Józsué felemelve tartja a kardot egészen a győzelem pillanatáig

 (Józs 8:1-29). Azután ezt mondta az Úr Józsuénak: Ne félj, és ne rettegj! Vedd magad mellé az egész hadinépet, azután indulj és vonulj Aj városa ellen! Meglásd, kezedbe adom Aj királyát, népét, városát és földjét. (2) Úgy bánj Aj városával és királyával, ahogyan Jerikóval és királyával bántál, de a zsákmány és az állatok a ti prédátok lehet. Álljatok lesbe a város mögött! (3) Elindult tehát Józsué az egész hadinéppel, és fölvonultak Aj ellen. Kiválasztott Józsué harmincezer erős vitézt, és elküldte őket éjjel. (4) Ezt a parancsot adta nekik: Figyeljetek rám! Álljatok lesbe a városnál, a város mögött. Ne legyetek nagyon messze a várostól, és legyetek mindnyájan készenlétben! (5) Én a velem levő egész néppel megközelítem a várost. Ha majd kijönnek ellenünk, mint először, elfutunk előlük. (6) Ők utánunk fognak jönni annyira, hogy elszakítjuk őket a várostól, mert azt gondolják, hogy futunk előlük, mint először. Mi tehát futunk előlük. (7) Ti akkor indítsatok támadást a leshelyről, és vegyétek birtokba a várost, mert Istenetek, az Úr kezetekbe adja azt. (8) És ha bevettétek a várost, gyújtsátok föl! Az Úr szava szerint cselekedjetek! Lássátok, ezt parancsoltam nektek! (9) Azután elküldte őket Józsué. Azok elmentek a leshelyre, és elhelyezkedtek Bétel és Aj között, Ajtól nyugatra. Józsué pedig a nép között töltötte ezt az éjszakát. (10) Korán reggel fölkelt Józsué, számba vette a népet, azután fölvonult Izráel véneivel a nép élén Aj ellen. (11) Az egész vele levő hadinép felvonult. Így közeledtek, és megérkeztek a város alá. Tábort ütöttek Ajtól északra úgy, hogy egy völgy volt köztük és Aj között. (12) Ekkor kijelölt mintegy ötezer embert, és lesbe állította őket Bétel és Aj között a várostól nyugatra. (13) Így helyezték el a népet: a tábor egészét a várostól északra, a lesből támadókat pedig a várostól nyugatra. Józsué ezt az éjszakát a völgyben töltötte. (14) Amikor látta ezt Aj királya, a város férfiai korán reggel nagy hirtelen kivonultak, hogy megütközzenek Izráellel. A király és egész népe arra a helyre ment, ahová várták: az Arábá-völgy szélére; nem tudta ugyanis, hogy lást vetettek neki a várostól nyugatra. (15) Józsué és egész Izráel pedig, mintha vereséget szenvedtek volna tőlük, futásnak eredtek a puszta felé. (16) Ekkor hadba szólították az egész népet, amely még a városban volt, hogy üldözőbe vegyék őket. És miközben Józsuét üldözték, elszakadtak a várostól. (17) Nem maradt senki Ajban és Bételben, aki ne eredt volna Izráel nyomába. A várost tárva-nyitva hagyták, és úgy üldözték Izráelt. (18) Akkor ezt mondta az Úr Józsuénak: Nyújtsd ki a kezedben levő dárdát Aj felé, mert a kezedbe adtam azt. Józsué kinyújtotta a kezében levő dárdát a város felé. (19) Erre a lesben állók gyorsan előjöttek az állásaikból, és rohamra indultak, amint Józsué kinyújtotta a kezét. Behatoltak a városba, és elfoglalták, majd nyomban felgyújtották a várost. (20) Amikor az ajbeliek hátrafordultak, látták, hogy a város füstje az ég felé száll, és nincs módjuk se erre, se arra menekülni, mert a puszta felé menekülő nép is visszafordult üldözői ellen. (21) Amikor ugyanis látta Józsué és egész Izráel, hogy a lesben állók elfoglalták a várost, és a város füstje száll fölfelé, visszafordultak, és vágni kezdték az ajbelieket. (22) A városban levők is kijöttek ellenük, így ők az izráeliek közé kerültek. Ezek innen, azok onnan vágták őket, úgyhogy senki sem maradt, aki elfuthatott vagy elmenekülhetett volna. (23) Aj királyát azonban élve fogták el, és Józsué elé vitték. (24) Miután Izráel lemészárolta Aj összes lakóját a harcmezőn és a pusztában, ahol üldözték őket, és miután ezek mind egy szálig elestek a harcban, egész Izráel visszafordult Aj ellen, és kardélre hányták a várost. (25) Összesen tizenkétezer férfi és nő esett el azon a napon, Aj valamennyi lakója. (26) Józsué ugyanis nem eresztette le a kezét, amellyel a dárdát tartotta, amíg Aj valamennyi lakóját ki nem irtották. (27) Csak az állatok és a városból összeszedett zsákmány lett Izráel prédájává az Úr szava szerint, ahogyan megparancsolta Józsuénak. (28) Így perzselte föl Józsué Aj városát, és mindörökre sivár romhalmazzá tette. Így van ez ma is. (29) Aj királyát pedig felakasztatta egy fára, és ott volt egész estig. De napnyugtakor Józsué parancsára levették a holttestet a fáról, odadobták a városkapu elé, és nagy kőhalmot raktak föléje. Ott van az még ma is. /RÚF/

 Jahve stratégiája Izrael kezdeti vereségéből taktikai előnyt hozott ki, így formálva át Ákór-völgyét (a héber szó nehézséget jelent) a remény ajtajává. 

 (Hós 2:17) Azután visszaadom szőlőjét, és az Ákór-völgyet a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy válaszol nekem, mint ifjúsága idején, mint amikor kijött Egyiptomból. /RÚF/) 

Ai lakosai túlzottan elbízták magukat Izrael feletti első győzelmük következtében, így amikor az izraeliták visszavonulást, a harc feladását színlelik, utánuk erednek. Amint Ai embereit kicsalogatják a városból, harmincezer izraeli, akik nem messze a város mögött táboroztak (Józs 8:4), elfoglalta és felgyújtotta az üres várost. (Józs 8:7) ugyanakkor világossá teszi, hogy nem a stratégia eredményezi a győzelmet, hanem az Úr garantálja azt, Ő adja át a várost Izraelnek. Még abban a fejezetben is, amelyikben a katonai dolgok leírása uralja a szövegfolyamot, sokkal jobban, mint a könyv egyéb fejezeteiben, a szöveg kiemeli a nyilvánvaló igazságot, hogy a győzelem Jahve ajándéka.

 A csata döntő pillanata akkor jön el, amikor Ai férfiai elhagyják a várost és üldözni kezdik az izraelitákat. Ez a második alkalom az egész fejezetben, amikor Isten megszólal, miután elmondta a stratégiát (Józs 8:2) versében, jelezve, hogy Ő felügyeli a csatát. Egészen eddig nem tudjuk, mi lesz az ütközet végkimenetele. Innentől viszont egyértelmű, hogy az izraeli hadsereg győzni fog.

 Józsué kezében egy ún. sarlókard van, inkább, mint egy sima kard vagy dárda. Józsué idejében ezt talán nem használták fegyverként, mégis az önrendelkezés szimbólumává válik. És amellett, hogy a csata megkezdését jelzi vele, kifejezi Isten hatalmát Ai legyőzésében. Józsué felemelve tartja a kardot egészen a győzelem pillanatáig, amivel bemutatja, hogy teljesen átvette Mózes vezető szerepét, amit elődje a Vörös-tengernél 

(2Móz 14:16). Te pedig emeld föl a botodat, nyújtsd ki a kezedet a tenger fölé, és hasítsd ketté, hogy szárazon menjenek át Izráel fiai a tenger közepén. /RÚF/, valamint az Amálek elleni harcban is gyakorolt

  (2Móz 17:11-13). És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. (12) De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy a két keze fölemelve maradt napnyugtáig. (13) Így győzte le Józsué fegyverrel Amálékot és annak hadinépét. /RÚF/ amikor Józsué vezette a sereget.

 Ebben az esetben nincsenek látható, csodás jelei Isten közbeavatkozásának, a győzelem Ai felett mégsem kevésbé isteni közbenjárás eredménye, mint az egyiptomiak legyőzése az első generációban, illetve a Jerikónál született győzelem. A siker kulcsa az volt, hogy Józsué hitt Isten szavában és rendületlenül engedelmeskedetett. Az elv, ami e történetből kibontakozik, ma is érvényes Isten népe között, éljenek bárhol, szembesüljenek bármilyen kihívással.

 White idézet: Mikor Józsué félrevonult Izrael seregeitől, hogy elmélyedjen s imádkozzon, s így Isten rendkívüli jelenléte kövesse őt, magas termetű, harcra öltözött férfit pillantott meg kivont karddal a kezében. Józsué nem ismert föl benne izraeli harcost, de ellenségnek sem látszott. Odament hát hozzá, és megkérdezte: „Hozzánk tartozol-e, vagy ellenségeinkhez? Azt felelte: Nem, hanem az Úr seregeinek vezére vagyok, most érkeztem… Józsué arcra borulva hódolt előtte, s megkérdezte: Mit parancsol az én Uram szolgájának? Az ezt válaszolta: Vedd le lábadról a sarut, mert a hely, ahol állsz, szent. Józsué megtette...”

 Isten Fia állt fegyveres harcos képében Izrael vezére előtt. Ő vezette a hébereket a pusztában is nappal felhőoszlopba, éjjel tűzoszlopba burkolózva. Hogy Józsué gondolkodásába vésse, hogy nem kisebb, mint a fölkent, magasságos Isten áll előtte, ezt mondta: „Vedd le a lábadról a sarut.” Azután utasította Józsuét, miként foglalják el Jerikót. Parancsolja meg a fegyverforgató férfiaknak, hogy hat napon át naponta egyszer kerüljék meg Jerikót, a hetediken pedig hétszer.

 Józsué ennek megfelelően parancsot adott a papoknak és a népnek az Úr utasítása szerint. Józsué tökéletes rendben meneteltette Izrael seregét…

 Izrael serege köröskörül vonult a városon. Elérkezett a hetedik nap, és Józsué a hajnal első pirkadásánál fölkeltette az Úr seregeit. Most az volt a parancs, hogy hétszer meneteljék körül Jerikót, majd a harsonák fülrepesztő riogására hangos szóval kiáltsanak, mert Isten nekik adta a várost…

 A roppant sereg hirtelen megáll. A harsonák egetrengetőn rivallni kezdenek még a földet is megremegtetve. Egész Izrael egyesült erővel való fölkiáltása roppant zajjal süvít a levegőben. A kövekből emelt falak, erős, vaskos tornyok és pártázatok – lőréses oromzatok – meginognak, kimozdulnak alapjaikból, és olyan robajjal, mint ezernyi mennydörgés, alaktalan rommá omlanak a földre. Az ellenséges lakosság és hadsereg a rémülettől és csodálkozástól megdermedve nem áll ellen, így Izrael bevonul, és elfoglalja Jerikót, az erős várost.

 A mennyei seregek milyen könnyen ledöntötték a falakat, noha igen fenyegetőnek tűntek a rossz hírt hozó tíz kém szemében! Pedig csupán Isten szava volt az egyetlen bevetett fegyver. Izrael erős Istene mondta: „Kezedbe adtam Jerikót.” Ha akár egyetlen harcos nekirugaszkodott volna a falaknak, kevesbítette volna Isten dicsőségét, s hátráltatta volna az Úr akaratát is. De ők a Mindenhatóra hagyták a harcot; tehát ha a sánc alapját a föld középpontjába ásták volna, és ha az égig ért is volna a csúcsuk, az lett volna az eredmény, mikor az Úr seregeinek vezére rohamra vitte az angyalok ezredeit. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 159-161./old.