A Jubileumi év

A földnek annyira központi szerepe volt Izrael mint Isten népe létezésében, hogy nem lehetett egyben elfoglalni. Törzsek, klánok és családok szerint kellett szétosztani 

(4Móz 34:13-18). Azután ezt parancsolta Mózes Izráel fiainak: Ezt a földet osszátok fel örökségül sorsvetéssel, ahogyan megparancsolta az Úr, és adjátok oda a kilenc és fél törzsnek. (14) Mert Rúben törzsének a nagycsaládjai és Gád törzsének a nagycsaládjai már megkapták örökségüket, és Manassé törzsének a fele is megkapta. (15) Ez a két és fél törzs a Jordánon innen, keleten, Jerikóval szemben kapta meg örökségét. (16) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (17) Név szerint ezek legyenek azok a férfiak, akik felosztják közöttetek örökségül az országot: Eleázár pap és Józsué, Nún fia. (18) Törzsenként egy-egy fejedelmet válasszatok melléjük az ország felosztására. /RÚF/... nehogy néhány vezető birtokolhassa azt.

(3Móz 25:1-5, 8-13). Azután így beszélt Mózeshez az Úr a Sínai-hegyen: (2) Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Amikor bementek arra a földre, amelyet nektek adok, legyen nyugalma a földnek is az Úr nyugalomnapjához hasonlóan. (3) Hat éven át vesd be meződet, és hat éven át mesd meg szőlődet, és takarítsd be azok termését. (4) De a hetedik esztendőben legyen teljes nyugalma a földnek, az Úr nyugalomnapjához hasonlóan. Meződet ne vesd be, és szőlődet ne mesd meg. (5) Ami az aratás után kihajtott, azt ne arasd le, és metszetlen szőlőd fürtjeit ne szedd le. A nyugalom esztendeje legyen ez a föld számára. (8) Számolj azután hét nyugalomévet, azaz hétszer hét esztendőt, úgyhogy a hét nyugalomév ideje negyvenkilenc esztendő legyen. (9) Akkor fúvasd meg a harsogó kürtöt a hetedik hónap tizedikén, az engesztelés napján fúvasd meg a kürtöt országszerte. (10) Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek felszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez. (11) Örömünnep legyen számotokra az ötvenedik esztendő! Ne vessetek és ne arassátok le, ami az aratás után kihajtott; a metszetlen szőlőt ne szüreteljétek le! (12) Mert örömünnep az, tartsátok szentnek. A mezőről egyétek annak termését. (13) Az örömnek ebben az esztendejében jusson hozzá újra mindenki a birtokához. /RÚF/

 Szemben az egyiptomi állapotokkal, ahol rendszeres volt a föld elvesztése, mivel a fáraó jobbágyaivá váltak a lakosok, Isten célja az izraelitákkal az volt, hogy ne történhessen meg, hogy egyszer és mindenkorra jogfosztottakká válnak. Senki nem birtokolhatta az adott földet, csak az a klán és család, amelyiknek eredetileg kiosztották. Valójában Isten eredeti terve szerint a földet szó szerint sosem lehetett eladni, hanem csak bérbe adták, és annak az értékét az határozta meg, hogy hány év van még a következő jubileumi évig. Ezért annak a rokonai, aki kénytelen volt „eladni” a földet, kötelesek voltak visszavásárolni azt még a jubileumi év előtt.

 (3Móz 25:25). Ha testvéred elszegényedik, és elad a birtokából, akkor álljon elő a megváltója, a legközelebbi rokona, és váltsa ki azt, amit a testvére eladott. /RÚF/)

 A terület kiosztása betekintést ad Isten szívébe. Mint mennyei Atyánk, Ő azt akarja, hogy a gyermekei nagylelkűek legyenek azokkal, akik kevésbé szerencsések, és hagyniuk kellett, hogy földjeik minden hetedik évben táplálják őket. A szombatév a szombat parancsában meghúzódó elv szélesebb nézőpontból történő alkalmazása. A kemény munka értékként való elismerése mellett a földtulajdonosoknak tisztelniük kellett azokat, jóindulatot tanúsítva irántuk, akik anyagi gondokkal küzdöttek. A földtulajdonra vonatkozó jogszabályok lehetőséget biztosítottak minden izraelitának arra, hogy megszabaduljon az örökölt vagy saját maga által okozott nyomasztó körülményektől, és új életet kezdhessen. Lényegét tekintve az evangélium fő célja is ez: eltörölni a különbséget gazdag és szegény, alkalmazó és alkalmazott, kiváltságos és marginalizálódott között, mindannyiunkat azonos szintre helyezve, mint akiknek azonos módon van szükségünk Isten kegyelmére. Sajnos Izrael nem tartotta meg az Isten által adott előírásokat, így évszázadokkal később a vonatkozó figyelmeztetések utolérték őket.

 (2Krón 36:20-21). Azokat, akik az öldöklést átvészelték, fogságba vitette Babilóniába, és őt meg fiait kellett szolgálniuk mindaddig, amíg a perzsa királyság uralomra nem jutott, (21) hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott igéje: Amíg le nem telnek az ország nyugalmának évei, nyugodni fog a pusztulás egész ideje alatt, teljes hetven évig. /RÚF/

 White idézet: Az Isten törvénye iránti engedelmesség biztosan áldást hozott. „Sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és terajtad nem uralkodnak.” (5Móz 15:6)

 Hét szombatesztendő – hétszer hét esztendő – után az elengedés, a kürtölés nagy esztendeje következett. „Akkor fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken. És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza ki-ki az ő birtokát, és térjen vissza ki-ki az ő nemzetségéhez.” (3Móz 25:9-10)

 

„A hetedik hónapban, a hónap tizedikén, az engesztelés napján” harsant fel a kürt. Szerte a z országban, ahol zsidó nép lakott, hallható volt hangja, Jákób minden gyermekét felszólítva, hogy köszöntsék az elengedés esztendejét. Az engesztelés nagy napján elégtételt vettek Izrael bűnéért, és a nép boldog szívvel köszöntötte a kürtölést.

 Mint a szombatévben, a földet most sem volt szabad bevetni vagy learatni, és mindent, amit termett, a szegények jogos tulajdonának tekintettek. A héber rabszolgáknak azt az osztályát, akik a szombatévek alatt nem szabadultak fel, most szabadon engedték. De a kürtölés évét leginkább a közben elzálogosított föld visszaadása jellemezte. Isten parancsára az egész földet sorsvetés szerint osztották föl. Senkinek sem volt szabad a tulajdonát elcserélnie, sem eladnia, hacsak a szegénység nem kényszerítette rá. De ha ez megtörtént, és ha ő vagy egyik rokona vissza akarta váltani, a vásárló nem akadályozhatta meg. Ha ez a kürtölés évéig nem történt meg, akkor a birtok visszaszállt tulajdonosára vagy örökösére.

 Az Úr kijelentette Izraelnek: „A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam.” (3Móz 25:23) A népnek tudatosítania kellett magában, hogy Isten földje volt az, amit ők egy időre birtokolnak; az Úr a jogos tulajdonos, az eredeti birtokos, és Ő különös tekintettel volt a szegényekre és szerencsétlenekre. Mindenkinek elméjébe kellett vésnie, hogy a szegényeknek éppoly jogos helyük van Isten világában, mint a gazdagoknak.

 Ilyen intézkedéseket hozott a kegyelmes Teremtő, hogy enyhítse a szenvedést, és reményt, napsugarat árasszon a nincstelenek és nélkülözők életébe. – Pátriárkák és próféták, 533-534./old.