Választás hit által

„A sokaságban, akik kijöttek Egyiptomból, sokan bálványimádók voltak; és a szokás hatalma oly nagy, hogy a gyakorlatot bizonyos mértékben a kánaáni letelepedés után is folytatták titokban. Józsué tisztában volt ezzel a bűnnel az izraeliták között, és világosan látta az ebből fakadó veszélyeket. Őszintén vágyott arra, hogy a héber seregben mélyre ható reformáció történjen. Tudta, hogy ha a nép nem foglal határozottan állást amellett, hogy teljes szívéből szolgálja az Urat, akkor egyre távolabb és távolabb fognak kerülni tőle… Bár a héber sereg egy része lélekben imádta Istent, sokan csak formálisan voltak istenkövetők; semmi buzgalom vagy komolyság nem jellemezte szolgálatukat. Némelyek a szívükben bálványimádók voltak, bár szégyellték volna mindezt bevallani”. (Ellen G. White: Az idők jelei. 1881. május 19.)

 „Ezt az ünnepélyes szövetséget a törvény könyvében jegyezték fel, hogy szentként megőrizzék. Józsué ezután egy nagy követ állított fel egy tölgyfa alatt, amely az Úr szentélye mellett állt. »És ezt mondta Józsué az egész népnek: Íme, ez a kő lesz tanúbizonyságul ellenünk. Mert ez hallotta az ÚR minden beszédét, amelyet szólt nekünk. Tanúbizonyságul lesz ellenetek, ha megtagadjátok Isteneteket« (Józs 24:27), /ÚRK/. Józsué itt egyértelműen kijelenti, hogy a néphez intézett utasításai és figyelmeztetései nem a saját szavai, hanem Isten szavai. Ez a nagy kő a következő nemzedékek számára is tanúskodni fog arról az eseményről, amelynek emlékére állították, és tanúskodni fog a nép ellen, ha az valaha is újra a bálványimádás romlásába süllyedne”. (Ellen G. White: Az idők jelei. 1881. május 26.)

„Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az; hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden időben.” (Józs 4:24)

 „Józsué halála előtt ismét összegyűltek a törzsek fejedelmei és képviselői Sikemben. Az egész országban egyetlen helynek sem volt annyi szent emléke, mint ennek, amely gondolataikat Istennek Ábrahámmal és Jákóbbal kötött szövetségére irányította, és saját ünnepélyes fogadalmukra is emlékeztette, melyet a Kánaánba való belépéskor tettek… A környéken minden arról tanúskodott, amit Isten értük tett: miként adott nekik földet, amelyet nem ők műveltek; városokat, amelyeket nem ők építettek; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ők plántáltak… Józsué még egyszer áttekintette Izrael történetét, elbeszélte Isten csodálatos munkáját…

 Miután bemutatta Istennek Izrael iránti jóságát, felszólította őket Jahve nevében: Tegyenek vallást, kit akarnak szolgálni: Bizonyos mértékben még mindig gyakorolták titokban a bálványimádást, és Józsué most döntésre hívta a népet… »Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak:« – mondotta – »válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok!« (Józs 24:15) Isten szolgálatára kívánta vezetni őket, de nem kényszerrel, hanem szabad akaratból. A vallás igazi alapja az Isten iránti szeretet. A jutalom reményében vagy a büntetés félelmében való szolgálat értéktelen Isten előtt. A képmutatás és a csupán formai imádat nem kevésbé sértő Isten előtt, mint a nyílt hitehagyás…

 Az idős vezető kérte a népet, hogy nagyon komolyan gondolja meg, amit eléje tárt, és döntsön, valóban úgy akar-e élni, mint a körülötte lakó, romlásba jutott bálványimádó nemzetek… Milyen balgaság Izraelnek azokat az isteneket választani, melyeknek tisztelete miatt az emoreusok kiírtattak! »…én azonban és az én házam« – mondta Józsué – »az Úrnak szolgálunk«. (Józs 24:15) A vezető szívét ihlető buzgalomban a nép is részesült. Felhívása habozás nélküli választ várt. »Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, szolgálván idegen isteneknek«”. (Józs 24:16) (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 486-488./old.)