Tiszteletadás gyakorlása az idősebbek iránt

Milyen hitbeli tapasztalatokkal gazdagodhat az ember az idő múlásával, és milyen értékeket adhat át a fiatalabb nemzedéknek?

2Móz 20,12 • „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad tenéked.”

3Móz 19,32 • „Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orcáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr.”

Péld 16,31 (vö. Zsolt 92,13–15) • „Igen szép ékes korona a vénség, az igazság útjában találtatik.”

Zsolt 71,17–18 • „Ó, Isten, gyermekségemtől tanítottál engem, és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat. Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy tetteidet.”

„Azt tartjuk, hogy az ötödik parancsolat akkor is kötelező a gyermekekre, miután felnőttek. Bármilyen nagy is a tisztségük, sohasem szabad kibújniuk a szüleik tiszteletét előíró parancs iránti engedelmesség alól. Salamon, a legbölcsebb és leghatalmasabb uralkodó, aki valaha is földi trónon ült, példát mutatott a fiúi szeretetre és tiszteletre. Noha a legbölcsebb tanácsadókból álló királyi udvar vette körül, amikor anyja meglátogatta, félretette az udvarnál előírt szertartásokat. A hatalmas király anyja jelenlétében csupán édesanyja fia volt. Fölkelt és meghajtotta magát anyja előtt. Majd jobbjára ültette trónján.”

„A gyermekeket arra kell nevelni, hogy szeressék és gyengéden gondozzák apjukat és anyjukat. Fiatalok! Gondoskodjatok róluk ti magatok, mert egyetlen más kéz sem tudja oly elfogadhatóan, kedvesen megtenni azokat az apró figyelmességeket, melyeket ti meg tudtok tenni.”

„Az Úr nem személyválogató. Aki egy idős testvért megbántott, annak Isten megtérítő hatalmára van szüksége… A szerény, egyszerű emberek, akik a vihart is kiállják, a legbecsesebbek az Úr szemében. Isten nem azt nézi, amit az ember.”

„Hallottam azoktól, akik már évek óta a hitben járnak, hogy régebben képesek voltak kiállni próbákat és nehézségeket, de amióta a korral járó gyengeségek felléptek életükben, nagyon ellankadnak… Mit jelent ez? Talán azt, hogy Jézus megszűnt a felváltójuk lenni? Vagy azt, hogy az időseknek és ősz hajúaknak abban a kiváltságban van részük, hogy szabadjára engedjék megszenteletlen szenvedélyüket?… Tagadjátok meg magatokat, és tegyétek Istennek való szolgálatotokat az első helyre! Ne engedjétek, hogy bármi is kibillentsen nyugalmatokból.”

„Az ifjú az idősre tekint fel tanácsért és bölcsességért, az idős pedig az ifjútól várja a segítséget és a megértést. Így van ez rendjén. Isten azt akarja, hogy az ifjaknak olyan jellemvonásaik legyenek, hogy örömet találjanak az idősekkel való barátságban…” (Ellen G. White: „A Te Igéd igazság”, 45., 47. o.; Boldog otthon, 304. o.; Spal-ding–Magan-gyűjtemény, 180. o.; Szemelvények, II., 206. o.)

Miért van döntő befolyása a szülői példának?

Milyen reménységünk van, ha szembesülünk rossz döntéseink, hibáink következményeivel?

1Móz 18,19 • „Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útját…”

Jak 3,17–18 • „A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességesen munkálkodnak.”

Jer.Siral. 3,22 • „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen vé­günk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!”

Zsolt 30,6–7. 2–3 • „Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.”

A legegyszerűbb és leghatásosabb nevelés a példaadás. Ezen keresztül nemcsak hallgatja a gyermek, hogy mit kellene tennie, hanem látja és követi az előtte lévő mintát.

„Mert tudom róla…” – állapította meg az isteni vizsgálat Ábrahámról, akinek élete és szava „parancs” volt a vele lévõk­nek. Lehet, hogy voltak gyengeségei, de élete a könyörgés és az Istennel szerzett tapasztalat „oltáraival” szegélyezett élet volt. Ez tette őt győztessé, ugyanakkor követendő példává háza népe előtt.

A házastársak, szülők is így hathatnak egymásra a legtermészetesebben, és így nevelhetik együtt a jóra gyermekeiket, akik átveszik szokásaikat, hanghordozásukat, lelkületüket.

„A gyermekek apjuk és anyjuk tiszteletére való nevelésének az a legjobb útja, ha láthatják, ahogyan az apa kedves figyelemmel adózik az anyának, az anya pedig figyelmes és tiszteletet tanúsító az apa iránt.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 169. o.)

Soha ne vitatkozzanak a szülők gyermekeik előtt! Hangos szavak, indulatos megnyilatkozások, esetleg sértődött vádak egymás fejéhez vagdosása beláthatatlan rombolást végeznek a gyermekek – és természetesen egymás – lelkében. Mielőbbi

őszinte, türelmes megbeszélés és rendezés szükséges – „a nap le ne menjen a ti haragotokon” (Eféz 4,26). Legyen ez törvény a családban. „A tekintély és a szeretet egyesített befolyása lehetõ­vé teszi, hogy szilárdan és mégis gyengéden tartsátok a család irányításának gyeplőjét. Vezetni lehet őket, de nem húzni. Krisztus kijelenti: »Az én juhaim hallják az én szómat, és követnek engem.« (Jn 10,27) Nem azt mondja, hogy az én juhaim hallják az én szómat, és az engedelmesség ösvényére kényszerülnek…”

(Ellen G. White: i. m., 261. o.) A „felülről való bölcsesség” önmagában hordozza a hatásosságát, tekintélyét. Erejét nem az életkor, a rang vagy a tudás adja, hanem a megváltozott jellem.

A szülői viselkedésnek két véglete létezik: a túlzott engedékenység és a kemény, értelmetlen szigor. A gyermekek rossz szokásait ráhagyni, mentegetni ugyanolyan végzetes hiba, mint nyers indulattal, megtorlással kezelni a hibáikat. Ha mindkét szélsőséget el szeretnénk kerülni – természetünk óhatatlanul vagy az egyik, vagy a másik irányba hajt –, újra és újra tegyük fel a kérdést: az én Atyám hogyan bánik velem? Mennyi szigort vagy keménységet alkalmaz jellemfejlődésem egyengetésére? Rám hagyja-e hibáimat? Ha érzékeljük és megértjük, ahogyan Õ formál minket, tudni fogjuk, hogy mi a feladatunk azokkal szemben, akiket Õ bízott ránk.

Életünk során számos kisebb-nagyobb hibát követünk el, vagy rossz döntést hozunk. Akár házasságunkban felmerülő problémákról, akár gyereknevelésről van szó, egyaránt tanulók vagyunk. Mégis biztató, ahogyan Atyánk még a súlyos ve­reségekbõl kimentve is győzelemre akar segíteni bennünket.

Egy felemás házasságban élő asszonynak írt levélből idézünk, amely azonban mások számára is tanulságos: „Tudom, próbáid vannak, és inkább a vezetés, mint az alárendeltség nyilvánul meg az életedben. Férjednek szüksége van arra, hogy naponta lássa a türelem és az önuralom élő példáját. Tégy meg mindent, hogy megnyerd tetszését, és ne add fel az igazság egyetlen alapelvét sem… Légy óvatos, megfontolt, türelmes és elnéző! Ne kényszerítsd rá az igazságot! Teljesítsd feleségi kötelességedet, és azután figyeld meg, érinti-e a szívét! Ne vond meg a szeretetedet férjedtől! Minden elérhető módon igyekezz elnyerni tetszését. Ne szakítson el tőle a hited sem! Engedelmeskedj lelkiismeretesen Istennek, és amikor csak tudod, keresd férjed tetszését!” (Ellen G. White: i. m., 295. o.)

Ha a gyermeknevelés során követtünk el hibákat, bátorítsanak a következő sorok: „Azoknak a szülőknek, akik rosszul kezdték el a nevelést, azt szeretném mondani: ne essetek kétségbe! Szükséges, hogy teljesen megtérjetek Istenhez… Határozott reformokat kell megvalósítanotok szokásaitokban és cselekedeteitekben… Ima által olyan tapasztalatot nyerhetsz, amely tökéletesen sikeressé teszi gyermekeidért végzett szolgálatodat.” (Ellen

G. White: Gyermeknevelés, 45. o.)

Milyen befolyást gyakorol a gyermekeket körülvevő környezet?

  

– de nem csak a gyerekek fejlődésére–  Milyen előnyei vannak a minél természetesebb, családiasabb otthonnak?

1Móz 13,9–13 • „Ábrám lakott a Kanaán földén, Lót pedig lakott a Jordán-melléki városokban, és sátorozott Sodo­máig. Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök voltak az Úr előtt.

2Pt 2,7–8 Megszabadította az igaz Lótot, aki szenvedett az istentelenek gyalázatos viselkedése miatt, mert ő, az igaz, közöttük lakott, s a gonosz cselekedeteket látva és hallva napról napra gyötörte igaz lelkét.

Lk 17,28–33) • „Mert amaz igaz, azok között lakván, a gonosz cselekedeteket látva és hallva, napról napra gyötörte az õ igaz lelkét.”

Péld 15,16–17 • „Jobb a kevés az Úrnak félelmével, mint a temérdek kincs, ahol háborúság van."

„Ha az ember kevesebb figyelmet szentelne a mesterséges dolgoknak, és egyszerűbben élne, sokkal jobban megfelelne teremtése mennyei céljának… Olvassuk el Ábrahám, Jákób és József, valamint Mózes, Dávid és Elizeus történetét!… Hányan nevelkedtek közülük vidéki otthonokban. Keveset tudtak a fényûzésrõl. Fiatal éveiket nem szórakozással töltötték. Sokan arra kényszerültek, hogy szegénységgel és viszontagsággal küzdjenek. Korán megtanultak dolgozni, és a szabad levegőn való tevékeny életük minden képességüknek életerőt és rugalmasságot adott… Rákényszerülve saját erőforrásaikat, megtanulták a nehézségek leküzdését, az akadályok legyőzését, és így bátorságot és kitartást szereztek. Megtanulták az önbecsülés és az önuralom leckéit. A gonosz társaságoktól nagy mértékben elrejtve elégedettek voltak a természetes örömökkel és az egészséges társas kapcsolatokkal. Ízlésük egyszerű, szokásuk mértékletes volt.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 112–113. o.)

Úgy kell alakítani családi életünket, hogy minden családtag számára a legkedvesebb alkalom lehessen az övéivel töltött idő. Életre szóló hatása van a családban folyó közösségi életnek. Védelmet és helyes mintát adhat később is, a társkereséskor vagy a barátok megválasztásában. A családi programok, kötetlen együttlétek maradandó élményt adnak az egyébként elfoglalt szülőknek, nagyszülőknek, még inkább pedig a gyermekeknek, fiataloknak. Szeretetünket családtagjaink felé inkább együtt töltött időben fejezzük ki, mint anyagiakban. A figyelem, amit osztatlanul egymásra szánunk, a hangulatos családi együttlétek, közös esték, beszélgetések adják a családi élet ízét. Ha mindez nem öncélú, hanem mások szolgálatára is kész és nyitott, akkor ugyanolyan fontos eszköze a jellemfej­lõdés munkájának, mint a legtisztább tanítás.

Jézus egész életében fenntartotta magának a természet adta magányt és Atyja közelségét. Szolgálata miatt nem vonulhatott el az emberek közül, de azt a csendességet és csodát, amit a természet adhat, emberfiaként igénybe vette lelke építésére. Nagyon jól tudta, hogy milyen környezetben könnyebb, és hol nehezebb Istennel találkozni. Példája minket is tanítson.

Amikor a gyermekeinkről való anyagi gondoskodás érdekében költözünk, vagy keresünk megfelelő munkahelyet, mindig legyen alapvető szempont leendő környezetünk is. A magasabb iskolázottság lehetősége, vagy az anyagi előnyök önmagukban nem lehetnek döntőek – erre utal Lót története is. Nem nevelhetjük bura alatt sem gyermekeinket, de az egzisztenciális szempontok előnyben részesítése – a lelki hatások figyelmen kívül hagyásával – maradandó rosszat eredményezhet.

„Avagy nem több-e az élet, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet?” (Mt 6,25) Isten vezetése óvjon és tanácsoljon minket döntéseinkben!

Milyen légkör jellemezze otthonunkat, családi életünket?

"Minden olyan családban, ahol Krisztus lakik, gyengéd érdeklődés és szeretetet tanúsítanak egymás iránt. Így ott nemcsak időnkéntii hízelgő becézgetés, hanem mély és maradandó szeretet nyilvánul meg.”*

Péld 10,28/a • „Az igazak reménysége öröm…”

1Pt 5,2 • „Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest, sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal…”

Gal 5,22 • „De a Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.”

 Rm 15,13  A reménység Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hitben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.

Igaz a mondás: „Több derűs szülőre és több vidám keresztényre van szükség.” A nevelésnek nem módszerei, hanem mindenekelőtt egy légköre van. Így a családban folyó nevelés se a „fenyítsem, ne fenyítsem?”, vagy a „hogyan tegyem hívővé?” kérdésekkel foglalkozzon először. Bizalom, szeretet, jóság – ez Isten tevékenykedésének a légköre. A sorrendet – légkör és módszer – nem lehet felcserélni, minden a maga helyén fontos! * Ellen G. White: Boldog otthon, 81. o.

„Sok családban nagyon hiányzik az egymás iránti szeretet kifejezése. Nem érzelmeskedésre van szükség… Ápoljátok azt a fajta gyengédséget, vonzalmat és szeretetet, amely apró udvariasságokban, a beszédben, valamint gondoskodó figyelmességben nyilvánul meg… A szülők tanulmányozzák gyermekeik szeretete és bizalma megnyerésének legjobb és legsikeresebb módját… Ne sebezzük gyermekeink érzékeny lelkét azzal, hogy közönnyel veszünk tudomást azokról a dolgokról, amelyek – bár nekünk jelentéktelenek – gyermekeinknek nagyon fontosak!… Egy helyeslő pillantás, bátorító vagy dicsérő szó napfényként hat szívükre, és gyakran boldoggá teszi egész napjukat. A szülők legyenek gyermekeik bizalmasai. Bátorítsák gyermekeiket, hogy bízzanak bennük, és tárják fel előttük szívük bánatát, aznapi kicsiny bosszúságaikat és próbáikat.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 162., 169. o.) 

Ha figyelmet fordítunk családtagjainkra, meghallgatjuk őket, kimutatjuk szeretetünket és megbecsülésünket irántuk, ezzel a kölcsönös bizalom légkörét erősítjük meg otthonunkban. „Szülők és tanítók, mosolyogjatok! Engedjetek fel acélos méltóságotokból, alkalmazkodjatok a gyermekekhez, és szerettessétek meg magatokat velük. Meg kell nyernetek érzelmeiket, ha lelki tanításokat szeretnétek átadni nekik.” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 99. o.)

Mit kell feltétlenül tudnunk a gyerekekről?

Mt 18,1–4 • „Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.”

Lk 18,15–17 • „Bizony mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.”

Már néhány évtized elteltével könnyen elfelejtjük, milyen is volt kisgyermeknek lenni. Sokszor zavarnak minket a gyerekek (ahogyan a tanítványokat is, akik el akarták küldeni őket Jézustól), vagy éretlen kis lényeknek tartjuk őket, akik nem ismerik a felnőttek világát. Jézus nemcsak tanításaival, de tetteivel is cáfolta ez előbbi, „felnőttes” gondolkodást. Példaként állította a tanítványok elé a gyermeki alázatot és a hitet. Nem azt mondta, hogy hibátlanok, de e két vonásukat egyenesen az üdvösség feltételeként említette. Milyenek is tehát a gyerekek?

„A gyermekszív érzékeny és meleg. Könnyen boldoggá tehető, de könnyen elszomorítható… Ne riaszd el őket magadtól együttérzésed hiányával – legyél mellettük gyermekes játékaikban, örömükben és bánatukban. Sohase ráncold össze a homlokodat, ne használj éles szavakat!… Az apák és anyák saját jellemüket tanulmányozhatják gyermekeikben. Gyakran megalázó tanításokat olvashatnak, amikor saját tökéletlenségeiket látják megismételve fiaikban és lányaikban. Miközben igyekeznek elnyomni és helyesbíteni gyermekeik örökölt gonosz hajlamait, a szülők kérjenek Istentől kétszeres türelmet, kitartást és szeretetet.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 146., 262. o.)

Ahány gyermek, annyi különböző természet. A szülő feladata, hogy a legkülönbözőbb vérmérsékletű és adottságú gyermekekhez is ugyanúgy utat találjon. Biztos nevelési alapelvek létezhetnek, de az alkalmazás minden gyermeknél más „nyelvet”, más megközelítést igényelhet. „A szülőknek imádkozó szívvel kell megfigyelni őket… Szánjatok időt arra, hogy megismerjétek a gyermekeiteket! Vannak gyerekek, akiknek a nevelése és fegyelmezése több türelmet és kedvességet igényel… Lehetnek kiaknázatlan erőik, melyeket felébresztve alkalmassá válnak olyan feladatok elvégzésére, amelyekkel messze túlszárnyalják sokat ígérő társaikat.” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 141. o.)

Közös felelősség a családban.

Milyen közös felelősséget hordoznak a szülők egy gyarapodó családban?

Bír 13,7–9 • „Íme terhes leszel, és fiat fogsz szülni. Azért most se bort, se más részegítő italt ne igyál, és semmi tisztátalant ne egyél, mert Istennek szentelt lesz az a gyermek, anyja méhétől fogva halála napjáig. Manoah pedig az Úrhoz könyörgött, és mondta: Kérlek, Uram! Az Istennek amaz embere, akit küldtél, hadd jöjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg minket, hogy mit cselekedjünk a születendő gyermekkel. És meghallgatta az Isten Manoah kérését, mert az Istennek angyala megint eljött az asszonyhoz…”

„Manoah pedig az Úrhoz könyörgött…” – olvassuk a történetben, és bátorító a folytatás: „az Istennek angyala megint eljött”. Ez a lehetőség – Isten tanácsa, bölcsessége – minden imádkozó szülő, házaspár rendelkezésére áll. Manoah nem csak tudomásul vette az isteni megbízatást, de minél többet akart megtudni az Isten akarata szerinti nevelésről. Ma sem kisebb a feladat, és ma sem gyengébb a hitből elmondott imádság.

A megszülető gyermek két örökséget feltétlenül a magáénak mondhat. Az egyiket génjeiben hordozza, szüleitől kapta. Ezek a tulajdonságok igyekeznek majd belülről befolyásolni élete döntéseit és egész jellemfejlődését. Másik öröksége a hús-vér szülei, akik kívülről, nevelés útján is megragadják a befolyásolás lehetőségét – miközben ők maguk is Isten kezében formálódnak. Tökéletlen próbál a tőle született tökéletlenből valami jót nevelni!

„A szülők méltán kérdezhetik: Kicsoda alkalmas ezekre a dolgokra? Egyedül Isten teheti őket alkalmassá erre, s ha kihagyják Õt, ha nem keresik segítségét és tanácsát, akkor vállalkozásuk valóban reménytelen. Azonban az ima, a Biblia kutatása és a buzgó lelkesedés e fontos kötelesség sikerét hozhatja, s idejük és törõ­désük százszorosan megtérül majd…

Ha létezik kötelesség, amely a többi felett áll, és amely megköveteli az értelem művelését, a szellemi és fizikai erők állandó igénybevételét, amely egészséget és jó kedélyt igényel, akkor a gyermekek nevelése az.” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 41., 43. o.)

Gondoljuk át közösen az alábbi tanácsokat a szülők szere­pérõl!

Az apa: „A gyermekek támogatást és irányítást várnak apjuktól, ezért szükséges, hogy az apának helyes fogalmai legyenek az életről, valamint azokról a hatásokról és kapcsolatokról, amelyek a család javát szolgálják… Az apának a családja élén kell állnia, de nem úgy, mint egy nagyra nőtt fegyelmezetlen fiú, hanem mint erős jellemű, szenvedélyein uralkodó férfi… Apák, annyi időt töltsetek gyermekeitekkel, amennyit csak lehet!”

Az anya: „Isten után az anyának a jóra való befolyása a leg­erõsebb a földön… Egy feleség és anya szívéhez kötheti férjét és gyermekeit szelíd szavakban és udvarias viselkedésben kifejezett szeretetével, amit törvényszerűen gyermekei is követnek majd… A csecsemő olyan az anya számára, mint a tükör, amelyben megláthatja saját szokásainak és viselkedésének visszatükröződését.” (Ellen G. White: Boldog otthon, Az apa méltósága és felelőssége, Az édesanya befolyása c. fej.)

Istennél nincsen lehetetlen. Bárkit kész és képes felkészíteni szülői feladatára. A felnőtt részéről egyetlen döntés teszi mindezt lehetővé: a belátás. Annak elismerése, hogy formálódnom kell mennyei Atyám kezében. Mindenki jó és alkalmas szülő lehet, akinek napi tapasztalata a harc és a győzelem – önmaga felett. „A szülők térjenek meg és ismerjék fel, mit jelent az Isten akarata előtti meghajlás – ha kisgyermekként foglyul ejtik gondolataikat Jézus Krisztus akarata szerint –, mielőtt helyesen képviselhetnék azt az irányítást, amelynek Isten szándéka szerint léteznie kellene a családban.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 260. o.)

Hogyan lehet harmonikus a házasság?

(1Péter 3:1, 3, 4,7) „Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek a férjüknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete által ige nélkül is megnyeressenek: akinek ékessége ne legyen külső, hajuk fonogatásából és arany felrakásából vagy öl­tözékek felvevéséből való, hanem a szív elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. A férfiak hasonlóképpen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek mint gyöngébb edénynek tisztességet tévén, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében, hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.”

A bűn átkos következményeként uralkodás és epekedés feszül majd egymásnak a maga változatos fegyvertárával férfi és nő részéről – szólt az isteni kijelentés (1Móz 3,16). Ezzel szembeni küzdelemre szólít fel az apostol tanácsa. A cél: összhangra jutni, és azt megőrizni lelkileg és testileg egyaránt. 

Az Ige mindkét fél számára bemutatja az ehhez szükséges viselkedést. Egy férfi helyzetét, akit egyébként is az uralni vágyás kísért, nem szabad fölösleges csatározásokkal nehezíteni („engedelmesség” – lázadás helyett). Nagyon jó példák erre Abigail, illetve Eszter történetének mozzanatai (1Sám 25. fej).; (Eszt 4–5., 7. fej.). A nő számára az egyetlen járható út férje megnyeréséhez a szelíd, értelmi alapon álló szeretet. A belső értékekbe („ékessége ne legyen külső”) vetett biztos hittel a „gyengébbnek” erősebb befolyása lehet a jóra.

A férfi küzdelme más természetű. Megtanulni „tisztességet tenni”, vigyázni a fizikailag gyengébbre. Mindezt nem uralkodva – indulatai, vágyai szerint –, hanem „értelmes módon”. Mindkét félnek Isten ad erőt egymás szolgálatához.

A házasság önuralmat és feltétel nélküli szeretetet igényel. Amikor mindkét fél le tud mondani a másik javára arról, ami neki jó, akkor a kapcsolatukon Isten áldása és jelenléte nyugszik meg. Így a lobogó szerelem a sokkal tartósabb ragaszkodó szeretetté szelídül.

A kapcsolat fejlődik, és egyre inkább kiteljesedik. A közösen eltöltött hónapok, évek – a közös tapasztalatok, küzdelmek, próbák elmélyítik az összetartozás érzését és bizonyosságát. Kísértések eközben is folyamatosan jelen vannak mindkét ember életében, de a beszélgetések, a közös imádságok, igei élmények megtartó és gyógyító ereje érvényesül. Mindennek az alapja az Isten és egymás előtti őszinteség. Mert igaz a mondás: „egy házasság sok hányattatást és küzdelmet kibír, de egy dolgot nem: ez pedig az őszinteség hiánya”.

Csakis ilyen lelki közösség biztosíthatja az uralkodás és az epekedés nélküli házaséletet, beleértve a testi kapcsolatot is. Ennek fenntartásáért meg kell tanulni a gyengédség és a figyelmesség változatos és állandó kifejezését, amelynek következménye a kényszeredettség nélküli testi kapcsolat, amit nem az önzés diktál, hanem az összetartozás intimitása.

Sajnos a bennünket körülvevő világ nincs tekintettel a házas­ágy szentségére (Zsid 13,4). Az érzelgős szerelmi sorozatoktól, szappanoperáktól kezdve a legdurvább pornográfiáig mindent felvonultat a gonosz, hogy pótlékaival gyengítse a tiszta szerelmet. De Istennek van orvossága minden olyan kisebb-nagyobb érzelmi válságunkra, sérülésünkre, amely a paráznaságra kísértene (lásd Mt 5,28). Minden bajunkkal, lehetőleg házastársunkkal együtt keressük Istent, hogy győzelmet adhasson!

„Ha nehézségek, gondok és csüggesztő körülmények támadnának is, se a férj, se a feleség ne élje bele magát abba a gondolatba, hogy házasságuk tévedés vagy csalódás! Határozzátok el, hogy egymás számára azzá váltok, amivé csak lehet! Legyetek továbbra is oly figyelmesek, mint kezdetben. Minden módon támogassátok egymást az élet küzdelmeiben! Gondolkodjatok azon, hogyan tudnátok elősegíteni egymás boldogságát! Kölcsönösen szeressétek egymást, és legyetek türelmesek egymáshoz! Akkor a házasság nem fogja a szeretet végét jelenteni – hanem a szeretet a házassággal kezdődik el igazán. Az őszinte barátság melege, a szíveket egymáshoz kapcsoló szeretet a mennyei boldogság elõíze lesz.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 92. o.)

A férfi és a nő kapcsolata

 Mit tanít a Biblia a férfi és a nő egymást segítő, kiegészí­tő szerepéről?

Préd 4,12 • „Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak, és a hármas kötél nem hamar szakad el.”

Eféz 5,21–22. 25 • „Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében… 

Ti asszonyok… (Kol 3,18) Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. (1Péter 3,1) Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, /RÚF/

Ti férfiak… (Kol 3,19) Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák.1Pétert 3,7).És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba./RÚF/

Két egyenrangú, ám testi és lelki adottságaiban alapvetően el­térő lényt rendelt Isten egymás társául a házasságban. Férfi és nő – különösen a bűneset után – csak akkor maradhat együtt, ha biztos alapot találnak közös életükhöz. Ez mindkét fél ré­széről önmegtagadást és alkalmazkodást igényel. „A férj és a feleség tanúsítson egymás iránt tiszteletet és szeretetet. Törődjön mindenki a másikkal… Mindketten tanulmányozzátok, hogyan tudtok alkalmazkodni egymáshoz, és nem különbözni… A gyengéd, szelíd módszerek alkalmazása meglepő változást hoz majd életetekben… A szeretet nem létezhet sokáig, kifejezésre juttatás nélkül. Ne engedd, hogy a veled összekapcsolt szív éhezzen a kedvesség és rokonszenv hiánya miatt! Csodálatos ösztönzést és örömet jelent, ha értékelnek bennünket. A megértés és a megbecsülés arra serkent, hogy igyekezzünk tökéletesek lenni. És a szeretet is fokozódik, miközben nemesebb célokra sarkall… A sok kis fi­gyelmességből, az élet számos apró eseményéből és az egyszerű előzékenységből fakad a boldogság. És az ellenkezője is igaz: a barátságos, bátorító, szeretetteljes szavak és az apró figyelmességek elhanyagolása idézi elő az élet nyomorúságát. E földi létünk végén meglátjuk, hogy énünk megtagadása a körülöttünk élők javáért és boldogságáért adja a rólunk szóló feljegyzések legjavát a mennyei könyvekben.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 292–294. o.)

Az apostolok tanítása szerinti engedelmesség követelménye tehát mindkét félre, férfira és nőre egyaránt érvényes. Ugyanaz a lelki indíték, az istenfélelem készteti őket erre. Eközben sajátos szolgálatuk, a házasságon belüli szerepükben meglévő különbözőség érvényesül egymás javára és megmentésére. Jól érzékeltetik ezt az apostoli írásokban található megszólítások is: „ti asszonyok”, „ti férfiak” – ezt és ezt tegyétek meg egymásért, így járuljatok hozzá a közös győzelemhez
, a fizikai vagy sokkal gyakrabban a lelki támadásokkal szemben. És „ketten ellene állhattok annak”.

Mi a célja Istennek a családdal is?

Mi a célja Istennek már a teremtés óta társas kapcsolatainkkal, így a családdal is?

1Móz 2,18 • „…szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt.”

Eféz 5,28–29 • „Úgy kell a férfiaknak szeretni a feleségüket, mint a tulajdon testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti. Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte, hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat.”

Egymás kölcsönös segítése, táplálása, ápolása Istentől kapott szolgálatunk. Ez a legjobb iskola a szeretet megtanulására, erre adott és ad követendő példát Krisztus választottaiért, „menyasszonyáért” való fáradozásával. Isten tervei szerint részünk van egymás jellemfejlődésének kimunkálásában. Túl a már e földön megtapasztalható örömökön, amelyekben családi kapcsolataink során részesülhetünk – a szülői, testvéri, házastársi, gyermeki szeretet megtapasztalása –, a legmaradandóbb jó kimunkálására is fel akar használni bennünket Atyánk, egymás javára. „A Krisztus képmására átalakult jellem az egyetlen kincs, amit ebből a világból magunkkal vihetünk… Életünk a fejlődés minden szakaszában tökéletes lehet, mégis, ha Isten szándéka teljesül az életünkben, állandó növekedést tapasztalunk majd.” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 108–109. o.) Mindannyiunknak vannak erősségeink és hiányosságaink is. Isten arra adta a közvetlen emberi kapcsolatokat, hogy a jellemfejlődésünket szolgálhassák. Miközben az általunk méltatlannak ítélt embereket és kellemetlen helyzeteket is megtanuljuk elhordozni, mennyei Atyánk formálja, tisztítja jellemünket. Így hat ránk vissza hit által és szolgálja javunkat minden emberi kapcsolatunk.

„Első fia születése után Énók mélyebb tapasztalatokat szerzett, szorosabb közösségbe jutott Istennel. Még jobban felismerte, hogy Isten gyermekének mi a kötelessége és a felelőssége. Amint látta a gyermek atyja iránti szeretetét, az atyai védelembe vetett egysze­rű bizalmát, érezte fia iránti mélységes, sóvárgó szeretetét, drága leckét tanult meg Isten ember iránti, Fia odaáldozásában megmutatkozó szeretetéről, és arról a bizalomról, amelyet Isten gyermekei mennyei Atyjukba vethetnek… Jusson eszedbe, hogy fiaid és leányaid Isten családjának ifjabb tagjai, akiket gondjaidra bízott, hogy a menny számára oktasd és neveld őket.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 136. o.)

Kereszténység a családban

 „Boldogságunk a szeretet, az együttérzés és az egymás iránti előzékenységünk ápolásától függ… Aki otthon keresztény, az mindenütt keresztény.”*

 Miért nélkülözhetetlen Isten segítsége családi kapcsolataink ápolásához?

1Krón 28,9 (vö. Zsolt 139,2–3. 15–16) • „…mert az Úr minden szívbe belát, és minden emberi gondolatot jól ért.”

Zsid 5,2 • „…képes együtt érezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel…”

Zsid 4,15 • „…megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve, hogy nem vétkezett.” (Helyesbített fordítás.)

Egyedül Isten ismeri a teremtményeit. Gondolataikat, indítékaikat csak Õ látja. Az emberi személyiség – lelki és fizikai adottságaival, múltjával és jövőjével, indítékaival és természetével – átláthatatlan titok marad az emberi szem számára. Egyedül Atyánk ismeri genetikai örökségünket, formáltatásunk történetét, sőt a zsoltáros szerint még helyes önismeretre is csak

* Ellen G. White: Boldog otthon, 81. o.

Őáltala jutunk el (Zsolt 139,23–24). Milyen sokfélék is vagyunk! Vajon gondolhatta-e Dániel, hogy mi foglalkoztatja pogány uralkodója gondolatait (Dán. 2,29)? Isten azonban látta, és válaszolt Nabukodonozornak úgy, ahogyan ő is megérthette. Ennek során használta fel Dánielt is üzenete tolmácsolására. Isten segítsége nélkül, anélkül, hogy átéreznénk kicsinységünket, lehetetlen vállalkozás egymásra jó hatással lennünk, akár csak legszűkebb környezetünkben is. De nem csak tudásban, emberismeretben vannak hiányosságaink. Krisztus eljött, és alázattal, önzetlenül azonosult teremtményei sorsával. Küzdelmeiket, kísértéseiket maga is elszenvedte, megízlelte. Ennek az isteni szeretetnek a szemlélése és egyre mélyebb megértése tehet alkalmassá minket az embertársainkkal való értelmes együttélésre. Ezt a lelkületet tanulhatjuk meg az Emberfia Krisztustól, aki soha „nem szemeinek látása szerint ítél” (Ésa 11,3).