Vannak, akik a szolgaság említése miatt úgy gondolják, hogy a Biblia tanácsai csak a múltra vonatkoztak, vagy már érvénytelennek tartják a Szentírást. Ezzel azonban alig, vagy egyáltalán nem veszik figyelembe az ószövetségi Izrael és az újszövetségi egyház történelmi összefüggéseit. Isten az embert a saját képére alkotta, és mint minden értelmes lényt, szabadnak teremtette. A mózesi törvények tiltották, hogy az izraeliták örökre rabszolgaságba kerüljenek
(5Móz 15:12). Ha eladja magát neked valamelyik testvéred, egy héber férfi vagy nő, hat évig szolgáljon téged, de a hetedik évben bocsásd őt szabadon! /RÚF/), és az adósság törlesztésének maximális idejét hat évben szabták meg
(2Móz 21:2-6). Ha héber rabszolgát vásárolsz, hat évig szolgáljon, de a hetedikben menjen el szabadon, váltságdíj nélkül. (3) Ha egyedül jött, egyedül is menjen el. Ha feleségével jött, menjen vele a felesége is. (4) Ha az ura adott neki feleséget, és az fiúkat vagy leányokat szült neki, az asszony legyen az uráé gyermekeivel együtt, a férfi pedig menjen el egyedül. (5) De ha a rabszolga határozottan azt mondja, hogy szereti az urát, feleségét és gyermekeit, és nem akar felszabadulni, (6) akkor vigye őt ura az Isten elé, állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélfához, és fúrja át az ura a fülét egy árral, és legyen örökre a rabszolgája. /RÚF/;
(3Móz 25:39-43). Ha testvéred elszegényedik melletted, és eladja magát neked, ne rabszolgaként kelljen dolgoznia. (40) Napszámosként vagy betelepültként legyen nálad, az örömünnep évéig szolgáljon nálad. (41) Azután szabadon távozzék el tőled gyermekeivel együtt, és térjen vissza nemzetségéhez, és jusson hozzá ismét ősei birtokához. (42) Mert az én szolgáim ők, akiket kihoztam Egyiptomból: ne adják hát el őket úgy, mint a rabszolgákat. (43) Ne uralkodj rajta kegyetlenül! Légy istenfélő! /RÚF/]
A bibliai korokban a szolgaság – bármilyen ellenérzéseket is vált ez ki belőlünk ma – általában nem olyan volt, mint a nyugati világban látott szörnyűséges rabszolgaság, ami borzalmas kizsákmányolás, emberiség elleni iszonytató bűn volt. Az újtestamentumi korban az egyháznak a római törvények keretei között kellett működnie, ami szabályozta a rabszolgák tartását is. „Viszont a szolgaság modern formáitól eltérően a római törvények jelentős jogokat és lehetőségeket is megengedtek a rabszolgáknak, és a bevett szokások felborítására tett kísérlet veszélyeztette volna az evangélium terjedését” (Clinton Wahlen írása: „Culture, Hermeneutics, and Scripture: Discerning What Is Universal”, Frank M. Hasel, szerk.: Biblical Hermeneutics: An Adventist Approach. Silver Spring, MD, 2020, Biblical Research Institute/Review and Herald Academic, 166./old.).
Valójában az egyházban a rabszolga elsősorban az Úrnak tartozott hűséggel, eltérően a Római Birodalom általános gyakorlatától. Az Írás intette az urakat, hogy jól bánjanak szolgáikkal, „hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben” (Kol 4:1), /ÚRK/.
Pál azt kérte Filemontól, hogy már ne rabszolgaként bánjon Onézimosszal, hanem testvérként.
(Filemon 1:1-25). Pál, Krisztus Jézus foglya és Timóteus, a testvér Filemonnak, szeretett testvérünknek és munkatársunknak, (2) Appiának, a mi testvérünknek, Arkhipposznak, a mi bajtársunknak és a házadban levő gyülekezetnek: (3) Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. (4) Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, (5) mert hallottam az Úr Jézusba vetett hitedről és a szentek iránt tanúsított szeretetedről, (6) és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk. (7) Szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem. (8) Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed volna, (9) a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek, mert ilyen vagyok én, az öreg Pál, most még fogoly is Krisztusért. (10) Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onészimoszért, (11) aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. (12) Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, (13) pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban. (14) Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkntes legyen. (15) Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, (16) most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. (17) Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem! (18) Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel! (19) Én, Pál, saját kezemmel írom ezt: Megadom neked! Azt nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem. (20) Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban! Nyugtasd meg az én szívemet Krisztusban! (21) Engedelmességedben bízva írok neked, mert tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok. (22) Egyúttal készíts szállást is nekem, mert remélem, hogy imádságotokért ajándékul kaptok engem. (23) Köszönt téged Epafrász, fogolytársam Krisztus Jézusban, (24) Márk, Arisztarkhosz, Démász és Lukács, az én munkatársaim. (25) Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel! /RÚF/
A hívőket az Ó- és az Újszövetség is Isten szolgáinak nevezi.
(Zsolt 34:23). Az Úr megváltja szolgái életét, és nem kell bűnhődnie senkinek, aki hozzá menekül. /RÚF/;
(Lk 17:10). Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt. /RÚF/;
(1Pt 2:16). mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. /RÚF/
Még ha nem is tetszik nekünk az a kulturális környezet, amelyben a bibliai írások születtek, a szöveg tekintélyét el kell fogadnunk. Máskülönben a Szentírás fölé helyeznénk magunkat és a saját kultúránkat. Inkább nézzünk meg mindent, amit a Biblia egy témáról mond, és csak utána vonjunk le következtetést arról, hogy mit is állít!
White idézet: Azok között, akik Pál római munkálkodása következtében szívüket odaszentelték Istennek, volt Onésimus, a pogány rabszolga is, aki urát, Filemont, egy kolossébeli keresztény hívőt megkárosított, utána pedig Rómába szökött. Pál nemes szíve enyhíteni szerette volna ennek a nyomorult szökevénynek ínségét és szenvedéseit, utána pedig igyekezett elsötétült lelkét az igazság fényével bevilágítani. Onésimus hallgatott az élet szavára, beismerte bűneit, és megtért. Megvallotta ura elleni vétkét, és hálával fogadta az apostol tanácsát.
Onésimus kegyessége és őszintesége, gyöngéd fáradozása Pál érdekében, valamint buzgósága az evangélium ügyének előbbreviteléért, megnyerte az apostol rokonszenvét. Pál olyan jellemvonásokat fedezett fel benne, amelyekből látszott, hogy használható segítőtárs válhat belőle a missziómunkára. Mindezek ellenére semmit sem akart cselekedni ez ügyben Filemon beleegyezése nélkül.
Azt tanácsolta tehát neki, hogy térjen azonnal vissza Filemonhoz… Nehéz próbát jelentett ennek a rabszolgának, hogy kiszolgáltassa magát urának, akit megkárosított. De mert tényleg megtért, nem vonta ki magát kötelezettsége alól. Pál Filemonhoz intézett levelet adott át Onésimusnak, amelyben az őt jellemző gyöngédséggel és jóindulattal szállt síkra a bűnbánó rabszolgáért…
Az apostol kérte Filemont, hogy fogadja a bűnbánó rabszolgát úgy, mint saját gyermekét. Kifejezte azon óhaját is, hogy engedje hozzá visszatérni Onésimust, miután fogságában úgy szolgált neki, mint ahogyan Filemon szolgált volna; azonban értésére adta, hogy csak az esetben tart igényt szolgálataira, ha Filemon saját akaratából engedi szabadon a rabszolgát. Azon véleményének adott hangot, hogy Onésimus az isteni gondviselés eredményeképpen távozott urától egy időre ilyen illetlen módon, hogy aztán ha megtérve visszatér, megbocsátást és olyan szeretetet talál, hogy szívesen maradjon meg egykori uránál, „nem úgy immár, mint szolga, hanem szolgánál nagyobb, mint szeretett atyafi”…
Milyen kifejező szemléltetése ez Krisztus szeretetének a megtérő bűnös iránt! A gazdáját megkárosító szolgának nincs semmije, amivel tartozását jóvá tehetné. A bűnös, aki Istent fosztotta meg az évek hosszú során elmulasztott szolgálatától, szintén nem tudja megtéríteni tartozását. Azonban Jézus a bűnös és Isten közé lép, és így szól: „Én megfizetek! Engedd el a bűnös tartozását; én fogok helyette szenvedni.” – To Be Like Jesus, 377./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése