Az emberek jó szívvel adtak, készségesen, örömmel. Vittek aranyat, ezüstöt, rezet, finom vásznakat, drágaköveket, különleges szöveteket, akáciafát, olívaolajat, fűszereket és még megannyi más szükséges dolgot. A munkájukat is felajánlották, hiszen a sátorhoz és annak berendezéséhez számos különleges tárgyat kellett szorgos művészi munkával elkészíteni. A szabók varrták meg a szent sátorban feladatot ellátó papok ruháit, valamint a főpap gazdagon kidolgozott öltözetének darabjait, a hósennel és a süveggel együtt. Isten gazdagon megáldotta az izraelitákat az egyiptomiaktól a kivonulás előtt kapott ajándékokkal. Ekkor viszont ők fejezhették ki hálájukat a kegyelmes és hatalmas Istennek, aki vezette őket, és ez szívük mélyéről arra indította őket, hogy elvégezzék ezt a munkát az Ő dicsőségére. Olyan örömmel és bőségesen adakozott a nép, hogy idővel a felelősök ezt jelentették Mózesnek: „Többet hordott a nép ajándékba, mint amennyi az Úr által parancsolt munka elkészítéséhez szükséges”. (2Móz 36:4, /ÚRK/

Mózesnek ekkor le kellett állítani az adakozást, „Mert az egész munka elvégzéséhez elég volt az adomány, még felesleg is maradt”. (2Móz 36:6), /ÚRK/ A Szentlélek irányításával Isten képességeket és erőt adott az embereknek, hogy a pontos minta szerint elkészítsék a szent sátort. Bésaléelt, Aholiábot és másokat is „betöltötte… Istennek lelkével” (2Móz 35:31), ami azt jelenti, hogy mesteri fogások ismeretét, bölcsességet, művészi képességeket nyertek minden munka tökéletes elvégzéséhez. Ez roppant nagy feladat volt, és mindent pontosan a Mózesnek megmutatott minta szerint kellett elkészíteni. Nagy a jelentősége annak, hogy a Szentlélek ajándékát az emberek különböző képességeivel, szakértelmével hozza az Ige kapcsolatba, mindazzal, amire a szent sátor elkészítéséhez szükség volt. A Lélekkel való betöltekezés nem mágikus folyamat, és nem azt jelenti, hogy különleges lelki erők költöznek az emberekbe. Művének haladása és missziója teljesítése érdekében Isten képessé teszi a követőit arra, hogy valóra tudják váltani az Ő céljait, méghozzá jól.

(Gal 5:22-23). A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, (23) szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. /RÚF/

White idézet: Akik Isten fiai, azoknak a jelleme Jézus Krisztust képviseli. Munkájuknak Isten Fiának végtelen kedvessége, együttérzése, szeretete és feddhetetlensége szerez jó illatot. Minél inkább a Szentléleknek szenteljük elménket és testünket, annál kedvesebb lesz áldozatunk illata is.

Ha az önmegtagadás és az önfeláldozás lelkülete tölti be mindazok szívét, akik Isten gyermekeinek vallják magukat, akkor mindannyian Jézust képviselik a világ előtt. A magukat Jézus követőinek vallók önzése okozza azt, hogy Krisztus evangéliuma oly erőtelen. Ha szívünkből kiűznénk minden önzést, a Krisztustól áradó élet vize – vagyis a feddhetetlenség és a halhatatlanság evangéliumi világossága – szétáradhatna a veszendő emberekre. Önzetlen odaadásunk által lelkeket nyerhetnénk meg Krisztusnak.

Isten úgy rendelkezett, hogy férfiak, nők és gyermekek tanuljanak Igéjéből, hogy Krisztus munkatársaivá válhassanak a mennyei ajándékok terjesztésének nagy művében. Akik erre a munkára vállalkoznak, azoknak Krisztushoz hasonlókká kell válniuk. Képmását kell hordozniuk, tiszta és önzetlen életet élniük, mint Ő. Túlságosan sokan vannak, akik miatt az emberek csak részlegesen értik meg Isten Fiának munkásságát. A menny Fensége, a dicsőség Királya, mégis „gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok”. Semmit sem tett önmaga érdekében, hanem örömmel adta életét, hogy megválthassa a világot. Helyről helyre járva jót cselekedett, és nekünk is ezt kell tennünk, ha a munkatársaivá akarunk válni. Az önzésnek, az önös élvezeteknek és az önmagunkért végzett szolgálatnak nincs helye az igazi keresztény ember életében.

Krisztus élete annak a példája, hogy mire képes a keresztény ember az Istentől kapott erői révén. Ne csüggedj, ha ajándékod nem olyan nagy, mint a társadé. Kínáld fel örömmel azt, amid van, és Isten meg fogja áldani erőfeszítéseidet. Minél közelebb kerülsz Krisztus vérző oldalához, a Szentlélek annál inkább hatalmába kerít, és szíved válaszolni fog hívására. Úgy fogsz dolgozni, ahogyan Ő dolgozott: szeretettel és önzetlenül. Hited megerősödik, miközben szeretettel és tiszta lelkülettel munkálkodsz. Mennyből megerősített erőddel képes leszel eleget tenni az Úr elvárásainak, eltökélt odaadással teljesíthetsz még nehéz feladatokat is, áldozatkész, szeretetteljes cselekedeteket vihetsz végre az Úrért. – Advent Review and Sabbath Herald, 1896. november 24.