A Föld kihívása

 (Józs 13:1-7). Amikor Józsué élemedett korú öregember lett, ezt mondta neki az Úr: Te élemedett korú öregember lettél, pedig még igen sok terület maradt az országban, amit birtokba kell venni. (2) Ez maradt még hátra az országból: a filiszteusok egész területe és minden, ami a gesúriaké: (3) a Síhórtól, mely Egyiptomtól keletre folyik, észak felé a kánaániakhoz tartozó Ekrón határáig a filiszteusok öt városfejedelme: a gázai, az asdódi, az askelóni, a gáti és az ekróni, továbbá az avviak; (4) délen a kánaániak egész földje és a szidóni Meárá egészen Afékig, az emóriak határáig. (5) Azután a gebáliak földje és napkeleten az egész Libánon, a Hermón-hegység lábánál fekvő Baal-Gádtól egészen a Hamátba vezető útig; (6) a hegység egész lakossága a Libánontól Miszrefót-Majimig, az összes szidóni. Én magam űzöm ki őket Izráel fiai elől. Oszd csak ki sorsvetéssel Izráelnek örökségül, ahogyan megparancsoltam neked! (7) Most azért oszd fel ezt a földet örökségül a kilenc törzs és Manassé fél törzse között! /RÚF/

 Mivel az izraeliták évszázadokig rabszolgasorban éltek, katonai képességeik hiányosak voltak ahhoz, hogy elfoglalják a földet. Még rabszolgatartóik, az egyiptomiak sem tudták folyamatosan megtartani azt a területet, pedig jól képzett és jól felszerelt sereggel rendelkeztek. Egyiptom sosem tudta teljesen elfoglalni Kánaánt, mivel az erődítményszerű városok bevehetetlenek voltak számukra. Most pedig egy volt rabszolganépnek kellene azt leigázni, egy olyan területet, amit még az egyiptomiak sem tudtak birtokba venni. Ha egyszer a föld az övék lesz, azt egyedül Isten kegyelmének köszönhetik majd, nem a saját erejüknek.

 (Józsué könyvének 13–21). fejezetei tartalmazzák a föld felosztását Izrael törzsei között. Ebben nemcsak az világos Izrael számára, mit szereztek meg addig, hanem az is, hogy mi vár még birtokba vételre. Izrael biztonságban élhet a földön, amit Isten adott nekik, mint saját örökségén. Ők a jogos és törvényes lakói a területnek, amelynek tulajdonosa Isten. Viszont Isten kezdeményezése az emberek válaszreakcióját igényli. A könyv első fele azt mutatja be, hogyan vette el a földet Isten a kánaániaktól, a második rész arról tesz tanúságot, hogyan vette birtokba Izrael azt a betelepedéssel.

 A honfoglalás efféle összetettsége a mi megváltásunk dinamikáját példázza. Az izraelitákhoz hasonlóan mi sem tehetünk semmit, hogy elnyerjük a megváltást. 

(Ef 2:8-9). Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; (9) nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. /RÚF/] 

A megváltás ajándék, ahogy az ígéret földje is Isten ajándéka volt, amit a szövetségi kapcsolat alapozott meg: és biztosan semmi köze nem volt az érdemeikhez. 

(5Móz 9:5). Nem a magad igazságáért vagy szíved tisztaságáért mégy be oda, hogy birtokba vedd a földjüket, hanem gonoszságuk miatt űzi ki előled Istened, az Úr ezeket a népeket, hogy teljesítse ígéretét, amelyre esküt tett az Úr atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. /RÚF/)

 Ahhoz azonban, hogy az izraeliták élvezhessék Isten ajándékát, magukra kellett venni minden felelősséget, ami a földön való élettel járt, ahogy nekünk is keresztül kell menni a megszentelődés folyamatán, szeretetből fakadó engedelmességben, ami Isten országának polgárai számára követelmény. Bár a két dolog nem teljesen azonos, elég egyértelmű a párhuzam a kegyelem által kapott föld és a kegyelem által nyert megváltás között. Csodálatos ajándékot kaptunk, amit azonban el is veszíthetünk, ha nem vagyunk hűségesek.

(Fil 2:12). Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, /RÚF/;

  (Zsid 12:28). Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. /RÚF/

 White idézet: Életünk során meg kell küzdenünk a sötétség erőivel, de értékes győzelmeket fogunk aratni. Szemünket szegezzük a jutalomra. Miután Józsué átkelt a Jordánon, hogy bevegye Jerikót, egy fenséges lénnyel találkozott, akihez azonnal kérdést intézett: „Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok… Oldd le a te sarudat lábadról, mert szent a hely, amelyen állsz.”

 Izrael gyermekei ilyen leckéket kaptak folyamatosan. A menny Istenére terelve figyelmüket Krisztus megtanította nekik, hogy ne maguknak tulajdonítsák a dicsőséget. Mi se ápoljuk az önfelmagasztalást. Amikor azt képzeljük, hogy valakik vagyunk, akkor jusson eszünkbe, hogy nincs bennünk különlegesebb vagy jobb más földi halandónál azon kívül, amit kaptunk Istentől.

 A szükségben ne feledjük, hogy hasonlítunk Izrael gyermekeire. Az ihletett toll leírta a történelmüket. Nem kell példájukat követnünk a lázadásban és a hálátlanságban. Isten nem helyezett Mózes ajkára egyetlen elítélő szót sem. Ebben a tekintetben az izraeliták különbek voltak más népektől.

 Sokan gondolják, hogy amikor elfogadják Jézus Krisztus vallását, valójában alacsonyabb szintre lépnek vissza. Ezeknek az embereknek le kell mondaniuk önelégültségükről és önigazultságukról, és meg kell alázniuk magukat az Úr előtt. Csak azok lépnek magasabb szintre, akik Isten fiaiként és leányaiként kapcsolatot ápolnak az élő Istennel...

 Imalelkületben kell beszélnünk a mennyről és a mennyei dolgokról. Egyikünknek sem biztonságos azt éreznünk, hogy olyan talajon áll a lábunk, ahol nem csúszhat el, viszont tudatosítanunk kell, hogy szent helyen állunk. Tisztítsátok meg a lélek templomát, hogy Krisztus beköltözhessen és ott uralkodhasson. Jézus Krisztust szemlélve fogunk növekedni és hozzá hasonlóvá válni. Minél szorosabban ragaszkodunk hozzá, annál tisztábban látjuk meg a tökéletlenségünket… Az igazi kegyesség erejének megismerése érdekében el kell rejtőznünk Jézusban, és visszatartás nélkül néki kell szentelnünk magunkat… Szenteld oda Istennek minden erődet, az elmédet és a képességeidet. Bárhová is küld az Úr, akármilyen alázatos beosztásba, te ott is dolgozz hűségesen. – Christ Triumphant, 135./old.