A Biblia élő Istene a kapcsolatok Istene. A könyv és a vér

 (2Móz 24:1-8). Azután így szólt Mózeshez: Jöjj fel az Úrhoz te és Áron, Nádáb és Abíhú meg Izráel vénei közül hetvenen, és tőle távol boruljatok le előtte! (2) Csak Mózes jöjjön közelebb az Úrhoz, a többiek ne jöjjenek közelebb! A nép ne jöjjön fel vele! (3) Akkor lement Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden igéjét és valamennyi törvényét. Az egész nép pedig ezt felelte egy akarattal: Megtesszük mindazt, amit elrendelt az Úr. (4) Akkor leírta Mózes az Úr összes igéjét. Másnap korán reggel oltárt épített a hegy lábánál, és tizenkét szent oszlopot állított fel Izráel tizenkét törzse szerint. (5) Azután odarendelt néhány izráeli ifjút, hogy mutassanak be égőáldozatot, és vágjanak le bikákat békeáldozatul az Úrnak. (6) Mózes pedig fogta a vér felét, tálakba töltötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette. (7) Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép előtt. Azok ezt mondták: Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. (8) Azután Mózes vette a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az Úr kötött veletek, mind ezeknek az igéknek az alapján. /RÚF/

A Biblia élő Istene a kapcsolatok Istene. Nem valamilyen dolog vagy program adja Urunk fontosságát, hanem a személye. Isten komolyan odafigyel az emberekre, és tevékenységeinek elsődleges célja, hogy személyes kapcsolatot építsen velünk. Végtére is Ő a „szeretet” Istene, tehát fontosnak kell tartania a kapcsolatokat, hiszen enélkül hogyan is létezhetne szeretet?  

Jézus kijelentette: „És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok”. (Jn 12:32) Isten számára nemcsak etikus viselkedésünk, helyes tantételeink vagy megfelelő tetteink a fontosak, hanem mindenekelőtt az, hogy személyes, meghitt viszonyban legyünk vele. A kapcsolatokról szól a teremtéskor adott mindkét intézmény (1Mózes 1–2. fejezet): az első az Istennel való függőleges kapcsolat (a szombat), a második pedig az emberek közötti vízszintes kapcsolat (házasság). 

A Sínai-hegynél a szövetség beiktatásának kellett megerősítenie azt a különleges köteléket, amit Isten a népével kívánt fenntartani. A szertartás során a nép kétszer is hangos kiáltással fogadta, hogy engedelmeskednek minden kérésének: „Mindazt megtesszük, amit az Úr parancsolt!” Komolyan is gondolták, csak nem voltak tisztában saját megtörtségükkel, gyengeségükkel, erőtlenségükkel. Mózes a szövetség vérét hintette a népre, ami azt fejezte ki, hogy Izrael csakis Krisztus érdemei által lehet képes követni Isten útmutatásait. Nem akarjuk elfogadni, hogy emberi természetünk törékeny, gyenge és teljes egészében bűnös. Bűnös hajlamaink vannak. Ahhoz, hogy jót cselekedjünk, külső segítségre van szükségünk, amit csak felülről kaphatunk, Isten kegyelmének erejéből, az Igéből és a Szentlélektől, de a rendelkezésünkre álló megannyi segítség dacára is olyan könnyen jön számunkra a rossz, nem igaz? 

Az Istennel való szoros, személyes kapcsolat ezért volt olyan lényeges a nép számára akkor, a Sínai-hegynél, mint ahogy számunkra is az most.

White idézet: Kié a szívünk? Kivel foglalkoznak gondolataink? Kiről és miről beszélünk legszívesebben? Kié leghőbb érzelmünk és legjobb erőnk? Ha Krisztuséi vagyunk, gondolataink felé irányulnak. Övé legédesebb érzelmünk. Akkor mindenünket – amik vagyunk és amivel rendelkezünk – neki szenteljük. Kívánunk hozzá hasonlítani, óhajtjuk Lelkének leheletét; vágyunk akaratát teljesíteni és neki tetsző életet élni. 

 Akik a Krisztus Jézusban új teremtmények, a Lélek gyümölcseit termik: a szeretetet, az örömet, a békességet, a türelmet, a barátságot, a jóságot, a hitet, a nyájasságot és a mértékletességet. Nem találnak többé örömet a régi élvezetekben, hanem az Isten Fiában való hit által nyomdokait követik, az Ő jellemét tükrözik vissza, és „megtisztítják magukat, amint hogy Ő is tiszta”. Amit régente gyűlöltek, azt most szeretik; s amit régebben szerettek, azt most gyűlölik. Akik azelőtt büszkék és akaratosak voltak, most nyájasak és alázatosak; akik azelőtt a hiúság és az önérzet rabjai voltak, most szerények és komolyak lesznek. Az iszákos mértékletes és józan, a szemérmetlen pedig erényes lesz. A világ hiú szokásait elhagyják. Az igaz keresztény nem a „külső díszt” keresi, hanem a „szívnek elrejtett emberét”- „a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával”. (1Pt 3:3-4) …– Jézushoz vezető út, 58-59./old.