Márk evangélium kezdete

Miután Jánost tömlöcbe vetették, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát. Ezt mondta: Betelt az idő, elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban (Mk 1:14-15, ÚRK)!

Ki írta Márk evangéliumát, és mi célból? Egyik evangélium sem nevezi meg a szerzőjét. Egyedül János tesz egy közelítő utalást "a szeretett tanítványt" említve (Jn 21:24).Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és aki megírta ezeket, és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele igaz.

Márk anyja keresztény hitre tért. Jeruzsálemi háza azóta is menedéket nyújtott a tanítványok számára. Tudták, hogy ott mindig kedvesen fogadják őket, és nyugodtan meg is pihenhetnek. Az apostolok egyik ilyen látogatása alkalmával ajánlkozott fel Márk, hogy elkíséri misszióútjára Pált és Barnabást. Isten kegyelmi munkája érintette a szívét, és feltámadt benne a vágy, hogy életét teljesen az evangélium szolgálatának szentelje. – Az apostolok története, 166. o. 

Így történt azután, hogy Márkot elfogta a félelem és a csüggedés. Egyelőre megingott abbeli szándékában, hogy feltétel nélkül az Úr munkájának szentelje életét. A nehézségekhez nem volt hozzászokva, az utazás veszélyei és nélkülözései teljesen letörték. Kedvező körülmények között eredményesen dolgozott, most azonban a nehézségek és veszélyek közepette, amelyek oly gyakran környékezték az úttörőket, gyenge harcosnak bizonyult. Nem tudta a kereszthordozás terheit elviselni. Meg kellett még tanulnia, hogy bátran és hősiesen szembeszálljon a veszélyekkel, az üldözésekkel és a nyomorúsággal. Miközben az apostolok továbbnyomultak, és még nagyobb nehézségek mutatkoztak, Márk megriadt. Nem volt bátorsága őket tovább kísérni, visszatért tehát Jeruzsálembe. – Az apostolok története, 169. o.

(ApCsel 15:37-38) "És Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik. Pál azonban azt tartá méltónak, hogy aki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velök a munkára, ne vegyék maguk mellé azt" Pál a munkatársaira támaszkodott, hogy ők segítsenek hordozni a nagy kihívást jelentő munka és körülmények terheit. Az ő nézőpontja szerint nem érdemelt helyet a gonosz erők ellen vállvetve harcoló misszionáriusok csapatában az, aki ilyen gyorsan meghátrált. Barnabás nem értett egyet Pállal. Ő látta a lehetőséget Márkban, és nem akart elfordulni a fiatalembertől. Olyan heves vita alakult ki Pál és Barnabás között János Márk miatt, hogy elváltak útjaik. Pál Silást választotta útitársául, Barnabás pedig Márkot vitte magával.

(Kol 4:10) Köszönt titeket Aristárkhus, az én fogolytársam, és Márk, a Barnabás unokatestvére, (ki felől parancsolatokat vettetek: ha hozzátok megy, fogadjátok őt szívesen), (1Pt 5:13) Köszönt titeket a veletek együtt választott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam. Úgy tűnik, hatalmas változás ment végbe Márkban. Ezekben a szakaszokban Pál elismeri, hogy számára mennyire értékes a fiatalember a szolgálatban. Munkatársaként utal rá, és azt akarja, hogy Timótheus vigye magával hozzá. Péter is megemlíti, hogy szintén szoros munkatársi kapcsolata volt Márkkal. Pál és Péter valószínűleg a Kr. u. 60-as években írták leveleiket, úgy tizenöt-húsz évvel Az apostolok cselekedetei 15. fejezetében lejegyzett események után. Márk egyértelműen kiköszörülte a csorbát, és szinte biztos, hogy azért, mert unokatestvére, Barnabás bízott benne.

A keresztény élet több, mint ahogy sokan gondolják. Nem csupán szelídségből, türelemből, alázatosságból és kedvességből áll. Ezek az erények fontosak, de szükség van bátorságra, erőfeszítésre, határozottságra és kitartásra is. Az az út, amelyet Krisztus mutat, keskeny út, az önmegtagadás ösvénye. Erre az útra csak erős jellemű, határozott emberek tudnak rálépni, és a nehézségek és csüggesztő körülmények árán is csak előre menni. […] A sikerhez bátorság és kitartás kell; nemcsak a passzív, de az aktív erények művelése is. Ha választ adnak, azt szelíden kell tenniük, ezzel elhárítják a haragot. A bűnnek pedig a hős bátorságával kell ellenállniuk. A mindent eltűrő szeretet mellett szükségük van a jellem olyan erejére is, amely befolyásukat pozitív hatalommá teszi. – A nagy Orvos lábnyomán, 497. o. 

Párduchoz hasonló fenevad - pápaságra mutat

 

A Jelenések 13. fejezetben (1–10. v.) egy másik fenevadról esik szó. Ez a fenevad a „párduchoz” hasonló, és a sárkány neki „adá az ő erejét... és az ő királyi székét és nagy hatalmát”. Ez a szimbólum, ahogy azt a legtöbb protestáns is hiszi, a pápaságot jelképezi, amely az ősi római birodalom egykori erejét, helyét és tekintélyét örökölte. János a leopárdszerű fenevadról ezt mondja: (Jel 13:5-6)„Adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló jája... Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az Ő nevét és az Ő sátorát, és azokat, akik a mennyben laknak. Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen.” Ez a prófécia, amely majdnem azonos a Dán 7. fejezetében foglalt kis szarv jellemzésével, tagadhatatlanul a pápaságra mutat.

 A kis szarv felemelkedése Lassan-lassan, először csak lopva és csendben, majd pedig, amikor megerősödött, és hatalmába kerítette az emberek lelkét, nyíltabban végezte megtévesztő és istenkáromló munkáját „a törvényszegés titkos bűne”. A pogányság szokásai szinte észrevétlenül utat találtak a keresztény egyházba. A megalkuvás és a behódolás szellemét egy ideig fékezte a vad üldözés, amelyet az egyház a pogányságtól elszenvedett. De amikor az üldözés megszűnt, és a kereszténység bekerült a királyok udvarába és palotájába, felcserélte Krisztus és az apostolok alázatosságát és egyszerűségét a pogány papok és uralkodók pompájával, hivalkodásával, Isten kívánalmait pedig emberi elméletekkel és hagyományokkal. Nagy volt az öröm, amikor Konstantin a IV. század elején névlegesen megtért, és a világ a látszatszentség öltönyében besétált az egyházba kkor felgyorsult a bomlasztás. A látszólag vereséget szenvedő pogányság lett a győztes. Az ő szelleme irányította az egyházat. Tanításai, szertartásai és babonái összekeveredtek Krisztus névleges követőinek istentiszteletével. – A nagy küzdelem, 49. o.

 A VI. században a pápaság szilárdan megalapozódott. Hatalmának székhelyét a birodalmi városban, Rómában erősítette meg, és Róma püspökét az egész egyház fejedelmének nyilvánították. A pogányság helyet adott a pápaságnak. A sárkány „adta az ő erejét annak (fenevadnak), és az ő királyiszékét és nagy hatalmat” (Jel 13:2). Most azután bekövetkezett a Dániel és János által megjövendölt pápai elnyomás 1260 éve (Lásd: Dn 7:25; Jel 13:5–7). A keresztényeknek választaniuk kellett: vagy feladják feddhetetlenségüket és elfogadják a pápai szertartásokat és istentiszteleti rendet, vagy életüket a börtönök celláiban töltik el vagy kínpadon, máglyán vagy a hóhér bárdja által halnak meg… Az üldözések nagyobb dühvel törtek rá a hűségesekre, mint bármikor azelőtt, és a világ egy nagy csatatérré vált. – A megváltás története, 330. o. 

Ha a protestánsok imádkozó szívvel kutatnák a Bibliát, meglátnák a pápaság valódi jellegét; megdöbbennének attól, amit látnak, és őrizkednének tőle. Sokan azonban olyan bölcseknek tartják magukat, hogy úgy érzik, szükségtelen ahhoz Istent alázatos szívvel keresni, hogy az igazságot megismerjék. Miközben felvilágosultságukkal büszkélkednek, nem ismerik sem a Szentírást, sem Isten hatalmát. Valamivel azonban el kell hallgattatni lelkiismeretüket, és azt keresik, ami kevésbé lelki és megalázó. Olyan úton akarnak járni, amelyen nem kell Istenre gondolniuk, azt a látszatot keltve, hogy nem feledkeztek el róla. A pápaság nagyon alkalmas ezeknek az igényeknek a kielégítésére. Mindkét osztály igényeinek – és ez a két osztály felöleli szinte az egész emberiséget – megfelel: azokénak, akik saját érdemeik által akarnak üdvözülni, és azokénak is, akik bűneikkel együtt akarnak üdvözülni. Ebben rejlik a pápaság befolyásának titka. – A nagy küzdelem, 572. o.

Örök igazság

 És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, akinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték.

És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.

És a tenger kiadá a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, akik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.

A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.

És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték. (Jel 20:11-15)

Az ezer év végén Krisztus visszatér a földre megváltottak sokaságának és angyalseregek kíséretében. Félelmetes magasztossággal parancsolja meg, hogy támadjanak fel a holt gonoszok, és azok fölélednek hosszú álmukból. Micsoda félelmetes feltámadás lesz! Meglátják Isten Fiát teljes dicsőségében és ragyogó fenségében. Azonnal felismerik, hogy Ő a megfeszített, aki meghalt, hogy megváltsa az embert, de akit ők megvetettek és elutasítottak. Ezek az emberek a tenger fövényéhez hasonló, megszámlálhatatlan sokasághoz tartoznak. Az első feltámadáskor mindenki a halhatatlanság frissességét öltötte magára, a második feltámadásban részesültek azonban az átok jeleit viselik magukon. Olyan állapotban támadnak föl, amilyenek voltak, amikor sírba szálltak. Az özönvíz előtt élő nemzedékek a mai embernél kétszer magasabb, arányos testalkattal… Királyoktól, hadvezérektől, államférϐiaktól és nemesektől kezdve egészen a legalávalóbb emberig ott állnak mind a pusztává lett földön. Amikor meglátják Jézust az ő dicsőségében, megrettennek, és próbálnak elrejtőzni félelmetes jelenléte elől. – Spiritual Gifts, 3. köt., 83. o.

A nagy összetűzés kezdetén az angyalok nem értették meg [a bűn súlyos voltát]. Ha Sátánnak és seregének akkor és ott az Úr megengedte volna, hogy learassák bűneik minden gyümölcsét, akkor elpusztultak volna, de nem lett volna nyilvánvaló a mennyei lények előtt, hogy ez volt a bűn elkerülhetetlen eredménye. Isten jóságáról kétség maradt volna  vissza a lelkükben gonosz magként, hogy megteremje a bűn és a keserű bánat halálos gyümölcsét. 

 Nem így lesz azonban, mikor a nagy harc véget ér. Miután a megváltás terve megvalósult, Isten kinyilatkoztatja jellemét minden értelemmel megáldott teremtményének. Isten törvényének előírásai tökéleteseknek, megváltoztathatatlanoknak mutatkoznak meg. Azután a bűn is nyilvánvalóvá tette természetét, és Sátán is a jellemét. A bűn kiirtása igazolni fogja Isten szeretetét, és visszaállítja az Úr tiszteletét a világmindenségben, melynek lakói örömmel teljesítik a menny akaratát, mert szívükbe van írva az Atya törvénye.

 Így azután az angyalok ujjonghattak, mikor az Üdvözítő keresztjére tekintettek, mert ámbár akkor még nem értettek meg mindent, most azonban megtudták, hogy a bűn és Sátán megsemmisítése biztosan örökre megtörtént; hogy a világmindenséget is örökké tartóan biztossá és félelemmentessé tette. Maga Krisztus teljesen ismerte a Golgotán elvégzett áldozat eredményeit. Mindezekre előretekintett, mikor a kereszten így kiáltott fel: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30) – Jézus élete, 764. o.

Nemsokára meg fogjuk látni Őt, akibe örök életünk reménységét vetettük. Jelenlétében semmiségnek fog tűnni minden földi megpróbáltatás és szenvedés. Tekintsetek az égre, és hitetek szüntelenül növekedni fog! Ez a hit vezéreljen azon a keskeny ösvényen, amely elvezet Isten városának kapuihoz, a megváltottak számára készített nagy és végtelen, dicsőséges jövendőhöz. – The Faith I Live By, 362. o.

Millenniumi ítélet

És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, akiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.

A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.

Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig. (Jel 20:4-6)

 Azután láttam a királyiszékeket, melyeket Jézus és szentjei foglaltak el. A szentek mint királyok és papok együtt uralkodtak Istennel. Jézus népének társaságában megítélte az istentelen halottakat, hozzámérte cselekedeteiket az alapszabályokhoz, Isten szavához, s elbírálta mindazt, amit elkövettek testben. Majd döntöttek, hogy cselekedete alapján milyen büntetést érdemel minden egyes gonosztevő, s ezt neve mellé írták a halál könyvébe. Sátánt és angyalait is megítélték Jézus és szentjei. Sátán büntetése sokkal nagyobb lesz, mint azoké, akiket elcsábított. Szenvedését nem lehet ezekével összehasonlítani. Sátán még akkor is élni és szenvedni fog, mikor ezek már rég megsemmisültek. – Tapasztalatok és látomások, 290. o.

 Az ezer év végén Jézus, a dicsőség Királya villámláshoz hasonló ragyogás közepette a szent városból leszáll az Olajfák hegyére, ahonnan feltámadása után mennybe ment. Amikor lábai megérintik a hegyet, az kettéválik, és egy hatalmas terület alakul ki, amely immár kész fogadni a szent várost, ahol ott van Isten kertje, az Édenkert, mely elvétetett az ember bűnbeesése után. De most a várossal együtt száll alá még szebb és még dicsőségesebb ékességben, mint amikor felvitetett a földről. Isten városa leszáll, és elfoglalja a számára előkészített csodálatos helyet. – Spiritual Gifts, 3. köt., 83. o. 

Isten az élet forrása. Azok, akik a bűn szolgálatát választják, elkülönülnek Istentől, és így elvágják magukat az élettől. Ezek „elidegenültek az isteni élettől” (Eféz 4:18). Az Úr azt mondja: „Minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált.” (Péld 8:36) Isten életet ad nekik egy időre, hogy kifejleszthessék jellemüket, és feltárhassák alapelveiket. Miután ezt elvégezték, megkapják saját választásuk gyümölcseit. A lázadó élettel Sátán és mindazok, akik vele egyesültek, úgy kívül helyezik magukat az Istennel való harmóniából, egyetértésből, hogy Isten puszta jelenléte emésztő tűz lesz számukra. Isten dicsősége annak ellenére, hogy Isten szeretet, megsemmisíti őket. – Jézus élete, 764. o.

 Ahogy a szivárvány a napfény és az esőcseppek egyesüléséből jön létre, úgy jelképezi a trónt övező szivárvány is az irgalom és az igazság egybefonódását. Nem csak az igazságot kell fenntartani, különben a trón fölött ívelő ígéretek szivárványának a dicsőségére árny vetülne, és az emberek csak a törvény büntetését látnák. Ha nem létezne igazság és büntetés, akkor nem létezne az isteni uralom stabilitása sem. Az üdvösség teljességét az ítélet és az irgalom összefonódása nyújtja. – The Review and Herald, 1892. december 13.

 És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából. És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, akiknek száma, mint a tenger fövenye. És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat. (Jel 20:7-9)

Millennium a földön

 És láték egy angyalt leszállani a mennyből, akinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy lánc a kezében. És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre, És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre. (Jel 20:1-3)

 A föld elhagyott pusztasághoz hasonlított [a millennium alatt]. A földrengés által elpusztított falvak és városok pusztán és romokban hevertek. A hegyek elmozdultak helyükről, és hatalmas üregek tátongtak. Repedezett sziklák hevertek mindenfelé, amelyeket egyrészt a tenger vetett ki magából, másrészt a hegyekről szakadtak alá. Hatalmas fák gyökerestől kitépve hevertek szerteszét. S ez a föld lesz ezer éven át Sátánnak és angyalainak lakhelye. Ide lesz kötözve, itt kell neki fel s alá vándorolnia, és látnia kell Isten törvénye elleni lázadása következményeit.

 Egy évezreden át élvezheti az átok gyümölcsét, amelyet ő okozott. A földről többé nem távozhat el: ide van korlátozva, nehogy egyéb csillagok el nem bukott lakóit is megkísértse, és szerencsétlenségbe taszítsa. Rettenetesen szenved Sátán ez idő alatt. Bukása óta mindig fejlesztette gonosz vonásait. De most minden hatalmától és képességétől megfosztják, s alkalma lesz szörnyű szerepe felett elmélkedni, amelyet bukása óta játszott. Egyben félelemmel és remegéssel tekint a jövőre, mikor elveszi méltó büntetését, nemcsak minden gonoszságáért, melyet ő tett, hanem minden bűnért, melynek elkövetésére uszította az embereket. – Tapasztalatok és látomások, 290. o. 

A föld többi része nem tisztíttatik meg az ezer év végéig, amikor a bűnös halottak feltámadnak, és a város köré gyülekeznek. Az istentelenek lábai sohasem szentségtelenítik meg az új földet. Tűz száll alá Istentől, amely úgy megemészti őket, hogy nem hagy belőlük sem ágat, sem gyökeret. Sátán a gyökér, gyermekei pedig az ágak. Ugyanaz a tűz, amely a bűnösöket megsemmisíti, tisztítja meg a földet. – Tapasztalatok és látomások, 51. o.

  A haldokló Megváltó „elvégeztetett” kiáltásával megkondult Sátán felett a lélekharang. Az oly régóta folyó nagy küzdelem eldőlt, és most már biztos volt, hogy a bűn végleg megsemmisült. […] Az egész világegyetem látni fogja a bűn jellegét és következményeit. A bűn vé gleges megsemmisítése, ami kezdetben megfélemlítette az angyalokat, Istent pedig meggyalázta volna, most bizonyítja Isten szeretetét, és megalapozza dicsőségét a világegyetem lényei előtt, akik boldogan teljesítik akaratát, akiknek szívében van törvénye. Soha többé nem lesz gonoszság. Isten Igéje így hangzik: „Nem lészen kétzer veszedelem.” (Náh 1:9) Isten törvényét, amelyet Sátán a szolgaság jármának bélyegzett, minden lény a szabadság törvényeként fogja tisztelni. A próbára tett és a próbából győztesként kikerült teremtettség soha többé nem lesz hűtlen azzal szemben, aki tökéletesen bemutatta mérhetetlen szeretetét és végtelen bölcsességét. – A nagy küzdelem, 503–504. o.

 Nézek Nézem a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága! Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek; és a halmokra, de mind ingadoznak! Nézek és ímé egy ember sincsen; és az ég madarai is mind elmenekültek.Nézek, és ímé a bő termő föld pusztává lőn; és minden városa összeomlott az Úr előtt, az ő haragjának tüze előtt! (Jer 4:23-26)

Konstantin császár - A gonoszság titka

Konstantin császár még pogány korában kibocsátott egy rendeletet, amelyben megparancsolta a vasárnap általános megtartását az egész római birodalomban. Áttérése után is a vasárnap makacs védője maradt, és pogány rendeletét ekkor az új hit érd ekében megerősítette. Az e nap iránt tanúsított tisztelet azonban még nem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza a keresztényeket, hogy a valódi szombatot tekintsék az Úr napjának, azért újabb lépéseket kellett tenniük. A hamis szombatot egyenlő fokra kellett emelni az igazival. Néhány évvel Konstantin rendeletének kiadása után Róma püspöke a vasárnapot az „Úrnak napja” elnevezéssel ruházta fel. Így fokozatosan arra vezette az embereket, hogy bizonyos mértékben szentnek tekintsék. Az eredeti szombatot azonban még mindig megtartották.   (EGW: A megváltás története)

Eleinte apránként, alattomosan és csendesen, majd nyíltan növekedett erőben, és jutott uralomra az emberek lelkében a gonoszság titka, és vitte előre ámító, istenkáromló művét. A pogányság szokásai majdnem észrevétlenül lopóztak be a keresztény egyházba. A megalkuvás és alkalmazkodás szellemét egy ideig visszatartották a heves üldözések, amelyeket az egyház eltűrt a pogányságtól. De minden üldözés megszűnt, és a kereszténység bejutott a királyok udvariba és palotáiba. Félretette Krisztusnak és apostolainak egyszerűségét, a pogány papok és fejedelmek fényűzéséért és büszkeségéért, és Isten követelményeit emberi hagyományokkal és elméletekkel helyettesítették. Konstantin császár névleges megtérése a IV. század elején nagy örömet szerzett, de vele együtt a világ az igazság ruháiba öltözve bevonult az egyházba. A romlottság műve gyorsan haladt előre. A látszólag legyőzött pogányság győzött. Szelleme uralta a gyülekezetet. Tanait, szertartásait és babonáit becsempészték Krisztus állítólazött. Szelleme uralta a gyülekezetet. Tanait, szertartásait és babonáit becsempészték Krisztus állítólagos követőinek hitébe és istentiszteletébe.   (EGW: A megváltás története)

Mivel a császári parancs nem bizonyult elégségesnek Isten tekintélyének helyettesítésére, Eusebius, a fejedelmek kegyeit kereső püspök, Konstantin jó barátja és rajongója azt állította, hogy Krisztus áttette a szombatot vasárnapra, de a Szentírás egyetlen kijelentésével sem bizonyította az új tant. Maga Eusebius akaratlanul bevallja, hogy hamisítás történt, és megmondja, kik voltak a változtatás igazi szerzői. „Mindazt – mondja –, amit kötelességünk volt szombaton elvégezni, áthelyeztük az Úr napjára.” A vasárnap melletti érvelés, bármilyen alaptalan volt, az embereket az Úr szombatjának semmibe vételére bátorította. Mindazok, akik a világ dicsőítésére vágytak, elfogadták a népszerű ünnepet.  (EGW: A nagy küzdelem)

Pohár - megpróbáltatások, szenvedések jelképe.

 Keserü pohár: „De ha Annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által” (Róm 8:11). Milyen sokat jelentenek ezek a szavak minden gyászoló lélek számára! Krisztus a Vezetőnk és Vigasztalónk, aki minden nehézségünkben támogat. Amikor keserű italt ad innunk, vele együtt mindig ajkunkhoz nyújtja az áldás poharát is. Betölti szívünket engedelmességgel, örömmel, hitbeli békével, és képessé tesz arra, hogy alázattal kimondjuk: Ne az én akaratom, hanem a tied legyen meg, Uram. „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!” (Jób 1:21). Ezzel az alázattal feltámad a remény, és a hit karja megragadja a végtelen hatalom karját. „Aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által” (Róm 8:11)

Megaláztatás és kínszenvedés keserű pohara: Isten Fia kiüríti-e a megaláztatás és kínszenvedés keserű poharát? Az ártatlan vállalja-e, elszenvedi-e a bűn átkának következményeit, hogy megmentse a bűnöst? Jézus remegő ajkáról hullottak a szavak: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” (Máté 26:39)

Szenvedés pohara: Elvette a bűnös kezéből a szenvedés poharát, és kész volt azt kiinni, hogy helyette majd az áldások poharát nyújthassa az embernek. Az a harag, amely az emberre sújtott volna le, most Krisztust sújtotta. Ekkor remegett meg kezében a titokzatos pohár.

Vértanúság poharát. Amikor Krisztus követőinek szenvedniük kell magányos cellájukban, vagy kard által, kínpadon, máglyán kell elveszniük, látszólag Istentől és az emberektől elhagyottan, micsoda támaszt jelent majd lelküknek a gondolat, hogy Keresztelő János, akinek hűségét Krisztus maga igazolta, osztozott sorsukban. 

Gonoszság pohara: Azt mondta az Úr az emoreusokról: „Csak a negyedik nemzedék tér meg ide, mert az emoreusok gonoszsága még nem telt be.” (I. Móz. 15:16) Bár ez a nép híres volt a bálványimádásról és a romlottságról, nem töltötte még csordultig a gonoszság poharát, ezért Isten nem adott parancsot az elpusztításukra. Még látniuk kell Isten hatalmát, hogy ne lehessen semmilyen kifogásuk. A szánakozó Teremtő hajlandó eltűrni gonoszságukat a negyedik nemzedékig, s ha akkor sem látszanak a javulás jelei, büntetésük rájuk zúdul. 

Vétkek pohara: Jeruzsálem Jézus gondviselésének gyermeke volt, s ahogyan a szelíd édesapa sír önfejű gyermeke felett, úgy sírt Ő is a szeretett város felett. Hogyan mondhatnék le rólad? Hogyan nézhetném, hogy pusztulásra ítélnek? Hagyjalak téged, hogy színig töltsd vétked poharát? Egyetlen lélek is olyan értékes, hogy hozzá képest világok süllyednek jelentéktelenségbe, itt azonban egy egész nemzet vész el.

Harag pohara: Krisztus elküldheti a menny angyalait, hogy kiöntsék haragja poharát a világunkra, hogy elpusztítsa azokat, akiket Isten elleni gyűlölet tölt be. Eltörölheti ezt a sötét foltot a világegyetemből. Ő azonban nem ezt teszi. Most ott áll a jó illattétel oltáránál, Isten elé tárva azok imáit, akik segítségére vágynak."Serkenj föl, serkenj föl, kelj föl Jeruzsálem, ki megittad az Úr kezéből haragja poharát; a tántorgás öblös kelyhét megittad, kiürítéd!" (Ézsa 51:17)

Isten haragjának hét pohara: „Menjetek el és töltsétek ki a földre az Isten haragjának hét poharát.” (Jel 16:1) Az ítélettétel egyik angyala kijelenti. „És hallám, hogy a vizek angyala ezt mondja vala, igaz vagy Uram, Aki vagy és Aki valál, te Szent, hogy ezeket ítélted” Ezek a mennyei lények nem kérdeznek semmit, hanem teljesítik megbízatásukat. A Seregek Ura, a mindenható Úr Isten, az igazságos, az igaz, a szent, bízta meg őket feladatukkal. Megingathatatlan hűséggel végzik feladatukat, tiszta fehér gyolcsba öltözötten, arany övekkel felövezve. Amikor elvégezték feladatukat, amikor kitöltötték Isten haragjának utolsó poharát is a földre, akkor visszatérnek, s üres poharaikat az Úr lábai elé helyezik.

Úrnak pohara: Krisztus példája megtiltja, hogy bárkit kizárjunk az Úrvacsorából. Az igaz, hogy a nyílt bűn kizárja a vétkezőt, amit a Szentlélek világosan tanít (lKor 5:11). Ezen kívül azonban senki se hozzon ítéletet. Isten nem bízta az emberekre, hogy megmondják, ki legyen jelen ez alkalommal, mert ki olvashat a szívekben? Ki különböztetheti meg a konkolyt a búzától? "Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból, Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivel hogy nem becsüli meg az Úrnak testét" (lKor 11: 27-29)

Áldás pohara: Jézus nem Jeruzsálemben, a szanhedrin előtt kezdte meg szolgálatát valamilyen nagy tettel. Egy kis galileai faluban, egy családi összejövetelen nyilvánította ki hatalmát, hogy hozzájáruljon egy menyegzői ünnepség öröméhez. Így mutatta ki rokonszenvét az emberek iránt, és azt a vágyát, hogy boldogságukat szolgálja. A megkísértés pusztájában maga is ivott a keserűség poharából. Azért jött, hogy az embernek az áldás poharát nyújtsa, s megszentelje az emberi kapcsolatokat "A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségül. (Zsolt 116:13)

Üdvösség pohara: ha Sátán reménytelenséggel, lehangoltsággal, kétségekkel akarja átitatni gondolkodásodat, állj ellene sugallatainak! Beszélj neki Jézus véréről, amely megtisztít minden bűntől. Egyedül nem menekülhetsz a kísértő hatalmától, de reszket és visszavonul, ha hivatkozol a drága vér érdemeire. Hálásan fogadod-e a Jézustól kapott áldásokat? Elveszed-e az üdvösség feléd nyújtott poharát, segítségül hívod-e az Úr nevét? Ne kételkedj abban, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott ki! Egy pillanatra se szomorítsd szánakozó Megváltód szívét kételyeddel. A legmélyebb érdeklődéssel követi előrehaladásodat a mennyei ösvényen, látja buzgó igyekezetedet, figyelemmel követi eleséseidet és gyógyulásaidat, reményeidet és félelmeidet, csatáidat és győzelmeidet

 Megváltás pohara: (Jak 3:13.) "A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességben munkálkodnak" (Jak 3:17-18). Ez a bölcsesség mutatkozik meg annak életében, aki elveszi a megváltás poharát és segítségül hívja az Úr nevét. A törvényszegőnek megbocsátást felajánló megváltás olyan igazságot ajándékoz az embernek, mely ki fogja állni a Mindenható szigorú vizsgálatát. Ez az igazság örök életet és örömöt nyújt, és képesíti elfogadóját az Isten és az ember ellensége felett való győzelemre. Az alázatos emberek örvendeznek, amikor erről az igazságról hallanak. (EGW írásai)

Az ég négy szele - a harcot szimbolizálja

 A világot uraló nagy birodalmak Dániel próféta előtt vadállatokként jelentek meg. Ezek az állatok akkor tűntek fel, amikor „az égnek négy szele háborút támaszta a nagy tengeren” (Dn. 7:2). Jelenések 17. fejezetében magyarázatot találunk arra, hogy mit jelentenek a vizek: „Népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek” (Jel. 17:15). Az ég négy szele  pedig a harcot szimbolizálja. A nagy tengeren versengő szelek a hódító hadjáratok és forradalmak iszonyú jeleneteit jelképezik, amelyek útján a birodalmak hatalomhoz jutottak.

Azt a fenevadat, amelynek a bárányéhoz hasonló szarvai voltak, János a „földből” látta feljönni. Az így jelképezett nemzet más hatalmak megdöntése nélkül jut uralomra. Lakatlan területen támad, és fokozatosan, békésen nő naggyá. Nem támadhatott tehát az Óvilág zsúfolt és viszálykodó nemzetei között – „népek... és sokaságok és nemzetek és nyelvek” viharzó tengerén. Tehát a nyugati kontinensen kell keresnünk

 Az Újvilágban melyik nemzet emelkedett 1798-ban - az erősség és nagyság ígéretével - hatalomra, amely magára vonta a világ figyelmét? A szimbólumok alkalmazhatóságához nem fér kétség. Egyetlen nemzet, és csakis egy elégíti ki e prófécia meghatározásait. A szimbólumok félreérthetetlenül az Amerikai Egyesült Államokra mutatnak. E nemzet emelkedésének és fejlődésének ecsetelésekor a szónok és a történész öntudatlanul újra és újra ugyanazt a gondolatot fejezi ki, szinte pontosan ugyanazokkal a szavakkal, mint a Szentírás írója. A próféta látta a fenevadat „feljönni a földből.” A fordítók által „feljönni”-nek visszaadott kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy „felnő, vagy kibújik, mint egy növény.” Amint láttuk, ennek a nemzetnek olyan területen kellett támadnia, amely előzőleg kívül esett az európai civilizáció körén. Egy neves amerikai író „az ürességből előjövő rejtély”-nek nevezi az Egyesült Államok kialakulását, és ezt mondja: „Mint néma mag nőttünk birodalommá.” 1850-ben egy európai újság csodálatos birodalomnak nevezte az Egyesült Államokat, amely „felbukkant,” és „a föld csendjében naponként hatalmasabb és büszkébb lesz.” Edward Everett e nemzet zarándok alapítóiról tartott szónoklatában ezt mondta: „Eldugott helyet kerestek-e, amely ismeretlensége miatt védett, és messzisége miatt biztonságos, ahol a kis leydeni gyülekezet élvezheti lelkiismereti szabadságát? Nézd a hatalmas földet, amelyek felett békés hódítással hordozták a kereszt zászlaját!” „Két szarva vala, a bárányéhoz hasonló.” A bárányéhoz hasonló szarvak, amelyek fiatalságról, ártatlanságról és szelídségről árulkodnak, találóan ábrázolják a próféta látomása szerint 1798-ban „feljövő” Egyesült Államokat. A királyi elnyomás és a papi türelmetlenség elől Amerikába elsőként menekülő és ott menedéket kereső keresztény száműzöttek közül sokan elhatározták, hogy a polgári és vallásszabadság masszív alapzatára épített államot fognak alapítani. Nézeteik helyet találtak a Függetlenségi Nyilatkozatban, amely szavakba öntötte azt a fontos igazságot, hogy Isten „minden embert egyenrangúnak teremtett,” és „az élethez, a szabadsághoz és a boldogsághoz” mindenkinek elidegeníthetetlen jogot adott. Az alkotmány önkormányzati jogot biztosít, amely szerint a népszavazás útján megválasztott képviselők hozzák és végrehajtják a törvényeket. A vallást szintén szabadon lehetett gyakorolni. Minden ember úgy imádhatta Istent, ahogy a lelkiismerete diktálta. A republikanizmus és protestantizmus lett a nemzet létének alapja. Ezekben rejlik hatalmának és jólétének titka. Elnyomottak és leigázottak az egész keresztény világban érdeklődéssel és reménységgel fordultak e földrész felé. Milliók igyekeztek partjaihoz, és az Egyesült Államok a föld leghatalmasabb nemzetei közé emelkedett. (EGW: | Jelenések könyve)

A történelem tanúsítja - jezsuitizmus, katolicizmus

Amikor rendjük tagjaiként jelentek meg, kegyességet színleltek. Elmentek a börtönökbe és a kórházakba; szolgáltak a betegeknek és a szegényeknek; a világ megtagadását színlelték, és Jézus szent nevét viselték, aki széjjeljárt, hogy jót tegyen. De a feddhetetlenség látszata mögött sokszor a legbűnösebb és legszörnyűbb szándékokat rejtegették. A rend egyik alapelve volt, hogy a cél szentesíti az eszközt. E szabály szerint a hazugság, lopás, hamis eskü, gyilkosság nemcsak megbocsátható, de dicséretes is, ha az egyház érdekeit szolgálja. A jezsuiták különböző címek mögé rejtőzve befurakodtak az állami hivatalokba, felkapaszkodtak a királyi tanácsosok székébe, és alakították a népek politikáját. Szolgák lettek, hogy gazdájuk után kémkedjenek. A fejedelmek és nemesek fiai számára főiskolákat, a köznép számára pedig iskolákat alapítottak, és a protestáns szülők gyermekeit bevonták a katolikus szertartások megtartásába. A katolikus istentisztelet minden külső pompájának és csillogásának az volt a célja, hogy megzavarja az emberek lelkét, elkápráztassa és foglyul ejtse képzeletüket. Így azt a szabadságot, amelyért az atyák fáradoztak és véreztek, a fiak elárulták. A jezsuiták hamar behálózták egész Európát, és amerre jártak, a katolicizmus új életre kelt.  (EGW:A nagy küzdelem)

Az egész keresztény világban félelmes ellenség fenyegette a protestantizmust. A reformáció első győzelmei már a múlté voltak, és Róma új erőket vont össze, remélve, hogy a reformációt megsemmisítheti. Ebben az időben alakult meg a jezsuiták rendje, a pápaság legkegyetlenebb, leggátlástalanabb és leghatékonyabb védelmezőinek rendje. A földi kötelékektől és emberi érdekektől elzárt, logikátlan, természetes érzésekkel szemben érzéketlen szerzetesek, akiknek a lelkiismerete teljesen eltompult, nem ismertek más szabályt és más köteléket, csak a rendjükét, és más feladatot, mint rendjük hatalmának kiterjesztését. Krisztus evangéliuma képessé tette követőit a veszélyek fogadására és a szenvedések elviselésére. Nem törte le őket a hideg, az éhség, a kemény munka és a szegénység. Magasra emelték az igazság zászlaját a kínpad, a börtön és a máglya kilátásával is. Ezeknek az erőknek a leküzdése érdekében a jezsuitizmus olyan fanatizmusra inspirálta követőit, amely hasonló veszélyek elviselésére tette őket képessé, és arra, hogy a csalás valamennyi fegyverével lépjenek fel az igazság hatalma ellen. Semmilyen bűn nem volt olyan nagy, hogy el ne kövessék; semmilyen csalás oly súlyos, hogy ne tegyék meg; semmilyen fondorlat olyan nehéz, hogy ne vállalkozzanak rá. Örök szegénységet és szolgaságot fogadtak, de tudatosan keresték a gazdagságot és hatalmat, és mindent megtettek, hogy a protestantizmust megdöntsék, és a pápai felsőbbséget visszaállítsák. 

A történelem tanúsítja, hogy Róma milyen ravaszul és szívósan igyekszik beavatkozni a nemzetek ügyeibe; és ha egyszer megvetette valahol a lábát, még a fejedelmek és a nép romlásba döntése árán is előtérbe helyezi saját céljait. 1204-ben III. Ince pápa a következő szokatlan esküt csikarta ki II. Péter aragon királytól: „Én, az aragonok királya, vallom és ígérem, hogy mindig hű és engedelmes leszek uramhoz, Ince pápához, valamint katolikus utódaihoz és a római egyházhoz. Nagy gondom lesz arra, hogy birodalmam is engedelmeskedjék neki. Védelmezem a katolikus vallást, és üldözöm az eretnek romlottságot.” Ez összhangban van a római főpap hatalmi igényével, amely szerint a pápának „joga van császárokat trónjuktól megfosztani”, és „felmenthet alattvalókat becstelen uralkodók iránti engedelmességük alól”. (EGW:A nagy küzdelem)

A kereszténységgel ellenkezik, hogy a római katolikus egyház képeket és szobrokat használ. Akik ezeket tisztelik, parancsolatrontók. A képmás-tisztelet ellenkezik Isten kifejezett parancsával. A második parancs teljesen megtiltja az effélét. Ámde a pápák belekontárkodtak a tízparancsba. A nép kezébe adott imakönyvekből kihagyták a második parancsolatot. A harmadikat mondják másodiknak, a negyediket harmadiknak, a tizediket pedig kettéválasztották. Így a parancsolatoknak való engedelmesség helyett megváltoztatták Isten parancsolatait, hogy megfeleljenek tetteiknek. Istentiszteleteikhez alakítva a törvényt, elvettek Isten szavából, és hozzá is tettek. (Igehirdetések és beszédek)

Husz kora előtt is voltak Csehországban olyan emberek, akik nyíltan elítélték az egyház romlottságát és a nép feslett életét. Munkájuk általános érdeklődést keltett. A papság nyugtalankodni kezdett, és megindult az üldözés az evangélium követői ellen. A hűségesek kénytelenek voltak istentiszteleteiket az erdőben és a hegyek között tartani. A katonák azonban felkutatták őket, és sokukat megölték. Majd megjelent egy rendelet, amely kimondta, hogy azokat, akik nem járnak a katolikus templomba, meg kell égetni. De a keresztények, miközben feláldozták életüket, örömmel várták ügyük diadalát. Egyikük, aki szintén „azt tanította, hogy az üdvösséghez csak a megfeszített Megváltóba vetett hit által lehet jutni”, haldoklása közben ezt mondta: „Az igazság ellenségeinek haragja most diadalmaskodik fölöttünk, de nem lesz így örökké. Támad majd valaki a köznép közül, kard és hatalom nélkül, akit nem tudnak legyőzni.” Luther kora még messze volt, de nemsokára fellépett valaki, akinek Róma elleni bizonyságtétele felkavarta a nemzeteket. (EGW:A nagy küzdelem)

Luther tételei vitára hívtak. De senki sem merte elfogadni a kihívást. Az általa felvetett kérdések néhány nap leforgása alatt elterjedtek egész Németországban, és néhány hét múlva az egész keresztény világ visszhangzott tőlük. Sok buzgó római katolikus, aki látta és fájlalta az egyház iszonyú romlottságát, de nem tudta, miként állítsa meg ezt a folyamatot, nagy örömmel olvasta a tételeket. Sokan Isten hangját ismerték fel bennük. Úgy érezték, hogy a könyörületes Isten kinyújtotta kezét, hogy megállítsa a római Szentszéktől kiinduló romlottság rohamosan duzzadó áradatát. A fejedelmek és a magisztrátusok titokban örültek, hogy megtörik a befolyása annak a fennhéjázó hatalomnak, amely megtagadja a döntései elleni fellebbezés jogát. (EGW:A nagy küzdelem)

„Mindaz, amit a lutheránusok mondanak, igaz. Nem tudjuk letagadni” – jelentette ki egy katolikus püspök. „Meg tudja ön helytálló érvekkel cáfolni a választófejedelem és társai hitvallását?” – kérdezte egy másik dr. Ecktől. „Az apostolok és próféták írásaival nem – hangzott a válasz –, de az atyákéval és a zsinatokéval igen!” „Értem – válaszolt a kérdező. Tehát ön szerint a lutheránusok a Szentíráson belül vannak, mi pedig kívül.” (EGW:A nagy küzdelem)

TÍZ KIRÁLY A JELENÉSEK KÖNYVÉBEN (Jel 17,12-18)

 

Vegyük sorba tehát azokat a jellegzetes vonásokat, amit a bibliai szöveg elmond e tíz király bemutatása kapcsán!

„A tíz szarv, amelyet láttál, tíz király, akik még nem kaptak királyságot, hanem a fenevaddal együtt kapnak királyi hatalmat egyetlen órára. Ezeknek közös szándékuk az, hogy felajánlják erejüket és hatalmukat a fenevadnak. Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és a hűségesek. Az angyal így folytatta: A vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna asszony ül: a népek és a seregek, a nemzetek és a nyelvek. A tíz szarv, amelyet láttál, és a fenevad meg fogják gyűlölni a paráznát, kifosztják és mezítelenné teszik, húsát lerágják, őt pedig tűzben elégetik. Mert az Isten adta szívükbe, hogy végrehajtsák szándékát, hogy szándékuk egy legyen, és felajánlják királyságukat a fenevadnak, míg be nem teljesednek az Isten igéi. Az asszony pedig, akit láttál: a nagy város, amelynek királyi hatalma van a föld királyai fölött” (Jel 17,12-18).

Az első dolog, amit megtudunk róluk, hogy olyan népekről van szó, akik még nem töltöttek be jelentős szerepet a történelem folyamán („még nem kaptak királyságot”), és ez bizonyosan frusztrálja őket. A népek egyik legfőbb tulajdonsága a büszkeség, különösen igaz ez azokra, akik e népet vezetik. Az emberek és a népek szeretnek kitűnni, de ez a lehetőség az itt említett királyságoknak pusztán egyetlen órára, tehát nagyon rövid időre adatik meg. Ez a rövid idő is a fenevadtól kapott kiváltság.

Két dolog következik ebből: a tíz király konszenzusra jut abban, hogy a hatalmat, amit kaptak, a fenevad szolgálatába állítják: „felajánlják erejüket és hatalmukat a fenevadnak”. Senki nem alkalmaz vétót, annak ellenére, hogy a jelentéktelen hatalmak számára ez az utolsó esély. A döntést teljes egyetértésben hozzák meg. Ez az első tulajdonság. A második, hogy „ezek a Bárány ellen fognak harcolni”, tehát azt a rövid időt, amíg van hatalmuk a Jézus Krisztus elleni lázadásra fordítják, de Jézus legyőzi őket. Ki a fenevad? Olyan világi hatalom, ami úgy állítja be a dolgot, mintha Isten helyett, Isten nevében uralkodna, és ezért, ha valaki nem engedelmeskedik rendelkezéseinek, azt Isten ellenségének tekinti, és ezért üldözi.

A modern írásmagyarázók római császárokkal azonosítják a fenevadat, különös tekintettel az „istencsászárokra”, akik „Úrnak és Istennek” neveztették magukat. Ez a magyarázat azonban ebben a jövendölésben nem állja meg a helyét, mert a fenevad itt a hitehagyó egyházat jelképező parázna asszonnyal szövetkezett (Jel 17, 1-6) , ami igencsak megdöbbentette Jánost (Jel 17,7). Ez a fenevad tehát nem pogány, hanem keresztény fenevad, vagy legalábbis úgy tesz, mintha keresztény lenne és a keresztény hitet védelmezné. Adva van tehát egy hűtlenné vált egyház, egy magát kereszténynek álcázó politikai hatalom, és tíz olyan királyság, akik kritikátlanul kiszolgálják ezt a furcsa szövetséget.

Miért teszik ezt? Ez a látomás legmegrázóbb momentuma: „mert Isten adta szívükbe, hogy végrehajtsák szándékát, hogy szándékuk egy legyen, és felajánlják királyságukat a fenevadnak, míg be nem teljesednek az Isten igéi” (Jel 17,17). Azt jelenti ez, hogy Isten kísértőként lép fel a történetben? Szó sincs róla, „Isten a gonosztól nem kísérthető, és Ő maga sem kísért senkit a gonosszal” (Jak 1,13). Pál apostol azonban a törvénytipróról szólva rámutatott egy fontos törvényszerűségre, miszerint Isten mindenkinek azt adja, amire igénye van: ha valaki szereti az igazságot, Isten elpecsételi őt az Igazság Lelkével (Ef 1,13-14), de aki nem szereti az igazságot, hanem a hamisságban gyönyörködik, azt Isten „kiszolgáltatja a tévelygés hatalmának”, és az ítélet napján ennek megfelelő módon „jutalmazza” (2Thesz 2,8-12).

Isten hatalmat adott ezeknek a királyoknak, de nem a jó ügy előmozdítására használták, hanem a fenevad és a parázna asszony szolgálatába állították, ennek megfelelő tapasztalatban volt részük. Ezért csalódottságukban fellázadnak a parázna asszony és a fenevad ellen. Így működik az a hatalom, amit nem építésre, hanem rombolásra használnak. Valamikor a forradalomról mondták, hogy felfalja saját gyermekeit, most az álkeresztényeknél látjuk ugyanezt. Mert az eltévelyedés minden formájának önpusztítás a vége. A gonoszság és a rosszindulat mindig lelepleződik, és elszigetelődik már ebben a világban is, még inkább a végső események során.

A bibliai szöveg nem azonosítja az országokat, melyek ilyen szégyenletesen leszerepelnek a végső eseményekben, de világosan értésünkre adja megszégyenülésük spirituális és morális okait. Bizonyára azért, hogy messze elkerüljük azokat a magatartásformákat, amelyek őket oda vezették.

DR Szilvási József