Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet!

 Az aranyborjúval kapcsolatos hitehagyás után Mózes közbenjárt Isten népéért. Szerette volna, ha az Úr biztosítja, hogy továbbra is vezeti őket az ígéret földje felé. Lelke mélyén még jobban meg akarta ismerni az Urat.

(2Móz 33:18-23). Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! (19) Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. (20) Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. (21) Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! (22) És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. (23) Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja. /RÚF/

„Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet” (2Móz 33:18) – fordult Mózes az Úrhoz, és kegyelméből Isten valóban megnyilatkoztatta előtte dicsőségét. Mózes kérésére válaszul megígérte, hogy megmutatja neki „fenségét” (RÚF, ÚRK), vagy ahogy egy angol fordítás írja: a „jóságát”. Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy Isten dicsősége az Ő jósága, vagyis a jelleme.

Ellen G. White: (Az apostolok története) (Krisztus példázatai). (Próféták és királyok.) „Isten dicsősége, hogy tisztaságát gyermekeinek adja. Szeretné látni, hogy az emberek elérik a legmagasabb színvonalat” (Ellen G. White: Az apostolok története. Dicsőségével magához öleli a bűnbánó bűnöst (Ellen G. White: Próféták és királyok. ), és mindent megad, ami az átformálásukhoz szükségeltetik. A mi dicsőségünk pedig az, ha életünkkel az Ő jellemét mutatjuk be, hogy mások is megismerjék. A tetteinkben kell meglátszania annak, hogy Isten jellemét, a jóságát, a kedvességét, a gyengéd szeretetét tükrözzük. Így nemcsak a világunk számára jelenthetünk áldást, hanem fénysugárrá is lehetünk az egész figyelő világmindenségben.

„Mert úgy vélem, hogy az Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek.” (1Kor 4:9)

Ez a kozmikus dimenzió ad olyan értelmet és célt az életünknek, a szolgálatunknak, amit szinte fel sem foghatunk. (Róm 2:4) versében Pál kijelenti, hogy „az Istennek jósága téged megtérésre indít”. Vagyis az győzi meg az embert bűnösségéről és megváltásra szoruló állapotáról, hogy a Szentlélek Isten jóságára és jellemére mutat rá. Amikor a keresztre tekintve belegondolunk, hogy ki volt ott (maga az Úr), és miért került oda (mert szeretett bennünket és egyedül csak így menthetett meg), ez nyilatkoztatja ki a lehető legerősebben jóságát és jellemét.

White idézet: Mózes a sikertől felbuzdulva bátorkodik olyan szent családiassággal még közelebb húzódni Istenhez, ami meghaladja az értelmünket. Olyat kér, amit addig egyetlen emberi lény sem kért: „Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet!” Micsoda kérés egy véges, halandó embertől! De vajon elutasítják? Megdorgálja-e Isten a merészségéért? Nem. Kegyelemteljes szavát hallhatjuk: „Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el.”

Egyetlen ember sem láthatja Isten dicsőségét, különben meghal, de Mózest arról biztosítja az Úr, hogy olyan mértékben szemlélheti meg Isten dicsőségét, amennyire csak halandó embernek ez lehetséges. A világot alkotó kéz, amely hegyeket tart a helyükön, megfogja ezt a por, de erős hitű embert, és irgalmasan eltakarja őt ott a sziklahasadékban, miközben Isten teljes dicsősége és jósága elvonul előtte. Nem csoda, hogy a Mindenható „felséges dicsősége” hatására Mózes arca olyannyira ragyogott, hogy a nép egyszerűen nem tudott ránézni. Isten kézjegye nyugodott meg rajta, ezért olyannak tűnt, mint a mennyei trón körül szolgáló angyalok közül egy.

Ez a tapasztalat elsősorban arról biztosította őt, hogy Isten meghallgatta imáját, és Ő maga lesz vele. Ezt Mózes vezetőként többre becsülte az Egyiptomban szerezett összes tanításnál vagy hadtudományi megvalósításnál. Egyetlen földi hatalom, értelem vagy ismeret sem helyettesítheti Isten közvetlen jelenlétét. Mózes élete mutatja meg azt, hogy miért hatalmas előjog az ember számára az Istennel ápolt szoros kapcsolat. A bűnös előtt félelmetesnek tűnik az élő Isten kezébe esni, de Mózes nem félt egyedül maradni a Szerzővel, aki oly félelmetesen jelentette ki törvényét a Sínai-hegyen, mivel a lelke összhangban volt Teremtőjének akaratával.

Az ima úgy tárja ki Isten előtt az ember szívét, mint egy barát előtt. Hitszemével maga mellett látja Istent, és imádkozása nyomán az isteni szeretet és gondoskodás értékes bizonyítékait szerezheti meg. – Gospel Workers (1892.) 34-35./old.