2025. november 27., csütörtök

A helyreállított Föld

(Jer 24:6). Jó szándékkal tekintek rájuk, és visszahozom őket ebbe az országba: felépítem őket és nem döntöm romba, elplántálom és nem gyomlálom ki őket. /RÚF/

(Jer 31:16). Ezt mondja az Úr: Hagyd abba a hangos sírást, ne könnyezzenek szemeid! Mert meglesz szenvedésed jutalma – így szól az Úr –, visszatérnek fiaid az ellenség földjéről. /RÚF/

(Ez 11:17). Ezért mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Összegyűjtelek benneteket a népek közül, és összeszedlek azokból az országokból, amelyekbe szétszéledtetek, és nektek adom Izráel földjét. /RÚF/

(Ez 28:25). Így szól az én Uram, az Úr: Amikor összegyűjtöm Izráel házát a népek közül, amelyek közé szétszóródtak, akkor a népek szeme láttára mutatom meg rajtuk, hogy szent vagyok; mert a maguk földjén fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam. /RÚF/

(Ez 37:14, 25). Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam – így szól az Úr. (25) Abban az országban laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam, amelyben őseitek is laktak. Ott laknak ők, fiaik és unokáik örökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük örökre. /RÚF/

 A babiloni fogság alatt az izraeliták nemcsak a gyökértelenség szomorú valóságát tapasztalták meg, hanem azt az ígéretet is, hogy az Istennel való kapcsolatuk, bár a föld ígérete által vált konkréttá, nem függ annak birtoklásától, és nem korlátozódik csupán arra. Amikor az izraeliták megvallották bűneiket, megtértek és ismét teljes szívvel keresték Istent, Ő újra betöltötte ígéretét, majd visszahozta őket a földjükre, ami a helyreállítás jele volt. Ugyanakkor Isten akkor is az Uruk volt, amikor éppen nem éltek az ígéret földjén.

 Ahogy mindig feltételes volt az ígéret, miszerint Izrael birtokolja a földet 

(5Móz 28:63-64). És ahogyan örömét lelte az Úr abban, hogy jót tehetett veletek, és megszaporított benneteket, ugyanúgy leli majd örömét abban is az Úr, hogy tönkretesz és kipusztít benneteket. Kigyomlálnak benneteket arról a földről, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. (64) Szétszéleszt téged az Úr az összes nemzet közé a föld egyik szélétől a másikig, és ott majd más, kőből és fából készült isteneket kell szolgálnod, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid. /RÚF/;

  (Józs 23:13, 15). akkor tudjátok meg, hogy nem űzi ki többé Istenetek, az Úr ezeket a népeket előletek. Sőt, tőrré és csapdává lesznek számotokra, oldalatokon ostorrá, szemetekben pedig tövisekké, míg ki nem pusztultok erről a jó földről, amelyet Istenetek, az Úr adott nektek. (15). De ahogyan beteljesedett rajtatok mindaz az ígéret, amelyet Istenetek, az Úr tett nektek, úgy fogja beteljesíteni rajtatok az Úr minden fenyegetését is, amíg ki nem pusztít benneteket erről a jó földről, amelyet nektek adott Istenetek, az Úr. /RÚF/; 

(1Kir 9:7). akkor kiirtom Izráelt arról a földről, amelyet nekik adtam, ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elől, Izráelt pedig példálózva, maró gúnnyal emlegetik majd minden nép között. /RÚF/;

  (2Kir 17:23). Végül is az Úr eltávolította színe elől Izráelt, ahogyan megmondta szolgái, a próféták által. Ezért került fogságba Izráel a maga földjéről Asszíriába mindmáig. /RÚF/;

 (Jer 12:10-12). Sok pásztor pusztította szőlőmet, taposta osztályrészemet. Drága osztályrészemet sivár pusztává tették. (11) Sivárrá tették, gyászba borult előttem, mint a sivatag. Sivárrá vált az egész ország, de senki sem törődik vele. (12) A puszta kopár hegyein pusztítók jönnek. Mert az Úr fegyvere pusztítja az országot egyik szélétől a másikig. Nincs békessége egy embernek sem! /RÚF/

...az is az volt, hogy a fogság után visszaviszi őket, és gyarapodni fognak. Ezzel együtt az Ótestamentum prófétái arra is felhívják a figyelmet, hogy a helyreállítás jövőbeli dolog, amit a dávidi Király hoz majd el.

(Ézs 9:5-6) Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! (6) Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt! /RÚF/; 

(Zak 9:9, 16). Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. (16) Megsegíti őket Istenük, az Úr azon a napon. Pásztorolja népét, mint egy nyájat. Mint a korona drágakövei, úgy ragyognak földjén. /RÚF/ Ez az ígéret Jézus életében, halálában és feltámadásában vált valóra, akiben az ókori izraelitáknak adott minden ígéret teljesedett.

 Az Újtestamentum közvetlenül nem említi meg az ígéret földjét, de azt mondja, hogy Isten ígéretei valóra váltak Jézus Krisztusban, illetve általa. 

(Róm 15:8). Mert azt mondom, hogy Krisztus a zsidóság szolgájává lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket /RÚF/; 

(2Kor 1:20). Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. /RÚF/ Tehát Jézus világosságában a föld új értelmet nyert, a szimbólumává vált Isten lelki áldásainak, mindannak, amit Isten itt és most (Ef 2:6). és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban /RÚF/...valamint a jövőben tervez adni hűséges népének.

 A nyugalom, bőség és jólét isteni ígéretének végső beteljesedése a bűntől és annak következményeitől megszabadított új földön lesz a mienk. Ebben az értelemben nekünk, keresztényeknek a reményünk Krisztus azon ígéretén nyugszik, hogy visszatér a földre és a mennyei ezer év után megalapítja örökkévaló országát az újjáteremtett földön. Ez lesz a bolygónkról valaha elhangzott minden ígéret végső beteljesedése

 (Jn 14:1-3). Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! (2) Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (3) És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. /RÚF/, 

(Tit 2:13). mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését /RÚF/ 

(Jel 21:1-3). És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. (2) És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. (3) Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük /RÚF/

 White idézet: Ha Józsuéhoz hasonló magatartását tanúsítanának, akik még tevékenyek, akik tapasztalatokat szereztek, és tudják, hogyan gondoskodott Isten a mű előrehaladásáról, és ha az áldások és a múltbeli irgalmas cselekedetek felsorolásával erősítenék Isten népének hitét, akkor ők maguk is áldásban részesülnének, és áldásul szolgálnának azok számára, akik még nem szereztek hasonló tapasztalatokat. Ha felemlegetnék a mű vezetőinek áldozatkész szolgálatát, és ha emlékeztetnék az embereket a menny hatalmának megnyilatkozásaira, amelyek révén a mű kezdetén megóvta őket az elhajlástól, csalástól és tékozlástól, akkor átformáló példával szolgálhatnának a mai munkásokra nézve.

 Ha szem elől tévesztjük, a múltban mit tett az Úr gyermekeiért, akkor szem elől tévesztjük azt is, amit jelenleg tesz értünk. Akik most csatlakoznak a műhöz, nem sokat tudnak azok önmegtagadásáról és személyes áldozatáról, akikre az Úr a munka terhét helyezte a kezdetekkor. Ezeket újból és újból fel kell elevenítenünk...

 Ádáz küzdelem van kibontakozóban az élet fejedelme és a sötétség fejedelme között, és ez a csata állandó éberséget követel az odaadó munkások részéről… Ha az emberek, férfiak és nők nem hajlandók elfogadni az Úr útjait, ha bármi okból ellenkeznek a mennyből küldött világossággal, akkor a törvénytelenség munkásai közé soroltatnak… Amikor meglátják a hibát, amit elkövettek, és rájönnek, hogy helytelen volt a lelkületük, mivel meg akarták ölni, amit az Úr életben akart hagyni, ilyenkor adjatok lehetőséget, hogy nyíltan és őszintén beismerjék a bűnüket… Ha megalázzák szívüket az Úr előtt, és mint Dávid, megvallják vétküket, akkor Isten Igéje szerint megbocsátásban részesülnek...

 A mai időben Sátán felbátorodik a munkájában. Akik a múltban vétkeztek, de nem alázták meg magukat, nem vallották meg és nem hagyták el a bűneiket, továbbra is ugyanebben a lelkületben maradnak. Ők az igazságot tévelygésnek, a tévelygést pedig igazságnak nevezik. Ezek a munkások végül a nagy küzdelemben Sátán oldalára állnak...

 Amint Isten hűséges az ígéretek tekintetében, úgy fog hűséget tanúsítani a figyelmeztetései teljesedésében is. Testvérek és testvérnők, lehet, hogy én már a sírban fogok pihenni, amikor Istennek ezek a figyelmeztetései elérik a kívánt hatásukat a ti elméteken és szíveteken, de Pál szavaival mondom nektek: „Ismervén tehát az Úrnak félelmét”, igyekezzünk minden embert megtérésre vezetni. – Christ Triumphant, 140./old.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jézus Krisztus tanításai

A 7-es szám isteni jelentése a Bibliában

A 7-es szám az egyik legerőteljesebb és leggyakrabban előforduló szám a Bibliában. Az isteni tökéletességet, a teljességet és a szellemi bet...