Hogyan erősíti a hitünket a szombati megnyugvás?

 

(2Móz 20,8. 11) • „Megemlékezzél a szombat napról, hogy megszenteljed azt… Mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt.”

  (5Móz 5,14. 15) (vö. 2Móz 12,25–27) • „De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja… És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott  

onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad.”

Ésa 66,22–23 • „Mert mint az új egek és az új föld, amelyeket én teremtek, megállnak énelőttem, szól az Úr, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek, és lesz, hogy hónapról hónapra és szombatról szombatra eljön minden test engem imádni, szól az Úr.”

„A szombat a teremtői és megváltói hatalom jele. Istenre mutat mint az élet és tudás forrására. Felidézi az ember eredeti dicsőségét, és ezzel bizonyságot tesz arról, hogy Isten újjá akar teremteni bennünket saját képmására.” (Ellen G. White: Nevelés, 248. o.)

Jó okunk van rá, hogy hálás örömben töltsük el szombatjainkat. Először is mint Atyánk teremtményei, emlékezzünk Őreá, aki szeretetéből megalkotott minket az Õ képére és hasonlatosságára, és azóta is – a bűn miatt megváltozott körülmények közepette – gondoskodik rólunk. A szombat emellett a „megváltói hatalom jele” is. Hálát adhatunk az Õ megváltó kegyelméért, eszünkbe juthat fáradozása, ahogyan megkeresett és „kihozott” minket „a szolgaságból”, hogy éljünk Jézusban új életet. Egyedül Krisztus, a bárány vére, nem a mi alkalmasságunk miatt kegyelmez nekünk és „oltalmaz” meg minket. Mindez az Õ munkálkodása – a miénk pedig, hogy ne csak a negyedévenkénti úrvacsorák, hanem minden lezárt hét és minden szombat az Õ könyörülő szeretetéről szerzett tapasztalattá váljon. „És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál… és kihozott.”

A szombat jövendő reménységünkre, a végső szabadulásra tereli figyelmünket. Felemeli tekintetünket földi életünk viszontagságairól, és a számunkra oly nehezen elképzelhető győzelmes élet békéjének, nyugalmának előképe és elvíze kíván lenni. Nem érdemes és nem szabad emberi rendelésekkel, törvényesedő módon nehezíteni magunk és egymás számára a szombat áldásainak elnyerését. Szombat ünneplésünk lelkülete és tartalma Istennel való kapcsolatunk tükre. Emlékezzünk hát Teremtőnkre, Megváltónkra, és kérjük hittel az Õ segítségét áldásainak elnyeréséhez. Ma kell megértenünk és megtanulnunk, hogy a nyugalomnap akkor tölti be Istentől rendelt célját, ha már itt e földön teljesedik az ígéret: „szombatról szombatra eljön minden test engem imádni”.

Mire akarja felhasználni Isten a szombatot mint „jelet”?

   

Milyen áldásokat tartogat Isten számunkra a pihenőnapon? 

2Móz 16,22–23 • „A hatodik napon pedig kétannyi keskenyet szedtek… Ez az, amit az Úr mondott: a holnap nyuga­lom napja, az Úrnak szentelt szombat, amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg.”

Ap csel 16,13 • „És szombatnapon kimentek a városon kívül egy folyóvíz mellé, ahol az imádkozás szokott lenni, és leülve beszélgettek az egybegyűlt asszonyokkal.”

Mt 12,12 • „…Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni.”

2Móz 31,13 • „Az én szombatjaimat bizony megtartsátok, mert jel az énközöttem és tiköztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek.”

„A szombat értéke – mint nevelési eszköz – felmérhetetlen. Isten mindenre igényt tart, ami a miénk, de dicsőséggel megáldva és átalakítva adja vissza.” (Ellen G. White: Nevelés, 248. o.)

Sokszor szavakba öntjük vágyakozásunkat az örök élet békéje, gondtalansága után, szombati beszélgetéseink mégis nem ritkán azt mutatják, mintha e világ hétköznapi dolgait egyetlen napra sem tudnánk mellőzni. Ne egy mesterségesen fenntartott szombati áhítatosság megőrzéséért fáradozzunk, inkább vizsgáljuk meg életgyakorlatunkat és szívünket: miben kell megújulnia szokásaimnak, végső soron gondolkodásomnak a szombatünnepléssel kapcsolatban? Elfáraszt, kimerít a szombat, vagy Isten áldásait élvezem az Ige, az emberi közösség, a természet közelsége által? Felkészülve vagy felkészületlenül fogadom a szombatot? Tapasztalom-e az Istennek való szolgálat és az egymás építésének áldásait, örömét?

Hogyan segíthetik az alábbi tanácsok a szombati nyugalom és béke megvalósulását életünkben?

„A szombati előkészületeket fejezzük be pénteken. Gondoskodjunk arról, hogy a ruhák készen legyenek, s időben fejezzük be a főzést is… tegyünk félre minden világi elfoglaltságot… A készülődés napján kell minden nézeteltérést elsimítani, mind a családban, mint a gyülekezetben. Engedjétek szívetekből eltávolítani a keserűséget és a haragot. Valljátok meg egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.”

„Naplemente előtt gyűljön össze a család, olvassanak fel Isten szavából, énekeljenek és imádkozzanak… Akik szeretik Istent, kövessenek el mindent, hogy örömtelivé, szentté és tiszteletre méltóvá tegyék a szombatot!… Amikor a nap lenyugszik, ima és dicsérő ének jelezze a szent órák végét. Hívjátok Istent, hogy legyen veletek a munkahét gondjainak idején is.”

„Ételeink legyenek egyszerűek, de ízletesek. Olyan ételt készítsünk, ami ritka örömnek számít, valamit, amit nem mindennap eszik a család… Ne pazaroljuk el ágyban töltve a szombat drága óráit!… A családtagok ha későn kelnek, zavar és tülekedés támad a reggelihez és a szombatiskolához való készülődés során. Kapkodás, türelmetlenség lesz úrrá mindenkin… a szombat csak teherré válik. Ahelyett, hogy már előre örülnének jövetelének, tartani fog­nak tőle… Ne tanítsuk arra a gyermekeket, hogy szombaton nem lehetnek vidámak, s hogy nem szabad kimenniük a lakásból.

Nem! Jézus kivezette tanítványait a tópartra szombaton, s ott tanította őket… Tanítsátok a gyermekeket arra, hogy felismerjék Krisztust a természetben! Vigyétek ki őket a szabadba, s mutassatok rá a természet minden szépségében a teremtő Isten végtelen szeretetére és bölcsességére.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 219. o.; Gyermeknevelés, 372–379. o.; Bizonyságtételek, VI., 357. o.)

„Gyönyörűséged lesz az Úrban, és én hordozlak a föld magaslatain…” – ezek az ígéretek és áldások kapcsolódnak a szombat betöltéséhez. Cserébe Isten csak egyetlen dolgot kér: merjünk egy napot hetente a világ dolgai és kedvteléseink nélkül tölteni – csak Õt keresve! Szánjuk oda életünk hetedrészét osztatlanul az Ővele való közösségre. A szombat célja nem a társasági élet utáni igényünk kielégítése, valamilyen kedvenc kikapcsolódás, időtöltés vagy szórakozás keresése. „Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván…” (Ésa.58,13–14) „Mert az Úr szája szólt…” – fejeződik be az idézett szakasz. A szombat tehát jel, de nem pusztán egy vallás azonosító jele, hanem a Teremtővel való hitbeli közösségnek, jellemformáló munkálkodásának a jele. A szombatünneplés legnagyobb áldása a megváltozott jellemen, az Istennel megbékélt ember lelki gyümölcsein mérhető le, „hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek”.

Mit tanulhatunk Jézustól szombatünneplésébõl?

 Milyen végletes megközelítések jellemezhetik a szombattartá­sunkat?

Ésa 42,21 • „a törvényt naggyá teszi és dicsőségessé.”

3Móz 23,3 • „…a hetedik napon nyugodalomnak, szent gyülekezésnek szombatja van.”

Lk 4,16 • „És ment Názáretbe, ahol felneveltetett: és bement szokása szerint szombatnapon a zsinagógába, és felállt olvasni.”

Jn 9,14 • „Mikor pedig Jézus a sarat csinálta, és felnyitotta ennek szemeit, szombat volt.”

Az Isten iránti igaz tisztelet mindig az embertársaink iránti könyörülettel és szolgálattal együtt van jelen Krisztus követői életében. Jézus úgy követte a törvény tanításait, hogy közben nem vált törvényesedővé. A „gyülekezés napját”, a szombatot testvéri közösségben ünnepelte, de ha kellett, kiment a természetbe, hogy elérje az embereket, vagy sarat készített egy beteg gyógyításánál. Mindezt mégis úgy tette, hogy ne lazítsa fel a nyugalomnap Istentől elrendelt elveit. Nem a maga kényelmére fordította a szombat nyugalmát, de nem követte a farizeusok komor, merev szemléletét sem. Így tette Krisztus „naggyá és dicsőségessé” a változhatatlan isteni rendeléseket. Õ volt a szombat igazi „Ura”, aki „emberfiaként” (Mt 12,8) adott nekünk példát a hetedik nap betöltésére.

Mivel a szombatünneplés mint gyakorlati magatartás jól látható, komoly kísértést jelent az emberi természet számára egymás méregetése, megítélése. Önző énünk minden ilyen külsőleg is megmutatkozó vallásos cselekedetnél két dolgot helyez előtérbe: hangsúlyozni, „kidomborítani” azt, ami nekem megy; és méltatlankodni – lehet, hogy csak belül – ember­társam, testvéreim hiányosságain. Ez volt a farizeusi törvénymegtartás lényege is. Ugyanennek a gondolkodásnak egy másik megnyilvánulása, amikor a szombat igazságát fel nem is­merõkkel szemben érez a megszenteletlen emberi szív önbizalmat vagy értetlenséget. Az igazság így válhat kárunkra, ahelyett, hogy jellemfejlődésünket szolgálná, példaként mások

számára is. „Ahogyan Isten „törvénye szent, igaz és jó” – a tökéletes Isten tükörképe –, úgy az a jellem, amelyet e törvénynek való engedelmesség formált, szintén szent. Krisztus az ilyen jellemtökéletest példája. Ezt mondja: »Én megtartottam az én Atyám parancsolatait… Én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek.« (Jn 15,10; 8,29) Krisztus követői hasonlók lesznek Urukhoz, és Isten kegyelméből jellemük szent törvényének elveihez igazodik. Ez a bibliai megszentelődés. Ez az átalakulás csak a Krisztusba vetett hit által, Isten bennünk lakozó Lelkének erejével lehetséges… A keresztény is érzi a bűn csábítását, de állandóan harcol ellene. Itt van szükség Krisztus segítségére. Az emberi gyengeség egyesül a mennyei erővel, és a hívő így kiált: »Hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által.« (1Kor 15,57)” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, 418–419. o.)

Isten akaratának cselekvése létfontosságú

 Hogyan ad tartalmat a „jézusi hit” és a „lélekben való imádás” a szombat megtartásának? Miért veszélyes és értelmetlen e nélkül bármely parancsolat betartása?

Jel 14,12 • „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!”

Jn 4,21 • „…az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres az ő imádóiul.”

A törvény igazságának egyedül a hitben erős, krisztusi jellem adhat igazi tekintélyt. A törvény cselekvése e nélkül a hit nélkül „holt”, üres vallásosságot eredményez, míg a hit önmagában való hangsúlyozása – mint ami mindenre elegendő Isten előtt – engedetlenséget és önzést szül.

„Isten akaratának cselekvése létfontosságú, ha jobban megakarjuk ismerni Õt. Ne hitessen el bennünket ez az oly gyakran ismételt kijelentés: »Csak hinned kell, ennyi az egész!« A hit és a cselekedetek két evező, amelyeket egyenlőképpen kell használnunk, ha előre akarunk haladni a hitetlenség áramában. A keresztény a gondolkodás és a gyakorlat embere. Hite erősen Krisztusban gyökerezik. Lelki életét hite és jó cselekedetei által tartja meg erősen és egészségesen… Az Úr mindenkit kér, aki azt hiszi magáról, tudja, mi a hit, hogy bizonyosodjon meg róla: vajon nem csak egy evezőt húz-e, s ezért kis hajója szemernyit sem halad előre, mert csak körbe-körbe forog. A hit értelmes cselekedetek nélkül halott. Az Isten gyógyító erejébe vetett hit nem fog megmenteni bennünket, ha ez nem párosul jó cselekedetekkel.” (Thoughts on fahit from Ellen G. White, 35., 39. o.)

Ragadjuk meg tehát „mindkét evezőt” és ne önmagunk körül forogjunk! A szombat emberi megítélés szerint hibátlan, formai megtartásához elég az emberi igyekezet (lásd Saulus „törvénybeli feddhetetlenségét”!), de krisztusi betöltéséhez őszinte önvizsgálat, alkalmatlanságunk és tehetetlenségünk belátása, valamint élő hit szükséges. „Az Atya is ilyeneket keres az Õ imádóiul” – és Lelkét ajánlja nekik segítőül.

Az igazi szombat megtartása

 Mire készít fel minket mennyei Atyánk a szombat áldásai által? Miért különösen időszerű szombat ünneplésünk lelki megújításán fáradoznunk?

Jel 14,7–10 • „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája. És imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait. És más angyal követte azt, mondván: Leomlott, le­omlott Babilon, a nagy város, mert az õ paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek. És harmadik angyal is követte azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából…”

Mt 24,20–22 • „Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon: Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövi­díttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg, de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.”

„
Az igazi szombat megtartása, ahogy az Isten törvénye megszabja, a Teremtő iránti hűség bizonyítéka. Míg az egyik csoport a földi hatalmaknak való engedelmesség jelét… veszi fel, a másik a menny tekintélyéhez való hűség jelét választva megkapja Isten pecsétjét. Mindeddig sokan rém hírterjesztőknek tartották a harmadik angyali üzenet igazságainak hirdetőit… De amikor a va­sárnapünneplés kötelezővé tételének kérdése mindenütt vita tárgya lesz, kiderül, hogy közeledik ez a kétségbevont és el nem hitt esemény, és a harmadik üzenet még soha nem tapasztalt hatást vált ki.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, 539. o.)

Az elmúlt 2008-as év élelmiszerválsága vagy továbbgyűrűző gazdasági krízise, az ökológiai válság félelmetes kibontakozása egyre hangosabbá teszi a „hogyan tovább?” kérdését. Bár a vallásszabadság korlátozása ma még nehezen megvalósítható, a válságkezelés gondolatához már most szorosan társul a vasárnapi nyugalomnap jelentőségének megerősítése, ahogyan ezt a következő nyilatkozatok is jelzik: „A ritmikusan visszatérő hetedik napot Isten magának foglalta le: a nyugalom napjává tette, ami az ember biológiai ritmusához alkalmazkodik… A Biblia szerint ezen a napon semmiféle munkát sem szabad végezni, és másokkal sem végeztetni… Ezen a napon ki kell küszöbölnünk minden kényszerítő tényezőt, ki kell zárnunk a hétköznapok gondjait, mindent, ami a napi munkához köti az embert… Korunkban a vasárnap veszélybe került… Csak olyan termelői, kereskedelmi és szolgáltatási egység működjön, amely a vasárnap eredeti célját és értelmét nem veszélyezteti, hanem ellenkezőleg: azt szolgálja. Mindnyájunk érdeke, hogy összefogjunk évezredes örökségünk megvédéséért!” (A Magyar Katolikus Püspöki Kar Iustitia et Pax bizottságának nyilatkozata, Bp., 2008. május 30.)

„A pénzügyi válság egy mélyebb lelki válság és elhibázott értékrendszer jele. Az emberi munka értékét és értelmét a földre döntötte a profitért való általános hajsza… A klímaváltozás az emberiség nagy része számára felveti az életben maradás kérdését; illetve erős politikai vezetés… szükséges ahhoz, hogy ne csak az állampolgárok értelmét, hanem szívét is megnyerjék…

A mértékletesség mint központi érték kell hogy meghatározza ezt az életstílus váltást… Ugyanebben a szellemben a püspökök felszólítottak a vasárnapi nyugalom mint az európai társadalmi berendezkedés egyik alapkövének megszentelésére, amely a családi élet és a munka közötti egyensúlyteremtés lehetősége… A COMECE Püspöki Kara felhívást intézett az Európai Parlamenthez, hogy gyakorolják a kötelességeiket, és vegyék bele a vasárnap védelmét a Munkaidő Irányelvbe…” (Az Európai Közösség Püspöki Konferenciájának Bizottsága – COMECE, Brüsszel, 2008. november 12–14.)

Az idők jelei különös idõszerûséget adnak szombatünnep­lésünk megújításának. Hitvallásnál többre van szükségünk ahhoz, hogy a nyugalomnaphoz társuló áldásokban részesüljünk. A szombat jellemformáló, megszentelő erejének megtapasztalatlanhoz kérjük mennyei Atyánk segítségét! Amikor Jézus imára buzdít a szombatért, a gondviselésbe vetett mélyebb, őszintébb hitre akar tanítani minket – tekintettel arra, hogy a végső idők nehézségei is az Õ gyermekeiért „rövidíttetnek meg”. Addig is, legyenek szombatjaink a Teremtőnkkel való örömteli találkozás várva várt alkalmai, bízva ígéretében:

„Mert íme, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, még csak észbe sem jutnak. Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek, mert íme, Jeruzsálemet vigassággá teremtem, és az õ népét örömmé. És vigadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatszik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!” (Ésa 65,17–19)

A munkánk végzése erkölcsi alaptörvényben

 Milyen rendelkezések vonatkoznak munkánk végzésére az egyetemes erkölcsi alaptörvényben, a Tízparancsolatban?

2Móz 20,2–3 • „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem!”

2Móz 20,9 • „Hat napon át munkálkodj, és végezd minden

dolgodat…”

2Móz 20,13 • „Ne ölj!”

2Móz 20,15 • „Ne lopj!”

I. parancsolat – „Mindaz, amihez jobban ragaszkodunk, ami csökkentheti Isten iránti szeretetünket és tiszteletünket, Isten helyét foglalja el szívünkben, s abból istent alkotunk magunknak.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 260. o.) Mindannyian megvizsgálgatjuk önmagunkat az I. parancsolat és a fenti gondolat fényében. Nem került az első helyre az életünkben a munkánk, ha észrevétlenül is? Nem alkottunk belőle „idegen istent” magunknak? A világban nyitott szemmel járva láthatjuk ennek a nagyon is reális veszélyét.

IV. parancsolat – „A parancsolat második része erkölcsi kötelességgé teszi a megbízható, becsületes munkát. Méghozzá »minden dologban«. Az ember munkára teremtetett. »Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.« (2Thess 3,10/b) Az igazi munka az isteni teremtés mása. »Nemes harc« a képességek kiszolgálásáért, az emberi személyiség fejlődéséért. Aki a munkát veti meg, az életet veti meg. A parancsolat minden tevékenységünkben a legmesszebbmenő tisztességet kívánja – a pályaválasztástól, a tanulás és fölkészülés komolyságától, a munkavégzésen át a pénzkeresetig.” (Reisinger János: A Tízparancsolat, Jó Hír, 1991/3. 212. o.)

„A munka a hétnek hat napján éppoly fontos az ember testi és szellemi fejlődése szempontjából, mint a nyugalom a hetedik napon.” (J. H. Hertz-kommentár, Exodus, 218. o.)

VI. parancsolat– Nem szükséges különösebben bizonygatni azt, hogy az egészséget veszélyeztető, mértéktelen munka, a túlhajszolt életvitel milyen mértékben pusztítja az életet, s hogyan járul hozzá e parancsolat megsértéséhez.

„A parancsolat »betöltése« ezek után már könnyen kikövetkeztethető. Az ember feladata és kiváltsága, hogy építse az életet, növekedjék a szeretetben, s komolyan vegye az egészséges életmódra vonatkozó isteni törvényeket éppúgy, mint a másik ember szolgálatára késztető isteni felhívásokat. Kerülje a rosszat, de a jóval is mértékletesen és megfontoltan éljen. A parancsolat betöltéséhez a nagy és átfogó bibliai tanítást: a mértékletességről szóló tanításokat kell magunk elé idéznünk.” (Reisinger János: A Tízparancsolat, Jó Hír, 1992/1., 22. o.)

VIII. parancsolat – „Ez a rövid parancsolat is mindnyájunkat megítél, ha nem futólag tekintünk rá és nem felszínesen értelmezzük… Meg lehet lopni a másik embert a tisztességtelen kereskedéssel, munkabérrel, méghozzá mindkét oldalról, akár a vásárló, akár az eladó, akár a munkaadó, akár a munkavégző oldaláról. Meg lehet lopni a közt is, rongálással, adócsalással, tiltott haszonszerzéssel. S lám, akkor már nemcsak az államok felelős vezetői, de a közember szájából is kikívánkozik: »Rablás az egész világ.« A 8. parancsolat a legáltalánosabban megsértett parancsolatok egyike… A munkabérek megállapításában is bekövetkezhet a lopás. Keresztény ember számára elfogadhatatlan kategória a »konjunktúra« [= viszonyok kedvező alakulása, a körülmények kedvező találkozása; gazdasági fellendülés]. Ezt kihasználva alakulnak ki ma is a »sikeres« és túlzottan jövedelmező gazdasági ágazatok, melyekben az igazságosan járó rész többszörösét keresik meg az ott dolgozók. De mi lesz majd velük néhány év múlva? Ha sok ház épül, és keresett a kőműves, s már nem tudja, mennyit kérjen el, de mi lesz vele a recesszió [= visszaesés, hanyatlás] időszakában, amikor javításokra is alig futja majd az embereknek? A nyelvtanár ki tudja hány ezer forint óradíjnál jár, de mit tesznek majd a többiek, akiknek ennyi pénzt kell kiadniuk érte? Ők nem azon ügyeskednek majd, hogy hasonlóképpen »megszedjék magukat«? És kifizethetik sokan a »nagy pénzt« kocsijavításra, taxira, ügyvédi megbízásokra, de közben nem forr bennük a méreg az aránytalanságok miatt, és valamilyen úton-módon nem próbálják meg »visszarabolni« az elrablottat? Így a társadalom lassanként »rablók barlangjává« lesz (Mt 21,13), és a történelem végén „tele lesz a Föld zsaroló tanyákkal« (Zsolt 74,20). Ezek a törvényszerűségek elvitathatatlanok, és mindig érvényesülnek, hiszen »a zsarolás megbolondítja a bölcs embert is, és az elmét elveszti az ajándék« (Préd 7,7).” (Reisinger János: A Tízparancsolat, Jó Hír, 1992/4., 262–263. o.)

Hogyan végezzük a munkánkat

 ... a Biblia további kijelentéseinek fényében? Miért folytassanak a szellemi munkát végzők – ha lehetőségük van rá – fizikai munkát is?

1Thess 4,11–12 • „Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utánalássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, amiként rendeltük néktek. Hogy a kívül valók iránt tisztességesen viselkedjetek, és semmi szükséget ne érezzetek.”

Kol 3,23–24 • „Valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak, és nem embereknek; tudva, hogy ti az Úrtól veszitek az örökség jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.”

Mt 25,21 • „Az õ ura pedig mondta néki: Jól van, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe.”

Péld 12,26 • „Drága kincse az embernek az ő szorgalma.”

(Pontosított fordítás szerint.)

Péld 31,13. 25. 27 • „Keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel, kedvvel… Erő és ékesség az ő ruhája; és nevet a következő napnak… Vigyáz a háza népe dolgára, és a restségnek étkét nem eszi.”


„Az arányos emberi jellem szépsége a személyes kötelességek lelkiismeretes végzéséből fejlődik ki. Ezért életünket hűség kell hogy jellemezze a legnagyobb és a legjelentéktelenebb dolgokban is. A kicsiny dolgokban való becsületesség, a hűség és szívélyesség sze­rény keretei között gyakorolva napfénnyel hinti be utunkat, és ha munkánkat a földön bevégeztük, akkor kitűnik majd, hogy minden hűséggel végzett, kicsiny feladat valahol jó hatást váltott ki, és hogy ez nem évül el soha többé!…

Minden kereszténynek kötelessége, hogy rendszerességre, alaposságra és gyorsaságra szoktassa magát. A lassú és kontár munkásnak nincs mentsége. Ha valaki mindig dolgozik, de soha nem készül el, ennek az az oka, hogy nem viszi bele szívét-lelkét a munkába. A lassú, rossz hatásfokkal dolgozó embernek be kell látnia, hogy e hibáján változtatni kell. Fordítson nagy gondot az időbeosztásra, hogy idejét a legeredményesebben használhassa fel. Egyesek ügyes és módszeres munkával öt óra alatt elvégzik azt, amit mások csak tíz óra elteltével. Egyesek állandóan dolgoznak a háztartásukban…, mert nem jól osztják be az idejüket. Lassan, pepecselve, sok munkával keveset végeznek.

Mindenki, aki akar, megszabadulhat nehézkességétől és idõtrabló, rossz szokásaitól. Dolgozzunk határozott céllal! Állapítsuk meg, hogy mennyi időre van szükség egy adott feladathoz. Azután feszítsük meg minden erőnket, hogy a megállapított időn belül elvégezzük a munkát! Parancsolni lehet a kéznek, hogy mozogjon fürgébben… Azok az emberek, akik nem határozzák el céltudatosan, hogy változtatnak a munka-módszereiken, a megszokások rabjai lehetnek, mégpedig a rossz szokásoké. Képességeik fejlesztésével pedig a legjobb munkásokká válhatnának.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 519. o.; Krisztus példázatai, 237–238. o.)

Világosan láthatjuk e sorokból, hogy a szorgalom távolról sem csupán a kezek, vagy megváltoztathatatlan, velünk született adottságok dolga. A szív, a lélek elszántságával – mondhatjuk így is: hit által – a kedvezőtlen állapot és szokások gyökeresen megváltozhatnak. Végül is jellem kérdése tehát, hogy milyenekké válunk. A szorgalmas embernek az esze és a szíve éppúgy dolgozik, mint a keze, mégpedig teljesítőképessége legmagasabb szintjén.

„A fizikai munka gyakorlása nélkülözhetetlenül fontos az egészséghez és a testi fejlődéshez. Másrészt pedig a kétkezi munkavégzés során az ügyesség, gondosság és gyorsaság elsajátítása az egészséges szellemi és jellembeli fejlődés pótolhatatlan eszköze…

A csupán könyvekből származó műveltség felületes gondolkodást eredményez. A gyakorlati munka pontos megfigyelést igényel, és megköveteli az önálló gondolkodást…

A fizikai munkát általában hanyagul, meggondolatlanul és kifogásolható módon végzik… rendszerint kénytelenségből, és nem saját választásból. A munkás nem szívvel-lélekkel dolgozik, s ennek következtében nem tudja kivívni a megbecsülést sem önmaga, sem mások előtt. A fizikai munkára való nevelés célja az, hogy ezt a helytelenséget megszüntessük… Ne csak a helyes munkamódszereket sajátíttassuk el a gyermekekkel és a fiatalokkal, hanem azt az igyekezetet is fel kell kelteni bennük, hogy mindenben tökéletesítsék magukat. Legyen céljuk, hogy munkájukat annyira tökéletesítsék, amennyire csak az emberi értelem és a kéz erre képes. Az ilyen nevelés az ifjúságot a munka uraivá, nem pedig annak rabszolgáivá teszi… Akik a legegyszerűbb munkában is tudományt látnak, azok annak nemes és szép oldalát is felfedezik, és örömet találnak pontos és hűséges elvégzésében.”

(Ellen G. White: Nevelés / Előtted az élet, 237–238. o.)

Lustaság és kényelem

 

Hogyan óv bennünket a Biblia a lustaságtól és a kényelemszeretettől?

(Péld 6,9–11) • „Ó, te rest, meddig fekszel? Mikor kelsz fel a te álmodból? Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kézösszefonás, hogy pihenjek, és így jön el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szűkölködésed, mint a pajzsos férfiú!”

(Péld 18,9) • „Aki lágyan viseli magát az ő dolgában, testvére annak, aki tönkretesz.” Péld 20,4 • „A hideg miatt nem szánt a rest; aratni akar majd, de nem lesz mit.”

(2Thess 3,10–12) • „Amikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak. Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék.”

(1Tim 5,14/b) • „… semminemű alkalmat se adjanak az ellenségnek a szidalmazásra.”

Itt található az igei alapja a közmondássá lett kijelentésnek, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Azonban figyeljük meg, pontosan hogyan is hangzik: „aki nem akar dolgozni…” Ha tehát valakit súlyos betegség, idős kor vagy más egyéb elfogadható körülmény nem gátol, egészsége, ereje van, csak egyszerűen nem akar dolgozni, azokra vonatkozik a határozott apostoli kijelentés.

„Szegény ez a testvér, és mindig is a társadalom terhe marad, hacsak el nem fogadja Istentől kapott kiváltságát, és férfiúvá nem válik. Bárki találhat munkát, aki igazán keres, de ha figyelmetlen és nemtörődöm, azok kapkodják el orra elől az állásokat, akik tevékenyebbek. Istennek nem az a szándéka, testvérem, hogy nyomorban élj… Sokan nyernének vele, ha elcserélhetnék gazdagságukat testi erőddel. Ha cserélhetnének veled, akkor szellemi és testi erejük serény felhasználásával rövidesen ki is verekednék magukat az ínségből, és nem tartoznának semmivel senkinek. A körülmények nem azért látszanak ellened lenni, mert Isten neheztel rád valamiért, hanem mert nem használod az erőt, amit adott. Nem szándéka az, hogy tétlenségtől rozsdásodjanak képességeid, hanem hogy a használatban erősödjenek meg.

A vallás, amely követőjének tartod magad, ugyanúgy megköveteli, hogy hat napot munkára fordíts, mint azt, hogy szombatonként gyülekezetbe járj… Órákat, napokat, sőt heteket hagysz

 el­folyni anélkül, hogy bármit is elvégeznél… Isten ügyére hozol szégyent, ha megengeded magadnak a semmittevést, és adósságok halmozásával tartod el családodat… Ha kell, kelj fel még napfelkelte előtt. Tégy eleget minden ígéretednek, hacsak betegség nem sújt. Jobb, ha megtagadod magadtól a betevő falatot és az alvást, minthogy másoknak adós maradj… A szorgosak és igyekvők nemcsak magukat boldogítják, de nagyban hozzájárulnak mások boldogságához is. A rendezett anyagi helyzetet és kényelmet rendszerint csak szorgos munka árán érjük el. Cselekvő igyekezetre van szükséged. Ezt jelzi arcod minden vonása, elméd minden képessége… Nem akarod kenyeredet arcod verítékével megkeresni, pedig ez Isten utasítása. Ne hagyd félbe, amihez hozzáfogtál. Neveld magad rendszeretővé. Rend a lelke mindennek. Ne fogj egyszerre több munkába, hanem amit megkezdtél, jól végezd, és fejezd be, mielőtt másba fognál… Aki csak kicsit is istenfélőnek tartja magát, annak ékesítenie kell e hitet, nem pedig arra adni alkalmat, hogy meggondolatlan tettei miatt káromolják azt. »Ne tartozzatok senkinek semmivel« – mondja az apostol. Fivérem, most kellene megragadnod az alkalmat, és lustaságodat lerázva jóvátenned az elmúltakat. Hadd lássa a világ, hogy az igazság új életet lehelt beléd… A kényelemszerető lelkeket el fogja nyelni az általános romlás.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, V., 131–133. o.)

Hogyan óv bennünket a Szentírás a munkánk túlhajszolásától

 Hogyan óv bennünket a Szentírás a másik véglettől, a munkánk túlhajszolásától és erőnk kimerítésétől? Milyen okai lehetnek ennek?

(Préd 4,6) • „Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két marok teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel.”

(Zsolt 127,2) • „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ad eleget.”

(Mt 6,25. 31–33) • „Azért mondom néktek: ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, mit egyetek és mit igyatok, sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-e az élet, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet?… Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: mit együnk, mit igyunk vagy mivel ruházkodjunk? Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Isten országát és az Õ igazságát, és ezek mind megadatnak néktek.”

(1Tim 6,9–10) • „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal.”

(Lk 12,15) • „Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget, mert nem a vagyonnal való bővelkedésben van az embernek az ő élete.”

„Sokan valóságos munkalázban töltik el egész életüket. Nem hagynak semmi helyet a lelki nyugalomnak, más irányú szellemi-lelki tevékenységnek és a családi, felebaráti kapcsolatok ápolásának, sőt Isten dolgainak – a személyes igekutatásnak, áhítatnak és szeretetszolgálatnak – sem. A hétköznapokban szinte semmit sem tudnak tenni rengeteg munkájukon kívül, és szinte elájulnak a fáradtságtól, amikor végre leteszik munkájukat. Szombaton, noha ekkor nem dolgoznak, mégis fáradtak, mert a túlfeszített munka feszültségének megszűntével kitör rajtuk a kimerültség. Ezért sokszor (vagy éppen rendszeresen)még az istentiszteleteket is átalusszák. Így egész életüket elégetik egy önmagáért való, s így a valóságban értelmetlen, végsőkig hajszolt munka oltárán. Sokan mintha a gondolkodástól és mindennemű lelki erőfeszítés is a munkába menekülnének. Családtagjaikkal is alig váltanak szót, elsekélyesedik velük való kapcsolatuk is. Majdnem úgy robotolnak nap mint nap, mint a néma igásállatok, és így koptatják el egész életüket. Nemcsak nagyon sivár és értelmetlen az ilyen élet, hanem bűnös is. Isten nem erre teremtett minket. Még rosszabb, amikor örökös aggodalmaskodásból, az anyagiak emberi biztosítása céljából hajszolja magát valaki szüntelenül, s emiatt nem nyugszik sohasem. Ez hitetlenség, Jézus megállapítása szerint pedig egyenesen »pogány« magatartás. Úgy fél az élet gondjaitól az ilyen ember, mintha soha nem is hallott volna a Teremtő, Fenntartó, rólunk szeretettel gondot viselő Istenről, akinek könnyű és egyszerű ellátni minket minden szükségessel, bármilyen körülmények között is, ha bízunk benne és igényt tartunk a segítségére.” 

(Vankó Zsuzsa: Reformáció gyakorlati életünkben, Időszerű Biblia-tanulmányok, 1999, 132–133. o.)

„A Biblia senkit sem ítél el a gazdagságáért, ha becsületesen jutott ahhoz. Nem a pénz, hanem a pénz szeretete minden rossznak a gyökere. Isten ad az embernek erőt a gazdagság megszerzéséhez, és annak a kezében, aki Isten sáfáraként cselekedve anyagi javait önzetlenül használja, a gazdagság áldás mind a gazdagnak, mind a világnak. De sokan, akiket a földi kincsek iránti érdeklődésük annyira leköt, hogy érzéketlenné válnak Isten követelményeivel és embertársaik szükségleteivel szemben, gazdagságukat saját felmagasztalásuk eszközének tartják. Házhoz házat, földhöz földet halmoznak, otthonukat megtöltik luxustárgyakkal, miközben körülöttük emberek nyomorognak és vétkeznek, betegeskednek és meghalnak. Akik így önző módon csak önmaguknak szolgálnak, nem Isten tulajdonságait fejlesztik ki magukban, hanem a gonoszét. Ezeknek az embereknek szükségük van az evangéliumra. Tekintetüket az anyagi dolgok hiábavalóságáról az el nem múló gazdagság értékei felé kell irányítani. Meg kell tanulniuk az adakozás örömét, és hogy milyen áldás Isten munkatársának lenni…

A pénz csak akkor ér többet a homoknál, ha életszükségletek megteremtésére, mások áldására és Krisztus ügye elõbbrevitelére használjuk fel. A felhalmozott vagyon nem csak haszontalan, de átok is: lélek számára állított csapda, amely kiöli az emberből a mennyei kincsekhez való ragaszkodást. Az ilyen vagyon az, amely felhasználatlan talentumokról és elmulasztott alkalmakról tanúskodik majd az ítélet napján, és elmarasztalja tulajdonosát.” (Ellen

G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 144–145. o.; Krisztus példázatai, 243. o.)

A munkavégzés mint erkölcsi kötelességünk

Micsoda marad meg az embernek minden munkájából és elméjének nyughatatlan fáradozásából, mellyel munkálkodott a nap alatt?” (Préd 2,23)

Dn 2,34–35 • „Nézted, amíg egy kő leszakadt kéz érintése nélkül, és ledöntötte azt a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta azokat. Akkor eggyé zúzódott a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és olyanok lettek, mint a nyári szérűn a polyva, és felkapta azokat a szél, és helyüket sem találták azoknak. Az a kő pedig, amely leütötte a szobrot, nagy heggyé lett, és betöltötte az egész földet.”

Hab 2,13–14 • „Avagy íme nem a Seregek Urától van-e ez, hogy a népek tűznek építenek, és a nemzetek a hiábavalóságnak fáradoznak? Mert az Úr dicsőségének ismeretével betelik a föld, amiképpen a folyamok megtöltik a tengert.”

Zsolt 90,17/b • „A mi kezünk munkáját tedd állandóvá nékünk, a mi kezünk munkáját tedd állandóvá!”

Jn 6,27 • „Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre…”

Ésa 13,12 • „Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál.”

Zak 9,16 • „Megsegíti őket az Úr, az ő Istenük ama napon, mint az Ő népének nyáját, és mint koronakövek ragyognak az ő földjén.”

Láthattuk az előző kérdéseknél, hogy a Biblia egyértelműen felszólít a gondos, szorgalmas és lelkiismeretes munkavégzésre mint erkölcsi kötelességünkre, a jellemfejlődésünk fontos eszközére, illetve a keresztény bizonyságtételünk elengedhetetlen hátterére. Ugyanakkor nem hallgatja el azt sem, hogy mi lesz a végső sorsa mindannak, amit itt, ezen a világon létrehozunk. A bibliai próféciák határozott választ adnak Salamon kérdésére: az ember munkájából „…semmi, de semmi nem marad fenn. Vajon miért nem? Miért nem maradnak fenn a történelem impozáns építményei, a kultúra legjelesebb alkotásai és a civilizáció nagy teljesítményei? Azért, mert mindegyik a bűn szennyétől fertőzött. Azért, mert itt a földön mindent áthatott a rossz jelenléte. Azért, mert a legszebb építményből is »a kő kiált a falból« (Hab 2,11). Ha az elemek, szerkezetek, papírlapok, szobrok és festmények beszélni tudnának, valamennyi számot adhatna történelmének sok-sok viszontagságáról, a létrejöttét végigkísérő hazugságok, csalások, vétkek folyamatáról. A földet »tűzözön« (2Pt 3,7. 12) kell hogy megtisztítsa, helyet készítve majd az olyan világnak, melyben »igazság lakozik« (uo. 13. vers).” (Reisinger János: A Biblia első vázlatpróféciája – Merre tart a történelem? IV., Jó Hír, 1990/4., 295. o.)

Mózes nevezetes imádsága végén azt kéri, hogy legyen állandó, maradandó a keze munkája, az, amiért fáradozik. Milyen munka tehát az, aminek az eredménye, gyümölcse a tüz­özönt is túléli?

„A Biblia szerint világunkban egyetlen maradandó érték létezik: az önzéséből kigyógyult, szeretetteljes emberi jellem. Ez azért maradandó, mert Isten az ilyen embereket támasztja fel az örök életre. A földi élet erényeiből, teljesítményeiből sok minden »megég«, ami »fa, széna, pozdorja« (1Kor 3,12–13). Csupán az »arany, ezüst, drágakő« marad meg, azaz a hit által végrehajtott jó cselekedetek, melyek az igaz jellemhez vezettek… A legnagyobb, az egyedül maradandó érték Isten és a zsoltáríró szemében: a kegyelem által megváltozott, önzőből önzetlenné vált ember.” (Reisinger János: Életösszegzés kérésekkel – A

90. zsoltár. In Zsoltárok világa, 94. o.)

Mindezek ismeretében áll előttünk az igazán nagy feladat: megtalálni az érzékeny határvonalat nemcsak a restség és a munkamánia, de a „tűznek építő” világi munka és „kezünk állandó munkája” – a jellemünk megváltozásáért és a mások életének megjobbításáért, és ezáltal megtartásáért tett erőfeszítéseink – között is…

„Jézus vidáman és tapintatosan végezte munkáját. Sok türelemre és lelkiségre van szükségünk ahhoz, hogy a Biblia vallását behozzuk az otthoni életbe és a munkahelyre, hogy elviseljük a világi ügyek okozta megterhelést, és szemünket mégis egyedül Isten dicsőségére szegezzük. Krisztus ezen a ponton segít. Sohasem volt annyira elfoglalva a világi gondokkal, hogy ne lett volna ar-ra ideje, hogy törődjön a mennyei dolgokkal… Jézus igyekezett megtörni azt az ámító varázst, mely az embert a földi dolgokhoz láncolja. Az evilági dolgokat igazi helyükre tette, s alárendelte az örök érdekeknek, de nem becsülte le fontosságukat. Azt tanította, hogy a menny és a föld együvé tartozik, és az isteni igazság ismerete felkészíti az embert a mindennapi élet kötelességeinek jobb teljesítésére.” (Ellen G. White: Jézus élete, 52–53., 202. o.)