Az Istennel kötött szövetség szilárd megerősítése után Mózes ismét felment a Sínai-hegyre. Az út elejét nem egyedül tette meg, hetvenhárom izraelita vezető kiváló társaságában haladt felfelé. A vezetők számára ez volt a legnagyszerűbb élmény: látták Istent (teofánia), ezt a különlegességet a szöveg kétszer is kiemeli. Ekkor a vezetők együtt ettek, amivel megpecsételték az Istennel kötött szövetséget. A lakomán Izrael Istene volt a vendéglátójuk, hatalmas megtiszteltetésben részesítette őket. A bibliai időkben (és bizonyos fokig még ma is) a Közel-Keleten a közös étkezést rendkívül fontosnak, nagy megtiszteltetésnek, kiváltságnak tartották. Ilyenkor alkalom adódott megbocsátásra és barátságok szorosabbá fonására. Ezek az események azt is jelzik, hogy az emberek számíthatnak egymásra, összetartanak válságokban és problémás helyzetekben is. Amikor együtt ettek, szavak nélkül azt ígérték egymásnak: ha bármi történne a másikkal, kötelességüknek tartanák, hogy a segítségére siessenek. A meghívást nagy kedvesség jelének tekintették, amiben nem mindenki részesült. A meghívás visszautasítása azonban az egyik legnagyobb sértésnek számított. Ezek az gondolatok is segítenek jobban megérteni olyan újszövetségi történeteket, amelyekben Jézust erősen bírálták, amiért bűnösökkel evett együtt.
(Lk 5:30). A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: Miért esztek és isztok a vám szedőkkel és bűnösökkel együtt? /RÚF/
Az úrvacsora megünneplésével a hívők szorosabbra fonták kapcsolatukat más, hozzájuk hasonló bűnösökkel. Az úrvacsora elfogyasztásával a Jézusban nyert bűnbocsánatot és üdvösséget ünnepeljük.
(Mt 26:26-30). Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! (27) Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, (28) mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. (29) De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában. (30) Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. /RÚF/;
(Mk 14:22-25). És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: Vegyétek, ez az én testem. (23) Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan, (24) és ezt mondta nekik: Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. (25) Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből ama napig, amelyen újat iszom az Isten országában. /RÚF/;
(1Kor 11:23-29). Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, (24) és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (25) Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” (26) Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. (27) Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. (28) Vizsgálja meg azért az ember ön magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. (29) Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. /RÚF/
Szomorú, hogy azok közül, akik akkor felmentek Mózessel a hegyre, néhányan később bűnbe estek, ami az életükbe került.
(3Móz 10:1-2, 9). Nádáb és Abíhú, Áron fiai fogták a maguk szenesserpenyőjét, tüzet tettek bele, füstölőszert raktak rá, és idegen tűzzel áldoztak az Úr színe előtt, pedig ő nem adott nekik erre parancsot. (2) Ekkor tűz csapott ki az Úr színe elől, és megemésztette őket; meghaltak az Úr színe előtt. (9) Bort és részegítő italt ne igyatok: se te, se a fiaid, amikor bementek a kijelentés sátrába, hogy meg ne haljatok! Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre! /RÚF/]
Az Istennel szerzett mély tapasztalat hatása sem változtatta meg őket, nem tértek meg. Komoly tanulság ez arra nézve, hogy ha az ember ismeri is az igazságot és részesül szent kiváltságokban, attól még nem tér meg automatikusan. Ilyen tapasztalatok után nekik lehetett volna a legkevésbé olyan nagy bűnt elkövetni, mint amit tragikus módon megtettek.
White idézet: Isten felszólítására „…Mózes és az ő szolgája, Józsué” (2Móz 24:13) felmentek az Isten hegyére, hogy találkozzanak Istennel. Mivel egy ideig távol kellett maradniuk a tábortól, ezért Mózes Áront, Húrt és segítségükként a hetven vént rendelte ki, hogy helyette tevékenykedjenek. „Akkor felméne Mózes a hegyre; és felhő borítá el a hegyet. És az Úr dicsősége szálla alá a Sínai-hegyre.” (2Móz 24:15-16) Hat napig felhő borította be a hegyet Isten különleges jelenlétének jeleként. Isten azonban nem adott semmiféle kinyilatkoztatást magáról vagy közlést akaratáról. Ez idő alatt Mózes ott maradt a hegy egyik ormán és arra várt, hogy a Magasságos Úr Isten majd megjelenik neki. Isten mondta: „Jöjj fel hozzám a hegyre, és maradj ott.” Bár Isten próbára tette türelmét és engedelmességét, de Mózes még sem fáradt bele a várakozásba, és nem hagyta el helyét. A várakozásnak ez az időszaka az előkészület és az alapos önvizsgálat ideje volt. Még Istennek ez a kedvelt szolgája sem léphetett be azonnal Isten jelenlétébe és viselhette el dicsősége megmutatását. Ezt a hat napot arra kellett felhasználnia, hogy szíve megvizsgálásával, elmélkedéssel és imádsággal teljesen átadja magát Istennek, mielőtt el tudott volna készülni a Teremtőjével való közvetlen beszélgetésre. A hetedik napon, amely a szombat napja volt, Isten behívta Mózest a felhőbe. A sűrű felhő egész Izrael szeme láttára megnyílt, és az Úr dicsősége emésztő tűzként tört elő abból. – Pátriárkák és próféták, 312-313./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése