A láthatatlan Isten képe

(1Móz 1:26-27). Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. (27) Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. /RÚF/ 

(1Móz. 5:3). Ádám százharminc éves volt, amikor fiút nemzett, magához hasonlót, a maga képmására, és elnevezte Sétnek. /RÚF/ 

(1Kor 15:49). És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is. /RÚF/ 

(2Kor 3:18). Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. /RÚF/ 

(Zsid 10:1). Mivel a törvényben az eljövendő javak árnyéka van, de nem a mennyei dolgok képe, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket évenként rendszeresen bemutatnak, sohasem tudják tökéletessé tenni az odajárulókat. /RÚF/ 

Isten úgy teremtette meg az embert, hogy a lehető legjobban hasonlítson rá – fizikailag, lelkileg, a kapcsolataiban és feladataiban, természetesen csak bizonyos tekintetben, de a bűn azt is megrontotta. Jézus azonban lehetővé teszi, hogy „lássuk” a láthatatlan Istent. 

„Aki engem látott – mondta Jézus –, látta az Atyát” (Jn 14:9). 

Jézus Isten természetének, „valóságának képmása” (Zsid 1:3), gondolatának hallhatóvá és jellemének láthatóvá válása. 

(Mt 11:27). Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. /RÚF/ 

(Jn 1:1-2, 14, 18). Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. (2) Ő kezdetben Istennél volt. (14) Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. /RÚF/ 

• „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” (Jn 5:17). 

• „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10:30). 

• „senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14:6), /ÚRK/

Jézus többször is abszolút értelemben magára vonatkoztatta Isten nevét:

  „VAGYOK” (2Móz 3:14); 

„Én vagyok az élet kenyere”(Jn 6:35, /ÚRK/; 

„Én vagyok a világ világossága” (Jn 8:12);

 „Én vagyok a jó pásztor” (Jn 10:11); 

„Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11:25);

 „én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem” (Jn 14:11); és 

„Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (Jn 8:58). 

White idézet: Isten személyes lényként nyilatkoztatta ki önmagát Fia által. Jézus – az Atya „dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása” – személyes Megváltóként jött a földre. Személyes Megváltóként emelkedett a mennybe. Mint személyes Megváltó közbenjár a mennyei csarnokokban. Az érdekünkben szolgál Isten trónja előtt Ő, aki hasonló az ember Fiához. (Zsid 1:3; Jel 1:13) 

Krisztus, a világ Világossága, Istenségének vakító ragyogását elfátyolozva jött el, és emberként élt az emberek között, hogy a föld lakói megsemmisülésük veszélye nélkül megismerjék Teremtőjüket. Mióta a bűn válaszfalat emelt az ember és Alkotója közé, ember soha nem látta Istent, kivéve Krisztus által kinyilatkoztatva. 

„Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10:30) – nyilatkozta Jézus. „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni.” (Mt 11:27) 

Krisztus eljött, hogy megtanítsa az embereket arra, amit Isten akarata szerint tudniuk kell. Az égen fent, a földön, az óceán hatalmas víztömegében Isten keze munkáját láthatjuk. Minden teremtett dolog hatalmáról, bölcsességéről, szeretetéről tesz bizonyságot. A csillagokból, az óceánból és a zuhatagból mégsem ismerhetjük meg Isten személyiségét úgy, ahogy az Krisztusban kitárulkozott. 

Isten látta, hogy a természetnél világosabb kinyilatkoztatásnak kell mind személyiségét, mind jellemét megmutatnia. Elküldte Fiát a világra, hogy – amennyire az ember szeme el tudja viselni – kinyilatkoztassa a láthatatlan Isten jellemét és tulajdonságait… 

Krisztus az emberi természetet magára öltve jött el, hogy eggyé legyen az emberi családdal, és ugyanakkor kinyilatkoztassa mennyei Atyánkat a bűnös embernek. Csak Ő – a láthatatlan Isten valóságának képmása, aki kezdettől fogva az Atyánál volt – tudta kinyilatkoztatni az Istenséget az emberiségnek. Ő mindenben hasonlóvá lett testvéreihez. Testté lett, mint ahogy mi is test vagyunk. Megéhezett, megszomjazott és elfáradt. Ha evett, megerősödött, és alvással pihente ki magát. Osztozott az ember sorsában, mégis Isten feddhetetlen Fia volt. Idegen és jövevény volt a földön – a világban, de nem volt a világból való. Kísértések és próbák között élt, miként az ember ma is, de Ő nem vétkezett. Tapintatos, könyörületes, megértő és figyelmes volt. Isten jellemét ábrázolta, és szakadatlanul szolgált Istennek és embernek. 

Az örökkévalóságban a megváltás témája fogja lekötni az üdvözültek elméjét és ez lesz beszélgetésük témája. A Megváltó arcán Isten dicsősége fog ragyogni végtelen időkön át. – Krisztusi élet, 39./old., január 25.