Szelíd válasz

(Józs 22:21-29). Ekkor megszólaltak Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele, és így szóltak Izráel nemzetségfőihez: (22) Tudja az Úr, az erős Isten, az Úr, az erős Isten, és tudja meg Izráel is, hogy lázadás vagy az Úr elleni hűtlenség-e ez! Ha igen, úgy ne segítsen meg bennünket ezen a napon! (23) Maga az Úr vizsgálja meg, hogy azért építettünk-e oltárt, hogy elforduljunk az Úrtól, és égőáldozatot meg ételáldozatot készítsünk vagy békeáldozatot mutassunk be rajta! (24) Sőt inkább azért csináltuk ezt, mert attól tartunk, hogy holnap ezt mondják a ti fiaitok a mi fiainknak: Mit akartok ti az Úrtól, Izráel Istenétől? (25) Hiszen a Jordánt határrá tette az Úr köztünk és köztetek, Rúben fiai és Gád fiai; nincs nektek közötök az Úrhoz! Így a ti fiaitok lesznek az okai annak, ha a mi fiaink nem félik majd az Urat. (26) Azért ezt mondtuk: Fogjunk hozzá, és építsük meg ezt az oltárt, de nem égőáldozatra és nem véresáldozatra, (27) hanem hogy ez legyen a tanú köztünk és köztetek meg az utánunk következő nemzedékek között arra, hogy mi az Urat akarjuk tisztelni az ő színe előtt bemutatott égőáldozatainkkal, véresáldozatainkkal és békeáldozatainkkal. Ne mondhassák holnap a ti fiaitok a mi fiainknak: Nincs nektek közötök az Úrhoz! (28) Azt mondtuk tehát: Ha ezt mondják majd nekünk vagy az utódainknak, akkor azt fogjuk felelni: Nézzétek az Úr oltárának a mását, amelyet atyáink készítettek, de nem égőáldozatra és nem véresáldozatra, hanem hogy ez legyen a tanú köztünk és köztetek. (29) Távol legyen tőlünk, hogy fellázadjunk az Úr ellen, és elforduljunk ma az Úrtól azzal, hogy égőáldozatra, ételáldozatra vagy véresáldozatra való oltárt építsünk Istenünknek, az Úrnak az oltárán kívül, amely az ő hajléka előtt áll. /RÚF/

(Péld 15:1). A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt. /RÚF/

A megvádoltak válasza éppoly egyenes és erőteljes volt, mint a vád, és tematikusan és szerkezetileg is ez képezi a fejezet középpontját. A törzsek eddig nem feleltek a felvetésekre, hanem csendben végighallgatták az ellenük felhozottakat. Tekintettel azok súlyosságára, türelmük példamutató, hiszen a mondás valódi jelentését mutatják be: „A szelíd válasz lecsillapítja a haragot, a bántó szó viszont haragot szül” (Péld 15:1), /ÚRK/

A védelem nyitó mondata az Izrael Istenének tulajdonított isteni nevek sora: El, Elohim, Jahve

(Józs 22:22). Mindez kétszer ismétlődik meg, egyre nagyobb erővel, amivel ünnepélyes esküvé válik, eloszlatva a kételyeket és hamis vádakat, amelyek majdnem polgárháborúhoz vezettek Izraelben. Komolyan meg vannak győződve arról, hogy Isten teljes mértékben ismeri, érti a helyzetet, és remélik, hogy a jelenlévő küldöttség is erre a következtetésre jut. A két és fél törzs az Úr előtt is elismeri elszámoltathatóságát, és felszólítja Őt, hogy tegyen igazságot

(5Móz 18:19). És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben hirdet, azt majd én felelősségre vonom. /RÚF/;

(1Sám 20:16). Így kötött Jónátán szövetséget Dávid házával, tudva, hogy Dávid ellenségein bosszút fog állni az Úr. /RÚF/), amennyiben valóban bűnt követtek el.

Meglepő kinyilatkoztatás következik, amely egyrészt bizonyítja, hogy a vád alaptalan (egy oltár nem csak áldozati hely lehet), másrészt felfedi valódi motivációjukat. Nem a hitehagyás, hanem az Izraeltől való elszakadás félelme volt cselekedetük valódi oka. Így az oltár építése nem a hitehagyás bizonyítéka, ahogyan azt feltételezték. Valójában éppen az ellenkezője igaz: az Úr félelméből cselekedtek, ahogyan a nyugat-jordániai törzsek is tették. Izrael egységének igazi alapja nem a földrajzi helyzet vagy az örökség fizikai kiterjedése, hanem az Úr követelményeihez való lelki hűségük.

A folyó nyugati oldalán élő törzsek őszinte aggodalma valódi örömükben is megmutatkozik, amikor meggyőződtek a keleti oldalon élő törzsek ártatlanságáról. Ahelyett, hogy legyőzöttnek érezték volna magukat testvéreik érvei hallatán, megmutatkozik valódi boldogságuk, amikor a gyanújukról kiderült, hogy téves. Ezzel elkerülték a polgárháborút Izraelben, valamint megőrizték a nemzet egységét.

(Zsolt 37:3-6, 34, 37). Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. (4) Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! (5) Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: (6) világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. (34) Reménykedj az Úrban, maradj az ő útján! Ő felmagasztal, és öröklöd a földet; meglátod, hogy kiirtja a bűnösöket. (37) Vigyázz, hogy feddhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé! /RÚF/

White idézet: Az élet fegyelmez. A keresztények káros hatásokkal találkoznak a világban. Nyugtalanító körülmények teszik próbára természetünket. Ha helyesen viszonyulunk a próbákhoz, megedzik keresztény jellemvonásainkat. Ha szelíden hordozzuk a sérelmeket és sértéseket, ha szeretettel válaszolunk a sértő szavakra, és kedvességgel az erőszakos tettekre, ezzel azt bizonyítjuk, hogy Krisztus lelkülete lakik a szívünkben – hogy életerő árad az élő szőlőtőkéből a vesszőkbe. Ez az élet Krisztus iskolája, ahol megtanulhatjuk, hogy szelídek és alázatos szívűek legyünk. S a végső elszámolás napján meglátjuk majd, hogy a nehézségek, kellemetlenségek és akadályok, amelyeket el kellett viselnünk, a kereszténység elvei alkalmazásának gyakorlati leckéi voltak. Ha megfelelően hordozzuk ezeket, keresztény jellemet fejlesztenek bennünk, és megkülönböztetik Krisztus tanítványait a világ fiaitól.

Magas szintet kell elérnünk, ha mint Isten gyermekei nemesek, tiszták, szentek és szeplőtlenek kívánunk lenni. Ha ezt el akarjuk érni, szükségünk van arra, hogy az Úr lemetssze a vadhajtásainkat. Hogyan beszélhetnénk metszésről, ha nem kellene nehézségekkel szembeszállnunk, akadályokat leküzdenünk, ha semmi sem tenné próbára türelmünket és állhatatosságunkat? E próbák nem jelentéktelen áldások, hanem fontos tapasztalatok az életünkben. Az a céljuk, hogy minden erőnkkel a sikerre összpontosítsunk. Ne törődjünk bele, hogy hátráltassanak, elkeserítsenek és elpusztítsanak, hanem használjuk ezeket Isten eszközeiként a magunk felett aratott döntő győzelmek kivívására.

Jellemünk próbára kerül. Ha valóban az élő szőlőtőke vesszői vagyunk, Krisztus nyilvánul majd meg bennünk. Kellemetlenségek és feszültségek között is türelmesek, szeretetteljesek, elnézőek és vidámak leszünk. Napról napra, évről évre meg kell hódítanunk magunkat, és nemes hősökké kell fejlődnünk. Ez a kijelölt feladatunk, de nem végezhetjük el Jézus állandó segítsége, kemény elhatározás, szilárd szándék, szüntelen éberség és szüntelen ima nélkül. Mindenkinek meg kell harcolnia a saját harcát. Mindenkinek a maga módján kell diadalmaskodnia küzdelmeiben és csüggedéseiben. Akik kitérnek a harc elől, elveszítik edzettségüket és a győzelem örömét. Senki, még Isten sem vihet minket ölben a mennybe, ha mi magunk nem tesszük meg a szükséges erőfeszítéseket. Fogadjuk életünkbe a szépséget! Vessük ki magunkból visszataszító vonásainkat, amelyek ellentétesek Jézus jellemével. Isten fáradozik bennünk, dolgozzunk együtt vele! Krisztus vallása átalakítja a szívünket, világi gondolatainkat mennyeiekre cseréli, általa az önző ember önzetlenné válik, mert ilyen Jézus jelleme is. A számító és becstelen ember becsületes lesz, második természetévé válik azt tenni, amit szeretne, hogy mások tegyenek vele. A kicsapongó megtisztul, mert Krisztus evangéliuma életre keltő illat számára. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 344-345./old.