A hármas angyali üzenet: MÁSODIK ÜZENET

 

 A második angyal

A (Jel 14:8) "És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek."- versében található második angyal üzenetét, amely meghirdeti Babilon bukását, először 1844 nyarán hirdették (E.G.W. A nagy küzdelem. 347. o.). 

Mivel a próféciában ennek az üzenetnek a hirdetését az ítélet prédikálása követi, és mivel az egyházak, amelyeknek ez az üzenet szól, valamikor tiszták voltak, itt Babilon azokra az egyházakra vonatkozik, amelyek elutasították az ítélet figyelmeztetését. Babilon bukásának üzenete megismétlődik (Jel 18:1–4) És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől. És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: - versében is. Isten népéhez szól az üzenet, amely még Babilonban van, hogy jöjjön ki, hogy ne legyen részese bűneinek és ne kapjon a csapásokból, amelyek rászakadnak. Ezért Babilon azokból az egyházakból tevődik össze, amelyek olyan teológiai tévedéseket hirdetnek, amelyeket a középkori egyháztól vettek át. Noha Babilon bukása 1844 nyarán kezdődött el, ez egy fokozatos folyamat, amely nem fejeződik be, míg... 

1) az egyházak el nem utasítják Jelenések 14 hármas üzenetét és el nem fogadják a Sátán által bemutatott hitetést és hazug csodákat; 

2) míg ezek a hitehagyó egyházak teljesen nem egyesülnek a világgal, elfogadva azt, amit a világ elfogad és hisz (E.G.W. A nagy küzdelem. 348–349. o.).

 Ahhoz, hogy Isten népe – amely még mindig Babilonban van – megértse annak sürgető voltát, hogy kijöjjön, meg kell érteniük Babilon bűneit és tévedéseit. Ez óriási felelősséget helyez Isten népére, hogy megvalósítsa küldetését ezen üzenetek hirdetésében. Bár ez a hirdetés heves haragot és heves ellenállást fog kiváltani, amiért úgy mutatjuk be Babilont, amilyen, nekünk keresztény szeretettel és bibliai hitelességgel kell előrehaladnunk, ahogyan elődeink is a múltban teljesítették Isten adta küldetésüket (E.G.W. A nagy küzdelem. 606. o.).

A hármas angyali üzenet: ELSŐ ÜZENET

   Az első angyal üzenete 

(Jel 14:6–7)"És láték más angyalt az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait". -versébenben az örökkévaló evangéliumot hirdeti, a Krisztus igazsága és kegyelme általi üdvösséget – Krisztus megigazító és megszentelő hatalmát. Az angyal bejelenti, hogy eljött az ítélet ideje, és hívja az embereket, hogy térjenek vissza Isten igazi imádatára, Istennek, mint Teremtőnek az elismerésére. Az a kijelentés, hogy az ítélet idején élünk, a (Dán 8:14) "És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága" található prófécia beteljesedésén alapul: 2300 este és reggel után (vagy prófétai nap, amelyek éveknek felelnek meg) a szentély megtisztul. 1844. október 22. óta egy olyan időszakban élünk, melyet az advent előtti ítélet idejeként, a mennyei szentély megtisztításaként ismerünk. Ennek a vizsgálati ítéletnek az eredménye dönti el, hogy ki megy a mennybe Jézus eljövetelekor. Az Istennek, mint Teremtőnek az imádására való felhívás egyértelmű felelősséget ró az emberekre, hogy megünnepeljék azt a napot, amely az Ő teremtő tettét tiszteli. Ezt az üzenetet kaptuk: „A hűség nagy próbája a szombat lesz, mert az igazságnak különösen vitatott pontja. A végső próbatétel idején éles határvonal fog húzódni Isten szolgái és azok között, akik nem szolgálják Őt” (E.G.W. A nagy küzdelem. 539. o.).

 De Istennek, mint Teremtőnek az imádata ennél sokkal többet jelent: el kell utasítani az élet eredetével kapcsolatos hamis elméleteket. Lehetetlen dolog az evolúcióban hinni, ugyanakkor azt mondani, hogy Isten az ég és a föld Teremtője. A két elképzelés nem keverhető egymással. Továbbá, az evolúció része a spiritizmusnak, mivel „a spiritizmus azt tanítja, hogy az ember fejlődő teremtmény, akinek születése óta az a rendeltetése, hogy fejlődjék az Istenség felé, egészen az örökkévalóságig” (E.G.W, A nagy küzdelem  539.o.).

A hármas angyali üzenet

A történelem folyamán, Istennek mindig volt egy különleges küldetése népe számára. És bár ezen küldetés teljesítésének részletei változhatnak, a végső cél mindig ugyanaz: az embereket megváltó közösségre, egy örök életre szóló közösségre vezetni Istennel. Több mint 2500 évvel ezelőtt Isten egy különleges feladatra hívott el egy fiatalembert, egy olyan küldetésre, amely nemcsak életidejére korlátozódott, hanem évszázadokon át a mi korunkig és azon is túl. Dániel félelem nélkül állt a királyok udvarában, és sugárzó fényként világított, amikor a legmagasabb szinteken szolgált, miközben a királyok Királyának jelenlétében állt, „aki a titkokat föltárja” és „megjelenti mindazt, ami lesz” (lásd Dán 2:29). Ezek a próféciák különösen az utolsó napokra vonatkoznak. A jelenések könyve 10. fejezetében a „kis könyvként” vannak azonosítva, amely a vég idejéig be van pecsételve. János azt a parancsot kapta, hogy "Menj el, és vedd el azt a nyitott könyvecskét... Vedd el és edd meg; és megkeseríti a te gyomrodat, de a te szádban édes lesz, mint a méz”(Jel 10:8–9). A jelenések könyvének 10. fejezetében János Isten népét mutatja be, amely megtapasztalja az 1844-es nagy csalódást. A nyitott könyv Dániel könyve, amely tartalmazza a 2300 nap/év próféciát a szentély megtisztításával és a közelgő vizsgálati ítélettel kapcsolatosan. Az a hit, hogy Jézus eljön, édes volt az adventhívők számára, de amikor Jézus nem jött el, úgy ahogyan várták, ez keserű csalódást okozott nekik. Hirdették Jézus eljövetelének az üzenetét, de munkájuk még nem volt befejezve. Volt egy plusz üzenetet Isten tervében, amelyet még el kell vinni az egész világnak. Ennek az üzenetnek három része van Jel 14:6–12-ben, és a hármas angyali üzenet néven ismerték.

Hogyan tanítja az úrvacsora Isten irántunk tanúsított hűséges szeretetét és ragaszkodását?

Tit 3,5 • „Nem az igazság cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Õ irgalmasságából tartott meg miniket az újjászületés fürdője és a Szentlélek megújítása által.”

Jn 13,10 • „Mondta neki Jézus: Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.”

Hós 11,7–10/a • „Az én népem megátalkodottan hajlamos elfordulni tőlem. Ha hívogatják is őt a magasságos Istenhez, senki nem indul meg rajta. Miképpen adnálak oda, Efraim, szolgáltatnálak ki, Izráel!?… Megesett bennem az én szívem; fellángolt minden szánalmam! Nem végzem el haragom hevét, nem fordulok vissza Efraim vesztére, mert Isten vagyok én és nem ember, a Szent teközötted, és nem haraggal jövök én. Az Urat fogják követni.”

2Tim 2,11–13 • „Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, Õ is megtagad minket. Ha hitetlenkedünk, Õ hű marad: Õ magát meg nem tagadhatja.”

(Hogyan kapcsolódik az úrvacsora a keresztséghez? Milyen lelki esemény törvényszerűségeit ábrázolja és tanítja a keresztség, illetve az úrvacsora? Kiknek rendelte el Jézus az úrvacsorát, mit jelent az, hogy a „megfürdötteknek” van rá szükségük?)

Jézus mindössze két jelképes szertartást rendelt el, amelyeket a saját példaadásával is megerősített – a keresztséget és az úrvacsorát. Ennek a ténynek arra kellene késztetnie bennünket, hogy a legmélyebb érdeklődéssel tanulmányozzuk és gyakoroljuk ezeket.

Éppen az utolsó vacsora leírása során olvashatjuk Jézusról az egyik legcsodálatosabb kijelentést: „Szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket.” (Jn 13,1) Jézus maga volt a testet öltött szeretet, és minden tette, szava ebből a „mindvégig tartó” szeretetből fakadt. A szeretet legfőbb megnyilatkozási formája pedig az, hogy szüntelenül adni akar valamit. Ez kétségtelen igaz az úrvacsorára is: Jézus e szertartás által is adni akar nekünk, gazdag lelki áldásokban szeretne részesíteni bennünket újra és újra.

Az úrvacsora szemléletesen tanítja azt, hogy Isten irántunk érzett szeretetét nem lehet egykönnyen megzavarni vagy kioltani (Ellen G. White: Jézus élete, 551. o.). Amíg véglegesen nem tagadjuk meg Õt, addig Õ hű marad, nem adja fel az értünk folytatott küzdelmet. Nem ad oda az Ellenségnek, nem szolgáltat ki a hatalmának, noha bűneink alapján Sátán a magáénak követel bennünket. Isten a „megátalkodott felfordulások” ellenére is töretlen bizalmat tanúsít irántunk:

 „Az Urat fogják követni.” (Hós 11,7–10)

„Az úrvacsora szimbolikája (jelképrendszere) a keresztség szimbolikájának kiegészítése. A keresztség az új ember születését jelképezi, az úrvacsora pedig az új élet fenntartását és fejlődését… Az úrvacsorai közösség folytatja felkészítésünket az örök életre.

A lábmosás kiegészítésként járul a keresztséghez, az újjászületés fürdőjéhez. Az első és alapvető megigazítást a keresztség szimbolizálja…, amely normális körülmények között nem ismétlődik meg. A megszentelõdést – a mindennapok munkáját

– az úrvacsora jelképezi, amely annyiszor ismétlődik, ahányszor csak szükséges.” (Alfred-Felix Vaucher: Az üdvösség története, Spangli Alapítvány, 2006, 284–285., 281. o.)

„Mindkét nagy fontosságú eseménynek [Jézus halálának és feltámadásának] megvan az emlékezete. Az úrvacsora, a megtört kenyér és a szőlőtő gyümölcse, ha magunkhoz vesszük, hirdeti az Úr halálát, amíg ismét eljövend. Ily módon idézzük emlékezetünkben szenvedéseinek és halálának jeleneteit. Krisztus feltámadását az alámerítkezés alkalmával ünnepeljük, amikor eltemetkezünk a hullámsírba és feltámadásához hasonlóan feltámadunk, hogy új életet éljünk.”

„Az alámerítkezés és az úrvacsora két hatalmas emlékoszlop. E két rendelkezésre Krisztus az igaz Isten nevét írta fel.”

„Jézus szeretetének kényszerítő erejét mindig frissen kell tartanunk az emlékezetünkben. Krisztus azért szerezte az úrvacsorai istentiszteletet, hogy ezáltal Isten szeretetéről beszélhessen nekünk.” (Ellen G. White: Korai írások, 187. o.; 27. kézirat, 1900; Jézus élete, 566. o.)

Milyen lelki előkészületre van szükség

 ... ahhoz, hogy áldással vehessünk részt az    úrvacsorán?

1Kor 11,27–32 • „Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyon abból a pohárból, Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úr testét. Ezért van köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan. Mert ha mi ítélnénk magunkat, nem ítéltetnénk el. De amikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.”

Zsolt 19,13 • „Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engem!”

Jer 17,9–10 • „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az, kicsoda ismerhetné azt? Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom.”

Zsolt 139,23–24 • „Vizsgálj meg engem, ó Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! Lásd meg, van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja, és vezérelj engem az örökkévalóság útján!”

Alkalmassá kell válnunk arra, hogy egyáltalán felismerjük és azután befogadhassuk Isten gazdag ajándékait (Jn 4,10).Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.”/RÚF/ A „vevő” oldaláról nézve is meg kell lennie a készségnek a befogadásra, nem elegendő csupán az „adó” oldalán kétségtelenül meglévő szándék. Az úrvacsorát megelőző lelki előkészületlenek ezt a célt kell szolgálnia.

Sokan hosszú évek, évtizedek óta élnek az úrvacsorával. Az ismétlődő cselekvéseknél mindig fennáll a veszély, hogy idővel formálissá válnak, megfakulnak, elveszítik az erejüket. Kísértést jelenthet a gondolat, hogy „én ezt már tudom, számtalanszor hallottam, jól ismerem”. Az előkészület fontos része az, hogy felvegyük a küzdelmet az ehhez hasonló gondolatokkal. A Jézus szavai szerint „értelemmel” (Jn 13,12. 17) Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: „Értitek, hogy mit tettem veletek? (17) Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek./RÚF/ gyakorolt úrvacsora soha nem válhat formálissá.

A Bibliában mindenütt kettéválnak az utak. Vagy a széles, vagy a keskeny úton haladunk (Mt 7,13–14).„Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak.(14)„Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok./RÚF/  Vagy Krisztussal vagyunk, vagy ellene; vagy Vele gyűjtünk, vagy tékozlunk (Mt 12,30).Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.”/RÚF/ Tékozló fiakként vagy közeledünk az atyai házhoz, vagy éppen eltávolodunk attól. Befolyásunk az élet illata az életre, vagy a halál illata a halálra (2Kor 2,15–16)Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között:(16)ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre?/RÚF/ … Nincs ez másként az úrvacsora kapcsán sem. Közömbös úrvacsora nem létezik. Vagy „méltatlanul” élünk vele, aminek a következménye erőtlenség, betegség, alvás és végül elmarasztaló ítélet

– vagy élő hittel, „Lélekkel és értelemmel” (1Kor 14,15),Hogyan is van tehát ez a dolog? Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is. /RÚF/ ...ami lelkierőt, egészséget és éber, tevékeny, munkálkodó hitéletet eredményez. S mindez az előkészület részét jelentő önvizsgálat során dől el…

„Isten Igéje felszólít bennünket, hogy az úrvacsora előtt »vizsgáljuk meg magunkat« (1Kor 11,28–30). Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból.(29) Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.(30)Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan. /RÚF/ Nem a napi imádságainkkal – bűnbánattal, Krisztus áldozata és közbenjárása által – elrendezett bűneinket kell ismét az emlékezetünkbe idéznünk. Azokra bocsánatot nyertünk, nem kell ezért ismét folyamodni, vagy megerősíteni az úrvacsora alkalmával. Szükséges viszont, hogy esetleges könnyelműen vett, nem rendezett, elfelejtett vétkeink, vagy észre nem vett titkos 

bűneink megláttatását kérjük Istentől. Meg kell vizsgálnunk továbbá Krisztus iránti szeretetünk, odaadásunk mértékét, testvéreinkhez és felebarátainkhoz való viszonyunkat, azaz szívünk állapotát… Szívünk megtisztítását, Isten és egymás iránti szeretetünk megelevenítését kell kérnünk Istentől az úrvacsora előtti lelki előkészület során. Azért imádkozzunk, hogy tegyen bennünket is »tisztává« az úrvacsorán, mint egykor tanítványait az utolsó vacsorán. Mindig törekedjünk arra, hogy az úrvacsorát megelőző héten több időnk legyen az egyéni elvcsendesedésre, az imádkozásra és az Igével való lelki táplálkozásra!” (Vankó Zsuzsa: Az alapvető bibliai tanítások kátéja, 137. o.)

Az egyik úrvacsorától a másikig eltelt időszak átgondolása során tudatosítanunk kell magunkban azt a lelki törvényszerűséget, hogy a keresztény életben nem lehetséges a stagnálás, az egy helyben maradás. Itt is érvényes a „vagy-vagy”: „Amint a Föld történelmének vége felé közeledünk, vagy egyre gyorsuló ütemben halad előre a keresztény jellemfejlődésünk, vagy pedig

ugyanilyen rohamosan hanyatlik vissza.” (Ellen G. White: Kiben bízhatunk, II., 729. o.)

Az erőtlenség, betegség és alvás egyetlen igazán hatásos ellenszere: „Elmélkedjünk Krisztus megalázkodásáról – ha sokat gondolkozunk erről, akkor olyan önmegtagadást és önfeláldozást látunk majd a gyülekezetben, amelyet csodálnak az angyalok.” (Ellen G. White: Kiben bízhatunk?, I., 28. o.)

Milyen fontos igazságokra tanít bennünket a lábmosás jelképes cselekedete?

 

 Mit jelent az, hogy Krisztus példája nyomán nekünk is meg kell mosnunk egymás lábát?

  Jn 13,8. 10. 14–15 • „Mondta neki Péter: »Az én lábaimat nem mosod meg soha!« Felelt neki Jézus: »Ha nem mos­lak meg téged, semmi közöd sincs énhozzám…« Mondta néki Jézus: »Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan… Azért ha én, az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.«”

Mt 6,14–15 • „Mert ha megbocsátjátok az embereknek az õ vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátjátok meg az embereknek a vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”

  • A lábmosás soha el nem felejthető képpel rögzíti lelki szemeink előtt a bűnrendezés fontosságát. Ha Jézus nem mos meg bennünket, akkor nem lehetünk közösségben Vele. „Amíg

büszkeség, uralomvágy és viszály dúl bennünk, addig szívünk nem juthat közösségbe Krisztussal… Egyedül Krisztus tud tisztává mosni minket. Addig nem vagyunk alkalmasak és felkészültek a Vele való közösségre, amíg nem tisztultunk meg az Õ segítő ereje által.” (Ellen G. White: Jézus élete, 554–555. o.)

• Az alázatosság és a szolgálat leckéje: „Krisztus egész élete az önzetlen szolgálat élete volt. »Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy õ szolgáljon« (Mt 20,28) – minden cselekedetével erre akarta megtanítani a tanítványokat. Ők azonban még nem tanulták meg ezt a leckét. Ezen az utolsó húsvéti vacsorán Jézus megismételte tanítását, és egy szemléltetéssel örökre bevéste azt tanítványai elméjébe és szívébe.”

„A lábmosás a szolgálat szertartása. Az Úr azt akarja, hogy mindenki megtanulja és gyakorolja ezt a leckét… Azt a mély igazságot tanítja, hogy Krisztus a példakép, amilyenné kegyelme által nekünk is válnunk kell egymás iránt, olyannyira, hogy egész életünk egyetlen szerény, hűséges szolgálat legyen. A lábmosás szemlélteti az igazi alázatosság szükségességét.”

„Krisztus szolgálatra váltotta meg követőit. Urunk azt tanítja, hogy az élet igazi célja a szolgálat. Krisztus maga is szolgált, és minden követőjét a szolgálat törvénye alá rendelte – Isten és a felebarát szolgálatának törvénye alá. Krisztus ezzel minden addiginál magasztosabb fogalmat adott a világnak az életről. A mások szolgálatára szentelt élettel az ember közösségbe jut Krisztussal. A szolgálat törvénye kapoccsá lesz, amely összeköti az embert Istennel és embertársaival.” (Ellen G. White: Jézus élete, 548. o.; „A Te Igéd igazság”, 149. o.; Krisztus példázatai, 224. o.)

• Tanít a szívből fakadó megbocsátás kötelességére, és elénk tárja annak forrását:

„A legsúlyosabb következményekkel járó bűn a rideg, kritizáló és engesztelhetetlen lelkület.”

„Amikor Istenhez jövünk, hogy kegyelmet és áldást kérjünk tőle, szükséges, hogy a szeretet és a megbocsátás lelkülete töltse be szívünket egymás iránt. Hogyan is kérhetnénk, hogy »bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek«, ha eközben megengedjük magunknak a kérlelhetetlen, engesztelhetetlen lelkületet? Ha azt akarjuk, hogy Isten meghallgassa imánkat, akkor nekünk is meg kell bocsátanunk egymásnak, mégpedig ugyanúgy és ugyanolyan mértékben, mint ahogy mi igényeljük Tőle, hogy megbocsássa bűneinket… Ha állandóan a felszínen tartjuk gondolatainkban a mások által elkövetett barátságtalan és igazságtalan tetteket, akkor lehetetlennek tűnik számunkra, hogy úgy szeressük őket, ahogy Krisztus szeretett minket. De ha ehelyett Krisztus irántunk tanúsított, csodálatra méltó szeretete és könyörülete foglalkoztatja a gondolatainkat, akkor ugyanez a lelkület árad belőlünk is másokra. Szeretni és tisztelni fogjuk egymást, a hibák és a tökéletlenségek ellenére, amelyeken nem tudunk segíteni azzal, ha folyton ezekre tekintünk. Mellőzzük a magabízást, ápoljuk magunkban az alázatosságot és a türelmes, tapintatos viszonyulást mások hibáihoz. Ez kiöl majd belőlünk minden szűkkeblű önzést, megértővé és nagylelkűvé tesz mások iránt.” (Ellen G. White: Gondolatok a Hegyi beszéd­ről, 129. o.; Krisztushoz vezető lépések, 84., 104–105. o.)

Hogyan tanít az úrvacsora

 

... szent jegyeinek magunkhoz vétele a megszentelődés törvényszerűségeire, a „szabályszerű küzdelemre” (2Tim 2,5), és ezáltal a győzelmes keresztény életre?

(Mt 26,26–28) • „Amikor pedig ettek, vette Jézus a kenyeret, hálákat adva megtörte, és adta a tanítványoknak, és mondta: »Vegyétek, egyétek, ez az én testem.« Vette a poharat, és hálákat adva adta azoknak, ezt mondván: »Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.«”

(Jn 6,53–57. 63) • „Mondta nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel, és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem lakozik, és én is abban. Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él énáltalam… A Lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, Lélek és élet.”

Jn 17,17 • „Szenteld meg őket a te igazságoddal: a Te Igéd igazság.”

(Milyen két vonatkozásban szemléltetik velünk Krisztus személyét az úrvacsora szent jegyei? Hogyan tanúskodik az Írás arról, hogy itt jelképekről van szó? Mi az a két dolog, amit cselekednünk kell Jézus példamutatása szerint az Õ bűntelen életét és áldozatát ábrázoló szent jegyekkel? Milyen legyen a Krisztust jelképező kenyér és szőlőlé az úrvacsorán? Mi a jelentősége annak, hogy hálát adunk a kenyérért és a pohárért?)  "Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan ajándékáért." (2Kor 9,15).

A kovásztalan kenyér és az eredetlen szőlőlé Jézus bűntől mentes lényét jelképezi, arra emlékeztet minket, hogy Õ földi életében is tökéletesen igaz volt. A megtört kenyér és a kitöltött pohár pedig az Õ megtört testét és kiontott vérét jelképezi, azaz golgotai áldozatára emlékeztet.

Jézus csak kovásztalan kenyeret adhatott tanítványainak az utolsó vacsorán, figyelembe véve azt a tényt, hogy a páska (a húsvét) ünnepe előtt, a páskavacsorán semmiképpen nem lehetett kovászos kenyér az asztalon (2Móz 12,8. 15).Ugyanazon az éjszakán egyék meg a tűzön sült húst, és egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserű füvekkel.(15)Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek. Még az első napon távolítsátok el a kovászt a házatokból! Ki kell irtani Izráelből mindenkit, aki kovászosat eszik az első naptól a hetedik napig.(RÚF) Az eredeti szövegben található, bornak fordított szó mustot is jelenthet. Az ószövetségi rendelkezés szerint a szolgálatban lévő papok és az Istennek szentelt emberek (a nazireusok) nem fogyaszthattak szeszes italt. A kovászhoz hasonlóan az erjedés is a bűn jelképe.

A kettős jelkép arra utal, hogy Jézus két vonatkozásban is – mint áldozat és mint tökéletes Emberfia – a mi megigazulásunk forrása. Szükségünk van mind az Õ megtört testére és kiontott vérére, mind bűntelen földi életének példájára, amely a bűn feletti győzelem titkát mutatja meg számunkra is. Szemlélnünk kell Őt az úrvacsorán úgy is mint „megölt Bárányt” (Jel 5,6), És láttam, hogy a trónus és a négy élőlény közelében, a vének között, ott áll a Bárány: olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt, és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre /RÚF/...és úgy is mint „hibátlan, szeplőtlen Bárányt” (2Pt 1,19).

„Krisztus élete, amely életet ad a világnak, Igéjében rejlik… Amiképpen testi létünket a táplálék tartja fenn, úgy lelki életünket Isten Igéje. Minden embernek önmaga számára kell életet merítenie Isten Igéjéből. Amiképpen magunknak kell ennünk, hogy táplálékhoz jussunk, úgy kell az Igét is magunkhoz vennünk. Ne csupán mások közvetítésével szerezzük meg… Az Ige megszabadít a megtéretlek, földies természettől, és Jézus Krisztusban új életet ad… Isten Igéi átformálják a gondolatainkat, fejlesztik, építik a jellemünket.”

„Isten dicsőségének egyetlen felvillanása, Krisztus tisztaságá­nak egyetlen sugara, amely bevilágít a lélekbe, fájdalmas módon felfedi az összes szennyfoltot, megláttatja jellemünk minden torzulását és fogyatékosságát. Nyilvánvalóvá lesznek a megszenteletlen vágyak, a szív hűtlensége, az ajkak tisztátalansága. A bűnös meglátja engedetlensége cselekedeteit, mindazokat az eseteket, amikor semmibe vette Isten törvényét. Isten Lelke kutató pillantása nyomán megalázódva törik össze az emberi lélek. Krisztus tiszta, szeplőtlen jelleme láttán megveti és gyűlöli önmagát… Az ekként megérintett lélek gyűlölni fogja az önzést, elborzad tulajdon önszeretetétől, és arra törekszik, hogy eljusson a szív tisztaságára, az Isten törvényével és Krisztus jellemével való összhangra, Krisztus igazságának elnyerése által.” (Ellen G. White: Jézus élete, 325–326. o.; Krisztushoz vezető lépések, 26–27. o.)

„A szent jegyek magunkhoz vétele a győzelmes élet titkára tanít meg bennünket. Biztatást kapunk arra, hogy keresztény életünk következő szakaszában éljünk ezzel az útmutatással, és ezáltal életünk megszentelt, igaz legyen. De ennél is több­ről van szó. Amikor magunkhoz vesszük a Krisztus bűntelen életét és áldozatát jelképező megtört, kovásztalan kenyeret, és iszunk az Õ kiontott vérét jelképező erjedetlen szőlőléből, szövetségi elkötelezettséget veszünk magunkra. Mintegy ünnepélyesen megerősítjük azt a tanítványi fogadalmunkat, hogy naponként táplálkozunk a Krisztus bűntelen életéről és áldozatáról szóló igékkel, éppúgy, mint a fizikai életünket fenntartó étellel és itallal. A Jézus Krisztust jelképező szent jegyek evésével és ivásával is kifejezzük, hogy szoros, személyes közösséget akarunk ápolni az élő Krisztussal, mert megértettük és befogadtuk az üdvösség titkát: bennünk kell élnie ahhoz, hogy Őhozzá méltó, győzelmes életet élhessünk. A részvétel a jelképes cselekedetben mintegy annak a megvallása, hogy odaszánjuk, elkötelezzük magunkat erre.” (Vankó Zsuzsa: Krisztus egyházának istentiszteleti alkalmai és közösségi élete, 109. o.)

A Krisztussal kötött szövetség megerősítése

... mellett mit kíván még megerősíteni bennünk az úrvacsora?

(1Kor 10,3–4. 16–17) • „Mindnyájan egy lelki eledelt ettek, és mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklá­ból, amely követte őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt… A hálaadás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan, mert mindnyájan az egy ke­nyérből részesedünk.”

(Mt 23,8–9)• „Ti pedig ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit e földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van.” (1Kor 12,13) • „Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg…, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.”

(Gal 6,10) • „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Pontosított fordításban.)

Isten számos bibliai kijelentés által kívánja erősíteni bennünk a testvéri közösséghez való tartozásunkat. Ez ugyanis minden emberi gyengeség ellenére nagy kincs és kiváltság, amelyet meg kell becsülnünk.

Ugyanarra a „szent hívásra” (2Tim 1,9)Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. /RÚF/ ...mondtunk igent – noha az a legkülönfélébb módon ért el bennünket. Így csalatkoztunk a világból „kihívottak” közösségéhez, az egyházhoz (a görög eklézsia szó jelentése „kihívottak”). Vállaltuk, hogy „idegenek és vándorok” (Zsid 11,13) Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön./RÚF/ ...leszünk ezen a földön, akik valami „jobb után vágyódnak” (Zsid 11,16)Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített./RÚF/ ...annál, mint amit e világ nyújthat.

Egy gondviselő, szerető mennyei Atyánk van, és egy Mesterünk, akit mindenben követni szeretnénk. Mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg, és egy test tagjai vagyunk. Jézus sza­vai szerint mindnyájan testvérek vagyunk, és Õ maga sem szégyell testvéreinek nevezni bennünket (Zsid 2,11).Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni /RÚF/,

Mindezek komolyan vétele mellett lehetetlen megtagadni a szeretetközösség vállalását egymással. S az úrvacsora során ez különösen igaz, miközben „egy kenyérből és egy pohárból részesedünk”, miközben az önmagát mindannyiunkért áldozatul adó Megváltó halálának emlékjegyeit magunkhoz vesszük.

„Bármily gyöngének és gyarlónak látszik is a gyülekezet, bizonyos értelemben Isten mégis a legnagyobb figyelmében részesíti: kegyelmének színhelye, ahol készségesen nyilvánítja ki emberi szíveket átalakító hatalmát.” (Ellen G. White: Az apostolok története, 9. o.)

Az úrvacsora jelentősége

 Milyen eljövendő eseményre irányította még rá Jézus a tanítványai figyelmét az utolsó vacsora alkalmával, és mivel zárta ünnepélyes együttlétüket? Mire van okunk nekünk is az úrvacsorai istentisztelet végén?

   (Mt 26,29–30) • „»Mondom pedig néktek, hogy mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind-ama napig, amikor újan iszom azt veletek az én Atyám országában.« Dicséretet énekelve kimentek az Olajfák hegyére.”

(Zsolt 32,1–2) • „Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.”

(1Kor 11,26) • „Valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.”

A körülöttünk pusztuló világ állapota kevés okot ad az örömre. A Biblia szerint azonban boldogságunk nem attól függ, ami körülöttünk van, hanem attól, ami bennünk van. Az úrvacsora nagy ajándéka, hogy az istentisztelet végén megtapasztaljuk a bűnbocsánat édes bizonyosságát, hogy nem maradt a lelkünkben semmi csalárdság (Zsolt 32,2).Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság./RÚF/ Tiszta lappal indulhatunk egy következő életszakasznak.

„Mindazoknak, akik a feltételeket teljesítik, kiváltságuk bizonyossággal tudni, hogy Isten bocsánata minden egyes bűnre kiterjed. Ne adj helyt a gyanakvásnak, hogy Isten ígéretei rád nem vonatkoznak. Egyformán vonatkoznak minden bűnbánó törvényszegőre. Minden egyes hívő léleknek erő és kegyelem adatott Krisztus által, amelyet a szolgáló angyalok közvetítenek. Senki sem olyan bűnös, hogy ne találhatna erőt, tisztaságot és igazságot Jézusban, aki meghalt a bűnösökért. Krisztus arra vár, hogy levehesse rólunk a bűnfoltos, szennyes ruhát, és igazságának fehér ruhájába öltöztethessen bennünket. Biztat minket, hogy éljünk és meg ne haljunk.” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, 47. o.)

„A múltra vonatkozóan az úrvacsora tanúsítja számunkra az egyház megváltását Jézus Krisztus áldozata által. A jelenben rámutat az egyház táplálékára és egységére. A jövőre vonatkozóan pedig az egyház örök boldogságára.

Az úrvacsora jelentősége nem merül ki abban, hogy tekintetünkkel a múlt felé irányítja, és ott rámutat azokra a nagy eseményekre, amelyek üdvösségünk alapját képezik. Rámutat az egyén kapcsolatára Jézussal és a keresztény közösséggel is a jelenben. A jövőt illetően pedig jelenné teszi számunkra reménységünk beteljesedését: 1Kor 11,26.”Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön."/RÚF/ (Alfred-Felix Vaucher: Az üdvösség története, 285. o.)

Milyen alapvető példát adott Teremtőnk az idő felhasználása tekintetében?

 

Mi az idő?

1Móz 2,1–3 • „Elvégeztetett az ég és a föld, és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezte Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott, megszűnt a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott. És megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mivelhogy azon szűnt meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett Isten.”

2Móz 20,11 • „Mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetediknapon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt.”

Jn 1,1–2 • „Kezdetben volt az Ige, és az Ige volt az Istennél, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt.”

A következő tanulmányokban részletesebben lesz szó a szom­batünneplésről és a munkáról is, de a földi élet első hete olyan példával szolgál, amelyet ennél a leckénél is érdemes átgondolnunk. Az élet megteremtésével az időt és az élet ritmusát is megalkotta bolygónkon az Úr. A természetben ez a nappalok és az éjszakák, valamint az évszakok váltakozásában mutatkozik meg. Az emberi világban hasonlóképpen látható ez a rend. Leegyszerűsítve a munka, a feladatok, a kötelességek elvégzése, és a pihenés, megnyugvás, felüdülés rendszeres váltakozását jelenti, amelyben az előbbi van túlsúlyban. Igaz ez napi szinten (munka, család, alvás), heti szinten (hat napon keresztül feladatok végzése, egy nap pihenés), és éves szinten is. Az idő helyes és megfelelő felhasználása tehát rendet teremt és biztonságot ad életünkben. Ha ettől a rendtől eltérünk, akkor isteni törvényszerűségeket hagyunk figyelmen kívül, és a következmény betegség, gyengeség, testi-lelki romlás.

Kezdetben a Szentírás tanítása szerint naplementétől naplementéig számítottak egy napot, és a percek, órák beosztását nem a ma megszokott módon végezték. Az idő múlásával, előrehaladtával tehát nem csupán a bűneset után számoltak, hiszen a szombatnapok az első héttől fogva megvoltak. Vagyis nem az élet végessége miatt vált fontossá csupán az idő kérdése. Az idő, a hétköznapi értelmezés szerint, a változás értelmezésére és mérésére kialakult fogalom. Keresztény emberként a Szentírást olvasva felmerülhetnek ugyan olyan kérdések is, mint az öröktől fogva való és örökké létező fogalmak, de ezeknek végére nem járhatunk, csak gondolati zsákutcákba torkollunk. Amiben megnyugodhatunk, azt Jézus elmondta: „Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki volt és aki eljövendő, a Mindenható.” (Jel 1,8) Istenünk áll a teremtés és létünk kezdeténél, ahogy annak végénél vagy folytatásánál is. A legfontosabb, hogy mi is ott álljunk előtte minden napon.