Még ma döntsetek

 (Józs 24:29-33). Történt pedig ezek után, hogy meghalt Józsué, Nún fia, az Úr szolgája száztíz éves korában. (30) Eltemették örökségének a területén, Timnat-Szerahban, amely Efraim hegyvidékén, a Gaas-hegytől északra van. (31) Izráel pedig az Urat szolgálta Józsué egész életében meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, és akik ismerték az Úrnak mindazokat a tetteit, amelyeket véghezvitt Izráelért. (32) József csontjait, amelyeket Egyiptomból hoztak magukkal Izráel fiai, Sikemben temették el, a mezőnek azon a részén, amelyet Jákób vett meg Hamórnak, Sikem atyjának fiaitól száz keszíta ezüstért, és amely József fiainak az öröksége lett. (33) Meghalt Eleázár, Áron fia is, és eltemették fiának, Fineásnak a városában, Gibeában, amelyet Efraim hegyvidékén adtak neki. /RÚF/

 A Józsué és Eleázár haláláról beszámoló utószóban a főpap kijózanítóan zárja le Józsué könyvét. Józsué és Eleázár temetéséről, illetve József csontjainak az eltemetéséről szóló együttes elbeszéléssel kontrasztot teremt az ígéret földjén kívül töltött idő és az ígéret földjén való élet elkezdése között. Nem kell többé vándorolni. A vezetők földi maradványait ezután már nem kell magukkal vinni. A pátriárkák egy barlangban egy Sikem mellett vásárolt telken temették el hozzátartozóikat. Most a nemzet a saját örökségük területén temeti el vezetőit, így az állandóság érzete érkezett el hozzájuk. A pátriárkáknak adott ígéretek beteljesedtek. Jahve hűsége képezi azt a történelmi fonalat, amely Izrael utódait összeköti a jelenével és a jövőjével.

(1Móz 23:13, 19). És így szólt Efrónhoz a föld tulajdonosainak a füle hallatára: Hallgass mégis rám! Megadom a szántóföld árát, fogadd el tőlem, azután oda temetem halottamat. (19) Azután eltemette Ábrahám a feleségét, Sárát a makpélai szántóföld barlangjában, Mamréval, azaz Hebrónnal szemben, Kánaán földjén. /RÚF/; 

(1Móz 25:9-10) Fiai, Izsák és Izmael temették el a makpélai barlangban, Efrónnak, a hettita Cóhar fiának a szántóföldjén, Mamréval szemben, (10) azon a szántóföldön, amelyet Ábrahám a hettitáktól vett meg. Ott temették el Ábrahámot, ahol Sárát, a feleségét. /RÚF/ 

(1Móz 33:19). És a mezőnek azt a részét, ahol sátrat vert, megvette Hamórnak, Sikem apjának a fiaitól száz keszíta ezüstért. /RÚF/

A befejező részek a könyv által elmondott történetet egy nagyobb történelmi eseménysorozathoz kötik, ezzel megnyitják az utat a jövő felé is. Lord George Cary, Canterbury egykori érseke a shrewsburyi Szentháromságtemplomban tartott ünnepi beszédében kijelentette, hogy az anglikán egyház „egy generációra van a kihalástól”.

 Valóban, az egyház mindig egy generációnyira áll a kihalástól, és így volt ez Isten ószövetségi népével is. Izrael történetének nagy fejezete a véghez közelít. A nép jövője azon múlik, milyen válaszokat ad a jövőjével kapcsolatos sokféle kérdésre. Hűségesek lesznek az Úrhoz? Képesek lesznek elfoglalni minden földet, amelyet Isten nekik ígért? Ragaszkodnak majd Jahvéhoz, nem belekeveredve a bálványimádásba? A Józsué által vezetett generáció hűséges volt az Úrhoz; vajon a következő generáció megtartjae azt az irányt, amit nagy vezetőjük felrajzolt eléjük? Minden következő generációnak, amely olvassa Józsué könyvét, szembe kell néznie ezekkel a kérdésekkel. A sikerük azon múlik, milyen természetű válaszokat adnak ezekre a mindennapi életükkel, és miként kapcsolódnak az igazsághoz, amit megörököltek.

(2Tim 4:7). Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam /RÚF/

 White idézet: Józsué szent jellemét nem csúfította el szennyfolt. Bölcs vezető volt, aki egészen odaszentelte életét Istennek. Mielőtt meghalt, összegyűjtötte a héber sereget, és Mózes példáját követve összefoglalta pusztai utazásuk élményeit és Istennek irántuk tanúsított kegyelmes bánásmódját. Ekkor ékesszóló beszédet intézett hozzájuk. Elmondta, hogy Moáb királya harcolt ellenük, és felszólította Bálámot, hogy átkozza meg őket, azonban Isten nem hallgatta meg Bálámot, azért „áldva áldott titeket”. Azután így szólt hozzájuk: „Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak, válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok, akár azokat az isteneket, akiknek a ti atyáitok szolgáltak, amíg túl voltak a folyóvízen, akár az emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok, én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk. A nép pedig felelt és monda: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat szolgálván idegen isteneket! Sőt, inkább az Úr, a mi Istenünk az, aki felhozott minket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és aki ezeket a nagy jeleket tette a mi szemünk előtt, és megtartott minket minden utunkban, amelyen jártunk, és mind ama népek között, amelyek között általjöttünk.” (Józs 24:15-17)

 A nép megújította a szövetséget Józsuéval. Így szóltak hozzá: „Mi is szolgálunk az Úrnak, mert ő a mi Istenünk!” (Józs 24:18) Józsué beírta a szövetség szavait egy könyvtekercsbe, amely a Mózesnek adott törvényeket és végzéseket tartalmazta. Az egész Izrael szerette és becsülte Józsuét, és nagyon megsiratták halálát. – A megváltás története, 181-182./old.

 A Krisztus szeretetét ápoló lélek szabadsága, világossága és öröme teljessé lesz Krisztusban. Ebben az emberben nincsenek megosztott gondolatok, és teljes valójában Isten után vágyakozik. Nem emberekhez fordul tanácsért, hogy megtudja, mi a kötelessége, hanem az Úr Jézushoz, minden bölcsesség forrásához. Isten Igéjét kutatva ismeri fel, hogy milyen mértéket állított fel...

 Minél többet tudunk meg az Ige által Krisztusról, annál inkább megtapasztaljuk, hogy szükségünk van rá. Addig nem szabad megnyugodnunk, amíg nem pihenhetünk a Mester igájának és terheinek hordozásában. Minél hűségesebben szolgáljuk Jézust, annál jobban szeretjük és magasztaljuk Őt. Hűséggel végezzünk minden feladatot, amit teljesítünk, legyen kicsi vagy nagy, és minél inkább az Úr ismeretében járunk, annál inkább vágyunk arra, hogy dicsőítsük Őt.

– Mennyei helyeken, 143./old. (május 15.)