Isten általi kezdeményezés

 (Józsué 1:1-18). Mózesnek, az Úr szolgájának halála után ezt mondta az Úr Józsuénak, Nún fiának, Mózes szolgájának: (2) Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok. (3) Nektek adok minden helyet, amelyre lábatokkal léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. (4) A pusztától és a Libánontól a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, nyugat felé pedig a Nagy-tengerig a ti területetek lesz a hettiták egész országa. (5) Senki sem állhat ellened egész életedben. Veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. Nem hagylak magadra téged, és nem hagylak el. (6) Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom. (7) Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. (8) Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz. (9) Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz. (10) Józsué ezt parancsolta a nép elöljáróinak: (11) Menjetek végig a táboron, és parancsoljátok meg a népnek: Készítsetek magatoknak útravalót, mert három nap múlva átkeltek itt a Jordánon, hogy bemenjetek arra a földre, és birtokba vegyétek azt, amelyet Istenetek, az Úr nektek ad birtokul. (12) A rúbenieknek, a gádiaknak és Manassé törzse felének ezt mondta Józsué: (13) Emlékezzetek arra, amit Mózes, az Úr szolgája parancsolt meg nektek: Istenetek, az Úr nyugalmat ad nektek, és nektek adja ezt a földet. (14) Feleségeitek, gyermekeitek és jószágaitok maradjanak ezen a földön, amelyet nektek adott Mózes a Jordánon túl. Ti pedig mindnyájan, akik vitéz harcosok vagytok, keljetek át harcra készen testvéreitek élén, és segítsétek őket, (15) amíg nyugalmat nem ad az Úr testvéreiteknek éppúgy, mint nektek, és birtokba nem veszik ők is azt a földet, amelyet nekik ad Istenetek, az Úr. Azután visszatérhettek birtokul kapott földetekre, hogy birtokba vegyétek azt, amit Mózes, az Úr szolgája nektek adott a Jordántól napkeletre. (16) Azok pedig így válaszoltak Józsuénak: Megtesszük mindazt, amit parancsoltál, és elmegyünk bárhová, ahová csak küldesz. (17) Mindenben hallgatunk majd rád, ahogyan Mózesre hallgattunk, csak legyen veled is Istened, az Úr, ahogyan Mózessel vele volt. (18) Halállal lakoljon mindenki, aki ellene szegül parancsodnak, és nem hallgat szavadra, bármit is parancsolsz neki. Csak légy erős és bátor! /RÚF/

Az 1. fejezet bevezetés az egész könyvhöz. Négy beszédet találunk benne, amelyek megfelelnek a könyv négy fő részének:

1. átkelés (Józs 1:2-9),

2. honfoglalás (Józs 1:10-11),

3. a föld felosztása (Józs 1:12-15)

4. és a törvény engedelmességgel való szolgálata (Józs 1:16-18)

 Józsué könyve akár úgy is felfogható, mint egy sor Isten általi kezdeményezés. Isten mindegyikben egy feladatot ad Józsuénak, amely Kánaán elfoglalásával kapcsolatos. Mindegyik sikeres, ezekről később minden esetben elismerő szavakat olvasunk. A legvégén beteljesednek Isten ígéretei a föld elfoglalásáról. Ettől kezdve a föld megtartásának felelőssége az izraeliták kezében volt, amit viszont csak igaz hittel és az igaz hitet követő engedelmességgel lehetett elérni. Isten kezdeményezései, amit e három kifejezés („kelj át”, „vegyétek birtokba”, „oszd fel”) ír le, megfelelő visszhangra találtak a nép engedelmességében, amely viszont az utolsó isteni kezdeményezésből származtatható: a szolgálatból.

 Ismétlésként: Józsué könyve négy nagyobb részre osztható, amelyek mindegyikét meghatározza egy speciális fogalom, amely egy adott héber szóban jelenik meg:

 1) Átkelés: (Józs 1:1– 5:12)

2) Birtokba vétel: (Józs 5:13– 12:24)

3) Felosztás: (Józs 13:1– 21:45)

4) Szolgálat: (Józs 22:1– 24:33)

 Ezzel maga a könyv felépítése tárja elénk a fő üzenetet: Isten kezdeményezései nem automatikusan teljesülnek. Ezek beteljesedéshez kívánalom Isten népének a hűséges reakciója is. Valójában azzal együtt, amit Isten tett értünk (beleértve azokat a dolgokat is, amelyeket magunkért nem tehetünk meg), az Úr arra hív bennünket, hogy tegyük meg magunkért, amit megtehetünk, vagyis engedelmeskedjünk a parancsainak. Ez ekképpen zajlott mindig a szent történelemben, ahogy ma sincs másképp. Például Isten végidei népe így jelenik meg (Jel 14:12) Hallottam egy hangot a mennyből, mint nagy vizek zúgását és mint hatalmas mennydörgés hangját; és a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak. /RÚF/versében is – hisznek abban, amit Isten tesz értük, és ez az engedelmességükben mutatkozik meg.

White idézet: Minden őszinte, szívből fakadó áldozatos szolgálattal a képességeink gyarapodnak. Miközben engedjük, hogy a Szentlélek eszközként használjon minket, Isten ereje munkálkodik bennünk, és segít régi hajlamaink megtagadásában, erőszakos természetünk legyőzésében és új szokások formálásában. Ha a Lélek parancsát értékeljük és megfogadjuk, egyre több isteni erő befogadására, több és jobb munka végzésére tesz képessé minket. Szunnyadó képességeink megelevenednek, a gyengék pedig új életre kelnek.

 Az Isten hívására engedelmeskedő, alázatos munkás biztos lehet a menny segítségében. Már az is nemesíti jellemét, ha nagy és szent felelősséget vállal magára. Ez az elhatározás tevékenységre serkenti legnagyszerűbb szellemi és lelki képességeit, erősíti és tisztítja gondolkozását és szívét. Csodálatos, hogy az Isten hatalmába vetett hittel milyen erőssé válhat a gyenge ember! Milyen állhatatos lehet igyekezetében, és milyen sok és nagyszerű eredményt érhet el! Aki szerényen elindul kis tudásával, és elmondja azt, amit tud, miközben szorgalmasan igyekszik tudását növelni, tapasztalni fogja, hogy a menny minden kincse kitárulkozik előtte. Minél inkább törekszik a világosságot továbbítani, annál több világosságot kap. Minél nagyobb igyekezettel – de felebaráti szeretettel – próbálja Isten szavát megmagyarázni másoknak, annál jobban megérti ő maga is. Minél inkább használjuk ismereteinket és képességeinket, annál jobban bővül a tudásunk, és szaporodnak talentumaink.

 Krisztusért tett minden erőfeszítésünk áldást sugároz vissza ránk. Ha anyagi javainkat az Ő dicsőségére használjuk, többet kapunk vissza. Amikor imában tusakodva igyekszünk másokat Krisztushoz vezetni, a mi szívünk is az isteni kegyelem megelevenítő befolyása alá kerül, és a mi szeretetünk is nagyobb mennyei buzgósággal izzik. Egész keresztény életünk valóságosabb, elmélyültebb és áhítatosabb lesz.

 A mennyben aszerint értékelik az embert, hogy mennyit képes felfogni Istenből. Ez az ismeret a forrás, amelyből minden képesség fakad. Isten úgy teremtette az embert, hogy minden képességét belőle merítse. Isten pedig állandóan kapcsolatot keres az ember értelmi világával. Megtisztel azzal, hogy Krisztus munkatársai közé fogad: hirdethetjük kegyelmét a világnak, hogy jobban megismerjük a menny dolgait.

 Ha Krisztust szemléljük, nagyszerűbb és tisztább képet kapunk Istenről, és eközben jellemünk átalakul. A jóság és az embertársaink iránti szeretet természetünkké lesz. Olyan jellemet fejlesztünk, amely Isten jellemének mása. Miközben egyre jobban hasonlítunk Őhozzá, egyre többet tudunk felfogni belőle. Egyre inkább közösségre lépünk a mennyei világgal, és képességünk is nő az örökkévalóság gazdagságának, ismereteinek és bölcsességének befogadására.

– Krisztus példázatai, 354-355./old.